51. rész

Sziasztoooook! Raven Agrippa volnék C: A részt a drága Jucikánk fordította, én mindössze befejeztem azt az utolsó néhány bekezdéssel, majd pedig feltettem nektek ide, hogy meglegyen a napi olvasnivalótok, hisz megérdemlitek. Nos, nagyon remélem, hogy érdekesnek fogjátok találni a részt - Én személy szerint az asztalt püföltem, amikor elsőnek olvastam.

Gondolom ezzel sikerült felcsigáznom titeket a rész tartalmával kapcsolatban, szóval abba is hagyom a fecsegést.

Nagyon jó olvasást kívánok!

Raven Agrippa

Csak miután lezavarták a két írországi koncertet mentek vissza Londonba, Louis most talált időt arra, hogy Zaynnel beszélni tudjon a történtekről. Egymáshoz voltak bújva, miközben a többiek mélyen aludtak.

„Megkértem Harryt, hogy ujjazzon meg,” Mondta Louis, nem kerülgette a forró kását.

Zayn néhányszor csak pislogott. „Oké. Nyugi. Oké. És hogy ment?”

„Jól, valójában csodálatos volt. Úgy értem, először szar érzés volt, egy rövid ideig, de utána már sokkal másabb volt, felgyorsultak a dolgok.”

A fekete hajú elgondolkozott egy pillanatra, mielőtt megszólalt volna, „tehát ettől féltél úgy néhány nappal ezelőtt?”

Louis bólintott. „Kellett egy jobb tapasztalat, vagy valami hasonló, Dr. Minnie javaslatára, és csak reméltem, hogy ez segíteni fog.”

Zayn helyeslőn bólogatott. „Nos, legalább élvezted.”

„Hát, igen. Nagyon.”

Vagyis inkább nagyon-nagyon.

„Viszont ezt el kell mondanod a terapeutádnak.”

Louis sóhajtott, eszébe jutott, hogy bármit meg kell osztania vele, ami érdekes lehet. „Tudom.”

Zayn megfogta Louis kezét és egy lágy dallamot dúdolt, hagyta, hogy a fiú a vékony vállára hajtsa a fejét az út maradék idejében.

.

.

.

Mint ahogy azt Louis sejtette, miután az alap dolgokat elmondta, mint hogy hogy érzi magát, valamint a naplóját és a többit, elkezdtek beljebb ásni a múlt héten történteknél.

Ehelyett a fiú valami mást mondott.

„Azt hiszem, megtaláltam a megfelelő szavakat.”

Dr. Leslie felpillantott a papírjáról, minden figyelmét Louisnak szentelte. „Ez nagyszerű, Louis. Minél többet tanulsz, annál többet tudunk a tanultakból segíteni. El tudnád pontosan mondani, mire is céloztál?”

„Szorongásra. Mármint szexuális értelemben. Ha ennek van értelme.”

A nő leírta a hallottakat. „Értem, mire akarsz ezzel kilyukadni. Tudsz nekem mondani néhány kontextust? Persze csak a saját tempódban.”

Louis a combjára rakta a kezeit, ujjaival enyhén végigsimítva a farmer durva anyagán.

„Elmondta, hogy milyen voltam. Miközben, um, rám támadt.” Végre sikerült kinyögnie.

„Köszönöm, hogy ezt elmondtad nekem, Louis.”

A fiú válaszképp bólintott.

„Történt valami, aminél ugyan azt a megfogalmazást hallottad és megakadályozta az addigi cselekvésed folytatását?”

Louis ugyanezt a megközelítést beszélte át Zaynnel.

„Megkértem Harryt, hogy ujjazzon meg, remélve, hogy ez majd segít Dr. Minnie következő orvosi kezelésénél.”

Itt volt a bizonyíték arra, hogy a szakmai tapasztalata miatt sikerült megtartani a nyugodtságát, nem számítva, hogy milyen szavakat hagyott el Louis szája.

„Értem. Ez meglehetősen drasztikus megközelítés. Úgy érezted, szükséged volt erre?”

Louis vállat vont. „Úgy érti, az eljárás szükséges volt-e, nem? Harry nagyon óvatos volt velem, és mindig megkérdezte, hogy abbahagyja meg ilyenek, amikre egyáltalán nem volt szükség.”

A nő bólintott. „Louis, remélem, tudod, hogy semmilyen szexualitás nincs benne ebben az eljárásban. Ez szigorúan orvosi és Dr. Minnie nagyon profin végzi a dolgát.”

„Nem, tudom, hogy jól végzi, igen. De talán ha elmondanám, mi tartozik a szexualitás közé, és mi nem, nem fogok annyira pánikba esni, mint múltkor. Ez a része volt a probléma, nem? Hogy a szervezetem nem tudta megkülönböztetni?”

„Egy része, igen,” Mondta Dr. Leslie, „de még sokkal több más van.”

„Tudom,” Sóhajtotta Louis, „de csak ki akartam próbálni, hátha ezentúl könnyebben mennének a dolgok. A dolgaim.”

A nő mindvégig jegyzetelt.

„És én, um, élveztem. Nagyon.”

Az orvos felnézett egy pillanatra. „Ez már önmagában egy hatalmas előrelépés, Louis. Gratulálok.”

A fiú elpirult.

„Viszont lenne egy kérdésem. Milyen viszonyt ápoltok Harryvel?”

Louis megdermedt. Ez… pokolian bonyolult kérdés volt.

„Ő a legjobb barátom,” Suttogta, „és ő szeret engem, de nem tudom, hogy viszonozni tudnám ezt. Szeretem őt, de…” Elharapta a mondat végét.

Dr. Leslie összekulcsolta az ujjait.” Hogyan bán veled Harry?”

Louis oldalra nézett. „Ő… nagyon jól, azt hiszem. Mindig mellettem van, minden egyes alkalommal. Türelmes és kedves, a szó szoros értelmében bármire képes, hogy boldoggá tegyen, és hogy biztonságban tudjon.”

„És te hogyan állsz Harryvel?”

„Ugyanúgy. Megtennék érte bármit, amit ő tesz értem, akár százszor is.”

Harry tényleg nem érdemel kevesebbet.

„És hogy érzed magad ettől?”

„Nem számít semmi, és olyankor nem tudnak könnyebben felidegesíteni, mint egyébként.”

A fiú az ajkába harapott, mielőtt tovább folytatta volna. Jó érzés volt ezeket kimondani, de csak amíg ki nem esett a lendületből. „Volt egy álmom, én voltam benne, egy arctalan gyerek és Harry. És olyanok voltunk, mint a valaha élt legtökéletesebb család, csókolóztunk a konyhában, Harry csinált reggelit, volt egy boldog kisfiúnk és… nem tudom.”

„Emlékszel, mit éreztél az álomban?” Kérdezte Dr. Leslie, miközben fel nem emelve a tekintetét folyamatosan írt.

Louis sosem felejtené azt el.

„Olyan volt, mintha minden bajom megszűnt volna,” Felelte könnyedén.

„És ha az álmod valóra válna Harryvel, akarnád?”

„Oh istenem,” Válaszolt Louis, „Szeretem Harryt, sokkal jobban, mint eddig bárki mást.”

Dr. Leslie csak bámulta és bámulta, mielőtt a fiú rájöhetett volna, mit is mondott. Egy pillanatra úgy érezte, megszűnt létezni. Pislogott párat, mire fölfogta, hogy Dr. Leslie egy pohár vizet érintett a kezéhez.

„Kérlek, igyál. Minden rendben, Louis, minden rendben.”

„Mi?” Kérdezte kótyagosan, majd gyorsan megragadta a poharat.

„Elájultál, de csak néhány másodpercre.”

„Micsoda?!”

„Egy enyhe sokkot kaptál.”

Egy kis sokkot? Rögtön eszébe jutott, amit előtte mondott, és nem, ez egy POKOLI sokk volt.

„Uram Isten. Szeretem Harryt.” Zihálta.

Nem, ez több volt annál. Szerelmes volt Harrybe. Olyan módon, ahogy a göndör szerette viszont, miközben reggelit csinált, neki és a fiának, mikor puszit adtak egymásnak a hűtő előtt, azt mondva, hogy az egymás iránti szerelmük megtörhetetlen és hogy együtt fognak megöregedni.

Szerelmes volt Harrybe.

Louis felállt, mire Dr. Leslie közelebb lépett hozzá.

„Louis, megértem, hogy kicsit lesokkolódtál, de-

„El kell mennem,” Lihegte, készen állva, hogy elhagyja az irodát.

„Elmehetsz, Louis, de kérlek, adj magadnak öt percet, hogy pihenhess egy kicsit, talán még egy pohár vizet is megihatnál. Kissé sápadt vagy még, csak pár percre maradj itt.”

Louis vonakodva, de leült, elfogadva egy újabb poharat. Most egy kicsivel lassabban ivott, majd visszaült a helyére, már kezdte érezni, hogy tér vissza az élet belé.

„Egyértelmű, hogy látnia kell még valakinek, szóval következő alkalommal találkozunk.”

„Köszönöm,” Mondta Louis, mielőtt még gyorsan kisétált volna.

Kint előkapta a telefontját, és tárcsázta Eleanort.

’Szia Loui-

„Beszélnem kell veled. Személyesen. Otthon vagy?”

’Um, igen, itthon vagyok. Nem azt mondtad, hogy Írországban vagytok?’

„Tegnap jöttünk vissza. Hamarosan ott leszek.”

’Minden rendben?’

„Hamarosan,” Mondta Louis, majd bontotta a vonalat.

A kezei remegtek.

Ő szerelmes volt Harrybe.

„Elvinnél Eleanor házához, kérlek?”

A fiú sofőrje bólintott, gondolatait azonnal Harry töltötte ki, addig, míg meg nem érkeztek a lány otthonához.

„Nem kell megvárnod. Itt leszek egy darabig, szóval majd hívlak, ha végeztem.” Mondta Louis a férfinek.

„Köszi, kölyök.” Biccentett Louisnak, majd elhajtott.

Eleanor hirtelen megragadta a fiú kezét, és felhúzta őt a nappaliba.

„Mi a fene tört-

„Szerelmes vagyok Harrybe.”

Eleanor egy pillanatig csak bámult rá, majd felugrott.

„Igen, végre!” Sikoltotta boldogan, és körberohant a szobában, vadul forogva.

„Uh…” Mondta Louis, nem egészen erre a reakcióra számított.

Eleanor forgott még egy párszor, mielőtt visszazuhant volna a kanapéra. „Louis, ismerlek, mióta beleszerettél Harrybe, és annak már vagy ezer éve. Önző voltam és fájt a dolog, meg persze a miértjét sem tudtam akkoriban, ezért döntöttem végül úgy, hogy nekünk külön lenne a legjobb.”

Louis szemei elkerekedtek, mikor felfogta a hallottakat. „Szóval, azon a napon, miután szakítottál velem-

„Találkoztam Harryvel, igen. Szerettem volna először vele beszélni. Tudtam, hogy szerelmes volt beléd is, de mindketten össze voltunk zavarodva, plusz én még veled is, mert akkor kezdtél Harrybe szeretni, mialatt ezen keresztül mentünk és ez túl sok volt. Szóval most már tudod, hogy miért szakítottam veled.” Magyarázta a lány halkan.

Louis visszaült a helyére. „Oh,” Válaszolta csendesen.

Eleanor ránézett. „Még mindig nagyon sajnálom. El nem tudom képzelni, milyen zavart és bántó lehetett, mikor véget vetettem a dolgoknak.”

„Nem, én, így, hogy már kifejtetted mindezt és tudom, hogy… szeretem Harryt, megértettem, mit miért csináltál.”

Egy pillanatig csend volt, mielőtt Eleanor megragadta volna a fiú kezét.

„De Louis, felfogtad, hogy milyen nagy dolog ez? Harry már olyan hosszú ideje szeret téged, és te, Istenem, viszont szereted, és már semmi sem akadályoz meg, hogy megkapd azt a hatalmas nagy boldogságot, amit megérdemelsz. Ketten együtt átvehetitek a világ fölött az uralmat,” Mondta, a végén már nevetve. „Hogy őszinte legyek, meglepődtem, hogy nem rohantál utána.”

„Még mindig nem dolgoztam fel. Ezt a rengeteget.”

Eleanor megszorította a fiú kezét.

„Engedd meg, hogy csináljak magunknak egy kis teát, nézhetünk közben filmet is vagy akármit. Kapsz egy kis időt, hogy relaxálhass. Ez rendben van?”

„Tökéletes, köszönöm. Én csak… elugrok a mosdóba. Megmosom az arcom meg ilyenek. Elájultam, tudod, mikor rájöttem a dolgokra.”

Eleanor csak bámult rá. „minden dolog, ami Harry és közted van, drámai.”

„Megujjazott.” Tette hozzá Louis vigyorogva.

„Tudod mit? Neked csinálok csak teát. Én ma vodkát iszok.”

Louis nevetve indult el a folyosón. Mikor beért a fürdőben, első dolga volt, hogy megmossa az arcát, ezzel kicsit lehűtve magát. Annyira… nem tudta leírni, akkora dolog volt ez. Egész végig tudta, hogy önzőség lett volna kihasználni Harryt, de most már másképp vélekedett. Lehetet, hogy mindig is benne volt ez az érzés, elnyomva minden mást, ami előtte folyt. Lehúzta a nadrágját, lesimította a pólóját és kis köröket kezdett rajzolni a hasára a tenyerével.

„Szerelmes vagyok Harrybe. Biztos vagyok benne, hogy hallod, milyen gyorsan ver a szívem.” Suttogta, mielőtt kisétált volna a fürdőszobából.

Meghallotta Eleanort a folyosón.

„Nem tudtam, hogy fel fogsz jönni. Mondtam, hogy Louis át fog jönni és itt lesz egy darabig. Nem tudunk találkozni olyan gyakran,” Mondta, úgy hangzott, mintha egy csészéből beszélt volna.

„Tudom, babe, de csak egy kicsit maradnék. Hogy lássam az arcod néhány percig.”

Louis megdermedt. Egy furcsa zsibbadás futott végig a gerince mentén, az egész testén át, mígnem már mozdulni sem bírt. Tulajdonképp, Louis abban sem volt biztos, hogy lélegezni tudott.

"Louis?" Kiáltott Eleanor, mielőtt kilépett a konyhából, észrevéve őt a nappaliban állni. "Oh, igen, gondoltam, hogy hallotta-- Louis?"

Louis nem volt benne biztos, milyen arckifejezése is volt, de Eleanor nem mozdult, megrémült. Már éppen oda akart sietni, hogy segítsen neki, ám ekkor a társaságuk is kilépett a konyhából.

"Lyle- hívd a mentő--"

"Hello, Tommo. Rég is volt már, nem igaz?"

Louis még mindig nem mozdult.

Louis még mindig nem lélegzett.

Eleanor átmozdult a másik oldalára hogy Lylera nézzen, aztán újra Louisra, és minden világossá vált. Ajkait szétnyitotta, hogy sikítson, sírjon, harcoljon, vagy bármi, tényleg bármit csinálhasson, de a férfi megragadva fejét azt az ajtófélfához vágta. A lány a földre esett, magatehetetlenül. A férfi gyomorba és arcon rúgta, csak hogy biztos legyen benne, nem kel fel.

Louis lefelé bámult, Eleanorra, ahogyan mozdulatlanul feküdt a földön, majd újra Lyle szemeibe nézett. Végre képes volt arcot is csatolni ahhoz, aki megkínozta őt.

Soha nem tudta volna elfelejteni azt a hangot. Tele volt kegyetlenséggel.

Lyle mosolygott.

"Nos, most, hogy őt eltettük lábalól, dolgozzunk az újra találkozásunkon, valami különlegesen. El sem tudod hinni mennyire hiányoztál, Tommo."



És hét és fél hónap múlva, Louis magzatvize elfolyt.