52. rész

Sziasztok!
Itt is a rész amit már annyira vártatok. Mikor elküldte Lana és olvastam, szó szerint bennem rekedt a levegő,olyan nagy hatással volt rám.
Köszönjük szépen a 12!! komit,rengeteg oldalmegjelenítéseket és a pipákat, csodálatosak vagytok<3 
Nem húzom tovább a szót,kellemes olvasást és további jó szünetet(már akinek van;) ) 
Puszillak titeket,
Judit.xx

Louis lefelé bámult, Eleanorra, ahogyan mozdulatlanul feküdt a földön, majd újra Lyle szemeibe nézett. Végre képes volt arcot is csatolni ahhoz, aki megkínozta őt.

Soha nem tudta volna elfelejteni azt a hangot. Tele volt kegyetlenséggel.

Lyle mosolygott.

"Nos, most, hogy őt eltettük lábalól, dolgozzunk az újra találkozásunkon, valami különlegesen. El sem tudod hinni mennyire hiányoztál, Tommo."

És hét és fél hónap múlva, Louis magzatvize elfolyt.

.

.

.

Az utóbbi 7 hónapban Louis hozzászokott a félelemhez. Az mindig ott volt vele; az álmaiban, a mindennapi életében, minden egyes levegővételében és mindenhol, ahova nézett. A félelem mindig ott volt.

De ez?

Ez egy olyan szintje volt a félelemnek, amiről azt hitte, hogy sosem fog megtapasztalni.

Megrémült, amikor kikötözve ébredt, egy idegennel a testén. Félt elmondani a szeretteinek azt, ami történt vele. Teljesen kikészült a ténytől, hogy el kell mondani a rajongóinak, hogy milyen hülyeségbe keveredett. De ez; belenézni annak a szemébe, aki az egészet kezdte, aki belül széttörte őt, aki olyan sok részét tette tönkre, aki nevetett miközben kifosztotta, és lopott, és tört, és tört, és tört, ez egy teljesen új fajta terror volt, ami végig száguldott rajta, lehúzva őt, leláncolva az izmait, ellopva a gondolatait, és elzárva a légutait.

Louis lenézett a nadrágjára, rájőve, hogy mekkora is a problémája, de ez most valahogy eltörpült a többi dolog mellett. Egyáltalán nem tudott gondolkodni. Az egyetlen dolog, amit a teste képes volt elvégezni, az a lélegzés volt.

Lyle Eleanorhoz lépett, a lány telefonját a hátsózsebébe rejtette, majd a nappaliba ment és az otthoni telefont a falhoz vágta. Végül visszalépett Louis elé, aki csak bámult rá.

„Csak kiiktattam a zavaró tényezőket” nevetett.

Louis pislogott. Semmi nem működött. Elanor – talán holtan – feküdt a földön és Louis képtelen volt a mozgásra. Még csak az sem jutott eszébe, hogy hogyan kell.

„Van pár dolog, amit meg kell beszélnünk, Tommo.” mondta Lyle, még közelebb lépve, és akkor valami beugrott Louisnak és azonnal hátrálni kezdett, egészen a mosdó ajtajáig a folyosó végén.

Lyle lehajolt, orrát Louis nyakába fúrta, mélyeket lélegezve be. Louis dermedten meredt előre.

„Pontosan olyan az illatod, amire emlékszem.”

Louis megremegett.

A férfi elmosolyodott és meglepően finom mozdulattal, rakoncátlan tincseit a füle mögé törte.

Lyle hirtelen a lábával szétnyitotta Louisét, homlokát a fiúénak támasztotta, ujjait végig futatta a pólója alatt, apró köröket rajzolva a hasára.

„Itt van a mi kisbabánk.” suttogta, majd kicsit visszahajolt. „Összepisilted magad?”

Louis próbálta feldolgozni a hallott szavakat. Összepi… nem, ő nem. Elfolyt a magzatvize.

Annak kell lennie, mert pont előtte pisilt.

Elfolyt a magzatvize.

Louis pillantása végre találkozott Lyléval.

Abba a szempárba meredt, aki tönkre tette őt.

Hirtelen kopogtak az ajtón, mire Lyle hátrafordult. Egy lány, szőke, és sugárzóan gyönyörű, engedte be magát. Egy pillanatra Eleanorra nézett, majd átlépett rajta.

„Meddig fog ez még tartani? A babát akarom.” biggyesztette le az ajkát, Lyle felnevetett.

„Ne aggódj, megkapod.”

Louis lélegzete bent ragadt. Ezt hogy értette?

„Csak felviszem Louist az emeletre, beszélgetünk egy kicsit. Eleanor ki van ütve, és nálam van a telefonja, és oh,” Lyle kivette Louis hátsó zsebéből a telefont „Ez nem lehet nálad.” mondta és odaadta a készüléket a lánynak.

„Hurrá” mondta „Akkor leülök és várok. Csak nem tart olyan sokáig, igaz?” A fiú egy puszit nyomott az arcára, majd váratlanul egyet Louisra is.

Louis hirtelen visszaemlékezett, amikor a lánnyal táncolt. Szédelegve pislogott.

Egy szép lány, szőke hajjal, és nagyon piros ajkakkal, érintette őt, suttogott a fülébe, a zene hangos volt, nagyon hangos, és Louis nem érezte jól magát,a lány maga után húzta…

„Gyere velem!” suttogta, megfogva a kezét vezette ki a tömegből.

„Én nem… én nem érzem jól magam…”

„Sss, ez rendben van. A bátyám majd gondoskodik rólad. Mindig gondoskodik a fiúiról”

Egy furgont állt a zsákutca végén.

„Csak mássz be és aludhatsz, oké?”

Aludni? Az csodásan hangzik. Olyan melege volt, és szédült, és fáradt volt. A végtagjai egyre nehezebbek és nehezebbek lettek, és örült a lehetőségnek. Szóval felmászott, és ledobta magát az ablak mellé.

„Mindig a legszebbeket hozod nekem” mondta egy másik hang. ezt furcsálta is, de aztán elsötétült a világ.

Louis a lányra meredt, a lábai reszketni kezdtek. Lyle elkapta és elkezdte húzni őt a lépcső felé.

„Ott voltál” suttogta „Veled táncoltam. Ott voltál.”

„Igen.” nevetett.

„Te vittél el hozzá. Te ismered őt..”mondta, a sarkai kopogtak a lépcsőn, ahogy a férfi cibálta őt fel.

A lány vállat vont, és a konyha felé vette az irányt. Louis egy utolsó pillantást vetett Eleanorra, mielőtt befordultak a sarkon. Pislogott egyet, majd becsukta a szemét.

Louis körül forgott a szoba.

A lány ott volt. Segített neki. A lány, akire sosem emlékezett, akiről Niall mesélt. Ő volt az. Ő segítkezett abban, hogy megerősza…

Fájdalom hasított a hasába, ez szakította ki a gondolatai közül. Felnyögött. A cipője végighúzódott a szőnyegen, ahogy a férfi Eleanor szobájába húzta. Körbe nézett az ismerős környezetben, ott volt El régi szekrényre, amit a lány nem akart kidobni annak ellenére, hogy a fa rothadni kezdett, még anno segített neki összerakni, mellette pedig az éjjeliszekrénye, amiben mindig ott egy kés a lány rémálmai miatt…

Lyle leültette Louist az ágyra, majd fölé mászott. Louis nézte a fiút, aki végignyalta a kulcscsontjától az álláig, véraláfutásokat hagyva maga fölött.

„Nem értheted, hogy milyen sokat álmodtam erről, egyértelműen te vagy a kedvencem, Tommo.”

Kezét Louis pulcsija alá futatta, ujjaival végigzongorázott a fiú bőrén. Louis próbálta visszatartani az öklendezését, de ezen kívül nem tett mást. Az agya még mindig próbálta feldolgozni a dolgokat, túl sok minden történt, túl sok, túl sok történik egyszerre, túl rossz, túl sok, túl sok, túl sok, Eleanort bántották, őt is bántották, és az a lány ott volt, és segítette

Lylenak, ő most itt volt, Lyle itt van, a megerőszakolója, megint, tapizza őt, és nyalogatja.

Lyle felnyögött, Louis kezeit az ölére helyezve.

„Érzed ezt? Érzed milyen kemény vagyok neked?”

Louis tekintetét az ablakra szegezte, figyelve, ahogy a fény beszökik a redőnyön. Eleanor szobája rózsaszín volt, amire ha ráesik a fény, világítani kell.

„Nézz rám.” parancsolta Lyle, és Louis úgy tett, megremegve a férfi nehéz pillantásától.

Még jobban Louis kezéhez nyomta a farkát. „Miket nem teszel velem, Tommo.”

Lyle nehezen lélegezett, majd végül elengedte Louist, és felült. „Na szóval, van egy tervünk.

Hiányzott a segged, szóval szórakozunk egy kicsit. Aztán te, én, és Laney elmegyünk hozzánk, és velünk maradsz egészen kicsi Tommo érkezéséig. Laney babát akar, és én megadom neki, az én véremből.”

Louis hallgatta őt, szíve nehezen és gyorsan vert.

„Nincs miért aggódnod, jó helyen leszel, ígérem. Ott leszünk egymásnak. Én pedig finom leszek veled… néha.” Lyle felnevetett, és Louis cipőjéhez nyúlt.

„És most, bújjunk ki ezekből a vizes ruhákból.” 

Odanyúlt, hogy lehúzza Louis többi ruháját is, húzni kezdte a nadrágját. Ezután jött az alsója, azután már semmi nem tartja vissza Lylet attól, amit akar. És az fájni fog, csakúgy, mint előző alkalommal, annyira fog fájni, hogy tényleg, teljesen széttöri őt. Semmi nem marad hátra 

neki. El lesz veszve a testében, és nem…

Nem, nem, nem, nem, nem.

„Nem!”

A hangjában lévő vadság mindkettőjüket meglepte.