43. rész

Sziasztok!
Bocsánat, hogy csúsztam egy napot,kissé elszámoltam magam, azt hittem be tudom fejezni még hétfőre a fejezetet, de olyan hosszú lett most,hogy nem akartam két részre szedni, hanem inkább egy nappal később, de egybe legyen:))
Köszönjük szépen a rengeteg oldalmegjelenítést,komikat,pipákat ÉS A 2 FELIRATKOZÓT!! Csodálatosak vagytok:")) <3
Nem is húzom tovább a szót,kellemes olvasást,remélem tetszeni fog nektek,én imádtam fordítani:3
Puszi,
Judit.xx

„Louis.”

Felnézett rá.

„Azzal, hogy felállítottuk a diagnózist, azon kell dolgozz, hogy állítsd meg azokat a gondolatokat, amik azt mondják, hogy ez a te hibád.”

Továbbra is csak bámult rá.

„Ez nem a te hibád.”

.

.

.

Az összeülés fárasztóbb volt, mint Louis hitte, de az azt követő héten kapott hangulatstabilizáló szereket és egy kis naplót, amibe bármely típusú pánikrohamait, és egyéb szokatlan történéseit írhatta fel. Ezt a fiú rendszeresen használta is, hogy nyomon tudják követni a kiváltó okokat.

Ez… bosszantó volt. Haragudott magára, amiért hagyta, hogy idáig fajuljanak a dolgok. 

Feltápászkodott a kanapéról, de azonnal vissza is rogyott. Kicsit kényelmetlen volt neki az állás, mivel úgy érezte, a baba mintha cigánykerekezett volna benne.

De ilyenre nem képes, ugye?

Louis megragadta a telefonját, és ellenőrizte az időt. A többiek épp egy rádiós interjún voltak, amit neki ki kellett hagynia… a terápia miatt.

Olyan furán hangzott ez a kifejezés, amit állandóan használt magában. Sosem gondolta volna, hogy bármikor is szüksége lett volna terápiára… akár egyetlen egyre is. Mondjuk azt sem gondolta volna soha, hogy megerősz-

Azonnal elhessegette gondolatait, és besétált a konyhába, odatenni a vízforralót. Nekidőlt a pultnak, és elnyomott egy-két ásítást. Amit észrevett, az az volt, hogy néhány nappal azután, hogy az új gyógyszereit kezdte szedni, sokkal álmosabb volt, mint ezelőtt bármikor. Ez a mellékhatás elég nagy szívás volt, de már beletörődött ebbe. Legalább nem volt gyenge.

Mikor a tea készen lett, gyorsan kiöntötte egy bögrébe, és a hálószobába sietett. Jó érzés volt újra a saját lakásában lenni, attól függetlenül, hogy ez a csapat, és nem az ő döntése volt.

Furcsa volt, hogy nem hallott róluk. Óvatosan ült le az ágyára, és kezébe vette a laptopját.

Talán csinálnia kéne egy livestreamet. A rajongók remélhetőleg értékelni fogják, hogy egy kicsit kommunikál velük.

Idegesen az ajkába harapott. Mi van, ha a csapat dühös lesz rá? Vagy ha megint kiabálni fog?

Végigpörgette a twitterét, a legnépszerűbb kérdésektől, nyilatkozatoktól szeretetnyilvánításról egészen a leggyűlölködőbb utálatokig. Mindig egy forgószél.

Miután elhelyezkedett, föllépett a streamre, és megosztotta azt egy tweetként. A hatás azonnali volt, pár másodperc alatt a nézők száma több ezer lett. Várt egy kicsit, kortyolgatva a teáját, kényelmesebben elhelyezkedve, majd bekapcsolta a kameráját.

„Hello.” Integetett a képernyőnek. „Um, most éppen egyedül vagyok, és biztos vagyok benne, hogy tudjátok, a többiek épp egy rádiós műsorban voltak. Vagy még mindig ott vannak? Oops. Nem akartam elvonni a figyelmeteket róluk.”

Ivott egy korty teát.

„Srácok, tehettek fel kérdéseket, azt hiszem.” Mondta Louis, miközben a hozzászólásokat olvasta.

„Oké, szóval… nem, nem nézheted meg a hasamat. Ez egy kicsit túl szexi egy egyszerű beszélgetéshez, nem?!” Viccelődött, majd tovább görgetett.

„Hány hónapos vagyok? Hat hónapos és két hetes. És igen, tudom a szexet, és nem, nem fogom elmondani nektek, sajnálom.”

Rengeteg kérdés jött egyszerre, nehéz volt elolvasni őket, mert elég hosszúak voltak, mielőtt eltűntek. „Ez egy remek olvasás gyakorlat, próbálok lépést tartani a kommentjeitekkel. Um, oké, most kicsit a háttérbe szorultam, mert az orvosom azt javasolta, hogy legyen egy kis pihenőidőm.”

Tényleg pihenést írtak neki elő, hogy a szervezete minél gyorsabban tudjon alkalmazkodni a gyógyszerekhez.

„A legkevésbé kedvelt dolog a terhességemben? Nos, sokat vagyok mostanában fáradt, ami furcsa, mert annyira megszoktam, hogy tele vagyok energiával. Valamint szeszélyes is vagyok. És néha szédülni kezdek, amik összevetve elég szörnyűek tudnak lenni.” Felelte.

Még több kommentet nézett, és észrevette, hogy a legtöbb közös, mint például, ’Harry kérdezett tőled valamit!!1!! Harry föltett egy kérdéstfrv3r. Harfurefherg. Larry STylgtirgntn.’

Szemöldökét ráncolva hajolt előre, miközben visszament a twitterére.

Harry_Styles: @Louis_Tomlinson mi a kedvenc színed?

Louis csak maga elé bámult, mielőtt megforgatta volna a szemeit. „Komolyan, Harry?” Nevetett, „Kék, te lúzer. Nincs véletlenül interjútok?”

Visszalépett a streamre. „Duzzadt lábak. Ez a másik idegesítő dolog. A következő kérdés… nem választottál még a babának nevet? Um…”

Agya mintha kicsit kikapcsolt volna, mivel nem gondolt még ebbe bele. „Nem, nem igazán. Én-

A fanok újra Harry nevét kezdték sikoltozni.

Harry_Styles: @Louis_Tomlinson most fejezd be. De a te vesztesed vagyok, ugye?

Louis az olvasottakra elmosolyodott. „Igen, Harry, te vagy az én vesztesem. Viszont most ne zavarj.”

NiallOfficial: @Louis_Tomlinson @Harry_Styles csak egy kérdés. Nem akartok szobára menni?

Louis felnevetett. „Mindannyian ezt nézitek? És csönd, Niall.”

Harry_Styles: @NiallOfficial búú

Real_Liam_Payne: @NiallOfficial @Harry_Styles @Louis_Tomlinson VISELKEDJETEK

Louis arcát a kezeibe temette. „Oh istenem.” Motyogta.

zaynmalik1D: aha xx!

NiallOfficial: @Real_Liam_Payne nem tudsz befenyíteni. @zaynmalk1D zseniális hozzászólás haver

„Hadd gondolkozzak egy kicsit. Ti most ott ültök, üzengettek egymásnak, és betörtetek a streamembe.” Louis ezt inkább kijelentette, mintsem kérdezte.

Harry_Styles: @Louis_Tomlinson aha

NiallOfficial: @Louis_Tomlinson aha

Real_Liam_Payne: @Louis_Tomlinson aha

zaynmalik1D: aha xx!

„Srácok, ti annyira hülyék vagytok. Legalább siessetek haza. Unatkozok.” Kérte Louis.

Harry_Styles: @Louis_Tomlinson kívánságod számomra parancs

Louis elpirult. „Hát persze.” Felelte komolyan, ám szája sarkában egy mosoly bujkált.

„Egyébként, visszatérve. Van még kérdésetek?” Tudakolta.

Teljesen elvesztette az időérzékét, miközben annyi kérdésre válaszolt, amennyire csak tudott, és már csak arra figyelt fel, hogy kattan az ajtó zárja.

„Louis!” Üvöltött Niall, és az ágyra vetődött.

Louis felsikított, mikor a többi srác is csatlakozott hozzájuk, Zayn megragadva egy puszit nyomott az arcára, míg Harry óvatosan elhelyezkedett a hasán. Liam beleköszönt a kamerába, majd Niall is csatlakozott hozzá.

„Hoztunk kaját.” Motyogta Harry.

Amint Louis megpróbált felállni, Harry rögtön mellé gurult, és a fiút kicsit előrébb tolta, hogy a háta mögé tudjon ülni, majd elrendezte a lábait Louis mindkét oldala mellett.

„Mit hoztatok?” Kérdezte pár pillanat múlva Louis, mikor kényelembe helyezkedett.

„Csirkét és tésztát Alfredo mártással.” Suttogta Harry.

A kékszemű hátranyúlt, és játékosan a göndör fürtökbe fúrta ujjait.

„Te egy kincs vagy, Harry.”

„Hm.”

Zayn a kamera felé nézett, majd átmászott Niallön, Harry és Louis mellé.

„A rajongók totál készek lettek a pózotok láttán.” Suttogta.

Louis összeráncolta a homlokát. Annyira megszokta Harry dédelgetéseit, amiket random szokott tenni neki, hogy kiment a fejéből a rajongók lehetséges reakciói az ilyenektől.

„Minden rendben, velem vagy.” Motyogta Harry.

 Louis fejével a göndör fürtök felé hajolt. „Igen, de a management?” Suttogta aggodalmasan.

„Nem fognak semmit sem mondani.” Válaszolta Harry, pillantását Zaynébe fúrva.

Az alacsony a szemöldökét ráncolta. „Jó, de miért? Tudom, hogy a csapat nem örülne ennek, főleg most nem.”

„Talán.” Mondta Harry, „De nem fognak érte megszólni.”

„Ők jobban tudják.” Motyogta Zayn.

Louis össze volt zavarodva.

„De-

„Ne aggódj ezen, Lou. Minden rendben. Bízol bennem?”

Természetesen Louis bízott a göndörben. Egy pillanatra fölnézett Harryre, mielőtt bólintott volna.”

„Most akarsz enni vagy később?” Kérdezte Harry.

„Most.”

A tészta gondolatára összefutott a nyál a szájában, ezért felült. „De a stream?”

Harry végignézett a többi fiún. „Majd ők átveszik a terepet. Menjünk.”

Elhúzódott Louis mögül, majd segített a fiúnak kikelni az ágyból. Louis az összefonódott ujjaikra meredt, miközben Harry óvatosan a konyha felé húzta őt.

Már a kórház óta nem csókolóztak egymással, mikor azt mondta Louis a másiknak, hogy nem érzi magát kényelmesen a felállás miatt. Itt volt Harry, aki szerelmes belé, de neki fogalma sem volt arról, hogy ezt viszonozni tudja-e. Mi joga volt hozzá, hogy ilyen intim kapcsolatot hozzon létre Harryvel, mikor nem is tudja kimutatni a másikhoz való érzelmeit?

Egyáltalán nem tudta, mit kéne éreznie akkor, ha szerelmes lenne Harrybe. A szerelem valami olyan dolog, amit biztos, hogy föl lehet ismerni, ugye?

De a fenébe, hogy nem tudja elhagyni a száját.

„Lou?”

Louis pislogott egy párat, majd Harryre tekintett, aki kezében egy gőzölgő tányér pihent. A fiú letette azt, mielőtt Louis leült volna vele szemben.

„Jól vagy?”

Louis bólintott, majd egy köszönömöt mormogva nekilátott. Harry elment a saját tányérjáért, és a kisebbik egyszer csak azon kapta magát, hogy végig Harryt figyelte, amint eszik, ahogy forgatta a villáját, a tésztát a szájához emelve nyelvet öltött, mielőtt bekapta volna az adott falatot.

A zöldszemű tekintete összetalálkozott Louiséval. Mindketten fönntartották a szemkontaktust, míg ettek, mikor Harry befejezte az evést, Louis is követte. Mindkettejük villája kicsúszott a kezükből, ami hangos csattanással ütődött a tányérnak.

Harry felállt, ezzel visszhangot keltve, mikor a szék lába végigkaristolta a csempét. Lassan odament Louishoz, aki félretolta a tányérját. A fiú felállt, szemben Harryvel, mielőtt hátra tette volna a kezeit, hogy megtámaszkodva azokon, felhúzza magát a konyhasziget pultjára.

Harry megnyalta az ajkait.

„Megcs-

„Igen.” Szakította félbe Louis, mire a zöldszemű megragadva a fiú lábait férkőzött be hozzájuk, kezével Louis feje mögé nyúlt, és megemelte azt egy csókra.

Mindketten mintha életre keltek volna, és egy pillanatra Louis csak Harry ízére, illatára és az általa kiadott hangokra tudott összpontosítani, a zihálására, az állandó kapcsolatra, a kezére, amellyel a selymes, göndör fürtökbe túrt, a kis nyögésekre, hogy milyen meleg volt, szó szerint, valamint képletesen is.

„Hihetetlenül szeretlek, és ha akarnám, se tudnám ezt megállítani!”

Zihálva vált el a másik ajkaitól, és a zöld szemekbe mélyedt.

„Sajnálom.” Suttogta Louis, mire Harry összeráncolta a homlokát.

„Miért?”

„Mondtam már, Harry. Nem használhatlak ezzel ki.”

„Miért gondolod azt, hogy kihasználsz engem?”

„Mert… mert azt mondtad, hogy szeretsz… hogy szerelmes vagy belém-

„Igen. Szerelmes vagyok beléd.”

Louis az ajkába harapott. „Te belém szerettél és én-

Nem tudta, hogy hogyan folytassa.

„Akkor miért csókoltál meg?”

„Túl bonyolult.”

„Miért túl bonyolult?”

„Szereted, ha megcsókollak?”

Louis újra Harryre nézett. „Imádom, amikor megcsókolsz.”

„És félsz, hogy kihasználsz engem, mert még te sem vagy biztos az irántam táplált érzéseidben.”

Louis lassan bólintott.

„Louis. Azt akarom, hogy tudd, én bízom benned. Mindenben. És tudom, hogy nem használsz ki engem… legalábbis nem ilyen téren. Lehet, hogy még nem vagy tisztában az érzéseiddel, de tudom, hogy én nem csak egy… szex vagyok a számodra. Azt még előtte megmondanád. Te sohasem tennél ilyet.”

„De ha én magam nem tudom, hogy hogyan tudom ezt ilyen biztosan?”

Harry egy csókot nyomott Louis arcára. „Mert te jó ember vagy. Jobb, mint aminek hiszed magad.”

Louis vállat vont, mire Harry felsóhajtott.

„Néha úgy érzem, mintha egy körforgásban lennénk.” Motyogta Harry, hangja frusztrált volt, amit hallva Louis összerezzent. „De minden alkalommal emlékeztetnem kell téged, mennyire gyönyörű és erős vagy, mikor kétségeid támadnak.”

Louis lehajtotta a fejét, hogy elrejtse lángrózsás arcát, miközben Harry átölelte őt. A fiú lassan viszonozta az ölelését.

.

.

.

42. rész

Sziasztok!

Nagyon szépen köszönöm, hogy ilyen sok visszajelzés érkezett az előző részhez,hihetetlenül jól estek a szavaitok, és hogy ennyien bizalmat szavaztatok:")) KÖSZÖNÖM <3

Mostantól biztosíthatlak titeket,hogy(1,max 2 nap csúszással,de) lesznek minden hétfőn részek,mivel egy nagyon cuki lány,nem mellesleg kiváló író és fordító, Lana Doyl felajánlotta a segítségét a részek lefordításában. Felváltva fogjuk fordítani a részeket, ezt is Lana küldi nektek:3

Nem is húzom tovább a szót,még egyszer köszönöm a sok komit,tetszikeket és a rengeteg oldalmegjelenítést. Csodásak vagytok<3 

Puszi<3

Judit.xx

U.i: Ha még nem ismeritek Lana oneshot blogját valamint NAGYON!! csodás fordítását,mindenképp nézzetek be,mert megéri:3

Harry tettekkel válaszolt, mikor lerúgta a cipőjét, és segített Louisnak kényelmesen, félig összegömbölyödve, félig a mellkasán elfeküdni. Az ágy kicsit kicsi volt, de ez őket cseppet sem érdekelte.

Itt voltak egymásnak és csak ez számított. Louis magukra húzta a takarót, majd lehunyta a szemét.

Harry dúdolni kezdett, ami hallgatva Louist egyfajta nyugalom árasztott el.

Végre meglátta a fiú a megtörtség, fájdalom és fáradtság közötti kiutat. Ez volt a terv. A terv, ami tényleg működött. Az orvosok itt voltak vele. A családja is. A lányok is. A fiúk is. És végre Harry is.

Harry mellette volt, Harry hitt ebben a tervben és Harry hitt magában Louisban is.

Lehet, tényleg kezd jobban lenni.

.

.

.

„Olyan szép így, nem?”

A szavak eltorzultak, és furcsává váltak, de homályosan hallotta őket. Ahogy azt is érezte, ahogy aki valaki átfuttatja az ujjait a haján, majd megfogva az arcát végig rajzolja az ajkait.

„Talán az egyik legszebb, akit valaha birtokoltam. Köszönöm, alig várom, hogy tönkretehessem.”

.

.

.

Louis felült a kórházi ágyon, az álmán gondolkodva, a férfin, akinek a hangjában rosszindulatot hallott, a gyengéd érintés, mielőtt tönkre teszi őt.

Összegömbölyödött, és szorosan lehunyta a szemét.

.

.

.

„Mikor?”

„Nem sokára.”

.

.

.

A fia szívdobogása hangos volt és gyors, állandó bamm bamm bamm, ami megbabonázta az egész szobát.

És megbabonázta őt is.

Furcsán gyönyörű volt.

De piszkálta Louist az, hogy gyönyörűnek találja a baba szívritmusát, de mégsem érez semmit, amikor a benne lévő apró dologra gondol. Belőle táplálkozik. Vele együtt nő. Csak kis lökések és rugdalások emlékeztették Louist arra, hogy létezik, nem csak felpuffadt has, valóban ott van.

Hat hónap és egy hét. Hat hónapja, és egy hete terhes.

Az idő csak úgy elrepült egy forgószéllel, amiben túl sokat volt az érzelem, és mégis túl kevés.

„Louis?”

Louis pislogott egyet, és a fiúk felé fordult, akik mind lenéztek rá. Könyörögtek neki, hogy had menjenek vele a dokihoz, tekintve, hogy mindannyian a kórházban voltak, és az orvos megengedte, sajnálva őket.

Négy kiskutya szemre pedig nem tudott nemet mondani.

„Jól vagyok.” ennyi volt minden, amit mondott, próbálva visszahozni magát fejben.

Az állandó bumm bumm bumm folytatódott.

„A babádnak nagyon nagy feje van.” törte meg a csendet Niall.

Louis annyira nevetett, hogy majdnem leesett az ágyról.

.

.

.

El tudták kerülni a sajtót, szerencsére senki sem tudott róla, hogy Louis az éjszaka közepén a kórházba ment.

Teljesen kimerült, a hotelbe vezető utat azzal töltötte, hogy az anyukájával sugdolózott

telefonon keresztül.

„Csak szeretném, hogy tudd; büszke vagyok rád, kicsim.”

„Igen?” Kérdezte lágyan Louis, ujjaival apró köröket írva le a hasán.

„Mindig, édesem. Olyan erős vagy.”

.

.

.

A szexuális zaklatás terapeutát Leslie Jonesnak hívták, és nagyon kedves, sötét bőrű, szép nő volt, aki egy nagy mosollyal üdvözölte.

„Hogy szereted, ha hívnak?”

„Louis” motyogta.

Először pár könnyű dologról beszélgettek, mint pár tény Louisról, és pár a nőről. Aztán rátértek arra, hogy hogyan érzi magát.

Vállat vont.

„Ezt ki tudnád fejteni szavakban is?” Kérdezte.

Elnézett a nőről, tekintetével követve, ahogy a napfény beszökik a rolón keresztül, majd elmondta a horrort, amit annyi mindenkinek mesélt már el, azok után, hogy annyira küszködött, hogy titokba tartsa. Elképzelte, ahogy letépi a rolót az ablakról, mielőtt áttörve az üveget kiugrik, de nem esik le, hanem egy szebb helyre emelkedik fel, nem hal meg, csak elúszik ebből a pokolból, egy olyan helyre, ahol minden könnyebb és jobb, ahol nincs stressz, miközben a szavak úgy ömlöttek a szájából, mint a fekete iszap, végig csöpögve az állán, beterítve a padlót.

Louis levegőt kapkodva, az öklét összeszorítva, majd kiengedve, és izzadságban fürödve tért vissza magához.

Dr. Leslie előtte térdelt, nem érintette meg őt, de mégsem volt messze. Beletelt egy kis idő, még megértette a szavait.

„Tudsz velem lélegezni?”

Ó, szóval újabb pánikroham. Nem érezte ezt közeledni. A fiú nézte őt, próbálva utánozni a levegővétel ritmusát. Beletelt egy kis időbe, de végre nem megnyugodott, inkább csak nem érezte úgy, hogy haldoklik.

„Hogy érzed magad? Szeretnél egy kis vizet?”

Igazából egy évig tudna aludni, de a víz is tökéletes lesz.

„Oké.”

A nő az irodája sarkába sétált, ahol a vízadagoló volt, megtöltött egy kis papír poharat, majd odahozta neki.  Remegő kezekkel vette át a folyadékot, szerencsére nem volt teljesen megtöltve, különben kiöntötte volna. A víz jólesett a torkának, ami a durva légzéstől teljesen kiszáradt.

„Jobban érzed magad?”

Louis bólintott. A szíve nem percenként milliót vert, lélegezni is tudott, szóval igen, ez már javulás.

„Ez egy pánik roham volt.”

Louis bólintott. Tudta.

„Milyen gyakran vannak?”

Vállat vont. ”Még sosem… követtem nyomon őket.”

A doktor az asztalához sétált, és valamit lefirkantott a jegyzetibe. „Rendben, szóval nincs egy konkrét szám. Ez rendben van. Az emberek nagyon kis részének van csak. Váltál már ketté valaha?”

Az értetlen arckifejezése elég volt ahhoz, hogy a nő kérdés nélkül megmagyarázza. „Éltél át olyan pillanatokat, amikor úgy érezted, hogy nem vagy a testedben, teljesen kikapcsoltál, és nem érzékelted, hogy mi folyik körülötted?”

Louis beharapta az ajkait. „Igen.” suttogta.

Ezt is leírta. „Nagyon jól haladsz, Louis.”

Újra beharapta az ajkait, és egyetértően bólintott. Jól van. Ezt nem fogja elcseszni. „Volt valaha emlékbetörésed? Úgy érezted, hogy újra éled a traumád, vagy hasonló fájdalmat?”

Visszaemlékezett az alkalomra, amikor mocsokkal borítva ébredt a fürdőszoba padlón. 

Ahogy néha hangokat hall, és érintéseket érez, ami nem tartozik senkihez.

„Igen.” mondta biztosan.

Ebben biztos volt.

„Nagyon sok mindet mondasz el nekem Louis, köszönöm.”

Ez furcsa volt. Tudta mit csinál, állandóan próbálja megnyugtatni, és kényelmesen érezni magát. Jól tudta ezt, és úgy érezte magát, mintha egy kisgyerek lenne, aki egy felnőttől kér tanácsot. De ez működött. Minden alkalommal, amikor elmondta, hogy jól halad, jobban érezte magát.

„Dr. Leslie?”

A doktor felnézett.

„Igen, Louis?”

„Őrült vagyok?”

Egy pillanatra rámeredt, majd letette a tollát, és összefűzte maga előtt a kezét.

„Az őrült egy kegyetlen kifejezés. Lekicsinylő és rossz. Te Louis, beteg vagy. Szörnyű bántalmazást éltél át, és az agyad próbálja feldolgozni a veled történt dolgokat, de egy kis segítség kell neki.” Megállt egy pillanatra, felmérve a fiú reakcióját. „Talán úgy tűnik, hogy nagyon sokáig tart ez a folyamat. De amikor eltöröd a lábad időre van szüksége, hogy begyógyuljon, nem?”

Bólintott.

„Ugyanez van az elmével. Amit bántottak időre van szüksége, hogy meggyógyuljon.”

Ezen eltűnődött. „Szóval… beteg vagyok.”

Az orvos becsukta a mappáját. „Beszéltem az orvosoddal, és azzal együtt, amit ő mondott és amit te, azt hiszem poszt-traumatikus stressz zavarral küzdesz. Ez általánosságban úgy emlegetjük, hogy…”

„PTSD” fejezte be helyette Louis, megszorítva a kezében tartott poharat.

„Igen”

A nő engedte, hogy egy kicsit gondolkozzon ezen.

„Hogy érzed magad ettől?”

Az ölére tekintett. „Idegesen”

„Miért?”

„Mert az anyukám azt gondolta, hogy talán ez fog történni, ahogy a barátaim is, és én nem akartam, ignoráltam, de mégis megtörtént.”

„Louis.”

Felnézett rá.

„Azzal, hogy felállítottuk a diagnózist, azon kell dolgozz, hogy állítsd meg azokat a gondolatokat, amik azt mondják, hogy ez a te hibád.”

Továbbra is csak bámult rá.

„Ez nem a te hibád.”

.

.

.

41. rész

Sziasztok!
Sajnálom, hogy ilyen sokára hoztam, mostanában(főleg, hogy közeleg a félévzárás) eléggé el vagyok havazva:/ 
Remélem azért kárpótolni tudlak titeket ezzel a résszel, mivel VÉGRE!! megtörténik benne az a bizonyos áttörés, amire mindenki annyira várt:)
Sajnálattal nézem, hogy egyre többen iratkoztok le, szám szerint négyen. Ennyire nem tetszik a sztori?Rosszul fordítok?Vagy mert mostanában ritkábban jönnek a részek? Ha az utóbbi, tényleg nagyon sajnálom,de nem tudom mostanában hétről hétre pontosan hozni az új fejezeteket. Arról viszont lehet szó, ha nem jó ez az össze-vissza hozós felállás, hogy valaki segítsen a részek lefordításában, így gyakrabban lehetnének frissítések. Szóval aki akar, nyugodtan írjon rám facebookon vagy meg is adhatom az e-mail címem:)
Kellemes olvasást a fejezethez, puszillak titeket <3
Judit.xx

Louis bólintott.

Nem volt. Nem volt egyedül.

A hasa újból megremegett.

„Most kimegyünk, hagyunk egy kicsit átgondolni ezt az egészet. A barátaid kint várnak. Nem lenne baj, ha nekik is elmondanánk mindazt, amit neked? Hogy ők is tudjanak róla. De ez a te döntésed.”

„Rendben van. Elmondhatja nekik.” Válaszolt a fiú halkan.

Ezután már csak az ajtó csukódását hallotta, majd újra csönd lett.

.

.

.

A srácok feszült figyelemmel hallgatták Dr. Omart és Dr. Minniet, mikor azok megismételték a Louisról szóló dolgokat.

„Tehát alapvetően, ez egy hosszú és kemény folyamat, szóval muszáj ebben támogatnotok Louist, amennyire csak tudjátok. Ha szüksége van gyógyszeres kezelésre, muszáj kérnünk a segítségetekre, hogy időben be tudja venni azokat, és ha megfelelő pihenésben részesül, nem lesz annyira stresszes, mint mikor behozták. Ezt nem ismételhetjük meg. Különben az állapota csak romlani fog.”

A hallottak hidegzuhanyként érte a többieket, de mind egyetértettek az orvos szavaival.

Bármit Louisért.

Bármit, hogy jobban legyen.

Bármit, hogy újra boldog legyen.

.

.

.

Tizenöt perc múlva, mikor már mindent elmagyaráztak nekik, Harry egyre idegesebb lett. Lopott pillantásokat vetett Louis zárt ajtajára, ujjaiva és a táskában matatott, ami Louis cuccaival volt tele.

„Menj.” Motyogta Zayn mellőle.

Harry összeráncolta a homlokát. „Azt mondták, adjunk neki egy kis időt. Hogy gondolkodjon.”

A fekete vállat vont. „Csak te. Mi itt maradunk, hogy ne legyenek bent olyan sokan. Minden rendben lesz.”

A ráncok Harry homlokán elmélyültek. „Mindannyian bemehetünk hozzá. Tudok várni addig, amíg-

„Oh kérlek. Ne viselkedj már úgy, mintha nem akarnál egy kis közösen eltöltött időt a pasiddal.” Szakította félbe Niall, aki velük szemben foglalt helyet.

Liam próbált nem hangosan felnevetni, mikor a göndör mélyen elvörösödött.

„Seggfej.” Motyogta Harry, miközben próbálta elrejteni lángoló arcát, majd egy hálás mosollyal lépett oda Louis ajtajához és kopogott be rajta.

„Lou? Én vagyok az, Harry. Bejöhetek?”

Mikor nem kapott választ, résnyire nyitotta az ajtót, és azon hajolt be. A szobában homály volt, Louis pedig az oldalán feküdt, háttal az ajtónak. Harry belépett, maga után csendesen becsukta az ajtót, majd odament, és megragadta a távirányítót, amivel kikapcsolta a tévét.

Rögtön egy kék szempárba ütközött, amint hátrafordult.

„Azt hittem, alszol.” Motyogta Harry és maga mellé húzott egy széket.

Louis csendben maradt, és a másikat figyelte, ahogy az leül a székre, kényelmesen elhelyezkedve.

„Mocorog.” A pár perces csendet Louis törte meg.

A göndör felállt.

Louis szótlanul nyúlt Harry kezéért és helyezte a hasára. „Kétlem, hogy érezné, de nem baj. Még nagyon pici.”

Harry nem érezte a babát, Louis bőrének melegét viszont annál inkább, és ez már bőven elég volt neki.

„Még mindig szokatlan az érzés?” Kérdezte Harry.

„Igen.”

Louis Harry kezére tette az övét is, ezáltal a göndör még közelebb érezte magát.

„Az orvosok elmondták a terveiket.” Mondta Harry.

„Oh.”

„Szerintem jó ötletnek tűnik.”

Louis felnézett rá.

És azt hiszem működni fog. Szerinted?” Kérdezte a fiatalabbik.

Louis fogása Harry kezén erősödött.

„Én is szeretném, ha működne. Annyira szeretném.” Felelte.

„Megérinthetlek?” Suttogta Harry, mire a másik bólintott.

A fiú felemelte szabadon lévő kezét, és gyengéden beletúrt Louis kócos hajába. Egy halk sóhajt kapott válaszul.

„Szerinted sejtheti, hogy még nem szeretem őt?” Kérdezte hirtelen Louis, és egy pillanatig összehangolt légzésüket figyelte.

Harry ujjai megálltak. „Nem.” Találta meg végül a hangját. „Viszont tudja, hogy ott vagy vele. Szerintem tudja, hogy mindketten harcoltok. Hogy már felismeri a hangod. Hogy szereti hallgatni, ahogy énekelsz, még ha nem is neki teszed. Azt hiszem, érzi, mikor megsimogatod a pocakodat. Vagy, hogy mindig a te szívverésedre alszik el, amit sokkal hangosabban hall, mint te. Hogy-

„Állj.”

Harry egyből becsukta a száját.

A kékszemű felnézett rá. „Csókolj meg.”

És a fiú megcsókolta. A póz kicsit kényelmetlen volt, mivel Harry lehajolt, hogy elérje Louis ajkait. Elvette bal kezét a másiknak a hasáról, hogy egyensúlyt találjon, és Louis arcának másik oldalára simította azt. Louis megszakította a csókot, hogy arrébb csússzon, majd megragadva Harryt, maga mellé húzta az ágyra. A fiú egy ideig vacillált, mivel nem akart Louisra esni, de végül megadta magát, és szorosan a kisebbik mellé simult. A másik azonnal Harry felé mozdult, ujjaival rögtön felfedező útra indult a göndör fürtök felé.

A szívmonitor felgyorsult. A zöldszemű újból megcsókolta, mire a pityegő hang még gyorsabbá vált, ahogy a féktelen érintések és zihálások is, és csak erre volt szükségük, erre, hogy egymás közelében lehessenek, hogy megérintsék a másikat, hogy érezzenek.

Louis megint elhúzódott, és homlokát Harryének döntötte, gyönyörködve a másik levegővételeiben. Míg az ajkaikkal nem falták egymást, egy kicsivel tisztábban tudott gondolkozni.

Ez volt az első eset, hogy megcsókolta a göndört, mióta abban a pillanatban… abban a pillanatban, amikor Harry elárulta, hogy szerelmes belé.

És ez nem volt helyes, gondolta Louis. Nem volt helyes így megcsókolnia Harryt, mert még mindig nem tudta pontosan, mit is érez a fiú iránt.

„Nem tehetem ezt, Harry. Nem akarlak ezzel kihasználni.”

A zöldszemű lágyan elmosolyodott. „Sosem használtál ki, Louis. De ha azt akarod, hogy hagyjam abba, ígérem, abbahagyom.”

Louis nem igazán tudott erre mit mondani. Harry olyan sokszor hagyta szóhoz jutni, a kedvességét és a megértését nem is beszélve.

Eltartott egy kis ideig, míg összeszedte a gondolatait.

„Lehetne, hogy csak ölelj?”

Harry tettekkel válaszolt, mikor lerúgta a cipőjét, és segített Louisnak kényelmesen, félig összegömbölyödve, félig a mellkasán elfeküdni. Az ágy kicsit kicsi volt, de ez őket cseppet sem érdekelte.

Itt voltak egymásnak és csak ez számított. Louis magukra húzta a takarót, majd lehunyta a szemét.

Harry dúdolni kezdett, ami hallgatva Louist egyfajta nyugalom árasztott el.

Végre meglátta a fiú a megtörtség, fájdalom és fáradtság közti kiutat. Ez volt a terv. A terv, ami tényleg működött. Az orvosok itt voltak vele. A családja is. A lányok is. A fiúk is. És végre Harry is.

Harry mellette volt, Harry hitt ebben a tervben és Harry hitt magában Louisban is.

Lehet, tényleg kezd jobban lenni.

.

.

.