Meghoztam az új részt, igaz kicsit későn, de az angol előkészítő és most a kresz kicsit bekavarta a napirendi pontokat:/
Nagyon szépen köszönjük az előző fejezethez érkezett csodálatos és 8db!!! komit, pipákat és oldalmegjelenítéseket, ígérem hamarosan a komikra válaszolni is fogok:3
Ez a rész sajna most nem lett valami eseménydús, reméljük hamarosan beindulnak az események:)
Puszillak titeket, kellemes olvasást :*
Judit.xx
Németországba mennek, hogy két hatalmas koncertet
adjanak, majd Írországba, ahol még két koncert vár lebonyolításra, majd azonnal
vissza Londonba, hogy részt vehessen a kezeléseken, és a többi koncertet is le
tudják adni. Az utazás, a rengeteg mennyiségű promón, amit közben csinálnak
majd, Louis csak sodródott. A fiúk úgy döntöttek, hogy követik Louis beosztását,
ahelyett, hogy ott hagynák őt, és sokkal egyszerűbben megoldanának mindent, és egy
része mérges volt, amiért így kell lennie, a másik viszont szörnyen boldog,
amiért nem hagyták őt egyedül.
De legalább a rajongók boldogak. Nekik nem szabad az
ő hülyesége miatt szenvedniük.
.
.
.
A még kissé lassú Louist Harry segítette ki a
furgonból. Hagyta, hogy a göndör hajú fiú egy kényelmes székben vezesse végig a
stadion egy privát előcsarnokán, mielőtt elaludt volna.
Halványan hallotta,
amint Zayn halkan dúdol mögötte, és egy álmos mosolyra húzta a száját, majd
újra visszazuhant mély álomba.
.
.
.
A következő alkalommal, mikor Louis felébredt, a
vonaton voltak. Fáradtan pislogott, majd ásított egyet és kinyújtóztatta
elgémberedett végtagjait.
„Üdv újra.” Köszöntötte Liam halkan, egy üveg vizet
nyújtva.
Zayn felnézett a könyvéből, átnyúlt és óvatosan
megbökte Louis zoknis lábát. A cipői a szék alatt voltak. Louis elmosolyodott,
kinyitotta a vizét és ivott pár kortyot. Egy zacskó csapódott az arcába, mire
Niallre nézett, aki a vállát megvonva ment vissza eredeti helyére, hogy tovább
tudjon telefonozni. A fiú kinyitotta annak tartalmát, amiben néhány darab fánk
pihent.
Mindig tolerálni tudta Niall durvaságát ezzel
kapcsolatban, feltételezte. Benyomott egyet a szájába, majd Harryre terelődött
a figyelme, aki a méretéhez képest egészen kicsire összehúzta magát a mellette
lévő széken, amin éppen aludt.
„Hogy érzed magad?” Kérdezte Zayn csendesen.
„Jól vagyok.” Válaszolt Louis egy vállrándítással, elszakítva
szemét Harry békésen alvó arcáról.
„Hm,” Ennyi volt minden, amit a fekete mondott, mire
Louis a homlokát ráncolta.
„Mi az?” Kérdezte.
„Semmi.” Motyogta Zayn, lapozva egyet a könyvében.
Louis lenyalta a mázat az ujjairól, majd egy
szalvétát vett el. „Nos, nyilvánvalóan ez nem csak egy semmi.”
„Fiúk,” Mordult föl Liam homlokráncolva, tekintetét
hol az egyik, hol a másik fiúra vezette.
Zayn felnézett, átható mogyoróbarna tekintetével. „Azt
hittem már túl vagyunk ezen a ’jól vagyok, de közben mégsem’ dolgon.” Mondta,
majd visszanézett a könyvére.
„És honnan tudod, hogy nem vagyok jól?” Kérdezte
Louis kissé bosszúsan.
„Tudom rólad, Louis.” Válaszolt Zayn egy sóhaj
kíséretében.
„Hm,” Ez volt minden, amit a kékszemű mondott, majd
szemeivel újra Harryt kezdte fókuszálni.
A baba arrébb mozdult, mire Louis is megváltoztatta
a helyzetét, hogy mindkettejüknek kényelmesebb legyen. Néhány hajszál Harry
szájába lógott, amit Louis óvatosan kisöpört onnan, mielőtt visszatelepedett
volna, hogy tovább folytassa a bámulását. Harry ajkait kissé lebiggyesztette, ami
Louisban azt a benyomást keltette, hogy talán álmodik vagy kényelmetlen neki a
fekvési pozíciója. Nem lehetett valami kellemes a hátának. A göndör ingének
első két gombja szabadon maradt, ami láttatni vélte az ott lévő madarak fejét,
ami a bőrét díszítette. Louis nyelt egyet, majd elfordult, Zayn tekintetével
találkozva.
A fekete visszanézett a könyvére.
Az út többi része viszonylag csendesen telt, Liam és
Niall egymással sugdolóztak, Zayn pedig a könyvében lapozgatott. Harry néha
horkolni kezdett egy darabig, Louis pedig ezt végig figyelemmel kísérte, majd
azon találta magát, hogy képtelen másra koncentrálni.
Mikor végre Írországhoz értek, Niall felkiáltott.
„Na, végre már!” Kiabált boldogan, mire a többi fiú
felnevetett.
Harry álmosan dörzsölgette a szemeit, Louis pedig
ezt látva megfogta a fiú kezét.
„Engedd meg, hogy most én vezesselek.” Mondta Louis
egy halvány pírral, Harry pedig rámosolygott.
„Persze,” Motyogta halkan.
„A szüleim meghívtak mindannyinkat vacsira, persze
csak hogyha benne vagytok.” Mondta Niall, miközben arra vártak, hogy megtankolják
a kocsit.
„Mintha visszautasítanánk a házi kosztot.” Nevetett
Liam, játékosan meglökve Niallt.
„Miért nem megyünk most rögtön oda, ahelyett, hogy
oda-vissza utaznánk.” Javasolta Harry, miközben jelentőségteljesen Louisra
pillantott, majd visszanézett a többiekre.
„Nem bánom,” Bólintott rá Zayn.
„Megyek, beszélek a biztonságiakkal.” Szólt Liam, és
el is sétált, oda, ahová a csomagokat pakolták.
Louis végignézett a többieken. „Jó, ha tudjátok,
nekem az is megfelel, ha először a hotelben lazítanánk. Rendben vagyok, srácok,
tényleg.” Sóhajtotta.
„Miért, a házunk nem elég kényelmes lazulni?”
Kérdezte Niall, mire Louis a szemét forgatta.
„Elmegyek pisilni,” Mondta, és mikor elment a szőke
mellett, felmutatta a középső ujját.
Harry rögtön felállt, hogy kövesse. „Te
fogod tartani helyettem?” Kérdezte Louis, megállva, hogy ne nézzen a göndörre.
„Ha akarod, szívesen tartom.” Válaszolt Harry,
húzogatva a szemöldökét.
„Istenem,” Válaszolt Louis, és sietősebbre vette,
hogy a többiek ne lássák meg a pirulását.
.
.
.
Niall családjának háza éppoly meleg és hívogató
volt, mint amire Louis emlékezett. Sóhajtva huppant le az egyik puha
bőrkanapéra. Figyelte Niallt, aki azon ügyködött, hogy minél előbb össze tudja
állítani a FIFA játékrendszerét. Harry természetesen a konyhában segített
Maurának, Zayn és Liam pedig a sarokban ültek, csendes megbeszélést folytatva.
A kékszemű elbambult egy kicsit, mielőtt még eszébe nem jutott a kivizsgálással
történt katasztrófa.
Nyilvánvaló volt, hogy fel fogja eleveníteni a következő
terápiás kezelés előtt. Viszont tényleg meg akarta találni a módját, hogy ne
féljen ennyire az ilyen típusú vizsgálatoktól.
Meg kell csinálnia. A gondolat, hogy
újra át fogja élni azt, felgyorsította a szívverését, ezért behunyta a szemét,
és lassan vett néhány mély levegőt.
Ha csak rá gondolt, már idegessé vált.
Azt mondták neki, működni fog, ha kitalál valami
könnyebb megoldást a számára, de őszintén szólva semmilyen ötlete sem volt,
amivel a helyzetét egy kicsivel is komfortosabbá tehetné.
Magatehetetlenségében a hajába túrt, miközben maga
elé bámult és csak gondolkodott.
Egyszer csak a szemei felpattantak.
Ha csak…
Oh…
Lehet, hogy…
Louis az ajkába harapott, mert volt egy önző
gondolata, ami talán beválhatna-
Harry kisétált a konyhából, vizes kezeit a farmerébe
törölte és leült Louis mellé. A kékszemű csak tágra nyílt szemmel figyelte a
másikat.
„Lou?” Kérdezte Harry kissé homlokát ráncolva.
„Semmi,” Csóválta meg az említett a fejét, majd
elfordította a tekintetét, a tévé fele, ahol most Niall és Liam játszottak.
„Lo-
„Zayn! Beszélnem kell veled,” Szakította félbe a
göndört, és felállt.
A fekete felkapta a tekintetét, majd Harryre nézett,
és ő is felkászálódott a helyéről.
„Rendben.” Mondta bizonytalanul, és a fiú
után ment.
Louis érezte magán Harry tekintetét, miközben
kisétáltak, föl az emeleten, egészen Niall régi hálószobájába. Zayn maga mögött
becsukta az ajtót, majd mindketten leültek a szőke ágyára.
„Teljesen kivagyok,”
Motyogta Louis, arcát kezeibe temetve.
„Miért?” Kérdezte Zayn, „Úgy értem, tudom, hogy
haragszol rám az előzők miatt, de később is megbeszélhetjük, nem kell sehova
sem sietnünk,” Folytatta, miközben próbálta kiengesztelni a fiút, aki egyre
jobban összezavarodott.
„Nem erről van szó, nem igazán, um,”
„Louis, minden rendben,” Mondta Zayn, kicsit
közelebb csúszva a fiúhoz.
Louis vett egy mély lélegzetet. „Úgy értem, nem mondhatok
el mindent neked, de azon gondolkoztam, hogy potenciálisan a legnagyobb
felkavarodást fogja okozni, és szükségem van arra, hogy elmondd, hogy minden
rendben lesz,” Suttogta már a végén Louis.
Zayn csak nézte őt egy darabig, majd megragadta a
kezét. „Én… én nem tudom garantálni, hogy minden a legnagyobb rendben lesz,
bármiféle részlet nélkül, Louis,”
Louis meg akarta dobni valamivel.
„De… azt garantálni tudom, hogy függetlenül bármitől
is, hozzám bármikor jöhetsz. Ha dráma van, számíthatsz rám. Ha éppen katasztrófa, akkor is. Szóval bármi is lesz, nem vagy egyedül. Remélem tisztában vagy
ezzel, babe.”
Louis csendesen bámult Zaynre, aki direkt nem szólt
semmit, hagyta, hogy megeméssze a hallottakat.
„Rendben,” Válaszolta végül.
Zayn elmosolyodott és megpuszilta az arcát, mielőtt
felsegítette volna.
„A kaja szerintem mindjárt kész van. Jobban éreznéd
magad tőle?”
„Aha,” Mondta Louis.
Tényleg az volt.
.
.
.
Itt abbahagyni jézusereje ez BŰN!
VálaszTörlésSzétizgulom az agyam még egy hétig :O
Sajnálom,sajnos az írónő is itt fejezte be ezt a részletet:( Sietünk a kövi résszel:3
TörlésMi!!!? Mi jutott Louis eszébe!!? Na neee! Itt abbahagyni!? Ez annyira jó! :/ :)
VálaszTörlésReméljük hamarosan megtudjuk,mit talált ki Lou:3 Köszönjük<3
TörlésReméljük hamarosan megtudjuk,mit talált ki Lou:3 Köszönjük<3
TörlésLouis, mit akarsz? Hm?
VálaszTörlésItt abbahagyni?! Meg akarsz ölni? Most izgulhatok végig egy hetet... Ejnye! :D
Puszi: Sophia ❤
Sajnálom,reméljük a kövi részben már kiderül,hogy mit is talált ki Lou:3
TörlésPuszi.xx
Remélem Louisnak az jutott eszébe, hogy ha Harryvel dugcsizna,akkor megszokná azt a fura érzést h van valami ahátsójába xD pozitív terápia...
VálaszTörlésAhh, annyira vártam. Éjszakás voltam, ÉS NEM TUDTAM AZONNAL ELOLVASNI T__________T de nem baj, elalvás előtt tökéletes :3
Máris várom a kövi részt *_*
Oké,most felsírtamXDDDD Végül is,remek gondolatmenet;)Hihetetlen,hogy ennyire szeretitek ezt a történetet, köszönjük szépen<3
TörlésHétfőn reméljük jön a kövi:3
Nagyon jó rész volt. Kíváncsi vagyok mit fog csinálni Louis. Várom a folytatást :-)
VálaszTörlésKöszönjük,reméljük hamarosan kiderül mit tervez;)
TörlésPuszi.xx
Sajnos csak most volt időm elolvasni, de már nagyon vártam!! ;)
VálaszTörlésOmg! Louisnak mi jutott eszébe?? Táncsak nem az?? Juuuj, nagyon izgulok!! Váááá! Hétfőt akarok!!
Puszi ❤
Reméljük a kövi részből kiderül,hogy mit talált ki a cuki:3
TörlésPuszi.xx
Szia, jöttem és fuuuu, már megint ezek a végek. Komolyan, kínzás ez ! Valyon mit akart Louis ? És Hazz ! Egyemmegdearanyos !!!! :3 Várom a kövi részt !
VálaszTörlésUi: Nem tudom, hogy benne lennél egy linkcserében ? http://addictedtoyoularrystylinson.blogspot.com