30. rész

Sziasztok:))
Sajnos ez a nyár utolsó napja, holnap kezdődik a suli, amit én személy szerint egyáltalán nem várok. De hát, ahogy mondani szokás, ez van.:/
Köszönöm szépen a rengeteg oldalmegjelenítést, a kommenteket és hogy ennyien olvassátok ezt a kis történetet. Hihetetlenek vagytok, köszönöm<3
Nem is húznám tovább az időt, jó olvasást;)
Puszi,
Judit.xx

„Köszönöm.” Motyogta, és megragadta ruháit, hogy lecserélhesse a fürdőszobában.

Jól volt.

Jól volt.

És ha jobban figyelt volna, hogy Tate bőre ne érjen az övéhez, nem lett volna semmi gond.

Elképzelése egy pillanatra elmosódott.

Jól volt.

.

.

.

Louis visszaszívta, amit tegnap gondolt, hogy inkább a fotózásokat kedveli jobban, mintsem az interjúkat. Túl meleg volt. Legalábbis egy interjúhoz képest, inkább ült volna le.

A mennyezeti világítás újra úgy tűnt, mintha a legmagasabb fokozaton világítana, a vaku állandó kattogásától is szédült, és elég éhes is volt, mivel régóta nem evett, plusz kiadta magából a reggelijét, és még mindig nem heverte ki a tudatot, hogy inkább előbb, mint utóbb kell elmondania a seggfejeknek, akik sokkal többször nehezítették meg az életét, minthogy segítették volna, hogy egy idióta volt, akit sikerült megerőszakolnia valakinek.

És újra elhomályosodott a látása, amiért muszáj volt egy mély lélegzetet vennie.

Tegnap is volt egy hasonló szituációja.

Eltelhetne egy nap anélkül, hogy ne lenne gyenge? Csak egy?

A smink teljesen rászáradt az arcára, ami miatt még melegebbnek érezte a környezetet, és míg hálás volt a sötét színeknek, amit viselt, hogy az izzadsága valószínűleg nem üt át, azok közben csak szívták magukba a hőt.

Egy pillanatra körülötte mintha minden lelassult volna, és a hangok sem jutottak el a tudatáig. Ökölbe szorította kezeit, és fejét kissé megrázta, amitől most már tisztábban látott.

Jól volt.

A szíve kissé túl gyorsan dobogott, de nem tudott foglalkozni vele.

Nem akart kolonc lenni. Csak túl akart már ezen az egészen esni, hogy utána visszamehessen a szállodába, zuhanyozzon, hogy lemossa magáról ezeket az érzéseket, és remélhetőleg jó sok időt töltsön az anyjával.

A szoba forogni kezdett.

„Louis, el tudnál fordulni egy kicsit balra?”

A fiú pislogott, még mindig forgott körülötte minden, de követte az utasításokat.

A kamera mögött lévő ember bizonyára meg lehetett elégedve a kapott eredménnyel, mivel továbbra is kattintgatta a gépét. A forróság mostanra kezdett elviselhetetlenné válni. Louis jobb színész lehetett, mint gondolta magát, és míg az operatőr egy újabb felvételt készített volna róla, szemei fennakadtak.

„Kapd el!” Hallotta utoljára a mondatot, majd minden elsötétedett körülötte.

.

.

.

Amint Louis felébredt, rögtön a zakóját kezdte el ügyetlenül húzgálni.

„Forró.” Motyogta kábán, mire valaki lesegítette róla az anyagot.

„Jézusom, de hisz’ csurom víz!”

„Értesítetted Dr. Minniet?”

„Épp vele beszélek. Korházba kell vinnünk?”

„Megvan az anyukája-

„Hozzatok neki egy kis vizet-

„Egy nedves anyagot, amivel le tudjuk hűteni-

„Csöndet.” Zihálta Louis. Túl sok dolog történt körülötte, és szüksége volt egy kis nyugalomra, hogy vele együtt ő is meg tudjon nyugodni.

Gyűlölte magát. Mindössze csak néhány pillanatra próbált meg erős maradni, és máris sikerült mindent tönkretennie. Melege volt, fáradt, ráadásul megint egy koloncnak érezte magát.

Valaki segített neki felülni, mire lassan kinyitotta szemeit. Harry volt előtte, mielőtt oldalaihoz nyújt volna a göndör. Felkiáltott, megdöbbent, mikor Harry hirtelen kapta fel a karjaiba, és leült a kanapéra. Mielőtt viszont Louisnak bármi esélye is lett volna megszólalni, egy telefont dugtak a kezébe.

’Sorold a tüneteid.’

Oh. Ez az orvosa volt.

„Én um, szédülök és melegem van. Nagyon melegem.” Motyogta, és kezével legyezni kezdte magát.

Valaki egy hideg, nedves törülközőt nyomott a tarkójára, mire megkönnyebbülten sóhajtott egyet.

’Ettél ma valamit?’ Kérdezte a nő.

Louis az ajkába harapott. „Igen, de én, um, kihánytam.” Válaszolt halkan.

’Hm. Megtudhatnám az okát?’

„Igen.”

’El is árulod?’

„Nem.”

’És négyszemközt elmondanád?’ Kérdezte.

„Igen… talán.”

A doktor sóhaját telefonon keresztül is jól lehetett hallani. ’Nem tudok segíteni, ha nem engeded, Louis. Tud neked segíteni valaki egy privát területet találni?’

Louis körülnézett. Az emberek mindenhol rá pillantgattak, miközben egymással beszélgettek. Harry mellette ült a kanapén, pislogás nélkül meredt rá, mire Louis újra az ajkába harapott. A többi fiú pár méterre volt tőle.

„Kikísérnél a mosdóba, kérlek?” Kérdezte Harrytől, aki a homlokát ráncolta, de persze bólintott.

A fiú felkelt, majd Louist is felsegítette.

”El tudlak újra vinni.” Mondta Harry, mire Louis megrázta a fejét.

Mindenki rájuk szegezte tekintetüket, mikor a folyosón sétáltak. Amikor az ajtó elé értek, Louis belépett rajta és kezét felemelve, jelezve Harrynek, hogy álljon meg.

„Jól vagyok, csak adj egy percet.”

„Louis, az előbb ájultál el. Eszméletlen voltál.” Mondta Harry, és szemeit aggodalom sötétítette el.

 „Harry. Bízol bennem?” Kérdezte halkan Louis.

A göndör mozdulatlanná vált, és alaposan nézte a másik tekintetét, mielőtt bólintott volna.

„Hamarosan kijövök. Jól vagyok.”Motyogta a kisebbik, és becsukta az ajtót.

Igen, Louis remekül tudott hazudni.

A fiú a füléhez emelte a telefont. „Hello?” Kérdezte.

’Mond el, mi történt.’

„Um, az új asszisztensünk azt mondta, kell egy másik találkozó a managementtel, és nagy a valószínűsége, hogy el kell mondanom, hogy mi történt. Én um… kiakadtam és hányni kezdtem. Aztán elkezdődött a fotózás.”

’Mikor kezdtél szédülni?’

„Miután hánytam. Ezután kellett össze-vissza szaladgálnom.” Motyogta.

’És mi a helyzet a meleggel?’

„Talán egy órával rá jelentkezett?” Felelte bizonytalanul.

’Rendben, abból, amit elmondtál nekem, a szédülés és a hányinger volt a két legvalószínűbb jele a közelgő pánikrohamnak.’

Louis kezeit ökölbe szorította, és lecsúszott a fal mentén a földre.

„Oké…”

’Továbbá tapasztaltam, hogy az enyhe hőemelkedések gyakoriak a terhesség idején. A hőhullámokat a szorongás okozhatja.’

A doktor hagyta emészteni a hallottakat, mielőtt folytatta volna.

’Veled együtt a kicsi sem jutott táplálékhoz, ez történt az imént. Louis, ha nem érzed jól magad, szólj valakinek. Le kell a dolgokat kicsit lassítanod. Megértem, hogy ez bosszantó, de hagyni kell, hogy menjenek a saját különböző ütemükben, mint ahogy a te életednek is, de a tested túlórázik, hogy mind te, mind a baba a lehető legjobb formában legyetek. Ha nem működtök együtt, nem csak magadnak okozol fájdalmat, hanem a fiadnak is.’

A fia. A saját babája. A fia.

„Rendben.” Felelte kábán.

’Nem lesz semmi gond. De ha valami megint történne, és úgy értem bármi, szólj valakinek és hívj föl.’

„Oké.” Suttogta.

’Átadnád valaki másnak a telefont, kérlek?’ Kérdezte, mire Louis óvatosan felállt, és kissé kábán az ajtó felé sétált, amit kinyitott.

Szembe vele még mindig Harry állt. A fiú szó nélkül átadta a telefont, mielőtt megtámaszkodott volna az ajtófélfának, és lehunyta volna a szemét.

Nem sokkal ezután egy másik helyen ült. Egy tábla csokoládét nyomtak a kezébe, és egy üveg vizet. Miközben rágcsálta a csokoládét, energiája lassan visszatért, mielőtt mohón ivott volna a vízből. Még mindig éhes volt, de legalább szédülése kissé alább hagyott.

Egy ventilátort állítottak el, hogy hűtse, ami kezdett használni.

Hőemelkedése elmúlni látszott.

És egy enyhe hő csapta meg.

Sarah bukkant fel.

„Szóval, lehet kissé zavaros, de ez egy tanulási folyamat. Tate azt mondta, készít neked olyan ruhákat, amik sokkal légáteresztőbbek lesznek az ilyen problémák elkerülése végett, és a mennyezeti világítást is átszabályozzuk. A többi fiú is megizzadt, de ez rád nyilvánvalóan súlyosabban hat. Legközelebb ez már nem fog megtörténni. De a következő alkalommal, ha rosszul érzed magad, kérlek, szólj előre. Együtt kell működnünk néhány pont alatt.”

Louis bólintott.

„Rendben. Szerencsére készült néhány nagyon jó felvétel, mielőtt elájultál volna. Szóval itt készen is vagyunk. Bár, ha akarjátok, még módosíthatunk a képeken. Srácok, itt van néhány titoktartási megállapodás, ami alá kéne írnotok. Gyertek egyesével. Ne aggódjatok, hoztam tollakat.”

Egyszer csak Tate jelent meg a fiú ruháival.

 Louis figyelmen hagyott mindenkit körülötte, megragadta ruháit, és visszament a mosdóba átöltözni.

.

.

.

29. rész

Sziasztok:))
Nagyon örülök, hogy már ennyien vagyunk, köszönöm szépen a sok kommentet is. Nagyon imádlak titeket.<3 
Nos, ez a rész nem lett annyira eseménydús, de muszáj egy ilyennek is lennie, mert lassan, de biztosan haladunk az izgalmas részek felé.:))
Nem is dumálok fölöslegesen, jó olvasást, és élvezzétek ki a pár napot, ami még a nyárból maradt.:/
Puszillak titeket,
Judit.xx

Amint Louis eltűnt, Jay a fiú felé fordult. Harry idegesen lépett hátrébb.

„Légy óvatos vele. Törékeny. Nem néz ki úgy időnként, de bízz bennem. Ő annyira törékeny, Harry.”

A göndör tágra nyílt szemekkel bólintott. „Az leszek. Ígérem, az leszek.”

„Rendben.”

Aztán a nő a kannához fordult.

.

.

.

Felöltözve és elkészülve Harry és Louis a kanapén voltak elnyúlva, mielőtt az ajtó felől érkező hangos kopogás meg nem szakította volna a csöndet.

„Srácok? Idő van. Tegyétek el a farkatokat!” Hallatszódott Niall hangja, mire Jay nyitott ajtót felvont szemöldökkel.

Niall felvisított, arca egyre vörösebb lett.

„Oh istenem, Mrs. Tomlinson, annyira sajnálom, elfelejtettem, hogy itt van.” Nyögte ki szégyenkezve.

Liam és Zayn sírva estek össze a földön a fiú mögött. Paul felsóhajtott, és karját összefonta maga előtt, elrejtve mosolyát. Louis nyugodtan kortyolgatta a teáját, miközben Harry félrenyelte az övét.

„Oh, semmi baj.” Nevetett a nő is, és visszasétált Harry és Louis italáért.

„Később találkozunk, kicsim.” Mondta megcsókolva fia arcát.

Mind elindultak, míg Niall csak mögöttük battyogott, „Oh, istenem. Akkora egy seggfej vagyok.”

.

.

.

Szerencsére voltak frissítők, mikor megérkeztek, ezért a fiúk egyből elkezdték pusztítani azokat, és állandóan az ételek közt settenkedtek. Sarah már ott volt, Louis bármerre is ment, állandóan a lányt látta.

A fiú nyilvánvalóan tetszett neki.

Tate is jelen volt, épp’ szöszleszedőt használt egy olyan nadrágon, mint amilyet Louis viselt. A férfi az ajkába harapott, és szemeit Harryre kapta, aki Zaynnel beszélgetett, mielőtt felállt és elindult volna.

„Szia.” Köszönt Louis nem sokkal utána.

Tate megugrott, és tengelye körül megpördülve nézett Louisra. A fiú is azonnal megugrott.

„Én csak azt akarom mondani, hogy sajnálom, amiért tegnap úgy kiborultam.”

Tate nézte egy kis ideig, mielőtt előhalászta volna zsebéből a telefontját.

’Rendben. Megértem.’

Louis elolvasva az üzenetet, összezavarodott.

Mit ért ez alatt?

Már éppen nyitotta volna a száját, hogy megkérdezze, mikor Sarah lépett melléjük. „Jó reggelt. Ettél már valamit?” Kérdezte, és Louis bólintott. „Remek. Szóval, hallottam, hogy elmész baba cuccokat venni az anyukáddal és még másvalakivel.”

Louis ismét bólintott.

„Oké. Nos, kellene egy plusz biztonsági az ilyen kis kiruccanásokra is. A jövőben, ha tudsz, szólj Paulnak vagy nekem, így időben meg tudjuk szervezni. A biztonságod kiemelt fontosságú, még a napirendedben történt kis részletek is. Ezután meg kell beszélnünk egy másik találkozót a managementtel. Végre befejeztünk egy nagyszerű turné menetrendet, amit a terhességed miatt terveztünk és úgy hallottam, hogy kellenek még pár dolgok, hogy… meg tudjuk vitatni a terhességed körülményeit.”

Louis csak bámult rá. Volt egy olyan érzése, hogy tudta, mire céloz a lány, de fáradt volt ehhez az egész sztorit elmondani. Lefárasztotta őt ez az egész, és ez… nem volt egy kellemes érzés. Tudhatta volna, hogy nem tudja elmondani, csak a hozzá legközelebb állóknak. Tudhatta volna, ha tudomásul veszi a ’csapatban'.

Nem tudta elképzelni, milyen lenne, ha az egész világ tudna a titkáról.

Hányinger húzta össze a gyomrát belül, és nagyot nyelt, tudta, hogy ennek az oka a félelem volt, és nem a tünetek. Azokat a napokat már rég maga mögött hagyta.

„Minden rendben?” Kérdezte a lány, mire bólintott.

„Fürdőszoba.” Mindössze ennyit mondott, és Tate máris annak irányába mutatott.

Louis sarkon fordult, majd elindult, arcát kényszeredetten megacélozva ment, hogy az emberek, akik mellett elmegy, ne hogy megkérdezzék, hogy van-e valami baja. Valaki nagyon az oldala mellett állhatott abban a pillanatban, hiszen mikor odaért, egy egy emberes fürdőszobát talált, amin zár is volt. Becsukta maga mögött az ajtót, és miután magára zárta, a falhoz támaszkodva botorkált el a vécéig.

Fejét a háta mögött lévő hűs csempének nyomta, majd nagyokat lélegzett, ki és be, de semmit sem segített, mert a következő sóhaj után öklendezni kezdett, és térdre borult a vécé csésze előtt.

Mindent kiadott magából, amit reggel nagy nehezen lenyomott a torkán. Várt egy kicsit, mielőtt újra hányt volna. Muszáj volt, hogy lenyugodjon. Ez nem történhet meg. Nem ennyi ember előtt.

Ma kétszer is történt ilyen, amiért megijedt valamitől, és ezt nem tudta lefogadni. Miért félt mindig ennyire? Miért tart mindez ilyen sokáig? És miért volt ilyen gyenge?

Remegő lábakkal, de felállt, a vécé lehúzása után a mosdócsap fele botorkált. Megnyitotta a hideg vizet, alá tette a kezét, majd lefröcskölte néhányszor az arcát, forró nyakát is lehűtötte kezeivel, és a száját is kimosta. Ezután a tükörbe bámulva gyakorolta a ’jól vagyok’ arcát.

Amikor valamennyire tűrhető volt álarca, Louis vett egy mély levegőt, és visszasétált a szobába. Szemeivel azonnal Harryt kereste, újra és újra, mígnem meg nem találta az említett személyt, aki a rövid távollét után is hiányzott neki.

Tökéletes.

Visszasétált oda, ahol Tate ült.

„Van egy rágód?” Kérdezte, mire a férfi kihúzta zsebéből egy csomaggal, és átnyújtotta a fiúnak.

„Köszönöm.” Motyogta, és megragadta ruháit, hogy lecserélhesse a fürdőszobában.

Jól volt.

Jól volt.

És ha jobban figyelt volna, hogy Tate bőre ne érjen az övéhez, nem lett volna semmi gond.

Elképzelése egy pillanatra elmosódott.

Jól volt.

.

.

.

28. rész

Sziasztok:))
Meghoztam a kövi részt, bár kicsikét rövid lett és nyomasztó, azért remélem tetszeni fog.
Köszönöm szépen a sok komikat, a több mint 29700 oldalmegjelenítést és a 33 feliratkozást. Nagyon imádlak benneteket. Higgyétek el, feldobtátok vele a napomat, szóval, köszönöm nektek.<3
Na de nem is szövegelnék fölöslegesen, jó olvasást, és jó nyarat. Élvezzétek ki, ami még van belőle, mert nagyon rohan:(
Puszillak benneteket,
Judit.xx

„Gyere ide.” Motyogta Harry, mire Louis előrehajolt, és szívni kezdte a másik nyakát.

Harry nyögései, az ajkain valamint nyelvén lévő vibráció volt az, ami örömöt okozott Louisnak. Megragadva a göndör fürtöket rántotta azokat meg, majd tovább folytatta tevékenységét.

Harry ajkát egy nyögés hagyta el, és teste görcsbe rándult, miközben elment, Louis egy pukkanással vált el a göndör nyakától, és elbűvölten nézte a férfi arcát, ahogy az szétesik. Feje ismét Louis vállában kötött ki, miközben harcolt azért, hogy levegőhöz jusson.

Harry elhúzódott, és kihúzta kezét bokszeréből, mire Louis agyát teljesen ellepték a hangok. Az idősebbik egy pillanatot vetett Harry koszos kezeire, majd hátrataszította a göndört, amennyire csak tudta. Harry meglepettségében hátracsapódott, és azonnal Louisra nézett, aki a másodperc töred része alatt kezdte üveges szemekkel a szoba másik sarkát bámulni. 

„Louis?” Kérdezte Harry, miközben tágra nyílt szemekkel ült fel.

Louis összeszorította a szemeit, és kétségbeesetten és kétségbeesetten próbálta a hirtelen szétizzadt tenyerét a pizsama nadrágjába törölni.

„Sajnálom, csak… megmosnád a kezed? Kérlek?” Kérdezte mélyeket lélegezve.

Harry lenézett a kezeire, és azonnal kapcsolt, hogy mi történt. Felkelt, és rögtön a mosogatócsaphoz rohant, hogy alaposan meg tudja mosni kezeit. Amikor végzett, óvatosan odament a másikhoz, egy kis helyet hagyva közöttük. Louis lassan nyitotta ki a szemeit, és mikor látta, hogy a göndörnek tiszta a keze, újra képes volt normálisan lélegezni.

„Sajnálom.” Mondták egyszerre.

„Ne kérj bocsánatot.” Újra egyszerre mondták, mielőtt halkan fölnevettek volna.

„Minden rendben?” Kérdezte Harry, mire Louis bólintott.

„Igen, csak, én öm, én nem bírom látni az… élvezeted nyomát. Az, öm…”

Egy kép villant be szemei előtt, amint egy idegen anyag csöpög végig a lábán, mire hevesen megrázta a fejét.

„Louis?” Kérdezte ismét, hangja nyugtalan volt.

„Nem szeretem látni. Vagy akár érezni.”

Harry bólintott, és a másik felsóhajtott, mivel érezte a csalódottságát.

„Ez bosszantó, tudom.”

„Nem vagyok mérges.” Mondta Harry. „Ez… értelemszerű. Én személy szerint nem értem teljesen, de öm, amin keresztülmentél… szörnyű, szóval…”

Harrynek fogalma sem volt, hogyan kellene ez ügyben vigasztalnia Louist, de átkozott legyen, ha nem próbálta volna meg. A kisebbik elmosolyodott.

„Köszönöm, Harry. Mindig annyira megértő vagy.” Motyogta, és csupasz lábára nézett.

Nem érdemli meg, hogy legyen egy olyan barátja, mint Harry.

„Hát…” Kezdett bele a göndör, mire Louis felnézett rá. „Szeretlek, szóval, ez csak természetes, inkább, minthogy ne is próbálkozzak, nem igaz?”

Az idősebbik mosolya kiszélesedett. „De, azt hiszem.” Mondta válaszul.

Harry nagyot sóhajtott. „Még mindig nem érted.” Motyogta, mire Louis összevonta szemöldökét.

„Mit?” Kérdezte, mire Harry felnevetett egyszerű reakcióján.

„Szeretlek, Louis.” Ismételte.

„És én is szeretlek?” Válaszolta Louis, mire a göndör hangosan felnyögött, miközben kezeivel eltakarta arcát.

Louis érezte, mintha valami fontosat hagyott volna figyelmen kívül. „Harry, sajnálom, én ezt nem értem.”

A másik erre nem mondott semmit.

„Harry?” Kérdezte halkan, és addig sétált, mígnem közvetlenül előtte nem volt. Kezeit kinyújtva fogta meg Harry alkarját.

„Szeretlek, Louis.” Mondta újra.

„Tudom, Harry.” Válaszolta, mire a magasabbik megint felnevetett.

„Nem, Louis. Egyáltalán nem.”

Már épp nyitotta volna a száját, hogy megkérdezze Harrytől, ezt mégis hogy értette, mikor kopogtak az ajtón, aztán benyitottak. Paul kukucskált be a kis résen.

„Oh, nagyszerű, fönt vagyok. Még van tizenöt percünk, mielőtt mennénk. Minden rendben, fiúk?”

Mindketten bólintottak, és Paul becsukta maga mögött az ajtót.

Louis visszafordult Harryhez, de a fiú kezében telefon volt.

„6:10 van.”

Oh. Hát ezért nem kelt méh fel az anyja.

„Akarsz zuhanyozni, vagy majd később fogsz?” Kérdezte Harry, mire a másik bólintott.

„Majd zuhanyozok, ha visszaértünk. Így nem jön le a smink és a többi hülyeség, mielőtt anyával elmennénk… vásárolni.”

Harry erre felkapta a fejét. „Oh, remek. Nem lenne baj, ha én is mennék?” Kérdésére Louis az ajkába harapott.

„Nem tudom, lehet anyum ilyen anya fia dolgot akart.” Mondta bizonytalanul.

„Ne légy nevetséges, Boo.”

Mindketten megugrottak, mikor Jay jelent meg előttük néhány lépésnyire.

„Jól tudod, Harry, hogy te és a fiúk mind a család tagjai vagytok.” Mondta mosolyogva, majd megcélozta a konyhát.

„Szia, anyu.” Mosolygott Louis.

„Szia, kicsim.”

„Szép pizsama, anya.” Kuncogott Harry, és Jay felnevetett. A fiú végignézett a Hello Kittys alvós ruháján és papucsán.

„Köszönöm, kedvesem. Ezt kaptam az ikrektől karácsonyra. Most, ti ketten, siessetek készülődni. Csinálok nektek egy csésze italt, mielőtt még elmennétek.”

Mindketten bólintottak.

„Lehetsz az első.” Mondta Harry, mire Louis bólintott, kicsoszogott a szobából, és becsukta maga után az ajtót.

Amint Louis eltűnt, Jay a fiú felé fordult. Harry idegesen lépett hátrébb.

„Légy óvatos vele. Törékeny. Nem néz ki úgy időnként, de bízz bennem. Ő annyira törékeny, Harry.”

A göndör tágra nyílt szemekkel bólintott. „Az leszek. Ígérem, az leszek.”

„Rendben.”

Aztán a nő a kannához fordult.

.

.

.

27. rész

Sziasztok:)))
Sajnálom, hogy ilyen későn hoztam a részt, de csak most tudtam befejezni, mivel még mindig nem ébredtem fel az ámulatomból. Aki még nem hallotta, Louis ma a londoni Természettudományi Múzeumot kész kastéllyá varázsolta, hogy a beteg(vagy épp most gyógyult) kisgyerekek egy estére hercegnők/hercegek legyenek. Plusz az ebből összegyűlt összeget egy alapítványnak adja.:")) Mondanom sem kell, mennyire büszke vagyok most Tommora, hihetetlen, mikre nem képes, nagy RESPECT neki.<3 
Bocsánat a felesleges szavakért, szóval be is fogom, remélem tetszeni fog nektek a mostani fejezet. Imádtam fordítani, szerintem rá fogtok jönni, miért, ha elolvassátok.;)
További kellemes nyarat, hétfőn találkozunk.:))
Puszillak titeket.:*
Judit.xx

Louis kis idő múlva, mikor felébredt, rájött, hogy valaki más karjaiban van. Szemét lehunyva tartotta, és megpróbált visszaaludni, mivel eléggé kimerült volt, de Harry egyszer csak megmozdult alatta.

Eléggé gyorsan rájött, mi volt ennek az oka.

„Megint kemény vagy.” Motyogta Louis, minek hallatán Harry azonnal megmerevedett.

„Csak úgy megjegyzésképp mondom, hogy a combod a farkamat nyomja.” Válaszolta a göndör.

Volt igazságalapja, amit mondott. „Nagyon gyorsan ver a szíved.” Mondta Louis, mire Harry nyelt egyet.

„Már egy ideje.” Válaszolta, és a kisebbik fél bólintott.

„Gyakran van ez, mikor velem alszol?”

Érezte, amint szavai hatására Harry megrándul, mire Louis elpirult.

„Ez a negyedik alkalom. Először volt, mikor a lakásodon voltunk, és te aludtál. Aztán a kocsiban. Amikor bezárkóztunk a szekrénybe… és most.”

Az összes többi esetet elfelejtette megemlíteni, de Louis nem kell, hogy tudjon róla.

„Hm.” Válaszolta Louis.

„Ez kiborít téged?” Kérdezte Harry félénken, mire Louis megrázta a fejét.

„Nem, csak meglepődtem, ennyi az egész. Még mindig nem értem, hogy tudok ennyire hatással lenni rád.”

A göndör nem válaszolt semmit. Kíváncsi volt a másik arckifejezésére, ezért Louis arrébb csúszott, hogy jobban lássa, de Harry levegő után kapott és szorosabban fonta Louis körül a karját, hogy megállítsa.

„V-várj.” Motyogta a magasabbik feszülten.

„Sajnálom sajnálom sajnálom.” Szabadkozott Louis azonnal.

Egy pillanatra hallgatta Harry remegő levegővételeit. Hirtelen érzett valami meleget.

„Miért nem mész el zuhanyozni? És, tudod…” Motyogta Louis, de Harry azonnal felhorkant.

„Egy hálószobában vagyunk, Louis. Anyukád hallótávolságon belül aludt el, én így biztos nem megyek sehova. Istenem.”

Louis nevetésben tört ki, mire a másik rögtön felnyögött.

„Louis, légyszi…”

Az említett ajkába harapva próbált lecsillapodni. „Bocsi, csak… el tudod ezt hinni?”

„Talán megpróbálhatom. Lehet, még a problémámtól is megszabadulok.” Válaszolt Harry gúnyosan.

Louis visszafojtotta nevetését, mielőtt hirtelen egy remek ötlete nem támadt. Gyorsan mozgott, és egy pillanat alatt terpesztette szét Harry lábait, olyan szélesen a kanapén, hogy kényelmesen bele tudjon ülni. Harry automatikusan ragadta meg Louis csípőjét, miközben tágra nyílt szemekkel bámulta a fiút.

„Hogy érzed magad?” Kérdezte hirtelen Harry, miután percekig meredt szótlanul.

Louis a homlokát ráncolta. „A merev péniszeden ülök, és te kérdezed, hogy hogy vagyok?”

„Számomra mindig te voltál az első.” Válaszolta Harry egy kis vállrándítással, és Louis megint elpirult, mivel Harry csodás szavakkal mondta el, hogyan is érez iránta.

„Oh.” Felelte, nem tudta, mi mást mondhatna néhány másodpercig. „Köszi, azt hiszem. Én…” Harapta el a mondatot, és a babára gondolt, az ő kisbabájára, és a hirtelen támadt védelmező ösztönére. „Azt hiszem, jól vagyok.”

Csend volt megint.

Harry egy percre remegni kezdett, miután Louis lenézett rá.

„Milyen nagyok a pupilláid.” Hajolt le csodálkozva, hogy egy kicsit közelebbről is lássa.

Harry beharapott ajkakkal nézett fel a másikra, elhatározta, hogy nem mozdul, semmiképp sem akarta, hogy Louisnak kényelmetlen legyen, de Istenem, annyira szüksége volt valami hasonlóra, de ez egy kicsit nehéz volt, tekintve, hogy Louis a problémáján ült éppen.

„Mozogj.” Szólalt meg Louis hirtelen.

Harry csak pislogni tudott.

„Mozoghatsz. Csináld úgy, ahogy neked jó.” Magyarázta Louis, mire a göndör zavarodottabb lett.

„Még mindig rajtam ülsz.” Motyogta szemöldök ráncolva.

„Nyugi. Nem zavar. Hol máshol csinálhatnád? A konyhában? A folyosón? Az egyik fiú szobájába?”

Harrynek leesett az álla.

„Kivéve, ha ez zavar téged. Mert engem egyáltalán nem. Nem mondanám, ha kényelmetlennek érezném.”

Harry csak bámult rá.

„Te nem… te nem ő vagy. Bízok benned.”

Harry még mindig csak bámult rá.

Louis felsóhajtott, mielőtt hozzá dörgölőzött, és Harry összerezzent, ujjaival még jobban szorította a fölötte levő csípőjét. Harry végül félretolta fejével a másikét, így Louis rávezette tekintetét, aki lenyűgözve bámulta a másik szemeiben lévő tüzet, ami abban a pillanatban lobogott benne, majd a göndör rózsaszín elnyílt ajkait kezdte tanulmányozni.

Louis érezte, amint farka megrándul.

Oh.

Nem igazán gondolt arra, hogy ezek rá is hatással lehetnek. Meglepő volt, ám nagyon jó érzés. Harry továbbra is hozzá dörgölőzött, és egy erőteljesebb lökésnél Louis hangosan szívta magába a levegőt.

A göndör azonnal megmerevedett, mire Louis egyből megragadta a fiatalabb ingét.

„Folytasd.” Kérte halkan, mire a másik lelkesen tette, amire kérték.

Louis végre megtalálta az a ritmust, amivel a legkényelmesebb volt, és wow, ez pontosan annyira jó volt, mint mikor legelőször kényeztették egymást.

„Gyorsabban.” Akadt el Louis lélegzete, mire Harry engedelmeskedett, nagyon jól csinálta, hm, de még milyen jól.

„É-én, még, Istenem Louis, e-el fogok meh-menni.” Hebegte Harry, minden egyes szava között nyögve egyet, és megragadva a másik fenekét húzta magához még közelebb, mert így nem tudta eléggé élvezni, nagyon jó volt ez neki, de mégsem… „Ez nem elég.” Nyögte Harry, mire Louis kinyitotta szemeit, de nem hunyta le újra.

„Mi nem elég?” Kérdezte szórakozottan.

Ebben a helyzetben Harry alig tudott gondolkodni, mintha egy másik bolygóra került volna, egy hasonlóra, mint amilyen ez is volt.

„Ez nem elég… muszáj… muszáj-

„Mi muszáj?” Kérdezte Louis, igyekezett koncentrálni.

Harry hangokat adott ki. Nagyon szexi hangokat.

„Többre.” Kapott Harry levegő után.

„Többre?” Nézett szemöldök ráncolva a másikra, kinek arca teljesen kipirult.

„Többet többet többet többet…” Kántálta, és a fenébe is, a hangja megfeneklett.

És ez hihetetlen élvezetes volt.

Harry hirtelen ült fel, mire Louis felkiáltott, kétségbeesetten ragadta meg az alatta lévő vállát, így nem borult fel.

„Sajnálom.” Motyogta Harry, majd vadul nyúlt be egyik kezével nadrágjába, míg a másikkal Louis derekát tartotta. Louis tágra nyílt szemekkel nézte, amint Harry marokra fogta magát, és sziszegő hangot adott ki, mielőtt még feje előre zuhant volna, a másik vállára.

„Sajnálom.” Motyogta újra Harry, „Muszáj, hogy megérintsem… nem tudom…” Nyöszörgött, mielőtt még káromkodni kezdett volna.

„Ne, rendben van, csitt, semmi baj.” Suttogta Louis halkan, és tényleg így is gondolta.

Annyira magával ragadták az események, hogy ha még akart sem tudott volna leszállni Harry öléről, csak nézte, ahogy a fiú a darabjaira hullik.

Egy kis része Louisnak a szeme előtt lengette a vörös zászlókat, mert már előtte négyszer is voltak Harrynek gondjai, mielőtt még belefogtak volna ebbe az egészbe, és szinte mindig kiborult, mikor látta, vagy megérezte a saját spermáját, szóval elég nagy volt a lehetősége, hogy ez most is rosszul végződik, de annyira jó érzések töltötték el, és egyáltalán nem akarta, hogy ezek a dolgok rosszakká váljanak.

Ezeket a gondolatokat mind arrébb taszította, és csak Harryre fókuszált, csak Harryt, wow, Harryt, Harry nyögéseit, morgásait, zihálásait, káromkodásait, reszketéseit, keze fejő mozdulatait, úgy, hogy néha hozzádörgölőzött, a csípőjénél lévő zsibbasztó érzést, amit Harry ujjai váltottak ki belőle…

Elképesztő volt látni.

„Nézz rám, Harry.” Suttogta Louis, mire az említett felemelte fejét, hogy pillantásukat egybefűzzék, pupillája akkora volt, hogy a felette lévő alig tudta kivenni a zöld íriszeket.

Louis meg akarta érinteni, de tudta, hogy mit érezne, ha megtenné. Louis magához is akart volna nyúlni, de akkor az a sors várt volna rá, mint előbb a göndörre.

Ismét arrébb lökte gondolatait, és csak Harryre figyelt.

Csak rá, hogy mennyire is gyönyörű.

„Gyere ide.” Motyogta Harry, mire Louis előrehajolt, és szívni kezdte a másik nyakát.

Harry nyögései, az ajkain valamint nyelvén lévő vibráció volt az, ami örömöt okozott Louisnak. Megragadva a göndör fürtöket rántotta azokat meg, majd tovább folytatta tevékenységét.

Harry ajkát egy nyögés hagyta el, és teste görcsbe rándult, miközben elment, Louis egy pukkanással vált el a göndör nyakától, és elbűvölten nézte a férfi arcát, ahogy az szétesik. Feje ismét Louis vállában kötött ki, miközben harcolt azért, hogy levegőhöz jusson.

Harry elhúzódott, és kihúzta kezét bokszeréből, mire Louis agyát teljesen ellepték a hangok. Az idősebbik egy pillanatot vetett Harry koszos kezeire, majd hátrataszította a göndört, amennyire csak tudta. Harry meglepettségében hátracsapódott, és azonnal Louisra nézett, aki üveges szemekkel bámulta a szoba egyik sarkát pár pillanatig.