55. rész

Sziasztok!
Itt is van a kövi rész, amit már annyira vártatok. Hát, nem tudom, hogy örülni fogtok-e vagy sem, az biztos, hogy ez is tele van izgalommal ;)
Köszönjük szépen az előző részekhez érkezett pipákat, oldalmegjelenítéseket és komikat, nagyon sokat jelent nekünk, hogy ennyien szeretitek a blogot<3 
Viszont van egy rossz hírem:/ Lassan kezdjük utolérni az írónőt a történetben, és már elég rég nem frissített. Még van hátra pár rész, de utána csak akkor tudunk mi is új részekkel szolgálni, ha az eredetiben is lesz friss:/
Mindenesetre most itt az új rész, jó olvasást :*
Puszi,
Judit.xx

„Louis, meg kell találnom Louist, hol—”

Ismét megfordult, és Eleanort látta a földön, ahogyan mentők vették körül. Az álla leesett a rémülettől. Volt egy másik nő is, akit nem ismert fel, és a bőre---

„Fiatalúr, Mr. Styles, kérem, hagyja el a házat velem, ne—”

„Férfi, több szúrt sebbel, vigyék ki a llehető leghamarabb.” Hallotta a rendőr walkie-talkijából, és még a vére is kihült.

„Jézusom.” Suttogta, szinte elesett. A férfi egy másik segítségével együtt kisegítette a házból, mielőtt a fűre hányt volna.

Louist leszúrták...Louis….Louist leszúrták?

.

.

.

Mikor ismét felébredt az első dolog amit érzett a meglepettség volt, mivel azt hitte, hogy számára ennyi volt.

Ez után jött az agyzsibbasztó fájdalom, és nem tudott mozogni, miért nem tudott mozogni miért miért miért--

„Felébredt.” Mondta az új hang, és Louis pislogott párat, hogy láthassa az egyenruhás férfit fölé hajolni.

„Üdv újra köztünk, Louis. Minden rendben, ne pánikolj. Csak bevisznek a mentőautóba, minden rendben.” Mondta Dianne a másik oldalról haját simogatva.

Lepillantott, s látta, hogy egy hordágyra volt szíjazva. "El." Mondta, bár szava elmosódott.

„Gondolom El egy a két nő közül. Rajtuk is segítenek, ne aggódj.” Válaszolt a nő.

Egy. Csak egy miatt aggódott. Csak El miatt. A másik meg... Összerezzent, a levegő ismét bent rekedt tüdejében és a hasa összeszorult.

„Csak hét hónapos...” Motyogta, ahogyan kivitték a házból.

Ezúttal a mentős beszélt. „Minden rendben lesz. Megteszünk mindent amit tudunk. A legtöbb amit most ön tehet az az, hogy ébrenmarad. Gondolja meg tudja tenni?”

Louis Diannere és Jessre pillantott, ahogyan a házuk előtt álltak. "Köszönöm." Suttogta, de nem tudta volna megmondani, hogy hallották-e, vagy sem. Csak remélte, hogy igen. És valóban hálás volt.

„Louis? Gondolja meg tudja tenni? Ébren tud maradni?” Kérdezte a mentős.

Megrázta a fejét és elfordult. A villogó fények bevilágítottak mindent körülötte, ő viszont csak az eget bámulta. Vajon le, vagy fel kerül majd?

Valaki sírt.

„Hogyan szúrták le?” Hallotta a kérdést, és Louis azonnal megpróbált felülni.

Harry? Harry itt volt?

„Megpróbáljuk kitalálni a részleteket, de kérem, tegyen egy pár lépést hátra, hogy végezhessük a munkánkat.”

„De ő a legjobb barátom és... Leszúrták? Hogyan? Ki tette?” Kérdezte Harry, a hangja pedig olyan összetörtnek tűnt, amilyennek Louis sosem akarta hallani.

„Harry.” Mondta, hangja nem volt több egy suttogásnál. „Harry!” Próbálta újra.

„Rendben, tegyük be a kocsiba, muszáj elindulnunk, túl sok vért veszít.”

Nem, nem, nem mehetnek el Harry nélkül. Maga mellett akarta tudni Harryt.

Kinyitotta a száját, hogy kiabáljon, de a fájdalom miatt végül sikoltásba tűnt át. „Harry!”

A göndör felkapta a fejét a tenyereibe bújtatásból. Louis?

„Lou!” Kiáltotta, majd azonnal felállt. Felnézett, s látta az ismerős kócos barna hajat, és olyan gyorsan futott, amennyire a lábai engedték.

„Louis!” Motyogta nevét újra, majd szemei megteltek könnyekkel. „Louis, mi—”

„Mr. Styles, muszáj elindulnunk. Jöjjön ön is ha szeretne-„

Harry hátrébblépett, hogy adjon nekik elég helyet, megtörölte a szemeit, majd ő is felmászott a mentőautóba utánuk, leült Louis hordágya mellé. Pár másodperc múlva a mentők már el is hajtottak. Csak egy pár pillanat telt el, míg Harry végigmérte Louist, a zúzódásokat az arcán, a nyakán, hogy milyen sápadt volt, és a vért is a takarón.

A vért.

„Louis.” Suttogta Harry újra, majd a kezéért nyúlt, Louis pedig megszorította azt, amennyire erősen csak tudta.

Egy mentős közben infúziókat kötött be testébe, felmérte életjeleit. Harry ordítani akart. Mi a fene folyik itt!?

„A neve Lyle... Annak, aki megtámadott...” Motyogta Louis, Harry pedig lehajolt, hogy jobban hallja.

„Én... Emlékszel a nevére?” Kérdezte Harry, miközben megpróbálta összerakni a dolgokat a fejében. Louis vérzett... Lentről... De kit szúrtak le? Louis miért volt ilyen? Ki bántotta?

„Eljött Eleanor házába... Megtámadott minket... El akart vinni engem magával...” Louis ekkor már küzdött, hogy nyitva tartsa szemeit, elfordította fejét hogy Harry szemeibe nézhessen. A göndör világoszöld, óriási szemeibe. Olyan gyönyörű volt.

„Ő...” Harry nem tudta volna megismételni, az istenért, még fel is alig fogta a helyzet hatása alatt.

„De—

„Aztán elfolyt a magzatvíz.” Tette hozzá Louis. „Nagyon fáj.” Nyöszörögte.

„Jézusom, Louis-

„Lépj a gázra öreg, a pulzusszám csökken!” Mondta egy mentős, kezei különféle műszereken siklottak végig.

Harry elgondolkozott, hogy vajon az övé is csökkent? „Louis, drágám, maradj ébren, rendben, nézz rám, ide rám, mindent elmondhatsz később, mikor már rendben vagy, rendben, oké, Lou? Mikor nem fáj már ennyire mindent megbeszélhetünk, rendben, csak maradj ébren, Lou...”

Louis gyakran pislogott - Kezdte elveszíteni.

„Nagyon fáj.” Nyüszítette, Harry pedig tenyereibe vette arcát. „Tudom, és nagyon sajnálom, Lou, nagyon sajnálom, hogy mindez folyamatosan megtörténik veled...”

És Harry már megint sírt.

Louis pedig figyelte, tenni akart valamit, de minden olyan gyorsan történt. Olyan fáradt volt...

„Lou-

„Harry, szeretlek.”

Harry bólintott. „Tudom, Lou, tudom...”

Louis megrázta a fejét. „Nem, Harry, én—” Szünetet tartott, hogy tudjon levegőt venni. 

Minden fájt. „Én szerelmes vagyok beléd.”

Harry lefagyott, csak őt bámulta. „Nem.” Válaszolta végre. „Nem, ezt majd mondd el később, jó, mondd akkor, mikor jobban érzed magad és--

„Nagyon fáradt vagyok, és tudnom kell, hogy--

„Nem akarok halálos ágyi beismeréseket, Louis!” Kiáltotta Harry kétségbeesetten. „Mert jobban leszel! Rengeteg időd van még, hogy elmondd ezt nekem, rendben? Kérlek, Louis, hagyjuk ezt későbbre, csak nézz rám, kérlek, tartsd nyitva a szemeid!”

„Csak egy percre vagyunk a kórháztól. Egy csapat már várja, az orvosa is ott van. Hallod Louis? Maradj ébren, haver. Gyorsabban már, kezdi elveszíteni!” Kiáltotta az orvos.

Louis Harryt bámulta, ismét megszorítva a kezét. „Sajnálom.” Suttogta, és Harry összetört.

„Louis, Louis kérlek, könyörgöm, tartsd nyitva a szemeidet, ne, ne hunyd le, kérlek, bébi, nézz rám, kérlek!" Hajolt le a göndör és ismét kezei közé vette Louis arcát, gyengéden megrázva. "Lou, nem, nem hagyhatsz itt, kérlek, Louis, szeretlek, szeretlek szeretlek szeretlek, sajnálom, hogy kiabáltam, nem lett volna szabad kiabálnom, kérlek, kinyitnád a szemeidet? Kérlek, Louis, maradj velem, könyörgöm, ne hagyj egyedül, Louis, Istenem, kérlek, kérlek ébredj fel, kérlek-

A mentőautó megrándult majd megállt, az ajtók kicsapódtak, majd orvosok és nővérek rohantak fel és húzták le a hordágyat egyedül hagyva Harryt, a mentő hátuljában zokogva.

„A beteg Louis Tomlinson, hét hónapos terhes, több zúzódás ismeretlen okokból, idő előtti vajúdás, erős vérzés, körülbelül egy perce eszméletét vesztette!”

„A műtőbe! Rögtön!” Kiabált Dr. Minnie. „A vért látva, sürgősségi császármetszés! Gyerünk! Még megmenthetjük őket!”

„Kérem!” Kiáltott Harry, botladozva, végül a földre esett. Zihált, nem tudott lélegezni. „Me-Mentsék meg, kérem, k-k-kérem, könyörgöm, kérem-

„Hívjanak neki valakit, pánikrohama van. Harry, nézz rám.” Kérte Dr. Minnie.

Megtette.

„Esküszöm, minden tőlem telhetőt megteszek. Érted?”

A göndör bólintott, s nézte, ahogyan Louist elveszi tőle egy csapat fehér köpenyes, 

kétségbeesetten kiabálva.

.

.

.