34. rész

Sziasztok!
Őszintén SAJNÁLOM, amiért ennyi ideig nem jöttem az új résszel. Sajnos most minden összejött, tényleg nagyon sajnálom:(( 
Köszönöm szépen a rengeteg oldalmegjelenítést, a feliratkozókat, a pipákat és a kommenteket is(azokra rögtön válaszolok!!). Hihetetlenek vagytok, még mindig nem tudom épp ésszel felfogni, amiért ennyien szeretitek a fordításom:")) KÖSZÖNÖM!! <3
Hát, eléggé szomorú a fejezet, főleg Lou miatt, azért remélem, tetszeni fog nektek.
Jó olvasást, puszillak titeket.:*
Judit.xx

„Anyu, nézd, miket kaptam! Baba cuccok, és úgy hívják ezeket, hogy Kötni Louisnak!”

Jaynek elállt a lélegzete, leült Louis mellé, és megnézte az ajándékokat.

„Lányok, ezek gyönyörűek.”

A nő visszanézett Louisra, akinek egy hatalmas mosoly volt az arcán. Egy valódi mosoly, ami túl ritka volt az utóbbi időkben.

Szinte sugárzott.

.

.

.

„Rendben. Jay tudja.” Mondta Eleanor, letéve a telefonját.

„Hogy fogjuk ezt csinálni?” Kérdezte Harry fáradtan és Zayn vállára hajtotta a fejét.

„Meg kell próbálnunk, bár szerintem Louis semmit sem fog tenni, azért reméljük, a határozott tanácsadásunk majd segíteni fog. Mondjuk el neki az előnyeit, hátrányait…” Javasolta Danielle, és a többiek bólintottak.

„Szóval, mindannyian beszéljünk vele egyenként?” Kérdezte Niall.

Liam bólintott. „Úgy gondolom, az lenne a legmegfelelőbb, mintsem egyszerre támadnánk őt le.” Tette hozzá.

„Határozottan.” Válaszolta Eleanor. „Louis sosem szerette, ha érte tettek bármit is. Amióta világ a világ, nagyon makacs, és azt hiszem, ha egyszerre támadnánk le őt, visszafele sülne el a dolog.”

„Nem szabad szólnunk a managementnek.” Motyogta Harry, mire mindannyian felé fordultak. „Úgy értem, nem tudom, mennyit tudnak abból, ami történt Louis-val, mert Paul tudja, de ha egy kezelés vagy bármire megpróbálnák rávenni, nem akarna rájuk hallgatni. Pedig ők csak azt akarják, hogy a dolgok rendesen működjenek.”

Zayn megfogta a fiú kezét.

„Mi lenne, ha először csak javasolnák?” Kérdezte Niall.

„Nos, reméljük sikerülni fog nekik. Ha nem, el kell magyaráznunk a lényeget nekik, hogy nem szabad semmit sem ráerőszakolnunk. Egy erőszakos viselkedés indította el ezt a lavinát alapból.” Válaszolta Danielle, mire az egész szoba csendbe burkolózott, átgondolva ezt.

Harry megszorította Zayn kezét.

„Oké. Szóval, mind megpróbálunk beszélni Louis-val, mindig más-más időpontokban. Mikor eljön ez a managementtel való találkozás, megpróbálunk finomítani az ott keletkező károkon. És remélhetőleg, valamikor a közeljövőben Louis is rájön, hogy szüksége van segítségre.” Mondta Liam, átfutva a terven.

A csoport bólintott.

„Reméljük, működni fog.”

.

.

.

Harry és Eleanor a tetőn voltak, a legmagányosabb helyen, ahol ebben a pillanatban gondolkodni tudtak. Már későre járt, ilyenkor a szelek sokkal hűvösebbek voltak, mint korábban. Eleanor megborzongott, miközben felhúzta kabátja cipzárját.

„Elmondtam neki, hogy szerelmes voltam belé.” Mondta Harry, elkezdve egy szálon a beszélgetést.

Eleanor feldolgozta a szavakat, majd halkan sóhajtott. „És hogy viselte?” Kérdezte.

„Elég rosszul. Mi, um, vitatkoztunk, aztán meg kitálaltam. Nem épp fogadta jól. Aztán pedig nemet mondott.”

„Nemet?” Kérdezte a lány, és a másik felé fordult.

„Azt mondta, ’nem’, a szó szoros értelmében, és én… elfutottam.”

Eleanor összeráncolta a homlokát.

„Azt mondta, ez volt a legrosszabb dolog, ami történhetett vele.” Mondta Harry szomorúan.

„Harry… mindketten tudjuk, hogy volt már ennél rosszabb is.” Válaszolta, mire a göndör bólintott.

„Tudom. Csak fáj, főleg, hogy amilyen hülye vagyok, állandóan erre gondolok, mikor Louisnak sokkal több baja van, de attól még a fájdalom… még szar.”

„Mit fogsz most csinálni?”

„Nem fogom semmilyen válaszra vagy magyarázatra kényszeríteni. Egyszerűen csak bocsánatot kérek, amiért kellemetlen helyzetbe hoztam.”

Eleanor helyeslően bólintott. „Nem lesz semmi baj. Úgy értem, el nem tudom képzelni, mi mehet végben most a fejében.”

„Csak azt akarom, hogy minden rendben legyen vele.” Miután kiejtette a szavakat jött rá, hogy állandóan ezt a mondatot ismételgette.

„Sosem hagyjuk abba a próbálkozást.” Felelte a lány, és egy lágy mosollyal fogta meg a mellette lévőnek a kezét.

.

.

.

Mikor Louis visszaérkezett a szállodába, letette a kezében lévő csomagokat. Jay mögötte sétált be, és miután becsukta az ajtót, a konyha felé vette az irányt.

„Teát?” Kérdezte a nő, mire a fiú bólintott, majd a szobába ment.

Harry az ágyon feküdt, de azonnal felült, mikor Louis benyitott. Végig egymás szemébe bámultak, mielőtt Harry megtörte volna a csendet.

„Szia.”

A göndör felsóhajtott, mikor nem kapott semmilyen választ. „Beszélhetnénk? A történtekről? Kérlek!”

Ez volt a legutolsó dolog, amit Louis akart, de hirtelen azon kapta magát, hogy bólogat, majd az ágyhoz sétált, és leült, a másiknak háttal.

A göndör vett egy mély levegőt, mielőtt belekezdett volna. „Csak azt akarom mondani, hogy sajnálom.”

Louis szemei elkerekedtek, és megfordult, hogy végre Harry szemeibe nézhessen. Nem hitte el a hallottakat.

„Miért?” Kérdezte.

„Nem akartalak még ezzel is terhelni. Nem kellett volna még több gondot a nyakadba aggatnom, és ez… önzőség volt, sajnálom.”

Louis megrázta a fejét. „Nem, Harry, egyáltalán nem vagy… önző. Én csak… nem értem, hogy tudtál belém szeretni. Én… én, borzasztó ember vagyok, hogy…” Elhallgatott, és kezeibe temette az arcát, miközben mélyeket lélegzett.

Hogyan lehet Harry egy olyan emberbe szerelmes, mint ő, egy olyanba, aki átnézett rajtuk, és mindenki csak gyűlölte őt, aki csak ismerte?

Louis nem akart erről beszélni, egyáltalán nem akart, nem akart…

Elhúzta a kezét, majd a sporttáskába nyúlt, ahonnan remegve vette elő a pulóvert, és átnyújtotta Harrynek.

„Nézd, mit kaptam ma pár rajongótól.” Harry azonnal rá kapta a tekintetét, mielőtt gondosan kivette volna Louis kezéből a ruhadarabot.

Letette maga mellé őket az ágyra. „Louis, nem kényszerítelek, hogy beszélgess velem, oké?”

Louis nem szólt semmit, csak elfordult.

Harry visszagondolt, amit a többiekkel beszéltek meg nemrég, míg Louis nem volt velük, ezért úgy döntött, agya hátsó zugába száműzi félelmeit, amiben Louis még idegesebb lesz.

„De, azt hiszem… beszélned kéne valakivel. Aki ért az ilyenekhez.”

Louis Harryre kapta tekintetét, kék szemei élesen villogtak a sápadt bőr ellen.

„El fognak minket szakítani egymástól, ha azt mondanák, őrült vagyok?” Kérdezte Louis összeráncolt homlokkal.

„Nem vagy-

„De ha azt mondanák, hogy-

„Nem hiszem, hogy ezt mondanák, Louis. Szóval kérlek ne is gondolj ilyenekre. Nem vagy őrült.”

Louis egy pillanatig elgondolkozott a hallottakon, miközben kihúzott egy másik ajándékot, a sapkát, és azt kezdte nézegetni.

„Akkor azt mondanák, hogy mentálisan beteg. El fognak minket szakítani egymástól?” Kérdezte újra.

Harry csak egy pillanatig nem válaszolt, de ezt bőven elég volt, hogy Louis rávezethesse a tekintetét.

„Hagynád nekik, hogy elvigyenek?” Kérdezte halkan, hangja néhány helyen megbicsaklott.

Harry szeme könnybe lábadt. „Nem akarom, hogy elvigyenek, Louis. Azt viszont tudom, hogy nem… hogy nem vagy jól. Egyáltalán nem vagy jól, és nem javulsz semmit sem.”

Louis kiviharzott a szobából.

.

.

.