35. rész

Sziasztok:))
Köszönöm szépen, hogy ennyire megértőek vagytok, amiért sokáig nem tudtam részt hozni. Valamint a pipákat, komikat és a rengeteg oldalmegjelenítést is köszönöm. Hihetetlenül imádlak titeket :") <3 
Ebben a fejezetben Louis nézetei sajnos még mindig változatlanok, de a végén egy kicsit fellélegezhettek, hiszen kezd kisütni a Nap:)) Volt mondjuk egy-két mondat, amit nagyon nem szívesen fordítottam le, bár úgy is rá fogtok jönni, melyek azok.
Nem is húzom tovább az időtöket, kellemes olvasást :*
Puszi,
Judit.xx
Ui.: Nemrég fölfedeztem a Wattpad oldalán, hogy egy lány is "lefordította" 3 hónapja az As you wish című Larrys sztorit. Ez mind nem is baj, de az övé betűről-betűre egyezik az én fordításommal, amit ugye egy éve készítettem blogon. Oké, hogy ugyan azon a történetet fordítottuk le, de nekem ez a szóról-szóra egyezős dolog elég gyanús, és kissé rosszul esett. Szóval, ha ismeritek a lányt, valami Facebookos elérhetőséget tudnátok adni róla, hogy megbeszélhessük ezt a dolgot? Köszönöm szépen a segítségeteket :) <3 

Harry csak egy pillanatig nem válaszolt, de ezt bőven elég volt, hogy Louis rávezethesse a tekintetét.

„Hagynád nekik, hogy elvigyenek?” Kérdezte halkan, hangja néhány helyen megbicsaklott.

Harry szeme könnybe lábadt. „Nem akarom, hogy elvigyenek, Louis. Azt viszont tudom, hogy nem… hogy nem vagy jól. Egyáltalán nem vagy jól, és nem javulsz semmit sem.”

Louis kiviharzott a szobából.

.

.

.

A következő héten minden olyan gyorsan történt, akár egy forgószél. Állandó interjúk, promók megjelenése, dedikálások, fotózások, mellette rémálmok, véletlenszerű szédüléses rosszullétek, légszomj, és általános terror, amit Louis hagyott mindig maga után a kimerültségek hatására.

Miután a fiú és Harry beszélt, egyfajta csendesség lett rajtuk úrrá. Nem igazán kerülték egymást, de ha egy bizonyos határnál közelebb kerültek, inkább arrébb mentek. Nem tudta, hányadán álltak most Harryvel.

És ez frusztráló volt.

Minden egyes dolog az volt.

Hiányzott az anyukája is, mert ennél huzamosabb ideig nem tudott maradni. A nőnek volt egy külön élete, vigyázni kellett a lányokra, valamint a munkáját sem hagyhatta csak úgy félbe. Nem tudott még a fiára is vigyázni ez idő alatt.

Ő maga is észrevette, hogy az öccsei néhány időközönként elkezdenek beszélgetni vele a terapeutáról, vagy valamilyen speciális kezelésről, ami által neki el kellett volna menni.

Valahányszor felhozta ezt a témát valamelyikük, Louis fölállt, és elsétált. Nem akart beszélni róla, ezért otthagyta az adott személyt. De az elhangzott szavak azok után is szemei előtt lebegtek, pont, mint Harry vallomása.    

„Hihetetlenül szeretlek, és ha akarnám, se tudnám ezt megállítani!”

Pislogott néhányat, ezzel próbálva elűzni a szavakat, majd egy csésze tea jelent meg az orra előtt. Óvatosan elvette azt, és finoman belekortyolt.

„Köszönöm.” Hálálkodott Louis, mire Tate csak bólintott, majd visszasétált a hátsó szobába, ahonnan egy öltönyt hozott elő.

Louis Tate ’birodalmában’ volt, míg a többi fiú Lounál, hogy a legutolsó simításokat is elvégezzék az öltönyükkel kapcsolatban, amiben majd a holnapi díjátadón fognak lenni.

„Akarod, hogy felpróbáljam?” Kérdezte Louis, és ivott még egy kortyot, de a másik csak megrázta a fejét, helyette intett neki, hogy álljon fel.

Louis lehelyezte a bögréjét, mielőtt óvatosan felállt volna, közben pedig Tate egy kört írt le körülötte, ahogy megkerülte őt, ide-oda nézve a fiú és az öltöny között. Megállt Louis mögött, majd hosszabb ideig bámulni kezdte. Louis hosszasan kifújta a levegőt, mikor Tate ellépett mögüle, és bólogatni kezdett, jelezve, hogy minden rendben.

„Szóval, minden kész?” Tudakolta Louis, mire Tate egy lágy mosollyal bólogatni kezdett, belehelyezve az öltönyt egy barnás színű ruhazsákba, amit végezetül átnyújtott Louisnak.

Hirtelen az emeletről egy puffanás hallatszódott, mire a férfi olyan kifejezéssel az arcán nézett föl, amilyet Louis még életében nem látott.

„Um, minden rendben?” Kérdezte Louis, mire Tate kissé kétségbeesetten, de bólintott.

„Oké. Még egyszer köszönöm. Sokat segítettél.”

Tate mosolyogva fordult felé, de az a szeméig nem ért föl.

„Szia.” Köszönt el Louis, és gyorsan kisétált.

.

.

.

A limuzinban ültek, két percre a vörös szőnyegtől. Az idegessége, mint mindig, újból rátört, különösen most, hogy egy másik nagy televíziós közvetítésen kell részt vennie a terhessége alatt.

Az sem segített sokat, hogy nem igazán beszélgetett a fiúkkal abban a pillanatban. Több volt, mint kicsit elege belőlünk az állandó terapeutás dumáik miatt.

Így hát egyáltalán nem beszélt velük.

És persze emiatt tűnt úgy, hogy sokkal rosszabbul van, mint általában.

Mindentől rosszabbul érezte magát.

Ahogy leparkoltak a vörös szőnyeg előtt, hallani lehetett a sikolyokat, ezért mindannyian egy mély lélegzetet vettek, mielőtt az ajtó kinyílt, és kiléptek, Louis elsőként, majd a többiek szép sorjában utána.

A kamerák állandó vakui vakítóak voltak, mint a legtöbb hasonló esetben, és ez volt Louisnak már a második esete, hogy a tűrőképessége határait súrolta, mielőtt elvezették őket, hogy a paparazzik csoportképeket és hasonlókat tudjanak csinálni róluk.

„Rendben, fiúk, gyerünk ide egy kis beszélgetésre.” Mondta a szőke interjúztató, mire mellé léptek.

„Hogy érzitek ma este magatokat?” Kérdezte.

„Remekül.” Válaszolt Liam a kérdésre. „Mindannyian örülünk, hogy itt lehetünk, és hálásak vagyunk, hogy jelöltek minket ezen a díjátadón. Jó érzés mindig tudni, hogy ennyire szeretik a zenéinket, és hogy mi is bekerülünk a kategóriákba, nagynevű előadók mellett.”

A nő bólintott, és olyan szélesen elmosolyodott, hogy az már nem volt természetesnek tekinthető. „Remek, és Louis, lenne egy kérdésem feléd.”

A fiú összeszedte magát.

„Milyen érzés, hogy jelöltek a legszexibb apuka címre?”

Louisnak leesett az álla. „Mi-

Sarah a semmiből bukkant fel. „Rendben, ennyi kérdés elég lesz, köszönöm. A fiúknak szükségük van, hogy a helyükre menjenek.”

.

.

.

A backstage-ben voltak, készen arra, hogy kimenjenek, és Liam egy körbe gyűjtötte össze a többieket.

„Srácok, tudom, hogy kicsit feszült közöttünk a dolog, de öt perc múlva mennünk kell, szóval tegyük félre egy kicsit ezt, oké? Adjunk a közönségnek egy showt, mint mindig is tettük.”

„A pokolba már, legyen.” Válaszolt Niall, és középre emelte a kezét.

Liam nyújtotta oda előre legelsőnek, azután Zayn, és Harry jött, majd mindannyian Louis felé fordultak, aki elmosolyodott, majd ő is rárakta végül sajátját a halom tetejére. Tekintetük Harryvel összekapcsolódott, aki egy lágy mosollyal ajándékozta.

Pár másodperc múlva már a színpadon voltak, és mindent beleadva énekeltek.

.

.

.

„És a győztes, természetesen, a One Direction!”

Mindannyian felugrottak, és megölelték egymást, másodpercek alatt, és Louis élvezte, hogy be van csomagolva a fiúk karjaival, mielőtt elváltak, és a színpadra sétáltak volna.

Liam szólalt meg először, aki Harry követett, végül a göndör továbbadta a mikrofont Louisnak.

„Um, köszönjük srácok a folyamatos támogatásotokat. Külön köszönet a ’Kötni Louisnak’, akik a leggyönyörűbb dolgokat készítik. Nagyra becsülö-

„Buzi!”

Louis összerándult, mielőtt lenézett volna a tömegre.

„Egy nagy rakás buzik vagytok, különösen az, amelyikkőtöket felcsinálták! Engem is buzeránssá fogtok tenni,vagy mi?!"

Louis a kezeit azonnal a hasára simította, mintha megvédhetné ezzel a szavaktól a gyerekét, de hirtelen Harry sétált oda, ahol a srác állt, Zaynnel és Liammel a nyomában.

Louisnak elakadt a lélegzete, mikor a srác valósággal behúzott egyet Harrynek, mire a göndör egyből visszaütött. Volt egy pánikszerű pont, mikor Louis a történések középpontjába rohant. A három fiú továbbra is üvöltözött az ismeretlennel, ezért Niall azonnal átkarolta Louist, megállítva ezzel, hogy közbe tudjon avatkozni.

„Hagyd, hogy megvédjenek!” Mondta Niall dühösen.

Louis elragadtatva bámult. Harry még sosem volt ennyire dühös. Egyikük sem.

Ő… meghatódott.

Paul jelent meg néhány biztonságiassal, amelyek megpróbálták visszaemelni a fiúkat a színpadra, majd a backstage-be vinni, hogy esélyük se legyen visszafutni a sráchoz, miután az ’óvatosan’ kísérték ki a helyiségből.

Louis és Niall még mindig a színpadon álltak, míg a többieket a backstage felé vitték, de még mindig lehetett hallani a kiabálásaikat, olyan közel voltak. Louis a tömeg felé fordult, mire a szőke kivette a kezéből a mikrofont.

„Szóval, ja, ez elég durva volt, de ismét szeretnénk köszönetet mondani az összes rajongónak, amiért ilyen kibaszo- rohadt döbbenetesek!”

Niall a díjhoz szaladt, majd megragadta azt, mielőtt még Louis kezét szorongatva sétáltak le a színpadról.

Kész káosz volt a színfalak mögött. Liam és Zayn Sarah-val vitatkoztak, Paul a telefonba ordibált, valami olyasmit, hogy a srácokat olyan messze kell vinni az arénától, amennyire csak lehetséges, vagy ő lesz a következő, aki be fog verni egyet, Harry ajkán lévő zúzódást pedig egy orvos törölgette.

Amint a két fiú belépett, minden szempár Louis-n állapodott meg.

„Jól vagyok, komolyan. Egy kicsit megijedtem, de jól vagyok. Csak adjatok egy kis helyet, kérlek.”

A többiek hátráltak, Louis pedig Harryhez sétált. A többi fiú azonnal követte a kisebbiket.

„Köszönöm. Hogy harcoltatok értem.” Suttogta, és adott mindegyiküknek az arcára egy puszit, a göndörére egy kicsivel hosszabbat.

Sosem volt meglepő a fiú számára, hogy a bandatársai milyen messzire is el tudnának menni érte.

.

.

.