31. rész

Sziasztok!
Sajnálom, hogy csak most jelentkezek, de egy kicsikét elcsúsztam a résszel, tegnap elég pörgős napom volt, és azt hittem, be tudom fejezni a fordítást. Ne haragudjatok:((
Egyébként hogy telik a suli?Jó, tudom, hülye kérdés, mindenki utálja a korán keléssel együttxddd
Ez a rész eléggé hosszú lett (a wordben 6 oldal lett) és nagyon eseménydús. Remélem tetszeni fog nektek, a végkifejlettől függetlenül:)
Köszönöm szépen a rengeteg oldalmegjelenítést, a sok-sok komit és a 38 feliratkozót. Hihetetlenek vagyok, köszönöm:")) <3
Nem is húzom tovább a szót, jó olvasást:) (a véleményetekre nagyon kíváncsi vagyok a rész elolvasása után!:) )
Puszillak titeket, a sulihoz meg kitartást;)
Judit.x

„Rendben. Szerencsére készült néhány nagyon jó felvétel, mielőtt elájultál volna. Szóval itt készen is vagyunk. Bár, ha akarjátok, még módosíthatunk a képeken. Srácok, itt van néhány titoktartási megállapodás, ami alá kéne írnotok. Gyertek egyesével. Ne aggódjatok, hoztam tollakat.”

Egyszer csak Tate jelent meg a fiú ruháival.

 Louis figyelmen hagyott mindenkit körülötte, megragadta ruháit, és visszament a mosdóba átöltözni.

.

.

.

A szállodába visszavezető autóút mindenkinek megnyugtatóan hatott, hogy minden rendben van a fiúval, és amiért az utazás alatt végig evett, aki végérvényesen is utálta magát az összes rossz dolgaival együtt.

Minden egyedül az ő hibája volt.

.

.

.

Mikor megérkeztek a hotelbe, Louis hangulata szörnyű volt. Szó nélkül lépett ki a járműből, mire a fiúk idegesen néztek egymásra, ahogy visszaindultak Harry és Louis szobájába.

Az anyukája a kanapén volt és most, hogy belegondolt, eléggé aljas dolog volt tőlük, hogy a közös társalgóba ültek le, miközben ott meleg és nehéz volt a légkör, de a fiú egy ideje csak saját gondolataiba volt merülve, amik valahol a pokolban lehettek, ezért megrázva a fejét söpörte őket arrébb, mintha ezzel késleltetni tudná a bekövetkezhetetlent.

„Louis! Jól-

„Jól vagyok.” Szakította félbe. Rossz érzés volt, hogy csak ennyivel el is intézte a dolgot, de egyszerűen nem tudta kezelni a helyzetet, amire most vágyott, csak egy zuhany volt.

Gyorsan hagyta el a szobát, mikor Harry a nevén szólította.

„Várj, Lou. Muszáj enned valamit. Szólok a szobaszerviznek.”

Louis sóhajtott, visszafordult, és bosszúsan nézett a csapatra.

„Majd, ha lezuhanyoztam.” Válaszolt jeges hangon.

Liam már nyitotta volna a száját, hogy Harry ötletét támogassa, de Louisnak valami hihetetlenül erős megjelenése lehetett, mert a barátja fogai hangosan összekoccantak, mikor állkapcsát becsukta.

„Lou-

„Harry, esküszöm. A szobaszerviznek még legalább húsz percig, míg elkészítik a kaját. Addig simán le tudom mosni magamról a koszt, ami rám ragadt második bőrként. Azt hiszem, ennyit megérdemlek.”

A göndör dühösen szólt vissza. „Csak azt akarom, hogy biztonságban legyél, Louis! Nem kell ezeket elmondanod nekem.”

„Ne mond meg nekem, hogy mit csináljak!”

„Tehát nem javasolhatok semmit, ami hasznos lenne az egészségedre nézve?”

„A földön való zuhanyzásban mi nem biztonságos?”

„Mert gyenge vagy, és nincs a gyomrodban semmi kaja. Mi van, ha elájulsz nekem a zuhany alatt?”

„Akkor gyere oda a fürdőhöz, és nyomd a füled az ajtónak, ha ennyire érdekel vagy kiabálj nekem ötpercenként abban az esetben, ha a fejem a zuhany padlóján van és a saját mocskomban fulladozok, majd azután remélhetőleg érezni fogod a tisztára mosott segglyukamat, hisz már úgyis félúton vagy!” Köpte Louis dühösen, mielőtt trappolva rohant volna a hálószoba ajtajához, hogy aztán maga után erősen bevágja.

Ködös tekintettel szedte össze ruháit a zuhanyzás utánra, majd nem is olyan később már a hűvös permet alatt állt. Beszappanozta magát, majd erősen dörzsölni kezdte a bőrét, hajat mosott és a vizet állítgatta, hogy a lehető legerősebben érje a sugár, miközben csak állt alatta és gondolataiba mélyedt.

Telt az idő, miközben szemeit lehunyva állt, és mindent kizárt körülötte. Várta, hogy a harag halványuljon, ami elég sokáig eltartott. Minden érzelme mintha megsokszorozódott volna, ami a hormonoknak vagy a traumának volt köszönhető.

Az élete kész romhalmaz volt, amiben egy könnyű célponttá tette ki magát. Egy könnyű áldozattá.

„Louis.”

A fiú kinyitotta szemét, hogy lássa Harry homályos alakját a zuhanyajtó mögül. Kinyitotta az ajtót, majd kilesett belőle.

„Jöttél ellenőrizni, hogy még mindig élek?” Louis hangjában lévő bosszússágát bárki könnyedén kihallhatta.

Harry megvonta a vállát. „Kopogtattam, háromszor is. De nem válaszoltál.”

Louis csak pislogott. Hiszen semmi sem hallott!

„És ez már vagy fél órán át.” Tette hozzá Harry.

Louis összeráncolta homlokát. Ezen a napon nem éppen volt fejben a többieknél. Nem. Szinte soha sem volt ott fejben. Megvonta a vállát, semmilyen hangulatot nem tükrözött tettével.

„Nos, köszönöm ezt a remek megfigyelést. Akár mehetsz is.”

„Enned kéne.” Válaszolta a göndör.

„És fogok is. Majd ha végeztem.”

„Elég sok idő telt el, és még mindig zuhanyozol. Rendeltem neked parmezános csirkét. Szóval menjünk.”

Louis keserűen felnevetett. „Még mindig megszabod, hogy mit csináljak.”

„Javasoltam.” Válaszolta Harry, és igen, Louis felismerte a hangjában lévő hozzáállást.

„Akkor micsoda erőteljes ’javaslat’ volt, huh.”

Harry felállt. „A francba már! Csak segíteni próbálok.”

„Nem akarom, hogy segíts, Harry. Ne most.”

A göndör felnevetett, mire a mosdó csempéje visszaverte a kemény hangját. „Nem választhatod, hogy mikor szeretném felkínálni a segítségem.”

Louis felhorkant. „Ha valakinek felkínálják a segítséget, a másiknak személyiségi joga, hogy elfogadja vagy visszautasítja azt. Szóval, ha kell a segítséged, majd élek vele.”

Már épp be akarta csukni az üvegajtót, mikor Harry gyorsan kezével kitámasztotta azt. „Mi baj van azzal, ha most segíteni szeretnék, Louis? Miért kell visszautasítanod? Azzal a részével van a baj, hogy én aggódok az egészségedért? Mert én tényleg nem látom, hogy mi az, ami a problémád velem. Az, ha egyszer szeretném, hogy rohadtul ennél valamit és nem ájulnál el újra? Világosíts fel.”

Louis meg akart ütni valamit. „Elegem van abból, hogy állandóan segíteni kell. Unom már, hogy az idődet vesztegeted velem, és hogy mindig itt vagy, pedig a saját életeddel kéne aggódnod. Nem kell minden egyes kis ügyemnél-

„De én nem bánom. Csak segíteni szeretnék Louis, szóval kérlek-

„Hagyj már békén Harry-

„Majdnem elvéreztél a karomban!” Kiáltott fel Harry hirtelen.

Louis megdermedt.

„A fürdőszoba padlóján találtalak meg véresen, és azt hittem, hogy meg fogsz halni! Azt hittem, elveszítelek! Úgy éreztem, mintha az életem abban a pillanatban ért volna véget, miközben néztem, amint az oldaladra fekve szenvedsz a fájdalmaktól és a véred beterít téged, engem és a padlót! Annyira megijedtem, Louis, és semmit sem tudtam tenni, hogy segítsek! Sírtál álmodban, egész idő alatt. Olyan sok rémálmod volt. Csak ott ültem, és hallgattam a zokogásod, és semmit sem tudtam ellene tenni. Annyira féltél, és hihetetlen sok fájdalmat éltél át, ami ellen semmit sem tudtam tenni. Ma pedig elájultál. Hirtelen estél össze, alig tudtalak elkapni. Kész csoda, hogy meg bírtalak fogni. Nem reagáltál egy percig semmire. Egy percig csak a szemhéjaiddal néztem farkasszemet, és semmit sem tudtam tenni, csak nézni! Az az ember… miután tett veled valamit, otthagyott téged ájultan, otthagyott egy babát, az, akiről azt sem tudod, hogy szereted-e, aki annyi fájdalmat és fájdalmat hagyott maga után, és emiatt utálod magad, tudom jól, hisz látom rajtad, és semmit sem tudok ez ellen tenni! De meg fogom próbálni! Mindig fogok próbálkozni! És nem fogom abbahagyni! BÁRMIT megteszek, hogy megpróbáljam, ha ettől jobban vagy! Kérlek, ne mond, hogy hagyjam abba, mert nem tudom! Nem tudom abbahagyni! Ahhoz túlságosan is ragaszkodom hozzád, Louis. A szívemet őrzöd, és szükségem van rád, mert szeretlek! És mindent meg fogok tenni azért, hogy rendben legyél! Azt akarom, hogy minden rendben legyen! Csak te számítasz nekem, annyira szeretlek! Hihetetlenül szeretlek, és ha akarnám, se tudnám ezt megállítani-

Amint szavai, vagyis inkább utolsó mondatát kiejtette Harry a száján, abbahagyta a kiabálást, mire Louis megesküdött, hogy szíve megszűnt dobogni.

Harry tágra nyílt szemekkel nézett le a másikéba, kezével elengedte a zuhanyzó ajtaját, és reszketve takarta el a száját, és külsőleg teljesen úgy hatott a cselekedete, mintha vissza akarná szívni kimondott szavait.

„Hihetetlenül szeretlek, és ha akarnám, se tudnám ezt megállítani!”

Ez a mondat pörgött le újra és újra Louis agyában, szétfröcskölve ezzel a falat, mintha csak egy festék lenne, ami ugyan úgy szivárgott be Louis lelkébe, elszínezve bőrét, akárcsak egy tetoválás, beleégtek a szívébe is…

„Én-nem, én…” Kapott Harry levegő után, de Louis semmit sem bírt mondani, gondolatait egyedül az előbb kimondott mondat töltötte ki, és a fiú tágra nyílt szemekkel nézett a másikra.

Louis nem volt benne biztos, hogy még mindig képes volt lélegezni.

„Hihetetlenül szeretlek, és ha akarnám, se tudnám ezt megállítani!”

Harry megrázta a fejét, de Louis továbbra is csak bámulta. Mi mást lett volna képes csinálni?

Harry nem szeretheti őt. Nem őt, aki teljesen össze volt zavarodva, aki koszos és mocskos volt. Nem őt, aki hülye volt, akit felcsináltak, aki lassan már az ép eszét is elveszti…

Nem őt, nem őt…

„Hihetetlenül szeretlek, és ha akarnám, se tudnám ezt megállítani!”

„Nem.” Suttogta Louis hitetlenül.

Harry arca meggyötört lett, és Louis biztos volt benne, hogy sosem felejti el azt a fájdalmat, mielőtt a göndör kilépett volna.

Louis sikítani szeretett volna. Harry az előbb tárta fel az érzéseit, és Louis…

Louis nem tudta…

Nem tudta, egyszerűen nem…

Az anyja rontott be a fürdőszobába, miközben Louis lecsúszott a zuhanypadlóra, a hideg vízzuhogott a bőrére. A nő sietve zárta el a vizet, és áttekerte törülközővel a fiát, hogy egy kicsit legalább erkölcsét megőrizze, már ami maradt belőle.

„Louis?” Kérdezte óvatosan, próbálta magára vonni figyelmét, miközben ő még mindig elkerekedett szemekkel bámult.

„Nem lehet belém szerelmes, anyu.” Suttogta.

„Miért kicsim? Miért nem lehet?”

„Mert nem vagyok neki elég jó.” Felelte, és úgy tűnt, eddig elfogyott könnyei újult erővel térnek vissza és mossák el az arcát teljes erővel.

 „Hihetetlenül szeretlek, és ha akarnám, se tudnám ezt megállítani!”

Arra a napra gondolt vissza, mikor Harry megpróbálta ezt neki elmagyarázni, de ő nem értette.

Nem, ő az egészet nem értette.

Louis szíve majd’ meghasadt.

Hihetetlenül fájdalmasan.

.

.

.