20. rész

Sziasztok csillagvirágaim! Nos, nagyon sok időt vett igénybe ez a rész, és a 95%-át még csak nem is nekem köszönhetitek, hanem Jucikának. A gépem és az én egészségügyi állapotom sem hág a tetőfokára mostanság, valamint idióta módon elkezdtem egy másik fandom felé kacsintgatni, ami két új fordítást is eredményezett az életemben, ugh. Mostantól lehetségesen a részeket két felé fogjuk bontani és a felét én, a felét pedig Juci fordítjuk majd, mert én valahogy nem bírom, mégis, nagyon sajnálom, hogy nem tudok nektek annyi részt hozni, így új döntést kellett hoznom. Igyekeznem kell a háttérbe szorítani kissé a másik fandomomat, hogy erre is legyen időm nameg persze energiám. És még egyszer sajnálom a sok várakozást. Imádlak titeket. xx

Raven Agrippa

Louis pislogott párat, majd zavartan felülve észlelte a sötétséget. Olyan melegség, csend és kényelem vette körül, amilyet eddig évek óta nem érzett. Mocorgott egy kicsit, megtámasztva a fejét, és elkezdett érezni egy monoton…

Egy szívverést.

Egy takaróba volt bebugyolálva, és valakinek a karjai közt feküdt egy szűk, kis térben, de mégsem félt.

Miért?

Ezután kezdtek visszajönni az emlékei a tegnap esti… pánikrohamról? Elmondta a fiúknak.

Oh, istenem, beszélt a fiúkkal. Elmondta nekik.

És… Harryvel van bezárva.

Szóval ő most egy szekrényben volt, Harry karjai közt, és ez az érzés… olyan jó volt, mint ahogy a helyzet megkívánta, és ez tetszett neki.

Óvatosan megmozdította a takaró alatt lévő karját, és résnyire kitolta az ajtót, csak hogy lásson valamit. A napfény azonnal beszökött a kis résen, rávetülve Harry arcára, kiemelve barna fürtjeit, végigszaladt átlós vonalat húzva a fiú vonásaira; jobb szeme sarkán át, le egy pillanatra az orráig, és kiemelve a duzzadt, vörös ajkakat.

Louis végignézte a mellette fekvőt. Hallgatta az ütemes légzést, és érezte, hogy Harry mellkasa mikor emelkedik, vagy süllyed. Louis amennyire óvatosan csak tudott, megfordult, majd lovaglóülésben a fiúra ült, és csak figyelte. Letette mindkét kezét Harry mellkasára, majd mikor egy kicsit megmozdította, megtalálta az a helyet, ahol a legjobban tudta érezni Harry dobogó szívét.

Bár csend volt, de a képzeletében lévő hangok, amelyeket hallott, nemhogy gyengültek volna, egyre hangosabbak lettek. Louis ezután fölvezette egyik kezét Harry hajába, míg a másikat a mellkasán hagyta, hogy meg tudja tartani az egyensúlyát. Lágyan beletúrt a göndör fürtökbe, rövid körmeivel a fejbőrt masszírozva.

Harry halkan felsóhajtott.

Louis elmosolyodott, mielőtt ügyesen feltápászkodva egy puha csókot nem hintett a másik homlokára. Egy pillanatig ott tartotta a száját, visszagondolva, mikor este Harry kézen csókolta, majd visszadőlt.

Zöld szemek kukucskáltak vissza rá.

A csend még mindig fennállt, egyik tekintet sem ingott meg egy pillanatra sem, még akkor sem, mikor Louis szemei elkezdtek könnyezni a sok pislogás nélküli percek miatt.

„Amikor megcsókollak, eszedbe szokott jutni az az ember?”

Louis lélegzete elakadt, és pislogni kezdett, majd végül a mellettük lévő ajtóra vezette a tekintetét.

„Néha.” Válaszolta, hangja nem volt olyan érdes, mint korábban.

Annak az éjszakának az emlékei mindig beférkőztek az agyába, de ha Harry megcsókolta, mindig elüldözte őket.

„És mi a helyzet a BBC stúdió mosdójával? Vagy mikor a szállodában egyszer-

„Az valami más volt.” Szakította félbe Louis, még mindig őt vizslatva.

Harry a következő kérdést csak percek múlva tette fel, mikor már jól átgondolta azt.

„Megbántad valaha is? Mikor csókolóztunk?”

Ezúttal Louis a szemeibe meredt. „Soha.” Válaszolta, miközben kinyújtotta kezét, majd Harry arcára helyezte, majd végig simított vele lefelé, mielőtt elhúzta volna azt. „Soha, Harry.”

Harry megfogta Louis kezét. „Ez az igazság? Tudnom kell. Tudnom kell, hogy soha semmilyen módon sem ijesztelek vagy bántalak meg téged.”

Louis ismét pislogott. „Féltem elmondani neked. Féltem a reakciódtól. De tőled nem.” Louis megállt, hogy átgondolja szavait, közben pedig Harry összefűzte ujjaikat. „Mikor legelőször elhagytál, mikor még nem is mondtam semmit. Fájt. És mikor újra elhagytál, miután elmondtam neked. Az is fájt.”

Harry elfordította tekintetét, de Louis megrázta fejét. „Nézz rám, Harry.”

A fiú visszapillantott.

„Azt hiszem… az emberek gyakran bántják a szeretteiket, rendszerint tévedésből. Tudom, hogy sosem okoznál fájdalmat. És néha furcsa és szeszélyes leszek, amivel meg foglak bántani, de én sem szándékosan. Bízok benned, Harry. És ígérd meg, hogy mindig itt leszel nekem. A-az az ember… aki direkt… ő f-fájdalmat okozott nekem. De tudom, hogy te nem fogsz. Legalábbis nem szándékosan. Sosem szándékosan.” Válaszolta Louis, a végét szinte csak suttogva.

Harry felnézett rá, mire a másik állta a tekintetét, hogy bebizonyítsa neki, az előbb igazat mondott.

Végül Harry bólintott, majd hirtelen felült, mire Louis kicsit megingott, de gyorsan elkapta a derekát, hogy megtámassza őt.

A hangulat a szekrényben teljesen megváltozott, és Louis összes szőre az égnek állt. Remegni kezdett, szívverése felgyorsult, és sebesen kezdte kapkodni a levegőt.

Harry megnyalta ajkait, mielőtt megkérdezte volna, „Megcsókolh-

Louis nem hagyta a fiút, hogy befejezze, kissé feljebb húzta térdeit, hogy egy magasságban legyenek, majd összenyomta ajkaikat. Harry levegő után kapott, ezért Louis rögtön átdugta nyelvét a másik szájába, mire Harry összerezzent, rohadtul megremegett, és annyira érthető reakció volt, mivel a levegő konkrétan izzott körülöttük.

Harry végre kitalálta, hogy mit csináljon a kezeivel, így azok Louis inge alá csúsztak, és cirógatni kezdték a hátát. Anélkül húzta közelebb Louist, hogy megnyomta volna a hasát. Az ujjait a hátába ásta amivel Louisból egy hosszú sóhajt váltott ki, valamint gerince ívbe feszült. Egy percre álltak meg, egymásra bámultak, mielőtt Harry visszaesett, kezei pedig feje mellé zuhantak.

Homályos zöld szemek néztek erősen Louiséba, majd ismét Harryhez hajolt, hogy összeforrasszák ajkaikat, és szelíd csókokat lopjanak egymástól, most már sokkal lágyabban. Harry követte a másik ajkainak mozgását, kezeit pedig Louis fenekére simította. Ösztönözte, hogy emelkedjen fel öléből, közben Louis izgatón lefele kezdve végigcsókolt Harry nyakán, mire az ajkával bebarangolt úton át végig érezte Harry nyögéseit.

„Lou…” Suttogta Harry, és Louis elmosolyodott, miközben ajkai még mindig Harry nyakán voltak, de megállt egy pillanatra, hogy levegőt vegyen. A fiatalabb fiú kezei Louis fenekéről derekára vándoroltak, ujjai lágyan cirógatta a finom bőrt, mígnem tovább futtatta körkörös mozdulatokkal Louis hasára. A fiú megdermedt.

„Zavar téged?” Kérdezte Harry csöndesen.

Louis gondolkodni kezdett, miként válaszolhatná meg a kérdést.

„Bosszant, hogy mások is látják. Azt akarom, hogy senki se nézze.”

Egy pillanatig egyikük sem mozdult, mígnem Harry újra meg nem szólalt. „Én láthatom?” Kérdezte suttogva.

Louis fölemelte a fejét, és pár percig Harryre bámult, mielőtt visszafeküdt volna a helyére, ahol eddig volt. A göndör fiú felült, majd a falnak vetette a hátát, mire Louisnak el kellett löknie magát, hogy visszafeküdhessen eredeti helyére. Louis egyik kezét szemei elé fektette, eltakarva azokat, míg másikkal lefelé siklott, ujjaival megmarkolta pulóvere szélét, majd lassan húzta föl az anyagot, hogy felfedje a pocakjában növekvő kis csöppséget.

„Megérinthetlek?” Kérdezte Harry, mire Louis végre bólintott, mivel egy hang sem tudott kiszökni ajkain keresztül abban a pillanatban, mintha lefagyott volna.

Egy kissé összerezzent, mikor Harry Louis hasára fektette tenyerét, és azonnal beugrott neki a kórházas eset, melynél a göndör fiú ugyan ott pihentette a homlokát, mint most a kezét, és azt mondta a babának, hogy „szia”.