2015. január 17., szombat

3. és 4. Díj

Nagyon szépen köszönöm a díjat Juditnak és Naominak! ♥ Imádlak titeket! Well, akkor nézzük is a díjakat

Szabályok: 
1. Írj magadról 10 dolgot
2. Válaszolj 10 kérdésre
3. Tegyél fel 10 kérdést
4. Küldd el 10 embernek

1. Tíz dolog rólam
1. Eléggé írói válságomat élem mostanában sajnálatos módon
2. Ezért ritkábban is írok részeket meg ilyesmiket a blogjaimba
3. Ha írok is akkor nagyon örülök neki, hogy támaszkodhatok Judit segítségére a részekkel kapcsolatban
4. Újonnan hihetetlen nehéznek találom az írni magamról 10 dolgot pontot
5. Gyakran gondolkozok hülyeségeken, amiken talán más emberek nem is
6. Jelenlegi álláspont szerint 2 oneshotot és 1 kisregényt kezdtem el a blogrészeken kívül, de lusta vagyok befejezni őket
7. Ki nem állhatom Taylor Swiftet (oh well)
8. A Raven Agrippa név egyébként egy saját magam által tervezett karakter neve, akit imádok
9. Mikor elmondom valakinek facebookon a nevemet minimum 2x visszakérdez, hogy mivan? Aztán leíratja velem (Nem is hibáztatom őket érte)
10. Ha a kedvenc tárgyaimon csak egy porszemet is meglátok agybajom van, félő, hogy egyszer azért kopnak majd el, mert minden apró porszemecskét letörlök róluk, egyébként pedig takarítani rühellek

2. Tíz válaszom
Naominak:
1.Van olyan gátlásod, amelyet nagyon le szeretnél küzdeni?
- Nagyon le szeretném küzdeni a jellemem azt a részét, hogy nem merek ráírni emberekre, mert "biztos zavarom" "idegesítem" sok emberrel ezért nem beszélek, akivel pedig szeretnék
2. Szereted a teát? Ha igen, milyen fajtájút?
- IMÁDOM. A tea az életem, nem is élek nélküle! Epres, barackos, fekete... De igazából mindegy, csak tea legyen!
3. Kedvenc könyved, kedvenc idézete?
- One Direction - Who We Are
Ugyan még nem olvastam végig, de a kedvenc idézetem eddig a szívem csücskétől Louis Tomlinsontól származik: "Work, work work. Take nothing for granted. Don't stop. DON'T STOP!"
4. Van valamilyen titkos tehetséged?:P
- Ha elmondanám nem lenne titkos ;3
5. Mit szeretnél elérni az életben?
- Szeretnék találkozni az One Directionnal és a Crown the Empire-val (szép álmok), de az egyetlen dolog, amit tényleg nagyon szeretnék, az az, hogy egy angol nyelvű országban, városban éljek. Az angol az életem, azzal szeretném élni az életemet.
6. Mit gondolsz, ez mennyire fog teljesülni?
- Nos szerintem teljesülhet, a szüleim szerint kizárt. Majd meglátjuk. Én nagyon szeretném.
7. Van valamilyen mottód, ami bármikor felvidít, avagy energiát ad? Ha igen, mi az?
- Az It Is What It Is-t mondogatom állandóan, meg azt, hogy lehetne rosszabb is igazából, de olyan nincs, ami felvidítana, vagy energiát adna
8. Menni fogsz a bécsi koncertre?
- Sajnálatos módon nem
9. Milyen nyelveken tudsz beszélni?
- Tudok magyarul (wow) és angolul (életem nyelve ♥) valamint németül köpök 1-2 szót és kifejezést (3 éve tanulom de semmit nem tudok), Japánul szintén tudok pár egyszerűbb szót, kifejezést
10. Hol lennél most legszívesebben?
- Londonban, hogy őszinte legyek. Vagy valamelyik batárommal.
Juditnak:
1. Miért szeretsz ebben a műfajban írni?
- Jó kérdést tettél fel xD Talán az előéletem is közre játszhat, egyszerűen pedig nem gondolom, hogy bármiben is különbek lennének a melegek a heterosexuális emberektől. Valamiért jobban tetszik a téma, mint az, hogy egyszerűen egy lányról és egy fiúról írjak. Arra ott van a több 100 olyan blog.
2. Ha befejezed a mostani történetedet, fogsz írni egy másikat? Ha igen, milyet?
- Életem 5 blogom van, nem hiszem, hogy ha befejezem ezt, akkor újba fogok kezdeni xD Egyébként terveztem még egy témát, de valószínűleg csak kisregény lesz belőle, ahogyan említettem facebookon
3. Milyen a személyiséged?
- Rémes. Ahogyan én ismerem magamat félek emberekre ráírni mert zargatni fogom őket, nem kedvelnek, blabla. Ezen kívül egyébként túl naivnak tartom magam, bár kevés olyan ember van, akiben tényleg nagyon megbízom és a legféltettebb titkaimat is elmondom. Hát fogalmam sincs, nem tudnám jellemezni ezeken kívül a saját személyiségemet, aki ismer, az tudja. Egy hülye vagyok!~
4. Eddig mi volt a legnehezebb dolog, amit tapasztaltál az írás terén?
- Amikor másfél év után újra írtam egy 18+ jelenetet. Na abba visszazökkenni.
5. Kedvenc idézet?
- Never Let Life Kill Your Spark! (Crown the Empire - The One You Feed)
- When I have nowhere left I could run away, will you lie to me, tell me I'll be okay? Close my eyes and lay me on my tomb, then pull the trigger and send me home! (Crown the Empire - Millennia)
6. Kedvenc könyv?
- One Direction:Who We are >:3
7. Mi leszel, ha "nagy" leszel?
- A fene tudja ;___; Tényleg nem tudom és ez gáz, így 11. osztályban. Ahogyan említettem, rajz pályára szerettem volna menni, de a szüleim szerint nem tudok rajzolni, így az angolnál maradtam, de nem tudom, hogy mit kezdjek a nyelvvel. Valaki jó pálya ötletek egy angol mániásnak, aki külföldre akar menni? :"D
8. Ha kapnál egy szabad napot, kivel töltenéd el a legszívesebben? Mit csinálnátok?(lehet híresség is:3)
- Louis Tomlinson természetesen és ehm... Ülnénk otthon videójátékozva, pizzát szabálva és beszélgetnénk, viccelődnénk... Ilyesmik.
9. Volt-e olyan blog, amit ha elkezdtél olvasni, alig bírtad abbahagyni? Ha igen, melyik?
- LOVE AND PAIN. 10000% LOVE AND PAIN
10. Mit szeretsz szabadidődben csinálni?
- Olvasni (nemám könyveket, az nem az én stílusom, blogokat olvasok), rajzolni, gamerkedni, beszélgetni a barátaimmal, zenét hallgatni, angolozni, fordítani, teát inni liter számra... Ehm... Ja.

3. Tíz kérdésem:
1. Híve vagy a kávénak, cappuccinonak ébredéskor?
2. A saját értékrendedet alapul véve, számodra mi jelent erkölcstelenséget?‎
3. Ha van szerencse szám, akkor van szerencse betű is?‎
4. Milyennek látod magad és milyennek szeretnéd? Főleg belsőleg.~
5. "A kivétel erősíti a szabályt." Milyen szituációra lehet ezt mondani és melyre nem?
6. Mi jut eszedbe arról, hogy fenn a pokolban és lent a mennyben?
7. Ha egy barátod elveszítene egy fogadást,hogy szívatnád meg?‎
8. Kitől/kiktől várod el a legjobban a szeretetet? Hogyan érzed magad ha kiderül, hogy valaki nem szeret te pedig nagyon szereted őt? (Természetesen itt csak a baráti szeretetre gondolok, az odaadó baráti szeretetre)
9. Egy kórházi ágyon ébredsz és fogalmad sincs, mi történt. Le vagy szíjazva és csöpög a karodba az infúzió. Mik az első gondolataid?
10. Miért jó az egyeseknek, ha játszadozhatnak más ember érzéseivel?

4. Akiknek küldöm:
1. Loraa *-* (azt hiszed érdekel, hogy az előző díjadat is tőlem kaptad? >:3 Nem. Érdekelnek a válaszaid.)
2. Lana (Nem is tudom hanyadik díjam ez neked, de noprob.)
Nem érdekel, hogy szabálytalan, de kíváncsi vagyok az ő válaszaikra is, így a két csodás személy, akitől kaptam a díjat
3. Judit
4. Naomi Greg
5. ± ||. Kaede .|| ±

2015. január 13., kedd

12. fejezet

Louis csendben ébredt fel. Boldog, meleg, nyugodt csendben. Rémálmok nélkül. Valaki a haján tartotta a kezét. Puha volt, és tetszett neki. Fura volt, őszintén az volt, nem szabadott volna felismernie az embereket az érintésükről, de tudta, hogy ez nem Harry.

Harryvel még jobb lenne.

De miért is lenne? Miért gondolkozik ilyeneken?

A szemei megrebegtek egy pillanatra, mielőtt felnyitotta őket, hogy szép, barna szemekkel találkozzon, sokkal több hajjal, mint amit most el tudott volna képzelni, még be is kancsalított.

A lány felnevetett, majd hátralökte a haját, hogy ne zavarja a fiút.

"Szia, Danielle." Motyogta Louis, hangja rekedt volt, torka még mindig nem volt olyan jó.

Várjunk... Mennyi az idő?

"Hány óra van?" Kérdezte, egyre jobban magára húzta a takaróját.

Danielle fészkelődött egy keveset, hogy elérje a zsebében a telefonját.

"Délután 2 óra 28"

Louis szemei azonnal kipattantak. Most komolyan?

"Mi---"

"Liam írt egy SMS-t, hogy rémálmod volt. Hajnali 4 körül. Szóval gondoltam, hogy átjövök, és itt vagyok."

A fiú sóhajtott, mielőtt közelebb húzódott a másikhoz.

"Szarul." Motyogta.

"Biztos voltam benne. Akarsz róla beszélni?"

Egy percre csend lett.

"Nem, nem igazán."

Danielle rábámult, összeráncolta a homlokát. "Tényleg nem akarlak kényszeríteni, tényleg, de el kell mondanod a dolgokat másoknak. Csomó dolog történik veled és nem palackozhatsz be mindent az agyadban."

Louis vállat vont. "Jól vagyok."

"A te 'rendben vagyok'-od valahogyan különbözik az összes többi emberétől, drágám."

"Én... Nem tudom mit mondjak neked... Úgy értem... Az egyetlen ok, amiért elmondtam nektek, hogy... Megtámadtak, mert nem akartam, hogy Eleanor azt gondolja, teljesen direkt csaltam meg..."

"Egyáltalán nem csaltad meg Louis."

A fiú egy ideig bámult rá, majd bólintott.

"Oké... Én... Nem akartam, hogy azt gondolja, hogy megcsaltam, és el kellett mondanom, hogy terhes vagyok, mert... Én... Én... Én nem tudom miért mondtam el, de kiborultam és nem tudtam elmondani a fiúknak. Nem tudtam."

Danielle bólintott.

"Rendben. De valaha elfogod nekik mondani? A... Testi sértést... Úgy értem."

Louis levegője a tüdejében rekedt, megszeppent. "Én...Nem tudom..."

"Gondolkoztál már rajta, hogy miért nem tudod? Mi tart vissza?"

Mindketten csak nézték egymást, a fiú egyik kezét a szájához emelte, ajkát harapdálta.

"Próbálok nem gondolni rá."

"És működik?" Kérdezett vissza a lány.

Az ágyon gubbasztó fél nem válaszolt, ehelyett csak felkelt, a fürdőszobába ment, megragadta a fogkeféjét. Danielle az ágy szélére telepedett, figyelte, ahogy mossa a fogát, majd az arcát. Majd persze át is öltözött valami pulóver-melegítőnadrág szerűbe.

"Rendben, megértettem. Majd később megbeszéljük. Eleanor is itt van egyébként."

Louis megdermedt a mondatra.

"Tényleg?" Motyogta befejezve az öltözködést.

Danielle bólintott, a fiú pedig felsóhajtott, mielőtt átkutatta az ágyát és az éjjeliszekrényt.

"Láttad a telefonomat?"

A lány az asztalhoz lépett, majd átnyújtotta neki a készüléket.

"Igen, a földön volt. Majdnem ráléptem."

Louis elmotyogott egy köszönömöt, mielőtt mindketten kiléptek a szobából. Mindenki a konyhapultnál ült, furcsán csendesek voltak. Niall, Liam és Zayn váltogatták pillantásukat Eleanor és Harry közt, mindketten hihetetlen idegesnek néztek ki. Ellenben mindenki azonnal megfordult, ahogy lépéseket hallottak. A göndörke azonnal fel is állt a székből, Louisnak ajánlva azt. Az idősebb rá is mosolygott, majd leült.

Egy ideig bámult mindenkit, mire elmormogott egy "Mizu?"-t.

"Egész nap telefonálunk és figyelmen kívül hagyjuk a hívásokat." Válaszolt Zayn, mielőtt hozzátette. "Perrie is át akar jönni. Átjöhet?"

Louis arca valamiért felragyogott. "Persze, rég láttam. Csak mondd meg neki, hogy rendkívül figyeljen arra, hogy ne vegyék észre. Nem akarok költözködni."

A fekete hajú bólintott, majd a telefonjára figyelt.

"Kérsz egy csésze teát, Lou?" Kérdezte Harry, megemelte a kannát.

"Igen Harry, édes vagy." Válaszolta az említett, mielőtt Eleanorra pillantott.

"Mi van a twittereddel?" Kérdezte.

"Elmondtam mindenkinek, hogy nem fogok megválaszolni egy kérdést sem a közeljövőben a terhességeddel kapcsolatban, de így is megkérdezik. Ne menj fel."

Louis nagyokat pislogott. "Miért ne?"

A lány beharapta az alsó ajkát, gyors pillantást vetett Daniellere, az asztal mellett ülők elcsendesedtek.

"Undorító dolgokat mondanak, Louis. Várnod kellene egy kicsit a twitterrel."

"Meddig? Amíg nagyobb leszek és a dolgok 'megnyugszanak'? Nem, szerintem a dolgok pontosan így fognak maradni. Minden rendben. Látni akarom."

"Lou---"

"Látni akarom, Liam."

Louis megragadta a telefonját, bekapcsolta, a homlokát ráncolta. "Lemerült. Megyek és feltöltöm."

Ugrott le a székéről, hogy a hálóba induljon. Abban a másodpercben, ahogy eltűnt Harry idegesen pördült meg.

"Gondolod, hogy attól, hogy azt mondod neki, hogy ne menjen fel twitterre itt fog ülni és NEM megy fel twitterre?"

"Tessék?" Kérdezett vissza dühösen Eleanor.

"Egyáltalán nem ismered őt." Motyogta, visszafordult a kályhához.

"Oh, mert te igen?" Szorította ökölbe kezeit a lány.

Harry felhorkant, megragadott egy pár bögrét.

"És ti kértek teát?" Kérdezte, mire mindenki csak motyogott, inkább a kibontakozó feszültségre figyeltek.

"Harry, nem tudom, hogy mire készülsz, de---"

.

.

.

Louis telefonja folyamatosan rezgett, miközben az a nem fogadott hívásokat, SMS-eket és hangpostákat töltötte be. Nagyot nyelt, úgy döntött, hogy ezek közül most egy sem érdekli. A szobájába lépett, bedugta a töltőjét, mielőtt az ágy szélére ült, hogy megnézze a twitterét.

Minden rohadt trend téma vele kapcsolatos volt.

Kezdve az #UNDORÍTÓ-val, folytatva a #csalóribanc, #szegényEleanor, #Larry, #MaradjErősLouis, és így tovább.

Lefelé görgetett minden egyes kis témában, az emberek azzal vádolták, hogy milyen undorító is, hogy az ilyen utálatos embereknek meg kellene halni, hogy biztatja a tinik terhességét, de ő nem is tinédzser! Ezen kívül, hogy egy rohadt csaló, szörnyá példakép, tönkretette a One Directiont, ki kellene rúgni, egy értéktelen felcsinált buzi...

Aztán egy új trend keltette fel a figyelmét.

#KiAzApja

Egy pillanatnyi szédülés kapta el, megborzongott, az ölébe helyezte a telefonját, így meg tudott kapaszkodni az ágyneműben.

Nem. Nem nem nem nem.

MMég nem is gondolt erre... Még nem is... Vajon az az állat látta? Mi van, ha... Tudja, hogy az övé? Mi... Nem, az a gyerek... Nem hozzá tartozott... Az a baba az övé. Benne van, benne nő, nem hozzá tarozik...

A telefonja csörögni kezdett, lopva pillantott a képernyőre. Will. Óvatosan vette fel, szólt bele.

"Hallo?"

"Te idióta! Felfogtad, hogy mit tettél?! Tönkretetted a bandádat! Az egész céget! Gondoltál egy pillanatig is erre?! Bármire is?! Eleve rossz, hogy csak úgy eltűntél és idegenekkel feküdtél le, de nincs jogod ezt tenni! Jobb, ha imádkozni kezdesz, ahhoz az istenhez, akiben hiszel, hogy még el tudjuk simítani a hülyeségedet, te kis---"

Aztán Louis a falhoz vágta a telefonját egy hirtelen jött dühtől, figyelte, ahogyan nekicsapódik és eltörik. A telefon szétesett, mikor a földre ért, üres arckifejezéssel bámult rá.

Danielle sietve lépett be, forró teával a kezében.

"Louis?" Suttogta aggódva, a törött telefont nézte, majd újra rá.

A fiú rápillantott, majd felállt, hogy a H <3 L feliratú bögréjét a kezébe kapja, belekortyolt.

Pontosan, ahogyan szerette.

"Louis?" Kezdte újjra Danielle, ám a másik csak megrántotta a vállát, a remegő kezeire összpontosított, hogy ne lötyögtesse ki a teát.

"Louis... Az, hogy nem mondasz nekünk semmit nem fog segíteni. Tudod jól."

Ekkor pillantott a fiatal nőre.

"Akkor csak magamnak tartom addig, amíg tudom."

Danielle döhösen, erősen ragadta meg a bögréjét."

"Csak magadat bántod, Louis."

Újra vállat rántott.

"Nem érdekel?" Kérdezte.

Felnevetett. Furcsa volt. Keserű. Fájdalmas.

"Úgy tűnik, hogy nem. Kérdezd Harryt. Meg a többieket. Ők tudják."

"Lou---"

"Nem akarok beszélni róla, Dani, és akkor nem fogok."

"Nem akarlak kényszeríteni, csak segíteni próbálok."

"Nem tudsz segíteni."

"Igazad van. Nem tudok segíteni valakin, aki nem akarja."

A lány szomorúan rázta meg a fejét, majd elhagyta a szobát, míg a másik csak állt ott és bámulta a hátát, ahogy távolodott.

Nem arról volt szó, hogy nem akart segítséget. Csak arról, hogy nagyon, nagyon szükége volt a segítségre, de nem tudta, hol is kezdje.

Annyira félt.

.

.

.

Harry egy gyors pillantást vetett Danielle arcára, mielőtt ő maga indult volna Louis szobájába.

Épp az ágyon ült, nyugodtan szürcsölgette a teáját, mikor a göndör leült mellé.

"Mindig tudod, hogy hogy szeretem a teámat." Motyogta.

Harry vállat rántott.

"Nos, ismerlek." Válaszolta végül.

"Azt hiszem"

"Azt hiszed?"

"Azt hiszed, hogy ismersz, de nem. Nem igazán."

Harry letette az üres bögréjét a lábai mellé, mielőtt lágyan beletúrt volna a másik hajába.

"Sokkal többet tudok, mint gondolnád."

Louis felnevetett. "Ha te mondod."

"Úgy értem... Senki nem tud mindent a másikról, de... Szeretném azt hinni, hogy jobban ismerlek, mint mások."

Louis egy pillanatig csak bámult rá, mielőtt bólintott.

"Igen... Jobban. Mindig többet látsz..." Halt el a hangja a végére.

"Többet, mint?"

"Többet, mint amennyit akarok, hogy láss." Válaszolta, mielőtt hátradőlt az ágyra, egy kényelmesebb pózba.

A göndör lenézett rá az ülőhelyéről. "Idegesít?" Kérdezte "Hogy többet látok, mint mások?"

Louis beharapta az ajkát, mielőtt válaszolt. "Őszintén... Néha nyugtalanít. Mert néhány dolgot rejtve akarok tartani. Amiről nem akarom, hogy tudj."

Harry mozgolódott, mielőtt lefeüdt volna mellé, megfogta volna az idősebb kezét, magához húzta volna, ujjaival cirógatta lágy bőrét.

"Sose változtatnám meg a véleményemet rólad, ha ez az, amitől félsz." Mondta kis idő után.

"Ez... Igen. Meváltozna. És amúgy is... Nem is tudom, hogy miért nem akarom, hogy tudd. Én... Nem."

A göndör egy pillanatra csendben maradt, mielőtt átgördült volna, hogy Louis felett legyen, közrefogta a kezeivel és a lábaival. A másiknak a lélegzete is elakadt, szemei hatalmasra kerekedtek, ahogy a felette lévő ráhajolt, szemtől szembe voltak.

"Harry..." Suttogta, már alig volt levegő a tüdejében.

Remegni kezdett, mire Harry egyik kezét az arcára simította.

"Nem foglak bántani, Louis."

Harry em bántaná. Harry nem bántaná. Harry nem bántaná.

"Ezek a titkok... Fájnak neked... És... Inkább megosztoznék veled ezen a fájdalmon, mint hogy egyedül szenvedj."

Egy másik alkalommal volt egy másik férfi, aki felé erőltette magát, nem érdekelte, hogy ő mit akar, betartotta, amit ígért, anélkül, hogy törődött volna azzal, hogy Louisnak fáj, vagy nem. Nehéz volt nem párhuzamot vonni a kettő közt, hogy egy másik férfi súlyát érezte maga fölött, olyan intimen, olyan közel, hogy érezte, ahogy a meleg levegő legyezte arcát.

De ez... Nem fájt. Harry nem bántaná.

Louis nem is vette észre, hogy összeszorította a szemeit, míg ki nem nyitotta őket, csak azért, hogy elvesszen az ismerős nyugtató zöld szempárban, végül pedig abbahagyta a remegést, rendesen lélegzett.

Lassan egyik kezét Harry oldalára simította, erősen megszorította pólóját.

"Én..." Suttogta, mielőtt kezét alá csúsztatta volna, érezni akarta bőre melegét.

Hallgatta, ahogy a göndör lélegzete benn akadt, érezte, hogy összerezzen az érintésre.

"Harry, én..."

Elmondhatta Harrynek. Neki mindent elmondhatott. Látta, ahogyan Harry szemei elsötétültek, nedvesek lettek. Könnyesek lettek, szánalommal teliek, vagy talán undorral a gyengeségére nézve, a hibáira...

Csak nézte azokat az apró reakciókat, amiket a fiatalabbtól kapott arra, hogy érzékeny bőrét cirógatta, engedte ujjait táncolni rajta.

Nem tudta, hogy mit akar.

Nem tudta, hogy mit tegyen.

Már éppen kinyitotta a száját, mikor a csengő megszólalt, ők pedig mindketten megugrottak.

"Ez Perrie lesz..." Motyogta még mindig elveszve a másik íriszeiben.

Harry bólintott, mielőtt lemászott volna róla, hogy újra mellé üljön.

Louis annyira furcsa, de fázni kezdett nélküle.

.

.

.

Perrie ajándékokkal jött. Ajándékok, egy hajórakomány étel, utána pedig Lou és Lux is csatlakoztak.

"Van egy pár cuccom Louisnak. Tudnál segíteni behozni?"

Liam és Niall azonnal követték, míg Harry lehajolt, hogy óvatosan felvegye Luxot, megpörgesse a levegőben. A pici lány örömében sikoltozott. Perrie letette a táskáit, majd azon nyomban heves ölelésbe húzta Louist, egy pillanatra még fel is emelte. Louis eleresztett egy férfias sikítást, de tényleg férfiasat, mielőtt visszaölelt volna.

"Te seggfej. Legalább egy SMS-t küldhettél volna." Motyogta ölelés közben, végül elhajolt.

Louis felsóhajtott.

"Ez...Bonyolult. És a telefonom eltört."

Perrie összeráncolta a szemöldökét.

"A falhoz vágtam."

Mindketten csak bámulták egymást egy pillanatig, mielőtt a nő elmosolyodott.

"Tedd, amit tenneed kell. Mondd, amit mondanod kell, mikor úgy érzed, hogy el kell mondanod. Ilyesmi. Most pedig... Hoztam enni. Együnk."

Mindannyian tányérokat és edényeket fogtak meg, míg Niall és Liam is visszaért a táskákkal, amiket Lou hozott. Louis kíváncsian nézett oda, mielőtt Harry a fejét a vállára támasztotta volna.

"Bevetted a gyógyszereidet?" Kérdezte halkan, szeretetteljesen mosolyogva, míg Lux a haját rángatta.

"Igen." Válaszolta, megfordult, hogy megnyomkodja a göndör orrát a kislánnyal együtt, együtt mosolyogtak a gyermeki kacagáson.

Mind leültek, hogy egyenek, ugyan Perrie inkább Zayn ölében találta meg a kényelmét, Liam és Danielle egymást dédelgetve ültek a kanapé szélén. Niall a nappaliból vitt be székeket, szóval ő és Lou le tudtak ülni. Harry, Louis és Eleanor a másik kanapét foglalták el, Lux a göndörke ölében ült, egy tányéron osztozkodtak.

Egy ideig csend volt, mindenki a kajára figyelt, mielőtt Louis megszólalt.

"Mi van a táskákban?" Kérdezte

"Kismama ruhák." Válaszolt Lou.

Azonnal fulldokolni kezdett, ahogy félrenyelt.

"Férfiaknak." Folytatta, ahogy mindenki tágranyílt szemekkel bámult rá.

"A tegnap esti meglepid után, Istenem, egy fickó felvette velem a kapcsolatot, hogy kismama ruhákat készít férfiaknak, egy édes kis boltban. Elég nyilvánvaló, hogy szükséged lesz rájuk, szóval az éjszaka közepén találkoztunk, megmutatott nekem néhány dolgot, párat meg is vettem neked. Úgy értem... Most te vagy reflektorfényben... Miközben terhes vagy, gondoltam, hogy kipróbálom."

Csend volt, még a kis Lux sem szólalt meg.

"Köszönöm." Motyogta végül Louis, meghatódott egy kissé a gondolattól. "És köszönöm, hogy... Tudod... Nem borultál ki, mikor hamarabb megtudtad."

"Tudtad?" Kérdezte Niall, az álla is leesett.

"Igen, az interjú előtt, mikor még nem beszéltetek egymással."

A nő egy ideig bámulta őket, mielőtt újra enni kezdett.

"Nehéz lesz. Simon biztos, hogy vért köpköd, a többieknek meg habzik a szája, de menni fog."

Aztán újra csend lett, mielőtt Harry oldalba bökte volna Louist, aki erre csak mosolygott.

.

.

.

A dolgok kissé elcsendesedtek, Perrie úgy döntött, hogy maradni fog, Zayn és ő majd megosztoznak a vendégszobán. Eleanornak el kellett mennie, Danielle és Liam ölelkeztek a kanapén, míg NIall a fanokkal beszélgetett twitteren. Szokásosan elbűvölően viselkedett, nevettette a fanokat a káosz közepette.

Lou is elment Luxal együtt, nem akart túl sokáig maradni, Louis pedig épp Harry szobájában ücsörgött. A haja még nedves volt a zuhanytól, ahogy a laptop felé hajolt, gondolkozott, hogy mondania kell-e még mást is. Hallgatta, hogy Harry a zuhany alatt énekel, ezért elmosolyodott, majd megragadta a fiú telefonját és az anyját tárcsázta.

Jay boldognak hangzott, hogy hallott a fia felől, de kissé aggasztónak és dühösnek is tűnt.

"Tényleg, Boo.. A dolgok, amiket mondanak..."

"Tudtuk, hogy a dolgok csúnyák lesznek, anya."

"Nem úgy értettem. Mondtam nekik, hogy utálják inkább a templomot, azok, akik a melegeket és a katonákat is utálják, ott majd megtalálják a---"

"Anya!" Nevetett fel Louis, ahogy hallotta, hogy a göndör abbahagyta a zuhanyzást. Egy pillanatra az ajtó felé fordult, mielőtt bejelentkezett twitterre.

"Ne engedd, hogy tönkretegyenek, drágám."

Louis csak mosolygott.

"Megpróbálom, anya."

"Remek. És tudod, az ajtó mindig nyitva áll, ha picit el akarsz jönni."

"Mi van otthon?"

"Van egy csomó ember kint, de a rendőrség segít."

"Ez..." Halt el a hangja végüül.

"Igen. Egy perc... Daisy és Phoebe Tomlinson! Tegyétek le azokat most---! Bocsánat, Boo---"

"Semmi baj anya, csókold meg helyettem is a lányokat. Szeretlek."

Letette a telefont, amint Harry kilépett a fürdőből egy törölközőben, de semmi másban. A reakcióját valahol az agya 'A dolgok amiket Harry tesz értem' szegletébe próbálta eldugni, miközben az ajkai csontszárazak lettek, a hőmérséklet mintha kezdett volna nőni, a szája elakadó lélegzetével nyílt el. Harry egy másik törölközővel göndör fürtjeit törölgette, Louist ezzel teljesen megbabonázva. Harrynek mindig is szép teste volt, de... Ez csak... Próbálta nem bámulni, de az izmai, a tetoválásai, a gyönyörű bőre, a pici vízcseppek, melyek még mindig rajta voltak, aztán lejjebb, lejjebb és lejjebb folytak, a V-vonalánál pedig eltűntek a törölközőben.

Már úgy tért vissza transzából, hogy Harry őt bámulta, mire arca paradicsom vörös lett.

"Rendben vagy?" Kérdezte Harry, próbált nem vigyorogni.

Louis csak bólintani tudott, még sötétebb vörösbe váltott, mikor arcára pillantott, nem tudta volna kezelni a pillanatot szavakkal.

Buta Harry, idióta test.

Amint ez a gondolat átfutott a fején majdnem megfulladt.

Mi baj volt vele? Ez Harry... Miért gondol ilyeneket a legjobb barátjáról?

A legjobb barátjáról, aki... Pár órája még fölötte volt. Az a legjobb barát, aki... Nem olyan régen majdnem megcsókolták egymást a hideg zuhany alatt. Az a legjobb barát, aki egyetlen érintéssel elvette a lélegzési képességét.... nem... Már egy pillantással.

Ő... Szerelembe esett a---

"Ki van még itt?" Kérdezte a göndör félbeszakítva a gondolatmenetet.

"Mi?" Válaszolt Louis kábán.

"A házban?" Folytatta lassan magára húzva pár boxert.

"Oh, izé... Perrie itt maradt, a fiúk és Dani is itt van, de Eleanornak mennie kellett."

"Hát persze, hogy kellett." Motyogta szemét forgatva.

Louis nagyokat pislogott. "Hm?" Kérdezte, de a másik csak megrázta a fejét, az ágyba mászott mellé, a laptop képernyőjét vizslatta.

"Asszem várnod kéne holnapig, a következő ülés utánig."

Oh, igen. Már megint egy rendkívüli tárgyalás.

"Biztos vicces lesz." Nyögte.

"Nem engedjük kicsúszni a kezeink közül."

Louis felhorkant.

"Kérlek, soha."

"Nem tudnak lépést tartani a menő beszédeimmel."

"Harry, olyan hülye vagy."

"De akkor is szeretsz."

"Természetesen. Téged, meg a hülye segged."

Harry csókot dobott felé, Louis pedig úgy tett, mint aki megeszi azt.

"Tényleg, Lou?" Kérdezte játékosan.

Az idősebb nyelvet öltött, mielőtt újra a képernyőt vizslatta. "Mi is volt a neve a fickónak, aki beszélt tegnap Louval? Nem, várj. Emlékszem."

Azonnal rákeresett Tate Corbin nevére twitteren, majd rá is bukkant.

"Van twittere." Motyogta, mielőtt körülnézett.

"Elég sok utálkozást kap, amiért elkészíti ezeket a ruhákat." Suttogta a göndör közelebb bújva Louishoz.

"Igen." Válaszolt, mielőtt a követés gombra kattintott.

Tudta, hogy a rajongók látták, hogy kit követett be, elemezték, nagy dolgot fognak csinálni belőle. Biztos is. Harry lecsapta a monitort, arrébb lökte a gépet, magához ölelte Louist.

"Remegsz."

Az idősebb pislogott, nem is vette észre. Tudta, hogy fél, de nem vette észre, hogy kicsit jobban, mint kéne.

"Minden rendben lesz."

"Nem tudhatod, Harry."

"Nos, itt van melletted Dani, Perrie... Eleanor is melletted küzd. Mindannyiónk anyukája is. A fiúk is. És... Én is. Küzdök érted. Nem vagy egyedül, Lou... És szerintem jó csapatot alkotunk."

Louis az arcát Harry nyakába fúrta, egyik kezével a göndört ölelte, másikkal a hasát. Egy pici élet volt ott. Nem látható, de ott volt. A göndör két nagy kezével átkarolta, lágy dallamot dúdolt.

Louis imádta, ahogyan ő dúdolt. Ahogyan a hangja vibrált a bőrén.

Olyan meleg volt.

Annyira biztonságban érezte magát.

2015. január 12., hétfő

2. DÍJ

Sziasztok! Itt a második díjam is, amit nagyon szépen köszönök Naomi Greg-nek!!! Imádlak! ♥♥
P.S.: Köszönöm szépen a dicséretet, azt hiszem mától van +1 oldal, amit követni fogok :) ♥♥

Na akkor kezdjük is el.

Szabályok:
1. Írj magadról 10 dolgot!
2. Válaszolj 10 kérdésre!
3. Tegyél fel 10 kérdést!
4. Küldd tovább 10 embernek!

1. Tíz dolog rólam:
1. A fele tantárgyból sem tudom, hogy hanyas leszek félévkor
2. Viszont nagyon meglepődtem, mikor nem buktam biológiából hála égnek és angolból realizáltam, hogy megkapom az első ötösömet bizonyítványban, ráadásul egy D-vel tarkítva
3. Nem tudom eldönteni, hogy a hideget vagy a meleget utálom jobban, reggel utálok kikelni az ágyamból, mert fázom (télen-nyáron, szóval)
4. Minden nap, kivétel nélkül, mikor hazaérek az iskolából alszom. Változó időpontokban, általában 5-fél 6-ig, de van, hogy azon kapom magam, hogy 9-kor ébredek fel (de volt példa negyed 12-re is)
5. Éppen ezért hajnal 2-3 órákig nyomkodom a laptopot a takaró alatt
6. Öregnek érzem magam, így, Zayn születésnapján, pedig még nem is vagyok annyira vénnek mondható. Talán.
7. Miután letöltöm a kedvenc játékaimat pl. sosem próbálom ki őket napokig vagy hetekig, mert mindig "Ah, de inkább beszélek xy-al Általában Lana, Judit vagy Réka, bár bármelyik olvasómmal szívesen elcsevegnék, vagy esetleg írok"
8. Kövezzenek meg az imádók, de nem szeretek filmet nézni. Az első 10 percben megunom és "Inkább megyek játszani" "Vagy írok" "De meghallgatom ezt a zenét" "Nem is, inkább rajzolok"
9. A One Direction az egyetlen zene, amit hallgatok és "fanolok" a rockon, meg ilyesmiken kívül
10. Ehm most csak elnéztem a szoba oldalába és meg kell, hogy mondjam... Imádom a hosszú kabátokat. Amik combközépig, de minimum fenék alá érnek, pl. a kedvenc kabátom, ami egy szövetkabát Nem tudtam mit írjak ide

2. Tíz válaszom:
1. Bántottak valaha a Directioner rangod miatt? Ha igen, hogyan élted át?
- Őszintén megmonom igen, és visszaszóltam. Elnézést, de nem az a fajta Larry shipper vagyok, aki írogat a fiúknak, hogy "Jaj ne tagadd, akkor is meleg vagy." "Ugyan már, senki nem hiszi el, hogy nem vagy együtt vele." "Larry is real" én megtartom magamnak, a blogjaimnak és a barátaimnak, és főleg a twittertől, meg az ilyenektől tartom távol, ne tévesszenek össze az ilyenekkel
2. Melyik a kedvenc dalod a Four albumról?
- Egyértelműen a Where Do Broken Hearts Go? Az a dal annyi erőt adott nekem a dallamával meg úgy mindenével, mint még semmi >w< De ha éppen olyan hangulatomban vagyok, akkor a Spaces, viszont a No Control is az egyik életem az albumról
3. A melegségen kívül, van/nak olyan sztereotípia/ák, amely/ek ellen küzdesz?
- Attól függ, hogy mi számít olyan sztereotípiának? Régebben, mikor még nem lehetett kitépni sem az animék világából, a cosplayből, mindig csúfoltak miatta, Japán buzi lány, aki a húzott szeműeket szereti és úgy akar kinézni, mint azok. Taláán, ha ezt annak számoljuk. Mindenki, aki szereti az animéket egyből ennek titulálható, vagy gyereknek, amiért "meséket" néz. Ellenben... Tényleg fogalmam sincs, hogy mi számít mostanában sztereotípiának. Sok minden ellen vagyok egyébként, előítéletek (pl. azért mert valaki néger, arab, fenetudja) meg ilyesmik
4. Hogyan érzed magad a JELEN pillanatban?
- Hát nagyon nagyon jóllakottan. A bal csuklóm már kezd fájni a rengeteg gépeléstől, hiszen éppen most fejeztem be az előző részt és írom ezt, ez után pedig kezdem a következő részt, de már fürdeni is nagyon szeretnék és inni egy kicsit. -Részletes leírás khm-
5. Mennyire aggaszt az idő múlása?
- Rémisztően. Rettegek az időtől. Vallásos gimbáziumba járok, az egyik reggeli áhitaton pedig a fejünkbe verték, hogy hiába mondjuk azt, hogy "ráérek még arra" nem biztos, hogy meg fogjuk élni azt a kort, mint a szüleink vagy nagyszüleink, ki tudja, hogy mi fog történni. Azóta rettegek az idő múlásától, bár nem mondom, hogy eddig nem féltem tőle.
6. Milyen vagy stresszhelyzetben?
- Ehm... Remegek, gyakran sírok, nem tudom kontrollálni az agyamat, egyszerre van melgem és fázok, teljesen kiver a víz és legfőképpen nem tudok beszélni a dadogásomtól. Nagyjából ilyen.
7. Van valamilyen szupertitkos tehetséged?
- Ha elmondanám nem lenne szupertitkos ;3
8. Melyik varázsol el jobban a felkelő Nap, vagy a teli Hold?
- Őszintén megmondom a felkelő nap, de nagyon keveset látom, mivel a késői kelés híve vagyok
9. Várod a nyarat? Ha igen, miért?
- Szerintem mindenki várja, mert végre nem lesz ilyen egetrengető hideg, de én sajnálom, hogy le kell majd vennem az én drága pulóvereimet. Ellenben a szünet miatt várom, hahahahaha.
10. Kedvenc könyved, kedvenc idézete?
- One Direction - Who We Are
Ugyan még nem olvastam végig, de a kedvenc idézetem eddig a szívem csücskétől Louis Tomlinsontól származik: "Work, work work. Take nothing for granted. Don't stop. DON'T STOP!"

3. Tíz kérdésem
1. Mennyire veszed természetesnek a rossz és jó dolgok alakulását az életedben? Szerinted egyensúlyban van a kettő és ugyanannyit kapsz mindenből, esetleg elbillen az egyensúly valamerre? Mit gondolsz, miért van úgy, ahogy van?
2. Mi az a dolog, amit mindenképpen el szeretnél érni életedben? (Ha nem számítjuk a legtöbb ember családalapítási vágyát és persze hogy "jó munka" vagy "sok pénz" legyen)
3. A tea vagy inkább más italok felé hajlasz gyakrabban? (Azt a személyes kérdéses mindenemet)
4. Hogyan ítéled meg magadat, mennyire jól beszéled az idegen nyelveket?
5. Vannak furcsa fóbiáid?
6. Hogyan reagálsz a kellemes, vagy éppen kellemetlen meglepetésekre? Mindig meg tudod tartani a hidegvéredet például az utóbbi esetén?
7. Inkább vissza vagy előrefelé mennél az időben? Hova, mikorra és miért?
8. Mi jut eszedbe elsőnek az idézetről: "Mondd, miért nem vagyok több, mint fájdalom a mellkasodban?"
9. Fejhallgató vagy pici bedugós füles? (Azt a személyes kérdés mindenemet már megint)
10. Mi lenne az első dolog, amit megtennél, ha egy napra a másik nem testébe kerülhetnél?

4. Akiknek küldöm:
1. Nem tudom, hogy szabad-e, de én vissza szeretném küldeni a díjat a csodás Naominak, akit már az elején megjelöltem. (Hát lelkem, vicces volt nekem a blogod elsőre, mire 20x rákattigtattam a Zouis címére, aztán rájöttem, hogy hol is keressem, hogy el tudjam olvasni, haha. De meglett ám, megvan a szemüvegem!)
2. A mi drága Dreamy Girl-ünknek
3. Cool Girls-nek (Imádom azt a blogot mióta elkezdtem, na ♥)
4. A drága tehetséges Loraa-nak
5. Természetesen az imádnivaló Lana-nak
6. Jucikámnak >w<
7. A Sinister csodás fordítójának és A Tanítvány írónőjének, Becca-nak

11. rész

Louis figyelte, ahogyan az üzenetek és a tweetek riasztó ütemben rohamozzák meg. Nem is olvasta el őket, csak némán lélegzett, a kamera továbbra is be volt kapcsolva. Semmit sem tett, csak bámult.

A telefonja megszólalt, mikor ránézett egy bejövő hívást látott Willtől, egy férfitől a menedzsmenttől. Figyelmen kívül hagyta, hadd csörögjön. A következő csörgés Simoné volt. Az sem érdekelte. Aztán újra megszólalt. Stan.

Krisztusom, a francba is, Stan.

Louis gyorsan nyelt egyet, azt a hívást is figyelmen kívül hagyta, ellenében egy gyors üzenetet küldött, hogy majd később felhívja, hiszen Stannek feltétlenül tudnia kllett róla. Nagyon ismerős, kavargó érzés ment végig a gyomrán, melytől reszketni kezdett. Egy halk köszönést mormogott a rajongóknak, maj a fürdőszobába viharzott, becsapta maga mögött az ajtót. Abban a pillanatban, ahogy azt megtette térdre zuhant, de elmászott a WC-ig, hogy felcsaja annak fedelét és azt a kevés ételt is kiadja magából, amit azóta vett magához, mióta kijött a kórházból.

Csodálatos.

"Louis, mit csináltál?!"

Louis összerezzent, ahogy meghallotta Liam kiáltását a földszintől.

Jézusom, könyörgöm.

A fiú nyöszörgött, mielőtt újra a WC-be köpött volna. Hallotta a felfordulást lentről, néhányan kiabáltak, mire az anyja ordított egy "Fogjátok be a pofátok"-at.

Kopogás hallatszott.

"Lou, ott vagy?"

Harry.

Felsóhajtott, majd újra a WC felé hajolt, remélve, hogy ez volt az utolsó. A falnak dőlt, szorosan, mégis gyengéden átölelte a hasát.

"A twitcam még mindig megy... Csak elnémítottam. Látnak téged, csak adj egy percet." Krákogta, hangja durva volt a hányástól.

Kinyújtotta a kezét, hogy lehúzza a WC-t, majd óvatosan felállt és a mosdóhoz támolygott. Megnyitotta a csapot, megmosta az arcát, megtörölközött, majd szájvízzel kiöblítette a száját. Rögtön ez után sétált ki a fürdőszobából, ahol Harry állt.

"Lou--"

"Tudom, hogy hülye voltam, és nem tudtam betartani a hülye titoktartási terv---"

"Ez nem az amire---"

"Szóval, ha azért vagy itt, hogy elmondd, hogy----"

Harry hirtelen a kezei közé kapta az arcát.

"Figyelj rám."

"Engedj el, Harry."

A göndör elengedte, ellenben nem húzódott el.

"Csak meg akartam kérdezni, hogy jól vagy-e. Tudom, hogy miért csináltad, nem vagyok mérges. De jól vagy?"

Louis éppen kinyitotta a száját, hogy még veszekedjen egy kicsit, de előtte realizálta, hogy Harry mit is mondott.

"Oh... Igen. Én... Nem tudom. Fáradt vagyok."

Az volt. Tényleg, rohadtul fáradt. A teste nehéz volt, a szíve hevesen dobogott, annyira félt, és...

Louis felsóhajtott.

"Nagyon fáradt vagyok, Harry." Motyogta, a göndörke pedig bólintott.

"Oké."

Harry odasétált az ágyhoz, levette a mikrofonról a némítást.

"Louis fáradt, szóval most elmegyünk aludni. Szeretünk titeket."

Aztán bezárta a twitcam-et, lecsukta Louis laptopjának a tetejét, mielőtt az őt bámulóhoz fordult volna.

"Gyerünk az ágyba."

Louis kinyitotta a száját, hogy ellenkezzen, de Harry már le is rángatta róla a pólóját, pedobta a sarokba és a farmerját kezdte lebontogatni róla.

"H-Harry?!"

"Ágy." Válaszolt mindössze ennyit, mikor végre sikerült lerángatnia róla a nadrágot és beugrott Louis ágyába egy elég kihívó pózban.

Igen, ez most nem éppen volt a viccek ideje, de Louis nem tudta elfojtani a nevetését.

"Rendben, rendben. Hadd beszéljek a fiúkkal és anyával, jó?"

Harry bólintott, kényelembe helyezte magát a takarók alatt. Louis még gyorsan visszakapta magára a pizsamáját, mielőtt kilépett volna, hogy a földszintre menjen, ahol anyja és a fiúk még mindig beszélgettek. A percben, ahogyan odaért mindenki felé fordult.

Azonnal megadóan tartotta fel a kezeit.

"Te rohadt----"

"Liam, állj le!"

"Miért nem vártál meg minket?"

Mi?

"Várj, mivan?" Kérdezte Louis összezavarodottan, Liam felé fordult.

"Ha el akartad mondani nekik, akkor együtt kellett volna tennünk. Nem kellett volna egyedül csinálod."

Louis döbbenten pislogott. Nem erre számított. Egyáltalán nem.

"De...Én---"

Liam hozzá viharzott, megragadta a csuklóit.

"Már megmondtuk, hogy együtt csináljuk végig, te idióta. Szóval ha legközelebb bombát tervezel dobni a fanok közé, az Isten szerelmére... Legalább írj nekünk vagy valami, mert esküszöm én... én... én... elfenekellek."

Halk csend telepedett a szobára, mielőtt Louis a szájára csapta volna a tenyereit, hogy megállítsa a nevetését, Niall és Zayn pedig követték. Liam mély vörösre pirult, zavartan sóhajtott fel.

Ezután Zayn lépett oda, még mindig kuncogott, de szorosan magához ölelte Louist. Az idősebb még mindig erőszakoskodott magával, hogy maradjon nyugodt, ne nevessen, óvatosan nyújtotta ki a kezeit és ölelte magához Zaynt.

"Liamnek igaza van, remélem tudod. El kellett volna mondanod nekünk."

Louis sóhajtott, mielőtt felhorkant.

"Akkor most elfenekeltek?"

"Ha megengeded."

"Zayn!" Nevetett Louis elhajolva tőle.

Következőnek Niall szólalt meg.

"Mivel olyan jó segged van az elfenekeléshe---"

"Niall Horan!" Nyikorogta Liam.

"Te kezded haver, én csak folytatta--"

"Ejthetnénk ezt a témát?"

"A faszt, ezt fel kell jegyezni." Nevetett Zayn.

Liam a kezeibe temette a fejét, ezzel egy újabb nevetőrohamot idézve elő. Egy idő után Niall folytatta.

"Komolyra fordítva a szót, az, amit az előtt csináltunk, hogy megtudtuk volna, hogy elhanyagoltunk meg minden, na ennek nem szabad még egyszer megtörténnie. Bíznod kell bennünk. Komolyan gondoltuk, hogy veled fogunk maradni, nem érdekes, hogy mi történik.

Louis végignézett rajtuk, mielőtt a pizsamája ujját a tenyerébe húzta volna.

"Tudom...Tényleg tudom."

És tényleg tudta, őszintén. De még mindig félt a visszaeső állapottól. Ha bízott volna bennük... Tudta, hogy nem hagyják el megint... Akkor miért nem.... Tudta el... Mondani nekik, hogy.... Megerőszakolták?

Louis csak tovább bámulta őket és az anyját, kit már el is felejtett, hogy ott volt, de végül a fia mögé sétált, óvatosan átkarolta hátulról.

"Szeretlek titeket srácok."

"Mi is szeretünk" Válaszolták egységesen

Zayn vetett egy pillantást Jay-re, mielőtt megragadta Liam és Niall csuklóját.

"Na akkor menjünk twitterre és csináljunk valamit." Motyogta, elhúzta őket egy szobába egyedül hagyva őket.

Amint távoztak Louis megfordult az anyja karjaiban.

"Anya..." Suttogta, a nő pedig olyan szorosan ölelte, amennyire csak tudta, ringatta karjaiban.

"Ssssh, minden rendben. Minden rendben lesz, hallod? Mondhatnak bármit, de én mindig itt leszek. Ha bármi rosszat mondanak rád, akkor megverem őket. Te vagy az én drágám, és te nem érdemled meg---"

"Anya, haza kellene menned..."

Jay szeme elkerekedett, a fejét rázta, de Louis folytatta. "Nem anya, hallgass meg. A lányoknak szüksége van rád. Azzal, hogy elmondtam mindenkinek... Nem tudom elképzelni sem, hogy mi lesz otthon..."

"Anne ott van velü---"

"Anne nem te vagy!"

"Loui--"

"Nem anya! Elmondtam az egész világnak, hogy egy rohadt tagja a One Directionnak, a legnagyobb fiúbandának... Hogy rohadtul felcsináltak! Én... Elrontottam mindent és biztos lesznek ott emberek, akik bántják majd a másikat, talán veszélyben lesznek... És jobban érezném magam, ha az anyjuk lenne a lányokkal..."

"Rendben... Rendben, ma este hazamegyek..."

Louis kieresztette a benn tartott levegőt a tüdejéből, mielőtt Jay folytatta.

"De! Egész este pihenned kell, reggelizned úgy kell majd, mint egy világbajnoknak, és ígérd meg nekem, hogy nem hagyod, hogy azok a rémes emberek úgy bánjanak veled, mint az utóbbi időben. Hívj fel, ha bármi történik, mindig küldj SMS-t Louis. Nagyon komolyan mondom, szeretnék tudni rólad. Vedd be a gyógyszereidet, de kihangsúlyozom, nem túladagolni magadat, és ne stresszelj. Teljesen rendben van, ha néha tartasz szüneteket. Ha fáradt vagy, akkor aludj, ha éhes, akkor egyél. Talán vannak még dolgok, amiket el kéne mondanom, de most más nem jut eszembe, később felhívlak és küldök SMS-t."

Újra átölelték egymást, majd hátrébb léptek.

"Na, hozom a táskáimat."

"Megyek és segí---"

"Kérlek--"

"Terhes vagyok, nem használhatatlan. Ez még csak a harmadik hónap, meg tudok emelni pár táskát."

Jay végre rájött, hogy nincs értelme vitatkozni, így engedett, a vendégszobába ment, fia pedig követte. Összeszedték a bőröndöket, a táskákat, ám felsóhajtott, mikor Louis a kezébe vett egy nehezebbet.

Ő futólag az anyjára pillantott, mielőtt kilépett a szobából, majd a házból is a kocsihoz, az Isten áldja meg, hogy senki nem tudott róla, hogy hol lakott.

Bepakoltak a csomagtartóba, majd újra ölelkezni kezdtek.

"Nagyon szeretlek, kisfiam."

"Én is szeretlek anya."

Egyikőjük sem akarta elengedni a másikat, de végül muszáj volt megtenni. Louis végignézte, ahogyan az anyja beül a kocsiba és elhajt. Egy pár percig még állt ott, gondolkozott.

Hazudott. Azt akarta, hogy maradjon, azt akarta, hogy rá figyeljen é rá gondoljon, és csak rá, és annyira, de annyira önző dolog volt, mégis, az anyja annyival erősebb volt nála. És ez volt az oka, hogy vissza kellett mennie a lányokhoz.

A pizsamája szélét markolászta, mire visszament a házba, mélyeket lélegzett. Halkan mászott fel a lépcsőkön, megállt egy kissé hallgatózni Liam, Niall és Zayn fecsegéséből, majd a szobájába ment. Harry még mindig az ágyon feküdt, de szemeit már lehunyta. Louis némán ment a fürdőszobába, hogy megmossa a fogait, pár perc múlva pedig már be is mászhatott mellé az ágyba. Az oldalára fordult, figyelte, ahogyan Harry lassan ki-be lélegzett. Lassan kinyújtotta a kezét, hogy a göndör tincsekbe túrjon, ám hirtelen a zöld szemek éberen pattantak ki és néztek rá. Az idősebb egy pillanatra megdermedt.

"Ha folytatni akarod, nem baj. Nem bánom." Motyogta a göndör.

Louis lassan folytatta, Harry pedig közelebb mászott hozzá. Louis újra lefagyott.

"Sajnálom..." Motyogta a göndörke, éppen visszább akart mászni, de Louis megrázta a fejét.

"Nem, nem, csak kicsit furcsán éreztem magam. Nyugodtan közelebb jöhetsz."

Túl kellett már lépnie ezen. Harry nem fogja bántani. Egyik fiú sem fogja. Akkor miért borul ki ennyire?

Harry kissé közelebb mászott.

"Közelebb, Hazz."

Még egy aprót tovább mászott.

Louis elfojtott egy mosolyt.

"Komolyan, Harry?" Kérdezte. "Gyere már ide, közvetlen mellém."

A göndör elmosolyodott, mellé csusszant, így közvetlen közel voltak egymáshoz, az oldalukon összegömbölyödve.

"Hozzád érhetek?" Kérdezte Harry, a másik pedig még csak nagyokat pislogott.

"Miért kérdezed meg?"

"Mert úgy nézel ki, mint aki akarja."

"Azt, hogy megkérdezd?"

"Igen."

Louis az ajkába harapott, elemezte a barátja arcát. Nos, Harry ezerszer figyelmesebb volt, mint gondolta.

"Rendben... Igen, hozzám érhetsz..."

Harry óvatosan a takaró alá simította a kezeit, óvatosan Louis csípőjére helyezte kezét. Az idősebb lélegzete is bent akadt, a göndör viszont rajta tartotta a szemeit, lassan húzta közelebb magához. Aztán másik kezét az oldala alá csúsztatta, így át tudta ölelni mindkét kezével. Louis szorosan bújt hozzá, fejét a nyakába fúrta, mielőtt halkan sóhajtott, pihent a karjaiban.

"Aludj, Lou."

"Oké." Motyogta már félálomban, az agya teljesen kikapcsolt a göndörke illatától, melegétől, a karjaitól. Miért volt ilyen megnyugtató...?

Louis telefonja rezegni kezdett mögüle, Harry pedig óvatosan nyúlt el, hogy megfogja azt. Eleanor képe és neve jelent meg, ő viszont figyelmen kívül hagyta a hívást, mikor pedig anna vége lett gyorsan feloldotta a telefont és kitörölte a híváslistát.

"Ki az?" Kérdezte Louis álmosan, szemei szinte kancsalok lettek, ahogy megpróbálta kinyitni őket.

"Ne aggódj, senki érdekes. Aludj Lou, majd én elintézem neked." Válaszolta Harry, kikapcsolta a telefont és a párna alá tette, mielőtt újra a kisebbikhez bújt volna.

Végül azzal a csodálatos érzéssel aludt el, hogy Louis kényelmesen fészkelt a karjaiban. Mindig annyira jó érzés volt.

.

.

.

Arra ébredt, hogy nedvességet érez. Kinyitotta a szemeit, átmenetileg elvakította a teljes fehérség maga körül, és semmi más. De aztán mikor lenézett nagy ütemben szivárgó valami pirosat látott a combjai közt. Aztán fájdalmat érzett. Összegömbölyödött, érezte, hogy több liter vér bugyog ki a testéből, majd sikoltozva ölelgette a gyomrát. Fájt, rohadtul fájt.

Vér, és még több vér, mindenütt, belefullad, nem tud lélegezni, nem kap levegőt, valaki segít---

Aztán egy kéz húzta ki belőle, újra tudott lélegezni. De túl sok vér volt a testén, az arcán, a szemein, nem látott tőle.

"Akárki is vagy... Köszönöm..." Köhögte, kiköpte a vért. Az a borzalmas íz...

"Bármikor, Tommo."

Nem. Nem, ez a hang... Nem...!

Megpróbálta letörölni a vért az arcáról, a szemeiről, hogy lássa, de ehelyett egy ruhát fogdosott.

És akkor érezte, hogy megragadták, valamit rádobáltak, úgy érezte, hogy meg van kötözve, kiabálni kezdett, hangosan, ne, ne újra! Nem történhet meg úújra, könyörgöm ne, aztán újra meztelen volt, nem volt elég erős ahhoz, hogy elmenjen. Az az ember megérintette, érezte, hogy el kell onnan tűnnie, szálljon le róla...! Szállj le rólam szállj le rólam szállj le!

"Szállj le rólam! Menj innen! Ne, hagyd abba, hagyd abba!"

"Louis!"

"Jézusom Liam, próbáld meg lefogni a lábát, már kétszer megrúgo---"

"Louis! Fel kell ébredne---"

"Úgysem úszod meg, Tommo. Honnan jutott eszedbe ez a hülyeség?"

"Kérlek hagyd abba! Fejezd be, kérlek! Szállj le rólam!"

"Fiúk, asszem el kéne engednünk! Nem szabad lefognunk így! Nem tudom, hogy mit álmodik, de valószínűleg ugyanezt csinálják vele, és---"

"Ah a picsába, a hajam!"

"Lou, édesem, kérlek, figyelj rám, fel kell ébredned---"

"Komolyan, ne fogd le, Jay azt mondta, csak figyeljünk rá, hogy nem esik le az ágyról!"

"Már szinte csöpög róla az izzadtsá---"

"Ez nem épp eléggé stresszes helyzet? Fel kell ébreszte---"

"Próbálkozok! Még sosem láttam ilyennek..."

"Igen, emlékezz, mikor eltűnt..."

"Olyan hangosan kiabál, olyan ijesztő---"

"Liam, nyugodj le!"

"Jay, mit csináljunk, hogy felébresszük? A bőre olyan piros és sír... Hallod, hogy sikoltozik...? Nem vagy kihangosítva, biztos vagyok benne, hogy jól hallod és..."

"Lou drágám, Harry vagyok, hallasz? Itt vagyok melletted, biztonságban vagy. Emlékszel, egy kis ideje aludtál el... Itt, a karjaimban? Emlékezz rá, biztonságban vagy, nem ott, ahol gondolod, arra gondolj, ahol tényleg vagy. A szobádban vagyunk, az ágyadban, Liam, Niall és Zayn is itt vannak. És az anyukád a telefonon... Én... Én éppen a hajadat simogatom, és olyan rohadt erősen rúgsz Lou, de... Tudnod kell, hogy itt vagyok. Harry vagyok, itt vagyok melletted, fel kell ébredned drágám, hallgatnod kell rám, nyisd ki a szemed és---"

Louis szemei tágra nyíltak, kikászálódott az ágyból, egyenesen Zayn karjaiba, ki egyetlen feladatának csak azt tartotta, hogy Louis ne üsse meg magát. Az idősebb fiú térdei megroggyantak, így Zayn majnnem hanyatt esett vele, Louis szorosan magához ölelte a két kezével, ennek ellenére mindketten a falnak estek. Zayn morgott, ahogy a háta nekicsapódott, Louis súlya pedig a mellkasának szorult. Az idősebb eltántorodott tőle, a szőnyegre esett, hátrafelé kezdett el mászni, míg a szoba sarkáig nem ért. A szemei hatalmasak voltak, zihált, körbenézett. Fogalma sem volt, hogy hol a pokolban van, vagy mi a fene történik.

"Jézusom." Suttogta Niall, mire Louis azonnal rákapta a tekintetét, üveges és könnyektől nedves volt, a pupillái tágak.

Liam feltartotta a kezeit, egyikben még mindig a telefont szorongatta.

"Hello? Liam?"

Lassan mozdította a telefont a füléhez, figyelte, ahogyan Louis követte a mozdulatait.

"Most ébredt fel." Mondta lassan, nem akarta megijeszteni barátját, aki még mindig őt figyelte, míg Harry meg nem mozdult az ágyon.

Louis és Harry összekapcsolták a tekintetüket, aztán kezdett rá emlékezni, hogy hol is van, miért volt a földön, a szíve miért vert olyan gyorsan. A rémálma, az érzés, hogy tehetetlen, hogy megint megalázták, hogy a fiúk a szemtanúi voltak mindennek... Hirtelen fakadt sírva. Harry éppen ekkor mászott le az ágyról és sietett hozzá.

"Lou..."

Próbálta megközelíteni, de az idősebb csak rázta a fejét, megpróbálta eltolni magától a göndört. Nem akarta, hogy bárki is így lássa. Miért pont rá kellett vigyázni? Ő volt a legidősebb és... Úgy érezte magát, mint egy kisbaba... Mert ez így is volt... Csak neki volt babája. Egy babája volt, és elvesztette a józan eszét. Teljesen elvesztette a józan---

"Louis. Nézz rám, kérlek. Nézz rám."

Louis nagyon lassan pillantott rá, szemei telítődve voltak könnyekkel.

"Tudom, hogy zavarban vagy, de..."

Louis megrázta a fejét, újra elfordult. Igen, annyira rohadtul---

"De nincs szükség rá. Mindannyiónknak vannak rémálmai."

De ez nem az. Nem ilyenek. A légzése még jobban felgyorsult.

"Louis, kérlek drágám, nézz rám. Túl gyorsan lélegzel. Le kell nyugodno---"

"Ne mondd, hogy nyugodjak meg!" Kiabált rá idegesen, eltolta magától, mielőtt megragadta volna a saját haját, tépni kezdte. A göndör visszamászott hozzá, erősen megmarkolta a csuklóit, ügyelve arra, hogy ne szorítsa meg nagyon.

"Saját magadat bántod, Louis..."

"Nem érdekel..." Felelte, a göndör pedig erre megdermedt. Liam abbahagyta a telefonon való beszélgetést, Niall is felkapta a fejét, miközben Zaynnek segített.

Harry mély lélegzetet vett. "De igen. Igenis érdekel."

Louis felnézett rá, a szavai nem jutottak el az agyáig. Vagyis amit jelentett. Jelentenie kellett volna.

"Én..." Kezdte, ujjai közül kiengedte a haját, kezdtek ellazulni karjai, bár Harry még mindig fogta őket.

"Mondd. Igen, érdekel. Mondd ki, Louis." Motyogta Harry, a hangja nyers kétségbeesést tükrözött, ahogy próbálta elérni az idősebb figyelmét.

"Én..."

"Mondd ki. Ki kell mondanod."

Louis nyelt, a torka rémesen kiszáradt.

"Én..."

A göndör hirtelen engedte el a csuklóit, majd viharzott ki a szobából. Minden olyan csendes volt. A fiúk még mindig őt bámulták, mielőtt valaminek hangja, ahogyan szilánkokra tört melepte őket. Liam kirohant a telefont még mindig a fülénél tartva, Jayel beszélt, aztán egy újabb törés, Niall követte Liamet, a másik kettőt egyedül hagyva.

"Zayn... Én..."

A fekete hajú ekkor kelt fel a földről, Louis mellé lépett és leült. Átkarolta a vállát, közelebb húzta magához, az idősebb fiú pedig a vállára hajtotta a fejét.

"Minden rendben van. Sok dolgon mész keresztül, sok dolgot érzel, a tested is sok mindenen dolgozik két ember helyett. Az egész világ rád figyel, szóval van jogod bizonyos dolgokat mondani, még akkor is, ha ez bánt, vagy megijeszt minket." Motyogta Zayn, Louis pedig azon gondolkozott, hogy létezik-e még egyáltalán, hogy egyre jobban szeresse Zaynt.

"Oké..." Nyöszörögte, a torka alig akart hangokat kiadni az előző nyers sikoltozások miatt.

"Kérsz egy kis teát?" Kérdezte halkan.

Louis megrázta a fejét.

"Nem... De attól itt maradhatunk... Egy kicsit?"

"Ameddig csak szeretnéd." Válaszolta Zayn még közelebb húzva magához barátját.

.

.

.

A percben, mikor Harry elhagyta a szobát keresett valamit, amit összetörhet. Valamit. Megfogott egy szükségtelen vázát, majd a folyosó falához vágta. Valami más... Kell még valami más is.

A konyhába vonult, piszkos edényeket fogott meg a mosogatóból és a földhöz vágta őket, figyelte, ahogy apró darabokra hullottak, mielőtt Niall hátulról megragadta volna és szorosan átölelte volna. A szőke elhúzta a széttört üvegektől, nem engedte közel menni hozzá.

A göndör megfordult, ő és Niall pedig csak bámulták egymást egy ideig, mielőtt hátra lépett volna és a szobájába viharzott volna, becsapta maga mögött az ajtót. Felkapta a telefont, azonnal a névjegyzéket kezdte lapozni.

Egy pár pillanatig csörgött, mire valaki felvette.

"Hé, tesó."

"Gemma..." Motyogta Harry, hangja megtört volt.

"Harry? Harry mi a baj? Úgy értem... Tudom, hogy mi lehet a baj, de..."

Harry az ajkára harapott, próbálta visszafogni a sírást, de nem működött, zokogni kezdett, remegni, szinte már szédült. A földre ült, a térdeit a mellkasához húzta.

"Harry... Oké, engedd ki, addig itt vagyok a telefonon, jó?"

"O-O-O-Oké..." Zokogta néhány szipogás közt.

Gemma a vonal másik végén néma maradt, megvárta, míg az öccse kissé összeszedte magát és tudott beszélni.

"Nem tudom, hogy mit csináljak." Nyögte ki végül.

"Rendben. Tudom, anya mondott pár dolgot... És ti vagytok a hírekben is, meg mindenhol. Louisval kapcsolatos?" Kérdezte.

"Igen... Ő... Annyira durva volt és... Uhm... Anya elmondta, hogy mi történt?"

"Igen, elmondta, hogy kórházba került, meg ilyenek. Tudom. De mondd el, miért sírsz, Harry?"

"Louis... Nagyon rossz émálma volt és... Sikítozott és... Nagyon kiboult, nem tudtuk felébreszteni, aztán mikor végre mégis, akkor mégjobban kiborult és... Megpróbáltam lecsillapitani aztán... Ő... Elkezdte tépni a saját haját, rohadt erősen... Tudtam, hogy fáj neki, nem akartam, hogy kárt tegyen magában és... És... Azt mondta, hogy nem érdekli. Azt mondta, hogy nem érdekli Gemma... Nem érdekli, ha bántja saját magát, és azt mondtam neki, hogy de kellene... Azt mondtam neki, hogy mondja, hogy érdekli... Hogy igenis érdekli, és ő... Nem tudta kimondani és én... Nem tudom... Elmentem és összetörtem pár dolgot, és most veled beszélgetek..."

Újra sírni kezdett, de halkan. Hallotta, hogy Gemma halkan sóhajtott.

"Ez... Tudod, hogy Louis most sok dolgon megy keresztül. Nem mondom, hogy így kéne gondolkoznia, de nem lep meg, hogy így teszi. Bzitos vagyok benne, hogy fáradt, Harry."

"De akkor sincs rendben!" Kiabált.

"Tudom, kölyök, tudom. Hadd kérdezzem meg... Mérgesnek hallatszol. Kire vagy mérges? Louisra?"

"Nem... Soha nem lennék mérges Louisra. Én... Én magamra vagyok mérges.

"Miért?"

"Mert csak nézem, ahogy darabokra esik... És annyira próbálom egyben tartani, de nem megy. Elveszítem. Szüksége van rám és én..."

"Most állj le."

"Gem?"

"Harry... Fényévekkel kívül jársz a saját komfort-zónádból. Még soha nem foglalkoztál ilyenekkel. Még csak 20 éves vagy, az univerzum legnagyobb fiúbandájában énekelsz, és a legjobb barátod... Picit más lett. Semmiféle kézikönyv, vagy útmutató nincs ezzel kapcsolatban. Minden amit tehetünk, hogy próbálkozunk. És próbálkozunk. Megpróbálsz mindent, és még akkor is, ha Louis nem úgy tűnik, hogy javulna, nagyra értékeli az erőfeszítéseidet."

Harry egy pillanatig csendben maradt, feldolgozta, amit hallott.

"De mi van, ha nem elég? Mi van, ha nem elég és elveszítem? Nem veszíthetem el, Gem... Nem..."

"Utálom ezt mondni, de mindig van esély rá, hogy... A dolgok nem működnek. És ha nem működik... Isten ments, hogy bármi is történjen... de te megpróbáltad... Fájni fog, kurvára, tényleg, rohadtul fájni fog, de képes leszel vigaszt találni, még akkor is, ha az csak egy kicsi lesz. Legalább a tény, hogy megpróbáltad. A legjobbat nyújtani neki."

Harry csendben maradt.

"És adj Louisnak egy kis hitet. Ő is küzd, talán erősebben, mint te. Még sosem láttam jobb duót, mint Louisé és Harryé. Ha mindketten együtt harcoltok, egy dologért, és Zayn, Niall és Liam is küzd veletek... Megállíthatatlanok lesztek."

"Köszönöm, Gemma." Szipogta Harry a telefonba.

"Bármikor, muffinom. Most pedig tedd le a telefont és húzd el a segged az aranyoskádhoz. Mondd neki, hogy nem haragszol rá, mert talán most azt gondolja."

"Rendben."

"Szeretlek Harry."

"Én is szeretlek, Gemma."

Azzal letették a telefont. A göndör még ült ott egy pár percig, a szemét törölgette, mielőtt felállt. A konyhába ment elsőnek, most Niall telefonált, míg Liam a törött üveget sepregette.

"Sajnálom." Motyogta Harry, mire mindketten felnéztek rá.

Niall felnyújtotta a hüvelykujját, Liam pedig rámosolygott.

"Minden rendben, Harry. Nehéz éjszaka volt. Napok. Hetek."

A göndör bólintott, megfordult és visszaindult Louis szobájába. Mikor odaért Louist látta aludni az ágyon, Zaynt pedig mellette térdelni, ahogyan halkan dúdolt, kezével a haját simogatta.

A fekete hajú felnézett, ahogyan a másik belépett a szobába.

"Hé. Jól vagy?"

Harry bólintott.

"Remek. Akkor átadom neked. Tudom, hogy akarod."

Azzal Zayn fel is állt, nyújtózkodott kissé.

"Jól vagy? Úgy értem... Elég keményen nekiestél a falnak."

Zayn elmosolyodott.

"Jól vagyok."

Zayn közelebb lépett, Harry pedig szoros ölelésbe vonta, amit viszonzott is.

"Semmi baj, Harry. Minden rendben. Túl fogunk lépni ezen és mind jól leszünk." Motyogta, mielőtt elengedte és kiment a szobából, halkan becsukta maga mögött az ajtót.

A göndör csak figyelte, ahogyan aludt, sszerencsére nyugodtan, vagy inkább kimerülten. Közelebb tett hozzá pár lépést, Louis pedig szinte mintha megérezte volna fordult az oldalára, hogy szembe legyenek egymással, halkan sóhajtott álmában. Harry óvatosan megfogta az idősebbi egyik ernyedt kezét karjai közt, lágyan megsimogatta.

"Oh, Louis... Bárcsak... Bárcsak megértenéd, hogy mennyire szeretlek... És hogy mennyi mindent megtennék érted... Hogy mennyire, de mennyire is szeretlek... Én... Mi annyira imádunk téged és... Annyira rémes vagyok ebben, de... Szükségünk van rád. Szükségem van rád... Szóval... Foglalkoznod kell vele, jó? Törődnöd kell azzal, hogy mi történik veled... Azzal is, ha bántod magad... Te... Itt kell maradnod... Én... Én nem tudom, mit csinálnék, ha... Mit csinálnánk, ha... Tudom, ez rohadt önző, de nem veszíthetlek el... Ezért lettem olyan ideges... Én... Annyira nagyon törődöm veled Louis... Annyira próbálkozok, még ha nem is úgy tűnik, akkor sajnálom... Rendben, Louis? Nagyon nagyon sajnálom. Szóval könyörgöm... Emlékezz, hogy nem vagy egyedül, hogy nekünk bármit elmondhatszs, és mindig itt leszünk veled. Szóval kérlek, Louis... Kérlek..."

Azzal Harry abba is hagyta, nem tudta, hogy mit mondhatna még. Nem tudta, hogyan tudta volna szavakba önteni, mit érez. Ezért csak lassan a szájához emelte az alvó szépség kezét, óvatos puszit nyomott rá.

"Én csak... Én nagyon, nagyon szeretlek, Louis."

2015. január 11., vasárnap

10. rész

Sziasztok! Na akkor gondoltam tartsunk gyereknapot talán Mr. Malik születésnapja alkalmából, -fogjuk rá- de ki tudja, szóval 3 részt hoztam a hétvégén. Sok boldogságot és jó olvasást hozzá! Valamint persze sok boldog születésnapot a hercegünknek

Raven Agrippa


Egy szobában állt. Semmi nem volt ott egy tükröt kivéve. Közelebb lépett, a tükörképét bámulta. Meztelen volt, az egyetlen dolog, ami volt rajta egy fekete nyakörv volt egy hosszú vastag lánccal.

Éppen nyúlt, hogy megérintse, de a láncok hamarabb zörögni kezdtek, mintha valaki megérintette volna őket. Lassan közelebb húzta, vakon ki egy ajtón, egy homályos folyosón. Nem is volt hideg, de meleg sem.

Semmit sem érzett. Semmi félelem, semmi aggódás, semmi félelem. Semmi.

Lassan követte azt, aki a láncot húzta, míg egy szobába nem ért volna.... Szállodai szoba...Olyan ismerős.

Keresni kezdte azt, aki a láncot rángatta, mikor két kar átölelte hátulról, felemelte, majd az ágyra dobta.

"Hello, Tommo."

Felismerte azt a hangot.

Aztán utána másztak az ágyba, rányomták arra. Érezte, hogy rángatják a haját, azzal együtt a fejét.

"Tetszik a lánc, nem igaz, Tommo?"

Louis semmit sem szólt.

"Nekem is tetszik. Mert ez egy kis emlékeztető arra, hogy az enyém vagy. Arra, hogy az enyém voltál elsőnek, és senki nem fog olyan érzést nyújtani neked, mint én tettem.

A nyelvét a fülébe vezette, mielőtt a nyakára tért volna.

"Az enyém vagy, Tommo. És semmi amit teszel... Semmi amit érzel... Senki akit szeretsz... Nem változtatja meg."

Kezeket érzett a fenekén, azt, hogy széthúzták azt.

"Csak ha elfelejtetted volna... Itt egy kis emlékeztető..."

.

.

.

Louis zihálva ébredt fel. Felriadt, minden forgott körülötte, a szíve hihetetlen gyorsan vert. Megijedt a személytől, aki mellette feküdt az ágyban. A lélegzete is elakadt, mielőtt gyorsan kimenekült onnan. Csak utána vette észre, hogy Harry volt az.

"Louis?" Kérdezte Harry álmosan.

Az idősebb csak bámult rá egy ideig, mielőtt körbenézett. Szinte azonnal felismerte a szobát.

Nem... Nem nem nem, emlékezett erre a szobára. Miért jött vissza ide? Egyáltalán hogy?

A göndör ekkor ült fel teljesen, aggodalommal mérte végig barátját. Mereven ült ott, levegő után kapkodott.

"Lou?" Próbálkozott újra.

A szoba a szoba a szoba a szoba.

Harry kinyújtotta a kezét, hogy megérintse Louisét, ám ő összerezzent, mielőtt kényszerítette volna magát, hogy ránézzen.

"Harry... Én... Volt egy... Nagyon rossz álmom... Tudnál... Magamra tudnál hagyni egy percre? Csak hogy... Gondolkozzak. Nem fog sokáig tartani, ígérem." Suttogta, próbálta megnyugtatni a göndört, kétségbeesetten kérni egy pillanatot magának.

Egyedül akart lenni.

Harry az ajkába harapott, nyilvánvalóan az ötlet ellen volt, de belenyugvóan bólintott, majd lassan felállt. Egy rövid pillanatra nézett Louisra, mielőtt kilépett a szobából és csendben becsukta maga mögött az ajtót.

Halkan figyelte Harry egyre távolodó lépteit, mielőtt zihálva kifújta a levegőt, amit bent tatott. Kitámolygott az ágyból, ki onnan, ne érj hozzá ahhoz az ágyhoz. Az éjjeliszekrényen volt egy szórólap a szlloda nevével, megragadta azt, olvasni kezdte. Beleborzongott.

Az a szálloda volt.. az a szálloda ahol a baba.... Megfogant.

Nem, nem! Nem lehetett ott... Miért voltak ott...? Eddig még a kórházban voltak. Miért nincs otthon?

El kellett mennie innen, azonnal. Nem maradhatott it... Még hallotta... Azokat a suttogásokat, a nyögéseket, a sírást az ágy felől... A fürdőszoba felől a hányás hangját, a kegyetlen nevetést...

"Mondtam, hogy nem vagyok tolvaj, Tommo."

Louis lélegzete elakadt, kezeit a mellkasára szorította, ahogyan a falnak dőlt. Lélegezz. Ki, be, ki, be, ki, be...

A stressz nem jó. Nem borulhat ki. Ha kiborul, akkor... Akkor belehalhat. A baba... Nem, semmi nem lenne jó, minden rossz lenne és rosszabb és... Nehéz volt még abba is belegondolni, hogy valami ennél rosszabb legyen, hogyan lehetne bármi rosszabb, mint amilyen most...

Aztán eszébe jutott, hogy mi történt, mikor elhagyták a kórházat. Egy fotós megkérdezte, hogy igaz-e, hogy terhes... A kérdés azt jelentette, hogy pletykálkodtak... Arról, hogy terhes.

Pletykák arról, hogy a legnagyobb fiú banda egyik tagja terhes.

Még arra sem volt ideje, hogy kidolgozzon egy tervet, beszéljen a menedzsmentel, hogy kigondoljanak valamit, hogy gondolkozzanak. Az emberek máris... Gyanúsítják őt.

Lecsúszott a fal mellé, felhúzta a térdeit, haját idegesen rángatta.

Mit fog csinálni?

Kopogás hallatszott, Louis pedig felkapta a fejét, hogy a csukott ajtóra nézzen.

"Louis, drágám? Anya vagyok. Harry mondta, hogy felébredtél... Hogy vagy?"

Hogy érezte magát?

Meg akart halni.

Amint ez a gondolat átfutott a fején azonnal lehajolt, hogy megérintse enyhén domború pocaját, ujjait óvatosan rásimítsa.

"Louis?" Kérdezte újra anyja.

Az ajtóra bámult, mielőtt lassan felállt, mezítláb végig lépdelt a szőnyegen, egy mély levegő után pedig kinyitotta az ajtót. Édesanyja állt ott aggodalmasan.

"Szia." Motyogta, hangja megtört.

A nő a homlokát ráncolta, meg akarta érinteni fiát, de ő hátrébb lépett. A keze még a levegőben megfagyott, engedte, hogy leessen.

"Hol vannak a többiek?" Kérdezte figyelmen kívül hagyva a fájdalmat.

Nem tudta megérinteni. Nem ebben a hotelben. El kellett tűnnie.

"Mindannyian... A nappaliban van. Egy egész szép lakosztály..." Válaszolta mosolyt erőltetve az arcára.

Louis bólintott, mielőtt elsétált mellette, különösen ügyelve arra, hogy ne érintse meg. A szoba felé indult, ahonnan a hangokat hallotta. Danielle, Eleanor és a fiúk mind olyan kényelmesen elhelyezkedtek már ott. Mindenki elcsendesült, ahogyan viszont meglátták őt. Harry fel is állt, hogy odamenjen, de Louis megrázta a fejét.

Aztán kikerült mindenkit, megfogott egy széket és tisztességes távolságra húzva tőlük ült le. Jay utána lépett be, leült a kanapéra, figyelmen kívül hagyta a faggató pillantásokat.

"Miért vagyunk itt?" Kérdezte Louis megtörve a csendet.

"Itt kellett maradnunk, amíg kórházban voltál." Válaszolta Zayn, a telefonját az ölébe tette. Világítani kezdett, de nem érdekelte, csak Louist figyelte.

"Miért vagyunk itt most?" Kérdezte körbenézve a szobában, eszébe jutott, ahogyan a kanapén ült, miközben a taxira várt. Az asztalon lévő jegyzet. ‘Mondtam, hogy nem vagyok tolvaj, Tommo.’

"Uhm... Elájultál... És minél hamarabb ágyban akartunk tudni. Őrület volt odakint. Most is az van..."

Igen... Igaza volt. Mivel az a fotós megkérdezte... A terhességéről.

"Lou? Jól vagy? Úgy értem... Tudom, hogy nem vagy a legjobban, de olyan sápadt vagy..."

Nem, nem volt jól.

‘Mondtam, hogy nem vagyok tolvaj, Tommo.’

"Uhm... Igen, csak fáradt vagyok. Mikor mehetünk el...?" Kérdezte, megözsölte izzadó tenyereit.

‘Mondtam, hogy nem vagyok tolvaj, Tommo.’

Louis lehunyta a szemeit, mély levegőt vett, összeszorította és kinyitotta ökleit.

Mikor kinyitotta a szemeit Harry előtte térdelt, kezeivel az ő térdén támaszkodott. Louis ekkor ugrott fel, a szék egyszerűen hátrarepült, ahogy eltántorodott a göndörtől.

"Jézus, Louis!" Kiáltott fel valaki.

"Harry, ne csináld ezt..." Szólt reszelős hangon, maga elé tartotta a kezeit, hogy eltolja magától, ha kell.

‘Mondtam, hogy nem vagyok tolvaj, Tommo.’

Louis gyorsan pislogott, majd megrázta a fejét, próbálta elfelejteni. Nem volt ott nem volt ott nem volt ott.

Eleanor felállt, lassan közelítette meg.

"Louis?" Kérdezte halkan, kezeit feltartotta a béke jelében, hogy nem akarja bántani.

“Kérlek ne gyere közelebb, csak adj egy---”

‘Mondtam, hogy nem vagyok tolvaj, Tommo.’

“Egy percet..”

"Harry, Eleanor, lépjetek hátrébb egy kicsit. Engedjük megnyugodni." Parancsolta Jay. "A többiek is, üljetek vissza. Valami nyilvánvalóan zavarja, és mi csak idegesítjük."
Louis a falnak dőlt, lehunyta a szemeit, a lélegzésre összpontosított. A kezét a homlokára tette, kissé sokkolta az érzés, hogy megcsúszott rajta. Izzadt... Sokat.
'Mondtam, hogy nem vagyok tolvaj, Tommo.'
'Szeretsz sikoltozni, nem igaz?'
'Mindenki szereti a titkokat.’

Jay felállt, besétált a konyhába, kinyitotta a fagyasztót éskivett egy jégkockát, mielőtt visszasétált volna. Louishoz lépett határozottan, aki viszont nem reagált, így megragadta a kezét, szétnyitotta ujjait, beletett egy jégkockát, majd visszazárta az ujjait.

"Ez majd segíteni fog, a hideg---"

Louis hirtelen szakadt ki a gonolatai közül, a kezei reflexszerűen nyíltak ki és engedte el a jegeit. Lepislogott a földre, a kettétört jégkockát figyelte, majd remegő, nedes kezeit, végül anyját.

"Hogy kerültél oda?" Kérdezte Jay suttogva.

Hogy került... Hova? Hova ment? Mivan?

Lassan pislogott, még mindig anyját bámulta, mielőtt mechanikusan megszólalt volna.

"El kell mennem innen."

Jay bólintott.

"Remek. Honnan?"

"Innen...Nem tudok...Kérlek...Bárhova, csak ne ide..."

Jay összeráncolta a szemöldökét, mielőtt körbenézett, emlékezve arra, hogy közönség előtt voltak, rendkívül érintett közönség előtt.

"Oké, Boobear, menjünk vissza a szobába és beszélge---"

"NEM!"

A kiabálástól mindenki megugrott a szobában. Louis vett egy mély lélegzetet, mielőtt folytatta. "Úgy értem... Én... Inkább nem itt. Soha. Szóval..." Harapta el a végét, körülnézett.

A barátai arcából ítélve... Pocsék a meggyőző-képessége.

"Odakint minden pokollá vált. Azért jöttünk ide, mert itt közelebb volt és biztonságosabb egyenlőre, amíg lesz egy kis tömegoszlatoás. Louis, az emberek már---"

"Tudom, Liam. Egy fotós kérdezősködött sétálás közben... Én meg pánikoltam... Aztán megtörtént." Szakította félbe, érezte, hogy kezdi kissé visszanyerni az irányítást, de nem kevésbé kellemetlen a helyzet.

El kellett innen tűnnie.




"Ettől függetlenül... Tényleg nem szeretnék itt lenni, szóval hazamehetnénk? Könyörgök? Sokkal jobban örülnék, mint általában, hogy ott vagytok, de nem akarok itt lenni." Mondta a pulóvere alját rángatva.

Rohadt melege volt, érezte a nedvességet a felsője alatt, zuhanyozni akart, de egyáltalán nem itt. Megint elvesztette volna a kontrollt. Nem tudnának csak egy kicsit rá hallgatni, még akkor is, ha semmi értelme?

Kérlek?

Tényleg el kellett innen tűnnie, a picsába.

"Lou, a biztonságunk érdekében vagyunk itt. A tömeg megőrült. Ráadásul elájultál, ezzel megint kikészítve a fanokat... Pletykák..."

Kikészítette őket. A pletykák a felcsinálásáról már ígyis kikészítették. Olyan undorító vo---

"Sajnálom. Rosszul fogalmaztam. Nem kikészítetted őket, ez volt a legrosszabb amit mondhattam. Úgy értem... Mindenki pánikol, aggódnak miattad... Vagyis... A fanok... A riporterek meg a paparazzik... Hát..."

Louis figyelte Harryt, ahogy beszélt, elraktározta az agyában a tényt, hogy nem mozult közelebb hozzá, teljesen laza testtartást vett fel, hogy ne ijessze el vele. Harry úgy tűnt, hogy tisztában van a ténnyel, hogy totálisan nem a komfort zónájában volt, még ha nem is tudta, hogy miért.

Harry mindig észrevette ezeket a dolgokat.

Louis körbenézett a többieken. Aggodalmas vagy épp zavarodott tekintetek.

Nem értette meg. Egy rohadt hotel miatt borult ki. Úgy érezte, hogy nevetséges, biztos, hogy az volt, de nem tudott segíteni ezen. Még abban sem volt biztos, hogy ez pontosan az a hotelszoba volt-e. Talán az összes lakosztály ugyanúgy néz ki. De ettől függetlenül ugyanazon a helyen volt, ugyanaz a kanapé, a zuhany... A zuhany... A vér... A fehér cucc keveréke...

A WC ahol hányt, remélte, hogy mindent kiadott magából, amit leerőltettek a torkán.

Nagyon nagyon nagyon nagyon el kellett tűnnie innen.

Szóval úgy is tett. Louis elnyomta magát a faltól, aminek nekidőlt és az ajtóhoz sétált, ott hagyva Harryt a mondat közepén. Figyelmen hagyta a döbbent levegőért kapkodásokat, bármilyen zűrzavar is követte őket, csak a csupasz lábaira összpontosított, ahogy haladt végig a folyosón. Azon a folyosón, ahol akkor is végig kellett vonulnia. Szégyenkezve.

Az ő 'Olyan hülye voltam, hogy engedhettem, hogy ez megtörténjen' szégyen sétáján.

Észre sem vette a biztonsági őröket, mielőtt beléjük ütközött volna. Louis nagyokat pislogott, a lábairól a magas férfire nézett, ösztönösen hátrébb lépett egyet.

Nem ismerte ezt az egyet. Végignézett rajta tetőtől talpig, mielőtt látta a nevét és a szálloda logoját.

Akkor szállodai biztonsági őr.

"Mr. Tomlinson, megkértek, hogy ne engedjek senkit elhagyni ezt az emeletet." Mondta a férfi idiótán nézve végig rajta.

Klassz volt meg minden, az az ember teszi a dolgát, hogy megvédje őt, ami különben lehetetlen volt. El sem tudta képzelni, hogy milyen lett volna visszamennie egy olyan helyre, ahol korábban fogva tartották, mégha nem is börtön volt. Nem volt képes itt maradni.

"Nem maradhatok itt." Válaszolt, mozdult, hogy elmenjen a férfi mellett, ám az megragadta a vállát.

Louisnak még az akkor nem létező ereje is visszatért, hogy eltolja magától.

"Ne érj hozzám!" Kiabált az őr döbbenetére.

Nem ez nincs rendben. Ne érj hozzá, kérlek. Soha. Ezen a helyen nem. Nem. Ez egy pokol. El kell tűnnie.

Megfordult, hogy a másik irányba induljon, de csak azt érte el, hogy másba ütközött.

Louisnak a lélegzete is elakadt, fel akarta emeln a kezeit, de gyorsan meg is állt, ahogyan két erősebb kéz tapadt határozottan a csuklójára. Egy pillanatig még küzdött ellene, mielőtt felnézett az aggódó zöld szemekbe.

Harry. Ez csak Harry. Az ő Harryje. Ne pánikolj.

"Nézz rám, Louis."

Engedelmeskedett.

"Mély levegő."

Louis meg tudta csinálni. Louis tudott mélyen lélegezni. De nem tudott itt maradni, nem ebben a hotelben.

A göndör lassan elengedte a csuklóját, ehelyett megragadta a tarkóját, magához húzta, összenyomta a homlokukat.

"Mondd, mire van szükséged? Mndd, miért érzed így magad?"

"Nem szeretem ezt a hotelt, Harry. El kell mennem innen."

Harry össze volt zavarodva, de nem mutatta ki.

"Miért? Mi a baj ezzel a hotellel?"

Még egy kérdés, amit nem válaszolhatott meg. Még egy titok. Úgy utálta már...

"Én...Én nem mondhatom el, csak el kell mennem. Kérlek, Harry, kérlek... Könyörgöm neke---"

"Soha nem kell könyörögnöd nekem semmiért, Louis. Szeretlek, emlékszel?"

Louis teljes csendben állt ott, fogalma sem volt, hogy hogy reagáljon. Túl sok dolog történt a fejében, a testében, vele...

"Tudom, hogy nyugtalan vagy, minden rendben." Mondta, ahogyan visszanézett a többiekre, akik néhány méterrel mögöttük voltak. Ez után határozottan folytatta. "Megtaláljuk a módját, hogy gyorsan eltűnjünk innen és hazamenjünk."

Ez után visszafordult Louishoz.

"Hazamegyünk, jó? Aztán megkapod a megfelelő pihenést, amit megérdemelsz."

Az idősebb csak bámulta, mielőtt hagyta magát pihenni kicsit. A vállai leestek, engedte magát rendesen levegőhöz jutni, elengedte magát.

Oké, rendben van. Harry meg tudja csinálni. Louis lehunyta a szemeit, felvezette a kezeit a göndör fürtök közé, beletúrt az ujjaival.

"Igen, nos... Inkább Louis és Harry lakásán akarunk lenni. Már pár napja itt vagyunk ebben a szarban, nem? Biztos vagyok benne, hogy ki tudjátok találni, hogy hogy szedjetek ki innen gyorsan, és juttassatok el hozzájuk, nem? Mivel Louis nem érzi jól magát itt, nekünk meg parancsba adták, hogy olyan kényelmessé kell tennünk neki a dolgokat, amennyire csak lehet. Szóval ha neki nem jó itt, és nem akarjátok, hogy megint kórházba kerüljön, akkor TI seggfejek kiszedtek innen minket, gyorsan..."

Louis megfordult, hogy Zaynre pillantson, aki épp a folyosón állt, telefonált. A tekintetük még éppen találkozott, mielőtt Zayn újra a menedzsmentre koncentrált volna.

"Rendben, igen. Szó mi szó, nem érdekel SEMMI, mivel úgy kezelni a testvéremet, mint egy kalap szart rossz dolog. Nem szarhatjátok le az érdekeit. Szóval kaptok tíz percet---"

Louis összerezzent, hiszen tíz perc nagyon sok idő volt arra, hogy itt üljön ezen a szar helyen...

"Faszt, öt percet. Öt perc, hogy kitaláljatok valamit. Én---"

A telefont abban a pillanatban kivették a kezéből és Jay vette a kezébe. Zayn azonnal tett egy lépést hátra, hiszen a dühös Loui is rémes volt, de legalább 70%-ban biztos volt abban, hogy az anyjától örökölte.

"Ide figyeljen, uram. Jay vagyok, Louis anyja. Igen, a fiam rossz időkön megy keresztül és ahogyan hallottam önök csak rosszabbá tettek mindent. Ha rajtam múlna váltanék 1-2 szót maguk aljas seggfejekkel, de a fiam sokkal kedvesebb annál, mint ahogy maguk kezelték őt, szóval összességében áldják őt, amiért még nem téptem önöket darabokra. A fiam fáradt és kényelmetlenül érzi magát itt, haza akar menni. Szóval így is lesz. Kevesebb mint öt perc. Világos?"

Azzal letette a telefont és Zaynhez fordult.

"Sajnálom, drágám, én---"

"Nem nem, semmi baj anya." Nevetett a fekete hajú visszavéve a telefont, majd Louishoz fordult.

"Ha nem történik valami gyorsan, akkor hívunk neked egy taxit és páran majd várunk itt. Perriet is felhívtam... Elmondtam neki mindent, de tudod, hogy Perrie jó fej, és bíhatsz benne. A városban van és felajánlotta, hogy megjelenik az utca másik felében, hogy elvonja rólunk egy kicsit a figyelmet és ki tudunk osonni."

Louis bólintott, a kezeit felé nyújtotta, Zayn pedig közelebb sétált, egy csoportos ölelésbe vonta Harryt és Louist.

"Meg tudjuk csinálni seácok, jó? Bármit nektek."

"Waaaaooo, csoportos ölelés és engem nem hívtatok meg?"

Csapódott Niall beléjük, hangosan nevetve.

"Óvatosan, Niall! A ba---" Liam ránézett az őrre, aki valószínűleg semmit sem tudott, de még mindig arra felé volt valahol, hisz ez volt a munkája.

"Balls... Tudod, hogy... Érzékeny terület és majdnem golyón térdelted Louist..." Fejezte be a mondatot sután.

Mind a négyen Liamre bámultak, mielőtt Louis halkan kuncogni kezdett, ezzel a többieket is a nevetés fázisába rugdosva. Már majdnem sírtak a hangos nevetéstől. Niall az utolsó tag felé nyúlt, őt is behúzta az ölelésbe, ki pedig a karjait a többiek köré fonta.

Elképesztő volt, amit megtettek egymásért. Louis egy olyan helyen volt, ami rémes emlékekkel volt tele, amik valószínű soha nem is fakultak volna el, de teljes biztonságban érezte magát a négy öccse karjaiba csomagolva.

.

.

.

Már lezuhanyzott, evett, de sajnos még nem volt az ágyban. Szerencsére sikerült időben elhozni mindenkit onnan. Nos, egy dühös anya csodát tesz.

Alvás helyett most egy pár új ruhát vett fel. A menedzsment egy rendkívüli ülést hívott össze és Louis nem tagadhatta meg, hiszen ez az egész káosz az ő hibája volt. Így hát felsóhajtott, magára rángatta a farmerét, ám homlokát ráncolta, hisz nem tudta begombolni azt.

Megpróbálta behúzni egy pillanatra a hasát, aztán eszébe jutott, hogy valószínűleg nem fog működni. A tükörhöz ment, hogy megnézze a pocakját. Még pici volt, de még milyen pici. Két kezét gyengéden simította rá.

Valami növekedett ott... Benne. Egy baba.

kopogás hallatszott, Louis pedig megugrott.

"Egy pillanat." Kiabált egy pólót megragadva és magára rángatta.

Egy másodpercre újra a tükörbe pillantott, kissé megnyújtotta magán az anyagot és sóhajtott.

"Gyere be..." Sóhajtott, Eleanor pedig belépett.

"Szia, drága." Motyogta halkan, gyengéd csókot nyomott arcára.

"Szia, El." Válaszolta mosolyogva, miközben másik pólót keresett.

Pedig annyira imádta azt a pólót...

"Nem tudod begombolni a farmered, mi?" Kérdezte, miközben leült az ágyra, figyelte mozdulatait.

"Nem..." Morogta.

"Hány hé---"

"Tíz." Szakította félbe, miután megtalálta Harry egyik pólóját a fiókba gyűrve.

Isten áldja Harryt és a túlméretezett pólóimádatát.

A telefonja megrezdült. Egy üzenet. Harrytől. Aki egyébként csak a földszinten volt..

--Fejezd be a ruháid iránti aggódást - Harry

Louis duzzogott, gyorsan válaszolt.

--Nem aggódok miatta. Egyáltalán. Csak nem jók rám.-Louis

--Csak a 3. hónap körül vagy. Nem olyan rossz, mint hiszed.-Harry

Louis felsóhajtott, leült Eleanor mellé.

--Nem tudom begombolni a nadrágom :( -Louis

--Dat ass ;) -Harry

Louis felhorkant, érezte, hogy elvörösödik. Olyan egy vesztes volt.

"Kivel beszélgetsz?" Kérdezte a lány ujjjait a hajába vezetve.

"Harry." Válaszolta kuncogva begépelve a választ.

Igazán hiányzott neki Eleanor bosszús tekintete.

--Fiatal Harold. Az anyád nem úgy nevelt, hogy ilyen erkölcstelen legyél!-Louis

--Nem, de az igazi férfi tudja értékelni a jó dolgokat, például a seggedet.-Harry

Louis nevetett, mielőtt felkelt és lemondott arról, hogy Harry felsőjét hordja, ehelyett úgy döntött, hogy a saját piros kapucnis felsőjét hordja. Éppen leért addig, hogy a kigombolt farmere ne látszódjon. Nos, tényleg le kell cserélnie a ruhatárát.

"El, idedobnád a sapkámat mögüled, kérlek?" Kérdezte, a lány pedig úgy is tett, Lou pedig elkapta.

Felkapta a sötétkék sapkát a fejére, mielőtt lehajolt és megragadta a VANS cipőit. Már kissé gyorsabban felment a lábára, nem volt olyan duzzadt, mint korábban.

Aztán végre készen állt, hogy elinduljanak a nem tervezett ülése este 10-kor. Felkapta a telefonját, Eleanor pedig a kezét fogta meg, összefűzték az ujjaikat és kisétáltak a szobából.

Meglehetősen lassan mentek végig a folyosón, majd a lépcsőn, ahol a többiek voltak. Danielle nem volt itt, próbára kellett mennie. Louis az anyját kereste, de nem találta.

"A konyhában van Niallel."

Erre Harryre pillantott, ahogyan a kanapén feküdt, a pólója kissé felcsúszott. A farmerja alig a csípőjéig volt felhúzva, így szépen kilátszott boxerének teteje és ... A v-vonala. Ekkor az idősebbik felpillantott éppen elkapva a göndör pillantását. Harry megnyalta az ajkát, mire viszont Louis elpirult, elengedte a lány kezét és a konyhába ment.

Eleanor és Harry végre szemtől szemben voltak, a göndör felült, a lányhoz sétált és a fülébe suttogott. "Meg tudod ezt csinálni vele?" S azzal utána ment a konyhába.

Eleanor nézte, ahogyan elment, kezeit ökölbe szorította, mielőtt kiviharzott volna a nappaliból. Liam és Zayn, akik a fotelekben ültek tátott szájjal nézték egymást.

Mi történt?

A konyhában Jay éppen teát öntött egy termoszba, cukrot és citromlét adott hozzá. Niall a pulton ült, épp egy szendvicsen csámcsogott.

Az ír fiú elmosolyodott, ahogyan meglátta Louist, majd bólintott Harrynek, aki pár másodperccel később követte. Jay megfordult és a fiára mosolygott, puszit nyomott az arcára, amit ő viszonzott is. A kezébe nyomta a termoszt, a férfi pedig jóízűen kortyolt bele.

"Paul kint vár titeket a kocsiban." Mondta.

"Rendben." Motyogott Louis, megmerevedett az érzésre, ahogyan valaki kezeit érezte a csípőjén, aztán rájött, hogy csak Harry volt.

Öntudatlanul dőlt hátra az érintésbe, észre sem vette a gyors pillantást, amit Niall és Jay cseréltek.

"Hoztam egy táskát, szóval körülbelül két napig maradok, ha nem bánod. Anne van addig a lányokkal."

Louis szemei elkerekedtek.

"Tényleg? Egész idő alatt velük volt és lesz? Ez nagyon kedves tőle."

"Ugyan kérlek Lou, ismered az anyámat." Motyogta Harry megcsiklandozva az oldalát.

"Ki fog lötyögni a tea!" Kuncogott Louis.

"Igen, mikor rájöttem, hogy ez nem épp egy rövid kirándulás lesz, megkérdeztem, hogy megtenné-e nekem. Azt mondta, hogy már eleve becsomagolt erre az esetre."

Nézett le az anyja a telefonjára, majd elmosolyodott.

"Lottie és Fizzy panaszkodnak, hogy nem válaszoltál az SMS-eikre."

Aztán a fia kezébe nyomta a telefont hogy megnézze az üzenetet, ő viszont duzzogni kezdett.

"Nem igazán tudom mit mondjak..."

Jay megértően mosolygott rá.

"Tudom drágám, de ne feledd, hogy megérdemlik, hogy tudósítsd őket a média előtt. Most viszont indulnotok kéne. Késni fogtok... És késő van. Inkább azt mondanám, hogy maradj itthon és pihenj, de van itt néhány dolog, amit előtte meg kéne beszélni."

Louishoz lépett, gyorsan adott még egy puszit az arcára.

"Én nem is kapok puszit?" Duzzogott Niall.

Jay megforgatta a szemeit nevetve, majd Harryét is, aztán kiment a konyhából. Zayn szinte azonnal belépett viszont, azonnal Niall felé vette az irányt. Hihetetlen gyors reflexekkel ragadta meg Niall maradék szendvicsét és tömte be a szájába.

"Zayn te fasz!" Kiáltott fel a szőke, leugrott a pultról és üldözőbe vette a feketét, aki már rég kint volt akkor a konyhából.

Louis és Harry figyelték őket, mielőtt az alacsonyabb eltávolodott volna, Niall korábbi helyére telepedett. Harry követte, megállt előtte, Louis pedig széttárta a lábait, hogy legyen helye. S nem is vették észre, de máris a lábai között állt, csak meredtek egymásra. Az idősebb fiú kezei remegni kezdtek, így szorongatni kezdte a termoszt, ujjai elfehéredtek.

"Hogy érzed magad?" Kérdezte a göndör vékonyabb hangon a normálisnál.

"Idegesen...Félek...Fáradtan..."

"Ne legyél."

Louis sóhajtott.

"Hogy is ne lehetnék? Elbasztam mindent, mert olyan hülye vagyok, hogy meger-- terhes lettem. Teherbe estem."

Harry összeráncolta a szemöldökét.

"Várj, mit mondtál előtt---"

Louis letette a termoszt, gyorsan közelebb húzta magához a göndört, a pólója alá csúsztatta a kezét, a hasát kezdte el simogatni.

Harry lélegzete megakadt, de bent is maradt.

"Szerencsés vagy. Neked megmarad az alakod." Motyogta.

Végignézte, ahogyan ezzel a cselekedetével elfeledteti Harryvel, amit az előbb mondott. Remek. Sikerült.

"Ne aggódj Louis. Jól fogsz kinézni."

Az idősebb felnevetett, próbálta a keserű hangnemet magában tartani.

"Tényleg úgy gonolod, Harry? A rajongók rám fognak nézni, és azt gondoljáák, hogy bálna vagyok. Sosem voltam igazán vékony és most---"

"Nem."

Louis megdermedt a szigorú pillantásra.

"Nem érted meg, igaz? Azt, hogy milyen gyönyörű vagy." Folytatta a magasabb zaklatottan.

"Néha szinte évekkel előtted felébredek és csak kimegyek az erkélyre, hogy a napfelkeltét nézzem. Aztán visszajövök, és csak azt látom, hogy a takaróba bújtál, és azon kezdek el gondolkozni, hogy miért hagytam ott ezt a gyönyört valami sokkal kisebb értékűért."

Louis halkan, lassan vette a levegőt, a szemei elkerekedtek.

"Már jártunk az egész világon, láttunk elképesztő dolgokat, de aztán csak vetek rád egy pillantást, és semmi nem fontos, amit előtte láttunk, mert semmi nem fogható hozzád."

Louis nem tudott ellenállni a kitörő könnyeinek. Ezúttal nem. Nem akkor, mikor a göndör ilyeneket mondott neki.

"Louis... Én nem... Tudom leírni, hogy mennyire szere---"

"Fiúk készen álltok? Indulnunk kellene."

Mindketten megugrottak, ahogyan meglátták Eleanort a bejárati ajtónak támaszkodni. Louis fásultan bólintott, még mindig nem fogta fel, amit mondtak neki. Harry néhány lépést tett hátra, a cipőjét bámulta, miközben a lány Louishoz sétált.

"Én most elmegyek, jó? Nagyon sok munkám van. Aztán majd mondd, hogy hogy ment."

Louis bólintott, még mindig messze járt a gondolataiban, akkor is, mikor Eleanor puszit nyomott arcára búcsúzás képp. A csinos barna hajú lány még Harryre pillantott, mielőtt elment. Furcsán nézett.

Mindketten csendben voltak egy percig, mielőtt Louis megtörte azt.

"Komolyan gondoltad... Amit mondtál...?"

A göndör felpillantott a cipőjéről.

"Természetesen."

Louis lemászott a pultról, halkan Harry elé sétált, szorosan magához ölelte.

"Én is szeretlek. Nem tudom, hogy mi lenne velem nélküled, Harry..."

A göndör is átölelte őt, Louis viszont csak rámosolygott, majd hátrébb lépett és megfogta a termoszát.

"Mennünk kellene. A fiúk biztos kíváncsiak, hogy hol a fenében vagyunk már."

Fordult meg, s már ki is ment egyedül hagyva Harryt a konyhában. Ő lassan a göndör fürtjeibe túrt, hangosan felsóhajtott. Nem, Louis még mindig nem érti.

.

.

.

Az út viszonylag csendben telt el, mindenki a saját gondolataiban veszett el, s mielőtt még rájöttek volna, máris a konferenciateremben ültek. Louis idegesen dobolt a térdén, mielőtt megtörték volna a csendet.

"Hogy a fenébe estél teherbe?"

Mind az öt fiú üresen pillantott a férfire, aki a kérdést tette fel, az arca vörössé vált, mielőtt idegesen sóhajtott.

"Tudod, hogy hogy értem."

Loui oldalra pillantott mielőtt válaszolt volna.

"Én... Sexeltem egy... Férfivel..."

"Azt hittem, hogy Eleanorral vagy. Mikor jöttél rá, hogy mégis meleg vagy?"

"A közhiedelemmel ellentétben, Will, sexelhetsz egy másik nemmel anélkül, hogy megváltoztatnád a sexualitásod." Szólalt meg Harry, arca üres volt, ám hangja jeges.

Mindenki felegyenesedett a helyén.

"Bár nem titok, hogy te inkáb... a saját nemedhez vonzódsz, Mr. Styles... Viszont jobbat vártam Mr. Tomlinsontól."

Louis lepillantott. Igazság szerint ő is jobbra számított magától. Azt hitte, hogy ennél okosabb és erősebb.

"Ki szivárogtatta ki?" Kérdezte Niall a homlokát ráncolva.

"Egy nővér. Kapott egy vaskos csekket is ezzel kapcsolatban, amit köteles lesz befizetni három napon belül."

"Nos, legalább jó is vagy valamire." Viccelődött Liam az orra alatt.

Mindenki kuncogni kezdett, nem számítottka erre Liamtől.

"Viselkedjetek, fiúk."

Mindannyian SImonhoz fordultak.

"Bocsánat, késtem. Elfoglalt ember vagyok, mint tudjátok."

Aztán a dolgok újra komollyá változtak. Mind nézték, ahogy Simon elfoglalja a helyét, hátradől a székben, szemügyre vesz mindenkit.

"Először is, Louis. Most újra a bandában vagy. Ami engem illet, nem is hagytad el."

Louis nagyot nyelt és bólintott.

"Remek. Akkor nézzük, beszéljük meg a dolgokat, tegyünk mindent jobbá."

"Hogyan lehetne ez jobb? Ő terhes! Csak rosszabb lesz!"

"Hát Jenna, ez itt a feladat. Hogy kitaláljuk, hogyan lehetne jobbá tenni. Remélem, hogy jól fogod végezni a dolgod a saját érdekedben."

"Oltás." Suttogta Zayn, a többiek pedig küzdöttek, hogy elrejtsék a mosolyukat.

"Louis."

A fiú megmeregedett.

"Igen, uram?"

Simon értetlenül nézett rá.

"Igen, Simon bácsi?"

"Mióta tudod, hogy terhes vagy?"

"Úgy... Három hete."

Simon bólintott.

"És a többiek?"

"Addig nem tudták, amíg kórházba nem kerültem. De Harry azt mondta, hogy már egy héttel a baleset előtt is tudta. Bár nekem nem mondta el, hogy tudja."

"Az apja tud a terhességről?"

Louis megpróbálta a legjobb 'semleges' arckifejezését nyújtani.

"Nem."

"Nem is lesz rá szükség. Semmit nem tehet a gyerekéért. Soha nem is jöhet a közelébe, és ha mégis, akkor beperelem."

Mindannyian Louisra kapták a tekintetüket, ahogy újra megszólalt. Sosem hallották még így beszélni valakiről. Kegyetlenül...

"Louis---"

"Nem. Nem érdekelnek a jogok, meg az eljárások. Nem lesz beleszólása a gyerek életébe. És igen Simon bácsi, megtartom a gyereket."

Simon felsóhajtott.

"Ez nem olyan egyszerű, ahogy gondolod, Louis."

A fiú idegesen csikorgatta a fogait.

"A dolgok sosem egyszerűen, de nem érdekel. Nem veszem fel vele a kapcsolatot."

"Miért nem? Attól, hogy talán veszekedtetek nem fosztja meg a szülői jogától." Szólalt meg valaki más az asztaltól.

Louis az asztalra csapott maga előtt, felállt, a termosz pedig hangosan csattant a földön, szerencsére zárva.

"Nem. Érdekel."

Nem, ők nem értik. Egyikőjük sem. És nem mondhatja el nekik. Még nem volt azon a ponton, hogy elmagyarázhassa nekik. Túl kétségbeesett volt, mikor elmondta Eleanornak és Daniellenek. De... Zaynre, Niallre, Liamre és... Harryre nézni és a szemükbe mondani, hogy... Megfertőztél. Elmondani ezeknek az embereknek az asztalnál, akiket egyáltalán nem érdekelte volna... Látni azt a csalódottságot Simon szemeiben...

Nem.

Soha.

Egy pillanatig csend volt, majd Simon újra folytatta.

"Legalább el tudod mondani, hogy ki az, szóval beszélhetünk vele mi? Így nem lepné meg a jövőben. Csak azért, hogy készek legyünk rá?"

Mondd el, hogy ki az. Louis szinte elnevette magát. Hiszen ő sem tudta!

És pont ez ölte meg legbelül.

Az az ember tönkretette az életét, még azt sem tudja, hogy hogy néz ki. Hogy lehetne ez tisztességes? Valaki bántotta, és semmit nem tudsz róla, csak a hangját ismered?

"Nem." Válaszolta hidegen, mielőtt visszaült és mérgesen nézte a kezét.

Ez a találkozó rémes volt. Remélhetőleg nem csinálnak belőle rendszert.

"Beszéljünk másról... Uhmm... Mit tervezel mondani a sajtónak?"

"El kell rejtenünk. A rajongók nem tudatják." Szólalt me valaki.

Zayn felhorkant.

"Nem lesz vékonyabb, ha erre vágysz."

Louis Zaynre pillantott, akiből ezzel egy vigyort és köhögést váltott ki.

"Igazán vicces vagy, Zayn. És nem felejtem el, ahogy korábban telefonon beszéltél. Majd foglalkozunk vele máskor."

A fekete egy bájos mosolyt küldött feléjük.

"És tekintve azt amit mondtál, el kéne rejteni, amíg tudjuk---"

"És mégis mit tehetne? A fanok gyanakodnak. Nagyobb ruhák? Azok csak még jobban elhitetnék velük." Szakította félbe Niall.

"Köszönjük Niall. Sajnos nem kértük a véleményedet."

“Nos, bocs bazdme---”

"Sssh, Niall. Csak ideges, mert elveszítheti az állását." Vigasztalta Louis gúnyosan, ahogy Jennára pillantott. Az a nő seggfej volt.

"Nos, mit gondolsz, oh bölcs, mit kéne tennünk, hisz első helyen te vagy az egész káoszért a felelős?"

"Én... Talán csak elmondani nekik. Ez... A rajongóink nem hülyék. Látják a dolgokat... Tudnak dolgokat... Gyorsabban kitalálják a dolgokat, mint valaha is gondoltam, máris hackelik a kórházi feljegyzéseket. Lehet, hogy jobb lenne, ha tőlem tudnák meg."

Mindenki elsüllyedt egy kissé.

"Nem, azt hiszem, hogy még egy kicsit várnunk kellene." Szólalt meg Will, belefáradt, hogy csendben üljön ott.

"Legalább addig, amíg biztosak nem leszünk benne, hogy nem veszítenénk el rengeteget közülük. Először ezen kellene gondolkoznunk."

"Csak megerősítésre várnak." Mondta Liam.

"Adjunk pár napot."

Louis hátradőlt a székben, elővette a telefonját és a twitterre kattintott. Az említései megkergültek, szinte az összes trend téma róla szólt, voltak képek róla, ahogyan Harry karjaiba ájult, és arról is, ahogy az anyja a paparazzival kiabált.

Őrület.

"Louis, figyelsz?"

Gyorsan kapta fel a fejét.

“Igen…”

"Várni fogunk egy kicsit, hagyjuk Lounak, hogy szerezzen pár ruhát, amik elrejtik a dolgokat. Várunk addig, amíg nem lehet elrejteni a---"

"Nem, ez nem jó ötlet... Mérgesek lenné---"

"Végső válasz, Louis."

Louis körülnézett, mielőtt a szemei Simonon akadtak volna meg.

"Simon bácsi, nem tudom addig elrejteni. Túl hosszú idő... Nem megy." Könyögött, Simon pedig sóhajtott.

"Rendben. Fiúk, ti elmehettek. Mi majd maradunk és megbeszéljük a többit. Emlékezzetek, ne menjetek twitterre, ne csináljatok semmi feltűnőt. Maradjatok csendben egy kicsit."

Louis állt fel elsőnek, kiment egy szó nélkül. A többiek követték, motyogtak pár búcsúzó szót. Paul a folyosó végén várta őket.

"Jól vagytok, fiúk?" Kérdezte aggódva.

Mindannyian bólintottak, Paul pedig fáradtan bólintott, a kisbuszhoz siettek. Csakúgy, mint korábban, az út most is csendes volt, a fiúk gondolkoztak. Louis az ablaknak támaszkodott, fáradt volt, érezte a többiek tekintetét magán, de nem foglalkozott vele, inkább csak lehunyta a szemeit.

Az elméje a húgaira tévedt, Annere, és arra, hogy mennyire aggódhat értük. Amint hazaért felhívja őket... Ahol már volt.

Felült, figyelte, ahogy Paul megállt.

"Mind itt maradtok?" Kérdezte.

"Igen." Motyogták.

Louis kinyitotta az ajtót, integetett az idősebb férfinek, majd az ajtóhoz lépegetett, gyorsan kinyitotta azt és bement. Azonnal a szobájába sietett, becsapta az újonnan javított ajtót, bezárta, majd az ágyára omlott. Felkapta a telefont és Anne számát tárcsázta.

Egy pár csörgés után fel is vette.

"Louis, drágám? Hogy vagy."

"Szia anya. Jobban." Sóhajtotta.

"Oh drágám... Minden rendben lesz. Minden jobbra fog fordulni, hallod?"

Louis halkan sóhajtott.

"A pletykák igazak, tudod. Hogy felcsináltak, meg ilyenek."

Anne egy percre csendben maradt.

"Tudom, az édesanyád elmondta. És nem nézek rád máshogyan, ha erre gondolsz. Remélem, hogy jobban ismersz engem annál."

"Oké."

"Csak oké, drágám?"

"Én... Mondott valami mást is?"

"...Nem? Csak annyit, hogy terhes vagy, és azt, hogy nem vagy valami jól."

Louis megkönnyebbülten sóhajtott.

"Oh, rendben. Ez... Rendben van. A testvéreim még fent vannak véletlenül?"

"Valójában igen. Az ikrek is. Hosszú napjuk volt az iskolában és hamar elaludtak, most pedig ében vannak. Akarsz beszélni velük?"

"Igen, kérlek. Ki tudnád... Hangosítani nekem őket, kérlek?"

Hallotta, ahogy Anne piszkálja a telefonját, mielőtt hallotta, a lányok izgatott hangját a telefonon keresztül.

"Köszönj szépen, Louis."

"Sziasztok drága kislányok."

Louis összerezzent a sikolyoktól, eltartotta a telefont a fülétől, mielőtt míg megnyugodtak.

"Louis, te segg---"

"Káromkodás, Lottie!" Szidta le nevetve.

"Betegre aggódtuk magunkat miattad---"

"Úgy hangzik, mint anya---"

"Leütlek a telefonon keresztül."

Louis felnevetett.

"Most mi! Most mi! Szia Lou Szia Lou!"

A fiú elmosolyodott.

"Szia Daisy. Szia Phoebe."

"Nem Lou! Én vagyok Daisy! Én Phoebe."

Louis elrejtette a nevetését.

"Micsoda? Azt hittem, hogy te vagy Daisy, Phoebe. És azt, hogy Phoebe, te vagy Daisy. Vagy hogy Daisy, Phoebe, és Phoebe, Daisy. Vagy hogy Daisy Daisy és Phoebe Phoebe! Aaah!"

Kiáltott gúnyosan a telefonba, örömöt okozott neki, hogy a kistestvérei nevettek.

"Olyan buta vagy Lou. Butus, butus fiú."

"Hol van Fiz?" Kérdezte.

"Itt vagyok. Csak mindenki más olyan hangos."

"Pimasz vagy, Fizzy"

"A legjobbtól tanultam."

Vidáman beszélgettek egy darabig, mielőtt elcsendesedtek volna.

"Szóval, biztos vagyok benne, hogy mind hallottátok a pletykákat."

"Néhány lány az iskolában azt mondta, hogy kisbabád lesz, Lou. Igaz?" Kérdezte Phoebe.

Louis habozott egy pillanatra, mielőtt válaszolt.

"Igen Phoebe, igaz. Babám lesz."

Az ikrek boldogan sikoltottak, majd valószínűleg rohangálni kezdtek. A fiú pedig csak várta, hogy az idősebbek hogyan reagálnak majd.

"Nos... Jól vagy?" Kérdezte Lottie.

"Eh... Voltam már jobban is..."

"És a fiúk?"

"Egy pár napja tudják. Fiz, jól reagáltak rá. Nem voltak mérgesek. Ti... Ti mérgesek vagytok rám?"

"Persze, hogy nem, te idióta!" Ordított rá Lottie.

"Csak boldog vagyok, hogy jól vagy. Azt hittük, hogy beteg vagy."

"Én... Én majdnem elvesztettem a babát."

"Jézusom Lou.... Lou ez.... Az rémes. Biztos, hogy jól vagy?"

"Én... Tényleg voltam már jobban is, de... Uhmm... Még ma este elmondom a rajongóknak."

"Komolyan? Így döntöttétek a többiek?" Szólt közbe Anne. "Sajnálom, nem akartam hallgatózni, de ki van hangosítva---"

"Semmi baj, anya. Uh... Nem, ők úgy gondolják, hogy várnom kellene, amíg nem tudom tovább rejtegetni."

"Nos... Nem hangzik a legjobb ötletnek."

"Csak... Muszáj megtennem Nem.. Tudom elrejteni. A terhesség nem titok. Nem akarom ezt is hozzáadni a listához, ami miatt agódnom kell. Természetesen... A dolgok felfordulnak majd, de nem mondom, hogy én nem bolondulok majd meg, mikor a riporterek kérdezősködnek, hogy mikor megyek a következő ultrahangra vagy vizsgálatra. Túl... Sok."

"Tedd, amit jónak látsz. Mivel az a baba a tied." Mondta Lottie magabiztosan.

"Imádlak Charlotte, ugye tudod?"

"Elfogadom az ajándékokat, valamint a dicséreteket."

Mindketten nevetni kezdtek, Louis az oldalára fordult az ágyon.

"Észben tartom. Most viszont... Leteszem. Nézzétek a twittert, ha nézni akarjátok. Twitcam-ozni fogok."

"Majd keresgélni fogok a köcsögök iránt, hogy beszóljak nekik." Jelentette ki Lottie.

"Én is." Tette hozzá Fizzy.

"Tudom, hogy mindig számíthatok rátok, lányok. Szeretlek titeket. Csók az ikreknek is. És szia Anne. Mindent köszönök."

Mindannyian elköszöntek, Louis pedig letette, a telefont az oldalára dobta, felállt és a kezébe vette a laptopját. Bekapcsolta, amíg beindult ledobta a cipőjét és a farmerét, felvette a kockás pizsamáját. Aztán visszatelepedett az ágyra, bejelentkezett twitterre, emgváltoztatta a jelszót, így senki nem zavarta, majd egy másik lapon megnyitotta a Twitcam linkét. Megnézte magát a kamera előtt, majd tweetelt egy linket.

Pillanatokon belül máris több ezer ember nézte

"Krisztuom.." Motyogta, majd beállította a hangerejét a mikrofonon.

"Láttok srácok? Hallotok?"

Több száz válasz érkezett, végigolvasta őket. "Igeeennn, OMMMGMGGHHH" majd hatalmas levegőt vett.

"Szóval vannak itt pletykák. Néhányan azt mondják, hogy meghaltam, meg azt, hogy rákos vagyok, meg azt, hogy felbomlott a banda."

Louis tudta, hogy csak az időt húzza.

"Én... Természetesen nem vagyok halott. Nem vagyok rákos, és nagyon hálás vagyok ezért. A banda sem bomlott fel. Mindannyian jól megvagyunk."

Louis idegesen játszott a kapucnijával a felsőjén.

"Vannak más pletykák is... Olyanok, hogy... Egy gyerekkel vagyok."

Ekkor megállt.

"Miért mondtam így? Hogy gyerekkel?" Motyogta kigúnyolva önmagát.

Újra megállt, ideges volt.

"Azért jöttem ide, hogy tisztázzam a dolgokat."

Most... El fogja mondani nekik? Hazudni fog? Ha hazudik akkor ehhez a szar tervhez fog igazodni? Mi lenne a jobb?

Tett néhány mély, csendes lélegzetet, átnézte a kommenteket, majd megakadt egyen a szeme.

"Csak mondd el az igazat."

Egyenesen a kamerába nézett, mély levegőt vett.



"Igen, az vagyok. Terhes vagyok."