37. rész

Sziasztok!
Bocsánat, hogy egy napot késtem, csak sajnos tegnap késő este értem haza és a fáradtságtól már azt sem tudtam, merre vagyok.:/
Köszönöm szépen a sok komit és az oldalmegjelenítéseket, hihetetlenek vagyok, nagyon imádlak titeket <3
Ez a rész tele lesz izgalommal és történésekkel, és bár nem a jó értelemben, azért remélem, tetszeni fog nektek.:))
Jó olvasást, puszillak benneteket :*
Judit.xx

Már körülbelül két órája vezethetett, megállás nélkül, mindenre gondolva és semmit sem érezve.

.

.

.

Valamikor megállt egy benzinkútnál, hogy mosdóba tudjon menni, közben pedig teletöltötte a tankot és vett egy csomag sütit. Gyorsan elmajszolta azt a parkolóban, mielőtt tovább indult volna.

.

.

.

Az egész területet végigvezette, mielőtt bekanyarodott volna a régi parkhoz, ahová Harryvel jártak jó néhány alkalommal.

Leparkolt az autóval, ülését kicsit hátrébb húzta, majd miután bezárta magát, lerugdosta magáról a cipőjét.

A hasa egyszer csak vibrálni kezdett.

A baba újra megmozdult. A kisfia újra mozog. Az, aki a hasában él, megmozdult. Vajon rúgott egyet? Elfordult? Vagy csuklott? Valószínűleg képes lenne megmondani, ha a gyermeke csuklana.

A gyermeke.

Az ő gyermeke.

Remegni kezdett és előrehajolt, zihálva vette a levegőt, de még így sem érezte, hogy elegendő oxigénhez jutna a szervezete, nem tudott lélegezni, melege volt, izzadt, remegett, azt mondták, azt mondták neki, hogy hív… nem, nem volt rá képes, mindannyian annyira dühösek voltak rá és ez az ő hibája volt, nem ment neki-

Ügyetlenül nyúlt a telefonjáért, és mikor bekapcsolta, az azonnal rezegni kezdett a nem fogadott hívásokat és üzeneteket jelezve, ám mindezzel nem tudott foglalkozni jelen pillanatban. Szüksége volt… szüksége volt…

Megragadta a farzsebében lévő tárcáját, és kivett belőle egy kis névjegykártyát, hogy az ott lévő telefonszámot azonnal hívni tudja.

Néhány csengés után Dr. Omar vette föl.

’Hello, tessé-

„Mit tegyek, hogy megállítsam?” Zihálta Louis.

’Rendben, kérem, mondja el, ki maga és merre van. Csak a nevét és a tartózkodási helyét.’ Válaszolta a férfi gyengéden.

„Louis vagyok, Ön mondta a kórházban… Ön mondta, hogy hívjam fel. Maga egy pszi- pszi- pszichiáter, ugye?” Kérdezte a fiú és egyre nehezebben lélegzett.

Még mindig nem kapott elég levegőt.

’Ah, Mr. Tomlinson. Igen, én vagyok. Meg tudja mondani, most hol van? Van ott valaki magával?’

„Nem, nincs, egyedül vagyok. A parkban vagyok, de kérem, mondja el, hogy tudom megállítani!” Kérte Louis újra.

’Mit akar megállítani, Louis?’

„Ezt a fájdalmat. Kérem, állítsa meg, vagy mondja el, hogyan kell csak egy kicsit, éppen csak, hogy tudjak újra levegőt venni, segítsen, hogy újra embernek érezzem magam és meg tudhassam állítani ezt a félelmetes érzést. Kérem,” Zokogott, „Kérem, mondja meg, hogy tudom megállítani. Nem bírom… nem bírom megállítani.”

Louis kezdett hiperventillálni, remegett és a légzése olyan egyenetlenné vált, hogy alig tudta tartani a telefonját.

’Louis, azt akarom, hogy figyelje a légzésemet, valamint próbálja meg utánozni azt. Próbálkozzon és tartsa a ritmusomat. Meg tudja nekem ezt csinálni?’ Kérdezte az orvos.

„I-igen.” Válaszolt a fiú, reszelős hangon.

Meghallotta az orvost lélegezni, egy egyszerű mintát, hosszú levegőt be, hosszú levegőt ki.

Hosszú levegőt be, hosszú levegőt ki.

Hosszú levegőt be, hosszú levegőt ki.

’Nagyon jó, Louis. Nagyon jól csinálod. Itt vagyok Dr. Minnie-vel, mert megérkezett a kartonja, szólni kéne valakinek, aki érte tud jönni.’

„H-Harry. Hív-hívja Harryt.” Mondta Louis még mindig zihálva.

'Oké. Lélegezzen továbbra is ugyan úgy, ahogy én tettem. Itt maradok a vonalban, és Önnel együtt csinálom. Ez rendben van?’

„I-igen.”

Louis lehunyta a szemeit, és tartotta a ritmust.

Hosszú levegőt be, hosszú levegőt ki.

Hosszú levegőt be, hosszú levegőt ki.

Be és kilélegzett, és csak hallgatta saját magát, mikor kopogtak az ablakán. Harry volt nekidőlve, mire Louis remegve nyitotta ki neki a kocsi ajtaját.

A göndör átsétált az anyósülés felőli oldalra és beült a fiú mellé.

„Fölhívtam. A pszichiátert.” Motyogta Louis álmosan, miközben mélyeket lélegzett, tartva az állandó ritmust.

’Harry van ott?’ Kérdezte Dr. Omar, mire a srác egy halk igennel válaszolt. ’Beszélhetnék vele, kérem?’

Átadta a telefont, és fátyolos tekintettel nézte, amint Harry a telefonba beszél, valószínűleg róla, de túl fáradt volt és túlságosan is ügyelt a légzésére, hogy bármit felfogjon a körülötte lévő dolgokból. A telefont visszanyomták a kezébe.

’Louis, hogy érzi magát. Milyen a légzése?’

„Fáradtan. Már jobb.”

’Ez remek. Nagyszerű munkát végzett, elhiszem, ha most fáradt. A sok munkától van. Azt akarom, hogy feküdjön le aludni, rendben? Ne harcoljon az alvás ellen, és amint felébredt, jöjjön el hozzám. Ez mind rendben van?’

„Igen, rendben van. De én nem vagyok őrült.” Motyogta.

’Nem, Louis, sosem mondtam ilyet. Aludjon jól, később találkozunk. Hívjon, amint felébredt és szüksége van rám újból, rendben?’

„Oké.”

Mikor a vonal megszakadt, kicsúszott a telefon a kezéből, bele az ölébe. Hallotta Harryt kiszállni a kocsiból, ezért kinyitotta a szemét és figyelte őt, amint megkerüli a kocsit.

„Lou?”

„Hm?”

„Megérinthetlek?”

„Igen.”

„Fel foglak emelni, oké?”

Louis bólintott, és érezte, amint Harry karjai a lába és a háta alá csúszott, belehajolt az érintésbe, mikor a fiú cipelni kezdte valahova.

Harry annyira erős volt.

„A fiúk a kocsiban vannak, oké? Most visszamegyünk a szállodába.”

„Nem, haza akarok menni.” Suttogta Louis.

A fiú érzékelte, hogy megváltoztatták az irányukat.

„Oké, Lou, akkor visszamegyünk a lakásba. Ez így rendben van?”

„Igen, nagyon tutkerály.” Válaszolta Louis egy apró mosoly kíséretében. „Én most alszok egyet, oksa?”

„Jó éjszakát, Lou. Szeretlek.”

Louisnak épp’ csak annyi energiája volt, hogy bólintson, mielőtt mély álomba zuhant volna.

.

.

.

36. rész

Sziasztok:)) 
Sajnálom, hogy megint csúsztam egy napot,de sajnos ezek miatt a női problémák miatt elég szarul voltam/vagyok, még most is alig látom a billentyűzetet, úgy forog körülöttem minden://
Köszönöm szépen a sok, szép szavaitokat, a pipákat, a rengeteg oldalmegjelenítéseket és a PLUSZ FELIRATKOZÓT!! Hihetetlen, hogy már 45-en vagyunk, köszönöm szépen:")) :*
Hát, ez a rész sem valami szívmelengető, de reméljük, nemsokára jobb lesz:)
Nem is húzom tovább a szót, jó olvasást.
Puszi,
Judit.xx

„Jól vagyok, komolyan. Egy kicsit megijedtem, de jól vagyok. Csak adjatok egy kis helyet, kérlek.”

A többiek hátráltak, Louis pedig Harryhez sétált. A többi fiú azonnal követte a kisebbiket.

„Köszönöm. Hogy harcoltatok értem.” Suttogta, és adott mindegyiküknek az arcára egy puszit, a göndörére egy kicsivel hosszabbat.

Sosem volt meglepő a fiú számára, hogy a bandatársai milyen messzire is el tudnának menni érte.

.

.

.

„Anyu, esküszöm, jól vagyok.” Mondta Louis Louis a telefonba.

Úgy döntöttek, a legjobb lesz, ha elhagyják a díjátadót és visszamennek a szállodába.

’Látnod kellett volna minket, Louis, fölkészültem arra, hogy mindent becsomagolva kocsiba üljek, és elinduljak. Még sosem hallottam Lottiet ennyiszer csúnyán beszélni, Fizzy elkezdte ütni a kanapé párnáit és az ikrek sírva fakadtak!’ Kiáltott fel Jay, mire Louis felnevetett.

„Anya, nem kell visszajönnöd. Ígérem-

„Fiúk, csinálnunk kell egy másik tervet. A csapat egy rendkívüli ülést rendelt el, és oda kell mennünk a szálloda helyett.” Mondta Paul homlokráncolva.

Louis szíve egy pillanatra megállt. „Jól vagyok, anyu.” Fejezte be erőtlenül. „Majd- majd… később hívlak.”

Azonnal bontotta a vonalat, és figyelmen kívül hagyta, hogy a fiúk őt bámulják.

Az a maradék jó érzés is eltűnt a találkozó gondolatától, amire biztos volt benne, hogy nem volt felkészülve.

.

.

.

„Mi a faszom volt ez?!” Üvöltött Will attól a pillanattól kezdve, hogy a fiúk beléptek az ajtón.

Louis megugrott, és Harry karjaiba oldalazott, aki aggódva ragadta meg, hogy visszakapja egyensúlyát.

„Nem hagytuk, hogy az a seggfej csak ennyivel megússza, miután azokat a dolgokat mondta Louisra.” Válaszolt Zayn, leülve egy üres székre.

„Oh, és ezért ordítozni kell meg visszaütni, mint valami nagy rakás tróger gyerek, amit persze az egész nemzetben közvetítenek, ez volt a legjobb megold-

„Haver, nagyon durvákat mondott. Én is legszívesebben odaálltam volna elé, de nem akartam Louist egyedül hagyni.” Szakította félbe Niall, mire Will dühösen rámeredt.

„Most rontottátok le az imidzseteket.” Háborgott Will. „Nincs rá szükségünk, hogy támogassátok az erőszakot és az egyedülálló terhességet.”

Louis az ajkába harapott, és mikor leült, Harry azonnal odanyúlt, megragadva a kezét.

„Nem emiatt fog a népszerűségünk csökkenni.”

Will a szemét forgatta, és dühösen az asztalra vágott.

„Harry, jöjj már rá, hogy te vagy a bandából a kedvenc. Louis már kevésbé kedvelt, ezért ő nem fog akkora nagy port kavarni, de te nem engedheted meg magadnak, hogy-

„Elment az eszed?” Kérdezte Liam hirtelen. „Mi a fenét beszélsz te a legnépszerűtlenebbről? Az emberek szeretik Louist. Szóval ne beszélj így róla, vagy-

„Vagy mi? Nekem is beversz egyet?”

„Oh, igen, szeretnék élni az ajánlatoddal.” Köpte a szavakat Zayn és felállt.

„Elég!”

Mindannyian megfordultak, mire Sarah-val találták szembe magukat. „Ami megtörtént az megtörtént. Most a dühkezelési problémán kell dolgoznunk.”

„Dühkezelési problémán.” Ismételte Will gúnyosan. „Honnan tudjuk, hogy esetleg javítani fog bármit is? Honnan tudjuk, hogy bármelyikőtöknél is be fog válni? Minden tökéletesen ment addig a pontig, mígnem Louis elment abba a szaros buliba és megdugatta magát-

A szoba újra berobbant, Louis pedig a székében hátradőlve próbált egyenletesen lélegezni. Forgott körülötte a világ, mert megint az ő hibájából volt minden, ahogy általában ez lenni szokott, mikor nem is akarta, hogy ilyenek történjenek.

Nem akarta ezt.

Nem akarta, hogy ez megtörténjen.

Csak a klubban volt, mint mindig, és ez…

Mindez annyira váratlanul érte, és ez rossz volt, annyira de annyira rossz, minden az ő hibája volt.

Nem akarta ezt.

Tényleg nem akarta ezt, minden a feje tetejére állt.

Most Harryt titulálják a rossz fiúnak, most az összes többi fiúról egy hamis látszat keletkezett, és ezt bármennyire is nem akarta, az ő hibája volt.

Ő nem…

„Nem akartam, hogy ez történjen!”

A szobára csend telepedett, miután a szavak elhagyták Louis száját. A fiú felállt, és az asztal szélét megragadva próbált lélegezni, úgy érezte, kezd elfogyni körülötte a levegő.

„Én nem akartam, hogy ez történjen, én nem, nem is akartam vele lefeküdni, de őt ez nem érdekelte, nem hagyta abba, nem állt le, sosem állt le-

Louis becsukta a száját, vett egy hosszú, elhúzódó lélegzetet, mielőtt kinyitotta volna a szemét, körülnézve a szobán. A vezetőség, Will és az összes többi is elborzadva nézett rá.

„Elmegyek,” Kezdett bele Louis. „Mindannyian állandóan vitatkoztok, de én nem akarom, hogy… nem tudok most tovább itt maradni. Hívok egy taxit és visszamegyek a szállodába.” Tette hozzá, és kábultan sétált ki a szobából.

Végigment a folyosón, és már azon volt, hogy hívja a liftet, mikor is Harryt hallotta meg.

„Louis, várj!”

Az említett megfordult. „Tudom, hogy csak azt szeretnétek, hogy a legkényelmesebb legyen nekem, de most egyedül szeretnék lenni egy kicsit, rendben? A hotelben leszek.”

Harry közelebb lépett, de Louis felemelte a kezét.

„Később találkozunk, Harry.” Suttogta, és belépett a liftbe.

.

.

.

„Meg tudna várni, kérem?” Kérdezte, mire a taxi sofőrje bólintott.

Louis kiszállt és a szobája felé ment. Mikor fölért, megragadta a kocsi kulcsát, és visszasétált a taxihoz.

Lediktálta a Harryvel közös lakásuk címét, és lehunyta a szemét, amit addig tervezett, amíg oda nem ér, máskülönben már rég elfutott volna, látva az idegent, aki vezetve a kocsit bámulta őt.

Majdnem hat hónap telt el, de még mindig ugyan úgy rettegett az emberektől, akiket nem ismert.

.

.

.

„Köszönöm.” Motyogta, miközben kifizette az összeget, majd a kocsija felé kezdett sétálni. 

Sok idő telt el, mikor utoljára a volán mögé ült, de szüksége volt, hogy bárhova, de elmenjen, ahol csak gondolataiba tud merülni és egyedül megállni a helyét, a saját lábain.

Kikapcsolta a telefont, beindította a kocsit,majd elhajtott.

.

.

.

Már körülbelül két órája vezethetett, megállás nélkül, mindenre gondolva és semmit sem érezve.

.

.

.

Valamikor megállt egy benzinkútnál, hogy mosdóba tudjon menni, közben pedig teletöltötte a tankot és vett egy csomag sütit. Gyorsan elmajszolta azt a parkolóban, mielőtt tovább indult volna. 

.

.

.

35. rész

Sziasztok:))
Köszönöm szépen, hogy ennyire megértőek vagytok, amiért sokáig nem tudtam részt hozni. Valamint a pipákat, komikat és a rengeteg oldalmegjelenítést is köszönöm. Hihetetlenül imádlak titeket :") <3 
Ebben a fejezetben Louis nézetei sajnos még mindig változatlanok, de a végén egy kicsit fellélegezhettek, hiszen kezd kisütni a Nap:)) Volt mondjuk egy-két mondat, amit nagyon nem szívesen fordítottam le, bár úgy is rá fogtok jönni, melyek azok.
Nem is húzom tovább az időtöket, kellemes olvasást :*
Puszi,
Judit.xx
Ui.: Nemrég fölfedeztem a Wattpad oldalán, hogy egy lány is "lefordította" 3 hónapja az As you wish című Larrys sztorit. Ez mind nem is baj, de az övé betűről-betűre egyezik az én fordításommal, amit ugye egy éve készítettem blogon. Oké, hogy ugyan azon a történetet fordítottuk le, de nekem ez a szóról-szóra egyezős dolog elég gyanús, és kissé rosszul esett. Szóval, ha ismeritek a lányt, valami Facebookos elérhetőséget tudnátok adni róla, hogy megbeszélhessük ezt a dolgot? Köszönöm szépen a segítségeteket :) <3 

Harry csak egy pillanatig nem válaszolt, de ezt bőven elég volt, hogy Louis rávezethesse a tekintetét.

„Hagynád nekik, hogy elvigyenek?” Kérdezte halkan, hangja néhány helyen megbicsaklott.

Harry szeme könnybe lábadt. „Nem akarom, hogy elvigyenek, Louis. Azt viszont tudom, hogy nem… hogy nem vagy jól. Egyáltalán nem vagy jól, és nem javulsz semmit sem.”

Louis kiviharzott a szobából.

.

.

.

A következő héten minden olyan gyorsan történt, akár egy forgószél. Állandó interjúk, promók megjelenése, dedikálások, fotózások, mellette rémálmok, véletlenszerű szédüléses rosszullétek, légszomj, és általános terror, amit Louis hagyott mindig maga után a kimerültségek hatására.

Miután a fiú és Harry beszélt, egyfajta csendesség lett rajtuk úrrá. Nem igazán kerülték egymást, de ha egy bizonyos határnál közelebb kerültek, inkább arrébb mentek. Nem tudta, hányadán álltak most Harryvel.

És ez frusztráló volt.

Minden egyes dolog az volt.

Hiányzott az anyukája is, mert ennél huzamosabb ideig nem tudott maradni. A nőnek volt egy külön élete, vigyázni kellett a lányokra, valamint a munkáját sem hagyhatta csak úgy félbe. Nem tudott még a fiára is vigyázni ez idő alatt.

Ő maga is észrevette, hogy az öccsei néhány időközönként elkezdenek beszélgetni vele a terapeutáról, vagy valamilyen speciális kezelésről, ami által neki el kellett volna menni.

Valahányszor felhozta ezt a témát valamelyikük, Louis fölállt, és elsétált. Nem akart beszélni róla, ezért otthagyta az adott személyt. De az elhangzott szavak azok után is szemei előtt lebegtek, pont, mint Harry vallomása.    

„Hihetetlenül szeretlek, és ha akarnám, se tudnám ezt megállítani!”

Pislogott néhányat, ezzel próbálva elűzni a szavakat, majd egy csésze tea jelent meg az orra előtt. Óvatosan elvette azt, és finoman belekortyolt.

„Köszönöm.” Hálálkodott Louis, mire Tate csak bólintott, majd visszasétált a hátsó szobába, ahonnan egy öltönyt hozott elő.

Louis Tate ’birodalmában’ volt, míg a többi fiú Lounál, hogy a legutolsó simításokat is elvégezzék az öltönyükkel kapcsolatban, amiben majd a holnapi díjátadón fognak lenni.

„Akarod, hogy felpróbáljam?” Kérdezte Louis, és ivott még egy kortyot, de a másik csak megrázta a fejét, helyette intett neki, hogy álljon fel.

Louis lehelyezte a bögréjét, mielőtt óvatosan felállt volna, közben pedig Tate egy kört írt le körülötte, ahogy megkerülte őt, ide-oda nézve a fiú és az öltöny között. Megállt Louis mögött, majd hosszabb ideig bámulni kezdte. Louis hosszasan kifújta a levegőt, mikor Tate ellépett mögüle, és bólogatni kezdett, jelezve, hogy minden rendben.

„Szóval, minden kész?” Tudakolta Louis, mire Tate egy lágy mosollyal bólogatni kezdett, belehelyezve az öltönyt egy barnás színű ruhazsákba, amit végezetül átnyújtott Louisnak.

Hirtelen az emeletről egy puffanás hallatszódott, mire a férfi olyan kifejezéssel az arcán nézett föl, amilyet Louis még életében nem látott.

„Um, minden rendben?” Kérdezte Louis, mire Tate kissé kétségbeesetten, de bólintott.

„Oké. Még egyszer köszönöm. Sokat segítettél.”

Tate mosolyogva fordult felé, de az a szeméig nem ért föl.

„Szia.” Köszönt el Louis, és gyorsan kisétált.

.

.

.

A limuzinban ültek, két percre a vörös szőnyegtől. Az idegessége, mint mindig, újból rátört, különösen most, hogy egy másik nagy televíziós közvetítésen kell részt vennie a terhessége alatt.

Az sem segített sokat, hogy nem igazán beszélgetett a fiúkkal abban a pillanatban. Több volt, mint kicsit elege belőlünk az állandó terapeutás dumáik miatt.

Így hát egyáltalán nem beszélt velük.

És persze emiatt tűnt úgy, hogy sokkal rosszabbul van, mint általában.

Mindentől rosszabbul érezte magát.

Ahogy leparkoltak a vörös szőnyeg előtt, hallani lehetett a sikolyokat, ezért mindannyian egy mély lélegzetet vettek, mielőtt az ajtó kinyílt, és kiléptek, Louis elsőként, majd a többiek szép sorjában utána.

A kamerák állandó vakui vakítóak voltak, mint a legtöbb hasonló esetben, és ez volt Louisnak már a második esete, hogy a tűrőképessége határait súrolta, mielőtt elvezették őket, hogy a paparazzik csoportképeket és hasonlókat tudjanak csinálni róluk.

„Rendben, fiúk, gyerünk ide egy kis beszélgetésre.” Mondta a szőke interjúztató, mire mellé léptek.

„Hogy érzitek ma este magatokat?” Kérdezte.

„Remekül.” Válaszolt Liam a kérdésre. „Mindannyian örülünk, hogy itt lehetünk, és hálásak vagyunk, hogy jelöltek minket ezen a díjátadón. Jó érzés mindig tudni, hogy ennyire szeretik a zenéinket, és hogy mi is bekerülünk a kategóriákba, nagynevű előadók mellett.”

A nő bólintott, és olyan szélesen elmosolyodott, hogy az már nem volt természetesnek tekinthető. „Remek, és Louis, lenne egy kérdésem feléd.”

A fiú összeszedte magát.

„Milyen érzés, hogy jelöltek a legszexibb apuka címre?”

Louisnak leesett az álla. „Mi-

Sarah a semmiből bukkant fel. „Rendben, ennyi kérdés elég lesz, köszönöm. A fiúknak szükségük van, hogy a helyükre menjenek.”

.

.

.

A backstage-ben voltak, készen arra, hogy kimenjenek, és Liam egy körbe gyűjtötte össze a többieket.

„Srácok, tudom, hogy kicsit feszült közöttünk a dolog, de öt perc múlva mennünk kell, szóval tegyük félre egy kicsit ezt, oké? Adjunk a közönségnek egy showt, mint mindig is tettük.”

„A pokolba már, legyen.” Válaszolt Niall, és középre emelte a kezét.

Liam nyújtotta oda előre legelsőnek, azután Zayn, és Harry jött, majd mindannyian Louis felé fordultak, aki elmosolyodott, majd ő is rárakta végül sajátját a halom tetejére. Tekintetük Harryvel összekapcsolódott, aki egy lágy mosollyal ajándékozta.

Pár másodperc múlva már a színpadon voltak, és mindent beleadva énekeltek.

.

.

.

„És a győztes, természetesen, a One Direction!”

Mindannyian felugrottak, és megölelték egymást, másodpercek alatt, és Louis élvezte, hogy be van csomagolva a fiúk karjaival, mielőtt elváltak, és a színpadra sétáltak volna.

Liam szólalt meg először, aki Harry követett, végül a göndör továbbadta a mikrofont Louisnak.

„Um, köszönjük srácok a folyamatos támogatásotokat. Külön köszönet a ’Kötni Louisnak’, akik a leggyönyörűbb dolgokat készítik. Nagyra becsülö-

„Buzi!”

Louis összerándult, mielőtt lenézett volna a tömegre.

„Egy nagy rakás buzik vagytok, különösen az, amelyikkőtöket felcsinálták! Engem is buzeránssá fogtok tenni,vagy mi?!"

Louis a kezeit azonnal a hasára simította, mintha megvédhetné ezzel a szavaktól a gyerekét, de hirtelen Harry sétált oda, ahol a srác állt, Zaynnel és Liammel a nyomában.

Louisnak elakadt a lélegzete, mikor a srác valósággal behúzott egyet Harrynek, mire a göndör egyből visszaütött. Volt egy pánikszerű pont, mikor Louis a történések középpontjába rohant. A három fiú továbbra is üvöltözött az ismeretlennel, ezért Niall azonnal átkarolta Louist, megállítva ezzel, hogy közbe tudjon avatkozni.

„Hagyd, hogy megvédjenek!” Mondta Niall dühösen.

Louis elragadtatva bámult. Harry még sosem volt ennyire dühös. Egyikük sem.

Ő… meghatódott.

Paul jelent meg néhány biztonságiassal, amelyek megpróbálták visszaemelni a fiúkat a színpadra, majd a backstage-be vinni, hogy esélyük se legyen visszafutni a sráchoz, miután az ’óvatosan’ kísérték ki a helyiségből.

Louis és Niall még mindig a színpadon álltak, míg a többieket a backstage felé vitték, de még mindig lehetett hallani a kiabálásaikat, olyan közel voltak. Louis a tömeg felé fordult, mire a szőke kivette a kezéből a mikrofont.

„Szóval, ja, ez elég durva volt, de ismét szeretnénk köszönetet mondani az összes rajongónak, amiért ilyen kibaszo- rohadt döbbenetesek!”

Niall a díjhoz szaladt, majd megragadta azt, mielőtt még Louis kezét szorongatva sétáltak le a színpadról.

Kész káosz volt a színfalak mögött. Liam és Zayn Sarah-val vitatkoztak, Paul a telefonba ordibált, valami olyasmit, hogy a srácokat olyan messze kell vinni az arénától, amennyire csak lehetséges, vagy ő lesz a következő, aki be fog verni egyet, Harry ajkán lévő zúzódást pedig egy orvos törölgette.

Amint a két fiú belépett, minden szempár Louis-n állapodott meg.

„Jól vagyok, komolyan. Egy kicsit megijedtem, de jól vagyok. Csak adjatok egy kis helyet, kérlek.”

A többiek hátráltak, Louis pedig Harryhez sétált. A többi fiú azonnal követte a kisebbiket.

„Köszönöm. Hogy harcoltatok értem.” Suttogta, és adott mindegyiküknek az arcára egy puszit, a göndörére egy kicsivel hosszabbat.

Sosem volt meglepő a fiú számára, hogy a bandatársai milyen messzire is el tudnának menni érte.

.

.

.

34. rész

Sziasztok!
Őszintén SAJNÁLOM, amiért ennyi ideig nem jöttem az új résszel. Sajnos most minden összejött, tényleg nagyon sajnálom:(( 
Köszönöm szépen a rengeteg oldalmegjelenítést, a feliratkozókat, a pipákat és a kommenteket is(azokra rögtön válaszolok!!). Hihetetlenek vagytok, még mindig nem tudom épp ésszel felfogni, amiért ennyien szeretitek a fordításom:")) KÖSZÖNÖM!! <3
Hát, eléggé szomorú a fejezet, főleg Lou miatt, azért remélem, tetszeni fog nektek.
Jó olvasást, puszillak titeket.:*
Judit.xx

„Anyu, nézd, miket kaptam! Baba cuccok, és úgy hívják ezeket, hogy Kötni Louisnak!”

Jaynek elállt a lélegzete, leült Louis mellé, és megnézte az ajándékokat.

„Lányok, ezek gyönyörűek.”

A nő visszanézett Louisra, akinek egy hatalmas mosoly volt az arcán. Egy valódi mosoly, ami túl ritka volt az utóbbi időkben.

Szinte sugárzott.

.

.

.

„Rendben. Jay tudja.” Mondta Eleanor, letéve a telefonját.

„Hogy fogjuk ezt csinálni?” Kérdezte Harry fáradtan és Zayn vállára hajtotta a fejét.

„Meg kell próbálnunk, bár szerintem Louis semmit sem fog tenni, azért reméljük, a határozott tanácsadásunk majd segíteni fog. Mondjuk el neki az előnyeit, hátrányait…” Javasolta Danielle, és a többiek bólintottak.

„Szóval, mindannyian beszéljünk vele egyenként?” Kérdezte Niall.

Liam bólintott. „Úgy gondolom, az lenne a legmegfelelőbb, mintsem egyszerre támadnánk őt le.” Tette hozzá.

„Határozottan.” Válaszolta Eleanor. „Louis sosem szerette, ha érte tettek bármit is. Amióta világ a világ, nagyon makacs, és azt hiszem, ha egyszerre támadnánk le őt, visszafele sülne el a dolog.”

„Nem szabad szólnunk a managementnek.” Motyogta Harry, mire mindannyian felé fordultak. „Úgy értem, nem tudom, mennyit tudnak abból, ami történt Louis-val, mert Paul tudja, de ha egy kezelés vagy bármire megpróbálnák rávenni, nem akarna rájuk hallgatni. Pedig ők csak azt akarják, hogy a dolgok rendesen működjenek.”

Zayn megfogta a fiú kezét.

„Mi lenne, ha először csak javasolnák?” Kérdezte Niall.

„Nos, reméljük sikerülni fog nekik. Ha nem, el kell magyaráznunk a lényeget nekik, hogy nem szabad semmit sem ráerőszakolnunk. Egy erőszakos viselkedés indította el ezt a lavinát alapból.” Válaszolta Danielle, mire az egész szoba csendbe burkolózott, átgondolva ezt.

Harry megszorította Zayn kezét.

„Oké. Szóval, mind megpróbálunk beszélni Louis-val, mindig más-más időpontokban. Mikor eljön ez a managementtel való találkozás, megpróbálunk finomítani az ott keletkező károkon. És remélhetőleg, valamikor a közeljövőben Louis is rájön, hogy szüksége van segítségre.” Mondta Liam, átfutva a terven.

A csoport bólintott.

„Reméljük, működni fog.”

.

.

.

Harry és Eleanor a tetőn voltak, a legmagányosabb helyen, ahol ebben a pillanatban gondolkodni tudtak. Már későre járt, ilyenkor a szelek sokkal hűvösebbek voltak, mint korábban. Eleanor megborzongott, miközben felhúzta kabátja cipzárját.

„Elmondtam neki, hogy szerelmes voltam belé.” Mondta Harry, elkezdve egy szálon a beszélgetést.

Eleanor feldolgozta a szavakat, majd halkan sóhajtott. „És hogy viselte?” Kérdezte.

„Elég rosszul. Mi, um, vitatkoztunk, aztán meg kitálaltam. Nem épp fogadta jól. Aztán pedig nemet mondott.”

„Nemet?” Kérdezte a lány, és a másik felé fordult.

„Azt mondta, ’nem’, a szó szoros értelmében, és én… elfutottam.”

Eleanor összeráncolta a homlokát.

„Azt mondta, ez volt a legrosszabb dolog, ami történhetett vele.” Mondta Harry szomorúan.

„Harry… mindketten tudjuk, hogy volt már ennél rosszabb is.” Válaszolta, mire a göndör bólintott.

„Tudom. Csak fáj, főleg, hogy amilyen hülye vagyok, állandóan erre gondolok, mikor Louisnak sokkal több baja van, de attól még a fájdalom… még szar.”

„Mit fogsz most csinálni?”

„Nem fogom semmilyen válaszra vagy magyarázatra kényszeríteni. Egyszerűen csak bocsánatot kérek, amiért kellemetlen helyzetbe hoztam.”

Eleanor helyeslően bólintott. „Nem lesz semmi baj. Úgy értem, el nem tudom képzelni, mi mehet végben most a fejében.”

„Csak azt akarom, hogy minden rendben legyen vele.” Miután kiejtette a szavakat jött rá, hogy állandóan ezt a mondatot ismételgette.

„Sosem hagyjuk abba a próbálkozást.” Felelte a lány, és egy lágy mosollyal fogta meg a mellette lévőnek a kezét.

.

.

.

Mikor Louis visszaérkezett a szállodába, letette a kezében lévő csomagokat. Jay mögötte sétált be, és miután becsukta az ajtót, a konyha felé vette az irányt.

„Teát?” Kérdezte a nő, mire a fiú bólintott, majd a szobába ment.

Harry az ágyon feküdt, de azonnal felült, mikor Louis benyitott. Végig egymás szemébe bámultak, mielőtt Harry megtörte volna a csendet.

„Szia.”

A göndör felsóhajtott, mikor nem kapott semmilyen választ. „Beszélhetnénk? A történtekről? Kérlek!”

Ez volt a legutolsó dolog, amit Louis akart, de hirtelen azon kapta magát, hogy bólogat, majd az ágyhoz sétált, és leült, a másiknak háttal.

A göndör vett egy mély levegőt, mielőtt belekezdett volna. „Csak azt akarom mondani, hogy sajnálom.”

Louis szemei elkerekedtek, és megfordult, hogy végre Harry szemeibe nézhessen. Nem hitte el a hallottakat.

„Miért?” Kérdezte.

„Nem akartalak még ezzel is terhelni. Nem kellett volna még több gondot a nyakadba aggatnom, és ez… önzőség volt, sajnálom.”

Louis megrázta a fejét. „Nem, Harry, egyáltalán nem vagy… önző. Én csak… nem értem, hogy tudtál belém szeretni. Én… én, borzasztó ember vagyok, hogy…” Elhallgatott, és kezeibe temette az arcát, miközben mélyeket lélegzett.

Hogyan lehet Harry egy olyan emberbe szerelmes, mint ő, egy olyanba, aki átnézett rajtuk, és mindenki csak gyűlölte őt, aki csak ismerte?

Louis nem akart erről beszélni, egyáltalán nem akart, nem akart…

Elhúzta a kezét, majd a sporttáskába nyúlt, ahonnan remegve vette elő a pulóvert, és átnyújtotta Harrynek.

„Nézd, mit kaptam ma pár rajongótól.” Harry azonnal rá kapta a tekintetét, mielőtt gondosan kivette volna Louis kezéből a ruhadarabot.

Letette maga mellé őket az ágyra. „Louis, nem kényszerítelek, hogy beszélgess velem, oké?”

Louis nem szólt semmit, csak elfordult.

Harry visszagondolt, amit a többiekkel beszéltek meg nemrég, míg Louis nem volt velük, ezért úgy döntött, agya hátsó zugába száműzi félelmeit, amiben Louis még idegesebb lesz.

„De, azt hiszem… beszélned kéne valakivel. Aki ért az ilyenekhez.”

Louis Harryre kapta tekintetét, kék szemei élesen villogtak a sápadt bőr ellen.

„El fognak minket szakítani egymástól, ha azt mondanák, őrült vagyok?” Kérdezte Louis összeráncolt homlokkal.

„Nem vagy-

„De ha azt mondanák, hogy-

„Nem hiszem, hogy ezt mondanák, Louis. Szóval kérlek ne is gondolj ilyenekre. Nem vagy őrült.”

Louis egy pillanatig elgondolkozott a hallottakon, miközben kihúzott egy másik ajándékot, a sapkát, és azt kezdte nézegetni.

„Akkor azt mondanák, hogy mentálisan beteg. El fognak minket szakítani egymástól?” Kérdezte újra.

Harry csak egy pillanatig nem válaszolt, de ezt bőven elég volt, hogy Louis rávezethesse a tekintetét.

„Hagynád nekik, hogy elvigyenek?” Kérdezte halkan, hangja néhány helyen megbicsaklott.

Harry szeme könnybe lábadt. „Nem akarom, hogy elvigyenek, Louis. Azt viszont tudom, hogy nem… hogy nem vagy jól. Egyáltalán nem vagy jól, és nem javulsz semmit sem.”

Louis kiviharzott a szobából.

.

.

.