53. rész

Sziasztok!
Nagyon sajnálom az egy nap csúszást, meg hogy ez is ilyen rövid lett, de sajnos elszámoltam magam és bármennyire is szerettem volna,nem lettem kész vele,csak a felével:( Majd Lana a második felével fog jelentkezni jövő héten:)
Köszönjük szépen a rengeteg komit, mostanában már 8-9 is van, amiért nem győzök hálálkodni nektek, csodálatosak vagytok<3
Tényleg még egyszer elnézést, remélem azért tetszeni fog nektek:3
Puszi,
Judit.xx

„És most, bújjunk ki ezekből a vizes ruhákból.” 

Odanyúlt, hogy lehúzza Louis többi ruháját is, húzni kezdte a nadrágját. Ezután jött az alsója, azután már semmi nem tartja vissza Lylet attól, amit akar. És az fájni fog, csakúgy, mint előző alkalommal, annyira fog fájni, hogy tényleg, teljesen széttöri őt. Semmi nem marad hátra neki. El lesz veszve a testében, és nem…

Nem, nem, nem, nem, nem.

„Nem!”

A hangjában lévő vadság mindkettőjüket meglepte.

.

.

.

Harry összeráncolt szemöldökkel bámult a telefonjára. „Louis nem válaszol a hívásaimra és az üzeneteimre sem.” Húzta el a száját, majd Niallre nézett, aki a tv előtt ült.

„Valószínűleg alszik.”

„Hol alszik? A találkozója már egy ideje véget ért, rég itt kéne, hogy legyen.” Válaszolta Harry, ráncai elmélyültek.

„Hívd a biztonságiját. Ő biztos tudni fogja.”

Harry a biztonság kedvéért Zaynre nézett, aki bólintott. „Oké. Gondolnom kellett volna erre.”

„Ez az, amiért én itt vagyok. Átadom az okosságot.” Viccelt Zayn, mire Harry megragadott a párnát a kanapéról, és hozzávágta.

Míg várta, hogy a férfi felvegye a telefont, Liamen tartotta a tekintetét. A fiú nyugtatóan mosolygott rá, mire Harry visszamosolygott, mielőtt hallott volna egy hangot a vonal másik végéből.

„Szia, próbálom elérni Louist, de nem veszi fel. Nem tudod, hol van?”

’Eleanoréknál. Rögtön oda vittem a találkozója után. Megmondhatom neki, hogy hívjon föl, mikor elmegyek érte fölvenni.’

„Oh, oké—várj, fölvenni? Nem kellene ott lenned?”

’Azt mondta ne aggódjak ez miatt, úgyis ott lesz egy ideig.’

Harry ráharapott a nyelvére, mert Louis körülményeihez képest, a biztonsága lett volna a legfontosabb.

„Oké, nos, akkor átmegyek,” Mondta Harry fojtott hangon, mire a többiek rögtön ránéztek.

’Oké, haver.’

Harry kinyomta a telefont, vett egy mély lélegzetet, mielőtt a többiek felé nézett volna. 

„Otthagyta Louist Eleanornál, egyedül.”

Zayn a homlokát ráncolta. „Úgy értem… hülyeség volt a részéről, de mi van, ha történik valami. Sokkal nyugodtabb lennék, ha ottmaradt volna.”

„Most akkor tényleg átmész?” Ült föl Liam.

„Igen, talán csak felfújom. Paranoiás vagyok.” Állt fel Harry egy nyújtás kíséretében.

„Szólj majd a fejleményekről. Addig mi rendelünk kaját, mire visszatértek.”

„Köszönöm,” Motyogta Harry, megigazította a haját felfogó kendőjét, majd kisétált az ő külön biztonsági emberével.

„El tudnál vinni kérlek Eleanorhoz?” Kérdezte, mire a férfi bólintott, és elindultak egy hátsó bejárathoz, ahol a fekete kisbusz parkolt.

.

.

.

„Hogy mondtad?” Fagyott meg egy pillanatra Lyle, mire Louis azonnal kirántotta a lábát a férfi szorításából, és rugdosni kezdte a mellkasát, lelökve őt az ágyról.

„Nem,” Ezúttal lihegte, és felrugaszkodott az ágyról.

„Na de Tommo, ne mondj ilyeneket, vagy újra ki kell, hogy kötözzelek.”

A bénító fájdalom újra átjárta Louis testét, mire rögtön a hasához kapott és zihálni kezdett. 

Abban a pillanatban, hogy nem összpontosított, Lyle felugrott a földről, majd megragadva Louist a falhoz csapta, és a torkánál fogva szorította oda. A fiú fuldokolni kezdett, a karja után kapott, hogy valamennyire följebb tolhassa magát.

„Ne harcolj ellenem. Sosem nyerhetsz, felfogtad? Mindig megkapom, amit akarok, és Laney is. Ez így működik.”

Elengedte Louis torkát, majd megragadta, és az ágy felé lökte őt. A fiú megtántorodott, a szélébe kapaszkodva próbálta visszanyerni az egyensúlyát, majd megfordult, így farkasszemet nézve Lyle-al.

„Gyerünk, az ágyra, nyugodtan feküdj rá.”

Nem, ő… képtelen volt… Louis végignézett a férfin, ezzel egy időben hátrafele kezdett kúszni az ágy másik oldalára, ott lemászva. Lyle azonnal követni kezdte. El akart menekülni, annyira el akart, de lehetetlen volt, ő nem… képtelen volt…

Valami bekattant nála, talán a rég elfeledett túlélési ösztönök voltak, valamint a bénító félelem, ami minden egyes oldalról feszíteni kezdte, ezért váratlanul tett egy lépést hátra.

 Előrelendült, Lylet megragadva ütötte meg őt, majd meglökte, ezzel hátra tántorítva a férfit.

 Lyle gyorsan összeszedte magát, már az öklét lendítette egy ütésre, de Louis megtartva az egyensúlyát lépett hátrébb és ragadta meg a felé érkező öklöt.

„Ne érj hozzám. Ne is gyere közelebb,” Morogta Louis, Lyle pedig egy pillanatra megtorpant.

„Tényleg megpróbálsz harcolni ellenem,” Nevetett fel, ezzel próbálva leplezni meglepettségét.

Louis küzdött, hogy kordában tudja tartani a légzését. Pánikolt. És nagyon sok fájdalma volt. Pontosabban a szörnyűbbik fajtából, mire lenézett a hasára.

A fia valószínűleg haldoklik.

A világ forogni kezdett körülötte, amitől elvesztette az egyensúlyát.

„Alig állsz már a lábadon, de még mindig hajthatatlan vagy.” Lyle odament Louishoz, aki állta a sarat.

A feje folyamatosan csöngött, tompa fájdalmat érzett a hasában, ami egyre csak növekedett, majd szúró, égető érzés is támadt mellé, alig tudott lélegezni, de… nem hátrált meg. Eleanort lent bántották, és a lánynak szüksége volt rá. A családjának szüksége volt rá. Harrynek, aki iránt végre beismerte az érzelmeit, szüksége volt rá. És a babának… a babájának is szüksége volt rá.