56. rész

Sziasztok!
Elnézést a csúszásért, reméljük azért a rész valamennyire kárpótolni fog titeket:) Sajnos gyorsan közeledünk a sztori végéhez,de ami még van,azt lefordítjuk nektek.
Nagyon szépen köszönjük a sok visszajelzést,pipát és oldalmegjelenítéseket<3 
A kövi rész nem tudom pontosan mikor lesz kész mert én újra érettségizek matekból és angolból,ami kedden és csütörtökön lesz,de ígérem sietni fogok hogy minél előbb olvashassátok az új fejezetet:)
Nem rizsázok tovább,jó olvasást:*
Puszi,
Judit.xx






Harryt karok fogták meg a hóna alatt és emelték fel. Feje oldalra billent, valaki megragadta a lábát.

Tompa hangok vették körül, de nem nyitotta ki a szemeit, tudván; ha megtenné akárki is lenne az, aki
lát, az nem Louis lenne.

Csak látni akarta Louist.

Csak annyit akart, hogy Louis rendben legyen.

Valamit az arcára helyeztek, ami miatt végig futott rajta a hideg.

Köhögött.

Ujjak szorultak a tincseire, mire összerezzent fájdalmában, végre kinyitva a szemét.

Balra nézett, és Zaynt látta. Összehúzta a szemöldökét. Miért húzza Zayn a haját?

Egy kéz megfogta az arcát és jobbra fordította, egy orvos hajolt fölé, kezét az oxigén maszkra helyezte, hogy biztosítsa azt.

„Lélegezzen, vagy be kell nyugtatóznunk.” mondta a férfi nyugodtan.

Zayn lehajolt hozzá és suttogni kezdett. „Kétszer ájultál el, egyszerűen képtelenek voltunk
lenyugtatni, pedig muszáj lesz, Harry, ébren van rád szükségünk. Louisnak szüksége van rád, szóval
kérlek…csak lélegezz egy kicsit lassabban, kérlek…”

Úgy tűnt Zayn is egy hajszálnyira van az összeomlástól, így szabad kezével összefűzte az ujjaikat és
bólintott.

Semmi oka nem volt arra, hogy lenyugodjon. De a gondolat, hogy eszméletlenül nem tudja mi
történik Louisval, megrémítette, így összeszedte gondolatait. Zayn kivette a kezét a fiúéból és
magához húzta, úgy, hogy a vállára dőljön.

„Így tovább.” mondta az orvos, ez alkalommal egy kicsit kedvesebben. „Tudom, hogy ez nehéz, de
meg tudja csinálni, igaz? Ha pedig egy kicsit jobban érzi magát, akkor egy kicsit biztonságosabb helyre mehetünk.”

Harry bólintott, felülve körülnézett. Niall pár lépéssel arrébb ült tőle, szög egyenes háttal. Az
arca…kifejezéstelen volt. Liam mellette ült, hátra hajtott fejjel, becsukott szemmel, és remegő
térdekkel.

Arra gondolt, ahogy Louis próbálta nyitva tartani a szemét, és ahogyan remegett.

Zayn rázkódott mellette, így feljebb ült, hogy egyszerre legyen rajta a maszk, és legyen a lehető
legközelebb a fiúhoz.

„Próbálok én sem szétesni, sajnálom.” motyogta Zayn, mire Harry csak szorított ölelésén.

„Szükségem…van…arra, hogy…tarts..össze.” mondta a göndör, lassan szaggatottan. „És akkor…én
is…összetartalak…és úgy…egyben tartjuk egymást.” fejezte be.

Zayn bólintott, és együtt egy mélyet lélegeztek.

.

.

.

Louis kinyitotta a szemét, és egy fakószürke térben találta magát. Olyan…furán érezte magát.

Felült, és látta, hogy legalább ruha van rajta.

Halott volt?

Eléggé úgy tűnt. Kinyitotta a száját, hogy segítséget kérjen, amikor…

„Újra van pulzusa!”

Louis felnyögött fájdalmában, hangja magassá vált, majd elhalt. Úristen, fáj, fáj, fáj…

„Louis! Hallasz engem?”

Látómezejébe egy vörös hajkorona kúszott be, felnézve megismerte Dr. Minniet. Beszélni próbált, de
csak nyögni tudott. Összeakart gubózni, visszamenni ahonnan jött, mert ez nagyon, nagyon fájt neki.

„Louis, felkészítünk téged egy sürgősségi császármetszésre. Bólints, ha megértetted.”

Bólintott.

„Oké, rendben. Veled leszek, jó? A barátaid is itt vannak, várnak rád a várakozóban. Felhívtuk a
családodat, és itt lesznek, amilyen gyorsan csak tudnak. Bólints még egyszer, ha megértetted.”

A fájdalom egy újabb hulláma söpört végig a testén, felnyögött, szemei kezdtek leragadni, de
bólintott.

„Tartsd nyitva a szemeidet, Louis.”

Újra kinyitotta őket, felpillantott a plafonra, figyelve, ahogy a fények kiélesednek majd elhomályosodnak. Egy folyosón volt, végig száguldottak vele egy hordágyon.

Hipnotizálva volt, és Dr. Minnie mondott valamit, de nagyon távolinak hangzott.

Újra képes volt lélegezni. Fázott, és ezúttal a szürke világ körülötte egy picit sötétebb volt. Halk sírás
hallatszott, és lenézett a karjára, amiben egy arctalan baba nevetett erőtlenül.

Oh.

Óvatosan közelebb emelte magához a babát. Alig hallotta a sírását, és a baba olyan pici volt.

Te is haldokolsz? gondolta.

Megpróbálta újra, ezúttal hangosan is kimondva, de képtelen volt rá. Összevonta a szemöldökét.

Bárcsak elénekelhetnék neked egy altatódalt. Gondolta, ahogy a…

„Újra velünk van!” kiáltotta valaki, és Dr. Minnie újra megjelent.

„Louis, kedvesem, most fogjuk kezdeni. De nyitva kell tartanod a szemed, kérlek..”

Homályosan nézett rá.

„A babád veszélyben van. Fájdalomcsillapítót adtunk, és próbáljuk elállítani a vérzést. Érted?”

A kis dologra gondolt, aki a karjában sírt.

Veszély. A babája veszélyben volt.

A szempillái elnehezültek, a baba a karjában többé nem mozgott. Riasztóan mozdulatlan volt. Lágyan

megrázta.

Ébredj fel. Gondolta.

Lerakta maga mellé a babát, majd oldalra fordult, és megsimította a hasát…

„Újra elveszítjük őket, mindkettőjüket! Szedjétek ki belőle a babát!"