Sajnálom, hogy ilyen későn hoztam a részt, de csak most tudtam befejezni, mivel még mindig nem ébredtem fel az ámulatomból. Aki még nem hallotta, Louis ma a londoni Természettudományi Múzeumot kész kastéllyá varázsolta, hogy a beteg(vagy épp most gyógyult) kisgyerekek egy estére hercegnők/hercegek legyenek. Plusz az ebből összegyűlt összeget egy alapítványnak adja.:")) Mondanom sem kell, mennyire büszke vagyok most Tommora, hihetetlen, mikre nem képes, nagy RESPECT neki.<3
Bocsánat a felesleges szavakért, szóval be is fogom, remélem tetszeni fog nektek a mostani fejezet. Imádtam fordítani, szerintem rá fogtok jönni, miért, ha elolvassátok.;)
További kellemes nyarat, hétfőn találkozunk.:))
Puszillak titeket.:*
Judit.xx
Louis kis idő múlva, mikor felébredt, rájött, hogy
valaki más karjaiban van. Szemét lehunyva tartotta, és megpróbált visszaaludni,
mivel eléggé kimerült volt, de Harry egyszer csak megmozdult alatta.
Eléggé gyorsan rájött, mi volt ennek az oka.
„Megint kemény vagy.” Motyogta Louis, minek hallatán
Harry azonnal megmerevedett.
„Csak úgy megjegyzésképp mondom, hogy a combod a
farkamat nyomja.” Válaszolta a göndör.
Volt igazságalapja, amit mondott. „Nagyon gyorsan
ver a szíved.” Mondta Louis, mire Harry nyelt egyet.
„Már egy ideje.” Válaszolta, és a kisebbik fél
bólintott.
„Gyakran van ez, mikor velem alszol?”
Érezte, amint szavai hatására Harry megrándul, mire
Louis elpirult.
„Ez a negyedik alkalom. Először volt, mikor a
lakásodon voltunk, és te aludtál. Aztán a kocsiban. Amikor bezárkóztunk a
szekrénybe… és most.”
Az összes többi esetet elfelejtette megemlíteni, de
Louis nem kell, hogy tudjon róla.
„Hm.” Válaszolta Louis.
„Ez kiborít téged?” Kérdezte Harry félénken, mire
Louis megrázta a fejét.
„Nem, csak meglepődtem, ennyi az egész. Még mindig
nem értem, hogy tudok ennyire hatással lenni rád.”
A göndör nem válaszolt semmit. Kíváncsi volt a másik
arckifejezésére, ezért Louis arrébb csúszott, hogy jobban lássa, de Harry levegő
után kapott és szorosabban fonta Louis körül a karját, hogy megállítsa.
„V-várj.” Motyogta a magasabbik feszülten.
„Sajnálom sajnálom sajnálom.” Szabadkozott Louis
azonnal.
Egy pillanatra hallgatta Harry remegő
levegővételeit. Hirtelen érzett valami meleget.
„Miért nem mész el zuhanyozni? És, tudod…” Motyogta
Louis, de Harry azonnal felhorkant.
„Egy hálószobában vagyunk, Louis. Anyukád
hallótávolságon belül aludt el, én így biztos nem megyek sehova. Istenem.”
Louis nevetésben tört ki, mire a másik rögtön
felnyögött.
„Louis, légyszi…”
Az említett ajkába harapva próbált lecsillapodni. „Bocsi,
csak… el tudod ezt hinni?”
„Talán megpróbálhatom. Lehet, még a problémámtól is
megszabadulok.” Válaszolt Harry gúnyosan.
Louis visszafojtotta nevetését, mielőtt hirtelen egy
remek ötlete nem támadt. Gyorsan mozgott, és egy pillanat alatt terpesztette
szét Harry lábait, olyan szélesen a kanapén, hogy kényelmesen bele tudjon ülni.
Harry automatikusan ragadta meg Louis csípőjét, miközben tágra nyílt szemekkel
bámulta a fiút.
„Hogy érzed magad?” Kérdezte hirtelen Harry, miután
percekig meredt szótlanul.
Louis a homlokát ráncolta. „A merev péniszeden ülök,
és te kérdezed, hogy hogy vagyok?”
„Számomra mindig te voltál az első.” Válaszolta
Harry egy kis vállrándítással, és Louis megint elpirult, mivel Harry csodás
szavakkal mondta el, hogyan is érez iránta.
„Oh.” Felelte, nem tudta, mi mást mondhatna néhány
másodpercig. „Köszi, azt hiszem. Én…” Harapta el a mondatot, és a babára
gondolt, az ő kisbabájára, és a hirtelen támadt védelmező ösztönére. „Azt
hiszem, jól vagyok.”
Csend volt megint.
Harry egy percre remegni kezdett, miután Louis
lenézett rá.
„Milyen nagyok a pupilláid.” Hajolt le csodálkozva,
hogy egy kicsit közelebbről is lássa.
Harry beharapott ajkakkal nézett fel a másikra,
elhatározta, hogy nem mozdul, semmiképp sem akarta, hogy Louisnak kényelmetlen
legyen, de Istenem, annyira szüksége volt valami hasonlóra, de ez egy kicsit
nehéz volt, tekintve, hogy Louis a problémáján ült éppen.
„Mozogj.” Szólalt meg Louis hirtelen.
Harry csak pislogni tudott.
„Mozoghatsz. Csináld úgy, ahogy neked jó.”
Magyarázta Louis, mire a göndör zavarodottabb lett.
„Még mindig rajtam ülsz.” Motyogta szemöldök
ráncolva.
„Nyugi. Nem zavar. Hol máshol csinálhatnád? A
konyhában? A folyosón? Az egyik fiú szobájába?”
Harrynek leesett az álla.
„Kivéve, ha ez zavar téged. Mert engem egyáltalán
nem. Nem mondanám, ha kényelmetlennek érezném.”
Harry csak bámult rá.
„Te nem… te nem ő vagy. Bízok benned.”
Harry még mindig csak bámult rá.
Louis felsóhajtott, mielőtt hozzá dörgölőzött, és
Harry összerezzent, ujjaival még jobban szorította a fölötte levő csípőjét. Harry
végül félretolta fejével a másikét, így Louis rávezette tekintetét, aki
lenyűgözve bámulta a másik szemeiben lévő tüzet, ami abban a pillanatban
lobogott benne, majd a göndör rózsaszín elnyílt ajkait kezdte tanulmányozni.
Louis érezte, amint farka megrándul.
Oh.
Nem igazán gondolt arra, hogy ezek rá is hatással
lehetnek. Meglepő volt, ám nagyon jó érzés. Harry továbbra is hozzá
dörgölőzött, és egy erőteljesebb lökésnél Louis hangosan szívta magába a
levegőt.
A göndör azonnal megmerevedett, mire Louis egyből
megragadta a fiatalabb ingét.
„Folytasd.” Kérte halkan, mire a másik lelkesen
tette, amire kérték.
Louis végre megtalálta az a ritmust, amivel a
legkényelmesebb volt, és wow, ez pontosan annyira jó volt, mint mikor
legelőször kényeztették egymást.
„Gyorsabban.” Akadt el Louis lélegzete, mire Harry
engedelmeskedett, nagyon jól csinálta, hm, de még milyen jól.
„É-én, még, Istenem Louis, e-el fogok meh-menni.” Hebegte
Harry, minden egyes szava között nyögve egyet, és megragadva a másik fenekét
húzta magához még közelebb, mert így nem tudta eléggé élvezni, nagyon jó volt
ez neki, de mégsem… „Ez nem elég.” Nyögte Harry, mire Louis kinyitotta szemeit,
de nem hunyta le újra.
„Mi nem elég?” Kérdezte szórakozottan.
Ebben a helyzetben Harry alig tudott gondolkodni,
mintha egy másik bolygóra került volna, egy hasonlóra, mint amilyen ez is volt.
„Ez nem elég… muszáj… muszáj-
„Mi muszáj?” Kérdezte Louis, igyekezett
koncentrálni.
Harry hangokat adott ki. Nagyon szexi hangokat.
„Többre.” Kapott Harry levegő után.
„Többre?” Nézett szemöldök ráncolva a másikra, kinek
arca teljesen kipirult.
„Többet többet többet többet…” Kántálta, és a fenébe
is, a hangja megfeneklett.
És ez hihetetlen élvezetes volt.
Harry hirtelen ült fel, mire Louis felkiáltott,
kétségbeesetten ragadta meg az alatta lévő vállát, így nem borult fel.
„Sajnálom.” Motyogta Harry, majd vadul nyúlt be
egyik kezével nadrágjába, míg a másikkal Louis derekát tartotta. Louis tágra
nyílt szemekkel nézte, amint Harry marokra fogta magát, és sziszegő hangot
adott ki, mielőtt még feje előre zuhant volna, a másik vállára.
„Sajnálom.” Motyogta újra Harry, „Muszáj, hogy
megérintsem… nem tudom…” Nyöszörgött, mielőtt még káromkodni kezdett volna.
„Ne, rendben van, csitt, semmi baj.” Suttogta Louis
halkan, és tényleg így is gondolta.
Annyira magával ragadták az események, hogy ha még akart
sem tudott volna leszállni Harry öléről, csak nézte, ahogy a fiú a darabjaira
hullik.
Egy kis része Louisnak a szeme előtt lengette a
vörös zászlókat, mert már előtte négyszer is voltak Harrynek gondjai, mielőtt
még belefogtak volna ebbe az egészbe, és szinte mindig kiborult, mikor látta,
vagy megérezte a saját spermáját, szóval elég nagy volt a lehetősége, hogy ez
most is rosszul végződik, de annyira jó érzések töltötték el, és egyáltalán nem
akarta, hogy ezek a dolgok rosszakká váljanak.
Ezeket a gondolatokat mind arrébb taszította, és
csak Harryre fókuszált, csak Harryt, wow, Harryt, Harry nyögéseit, morgásait,
zihálásait, káromkodásait, reszketéseit, keze fejő mozdulatait, úgy, hogy néha
hozzádörgölőzött, a csípőjénél lévő zsibbasztó érzést, amit Harry ujjai
váltottak ki belőle…
Elképesztő volt látni.
„Nézz rám, Harry.” Suttogta Louis, mire az említett
felemelte fejét, hogy pillantásukat egybefűzzék, pupillája akkora volt, hogy a
felette lévő alig tudta kivenni a zöld íriszeket.
Louis meg akarta érinteni, de tudta, hogy mit
érezne, ha megtenné. Louis magához is akart volna nyúlni, de akkor az a sors
várt volna rá, mint előbb a göndörre.
Ismét arrébb lökte gondolatait, és csak Harryre
figyelt.
Csak rá, hogy mennyire is gyönyörű.
„Gyere ide.” Motyogta Harry, mire Louis előrehajolt,
és szívni kezdte a másik nyakát.
Harry nyögései, az ajkain valamint nyelvén lévő
vibráció volt az, ami örömöt okozott Louisnak. Megragadva a göndör fürtöket
rántotta azokat meg, majd tovább folytatta tevékenységét.
Harry ajkát egy nyögés hagyta el, és teste görcsbe rándult,
miközben elment, Louis egy pukkanással vált el a göndör nyakától, és elbűvölten
nézte a férfi arcát, ahogy az szétesik. Feje ismét Louis vállában kötött ki,
miközben harcolt azért, hogy levegőhöz jusson.
Harry elhúzódott, és kihúzta kezét bokszeréből, mire
Louis agyát teljesen ellepték a hangok. Az idősebbik egy pillanatot vetett
Harry koszos kezeire, majd hátrataszította a göndört, amennyire csak tudta.
Harry meglepettségében hátracsapódott, és azonnal Louisra nézett, aki üveges
szemekkel bámulta a szoba egyik sarkát pár pillanatig.
Oh szent egek! :D Jajj istenem!! Vááááá!! De cukik már, aww ❤ Kész,vagyok, imádtam ezt a részt is!!! Ahogy mondja, hogy "Számomra mindig te voltál az első" szétolvadtam ❤
VálaszTörlésKis édesek, jajj :3 nagyon várom a kövit! Olyan boldog voltam mikor megláttam, hogy van rész!! Köszönöm a fordítást, ez a rész pedig ahh :D
Puszi
Igeen, nekem is ez volt a reakcióm, mikor fordítottam:3 Én köszönöm, hogy itt vagy és folyamatosan írsz komikat a részekhez:")) Igyekszem pontosan hozni majd a kövit is:)
TörlésPuszillak❤
Szia, új vagyok, bár wzt szerintem észre vetted ! :P Nem rég tévedtem ide a blogotokra és nagyon tetszik ! Ezentúl én is itt leszek és feszülten olvasom. Remélem hamar hozod a kövit ! :)
VálaszTörlésJaj nagyon szépen köszönjük,remélem a továbbiakban is tetszeni fog a történet:3 Ha minden igaz,hétfőn tudom hozni:)) Puszi.xx
Törlés