Az első dolog, ami Louisnak feltűnt, mikor felébredt, az a szag volt. Valami szörnyen bűzlött.
Elég szörnyen ahhoz, hogy öklendezzen.
Kissé megmozdult, de valami nedvesen el is csúszott. Teljesen bőrig ázott.
Nem kellene nedvesnek lennie.
Nyirkos hideget érzett érzett a lábai között, a kezét lassan oda nyújtotta a nadrágjához és nedves volt.
Mindenhol.
Az egész teste.
Nedvességet érzett a lábai közt.
Kinyitotta a szemeit, ugyan nehezen, aprókat pislogott a fehér fürdőszobában.
Fürdőszoba... A fürdőben volt.
Megpróbált megmoccanni, de a végtagjai túl nehezek voltak. Olyan fáradt volt.
Oldalra gördült, hallotta annak a beteges hangját, ahogy a pólója levált a fürdőszoba csempéjéről, hiszen az undorító szagú és állagú folyadékra tapadt a puha anyag,akármi is volt az egyébként.
Mozdulj, Louis.
Meg kell mozdulnia. Ki kell találnia, hogy mi történt. Nem szeretett összezavarodottan felébredni, mint aznap este---
Az----
Kis képek jutottak eszébe, emlékek. Film.... Egy filmet néztek a fiúkkal. Még mindig itt voltak és azt a filmet nézték, mikor felébredt a fürdőszobában?
Újra kinyitotta a szemeit és lenézett az ingére. Oh... Ez hányás volt. A saját hányása borított az egész testét. Mindenhol, a karját, az arcát, a haját...
Louis nagyot nyelt, mielőtt újra megmozdította karját, hogy a nadrágját megnézze, és nyugtázza, hogy a legkisebb vörös szín sem jelent meg rajta, hisz ha lett volna, más választása sem lenne, csak hívni a többi fiút, de így nem tudta, nem láthatják... Így...
Hagyta, hogy a gondolatai elvegyék az agyát, mikor is rájött, hogy ott vér nem volt, de egy dolog mégis, az pedig a saját vizelete volt.
Szó szerint a saját mocska borította.
Louis végre ülő helyzetbe kényszerítette magát, a fürdőszoba szekrénynek dőlt, óvatosan és kicsiket lélegzett, hiszen az egész fürdőszobának rohadt büdös szaga volt, s úgy érezte, ha belélegzi újra elájul.
A hálóban volt az egyik nadrágja zsebében Dr. omar telefonszáma. Bemászhatna érte mindenhová szétkenni a mocskot magáról, ezzel kockáztatva, hogy egy fiú jön, hogy megnézze, nem zárta-e magára az ajtót és így meglátja... Vagy csak felhívhatta volna az anyját.
Aki több mint három órára volt tőle. Tényleg tudna három óráig ülni ebben az állapotban?
Louis az arcához nyúlt, hogy megpróbálja letörölni róla a mocskot. Az ujjait bámulta, ide-oda mozgatta, remegett, hisz még ez is erőfeszítést jelentett. Hagyta, hogy visszaessen a földre, hátra dőlt és próbált gondolkozni.
Maradj nyugodt. A telefonja rezgett valahol a csempén, ami megdöbbentette. Újra lenézett a piszkos kezeire, realizálva, hogy még van egy pár fajta kiút ebből a hülye helyzetből. Egyik kezével a telefonjához nyúlt, úgy nyújtózkodva, amennyire csak tudott, hogy ne érjen a keze a rémes állagú folyadékba, végül pedig sikerült meg is ragadnia a készüléket.
Óvatosan felemelte, a lehető legerősebben próbálta tartani. Egy üzenet volt.
--Jól vagy? Már egy ideje ott vagy-Harry
Louis az ajkába harapott, mielőtt remegő kézzel választ írt volna.
--Minden rendben, csók-Louis
Gyorsan döntött, külső segítséget fog hívni. A telefonja kicsöngött, a szíve pedig kihagyott egy ütemet.
Kétségbeesetten remélte, hogy fel fogja venni. Kérlek, kérlek, kérlek szépen vedd fel. Egy ismerős hang válaszolt, mire megkönnyebbülten sóhajtott.
"Hé, Louis!"
"El." Krákogta. A hangja rémesen csengett.
"Valami baj van?" Kérdezte Eleanor szinte azonnal.
Louis sírni tudott volna.
"A fürdőszoba padlóján ülök... És hányás van mindenhol... Meg asszem más is." Suttogta, megpróbálta összeszedni a maradék hangját is.
"Hol vagy?" Kérdezte, csoszogó hang hallatszott, ahogy készülődni kezdett.
Istenem, annyira imádta, hogy ilyen gyors.
"A hotelben, de nem emlékszek, hogy mi ez... Annyira fáradt vagyok, El... Rémesen érzem magam és nem tudok felkelni." Motyogta, lehunyta a szemeit és próbált lélegezni.
"Ne aggódj miatta, drágám. Felhívom Pault a részletekért, jó? Aztán azonnal felhívom Daniellet, hogy jöjjön velem. Jól van?" Kérdezte, az aggodalom tisztán hallatszott a hangjában.
"Oké..." Felelte, próbált figyelni, de nagyon gyorsan gyengült, érintéseket érzett és hangokat hallott, amiket nem kellett volna.
Összerezzent, szinte elejtette a telefont. Louis szó szerint úgy érezte magát, mint aki a múlt és a jelen közt ugrál, és ez még nem is lett volna rossz, ha az a múltbéli szörnyű hely nem csupa fájdalommal, sikolyokkal és csak rémségekkel lett volna tele.
Érintések, kicsi és múlandó dolgok simogatták az arcát, a mellkasát, majd lentebb is, a nem kívánt helyeken, nem volt valós, de még mindig érezte.
A szoba bűze visszahozta egy pillanatra, valamint Eleanor kiabálása a telefonból.
"--gezz! Louis, lélegezz" Sikoltozott a lány.
Próbálkozott, de nem tudta kiűzni a gondolatokat a fejéből. A képek és az emlékek, mint karmok húzták le a mélybe, és nem tudott szabadulni, az érzések, a suttogások, hogyan is kell lélegezni, annak a férfinak a lélegzése az arcában, forró és feszült légkör, nyögések, ritmikus morgások, az öröm, hogy Louisnak fájdalmat okozott. Olyan szűk, istenem, Tommo, baby, annyira szűk---
Elejtette a telefont.
.
.
.
Mikor Danielle még iskolába járt, a tornatanárok mindig őt keresték meg, hogy csatlakozzon az egészségügyi csapathoz. Az edzők mindig őt akarták, de neki a tánc volt az egyetlen, amit imádott. Eddig a pillanatig nem is tudta, hogy mit láttak benne, ami annyira remek volt.
Már nem is emlékezett az utolsó alkalomra, mikor ennyire megrémült és kétségbeesett, hogy egyik helyről a másikra rohanjon, valakihez, akinek igazán szüksége volt a támogatására és a segítségére.
Eleanor szinte teljesen magán kívül volt a vonal másik végén, ahogy Danielle majd' repült végig a folyosókon, magassarkúk a kezében, s tornacipők alig befűzva a lábán.
"Azt hiszem, hogy elájult! Folyamatosan hívogattam és nem válaszol!" Zokogta Eleanor, Danielle alig fért ki a próbaterem ajtaján, egy épp belépő embert nekilökött az ajtófélfának. Eleanor már az autóban ült, Danielle pedig berepült, akár egy galamb.
"Írtál a fiúknak?" Lihegte, a lány pedig megrázta a fejét, a telefonját a pohártartóba dobta.
"Nem, ismerem Louist. Nem akarná, hogy a fiúk így lássák." Szipogta és megtörölte a szemeit, miközben kihajtottak a parkolóból.
"A picsába. Nincs több választásunk... Terhes, El, azt mondtad, hogy elájult a fürdőszobában a saját... szennyében... Mi történt?" Kérdezte a táncos, szemei megteltek könnyekkel.
"Nem tudom, Dani... É-Én tényleg nem tudom..."
"El kell mondanunk a fiúknak! Nem maradhat ott így... Egy fél órára vagyunk tőle." Mondta Danielle megragadva a telefonját. Eleanor az ajkába harapott, de a telefonja rezegni kezdett. Danielle eldobta a sajátját, felvette azt és szinte sikoltott. "Ez ő! Visszahív!"
Felvette a telefont, majd kihangosította azt a kocsi hangszórójára.
.
.
.
Louis megingott kissé, kábán pislogott, vagy csak rebegtette szemeit. Lassan emelte fel a telfonját, ami kicsúszott a kezéből, az ölébe vette és látta a nem fogadott hívásait.
Újratárcsázta Eleanort, ki azonnal felvette.
"Louis!" Sikoltotta.
"Mmmh..." Morgott válaszul, az elméje küzdött az egyensúly megtartásával, a beszéd nem akart menni.
"Drágám, úton vagyunk! Dani itt van velem, kérlek, maradj nyugodt." Mondta Eleanor, ő is megpróbálta megtartani saját tanácsát.
"Kicsit lassabban kell lélegezned, kincsem. Próbáld elkapni a légzést." Szólt közbe Danielle.
Louis felnyögött. "Ez büdös..." Nyüszörgött halkan a homlokát ráncolva. "Ne mondjátok el Harrynek" Motyogta, szavai összemosódtak.
"De el kellene... Szükséged van segít---"
"Nem a fiúkéra. Kérlek. Nem láthatnak így. Kérlek szépen." Könyörgött, egy kis erő mégis visszatért belé, ahogy felhozták a témát.
"Akkor csak maradj a vonalban. Beszélj hozzánk. Mondd el, hogy érzed magad. Körülbelül huszonöt perc és ott is leszünk édesem, de itt kell maradnod velünk, vagy nem lesz más választásunk, hanem felhívjuk őket. Az egészséged a legfontosab."
És Louis úgy is tett, minden tőle telhetővel motyogta gondolatai töredékeit, megpróbálta elmagyarázni, hogyan is érezte magát és azt is, hogy meg akar halni. Sajnos, az agya nem tudta kiszűrni a jó és rossz dolgokat amiket el kellene mondania és amit nem, így a sötét gondolatoknak is hangot adott.
A lányok a vonal másik végén sírtak.
.
.
.
A biztonságiak parkolójában álltak le. "Mindjárt ott leszünk, sietünk!" Kiáltotta Eleanor, mielőtt remegve letette a hívást és rohanni kezdtek Daniellevel, ahol már paul várta őket.
Hülyeségeket, összefüggéstelen dolgokat motyogtak, mikor Paul látta kivörösödött szemeiket és felvezette őket Harry és Louis szobájába. Még mielőtt bekopogtak volna Paul megállította őket.
"Valami komolyról van szó hölgyeim? Louisról?"
Mindketten egymásra néztek, majd Eleanor válaszolt "Mi---Lehet. Maradj a közelben, rendben?"
A férfi bólintott, komor arckifejezése mindent elárult, mielőtt a folyosó végére lépett. Dani kopogott be.
.
.
.
A fiúk mind az ajtó felé néztek.
"Majd én." Motyogta Harry, majd felállt és ajtót nyitott. Abban a pillanatban, ahogy meglátta a lányokat elsápadt, behúzta őket az ajtón.
"Azt mondta nekem, hogy rendben van.." Mondta a göndör, már indult is volna a fürdőbe, de Eleanor utána sietett és megmarkolta a karját.
"Harry, Harry várj, kérlek!"
Megállt, lebámult a lányra.
"Azt szeretné, ha csak mi mennénk oda."
A haragja fájdalomba váltott át, Eleanor pedig hátra lépett. "Ő csak... Kis időre van szüksége. De ha segítségre lesz szükségünk esküszöm, hogy neked szólunk, rendben? De tudod, hogy szeretné, hogy most hallgassatok rá? Hogy tiszteletben tartsuk a kívánságait? Csak egyszeri alkalom, jó?"
Harry ökölbe szorította a kezét, így töltötte ki az idegességét. Látnia kell Louist. De igaza volt. Eleanor látta, hogy a szavaival telibe talált, bólintott, majd a többi fiúra nézett, akik már készen voltak rá, hogy berontsanak a szobába.
Míg Eleanor a fiúkkal beszélt Danielle egy pillantást vetett a képernyőre, a megállított filmre. Felismerte Lisbeth Salandert.
A tetovált lány.
A szemei kikerekedtek és beugrott. Elsápadt, végigfutott a lakosztályon az ajtóhoz és zárva találta.
"A picsába!" Kiabált, ezzel midnenki figyelmét magára vonva, mind az ajtóhoz rohantak.
"Dani---"
"A tetovált lány! Azt nézték!"
Eleanor a homlokát ráncolta, nem értette.
"Mi történik abban a filmben a lánnyal?" Suttogta Danielle a kilincset csavargatva.
"Oh...Oh édes istenem..."
"Itt van!" Kiáltott Niall egy kártyával a kezében arrébb tolva őket, becsúsztatta a kártyaleolvasóba és már ki is nyílt az ajtó.
"Köszönöm!" Lihegte Eleanor berohanva.
Danielle megállt a fiúkkal az ajtóban. "Adjatok egy kis időt, kérlek fiúk."
Azzal ki is vette a kártyát Niall kezéből, halkan becsukta a hálószoba ajtaját és bezárta. Eleanor a fürdő ajtajának támaszkodott.
"Louis?" Kiáltott, mire egy fojtott választ kapott.
Danielle felé fordult, aki szinte remegett. "Ezt is bezárta... meg tudod csinálni, amit Niall?"
Danielle bólintott megismételve Niall tetteit, hálás volt a megnyugtató kattanásnak, érezte, hogy az ajtót elengedi a zár.
"Louis, bejövünk."
Egy gyors utolsó pillantással egymásra nyitották ki az ajtót és azonnal megérezték a maró szagot, meglátták Louist tehetetlenül ülni a közepén.
"Oh, Lou..." Nyögte Eleanor, miközben mindketten végigmanővereztek a piszkos területeken.
"Hé..." Válaszolt Louis önmagát hibáztató hangnemben, Danielle szemei pedig könnybe lábadtak.
"Ne mondj semmit arról, amire én gondoltam, jó?" Kérte halkan és megragadott egy törlközőt, bevizezte azt. "Akkor most lemosunk, jó? Mindannyiónknak megvoltak a maga rossz napjai..."
Louis felhorkant, lenézett az ölébe és azon gondolkozott, hogy hogy tudta ilyen mélyen érezni magát, miközben egyáltalán semmit sem érzett?
Semmit sem érzett. Abszolút semmit, de volt egy olyan érzése, hogy elég mélyre süllyedt, rájött, hogy ő a föld legnagyobb söpredéke és felesleges itt ülnie egy ilyen helyzetben.
Megijedt a hirtelen hidegre, ami megérintette, felnézett, s látta, hogy a két lány az arcát törölgeti.
"Visszatértél, édes?" KérdezteEleanor, Louis pedig vállat vont, arról sem tudva, hogy megint kiesett neki valami.
"Emlékszel, hogy mi váltotta ki ezt? Akármi?" Érdeklődött Danielle, kiöblítette a törölközőt, mielőtt visszatért.
"A film, azt hiszem. Minden nagyon homályos."
"Mindannyian A tetovált lányt néztétek. Van benne egy... Khm... Eléggé kidolgozott... Szexuális zaklatás... Jelenet..."
Louis nagyokat pislogott, mielőtt az emlékezés hirtelen megcsapta. A fiúkkal ült a kanapén, ahol látta a megkötözött nőt, ahogyan megsértik, sikoltozik, sikít, sikít, csak visított, sikoltozott----
"---ám, kincsem, shhhhh, nézz rám, hé..."
Louis újra nagyokat pislogott, gyors, de könnyedebb remegés rázta a testét.
Danielle arcát kezei közt tartotta, Eleanor pedig fogta mindkét kezét, próbálta elviselni a szinte tűrhetetlen erős szorítást.
"S-S-Sajnálom..." Zihálta Louis, Danielle pedig megrázta a fejét, miközben megmosta Louis koszos haját.
"Semmi baj. Miden rendben van, ezt most elnézzük. Csak összpontosítsunk arra, hogy tiszta legyél, jó?"
Reszketve bólintott, továbbra is szemelőtt tartotta ugyan a nő és a saját sikolyait, összekeveredtek, hangosak voltak, nyersek, összetörtek és nem nem nem nem----
Valami hideg futott át a kezén és újra pislogni kezdett, hogy a jelenbe visszatérjen. Ekkor tűnt fel neki, hogy a karja a mosogató alatt van.
Ő állt.
Állt?
Látta magát a tükörben, Danielle állt mögötte, a karjait a felsőteste körül tartotta, valahogy így sikerült megtartania.
"De nehéz vagyok." Krákogta, ahogy keze zsibbadt a hideg víztől, ahogy egyébként minden más tagja is.
"Jó, hogy visszatértél, édesem. Semmi baj, tudlak tartani."
Nem látta Elt, de egy másodperccel később feltűnt, egy nagy pohár vízzel a kezében és a telefonnal a fülénél.
"Igen, működött, köszönjük Jay." Mondta, Louis pedig hátranézett rá, a vízzel szemezett.
Ő annyira... Wao, annyira szomjas volt! Kinyújtotta a kezét a víz felé, melyet Eleanor óvatosan a kezébe adott, úgy egy perc alatt itta meg, majd amint azzal készen volt feltöltötte a csapból és a másodikat is felszippantotta.
"Oh édes istenem." Lihegte, térdei egyre jobban remegtek.
"Na, gyerünk a kádba." Suttogta Danielle, mindketten mellé álltak, s lassan belesegítették Louist a kád meleg vízbe.
"Tessék." Suttogta ismét a lány, Eleanor pedig kisétált, hogy szétnézzen a bőröndjében.
"Kivel beszél?" Kérdezte belesüllyedve a meleg vízbe, máris jobban érezte magát, valamint éberebbnek is.
"Anyukáddal és Dr. Minnievel."
Louis összeráncolta a homlokát.
"Dr. Minnie meg akar látogatni reggel, vagy inkább most, mivel a földön ébredtél fel, nem tudjuk, hogy mekkorát estél--"
"Már eleve a padlón voltam mielőtt... Elájultam. Őrülten biztos vagyok benne, hogy nem estem el."
Danielle bólintott. "Oké, elmondom neki, bár azt is mondta, hogy valószínűleg ki lehetsz száradva kissé... A víz..."
Bólintott. "Bár a szám még mindig undorító ízű."
"Egyszerre egy dolgot, drágám. Most még a ruháidnál tartunk."
Louis ismét a homlokát ráncolta, idegesen. A hasát csak neki kellene látnia, egyedül neki. Az az ő terhe volt, amit bámultak. Az ő hibája.
Jobbat érdemeltek.
"Louis, drágám. Már a legeleje óta tudunk mindent. Mindent megtettünk, hogy itt lehessünk. Nem fogunk elítélni."
Végre, végre óvatosan leemelte a pólóját feje fölött, a sarokba dobta. A nadrágja volt a következő, ugyan azzal elszenvedett egy ideig, mire sikerült lehúznia lábain, a halomhoz dobva. Ellenben az alsóját magán tartotta.
Danielle azonnal elkezdte mosni a haját, bár sóhajtozott, ahogy ápolt körmei alá a szenny beszivárgott. Ő pedig lehunyta a szemeit és csak sodródott, sodródott, sodró...
"Louis? Kiengedtem a kádból a vizet. Bekapcsolom a zuhanyt és lemosom a lábaidat meg az... Intim területeket."
Louis kinyitotta a szemeit, majd fáradtan bólintott. Eleanor idő közben vissaért, egy fél pillanatra emelte tekintetét a hasára, miközben mindketten felsegítették reszkető lábaira.
"Nem fogok elesni..." Motyogta remélve, hogy hangja elég megnyugtató volt, a lányok pedig bólintottak, miközben kisegítették a kádból, be a zuhany alá és becsukták az üvegajtókat.
"Van itt egy kisebb polc, meg tudom tartani magam. Jól leszek." Mondta, mielőtt gyorsan ledobta az alsóját is és bekapcsolta a zuhanyzót, hogy újra lemossa magát. Egy második, gyorsabb alkalommal. Valami ragacsos fehér futott le a lábain, majd piros, végül valami sötét, ami elvette az eszét, aztán újra víz lett minden.
Vett egy mély lélegzetet, tovább mosakodott. És újra, újra és újra és újra, mielőtt úgy döntött, nem érdemes ledörzsölni a bőrét, az a mocsok ott fog maradni, az a mocsok ő maga. Belül, kívül, kívül és belül, mindenhol. Lihegés, morgás, Tommo édes, NEM.
Elzárta a csapot, kinyitotta az üvegajtót egy pillanatra, hogy egy törölközőt vegyen a kezébe, s rácavarja a derekára, mielőtt kilépett a zuhanyzóból.
A padló tiszta volt, legalábbis úgy nézett ki, hiszen látta, hogy egy csomó törölköző volt a piszkos ruhái mellé adva. Nagyot sóhajtott fáradtan, lassan a két lány karjaival körülötte lépkedett az ágyhoz, ahol az új ruhái voltak.
Igen, igen, igen.
A lányok megfordultak, ő pedig megtörölközött, majd ledoba, felvett egy új alsót, egy Spongyabob mintás pizsama nadrágot és a túlméretezett fekete pulóvert, ami igazából Harryé volt. Annyira kényelmes.
"Kész vagyok." Suttogta, mielőtt újra a fürdőbe ment, hogy megmossa a fogát.
"Akarod látni a srácokat?" Kérdezte Eleanor az ágyon ülve.
"Mg nheh." Motyogta tele szájjal, majd köpött és kimostaa száját. "Még nem." Helyesbített. "Adjatok egy pár percet kérlek.
"Amennyire csak szükséged van, drágám." Szólt Danielle, Louis pedig letette a fogkeféjét és csatlakozott a lányokhoz.
Lehunyta a szemeit, mélyeket lélegzett, majd kifújta magát. Remélhetőleg rendbehozva az életét, hisz már kicsúszott az uralma alól, az elméje elvesztette az ellenőrzés jogát az egész teste felett.
"Asszem ez volt az utolsó csepp a pohárban." Szólt hirtelen, ki sem kellett nyitnia a szemeit, hogy lássa, a figyelem rá irányult.
"Igen." Erősítette meg Eleanor. "Mindannyian számítottunk rá. Jay is. Már várta ezt a hívást."
Louis ekkor nyitotta ki a szemeit, hogy rájuk nézzen.
"Mi...Volt egy olyan érzésünk, hogy megint meg fog történni... De nem akarnál beszélni róla senkinek."
Louis semmit sem szólt, csak húzogatta a pulóvere ujját.
Eleanor felsóhajtott.
"Amint megláttam, hogy mi van a---a képernyőn én... Valami elmozdult bennem a rossz irányba, bármi is volt az, csak kijött és... Alig értem be a fürdőszobába, mielőtt hánytam volna és a földre estem volna remegve. Én annyira... Szóval minden egyszerre törént és nem tudtam kontrollálni, de éreztem. Szörnyű volt." Suttogta.
"Sajnálom Louis." Motyogta Danielle megfogva a fiú kezét, Eleanor pedig a másikat.
Louis az ajkába harapott.
"Csak maradjatok kérlek. Csak egy kicsit. Ne menjetek el."
"Amennyire csak szükséged van." Mondta Eleanor megismételve Danielle korábbi szavait.
Teljesen összetört. Hamarosan semmi sem fog maradni belőle, és hogy nevelsz fel egy babát darabokban?
"Hívjátok be a fiúkat kérlek." Mondta, Danielle pedig küldött nekik egy SMS-t.
Szinte azonnal dübörgő lépteket hallottak egyre hangosabban, mielőtt berontottak és meg is álltka.
"Rosszabbul nézek ki, mint kellene, nem?" Kérdezte egy mosolyt erőltetve magára.
"Mi a szent fa---"
"Niall!" Állította le Liam.
Zayn a falnak támaszkodott, feszülten nézte Louist, miközben Harry az ágy mellé lépkedett.
"Megérinthetlek?" Kérdezte, Louis pedig bólintott felnézve rá.
Harry ügyetlenül mozdult Danielle mellé, óvatosan kezei közé fogta Louis arcát, lehajolt és megcsókolta a feje tetejét.
Louis halkan sóhajtott.
De hiányoztak már neki azok az ajkak. Miért?
Egy percre csend volt, mindeki óvatosan lélegzett, féltek, hogy megijesztik egymást.
Nem is, attól, hogy megijesztik Louist.
Annyira sápadt volt, remegett, hatalmas táskák voltak a szemei alatt és a fehér enyhe piros árnyalatba váltott.
Annyira rosszul nézett ki.
Louis szorosabban markolászta a lányok kezét.
"Nem beszéltem veletek... Az apáról... És nem akartam találkozni vele, mert..." De itt megszakadt, minden szem rá szegeződött.
A lányok erősebben fogták a kezét.
"Nem tudom, hogy ki az."
Kiválaszott egy pontot a falon, ahová bámulhat, jobbra fent, a tévé mellett, de egy furcsa festmény alatt, aminek értelme sem volt, Harry valami ilyesmit akart a lakásukba.
Niall kinyitotta a száját, hogy megkérdezze, biztos-e benne, hogy még az arcára sem emlékezne, de inkább csendben maradt. Louis egyre erősebben remegett.
Vett egy reszkető lélegzetet.
"Nem kell semmi olyat mondanod, amit nem akar---"
"Nem." Vágott Harry mondata közbe Louis, istenem mindig olyan kedves és meggondolt volt. "Nem tudom--- Minden nap fáj és... Én... Csak engedd, hogy beszéljek Harry, kérlek."
Harry becsukta a száját és bólintott.
"Amikor a klubba mentünk, te elmentél, hogy hozz nekem italokat, Niall pedig azt mondta, hogy egy szőke lánnyal táncoltam... Igaz?" Megerősítésért nézett a szőkére, ki csak lassan bólintott.
"Nos, uhm... Én..." Megtorpant. Hogy is mondja ezt? Hogy mondhatná el azoknak, akiknek mindig is el akarta mondani, hogy mennyire elrontotta, mennyire hülye volt, mennyire mélyre süllyedt...
"Én..."
Aztán újra megállt. Hisz hogyan? Hogyan hogyan hogyan?
"Én...Én nem akartam ezt---én nem---akartam---”
Abban a pillanatban, ahogy kiejtette az ‘akarat’ szót az ajkain Zayn a fal mellé csúszott, arcát eltakarta a szemeivel. Zayn mindig is gyors volt. Ő már értette.
Mindenki, Louis kivételével Zayn felé fordult, aggodalommal az arcukon, valamint zavartsággal, és így egy percre egy szem sem volt rajta. Itt az idő.
"Nem akartam lefeküdni vele."
Kiejtette a szavakat. A képzeletbeli ajtó tárva nyitva volt, a szavai által keltett hurrikán feltépte azt, darabokra tépte a szobát, csak úgy, ahogy ez őt, a testét, az agyát, a szoba megpördült egy pillanatra, a szavak súlya még mindig erősen ült rajta.
A tekintetét még mindig egy ponton tartotta. Egy pont. A fehér fal. Kifejezéstelen. Üres.
Érezte a tekinteteket magán, égett.
Nagyot nyelt.
"Aztán ébredtem fel, miután elmentem a lánnyal. A szemeim be voltak kötve, öklendeztem és a karjaim is meg voltak kötözve. Elmondta, hogy... Szűk volt. És milyen jó voltam. Hogy ordítottam és ettől mennyire felizgult. Néha visszaálmodom az emlékeimet, a zihálást, a hangot, ahogy a testünk összecsapódott, hogy mennyire nem akartam és mennyire nem tudtam megállítani."
A szavak csak úgy folytak belőle. Az ajtó nyitva volt, a szél keményen fújt, nem tudta megállítani.
Elsőnek még azt sem tudta, hogy hogyan mondja el őket, de most csak úgy bugyogtak fel belőle a mondatok, mint pár órája a hányás.
"Kést szorított a nyakamhoz és azt mondta, hogy maradjak csendben. Hogy nem fog megölni, hiszen ő erőszaktevő és nem gyilkos."
Érezte, hogy a szobát megint megrengeti valami. Egy szó. Erőszaktevő
Louis nem nézett rájuk.
A szemét még mindig a szép tiszta ponton tartotta.
"Meglazította a köteleket és elment. Örömét lelte benne, hogy tele vagyok zúzódásokkal, a hangjával, és ezzel a babával. Csak úgy... Így mikor sikerült kiszabadulnom lezuhanyoztam és hazajöttem..."
Még emlékezett rá, ahogyan a vért és a spermát mosta le magáról, ahogyan leszivárgott a lábán a lefolyóba..
"Annyira idegesek voltatok, nem tudtam kezelni, megijedtem és elrohantam és...Nos innentől tudjátok. Aztán pár hónap múlva rájöttem, hogy terhes vagyok és igen... Ennyi. Ez a titkom."
Aztán a szél alább hagyott. Csend volt.
De nem.
Nem, még mindig a viharban voltak. A szél felvehette őket, és szétszakíthatta őket darabokra... Úgy, mint Louis létezését. Mindent elrontott.
Csak. Figyeld. Azt. A. Pontot.
A szemei mégis másfelé tévedtek.
Niall arca üres volt. Teljesen kikapcsolt. Az erkély ajtóhoz lépett, kinyitotta és kilépett, majd becsukta maga mögött.
Liam a homlokát támasztotta a falnak, tenyerét mellette, vénái kidülledtek a karjában.
Dühös volt.
Zayn még mindig a fal mellett ült, ahogy az előbb.
És Harry...
Harry...
Ő minden volt. Az érzések gyorsan változtak arcán, Louis alig tudott lépést tartani vele. Zavartan ráncolta a szemöldökét, szemei sötét haragba borultak, ajkait harapva próbálta visszatartani a könnyeit, aztán pedig semmi.
Megfordult és kisétált.
Elhagyta.
Elhagyta elhagyta elhagyt.
"Harry!" Kiáltott Eleanor, elengedte Louis kezét és a göndör után rohant.
Louis biztosan kiadott valami rémesen fájdalmas hangot ahhoz, hogy Danielle aggódni kezdjen miatt,a hisz megfordult és magához húzta, szorosan ölelte, nyugtatgatni próbálta és ringatta.
.
.
.
Harry fásultan sétált kívül, épp Paul karjaiba. Már a folyosón volt?
Paul mondott valamit, de a szavak nem érték el, hisz az agya csak arra fókuszált, hogy a szíve verjen, hisz fájt.
Eleanor rohant oda.
"Kölcsönkérhetjük a szobádat?"
Paul felé nézett, nem értette a helyzetet.
"Megérdemlem a magyarázatot." Mondta szigorúan, mielőtt beengedte őket, Eleanor pedig megragadta Harry kezét és behúzta.
"Majd adni fogok." Válaszolt a lány, becsukva az ajtót.
Harry körbe körbe sétált, pörgött, csak...
"Harry." Kezdte, majd felsikoltott, mikor a göndör hirtelen megfordult és az arcába hajolt.
"Tudtad. Tudtad és nem..." Elharapta, a saját haját szorongatta, majd hátrált. "Tudtad-tudtad-tudtad---"
"Harry---"
"TUDTAD!"
"Ne kiabálj velem, Harry!"
"Kicsoda?! Akkor kivel kiabáljak?! Ki--Kinek?!"
A térdeire rogyott. "Ki volt képes bántani Louist, így? Az én Louisomat. Az én édes Louisomat, kit kell megvernem? Kire kiabáljak? Kit öljek meg?"
Eleanor semmit sem szólt, csak nézte.
"Annyira fáj... Fáj és tudom, hogy Louis ezerszer rosszabbat érez és ez... Nem fair..."
A gát beszakadt.
"Nem Louis, nem, én... Hogy tudta valaki, nem, nem, nem Louis, Louis..."
Eleanor hozzá lépett, a fejét a hasára húzta pihenni, szorosan átölelte.
A szavak elfogytak Harry agából, így csak a nevét ismételgette. Louis. Louis Louis Louis. Nem Louis. Hogy történhetett ilyen szörnyűség, hogy tehette ezt valaki, hogy lehet, hogy csak ült a klubban és nézte, ahogy Louis elment, hogy valaki elkapta, hogy ülhetett egész este idegesen, miközben Louist meg er---
Öklendezett, hisztérikusan könnyezett, Eleanor a haját piszkálta.
Hogy hagyhatta el ő és a fiúk így?! Hogy lökhették Louist még mélyebbre? Hogy mondhatták azokat rá? Hogy történhetett ez meg?
És volt ennek értelme? Most már volt, a darabkák végre összeillettek, a kis pillanatok, Louis rándulásai, rémálmai, könyörgései, hogy valaki szálljon le róla, az idegessége, a paranoiája, az engedélykérés érintésekre, mostmár mindennek volt értelme, Harry pedig olyan hülye volt, hogy nem találta ki ezt hamarabb.
Sikoltott, Eleanor pedig csak szorosabban ölelte.
Az idő telt, Harry pedig még mindig vadul sikoltozott, átkozódott, remegett, könnyezett, dühöngött. Soha nem tudta volna ezt elképzelni sem...Nem is gondolt volna erre...
"Szedd ösze magad."
Lefagyott, felnézett Eleanorra, a lány szemei is vörösek voltak, arcai könnyesek.
Szipogott. "Szedd össze, Harry."
"Hogyan?" Zokogta.
"Nem tudom, hiszen azt sem tudom, hogy hogy tartsam össze mindezt, de neked muszáj lesz. Most. Mivel nem számít mit érzel, ez semmi Louishoz képest, és nem engedhetjük meg magunknak, hogy... Itt ücsörögjünk. És ez szar, mert nem vagyunk önzők, hisz szükségünk van időre, de nem tehetjük meg. Louis ereje is elfogy. Belerokkan, muszáj megpróbálnunk megmenteni."
Harry megrázta a fejét, hevesen sírt, hisz hogyan? Hogy tudna segíteni neki, ha ilyen hülye volt? ENNYIRE meggondolatban.
"Nem, nem Harry, ne merészeld." Ragadta meg Eleanor két keze közé arcát, körmeit a fiú foltos arcába ásta. "Szüksége van rád. Louisnak szüksége van rád. Szedd. Össze. Magad!"
Harry nagyokat pislogott, a szavak úgy csaptak le rá, mintha pofonként érte volna.
"Rengeteg időt töltött azzal, hogy azon stresszelt, hogy mondja el neked, te pedig ott hagytad, ahogyan aznap én. Összetörtem kissé, de te teljesen össze fogod, ha nem mész vissza. Most Harry. Töröld meg az arcod, fújd ki az orrod, vegyél pár mély levegőt, zárd el ezt egy időre és takarodj vissza hozzá, hiszen. Szüksége. Van. RÁD."
Harry zavartan nézett fel rá, csodálkozott, mégis... Óvatosan felállt, a konyhába ment, megmossta az arcát, egy papírtörlővel pedig megtörölte.
Vett néhány mély lélegzetet.
Ezt majd később.
Tartsd meg későbbre. Louis is mindig ezt tette. Ő is meg tudja teni. Louisnak szüksége volt rá és nem volt ott. Muszáj mennie.
"MOST, HARRY!" Sikoltotta Eleanor.
Ő pedig rohant.
.
.
.
Louis nem is tudta, hogy mi történik, túl sok ember beszélt körülötte, valaki sírt, valaki átkozódott, valaki ütött valamit, valaki ölelte őt, de Harry elhagyta és tudta, hogy ez fog történni. Tudta.
Harry...
"Mindenki menjen ki, kérlek."
Louis lefagyott.
A karok, amik tartották eltűntek, egy óvatos puszit hintette az arcára, aztán csend volt. Már eltekintve a széltől, ami a nyitott erkélyajtón fújt be. Azt becsukták, valaki pedig mellé mászott az ágyra.
"Lou."
Harry.
"Elmentél." Zihálta, megpróbált emlékezni, hogy is kell lélegezni.
"Tudom. Tudom Louis és vissza is jöttem." Válaszolta halkan.
"Elmentél." Mondta újra zihálva.
"Lélegezz Lou, gyerünk---"
"Itt hagytál."
"Lou---"
"Elhagytál, pedig megígérted, hogy nem fogsz. Megígérted."
Harry az ajkába harapott, meg akarta ütni magát, amiért ilye hülye volt, újra és újra, minden alkalommal.
"Tudom. Hazug vagyo." Válaszolt végül, csak hallgatta, ahogy Louis levegőért kapkodott.
Louis végül kinyitotta a szemeit, Harryre nézett.
"Hazug vagyok és hülye, de itt vagyok és megújítom az ígéretemet. Soha többé Louis. Soha többé."
"Tudom, hogy megint elhagynál." Lihegte, Harry pedig megrázta a fejét és közelebb mászott.
"Nem, Louis. Louis, én...Megérinthetlek?"
Louis bámulta egy pillanatra, lélegzett, levegőért kapkodott, remegett, mielőtt sikerült kinyögnie egy ident.
Harry bólintott, Louis pedig figyelte, ám még mindig túl gyorsan lélegzett, ahogy Harry megragadta a kezeit és lehúzta az ágy közepéről, így most a szélén ült. Ez után megfogta a kezeit és letérdelt elé.
"Soha többé." Ismételte meg.
Louis csak bámulta.
"Soha többé." Mondta újra a göndör, további két percig ismételgetve ezt, míg Louisnak végre sikerült úrrá lenni a légzésén, leküzdeni a pánikot és annyi kis szilánkot összeszedni magából, amely elúszott, amennyit csak lehetett.
"Soha többé." Suttogta Harry.
"Soha?" Kérdezte Louis, végre tudott szavakat kinyögni anélkül, hogy a világ forogni kezdett volna vele.
"Soha." Egy csókot hintett Louis kezére, aztán megint, a másikra is.
Louis folyamatosan kereste Harry arcán a jeleket, ami arra utalna, hogy megint elhagyja, de semmit sem talált.
"Rendben." Motyogta, Harry pedig sóhajtott, felállt, még mindig fogva Louis kezeit.
A másik fiú is felállt, bár rémisztően remegett, így a göndör gyorsan a derekára helyezte egy kezét, hogy megnyugtassa és megtartsa.
"Louis---"
Louis hirtelen előrehajolt, a karjait Harry köré fonta és arcát a nyakába temette. A magasabb fiú azonnal átkarolta, olyan közel tartotta, amennyire csak a pocakja engedte.
"Fogalmam sincs, mit mondjak, hogy segítsek." Suttogta.
Louis megrázta a fejét, Harry fürtjeivel kezdett játszani. "Már az is segít, hogy itt vagy." Válaszolt és Harry lehunyta a szemeit, hisz nem sírhatott, kérlek, ne sírj.
"Nem elég Louis. Mindeze után... Hogy elmondtad---"
"Most, ez elég." Hangja remegett.
Ő maga is remegett.
Mindketten remegtek.
"Louis, ő bántott téged. Bántott téged és én---"
"Harry, kérlek. Ne--"
Louis már elérte a határait. A könnyei kibuktak, az érzései és... Csak összeesett. Harry elkapta természetesen, mindkettejüket óvatosan a szőnyegre ültetve. Louis az ölébe mászott, Harry pedig csak ölelte.
Harry csak bámulta, nem tudta leírni a fájdalmat, amit érzett, ahogy Louis annyira rémesen reszketett az ölében, fogai vacogtak.
"Csak tarts meg" Könyörgött. "Ne beszélj róla, könyörgöm, csak tarts meg. Nem vagyok rá képes, Harry, kérlek." Könyörgött, Harry pedig szorosan ölelte, érezte Louis szívét gyorsan dobogni saját mellkasán.
"Azt akarom, hogy minden megálljon." Suttogta a göndör nyakára. "Nem tudom Harry nem tudom nem tudom nem tudom, Harry."
Louis ökölbe szorította a kezeit Harry ingén, a körmei átszúródtak az anyagon, Harry pedig elveszítette a csatát a könnyeivel, érezte, hogy lehullnak arcán lassan, majd gyorsan, soha véget nem érően.
Louis annyi fájdalmat érzett.
"Csak el akarok tűnni. Nem akarok elmenni." Mondta Louis, felült, szemei vadak voltak, világosak a vsszafojtott könnyektől.
Harry szíve összetört.
"Hova, Lou? Hova akarsz menni?"
"Bárhova. Csak el innen."
Harry körülnézett és gondolkodott, hogyan is tudna segíteni, hova is mehetnének, ahol eltűnnének?
Aztán a szemei a szekrényszobára tévedtek.
"Oké." Mondta Harry, ötlete támadt. Lassan felemelte Louist az öléből, megragadta az összes párnát amit az ágyon talált, bedobálta őket a szekrénybe a falhoz, majd kihúzta a hatalmas paplant is és számos lepedőt, takarót, szintén bedobálva.
"Gyere." Intett Loisnak, aki oda mászott négykézláb, Harry lábai közé kuporodott.
A göndör becsukta a szekrény ajtaját, magukra húzta a takarókat.
"Aludj." Motyogta szorosan magához húzva. "Sötét van itt és kicsi a hely. Elmentünk, még ha csak egy kicsit is."
Louis belemarkolt Harry ingébe a mellkasán. Sötét volt. Vak sötét. És olyan meleg volt. Harry itt volt vele, ölelte őt, a szívverése pedig álomba ringatta.
"Köszönöm." Válaszolta halkan, mielőtt egy másodperc alatt teljes egészében elaludt.
Harry semmit sem szólt, kifogyott a dolgokból, amiket mondani akart, túllépte az érzések határát. Louis órákkal később is remegett még alvás közben, rángatózott álmában és alkalmanként nyöszörgött.
Harry ökölbe szorította a kezét, vett egy nagy levegőt és lassan, nagyon lassan fújta ki.
Ha valaha megtalálja, aki ezt tette Louisval...
Aki így bántotta Louist...
Darabokra szaggatja, amíg semmi sem marad belőle, csak húsdarabok, csontok és vér.
És ezzel egy új ígéretet tett, amit soha nem törhet meg.
