32. rész

Halihó!
Nagyon sajnálom (megint!!!), amiért csak most hoztam a részt, és nem egy nappal ezelőtt, de sajnos betegen nehezebben megy a fordítás:( Remélem azért kiengesztellek benneteket a résszel, mert bár nem olyan hosszú, itt is jelentős mondatok fognak elhangzani!
Köszönöm szépen az előző fejezethez kapott sok kommentet, rengeteget jelentenek nekem:") Nagyon örülök, hogy időtöket nem sajnálva írtok hosszú sorokat, mert bár egy "Jó rész volt, köszi!"-vel is megelégednék, ti hosszabban fejtitek ki a véleményeteket. Köszönöm:") <3
Puszillak benneteket, remélem most már hétfőn tudok jelentkezni a kövivel.:)
Judit.xx

„Nem lehet belém szerelmes, anyu.” Suttogta.

„Miért kicsim? Miért nem lehet?”

„Mert nem vagyok neki elég jó.” Felelte, és úgy tűnt, eddig elfogyott könnyei újult erővel térnek vissza és mossák el az arcát teljes erővel.

 „Hihetetlenül szeretlek, és ha akarnám, se tudnám ezt megállítani!”

Arra a napra gondolt vissza, mikor Harry megpróbálta ezt neki elmagyarázni, de ő nem értette.

Nem, ő az egészet nem értette.

Louis szíve majd’ meghasadt.

Hihetetlenül fájdalmasan.

.

.

.

Louis vagy tíz percen keresztül sírt. Csak tíz percig tartott, mivel ha folytatta volna, biztos volt benne, hogy nem hagyja abba. Ez után megkérte anyukáját, hogy egy kicsit egyedül lehessen, majd rendbe szedte magát és felöltözött. A nő csak vonakodva hagyta magára, de tudta jól, hogy mindkét fiúnak időre van szüksége.

A fiú végigvezette ujjait a pulton, amin Harry támaszkodott, majd megrázta fejét, haját szárazra törölte a törölközővel, egy kis testápolót kent el a bőrén, és felhúzta a ruháit.

Végezetül szemügyre vette magát a tükörben. Szemeit vörös karikák keretezték, alatta apró táskák pihentek, bőre nyúzott volt, mire gyomra bukfencezett egyet. Egy srác nézett vele farkasszemet, aki teljesen ki volt merülve…

Elég jól nézett ki ez a srác, ahhoz képest, kinek hasában egy idegentől kapott baba pihent, akit az egész világ el fog ezért ítélni, akinek random pánikrohamai és hőhullámai vannak, és aki lassan, de halad a veszélyeztetett terhesség felé, akinek az elméje folyamatosan elszáll, aki nyomás alatt sokkal nagyobb ’felelősséget cipel’, akinek a legjobb barátja az imént közölte vele, hogy szerelmes belé, amit viszont Louis teljesen elrontott a gyerekes viselkedésével…

Louis úgy gondolta, elég jól néz ki a körülményekhez képest. Egy mély lélegzetet vett, és kisétált a fürdőszobából. Jay mindaddig az ágyon ült.

„Nem akarok beszélni róla, anya, kérlek. Csak szeretnék enni valamit, hogy utána el tudjunk menni vásárolni vagy valami.” Mondta a fiú.

Az asszony egy ideig némán meredt a fiára, mielőtt bólintott volna. „Rendben.” Felelte.

Louis visszasétált a másik szobába. Liam és Niall ugyan úgy hiányzott a társaságból, mint Harry.

Harry…

Zayn a konyhaszigeten ült. Louis leült vele szembe és elkezdte oda-vissza lóbálni a lábát.

„Szóval, mi történ—

„Nem akarok róla beszélni.”

Zayn felhorkant. „Louis, muszáj mondanod valamit.”

A fiú a mondatot meghallva felnézett.

„Semmit sem mondasz el. Soha.”

„És ez az én döntésem.” Válaszolta Louis, túl fáradt volt az örökké való civakodáshoz, viszont hajlandó volt, hogy ismét egy esélyt szerezzen, hogy meg tudja hozni saját döntéseit.

„Hogy dolgozzunk így veled? Plusz tartsunk mindent kézben is?”

Louis már nyitotta volna a száját, hogy válaszoljon, de meggondolta magát.

„Tényleg azt hiszed, hogy vissza tudod szerezni az irányítást, ha sosem beszélsz arról, ami veled történik mindig?”

Louis nem akarta ezeket hallani. Megragadta a kajáját, levette a fedelét, majd magához vett egy villát.

„Rendben leszek.” Motyogta.

„És mi nálad a rendben? Állandó pánikrohamok, ájulások, rémálmok, rettegés és félelem?”

Louis újra felpillantott.

„Mert ebben nincs semmi sem ’rendben’. Ez kínzás. Rendben voltál, mielőtt ez megtörtént volna veled. Az a ’rendben’ mostanra teljesen eltűnt. Valami szörnyűség történt. Ez, amiben most vagy, a legalja.”

Louis kényszerítette magát, hogy elkezdjen enni, mert hihetetlen gyorsasággal kezdte elveszteni az étvágyát, viszont ételre pedig szüksége volt.

„Meddig fogod még kínozni magad, hogy rájöjj, ezt abba kell hagynod?” Kérdezte Zayn.

„Én… nem kínzom magam.”

„De, pontosan azt csinálod.”

Louis letette a villáját. „Ez mind Harry miatt van?”

„Rohadtul nem. Most egyáltalán nem Harryről van szó. Hanem rólad. Harry nem akart erről beszélni veled, mert túlságosan is szerelmes beléd. Csak egy kicsit vak volt. Anyukád sem akarta ilyen részletesen elmondani neked a dolgokat, mert a fia vagy és egy tonnányi komplikáció lett volna mögötte. Niall utál ilyen helyzetekbe kerülni. Nem tudná kezelni, és inkább hagyná az egészet a fenébe. Liam pedig minden este ki szokott akadni, mert nem tudja, hogy mit tegyen. Az ember az ötleteit nem mindig tudja olyan jól elmagyarázni, mint amennyire kitalálta azokat. Amióta mindig faképnél hagysz, azóta nem találkoztok naponta Danivel és Ellel, sőt, még még fel sem hívod vagy írsz nekik, pedig kellene. Ja, ez már régóta szemet szúrt.” Vonta meg a vállát Zayn.

A srác elővett egy cigarettát, és az ujjai közt kezdte forgatni.

„Szóval faképnél hagyhatsz. Elmondtam, amit akartam, bár jó néhány álmatlan éjszakát hagyott maga után, miközben többet aggódtam e miatt, mint saját magad.”

Louis kezei remegni kezdtek.

„Van választási lehetőséged, ugye tudod? És komolyan azt gondolom, hogy hozz egy döntést, mert ez a valami, ami ezt tette veled, valami iszonyatos.”

Louis összerezzent.

„Viszont az időd fogy a döntésed meghozatala közben.”

Louis légzése felgyorsult.

„Nem lettél jobban, Louis. Az idő nem gyógyít be minden sebet. Csak begennyesedik tőle. És, ahogy látom, össze fogsz törni.”

Louis szemei könnybe lábadtak.

„Valaki más lesz majd a felelős érted, ha nem kapsz sürgősen segítséget. Így vagy úgy, de muszáj lesz beszélned valakivel. Függetlenül attól, hogy a saját lábadon mész oda hozzá, vagy hordágyon gurítanak oda.”

Louis nem tudta, mit mondjon.

„És ha ez be fog következni, én hagyni fogom, és biztos vagyok benne, hogy minden más körülötted lévő ember is hagyni fogja.”

Louis csak bámult maga elé.

„Mert egyre jobban leszel majd, ha kapni fogsz segítséget, amire tényleg nagy szükséged van, és ez sokkal többet fog érni nekem, függetlenül attól, hogy életed hátralévő részében utálni fogsz engem.” Motyogta Zayn, majd felállt, és megkerülte az asztalt. „Most pedig egyél.”

Louis arcára simította kezeit, majd egy puha csókot hintett a homlokára, mielőtt lehajolt volna, és óvatosan megpuszilta Louis hasát.

„Szeretlek, Louis.” Mondta halkan, majd megfordult, és kisétált.

A fiú lassan, de befejezte az evést, közben végig Zayn és Harry szavai jártak a fejében.

.

.

.