40. rész

Sziasztok!
Bocsánat, hogy eddig csúsztam a fejezettel, de nagy volt a karácsonyi hajtás:// Azért remélem nem haragszotok annyira, kiengesztelésképp itt egy Larrys karácsonyi blog, ahol jobbnál jobb oneshotokat olvashattok:3 
A részhez kellemes olvasást, remélem tetszeni fog, valamint boldog új évet, csak okosan az italokkal;)
Puszillak benneteket,
Judit.xx







„Megbántad?” Kérdezte Zayn.

A göndör rávezette tekintetét.

„Nem.” Suttogta habozás nélkül. „Louisért megéri.”

Paul elmosolyodott, belenézve a visszapillantó tükörbe.

Ezek a fiúk valami különlegesek voltak.

.

.

.

Louis már kényelmesen el volt helyezkedve a kórházi ágyon, épp most fejezte be a neki beállított éves ’programjait’. Dr. Minnie találta ezt ki, miután vetett egy pillantást a fiúra, és úgy döntött, sokkal kényelmesebb lenne neki, ha holnap estig bent maradna, még több megfigyelés céljából.

A fiúnk nem volt ereje tiltakozni, mikor egy kórházi hálóingbe kényszerítették.

Nem szerette, mikor ki-be helyezték a karjában lévő intravénás csövet. A tű mindig is fájdalmas volt.

Ebben a pillanatban épp az ágyat nyomta, a tévé háttérzaja volt az egyetlen hangforrás, mivel a fiú gondolatai tomboltak, megállás nélkül.

Az orvosok egy másik szobában épp róla beszéltek. Azon tűnődött, vajon mit mondhattak róla. Azon tűnődött, mi van, ha elküldik.

Gyomra rögtön megremegett, mire azonnal szájára tapasztotta a tenyerét. A gyereke csinált odabent dolgokat. Pici dolgokat. Az ő pici babája pici dolgokat csinált.

„Érezlek téged.” Suttogta Louis a csodának vagy átoknak, aki a hasában pihent. „Te érzel? Tudod, hogy itt vagyok?”

Természetesen Louis nem várt választ, de ennek a hiánya elég nyugtalanító volt. Ujjaival kis köröket rajzolt dudorodó hasára.

„Szeretsz engem?” Kérdezte. „Azt tudod, hogy én még nem tudom, hogy szeretlek-e?”

Egy kis ideig néma csendben ült.

„Fáj neked? Bántalak téged?”

Óvatosan fordult az oldalára, lábait fölhúzva helyezkedett el magzatpózban.

„Annyira sajnálom.”

.

.

.

A fiúk megérkeztek a kórházba, Harry kezében Louis váltóruhái voltak. Dr. Omar irodája felé igyekeztek, hogy meglátogassák Louist, de észrevették Dr. Minniet, a folyosón álldogálva.

Harry megtorpant, mielőtt felgyorsította volna lépteit.

„Minden rendben? Louis jól van?” Kérdezte a fiú.

„Louis-val minden rendben. Most egy szobában van. Azt szeretném, ha vele lennétek egy kis ideig, csak hogy szemmel tartsátok őt. Elég durva időszakon van túl.” Válaszolta Dr. Minnie.

Harry megkönnyebbülten fújta ki a levegőt.

„Mi valójában hozzá indultunk, hogy meg tudjunk beszélni néhány dolgot. Szeretném, ha kint maradnátok, amíg nem végzünk. Csak egy kis magánbeszélgetés, és ha akarja, később csatlakozunk.”

A fiúk bólintottak, és mindannyian az orvos után mentek, Louis szobájába, kint megállva, míg ketten becsukták maguk mögött az ajtót.

.

.

.

Louis rögtön az ajtó fele fordult, amint hallotta azt kinyílni, majd becsukódni. Látva, hogy ki jött be, azonnal felült.

„Hogy érzed magad?” Dr. Minnie kérdésére Louis vállat vont.

„Fáradtnak, azt hiszem.” Felelte végül.

A nő végignézte a fiú monitorait és elégedettnek tűnt a látottaktól, ami azt jelentette, nem fogja tovább erőltetni. Dr. Omar előrelépett.

„Louis, van néhány dolog, amit meg szeretnék beszélni veled. Ez oké?” Kérdezte.

„Persze.”

Rendben. Biztos vagyok benne, hogy ez a szolid diagnózis azt jelenti, szellemileg stabil vagy.”

Diagnózis. Szóval tényleg volt valami baj a fejében.

„De még mindig szeretnék ajánlani neked valakit, ami olyasfajta traumákra szakosodott, mint amit te is átéltél.”

Louis pislogott.

„A nő egy szexuális zaklatás terapeuta, és egy nagyon jó barátom. Ő tudja a legmegfelelőbben diagnosztizálni téged, valamint segíteni lépésről-lépésre. Ha kapni fogok egy megfelelő diagnózist, együtt kell működnünk, hogy olyan ellátást kapj, amire szükséged van. Akkor is itt maradhatok, de a beszélgetéseket egyeztethetjük is, azt nézve, hogy érzed magad a gyógyszerek hatásánál, valamint további módosításokat is végre tudunk hajtani. Mindeközben Dr. Minnie velünk lesz és együtt fogunk dolgozni, mint egy csoport, hogy a lehető legjobb ellátást és kezelést tudjuk biztosítani.”

Louis csak maga elé bámult. Ezt még… fel kellett dolgoznia.

„Ez a folyamat nem lesz egyszerű, Louis, de itt van három tényleg ezekre szakosodott orvos, na és persze a családod és a barátaid is. Nem vagy egyedül.”

Louis bólintott.

Nem volt. Nem volt egyedül.

A hasa újból megremegett.

„Most kimegyünk, hagyunk egy kicsit átgondolni ezt az egészet. A barátaid kint várnak. Nem lenne baj, ha nekik is elmondanánk mindazt, amit neked? Hogy ők is tudjanak róla. De ez a te döntésed.”

„Rendben van. Elmondhatja nekik.” Válaszolt a fiú halkan.

Ezután már csak az ajtó csukódását hallotta, majd újra csönd lett.

.

.

.

39. rész

Sziasztok!
Már komolyan ég a pofámról a bőr, hogy mindig bocsánatkéréssel kezdek,de tényleg sajnálom, valahogy ezen a héten minden összejött:(( Fogászat, angol nyelvvizsga előkészítő,edzés, telefon kettétörés( :'( ) egyszóval minden:/
Köszönöm Sophiának és Dreamynek az előzőhöz való kommentjét, ígérem, nemsokára válaszolni fogok rájuk <3
Nem tudom, a következővel hétfőn tudok-e jönni, mivel egy Larrys karácsonyi blogba is próbálok egy oneshotot fordítani, de nagyon lassan haladok vele:(
Ez a rész elég izgalmasnak ígérkezik, remélem tetszeni fog nektek.
További jó olvasást a részhez, puszillak titeket :*
Judit.xx

„Én… megerőszakoltak. Így lettem terhes.”

Dr. Omar arckifejezése nem változott.

Még mindig barátságos volt.

Louis biztonságban érezte magát.

„Mond el, mit szeretnél első lépésként. Minden, amit itt nekem elmondasz, a te döntésed.”

Louis lehelyezte az üres poharat a lábai közé.

Biztonságban érezte magát itt.

.

.

.

A visszafele úton, amit az autóban töltöttek, súlyos csend állt be. Harry dühödten, mérgesen nyomkodta a telefonján a billentyűzetet. Zayn arca mimikátlan volt, amire gondosan ügyelt, ujjai között egy gyújtatlan cigarettát pörgetett oda-vissza. Niall a körmét piszkálta. Liam pedig karba tett kezekkel bámult maga elé.

Mikor megérkeztek a mélygarázsba, leállították a kocsit.

Harry kikapta Zayn ujjai közül a cigarettát, és a fekete meggyújtotta neki.

 „Nem kéne rászoknod.” Mondta Zayn, miközben a szálló füstöt figyelte.

Harry megvonta a vállát. „Te vagy az egyetlen, aki ezt mondja.” Motyogta, és beletúrt kissé kusza tincsei közé.

„A kijelentésem attól még mindig áll.” Válaszolta Zayn, nézve, ahogy barátja egy újabbat szív bele.

„Tudom.” Suttogta Harry válaszul.

„Már várnak ránk.” Mondta hirtelen Paul.

Zayn a földre dobta cigarettáját, majd csizmájával rátaposott, és elindultak. Az út a liftig csöndesen telt, mint ahogy az a folyosón is volt, mígnem a tárgyalóteremhez nem értek.

Egyszerre léptek be, de egyikük sem ült le. Paul az ajtóban állt meg, elzárva azt.

Minden szempár Harryre vetült.

„Azt akarom, hogy megértsetek valamit.” Kezdett bele a fiú, hangjában félelmet keltő éllel, a nyugodt hang mögött lévő dühöt egyértelműen ki lehetett venni, amiért mindenki azonnal megfeszült.

„Louis nagyon fontos a számomra. Szeretem őt.”

Mindenki szeme elkerekedett.

„Sőt, több annál. Szerelmes vagyok belé. És bármit megteszek, csak hogy megvédhessem őt. És ki fogok lépni.”

Mindenki haja égnek állt.

„Ki fogok lépni ebből a bandából, és végig fogom nézni, hogyan fogtok egyre lejjebb és lejjebb csúszni, amiért annyi időt és pénzt öltetek belém, a többieket mind kihagyva, és ugye nem számított, bármennyire tiltakoztam, ezért most fel fogom használni ezt az igazságtalanul kapott hatalmamat ellenetek.”

Harry megragadta a szék tetejét.

„Nyugodtan beperelhettek. Több mint elég pénzt és támogatást kapok, és rengetegen vannak, akik ezek után Louist fogják szeretni, miután kiléptem ebből a bandából. Fel fogok bérelni egy új ügyvédet plusz még néhány embert, akik tudják, hogyan kell bánni az olyan emberekkel, mint ti. Ha ez kell Louisnak, megteszem.”

Will dühösen felállt.

„Ülj. Vissza. A seggedre.” Tagolta Niall, szavai és hangja annyira nem rá volt jellemző, főleg azzal a rémisztő éllel.

Will leült.

Zayn elővett egy másik cigarettát, és rágyújtott.

„Ez nem fair, Harry. Ne hagyj már ki a buliból.” Mondta a fekete duzzogva. Ezután odament Willhez, és egy húzásra megitta a vizét, mielőtt a férfi bármit is csinálhatott volna.

„Harry rendkívül türelmes ember. De láttuk, mi történt, ha az ember túl messzire megy. És az az országos tévéműsor is.” Motyogta Zayn, meggyújtva az öngyújtóját.

Másik kezét Will vállára csúsztatta, erősen megszorítva azt.

„De a türelme elfogyott.” Folytatta.

A csapat többi tagja a döbbenettől szótlanul figyelték az eseményeket, amint kibontakozik az.

„Azt hiszem, ezt a hibát te okoztad, Will, és úgy gondolod, hogy még mindig szükségünk van rád. Mi nem így vélekedünk. Az emberek már azt hiszik, a Modest úgy kezelheti a munkaadóit, mint valami szemetet. Ez nem titok. És hogy Harry egy ügyvédről beszélt? Szorozd azt az egyet meg öttel.” Mondta Liam. „Testvérek vagyunk. Közülünk ketten talán szeretők is.” Folytatta, és gyorsan Harryre pillantott, majd vissza. „És azok, akik szeretik egymást, belefáradtak nézni, hogy úgy bántok a másikkal, mint egy darab szarral.”

„Már nem mosolygok. Nem nevetek. Abbahagytam a napsütésben való labdázást, amit mindenki szeret. És ez a zenekar kezd széthullani.” Szólalt meg Niall hirtelen, sötét tekintetét Willen tartotta. A férfi nevetni kezdett. „Most mi olyan vicces?”

„Összefoglalva az egészet,” Kezdett bele Harry, „Ezt veheted fenyegetésnek. Egy Louis általi fenyegetésnek. Nem küldheted őt többé kórházba, csak azért, mert pánikrohamot okoztok neki. Soha többet nem leszel vele tiszteletlen és nem kérdőjelezheted meg a zenekarban való helyét. Nem alacsonyíthatod őt többé le. Nem tehetsz többet olyat, amitől egy darab szarnak érezze magát. Vagy pedig esküszöm, az összes módját megtalálom, hogy végigszenvedd az életeteket, sőt, következő életed is. Világos voltam, Will?”

A férfi bólintott.

„Válaszolj szépen neki.” Utasította Niall mosolyogva, mintha csak egy gyerekhez beszélt volna.

„Igen, világos.” Suttogta Will.

„Nagyszerű.” Mondta Harry mosolyogva és tapsolva. „Sarah, ha megkérhetlek rá, dolgozz ezekkel a nagyszerű urakkal, hogy találjanak egy jó, Louisnak biztonságos megoldást a turné során, és hogy a maradék menetrendünk nagyszerű legyen. Ne híj, amíg ez nincs kész. Köszi, az idődért.”

Paul kisétált a teremből, mire a többiek követték, de Harry megtorpant.

„Oh. Nyugodtan üzenjetek Simonon keresztül. Majd beszélek vele. A következő alkalomig.”

Ezután a fiú ruganyos léptekkel hagyta el a termet.

Mindannyian csendben voltak, mikor visszaindultak a kocsihoz, beültek, majd… együttesen kiáltottak fel.

„Oh, istenem.” Zihálta Liam.

Niall hisztérikus nevetésben tört ki. „Haver, a maffia csak ott ültek a seggükön!”

Zayn egy halom szitokszót mondott, mielőtt kifújva magát, lehunyt szemmel hátradőlt az ülésben.

Harry kezébe temette az arcát, így próbálva levegőhöz jutni. „Csak meg akartam félemlíteni valakit a végére. Nem is igazán beszéltük ezt meg. Srácok, nagyon sajnálom, nem akarok kilépni a zenekarból, de ha megtudták volna, hogy-

„Kapd inkább be a farkadat.” Szakította meg Niall a másikat nevetve, és átnyúlt, hogy elérje Harry fejét.

Liam bólintott. „Úgy értem, azt hiszem, mindannyian elég rendesen kiakadtunk, még az én jó szívemmel is, ami elég kemény volt, de a második tesónkért mi is kiszállnánk. Nem kétlem.”

Harry egyetértően bólintott, ellenállva a késztetésnek, hogy sírjon.

„Megbántad?” Kérdezte Zayn.

A göndör rávezette tekintetét.

„Nem.” Suttogta habozás nélkül. „Louisért megéri.”

Paul elmosolyodott, belenézve a visszapillantó tükörbe.

Ezek a fiúk valami különlegesek voltak.

.

.

.

38. rész

Sziasztok!
Sajnálom, hogy megígérem ezt a hétfői napot, de mindig kedd lesz belőle:(( Nem tudom pontosan melyik nap is fogom hozni a kövi részeket, mivel hétfő esténként 6-7 fele esek haza hulla fáradtan, de a hétfő/kedd tuti biztos!:)
Hát, nem is tudom, mit lehetne ehhez a részhez hozzáfűzni, sajnos még mindig nem lélegezhetünk fel Lou helyzetét figyelve:(( Már én is nagyon várom, hogy javuljon szegénykém állapota:(
Köszönöm szépen a rengeteg oldalmegjelenítést és a komikat, nem is tudjátok, milyen jól esnek, köszönöm <3
További jó olvasást a fejezethez, puszillak benneteket :*
Judit.xx

„Oké, Lou, akkor visszamegyünk a lakásba. Ez így rendben van?”

„Igen, nagyon tutkerály.” Válaszolta Louis egy apró mosoly kíséretében. „Én most alszok egyet, oksa?”

„Jó éjszakát, Lou. Szeretlek.”

Louisnak épp’ csak annyi energiája volt, hogy bólintson, mielőtt mély álomba zuhant volna.

.

.

.

Bármikor is kelt föl Louis, csak sikoltozott és üvöltött, megtámadt bármit, ami hozzáért és eltűnt.

.

.

.

„Folyton hány! Ne adjunk neki valamit? Nem tudom, mit csináljunk!”

.

.

.

Valaki az ujjaival tincsei között szánkázott, újra, és újra, és újra. És ez jól esett neki.

.

.

.

„Én vagyok az, Harry. Én tartalak most téged oké, Louis? Biztonságban vagy. Foglak, biztonságban vagy.”

.

.

.

Louis ismét magához tért, a feje kóválygott, szemei fátyolosak voltak. Pislogott néhányat, hogy élesedjen a látása, és mikor rájött, azonnal észrevette, hogy függőlegesben van.

Lenézett, és megállapította, hogy egy széken volt. Kezei el voltak fehéredve, úgy szorította a karfát. Még mindig az öltönyt viselte… múlt este óta?

Végül felnézett, és egy kényelmesnek tűnő irodában találta magát. A padlót végig szőnyeg borította, világosbarna bútorok voltak elszórtan. Jobb oldalán egy hatalmas könyvespolc foglalt helyet, telis tele könyvvel, míg balján egy hatalmas krémszínű kanapé nézett ki hihetetlenül hívogatónak.

„Mr. Tomlinson?”

Louis tekintetét arrébb vezette, és csak akkor vette észre Dr. Omart, aki az asztalánál ült, körülötte pedig szanaszét hevertek a papírjai. Kezével óvatosan elengedte a szék karfáját, és az ölébe akarta rakni azokat, mikor jobb karja ellenállásba ütközött. Lenézett rá, és meglepetten állapította, hogy egy intravénás cső csatlakozik hozzá.

„Dr. Minnie vezette beléd, hogy segítsen. Kicsit ki voltál száradva.”

Louis kinyitotta a száját, és összehúzta szemöldökét a rossz szájízre.

„Valamint hánytál is egy keveset.”

A fiú azonnal észrevette a bizonyítékát, ami a zakójára volt száradva.

„Senkinek sem hagytad, hogy átöltöztessenek.”

Louis a homlokát ráncolta.

„Amíg valahogy meg próbáljuk megtisztítani a ruhádat, addig talán küldök valakit, hogy hozzon egy kis teát vagy rágót, hogy segítsen minél előbb eltüntetni neked a rossz szájízt.”

Louis bólintott, mire Dr. Omar felvette a telefont, üzenetben elküldve a kérését.

„Rendben van. Elintéztem.”

„Hol vannak a fiúk?” Kérdezte Louis reszelős hangon.

„Mikor utoljára láttam őket, még itt voltak. Kétlem, hogy elmentek volna. Mind nagyon ragaszkodnak hozzád. Meg kellene kérnem Harry, hogy hozzon neked néhány tiszta ruhát.”

Louis ismét bólintott, mire a fiatalos orvos egy új üzenetet küldött.

Ezután a fiúra meredt egy kis ideig, aki állta a pillantását.

„Hogy érzed magad?” Kérdezte végül. Louis csak vállat vont, őszintén még ő sem tudta a kérdésre a választ.

„Rendben. Sok minden történt. Meg tudod mondani, mikre emlékszel?”

Louis félre vezette a tekintetét gondolkozás közben, és szabad kezével óvatosan végigfuttatta ujjait az intravénás csövön.

„Emlékszem,” Megköszörülte a torkát, „Emlékszem, hogy fölhívtam magát. Ki voltam akadva és fölhívtam. Harry emelt föl, majd azt hiszem, elaludtam. Ennyi.”

Kopogtattak az ajtón, és egy nővér jött be egy csészét tartva, amit látva Louis remélte, hogy tea van benne.

„Mentás. Annak érdekében, hogy minél hamarabb rendbe jöjjön a gyomrod.” Mondta a nő halkan.

Louis köszönetképpen bólintott, majd elvette, leemelve a műanyag fedelet megfújta a forró folyadékot. Óvatosan belekortyolt, halkan sóhajtott, mikor a meleg ital lement a torkán, figyelembe véve az undorító szájízt, amit a tea mellett érzett.

„Emlékszel, miért hívtál?” Kérdezte Dr. Omar, miután várt egy pillanatot, hogy Louis nyugodtan tudjon inni.

A fiú bólogatott.

„Kérlek, mond el, ha tudod.”

Louis ellenállt a kísértésnek, hogy ujjaival összeroppantsa a poharat, helyette vett pár nyugodt lélegzetvételt.

„Mindent meg akartam állítani magam körül. Azt akartam, hogy kevésbé fájjon.”

Dr. Omar bólintott. „És még mindig szeretnéd, hogy segítsek?”

Louis pislogott, majd hosszú ideig bámult az orvosra.

„Igen.” Válaszolta végül.

Nem tudta többé egyedül csinálni. Nem működött. Azt akarta, hogy jobb legyen.

.

.

.

Harry elfordította tekintetét a plafonról, majd néhány perc múlva újra elkezdte bámulni.

„Hívd össze kérlek a csapatot.” Kérte halkan Pault, aki velük szemben helyezkedett el a falnak dőlve, karba tett kézzel.

Mindegyik fiú egymásra nézett, ezzel sugallva a beleegyezésüket.

Harry szó nélkül felállt, és a többiek követték.

Ahogy kérte, Paul azonnal összehívta a többieket.

.

.

.

Louisnak itt volt az ideje, hogy azon gondolkozzon, hogyan is mondja el, miként kezdődött ez az egész. Ez nem olyan volt, mint mikor a lányoknak, a srácoknak, Paulnak vagy akár a managementnek mondta volna.

Ez az ember tudta, mit kell tennie ilyen helyzetekben.

Ez nem lenne teher.

„Én… megerőszakoltak. Így lettem terhes.”

Dr. Omar arckifejezése nem változott.

Még mindig barátságos volt.

Louis biztonságban érezte magát.

„Mond el, mit szeretnél első lépésként. Minden, amit itt nekem elmondasz, a te döntésed.”

Louis lehelyezte az üres poharat a lábai közé.

Biztonságban érezte magát itt.

.

.

.

37. rész

Sziasztok!
Bocsánat, hogy egy napot késtem, csak sajnos tegnap késő este értem haza és a fáradtságtól már azt sem tudtam, merre vagyok.:/
Köszönöm szépen a sok komit és az oldalmegjelenítéseket, hihetetlenek vagyok, nagyon imádlak titeket <3
Ez a rész tele lesz izgalommal és történésekkel, és bár nem a jó értelemben, azért remélem, tetszeni fog nektek.:))
Jó olvasást, puszillak benneteket :*
Judit.xx

Már körülbelül két órája vezethetett, megállás nélkül, mindenre gondolva és semmit sem érezve.

.

.

.

Valamikor megállt egy benzinkútnál, hogy mosdóba tudjon menni, közben pedig teletöltötte a tankot és vett egy csomag sütit. Gyorsan elmajszolta azt a parkolóban, mielőtt tovább indult volna.

.

.

.

Az egész területet végigvezette, mielőtt bekanyarodott volna a régi parkhoz, ahová Harryvel jártak jó néhány alkalommal.

Leparkolt az autóval, ülését kicsit hátrébb húzta, majd miután bezárta magát, lerugdosta magáról a cipőjét.

A hasa egyszer csak vibrálni kezdett.

A baba újra megmozdult. A kisfia újra mozog. Az, aki a hasában él, megmozdult. Vajon rúgott egyet? Elfordult? Vagy csuklott? Valószínűleg képes lenne megmondani, ha a gyermeke csuklana.

A gyermeke.

Az ő gyermeke.

Remegni kezdett és előrehajolt, zihálva vette a levegőt, de még így sem érezte, hogy elegendő oxigénhez jutna a szervezete, nem tudott lélegezni, melege volt, izzadt, remegett, azt mondták, azt mondták neki, hogy hív… nem, nem volt rá képes, mindannyian annyira dühösek voltak rá és ez az ő hibája volt, nem ment neki-

Ügyetlenül nyúlt a telefonjáért, és mikor bekapcsolta, az azonnal rezegni kezdett a nem fogadott hívásokat és üzeneteket jelezve, ám mindezzel nem tudott foglalkozni jelen pillanatban. Szüksége volt… szüksége volt…

Megragadta a farzsebében lévő tárcáját, és kivett belőle egy kis névjegykártyát, hogy az ott lévő telefonszámot azonnal hívni tudja.

Néhány csengés után Dr. Omar vette föl.

’Hello, tessé-

„Mit tegyek, hogy megállítsam?” Zihálta Louis.

’Rendben, kérem, mondja el, ki maga és merre van. Csak a nevét és a tartózkodási helyét.’ Válaszolta a férfi gyengéden.

„Louis vagyok, Ön mondta a kórházban… Ön mondta, hogy hívjam fel. Maga egy pszi- pszi- pszichiáter, ugye?” Kérdezte a fiú és egyre nehezebben lélegzett.

Még mindig nem kapott elég levegőt.

’Ah, Mr. Tomlinson. Igen, én vagyok. Meg tudja mondani, most hol van? Van ott valaki magával?’

„Nem, nincs, egyedül vagyok. A parkban vagyok, de kérem, mondja el, hogy tudom megállítani!” Kérte Louis újra.

’Mit akar megállítani, Louis?’

„Ezt a fájdalmat. Kérem, állítsa meg, vagy mondja el, hogyan kell csak egy kicsit, éppen csak, hogy tudjak újra levegőt venni, segítsen, hogy újra embernek érezzem magam és meg tudhassam állítani ezt a félelmetes érzést. Kérem,” Zokogott, „Kérem, mondja meg, hogy tudom megállítani. Nem bírom… nem bírom megállítani.”

Louis kezdett hiperventillálni, remegett és a légzése olyan egyenetlenné vált, hogy alig tudta tartani a telefonját.

’Louis, azt akarom, hogy figyelje a légzésemet, valamint próbálja meg utánozni azt. Próbálkozzon és tartsa a ritmusomat. Meg tudja nekem ezt csinálni?’ Kérdezte az orvos.

„I-igen.” Válaszolt a fiú, reszelős hangon.

Meghallotta az orvost lélegezni, egy egyszerű mintát, hosszú levegőt be, hosszú levegőt ki.

Hosszú levegőt be, hosszú levegőt ki.

Hosszú levegőt be, hosszú levegőt ki.

’Nagyon jó, Louis. Nagyon jól csinálod. Itt vagyok Dr. Minnie-vel, mert megérkezett a kartonja, szólni kéne valakinek, aki érte tud jönni.’

„H-Harry. Hív-hívja Harryt.” Mondta Louis még mindig zihálva.

'Oké. Lélegezzen továbbra is ugyan úgy, ahogy én tettem. Itt maradok a vonalban, és Önnel együtt csinálom. Ez rendben van?’

„I-igen.”

Louis lehunyta a szemeit, és tartotta a ritmust.

Hosszú levegőt be, hosszú levegőt ki.

Hosszú levegőt be, hosszú levegőt ki.

Be és kilélegzett, és csak hallgatta saját magát, mikor kopogtak az ablakán. Harry volt nekidőlve, mire Louis remegve nyitotta ki neki a kocsi ajtaját.

A göndör átsétált az anyósülés felőli oldalra és beült a fiú mellé.

„Fölhívtam. A pszichiátert.” Motyogta Louis álmosan, miközben mélyeket lélegzett, tartva az állandó ritmust.

’Harry van ott?’ Kérdezte Dr. Omar, mire a srác egy halk igennel válaszolt. ’Beszélhetnék vele, kérem?’

Átadta a telefont, és fátyolos tekintettel nézte, amint Harry a telefonba beszél, valószínűleg róla, de túl fáradt volt és túlságosan is ügyelt a légzésére, hogy bármit felfogjon a körülötte lévő dolgokból. A telefont visszanyomták a kezébe.

’Louis, hogy érzi magát. Milyen a légzése?’

„Fáradtan. Már jobb.”

’Ez remek. Nagyszerű munkát végzett, elhiszem, ha most fáradt. A sok munkától van. Azt akarom, hogy feküdjön le aludni, rendben? Ne harcoljon az alvás ellen, és amint felébredt, jöjjön el hozzám. Ez mind rendben van?’

„Igen, rendben van. De én nem vagyok őrült.” Motyogta.

’Nem, Louis, sosem mondtam ilyet. Aludjon jól, később találkozunk. Hívjon, amint felébredt és szüksége van rám újból, rendben?’

„Oké.”

Mikor a vonal megszakadt, kicsúszott a telefon a kezéből, bele az ölébe. Hallotta Harryt kiszállni a kocsiból, ezért kinyitotta a szemét és figyelte őt, amint megkerüli a kocsit.

„Lou?”

„Hm?”

„Megérinthetlek?”

„Igen.”

„Fel foglak emelni, oké?”

Louis bólintott, és érezte, amint Harry karjai a lába és a háta alá csúszott, belehajolt az érintésbe, mikor a fiú cipelni kezdte valahova.

Harry annyira erős volt.

„A fiúk a kocsiban vannak, oké? Most visszamegyünk a szállodába.”

„Nem, haza akarok menni.” Suttogta Louis.

A fiú érzékelte, hogy megváltoztatták az irányukat.

„Oké, Lou, akkor visszamegyünk a lakásba. Ez így rendben van?”

„Igen, nagyon tutkerály.” Válaszolta Louis egy apró mosoly kíséretében. „Én most alszok egyet, oksa?”

„Jó éjszakát, Lou. Szeretlek.”

Louisnak épp’ csak annyi energiája volt, hogy bólintson, mielőtt mély álomba zuhant volna.

.

.

.