Nemrég értem haza a rokonoktól, és mivel megígértem nektek, azonnal elkezdtem fordítani a folytatást, kiengesztelésképpen.:)
Sajnos nem annyira eseménydús, de ne aggódjatok, be fognak indulni nemsokára az események.;)
Nos, mivel most rakom fel a friss részt, ezért megpróbálom beütemezni, hogy minden hétfőn tudjak nektek hozni újakat.:)) Viszont ha egy-két nap csúszás lesz, azonnal értesíteni foglak titeket.;)
Addig is kellemes olvasást, remélem tetszeni fog.:3
További jó nyaralást, bulizzatok sokat, puszillak benneteket.:* <3
Judit.xx
„Jól vagyok, tényleg. Meg, ha már eddig eljutottam,
nincs igazam? Különben is, nem kérhetlek meg rá titeket, hogy az életetek
helyett az én szarságaimmal törődjetek.”
Eleanor felhorkant. „Hányszor kell még elmondanunk,
hogy te sokkal fontosabb vagy, ostoba. Szeretünk és kész.”
Louis mosolya kiszélesedett. „Ti komolyan a
legjobbak vagytok. De most már muszáj indulni, rendben?”
Ezután összebújtak egy hármas-ölelésben.
„Írjál vagy hívj, bármikor. Tudod a dolgok rendjét.”
A fiú csak bólintott. „Hát persze. Muszáj még többet
megtudnom a Starbucksos szerelmi történtedről.”
Eleanor a szemeit forgatta. „Szia.” Mondta, és
játékosan eltrappolt.
Louis nevetett, miközben nézte, ahogy a lányok
elmennek, de a lift ajtaja bezáródott, mire azonnal lefagyott az arcáról a
mosoly. Lebámult a kezében tartott ultrahang képre.
Van egy fia. Egyszer csak Paul lépett oda mellé.
„Tudnánk egy kicsit beszélni, Louis?” Kérdezte, mire
a fiú összeráncolta homlokát, nem tudta, mi fog következni.
De annyira fáradt volt, hogy elmondja az egész
történetet. Most, hogy volt kint, több és több ember kíváncsi, mi történhetett
vele… és ez annyira fárasztó tudott lenni.
„Aha.” Válaszolta fáradtan, és követte Pault a
szobájába.
„Mi folyik itt, haver? Minden rendben?” Kérdezte,
mikor mindketten leültek.
Louis vett egy mély lélegzetet, megkeményítette
arcvonásait amennyire tudta, és ahogy mindig is szokta, majd beszélni kezdett.
.
.
.
A szobában mindenki felkapta a fejét a hangra, mikor
Louis belépett kipirult arcbőrrel és könnyes szemekkel.
„Hali.” Mondta remegve.
Harry aggódva felállt, de Louis megrázta a fejét,
amire most szüksége volt, csak az volt, hogy összegömbölyödjön egy szabad széken.
„Én, um, elmondtam Paulnak. Nagyon dühös lett.
Összehívta a fejeseket, és, um, megnövelte a biztonságunkat.”
Louis el akart tűnni a föld színéről, vagy
legalábbis visszaforgatni az időt, mikor Harryvel egyedül voltak a gardróbban.
Az kellemes volt.
„Louis, tesó.” Hívta magára a figyelmét Niall, mire
a másik ránézett. „Figyu, sajnálom az előbbi viselkedésemet. Nem volt szép
tőlem.”
„Minden rendben.” Válaszolta Louis, teljesen
megértette a fiút. Az állapota ilyen hatással volt az emberekre.
„Nem, haver, semmi sincs rendben. Elhordtalak
mindennek és ráncigáltalak, mint valami ócska játékot. Szóval egyáltalán nincs
minden rendben.”
Harry megpördült tengelye körül, és Niallt kezdte
fixírozni. Zayn erre megfogta kezét, és figyelmeztetően megszorította.
„Hadd beszéljék meg a gondjaikat ők maguk.” Suttogta
olyan hangosan, hogy csak Harry hallja.
Louis Niallre meredt, mielőtt bólintott volna.
„Oké.” Mondta halkan.
„Remek.” Válaszolta a szőke.
Újra csend telepedett a szobára.
„Van egy kisfiam.” Szólalt fel Louis hirtelen.
Mindannyian tágra nyílt szemmel fordultak felé.
„Ma tudtam meg, az ultrahangon. Itt egy kép.”
Átadta nekik, akik rögtön odasereglettek, hogy
lássák a papírt.
„Louis, ez-
Gyorsan félbeszakította Liamet, aki épp akkor állt
fel mindenféle figyelmeztetés nélkül.
„Mindjárt jövök, egy pillanat. Csak
rendelek valami kaját magamnak.” Mondta Louis, és azonnal kisietett a szobából,
be, a hálószobába, aminek az ajtaját becsukta maga mögött.
Elővette telefonját,
és szinte kétségbeesetten kezdett tárcsázni.
’Louis, kicsim. Nem akartalak hívni és túlterhelni,
ezért Daniellel és Eleanorral tartottam a kapcsolatot. Hogy vagy?’
A fiú lerúgta a cipőjét, és visszamászott abba a
szekrényben, ahol Harryvel aludtak, és többek között mást is csináltak.
„Szia, anyu.” Mondta halkan, megkönnyebbült, hogy
hallotta a hangját.
’Hogy vagy, Boo?’
„Nem tudom.” Felelte összegömbölyödve.
’Rendben. Voltál már az orvosodnál?’
„Ja. Um, jól vagyok.”
Jay megkönnyebbült sóhaját tisztán lehetett hallani
még telefonon keresztül is. ’Annyira örülök, kicsim.’
„Mi, um, csináltunk ultrahangot is.” Motyogta.
’Oké. Ez normális. A pici is egészséges?’
„Igen, egészséges a pici fiú.”
Egy hosszú csend következett.
’Pici fiú?’ Kérdezte Jay végül.
„Igen. Fiú.”
’Oh, Boo, ez… hogy érzed magad?’
Louis sikítani szeretett volna. „Mindenki ezt
kérdezgeti tőlem, és én is mindig megkérdezem magamtól, de egyszerűen nem tudom
rá a választ! Éreznem kéne valamit, például haragot, rengeteget, hogy ez a
valami bennem van, és itt növekszik, de örülnöm is kéne, mert ez az én kisbabám,
és érzek dolgokat, de túl sok ez egyszerre amit tényleg nem tudok hova tenni.”
Egyszer csak valaki kitépte a kezéből a telefonját.
Harry nézett vissza rá, aki odaadta a készülékez Zaynnek, majd odamászott Louis
mellé és megfogta a kezét. Az alacsonyabbik túl fáradt volt bármit is mondani.
Annyira kimerült volt.
És volt egy kisfia. Egy élő, lélegző kisfia.
„Hé, anya, nem tudnál egy kicsit leugrani hozzánk és
meglátogatni?” Beszélt Zayn a telefonba, ahonnan nem sokkal később Louis bár
egészen halk, de hallotta az anyukáját beszélni.
„Csak leülni és beszélgetni. Elég baba dolgok vannak
mára.” Mondta Niall hangosan, miközben valahol a közelben feküdt, a szőnyegen.
Zayn kinyomta a telefont, majd leült ő is melléjük. „Louis,
anyukád reggelre itt lesz.” Mondta egy mosollyal az arcán. Liam Zayn ölébe
hajtotta fejét, mielőtt megszólalt volna: „Kaptam Twitteren egy meghívást egy orgiára.”
Mindannyian megdermedtek és maguk elé meredtek, mielőtt
Louis szó szerint üvölteni nem kezdett a nevetéstől, amihez pár másodperc múlva
a többi fiú is csatlakozott.
„Liam, haver, mi a halál?” Üvöltötte Niall, miközben
nevetve dülöngélt ide-oda.
„Niall, egyik felem pont annyira akadt ki, mint te,
míg másik izgatottan várja, hogy őszinte legyek.” Válaszolta Liam, mire Zayn
felhorkant.
„Mert ez akkora megtiszteltetés, hah?” Kuncogott, és
Liam elpirult.
„Hány ember?” Kérdezte Harry.
„Öt.” Válaszolta Liam, mire Louis még jobban nevetni
kezdett.
A fiú ujjongása hallatán Harry egy pacsit adott
Liamnek, még ha csak egy pillanatig is tartott. Végül, mikor Louis újra
levegőhöz jutott, felült, és megtörölte szemeit.
„Igazából tényleg szükségem volt erre a nevetésre,
szóval, köszi Liam.”
„Bármikor.” A srác egy mosollyal válaszolt.
Mindenki kényelmesen üldögélt, de egyszer csak Niall
kinyitotta a száját. „Tehááát, a válaszod igen?”
Liam drámaian felült, ezzel megütve Zayn állát.
Louis annyira röhögött, hogy azt hitte, elájul.
„Természetesen nem, Niall. Bunkó vagy!” Sírt Liam,
és az fejét dörzsölgette.
„Nem érzem az állkapcsom.” Nyafogott Zayn.
„Isten áldja a szingli életemet. Nekem ehhez nem
lenne türelmem.” Nevetett föl a szőke, mire Liam megrúgta.
Louis Harry felé fordult, aki mindvégig őt figyelte,
majd egy gyors puszit nyomott a magasabbik arcára, mielőtt megtámaszkodott
volna a vállán, majd hallgatni kezdte a többieket, ahogy vihognak és viccelődnek
egymással.
Hagyta, hogy a rossz gondolatai háttérbe sodródjanak.
Kénytelen lesz egyszer újra szembenézni velük, de ebben a pillanatban csak
alámerült a melegségnek és a kényelemnek, ami körbe vette őt.
Nem voltak szavak, amiket le tudott volna írni, hogy
mennyire is szerette a srácokat.
.
.
.
