33. rész

Sziasztok!
Sajnálom, hogy a múltkori rövidebb volt, de még csak most gyűröm le a betegséget, és ezért lett az rövidebb.:(( 
Remélem ez a fejezet tetszeni fog.:) Az elejét nem nagyon szerettem, viszont a vége kárpótolt mindenért. Valami hihetetlenül édes lett.:")
Köszönöm szépen a tetszikeket, a sok oldalmegjelenítést és Dreamynek az előző részhez a komit, ígérem, nemsokára válaszolni fogok rá.:)
Puszillak benneteket, jó olvasást <3
Judit.xx

Louis csak bámult maga elé.

„Mert egyre jobban leszel majd, ha kapni fogsz segítséget, amire tényleg nagy szükséged van, és ez sokkal többet fog érni nekem, függetlenül attól, hogy életed hátralévő részében utálni engem.” Motyogta Zayn, majd felállt, és megkerülte az asztalt. „Most pedig egyél.”

Louis arcára simította kezeit, majd egy puha csókot hintett a homlokára, mielőtt lehajolt volna, és óvatosan megpuszilta Louis hasát.

„Szeretlek, Louis.” Mondta halkan, majd megfordult, és kisétált.

A fiú lassan, de befejezte az evést, közben végig Zayn és Harry szavai jártak a fejében.

.

.

.

Harry kint ült a tetőn, míg Liam az egyik oldalán, Niall a másikon. Egyikük sem mondott semmit. Egyikük sem tudta, igazán mit is mondjon.

Mit is mondhattak volna?

Mindent hallottak, és bár a két srác gyanította, hogy Harry érez valamit Louis iránt, és talán fordítva is így van, arra egyikük sem számított, hogy ennyire mély a dolog, valamint, hogy így jön ki az egész szituáció.

Ajtónyitódásra kapták fel a fejüket, és mint kiderült, Zayn sétált ki hozzájuk. Az ablakpárkányra hajolt, majd rágyújtott. Az időközben feltámadt szél miatt nem ment a fiúkra a füst, de Harry azon találta magát, hogy feláll, és odasétál Zaynhez.

„Adsz egy szálat?” Kérdezte egy idő után.

„Ez a te ’sajnáltatom magam’ bulid?”

Harry szomorúan felnevetett. „Ja.”

Zayn átnyújtott egy cigarettát és a maradék két szálat visszadugta.

„Nem hiszem, hogy igent mondott, ugye?” Kérdezte a fekete.

Harry felsóhajtott. „Nem tudom mit vártam, hogy őszinte legyek. Nem is tudom, miért mondtam mindazokat el.”

Egy különösen nagy szívás után köhögni kezdett, és Zayn megveregette a vállát, mielőtt visszatette volna a szájába.

„Igen, elég hülyeség volt.” Értett egyet Zayn, mire Harry egyik lábát föltette az ablakpárkányra, és fejét a mögötte lévő kis oszlopnak döntötte.  

„Nem tudom, mit tegyek.” Suttogta a göndör.

„Nincs semmi, amit igazán tehetnél. Egyikünk sem.” Felelte Zayn, és nézte a fölfelé gomolygó füstöt. „Szinte mind most nőttünk fel, Harry. Egyikünk sem tudja igazán, hogy egy ilyen helyzetben mi a helyes döntés. Mi nem… nem vagyunk szakemberek. És Harry!”

„Hm?”

„Ugye tudod, hogy ez a szerelem nem fogja helyrehozni Louist?”

Harry felnézett rá.

„Mondjuk, hogy a karjaidba rohan, érted? Mondjuk ő is bevallja, hogy viszont szeret, mint te, vagy valami hasonló. Ő még mindig beteg. A szerelem nem gyógyítja meg.”

Harry visszadöntötte a fejét. „Ő beteg, nem?”

Zayn felsóhajtott. „Rá kéne venni, hogy beszéljen valakivel, mielőtt még túl késő nem lesz.”

„Túl késő?” Kérdezte Harry, és újra Zaynre nézett.

„Ezt magyaráztam neki is pár perce. Az állapota egyre rosszabb, és ha nem kap segítséget, el fogják vinni egy olyan helyre, ahol majd nem lesz választása amiatt, hogy semmit sem akar elmondani. Mindent egyedül akar megoldani, viszont semmilyen helyes döntést nem hoz, és tenni sem tesz semmit, csak sodródik az árral. Nincs jól, Harry. És a szerelmedtől nem lesz semmilyen mágikus varázslat, ami mindenre megoldást talál. Ki kell beszélnie valakivel a dolgait, aki kellőképpen tudja az olyan szituációkat kezelni, mint amilyen ez is.”

Harry hagyta, hogy agya feldolgozza a hallottakat, és ahogy múlt az idő, érezte, hogy egyre rosszabb és rosszabb lesz.

„Csak azt szeretném, hogy minden rendben legyen.” Mondta Harry, hangját a sírás fojtogatta.

„Mindannyian azt szeretnénk.” Válaszolta Zayn magához húzva a göndört.

.

.

.

Louis úgy érezte, mintha valaki nagyon fontos ember lenne, miközben körbe-körbe sétáltak a plázában vagy tizenkét biztonsági őr kíséretében, arra menve, amerre ő vagy anyukája akart.

Ők választották ezt a helyet, mivel ez volt a legnormálisabb és a legnyugodtabb a többi hatalmas plázával meg ilyenekkel egyetemben. Néhány ember megtorpant és bámult rájuk, de a biztonságiak jeges tekintettel néztek vissza, ezzel elérve, hogy a legkevesebb fotó készülhessen.

Mégis, Louis kicsit úgy érezte, mintha egy ketrecben lenne, azt se tudva, merre mennek. Jay megérezhette fia rossz közérzetét, mivel megfogta a kezét.

„Rendben, kincsem. Kezdjük valami egyszerűvel. Szeretnél először ruhákat nézni?”

Louis bólintott.

„Oké. Menjünk.”

Mindketten besétáltak az egyik kisbaba üzletbe. Louis óvatosan haladt a sorok közt, nézte az apró ruhadarabokat, néhányat pimasz idézetek díszítették, míg mást lágy pasztellszínek fedtek be, pici sapkák, apró cipőcskék, rugdalózók és sok más nem tetsző logóval.

Mindegyik dolgot megbámult, amit a babák méretére megterveztek… babák, mint amilyen az ő hasában is nőtt, ezzel még inkább alátámasztva az igazságot.

Bármi éppen aktuálisat is gondol bele, benne él, bár már csak néhány hónapig. Visszafordult az anyjához.

„Nem akarok itt lenni. Meggondoltam magam.” Mondta, hangjába igyekezett annyi kedvességet csempészni, amennyit csak tudott.

„Rendben van.” Mondta a nő, miután meglátta remegni a fia kezét, ezért kivezette őt a boltból. „Menjünk fagyit enni. Szeretnél?” Kérdezte.

A fiú bólintott. Leültek egy asztalhoz, majd Louis elmondta az anyukájának, hogy mit szeretne. „Egy perc és jövök vissza, Boo.” Mondta.

Nézte, ahogy a nő elsétál, mielőtt sóhajtva körülnézett volna. Meglátta, amint egy csapat lány őt nézi, majd látta, hogy a biztonságiak kiterelik őket. Louis intett Paulnak, aki a közelben állt.

„Szükséged van valamire?” Kérdezte a férfi, mikor odaért.

„Igen, tudnál szólni azoknak a lányoknak, hogy idejöhetnek? Nincs baj. Már csak hárman vannak.” Motyogta, és megigazította fején lévő sapkáját.

Paul egy pillanatig fürkészte a fiút, mielőtt a bólintott volna, és belebeszélt a walkie-talkiejába. A lányok levegő után kapkodtak és izgatottan ugrándoztak, mielőtt gyorsan megnyugodtak és elindultak volna. Mikor odaértek, idegesen állták körül, majd az egyik megszólalt.

„Szia, Louis. Mi ööö… mi csak ezeket szeretnénk átadni neked.”

Louis a kis zacskókra nézett, ami mindegyikük kezében pihent. „Honnan tudtátok, hogy itt leszek?”

Egy másik lány bűntudatosan hajtotta le a fejét. „Öm, anyukám itt dolgozik a plázában. Ők az én két legjobb barátnőim, szóval…”

„Oh.” Felelte.

Átadták neki az ajándékokat, amit a fiú egyesével nyitott ki, óvatosan belekukkantva azokba. A legelsőből egy kis kötött, rózsaszín pulóvert húzott elő. A másodikban egy apró, zöld, kötött sapka volt, míg az utolsóban egy pár picike, kék, szintén kötött zokni. Mindbe egy kis cetlire rá volt írva, ’Kötni Louisnak’.

Többször is pislogott, közben a ruhákat nézte, mielőtt lassan a lányokra nézett volna. „Ezeket nekem készítettétek?” Kérdezte halkan.

„Igen, um, emlékszel arra a lányra, aki egy kis kezeslábast csinált neked? Nos, nagyon tetszett nekünk és neked is, ezért egy csomóan elhatároztuk, hogy készítünk neked ilyeneket. Tetszenek?”

„Én… igen, nagyon aranyosak, köszönöm. Hány… hányan csináltok ilyeneket?”

A lányok elpirultak. „Um, van ennek egy twitter és egy facebook oldala.A twitteren eddig, azt hiszem, tizenkétezren vagyunk, és a facebookon is rengeteg like van meg ilyenek, és az emberek fel is szokták tölteni a fotóikat a ruhákról.” Válaszolt az egyik.

Louis hátranézett az anyukájára, aki kezében telefon volt. Visszanézett a lányokra. „Le akartok ülni? Anyum mindjárt visszajön, és meg szeretném mutatni neki.”

„Igen!” Sikították, mielőtt lejjebb vették volna a hangjukat. „Bocsi, igen.”

„Mi a nevetek?” Kérdezte a fiú felülve.

„Clara.”

„Melanie.”

„Trish.”

„Tudnátok kérlek egy twittert mondani?” Kérdezte és elővette a telefonját.

Mind a négyen a telefon fölé hajoltak, és Louis legördített a lap aljára, képeken é képeken, amiket az aranyos rajongók kötöttek neki és a gyermekének. Szó szerint nem tudta elhinni.

„És ezeket mind magatoktól csináljátok?”

„Aha.”

„Elképesztő.”

Felnézett az anyukájára, aki már letette a telefont, és úgy tűnt, már a fagylalt megrendeléseket várta. Azután lenézett az ajándékokra, amik gondosan az asztalra voltak helyezve, és lassan végigsimított a rózsaszín pulóver puha anyagán ujjával.

„Be fogom követni őket.” Motyogta, majd hozzátette, „És titeket is, srácok. Mondjátok a twittereiteket.”

Mindhárman izgatottan mondták el neki, és Louis úgy érezte, mintha egy kis boldogság csomagot kapott volna, ami beragyogta, amiért ilyen sok ember volt, aki törődött vele, és amiért cserébe ennyi embert képes boldoggá tenni ő is.

„Louis, kicsim, mi ez az egész?”

Felnézett, és Jay állt az asztal mellett a fagylaltokkal.

„Anyu, nézd, miket kaptam! Baba cuccok, és úgy hívják ezeket, hogy Kötni Louisnak!”

Jaynek elállt a lélegzete, leült Louis mellé, és megnézte az ajándékokat.

„Lányok, ezek gyönyörűek.”

A nő visszanézett Louisra, akinek egy hatalmas mosoly volt az arcán. Egy valódi mosoly, ami túl ritka volt az utóbbi időkben.

Szinte sugárzott.

.

.

.

32. rész

Halihó!
Nagyon sajnálom (megint!!!), amiért csak most hoztam a részt, és nem egy nappal ezelőtt, de sajnos betegen nehezebben megy a fordítás:( Remélem azért kiengesztellek benneteket a résszel, mert bár nem olyan hosszú, itt is jelentős mondatok fognak elhangzani!
Köszönöm szépen az előző fejezethez kapott sok kommentet, rengeteget jelentenek nekem:") Nagyon örülök, hogy időtöket nem sajnálva írtok hosszú sorokat, mert bár egy "Jó rész volt, köszi!"-vel is megelégednék, ti hosszabban fejtitek ki a véleményeteket. Köszönöm:") <3
Puszillak benneteket, remélem most már hétfőn tudok jelentkezni a kövivel.:)
Judit.xx

„Nem lehet belém szerelmes, anyu.” Suttogta.

„Miért kicsim? Miért nem lehet?”

„Mert nem vagyok neki elég jó.” Felelte, és úgy tűnt, eddig elfogyott könnyei újult erővel térnek vissza és mossák el az arcát teljes erővel.

 „Hihetetlenül szeretlek, és ha akarnám, se tudnám ezt megállítani!”

Arra a napra gondolt vissza, mikor Harry megpróbálta ezt neki elmagyarázni, de ő nem értette.

Nem, ő az egészet nem értette.

Louis szíve majd’ meghasadt.

Hihetetlenül fájdalmasan.

.

.

.

Louis vagy tíz percen keresztül sírt. Csak tíz percig tartott, mivel ha folytatta volna, biztos volt benne, hogy nem hagyja abba. Ez után megkérte anyukáját, hogy egy kicsit egyedül lehessen, majd rendbe szedte magát és felöltözött. A nő csak vonakodva hagyta magára, de tudta jól, hogy mindkét fiúnak időre van szüksége.

A fiú végigvezette ujjait a pulton, amin Harry támaszkodott, majd megrázta fejét, haját szárazra törölte a törölközővel, egy kis testápolót kent el a bőrén, és felhúzta a ruháit.

Végezetül szemügyre vette magát a tükörben. Szemeit vörös karikák keretezték, alatta apró táskák pihentek, bőre nyúzott volt, mire gyomra bukfencezett egyet. Egy srác nézett vele farkasszemet, aki teljesen ki volt merülve…

Elég jól nézett ki ez a srác, ahhoz képest, kinek hasában egy idegentől kapott baba pihent, akit az egész világ el fog ezért ítélni, akinek random pánikrohamai és hőhullámai vannak, és aki lassan, de halad a veszélyeztetett terhesség felé, akinek az elméje folyamatosan elszáll, aki nyomás alatt sokkal nagyobb ’felelősséget cipel’, akinek a legjobb barátja az imént közölte vele, hogy szerelmes belé, amit viszont Louis teljesen elrontott a gyerekes viselkedésével…

Louis úgy gondolta, elég jól néz ki a körülményekhez képest. Egy mély lélegzetet vett, és kisétált a fürdőszobából. Jay mindaddig az ágyon ült.

„Nem akarok beszélni róla, anya, kérlek. Csak szeretnék enni valamit, hogy utána el tudjunk menni vásárolni vagy valami.” Mondta a fiú.

Az asszony egy ideig némán meredt a fiára, mielőtt bólintott volna. „Rendben.” Felelte.

Louis visszasétált a másik szobába. Liam és Niall ugyan úgy hiányzott a társaságból, mint Harry.

Harry…

Zayn a konyhaszigeten ült. Louis leült vele szembe és elkezdte oda-vissza lóbálni a lábát.

„Szóval, mi történ—

„Nem akarok róla beszélni.”

Zayn felhorkant. „Louis, muszáj mondanod valamit.”

A fiú a mondatot meghallva felnézett.

„Semmit sem mondasz el. Soha.”

„És ez az én döntésem.” Válaszolta Louis, túl fáradt volt az örökké való civakodáshoz, viszont hajlandó volt, hogy ismét egy esélyt szerezzen, hogy meg tudja hozni saját döntéseit.

„Hogy dolgozzunk így veled? Plusz tartsunk mindent kézben is?”

Louis már nyitotta volna a száját, hogy válaszoljon, de meggondolta magát.

„Tényleg azt hiszed, hogy vissza tudod szerezni az irányítást, ha sosem beszélsz arról, ami veled történik mindig?”

Louis nem akarta ezeket hallani. Megragadta a kajáját, levette a fedelét, majd magához vett egy villát.

„Rendben leszek.” Motyogta.

„És mi nálad a rendben? Állandó pánikrohamok, ájulások, rémálmok, rettegés és félelem?”

Louis újra felpillantott.

„Mert ebben nincs semmi sem ’rendben’. Ez kínzás. Rendben voltál, mielőtt ez megtörtént volna veled. Az a ’rendben’ mostanra teljesen eltűnt. Valami szörnyűség történt. Ez, amiben most vagy, a legalja.”

Louis kényszerítette magát, hogy elkezdjen enni, mert hihetetlen gyorsasággal kezdte elveszteni az étvágyát, viszont ételre pedig szüksége volt.

„Meddig fogod még kínozni magad, hogy rájöjj, ezt abba kell hagynod?” Kérdezte Zayn.

„Én… nem kínzom magam.”

„De, pontosan azt csinálod.”

Louis letette a villáját. „Ez mind Harry miatt van?”

„Rohadtul nem. Most egyáltalán nem Harryről van szó. Hanem rólad. Harry nem akart erről beszélni veled, mert túlságosan is szerelmes beléd. Csak egy kicsit vak volt. Anyukád sem akarta ilyen részletesen elmondani neked a dolgokat, mert a fia vagy és egy tonnányi komplikáció lett volna mögötte. Niall utál ilyen helyzetekbe kerülni. Nem tudná kezelni, és inkább hagyná az egészet a fenébe. Liam pedig minden este ki szokott akadni, mert nem tudja, hogy mit tegyen. Az ember az ötleteit nem mindig tudja olyan jól elmagyarázni, mint amennyire kitalálta azokat. Amióta mindig faképnél hagysz, azóta nem találkoztok naponta Danivel és Ellel, sőt, még még fel sem hívod vagy írsz nekik, pedig kellene. Ja, ez már régóta szemet szúrt.” Vonta meg a vállát Zayn.

A srác elővett egy cigarettát, és az ujjai közt kezdte forgatni.

„Szóval faképnél hagyhatsz. Elmondtam, amit akartam, bár jó néhány álmatlan éjszakát hagyott maga után, miközben többet aggódtam e miatt, mint saját magad.”

Louis kezei remegni kezdtek.

„Van választási lehetőséged, ugye tudod? És komolyan azt gondolom, hogy hozz egy döntést, mert ez a valami, ami ezt tette veled, valami iszonyatos.”

Louis összerezzent.

„Viszont az időd fogy a döntésed meghozatala közben.”

Louis légzése felgyorsult.

„Nem lettél jobban, Louis. Az idő nem gyógyít be minden sebet. Csak begennyesedik tőle. És, ahogy látom, össze fogsz törni.”

Louis szemei könnybe lábadtak.

„Valaki más lesz majd a felelős érted, ha nem kapsz sürgősen segítséget. Így vagy úgy, de muszáj lesz beszélned valakivel. Függetlenül attól, hogy a saját lábadon mész oda hozzá, vagy hordágyon gurítanak oda.”

Louis nem tudta, mit mondjon.

„És ha ez be fog következni, én hagyni fogom, és biztos vagyok benne, hogy minden más körülötted lévő ember is hagyni fogja.”

Louis csak bámult maga elé.

„Mert egyre jobban leszel majd, ha kapni fogsz segítséget, amire tényleg nagy szükséged van, és ez sokkal többet fog érni nekem, függetlenül attól, hogy életed hátralévő részében utálni fogsz engem.” Motyogta Zayn, majd felállt, és megkerülte az asztalt. „Most pedig egyél.”

Louis arcára simította kezeit, majd egy puha csókot hintett a homlokára, mielőtt lehajolt volna, és óvatosan megpuszilta Louis hasát.

„Szeretlek, Louis.” Mondta halkan, majd megfordult, és kisétált.

A fiú lassan, de befejezte az evést, közben végig Zayn és Harry szavai jártak a fejében.

.

.

.

31. rész

Sziasztok!
Sajnálom, hogy csak most jelentkezek, de egy kicsikét elcsúsztam a résszel, tegnap elég pörgős napom volt, és azt hittem, be tudom fejezni a fordítást. Ne haragudjatok:((
Egyébként hogy telik a suli?Jó, tudom, hülye kérdés, mindenki utálja a korán keléssel együttxddd
Ez a rész eléggé hosszú lett (a wordben 6 oldal lett) és nagyon eseménydús. Remélem tetszeni fog nektek, a végkifejlettől függetlenül:)
Köszönöm szépen a rengeteg oldalmegjelenítést, a sok-sok komit és a 38 feliratkozót. Hihetetlenek vagyok, köszönöm:")) <3
Nem is húzom tovább a szót, jó olvasást:) (a véleményetekre nagyon kíváncsi vagyok a rész elolvasása után!:) )
Puszillak titeket, a sulihoz meg kitartást;)
Judit.x

„Rendben. Szerencsére készült néhány nagyon jó felvétel, mielőtt elájultál volna. Szóval itt készen is vagyunk. Bár, ha akarjátok, még módosíthatunk a képeken. Srácok, itt van néhány titoktartási megállapodás, ami alá kéne írnotok. Gyertek egyesével. Ne aggódjatok, hoztam tollakat.”

Egyszer csak Tate jelent meg a fiú ruháival.

 Louis figyelmen hagyott mindenkit körülötte, megragadta ruháit, és visszament a mosdóba átöltözni.

.

.

.

A szállodába visszavezető autóút mindenkinek megnyugtatóan hatott, hogy minden rendben van a fiúval, és amiért az utazás alatt végig evett, aki végérvényesen is utálta magát az összes rossz dolgaival együtt.

Minden egyedül az ő hibája volt.

.

.

.

Mikor megérkeztek a hotelbe, Louis hangulata szörnyű volt. Szó nélkül lépett ki a járműből, mire a fiúk idegesen néztek egymásra, ahogy visszaindultak Harry és Louis szobájába.

Az anyukája a kanapén volt és most, hogy belegondolt, eléggé aljas dolog volt tőlük, hogy a közös társalgóba ültek le, miközben ott meleg és nehéz volt a légkör, de a fiú egy ideje csak saját gondolataiba volt merülve, amik valahol a pokolban lehettek, ezért megrázva a fejét söpörte őket arrébb, mintha ezzel késleltetni tudná a bekövetkezhetetlent.

„Louis! Jól-

„Jól vagyok.” Szakította félbe. Rossz érzés volt, hogy csak ennyivel el is intézte a dolgot, de egyszerűen nem tudta kezelni a helyzetet, amire most vágyott, csak egy zuhany volt.

Gyorsan hagyta el a szobát, mikor Harry a nevén szólította.

„Várj, Lou. Muszáj enned valamit. Szólok a szobaszerviznek.”

Louis sóhajtott, visszafordult, és bosszúsan nézett a csapatra.

„Majd, ha lezuhanyoztam.” Válaszolt jeges hangon.

Liam már nyitotta volna a száját, hogy Harry ötletét támogassa, de Louisnak valami hihetetlenül erős megjelenése lehetett, mert a barátja fogai hangosan összekoccantak, mikor állkapcsát becsukta.

„Lou-

„Harry, esküszöm. A szobaszerviznek még legalább húsz percig, míg elkészítik a kaját. Addig simán le tudom mosni magamról a koszt, ami rám ragadt második bőrként. Azt hiszem, ennyit megérdemlek.”

A göndör dühösen szólt vissza. „Csak azt akarom, hogy biztonságban legyél, Louis! Nem kell ezeket elmondanod nekem.”

„Ne mond meg nekem, hogy mit csináljak!”

„Tehát nem javasolhatok semmit, ami hasznos lenne az egészségedre nézve?”

„A földön való zuhanyzásban mi nem biztonságos?”

„Mert gyenge vagy, és nincs a gyomrodban semmi kaja. Mi van, ha elájulsz nekem a zuhany alatt?”

„Akkor gyere oda a fürdőhöz, és nyomd a füled az ajtónak, ha ennyire érdekel vagy kiabálj nekem ötpercenként abban az esetben, ha a fejem a zuhany padlóján van és a saját mocskomban fulladozok, majd azután remélhetőleg érezni fogod a tisztára mosott segglyukamat, hisz már úgyis félúton vagy!” Köpte Louis dühösen, mielőtt trappolva rohant volna a hálószoba ajtajához, hogy aztán maga után erősen bevágja.

Ködös tekintettel szedte össze ruháit a zuhanyzás utánra, majd nem is olyan később már a hűvös permet alatt állt. Beszappanozta magát, majd erősen dörzsölni kezdte a bőrét, hajat mosott és a vizet állítgatta, hogy a lehető legerősebben érje a sugár, miközben csak állt alatta és gondolataiba mélyedt.

Telt az idő, miközben szemeit lehunyva állt, és mindent kizárt körülötte. Várta, hogy a harag halványuljon, ami elég sokáig eltartott. Minden érzelme mintha megsokszorozódott volna, ami a hormonoknak vagy a traumának volt köszönhető.

Az élete kész romhalmaz volt, amiben egy könnyű célponttá tette ki magát. Egy könnyű áldozattá.

„Louis.”

A fiú kinyitotta szemét, hogy lássa Harry homályos alakját a zuhanyajtó mögül. Kinyitotta az ajtót, majd kilesett belőle.

„Jöttél ellenőrizni, hogy még mindig élek?” Louis hangjában lévő bosszússágát bárki könnyedén kihallhatta.

Harry megvonta a vállát. „Kopogtattam, háromszor is. De nem válaszoltál.”

Louis csak pislogott. Hiszen semmi sem hallott!

„És ez már vagy fél órán át.” Tette hozzá Harry.

Louis összeráncolta homlokát. Ezen a napon nem éppen volt fejben a többieknél. Nem. Szinte soha sem volt ott fejben. Megvonta a vállát, semmilyen hangulatot nem tükrözött tettével.

„Nos, köszönöm ezt a remek megfigyelést. Akár mehetsz is.”

„Enned kéne.” Válaszolta a göndör.

„És fogok is. Majd ha végeztem.”

„Elég sok idő telt el, és még mindig zuhanyozol. Rendeltem neked parmezános csirkét. Szóval menjünk.”

Louis keserűen felnevetett. „Még mindig megszabod, hogy mit csináljak.”

„Javasoltam.” Válaszolta Harry, és igen, Louis felismerte a hangjában lévő hozzáállást.

„Akkor micsoda erőteljes ’javaslat’ volt, huh.”

Harry felállt. „A francba már! Csak segíteni próbálok.”

„Nem akarom, hogy segíts, Harry. Ne most.”

A göndör felnevetett, mire a mosdó csempéje visszaverte a kemény hangját. „Nem választhatod, hogy mikor szeretném felkínálni a segítségem.”

Louis felhorkant. „Ha valakinek felkínálják a segítséget, a másiknak személyiségi joga, hogy elfogadja vagy visszautasítja azt. Szóval, ha kell a segítséged, majd élek vele.”

Már épp be akarta csukni az üvegajtót, mikor Harry gyorsan kezével kitámasztotta azt. „Mi baj van azzal, ha most segíteni szeretnék, Louis? Miért kell visszautasítanod? Azzal a részével van a baj, hogy én aggódok az egészségedért? Mert én tényleg nem látom, hogy mi az, ami a problémád velem. Az, ha egyszer szeretném, hogy rohadtul ennél valamit és nem ájulnál el újra? Világosíts fel.”

Louis meg akart ütni valamit. „Elegem van abból, hogy állandóan segíteni kell. Unom már, hogy az idődet vesztegeted velem, és hogy mindig itt vagy, pedig a saját életeddel kéne aggódnod. Nem kell minden egyes kis ügyemnél-

„De én nem bánom. Csak segíteni szeretnék Louis, szóval kérlek-

„Hagyj már békén Harry-

„Majdnem elvéreztél a karomban!” Kiáltott fel Harry hirtelen.

Louis megdermedt.

„A fürdőszoba padlóján találtalak meg véresen, és azt hittem, hogy meg fogsz halni! Azt hittem, elveszítelek! Úgy éreztem, mintha az életem abban a pillanatban ért volna véget, miközben néztem, amint az oldaladra fekve szenvedsz a fájdalmaktól és a véred beterít téged, engem és a padlót! Annyira megijedtem, Louis, és semmit sem tudtam tenni, hogy segítsek! Sírtál álmodban, egész idő alatt. Olyan sok rémálmod volt. Csak ott ültem, és hallgattam a zokogásod, és semmit sem tudtam ellene tenni. Annyira féltél, és hihetetlen sok fájdalmat éltél át, ami ellen semmit sem tudtam tenni. Ma pedig elájultál. Hirtelen estél össze, alig tudtalak elkapni. Kész csoda, hogy meg bírtalak fogni. Nem reagáltál egy percig semmire. Egy percig csak a szemhéjaiddal néztem farkasszemet, és semmit sem tudtam tenni, csak nézni! Az az ember… miután tett veled valamit, otthagyott téged ájultan, otthagyott egy babát, az, akiről azt sem tudod, hogy szereted-e, aki annyi fájdalmat és fájdalmat hagyott maga után, és emiatt utálod magad, tudom jól, hisz látom rajtad, és semmit sem tudok ez ellen tenni! De meg fogom próbálni! Mindig fogok próbálkozni! És nem fogom abbahagyni! BÁRMIT megteszek, hogy megpróbáljam, ha ettől jobban vagy! Kérlek, ne mond, hogy hagyjam abba, mert nem tudom! Nem tudom abbahagyni! Ahhoz túlságosan is ragaszkodom hozzád, Louis. A szívemet őrzöd, és szükségem van rád, mert szeretlek! És mindent meg fogok tenni azért, hogy rendben legyél! Azt akarom, hogy minden rendben legyen! Csak te számítasz nekem, annyira szeretlek! Hihetetlenül szeretlek, és ha akarnám, se tudnám ezt megállítani-

Amint szavai, vagyis inkább utolsó mondatát kiejtette Harry a száján, abbahagyta a kiabálást, mire Louis megesküdött, hogy szíve megszűnt dobogni.

Harry tágra nyílt szemekkel nézett le a másikéba, kezével elengedte a zuhanyzó ajtaját, és reszketve takarta el a száját, és külsőleg teljesen úgy hatott a cselekedete, mintha vissza akarná szívni kimondott szavait.

„Hihetetlenül szeretlek, és ha akarnám, se tudnám ezt megállítani!”

Ez a mondat pörgött le újra és újra Louis agyában, szétfröcskölve ezzel a falat, mintha csak egy festék lenne, ami ugyan úgy szivárgott be Louis lelkébe, elszínezve bőrét, akárcsak egy tetoválás, beleégtek a szívébe is…

„Én-nem, én…” Kapott Harry levegő után, de Louis semmit sem bírt mondani, gondolatait egyedül az előbb kimondott mondat töltötte ki, és a fiú tágra nyílt szemekkel nézett a másikra.

Louis nem volt benne biztos, hogy még mindig képes volt lélegezni.

„Hihetetlenül szeretlek, és ha akarnám, se tudnám ezt megállítani!”

Harry megrázta a fejét, de Louis továbbra is csak bámulta. Mi mást lett volna képes csinálni?

Harry nem szeretheti őt. Nem őt, aki teljesen össze volt zavarodva, aki koszos és mocskos volt. Nem őt, aki hülye volt, akit felcsináltak, aki lassan már az ép eszét is elveszti…

Nem őt, nem őt…

„Hihetetlenül szeretlek, és ha akarnám, se tudnám ezt megállítani!”

„Nem.” Suttogta Louis hitetlenül.

Harry arca meggyötört lett, és Louis biztos volt benne, hogy sosem felejti el azt a fájdalmat, mielőtt a göndör kilépett volna.

Louis sikítani szeretett volna. Harry az előbb tárta fel az érzéseit, és Louis…

Louis nem tudta…

Nem tudta, egyszerűen nem…

Az anyja rontott be a fürdőszobába, miközben Louis lecsúszott a zuhanypadlóra, a hideg vízzuhogott a bőrére. A nő sietve zárta el a vizet, és áttekerte törülközővel a fiát, hogy egy kicsit legalább erkölcsét megőrizze, már ami maradt belőle.

„Louis?” Kérdezte óvatosan, próbálta magára vonni figyelmét, miközben ő még mindig elkerekedett szemekkel bámult.

„Nem lehet belém szerelmes, anyu.” Suttogta.

„Miért kicsim? Miért nem lehet?”

„Mert nem vagyok neki elég jó.” Felelte, és úgy tűnt, eddig elfogyott könnyei újult erővel térnek vissza és mossák el az arcát teljes erővel.

 „Hihetetlenül szeretlek, és ha akarnám, se tudnám ezt megállítani!”

Arra a napra gondolt vissza, mikor Harry megpróbálta ezt neki elmagyarázni, de ő nem értette.

Nem, ő az egészet nem értette.

Louis szíve majd’ meghasadt.

Hihetetlenül fájdalmasan.

.

.

.