30. rész

Sziasztok:))
Sajnos ez a nyár utolsó napja, holnap kezdődik a suli, amit én személy szerint egyáltalán nem várok. De hát, ahogy mondani szokás, ez van.:/
Köszönöm szépen a rengeteg oldalmegjelenítést, a kommenteket és hogy ennyien olvassátok ezt a kis történetet. Hihetetlenek vagytok, köszönöm<3
Nem is húznám tovább az időt, jó olvasást;)
Puszi,
Judit.xx

„Köszönöm.” Motyogta, és megragadta ruháit, hogy lecserélhesse a fürdőszobában.

Jól volt.

Jól volt.

És ha jobban figyelt volna, hogy Tate bőre ne érjen az övéhez, nem lett volna semmi gond.

Elképzelése egy pillanatra elmosódott.

Jól volt.

.

.

.

Louis visszaszívta, amit tegnap gondolt, hogy inkább a fotózásokat kedveli jobban, mintsem az interjúkat. Túl meleg volt. Legalábbis egy interjúhoz képest, inkább ült volna le.

A mennyezeti világítás újra úgy tűnt, mintha a legmagasabb fokozaton világítana, a vaku állandó kattogásától is szédült, és elég éhes is volt, mivel régóta nem evett, plusz kiadta magából a reggelijét, és még mindig nem heverte ki a tudatot, hogy inkább előbb, mint utóbb kell elmondania a seggfejeknek, akik sokkal többször nehezítették meg az életét, minthogy segítették volna, hogy egy idióta volt, akit sikerült megerőszakolnia valakinek.

És újra elhomályosodott a látása, amiért muszáj volt egy mély lélegzetet vennie.

Tegnap is volt egy hasonló szituációja.

Eltelhetne egy nap anélkül, hogy ne lenne gyenge? Csak egy?

A smink teljesen rászáradt az arcára, ami miatt még melegebbnek érezte a környezetet, és míg hálás volt a sötét színeknek, amit viselt, hogy az izzadsága valószínűleg nem üt át, azok közben csak szívták magukba a hőt.

Egy pillanatra körülötte mintha minden lelassult volna, és a hangok sem jutottak el a tudatáig. Ökölbe szorította kezeit, és fejét kissé megrázta, amitől most már tisztábban látott.

Jól volt.

A szíve kissé túl gyorsan dobogott, de nem tudott foglalkozni vele.

Nem akart kolonc lenni. Csak túl akart már ezen az egészen esni, hogy utána visszamehessen a szállodába, zuhanyozzon, hogy lemossa magáról ezeket az érzéseket, és remélhetőleg jó sok időt töltsön az anyjával.

A szoba forogni kezdett.

„Louis, el tudnál fordulni egy kicsit balra?”

A fiú pislogott, még mindig forgott körülötte minden, de követte az utasításokat.

A kamera mögött lévő ember bizonyára meg lehetett elégedve a kapott eredménnyel, mivel továbbra is kattintgatta a gépét. A forróság mostanra kezdett elviselhetetlenné válni. Louis jobb színész lehetett, mint gondolta magát, és míg az operatőr egy újabb felvételt készített volna róla, szemei fennakadtak.

„Kapd el!” Hallotta utoljára a mondatot, majd minden elsötétedett körülötte.

.

.

.

Amint Louis felébredt, rögtön a zakóját kezdte el ügyetlenül húzgálni.

„Forró.” Motyogta kábán, mire valaki lesegítette róla az anyagot.

„Jézusom, de hisz’ csurom víz!”

„Értesítetted Dr. Minniet?”

„Épp vele beszélek. Korházba kell vinnünk?”

„Megvan az anyukája-

„Hozzatok neki egy kis vizet-

„Egy nedves anyagot, amivel le tudjuk hűteni-

„Csöndet.” Zihálta Louis. Túl sok dolog történt körülötte, és szüksége volt egy kis nyugalomra, hogy vele együtt ő is meg tudjon nyugodni.

Gyűlölte magát. Mindössze csak néhány pillanatra próbált meg erős maradni, és máris sikerült mindent tönkretennie. Melege volt, fáradt, ráadásul megint egy koloncnak érezte magát.

Valaki segített neki felülni, mire lassan kinyitotta szemeit. Harry volt előtte, mielőtt oldalaihoz nyújt volna a göndör. Felkiáltott, megdöbbent, mikor Harry hirtelen kapta fel a karjaiba, és leült a kanapéra. Mielőtt viszont Louisnak bármi esélye is lett volna megszólalni, egy telefont dugtak a kezébe.

’Sorold a tüneteid.’

Oh. Ez az orvosa volt.

„Én um, szédülök és melegem van. Nagyon melegem.” Motyogta, és kezével legyezni kezdte magát.

Valaki egy hideg, nedves törülközőt nyomott a tarkójára, mire megkönnyebbülten sóhajtott egyet.

’Ettél ma valamit?’ Kérdezte a nő.

Louis az ajkába harapott. „Igen, de én, um, kihánytam.” Válaszolt halkan.

’Hm. Megtudhatnám az okát?’

„Igen.”

’El is árulod?’

„Nem.”

’És négyszemközt elmondanád?’ Kérdezte.

„Igen… talán.”

A doktor sóhaját telefonon keresztül is jól lehetett hallani. ’Nem tudok segíteni, ha nem engeded, Louis. Tud neked segíteni valaki egy privát területet találni?’

Louis körülnézett. Az emberek mindenhol rá pillantgattak, miközben egymással beszélgettek. Harry mellette ült a kanapén, pislogás nélkül meredt rá, mire Louis újra az ajkába harapott. A többi fiú pár méterre volt tőle.

„Kikísérnél a mosdóba, kérlek?” Kérdezte Harrytől, aki a homlokát ráncolta, de persze bólintott.

A fiú felkelt, majd Louist is felsegítette.

”El tudlak újra vinni.” Mondta Harry, mire Louis megrázta a fejét.

Mindenki rájuk szegezte tekintetüket, mikor a folyosón sétáltak. Amikor az ajtó elé értek, Louis belépett rajta és kezét felemelve, jelezve Harrynek, hogy álljon meg.

„Jól vagyok, csak adj egy percet.”

„Louis, az előbb ájultál el. Eszméletlen voltál.” Mondta Harry, és szemeit aggodalom sötétítette el.

 „Harry. Bízol bennem?” Kérdezte halkan Louis.

A göndör mozdulatlanná vált, és alaposan nézte a másik tekintetét, mielőtt bólintott volna.

„Hamarosan kijövök. Jól vagyok.”Motyogta a kisebbik, és becsukta az ajtót.

Igen, Louis remekül tudott hazudni.

A fiú a füléhez emelte a telefont. „Hello?” Kérdezte.

’Mond el, mi történt.’

„Um, az új asszisztensünk azt mondta, kell egy másik találkozó a managementtel, és nagy a valószínűsége, hogy el kell mondanom, hogy mi történt. Én um… kiakadtam és hányni kezdtem. Aztán elkezdődött a fotózás.”

’Mikor kezdtél szédülni?’

„Miután hánytam. Ezután kellett össze-vissza szaladgálnom.” Motyogta.

’És mi a helyzet a meleggel?’

„Talán egy órával rá jelentkezett?” Felelte bizonytalanul.

’Rendben, abból, amit elmondtál nekem, a szédülés és a hányinger volt a két legvalószínűbb jele a közelgő pánikrohamnak.’

Louis kezeit ökölbe szorította, és lecsúszott a fal mentén a földre.

„Oké…”

’Továbbá tapasztaltam, hogy az enyhe hőemelkedések gyakoriak a terhesség idején. A hőhullámokat a szorongás okozhatja.’

A doktor hagyta emészteni a hallottakat, mielőtt folytatta volna.

’Veled együtt a kicsi sem jutott táplálékhoz, ez történt az imént. Louis, ha nem érzed jól magad, szólj valakinek. Le kell a dolgokat kicsit lassítanod. Megértem, hogy ez bosszantó, de hagyni kell, hogy menjenek a saját különböző ütemükben, mint ahogy a te életednek is, de a tested túlórázik, hogy mind te, mind a baba a lehető legjobb formában legyetek. Ha nem működtök együtt, nem csak magadnak okozol fájdalmat, hanem a fiadnak is.’

A fia. A saját babája. A fia.

„Rendben.” Felelte kábán.

’Nem lesz semmi gond. De ha valami megint történne, és úgy értem bármi, szólj valakinek és hívj föl.’

„Oké.” Suttogta.

’Átadnád valaki másnak a telefont, kérlek?’ Kérdezte, mire Louis óvatosan felállt, és kissé kábán az ajtó felé sétált, amit kinyitott.

Szembe vele még mindig Harry állt. A fiú szó nélkül átadta a telefont, mielőtt megtámaszkodott volna az ajtófélfának, és lehunyta volna a szemét.

Nem sokkal ezután egy másik helyen ült. Egy tábla csokoládét nyomtak a kezébe, és egy üveg vizet. Miközben rágcsálta a csokoládét, energiája lassan visszatért, mielőtt mohón ivott volna a vízből. Még mindig éhes volt, de legalább szédülése kissé alább hagyott.

Egy ventilátort állítottak el, hogy hűtse, ami kezdett használni.

Hőemelkedése elmúlni látszott.

És egy enyhe hő csapta meg.

Sarah bukkant fel.

„Szóval, lehet kissé zavaros, de ez egy tanulási folyamat. Tate azt mondta, készít neked olyan ruhákat, amik sokkal légáteresztőbbek lesznek az ilyen problémák elkerülése végett, és a mennyezeti világítást is átszabályozzuk. A többi fiú is megizzadt, de ez rád nyilvánvalóan súlyosabban hat. Legközelebb ez már nem fog megtörténni. De a következő alkalommal, ha rosszul érzed magad, kérlek, szólj előre. Együtt kell működnünk néhány pont alatt.”

Louis bólintott.

„Rendben. Szerencsére készült néhány nagyon jó felvétel, mielőtt elájultál volna. Szóval itt készen is vagyunk. Bár, ha akarjátok, még módosíthatunk a képeken. Srácok, itt van néhány titoktartási megállapodás, ami alá kéne írnotok. Gyertek egyesével. Ne aggódjatok, hoztam tollakat.”

Egyszer csak Tate jelent meg a fiú ruháival.

 Louis figyelmen hagyott mindenkit körülötte, megragadta ruháit, és visszament a mosdóba átöltözni.

.

.

.