22. rész

Good evening everybody! Nos, most én, Judit jelentkezek az újabb résszel, mivel másik drága fordítótoknak elromlott a gépe, és megkért, hogy addig se maradjatok rész nélkül, míg vissza nem kapja a laptopját.

Elnézést szeretnék kérni tőletek egyrészt, amiért most hoztuk csak a részt, de ezer dolgunk volt(kemény dolog ez az érettségi-.- :P), másrészt hogy nem épp mondható el eseménydúsnak a rész(but don't panic, lesznek sokkal izgalmasabbak is, ígérjük;) ).

Ennek a fejezetnek a végnél besegített kicsit(na jó,sokatxd) Raven, úgyhogy lehet érzékelhető lesz ez.

Reméljük, tetszeni fog, megpróbáljuk hamarabb hozni a kövi részt, hogy ne kelljen sokáig várnotok az új fejezetig.

Jó olvasást, lots of love,

Judit.xx

„A fenébe is.” Suttogta fogcsikorgatva. „Meg fogom ölni.”

Elképzelte, amint kezei ökölbe szorítva szorítja annak a szörnyetegnek a nyakát, aki bántotta Louist, szinte látta maga előtt, ahogy miatta fuldoklik, hörög és sír, pont úgy, ahogy Louis is tette anno.

Úgy nézett föl a tükörre, amiben magát is viszont tudta látni, miközben még mindig lelki szemei előtt volt az elképzelése, és megdermedt a külsejétől. Szemei sötétebbek voltak, mint ahogy valaha látta volna őket, és belenézve azokba igazán rémisztőnek tűnt.

Pislogott párat, ellökve magát a tükörtől, és maga köré fonta karjait, mivel teljes egészében remegett.

.

.

.

Louis miközben végigsétált a folyosón, ami a főteremhez vezetett, többször is megbotlott a pizsamanadrágjába. Niall már ott volt a konyhában, kifejezéstelen arccal és karba tett kézzel. Eleanor az asztalnál ült, és kezével a fejét támasztotta. Danielle és Liam a kanapén beszélgettek halkan, és mikor Louis bekukucskált a sarkon, meglátta Zaynt az erkélyen, cigarettával a szájában.

Louis visszanézett a szobába, és találkozott Niall tekintetével, aki mozdulatlanul tűrte vizslatását. Liam és Danielle még nem vették észre, és abban sem volt biztos, hogy Eleanor aludt. A fiú vett egy mély lélegzetet.

„Hali srácok.” Suttogta idegesen.

Minden szem azonnal rá szegeződött, Eleanor felkapva fejét bámulni kezdte, és még Zayn is megtorpant látványára, mikor elnyomva a cigijét besétált. Eleanor felállt.

„Készítek egy csészével.” Mondta, miközben megtöltötte a kannát vízzel, és a tűzhelyre rakta. „Éhes is vagy, nem?” Intett a tányérra. „Nemrég rendeltem. Egy pillanat, és megmelegítem.” Nézte, ahogy a lány sürög-forog, mielőtt a többieknek szentelte volna figyelmét.

„Az a srác megpróbált, öhm, összességébe véve kapcsolatba kerülni veled?” Kérdezte Liam, megtörve a csendet.

Louisnak tágra nyílt a szeme, és hevesen kezdte rázni a fejét. „Nem, nem, um, legalábbis nem tudok róla.”

Annak a dolognak a gondolata csak még jobban a határai szélére sodorták.

„Féltél nekünk elmondani, igazam van?” Kérdezte Niall hirtelen, még mindig ugyan ott támasztotta magát, a falnál.

Louis az ajkába harapott. „Én-

„Miért?” Niall nem tágított, mire Louis nagyot nyelt.

„Niall.” Szólt rá Danielle, de a fiú mintha meg sem hallotta volna, tovább bámulta unottan jeges kék szemeivel Louisét.

„É-én…” Szavakba sem tudta önteni, mennyire meg volt rémülve amiatt, hogy valóban el fogják őt hagyni, hogy ez mennyire is az ő hibája volt, és hogy minden miatta esett szét…

Csak nézett maga elé.

Niall ellökte magát a faltól és a tágra nyílt szemű Louis elé viharzott, megragadta karjait, majd gyengéden megrázta azokat.

„Szeretünk téged, te hülye idióta.”  Mondta Niall elcsukló hanggal, miközben arca vöröses színt kezdett el felvenni. „Te seggfej, mi rohadtul szeretünk téged, a rohadt életbe már!”

„Niall.” Szólt rá Liam, mire Niall elengedte Louist.

„A fenébe is!” Kiáltotta a fiú, és megtörölte a szemét. Félrelökte Liam mellé, majd kiviharzott, becsapva maga után a nyitva hagyott ajtót. Liam ránézett Daniellere, mire a lány bólintott. A srác ezután megfordult, és Niall után sietett.

A kanna fütyülni kezdett, mire Eleanor gyorsan levette a tűzhelyről, majd a benne levő forró vizet egy üres bögrébe öntötte. Elkészítette a teát Louisnak, pont úgy, ahogy szereti, majd lerakta a gőzölgő bögrét az asztalra az újra melegített élet mellé.

Louis még mindig azt a pontot bámulta, ahol Niall volt, mielőtt elszaladt volna, majd Zayn lépett a látóterébe. Megfogta Louis arcát, hogy teljesen őrá összpontosítson.

„Mi szeretünk téged, ugye tisztában vagy ezzel?”

Louis lágyan bólintott, végig Zayn szemébe nézve.

„Akkor jó. Ni nem haragszik rád. Csak dühös amiatt, ami történt veled.”

Louis ismét bólintott, mielőtt Zayn egy lágy ölelésbe vonta volna. Louis először megmerevedett, majd végül óvatosan ő is a srác dereka köré fonta karjait. Zayn egyik oldalról a másikra ringatta a fiút, mire Louis lehunyta a szemét.

„Sajnálom.” Suttogta, ami az ölelés miatt tompán hallatszódott.

Zayn megrázta a fejét. „Nincs mit sajnálni. Ez nem a te hibád.”

Louis keserűen felnevetett, mire Zayn szorosabbra fogta körülötte a karjait. A fiú farkasszemet nézett Eleanorral és Danielle-el, akik az asztalnál ültek.

Sok munka várt rájuk.

Léptek zaja hallatszódott a folyosó végéről, ahonnan Harry lépett be, körülnézett, majd tekintete a vízforralón állapodott meg.

„Ez friss?” Kérdezte rekedten, mire mindenki figyelme rá irányult.

Eleanor lassan bólintott. Harry magához vette a kannát, és keresett egy üres csészét is, amibe remegő kezekkel készítette el úgy a teát, ahogy ő szerette. Remegve emelte a csészét a szájához, vörös szemekkel bámult a semmibe, miközben hangosan kortyolgatott. Louis gyengéden tolta el magától Zaynt, és aggodalmasan kezdte figyelni Harryt. A fekete srác óvatosan odament Harryhez, és kivette a remegő kezek közt lévő bögrét. Ezután ujjaival körülfonták Harry csuklóját, és a folyosó fele kezdte húzni, Harry pedig csoszogva követte őt, nem szólva egy árva szót sem. A hálószoba ajtaja becsapódott mögöttük.

„Oké, ez nem épp a legideálisabb környezet most.” Mondta Eleanor összevont szemöldökkel, mire Louis halkan felsóhajtott.

Ez is ismét az ő hibája.

„Egyél, aztán menjünk ki. Paul nemsokára ideér, hogy elvigyen Dr. Minniehez. Már hétszer hívott engem. Szóval muszáj mennünk, plusz szívunk ez kis friss levegőt, rendben?”

Ez tényleg nagyon jól hangzott. A fiú csendben leült, és elkezdte belapátolni az ételt, de tényleg szinte lapátolta, mivel farkaséhes volt. Danielle nevetve nézte a fiút, aki csak úgy tömte magába az ételét.

„Csak próbálj meg nem megfulladni, oké?” Mondta, mire Louis kiöltötte rá a nyelvét, majd ismét folytatta az evést.

Eleanor lenézett a ruháira. „De nincs semmim, amibe átöltözhetnék.”

Danielle vállat vont. „Felvehetnénk valamit a tieid közül, Louis. Lehetne egy lustulós napunk.”

„Akkor ez azt jelenti, hogy a ruháim szarok?” Kérdezte, miközben a teájába kortyolt.

Danielle játékosan megforgatta a szemeit. „Akkor megkérhetem Harryt, hogy adjon egy pizsit, így legalább neked nem kell átöltöznöd. Akkor legalább egyformák leszünk.”

Louis bólintott, tetszett neki az ötlet, mivel nem akart átöltözni, jól érezte magát abban a ruhában.

„Miért pont Harryét amúgy?” Kérdezte lágyan, lenézve üres tányérjára.

Eleanor letett egy pohár vizet Louis elé, aki hálásan pillantott fel a lányra, majd elvette és megitta. „Miért, hogy is néznének ki a hosszú lábai a te alsódban?”

Louis majd megfulladt a gondolattól, és letette a poharat, ahogy teste rázkódott a köhögés és nevetés miatt. Eleanor egy mosollyal veregette meg a hátát. Mikor újra kapott levegőt, lebiggyesztette ajkait.

„Elmegyek a ruhákért, mindjárt jövök.” Mondta Danielle és kiment a szobából. Louis próbálta leplezni aggodalmát, hogy mi történhet odabent, miközben figyelte a kisétáló lányt. 

21. rész

Sziasztok! Nos, Jucikánk -érettségi időszakban is- csodálatos gyorsaságának köszönhetően ismét szolgál..hatunk nektek egy remekséges résszel! c: Nagyon örültünk mindketten a sok sok kommenteteknek arról, hogy mennyire jól esett olvasni a következő részt, igazán szívmelengető, nagyon kis édesek vagytok, imádunk titeket. Nos, nem akarok sok időt fecsérelni itt, élvezzétek a következő részt! Puszi! ♥

Raven Agrippa

„Megérinthetlek?” Kérdezte Harry, mire Louis végre bólintott, mivel egy hang sem tudott kiszökni ajkain keresztül abban a pillanatban, mintha lefagyott volna.

Egy kissé összerezzent, mikor Harry Louis hasára fektette tenyerét, és azonnal beugrott neki a kórházas eset, melynél a göndör fiú ugyan ott pihentette a homlokát, mint most a kezét, és azt mondta a babának, hogy „szia”.

„Utálod? Úgy értem, a babát.” Kérdezte Harry, ez a kérdés Louis fejébe is kavargott, gondolatai szinte versenyeztek egymással, hogy megtalálják a helyes választ, ami nem tenné őt olyan undorítóvá, mint amilyen valójában volt.

„É-én ne…” Megállt és vett egy mély levegőt. „Néha.” Felelte, mire Harry hümmögött egyet, és hangjából semmi sem árulkodott arról, hogy undorodott volna Louistól. Az idősebbiknek muszáj lett volna nézni a vele szembe lévő arcra a válaszokért, ám túlságosan félt, ezért tekintetét megacélozva csak a karját figyelte.

„Megcsókolhatlak?” Kérdezte Harry hirtelen, sokkal lágyabban, mint korábban.

Louis ismét bólintott, bár kissé zavart volt, várta Harry ajkait, hogy az övére tapassza, ám ez nem történt meg, és zihálni kezdett, mikor megérezte a fiú ajkait, ki a hasára nyomta azokat.

Azonnal elmozdította karját, és Harryt bámulta tágra nyílt szemmel, mikor az lágy puszikkal hintette be Louis hasát. Louis tátott szájjal nézte, mikor a göndör fiú ajkaival a domborulat vonalát követte és elszórva helyezett el egy-két csókot, mielőtt egyre lejjebb és lejjebb haladt volna, majd legalul megállt. Aztán elmerült a másik szájában. Louis megrándult, hangosan kezdett lihegni az érzések miatt. Szó szerint nem tudta kezelni a helyzetet, Harry éppen most szorosabban körbefogó száját körülötte, rángatózó tagját és a padlóra nyomott lábát, amin az ujjak be voltak görbítve.

„Harry, állj.” Zihálta, mire a másik tette, amit mondtak neki, zöld íriszek kukucskáltak fel a barna szempillák alól, gödröcskéi szépen ki voltak emelve arca völgyeiben, a mindenit, és ajkai nedvesen fénylettek a nyáltól, miközben kiengedte magából, majd egy mély lélegzetet véve végignyalta száját. Louis nehezen lélegzett, és mikor áhítattal lenézett Harryre, mi mást tehetett volna? Ismét úgy bámultak egymásra, zihált lélegzetük megtörte a szoba csendjét, szavak hiányában csak ezeket lehetett hallani. Harry visszadöntötte fejét eredeti helyére.

„Harry-

És kiadott egy megvető hangot. Louis meglepettségében ugrott egyet, majd Harry felemelte fejét, hogy tekintetük egybefonódjon, ezúttal egy széles mosollyal. Az előző hangulat szinte egyből eltűnt, bár Louis próbálta palástolni érzelmeit.

De nem bírta sokáig, kis kuncogása nevetésbe fordult, mikor Harry ujjai elkezdték csiklandozni oldalról. Sikítani kezdett, és próbálta kivédeni Harryt, ezért alattomosan becsúsztatta a fiú inge alá a kezét, hogy meg tudja csípni. Harry felkiáltott, de közben azért ő is nevetett, majd Louis végül abbahagyta a göndör fedetlen hasa közepén való csikizést /csípést.

Végül sikerült mindkettőjüknek megnyugodni.

Harry újra mögé ült, és Louis meg tudott támaszkodni a fiú mellkasán a lábai közt. Harry kezeit lassan bekúsztatta Louis inge alá, majd apró kis köröket mintázva kezdte el simogatni Louis pocakját.

„Érezted már valaha megmozdulni?” Kérdezte Harry, mire Louis bólintott.

„Egy fajtáját, azt hiszem. Ez furcsa. Anyu mesélt róla meg minden. Ez olyan érzés, mint a gáz buborékok, de mégsem. Nehéz elmagyarázni.” Motyogta válaszul, miközben a túlméretezett pulóvernek az ujjait húzogatta. Kinyitotta a száját, de épp akkor kezdett a gyomra kínosan hangosan korogni.

Mindketten megdermedtek.

„Ez nem a baba volt, ugye?” Kérdezte Harry viccesen, és Louis úgy érezte, hogy meg fog halni.

Arcát eltakarta a kezével. „Nem, Harry, oh Istenem.” Nyafogott a szégyentől, mire a másik felnevetett.

„Enned kéne valamit.”

Ez egy kijelentés volt, még, most, hogy belegondolt, előző este legalább egy hónapnyi értékű ételt hányt fel. Harry még mindig kuncogott, és közben kinyitotta a szekrény ajtaját, ahonnan a besütő napfény szinte megvakította őket.

Mindketten hangosan szitkozódtak, mielőtt kibukott volna belőlük a nevetés, majd Louis legördült Harryről, négykézláb mászva, majd megfordult, és hátát az ágy oldalának vetette. A fiatalabbik fiú felállt, majd ügyetlenül megbotlott a másik előtt.

„Szent szar, a lábam.” Lihegte, miközben levágta magát Louis mellé.

Louis elmosolyodott. „Szegényke.”

Harry megrázta a lábát, megpróbálva életet lehelni belé. Valószínűleg nem segített sokat, mivel a legtöbb vér már jó úton haladt a pénisze felé, hála Istennek ezért a kis áldásért. Louis hangja jutott eszébe, miközben zihált, ezért gyorsan felállt, mocskosul elzsibbadt lábaival mit sem törődve.

„A többiek valószínűleg odakint vannak. Akarsz szobaszervizt hívni vagy…”

Louis összeráncolta a homlokát, eszébe jutottak a barátai. „Legelőször én megyek oda ki.”

Harry kinyújtotta kezét, hogy felsegítse Louist, aki csak lágyan elmosolyodott a fiúra. „Köszi, mindent. Hogy segítettél elaludni meg minden.”

Harry elmosolyodott.

„Ugyan, Lou. Mi mást csináltam volna.”

Louis felkuncogott, mielőtt elindult volna kifelé a szobából. Amint becsukta az ajtót, Harry mosolya eltűnt.

Vett egy pár mély levegőt, összeszorította, majd kiengedte ökleit. Ezután vagy egy millió káromkodást suttogott,meghúzva göndör fürtjeit, mielőtt a fürdőszobába viharzott volna. Megnézte magát a tükörben, lélegzetvétele egyre nehezebb és nehezebb lett. Felemelte az öklét, hogy beleverhesse az üvegbe, a fájdalommal mit sem törődve, ám megtorpant. Hagyta kezét leesni, lehajtotta fejét és a csap szélét markolta, miközben halkan nyögött egyet.

„A fenébe is.” Suttogta fogcsikorgatva. „Meg fogom ölni.”

Elképzelte, amint kezei ökölbe szorítva szorítja annak a szörnyetegnek a nyakát, aki bántotta Louist, szinte látta maga előtt, ahogy miatta fuldoklik, hörög és sír, pont úgy, ahogy Louis is tette anno.

Úgy nézett föl a tükörre, amiben magát is viszont tudta látni, miközben még mindig lelki szemei előtt volt az elképzelése, és megdermedt a külsejétől. Szemei sötétebbek voltak, mint ahogy valaha látta volna őket, és belenézve azokba igazán rémisztőnek tűnt.

Pislogott párat, ellökve magát a tükörtől, és maga köré fonta karjait, mivel teljes egészében remegett.

20. rész

Sziasztok csillagvirágaim! Nos, nagyon sok időt vett igénybe ez a rész, és a 95%-át még csak nem is nekem köszönhetitek, hanem Jucikának. A gépem és az én egészségügyi állapotom sem hág a tetőfokára mostanság, valamint idióta módon elkezdtem egy másik fandom felé kacsintgatni, ami két új fordítást is eredményezett az életemben, ugh. Mostantól lehetségesen a részeket két felé fogjuk bontani és a felét én, a felét pedig Juci fordítjuk majd, mert én valahogy nem bírom, mégis, nagyon sajnálom, hogy nem tudok nektek annyi részt hozni, így új döntést kellett hoznom. Igyekeznem kell a háttérbe szorítani kissé a másik fandomomat, hogy erre is legyen időm nameg persze energiám. És még egyszer sajnálom a sok várakozást. Imádlak titeket. xx

Raven Agrippa

Louis pislogott párat, majd zavartan felülve észlelte a sötétséget. Olyan melegség, csend és kényelem vette körül, amilyet eddig évek óta nem érzett. Mocorgott egy kicsit, megtámasztva a fejét, és elkezdett érezni egy monoton…

Egy szívverést.

Egy takaróba volt bebugyolálva, és valakinek a karjai közt feküdt egy szűk, kis térben, de mégsem félt.

Miért?

Ezután kezdtek visszajönni az emlékei a tegnap esti… pánikrohamról? Elmondta a fiúknak.

Oh, istenem, beszélt a fiúkkal. Elmondta nekik.

És… Harryvel van bezárva.

Szóval ő most egy szekrényben volt, Harry karjai közt, és ez az érzés… olyan jó volt, mint ahogy a helyzet megkívánta, és ez tetszett neki.

Óvatosan megmozdította a takaró alatt lévő karját, és résnyire kitolta az ajtót, csak hogy lásson valamit. A napfény azonnal beszökött a kis résen, rávetülve Harry arcára, kiemelve barna fürtjeit, végigszaladt átlós vonalat húzva a fiú vonásaira; jobb szeme sarkán át, le egy pillanatra az orráig, és kiemelve a duzzadt, vörös ajkakat.

Louis végignézte a mellette fekvőt. Hallgatta az ütemes légzést, és érezte, hogy Harry mellkasa mikor emelkedik, vagy süllyed. Louis amennyire óvatosan csak tudott, megfordult, majd lovaglóülésben a fiúra ült, és csak figyelte. Letette mindkét kezét Harry mellkasára, majd mikor egy kicsit megmozdította, megtalálta az a helyet, ahol a legjobban tudta érezni Harry dobogó szívét.

Bár csend volt, de a képzeletében lévő hangok, amelyeket hallott, nemhogy gyengültek volna, egyre hangosabbak lettek. Louis ezután fölvezette egyik kezét Harry hajába, míg a másikat a mellkasán hagyta, hogy meg tudja tartani az egyensúlyát. Lágyan beletúrt a göndör fürtökbe, rövid körmeivel a fejbőrt masszírozva.

Harry halkan felsóhajtott.

Louis elmosolyodott, mielőtt ügyesen feltápászkodva egy puha csókot nem hintett a másik homlokára. Egy pillanatig ott tartotta a száját, visszagondolva, mikor este Harry kézen csókolta, majd visszadőlt.

Zöld szemek kukucskáltak vissza rá.

A csend még mindig fennállt, egyik tekintet sem ingott meg egy pillanatra sem, még akkor sem, mikor Louis szemei elkezdtek könnyezni a sok pislogás nélküli percek miatt.

„Amikor megcsókollak, eszedbe szokott jutni az az ember?”

Louis lélegzete elakadt, és pislogni kezdett, majd végül a mellettük lévő ajtóra vezette a tekintetét.

„Néha.” Válaszolta, hangja nem volt olyan érdes, mint korábban.

Annak az éjszakának az emlékei mindig beférkőztek az agyába, de ha Harry megcsókolta, mindig elüldözte őket.

„És mi a helyzet a BBC stúdió mosdójával? Vagy mikor a szállodában egyszer-

„Az valami más volt.” Szakította félbe Louis, még mindig őt vizslatva.

Harry a következő kérdést csak percek múlva tette fel, mikor már jól átgondolta azt.

„Megbántad valaha is? Mikor csókolóztunk?”

Ezúttal Louis a szemeibe meredt. „Soha.” Válaszolta, miközben kinyújtotta kezét, majd Harry arcára helyezte, majd végig simított vele lefelé, mielőtt elhúzta volna azt. „Soha, Harry.”

Harry megfogta Louis kezét. „Ez az igazság? Tudnom kell. Tudnom kell, hogy soha semmilyen módon sem ijesztelek vagy bántalak meg téged.”

Louis ismét pislogott. „Féltem elmondani neked. Féltem a reakciódtól. De tőled nem.” Louis megállt, hogy átgondolja szavait, közben pedig Harry összefűzte ujjaikat. „Mikor legelőször elhagytál, mikor még nem is mondtam semmit. Fájt. És mikor újra elhagytál, miután elmondtam neked. Az is fájt.”

Harry elfordította tekintetét, de Louis megrázta fejét. „Nézz rám, Harry.”

A fiú visszapillantott.

„Azt hiszem… az emberek gyakran bántják a szeretteiket, rendszerint tévedésből. Tudom, hogy sosem okoznál fájdalmat. És néha furcsa és szeszélyes leszek, amivel meg foglak bántani, de én sem szándékosan. Bízok benned, Harry. És ígérd meg, hogy mindig itt leszel nekem. A-az az ember… aki direkt… ő f-fájdalmat okozott nekem. De tudom, hogy te nem fogsz. Legalábbis nem szándékosan. Sosem szándékosan.” Válaszolta Louis, a végét szinte csak suttogva.

Harry felnézett rá, mire a másik állta a tekintetét, hogy bebizonyítsa neki, az előbb igazat mondott.

Végül Harry bólintott, majd hirtelen felült, mire Louis kicsit megingott, de gyorsan elkapta a derekát, hogy megtámassza őt.

A hangulat a szekrényben teljesen megváltozott, és Louis összes szőre az égnek állt. Remegni kezdett, szívverése felgyorsult, és sebesen kezdte kapkodni a levegőt.

Harry megnyalta ajkait, mielőtt megkérdezte volna, „Megcsókolh-

Louis nem hagyta a fiút, hogy befejezze, kissé feljebb húzta térdeit, hogy egy magasságban legyenek, majd összenyomta ajkaikat. Harry levegő után kapott, ezért Louis rögtön átdugta nyelvét a másik szájába, mire Harry összerezzent, rohadtul megremegett, és annyira érthető reakció volt, mivel a levegő konkrétan izzott körülöttük.

Harry végre kitalálta, hogy mit csináljon a kezeivel, így azok Louis inge alá csúsztak, és cirógatni kezdték a hátát. Anélkül húzta közelebb Louist, hogy megnyomta volna a hasát. Az ujjait a hátába ásta amivel Louisból egy hosszú sóhajt váltott ki, valamint gerince ívbe feszült. Egy percre álltak meg, egymásra bámultak, mielőtt Harry visszaesett, kezei pedig feje mellé zuhantak.

Homályos zöld szemek néztek erősen Louiséba, majd ismét Harryhez hajolt, hogy összeforrasszák ajkaikat, és szelíd csókokat lopjanak egymástól, most már sokkal lágyabban. Harry követte a másik ajkainak mozgását, kezeit pedig Louis fenekére simította. Ösztönözte, hogy emelkedjen fel öléből, közben Louis izgatón lefele kezdve végigcsókolt Harry nyakán, mire az ajkával bebarangolt úton át végig érezte Harry nyögéseit.

„Lou…” Suttogta Harry, és Louis elmosolyodott, miközben ajkai még mindig Harry nyakán voltak, de megállt egy pillanatra, hogy levegőt vegyen. A fiatalabb fiú kezei Louis fenekéről derekára vándoroltak, ujjai lágyan cirógatta a finom bőrt, mígnem tovább futtatta körkörös mozdulatokkal Louis hasára. A fiú megdermedt.

„Zavar téged?” Kérdezte Harry csöndesen.

Louis gondolkodni kezdett, miként válaszolhatná meg a kérdést.

„Bosszant, hogy mások is látják. Azt akarom, hogy senki se nézze.”

Egy pillanatig egyikük sem mozdult, mígnem Harry újra meg nem szólalt. „Én láthatom?” Kérdezte suttogva.

Louis fölemelte a fejét, és pár percig Harryre bámult, mielőtt visszafeküdt volna a helyére, ahol eddig volt. A göndör fiú felült, majd a falnak vetette a hátát, mire Louisnak el kellett löknie magát, hogy visszafeküdhessen eredeti helyére. Louis egyik kezét szemei elé fektette, eltakarva azokat, míg másikkal lefelé siklott, ujjaival megmarkolta pulóvere szélét, majd lassan húzta föl az anyagot, hogy felfedje a pocakjában növekvő kis csöppséget.

„Megérinthetlek?” Kérdezte Harry, mire Louis végre bólintott, mivel egy hang sem tudott kiszökni ajkain keresztül abban a pillanatban, mintha lefagyott volna.

Egy kissé összerezzent, mikor Harry Louis hasára fektette tenyerét, és azonnal beugrott neki a kórházas eset, melynél a göndör fiú ugyan ott pihentette a homlokát, mint most a kezét, és azt mondta a babának, hogy „szia”.