4. fejezet

A folyamatos dörömbölés hangos volt, és hihetetlenül bosszantó. Fáradt volt, nem lehetett volna bekussolni?!

Aztán a telefon csörgött.

Halkan felnyögött, majd az éjjeliszekrényen lévő telefonjáért nyúlt, felvette egy morgó "Hallo"-val.

"Harry, Liam vagyok, nyisd ki az ajtót elba--ADD IDE A TELEFONT LIAM--várj Dani, hagyd hogy beszéljek ve---ADD IDE AZT A KURVA TELEFONT LIAM---"

Harry felült, ahogyan hallotta őket vitatkozni. Gyorsan letette a telefont, kiugrott az ágyból, felkapott egy melegítőalsót és a bejárati ajtóhoz kocogott. Kinyitotta, Liam és Danielle pedig azonnal rárontottak.

"Louis itt van?"

"Louis hívott téged, vagy bármi!?"

Harry becsukta az ajtót, mielőtt még feléjük voldult volna, alaposan feltérképezte az arckifejezésüket. Cseppet sem voltak nyugodtak. Pánik.

"Mi történt?"

"Itt van, nem...?" Kérdezte Danielle, Harry szemeibe bámult, kétségbeesetten kereste benne a számára helyes választ, de nem találta.

Aztán csend lett, Danielle pedig leült a kanapéra, a kezeit az arcába temette.

"Oh Istenem..." Suttogta.

Harry Liamre tekintett.

"Mi történt?"

Liam a cipőit bámulta, a falat, mindent, csak nem Harryt.

Harryn is eluralkodott a pánik, mielőtt még megragadta volna Liam vállait, keményen kezdte rázni.

"Mi az isten történt Liam?!"

"Elbasztam, Harry..."

A göndör felhorkant. "Mondj valamit, amit nem tudok."

"Megtudtam, hogy hol voltak, mivel egy fan észrevette Daniellet... Aztán a recepción ideadták a kulcsokat, mivel mindenki tudta, hogy együtt vagyunk, és meglepett, mikor megláttam, hogy ugyanabban a szobában vannak... Aztán beléptem és egymást ölelték az ágyban és kiakadtam..."

Harry hirtelen Daniellere pillantott, aki meg sem moccant, mielőtt újra Liamre nézett volna.

"Igazság szerint megvádoltam őket azzal, hogy... Megcsalt és---"

"Louis sosem tenné." Szakította félbe Harry.

"Tudom. Tudom Harry, hidd el, tudom, de... Annyira mérges voltam és Louis... Sosem láttam még ennyire összetörtnek... Eleve rémesen nézett ki az utóbbi időben, de... Azt hiszem, hogy az, hogy kiabáltam vele csak rosszabbított a helyzeten... Ő... összepakolta a cuccát és elrohant... Nem vette fel a telefont, aztán úgy gondoltam, hogy beszélnünk kellene veled..."

Harry elengedte Liamet, majd hátralépett.

És Liam folytatta: "És nem volt a többiekkel se---"

"Persze, hogy nincs! Hogy is menne hozzátok? Úgy értem nem viselkedtünk vele valami szépen, vagy nincs igazam?!"

Liam összerezzent, ahogyan Harry megemelte a hangját.

"Úgy értem, hogy gondolhattál erre, Liam?! Hogy tehetted?!"

"Nem tudom..."

"Milyen régen történt?"

Liam az ajkát kezdte harapdálni, mielőtt válaszolt volna.

"Körülbelül... 5 vagy 6 órája..."

Harry szitkozódott egy sort, mielőtt visszament volna a szobájába és megnézte volna a telefonját. Semmi üzenet vagy hívás.

Visszasétált, s Liamet látta, ahogyan Danielle mellett ül, próbálja megnyugtatni.

"És mégis hogy tartott ilyen sokáig ide jönnöd?"

"Mi... Megnéztük egy pár helyen, aztán végső lehetőségként ide jöttünk, de itt sem volt..."

"Az anyjánál van."

Mindketten Harryre néztek.

"Honnan---"

"Ismerem Louist. Mindig, mikor a dolgok rémesre fordulnak azonnal hozzá rohan. Most rohadtul elbasztad, Liam."

A göndör még csak lehetőséget sem adott, hogy válaszoljon, folytatta. "Doncasterbe megyek."

Liam összeráncolta a homlokát. "De Harry..."

"Nem, nincsen de, te seggfej. Ha valakinek közülünk, akkor neked kellene menned, de nem, megkímélem Louist tőled. Elmegyek, és ennyi. Te meg foglalkozz a menedzsmenttel meg az ilyen faszságokkal. Most pedig kifelé."

Azzal pedig megfordult és a szobájába viharzott. Halk léptek hangzottak mögötte, ahogyan pedig megpördült, hogy rákiabáljon arra, aki követte Daniellet látta. Harry visszalépett egyet, majd felsóhajtott, félrenézett.

Danielle egy volt azok közül az emberek közül, akikről utálta, ha sírtak.

"Olyan gyorsan történt... Az egyik percben még aludtunk, aztán a következőben Liam kiabált, és Louis csak elrohant..."

Harry mindeközben ide-oda sürgölődött a szobájában, dolgokat fogott meg és dobálta bőröndbe.

"Ki kellett volna állnom melle--"

"Danielle, az egyetlen te voltál, aki mellette maradt, mikor mi elhagytuk. Szóval bármi is történt, nem tudnálak hibáztatni, hiszen mindent megtettél érte."

A szobában csend honolt, míg Harry befejezte a pakolást. Felkapott egy farmert, egy egyszerű fehér pólót és egy kapucnis pulcsit. Gyorsan megragadott egy hajpántot és a hajába tette, majd arra a sapkáját.

Danielle megállt előtte, majd megfogta a kezét.

"Harry... Hozd vissza könyörgöm, ha lehet egy darabban... Vagy legalábbis annyira amennyire lehetséges... És légy vele türelmes kérlek. Fogalmad sincs, hogy min megy keresztül... Szóval kérlek, Harry. Ha elmész, akkor nem hagyhatod egyedül egy pillanatra sem, nem mondhatod azt neki, hogy belefáradtál abba, amit csinál. Szüksége van rád. Talán nem úgy tűnik, de nagyon szeret téged és szinte minden, amiről beszélt nekem veled volt kapcsolatos. Törődik veled, viszont most neki van szüksége arra, hogy segíts neki... Szüksége van rád."

"Úgy lesz. Ígérem." Válaszolt habozás nélkül.

Danielle elengedte, Harry pedig elrohant.

A lány csak nézte, ahogyan elmegy, majd elővette a telefonját és egy jól ismert számot hívott.

"Hello? Danielle?"

"Eleanor, beszélnünk kell."

.

.

.

"Anyuci, Louis meddig fog még aludni? Jól van?"

Jay lenézett az ikrekre, a szemeik még mindig könnyekkel voltak teli az aggodalomtól.

Mindannyian elborzadtak, mikor Louis szó szerint Jay karjaiba ájult azonnal, ahogyan kinyílt az ajtó. Jaynek küzdenie kellett érte, hogy meg tudja tartani, a falnak kellett támaszkodnia ugyan, hogy ne roskadjon össze a súlya alatt.

Azonnal kiabálni kezdett Lottienak és Fizzynek, hogy siessenek és segítsenek. A két lány lerohant a lépcsőn, már az anyjuk hangjától pánikba estek. Együtt sikerült bevinniük, lefektetni a kanapéra.

Jay levette a cipőit, párnát és takarót hozott, megnézte van-e láza, egyáltalán pulzusa van-e még.

Jay hirtelen megrázta a fejét, elbambult, ahogyan visszaemlékezett. A legfiatalabb lányaira nézett, átölelte őket.

"Csak adjunk neki még egy pár órát, jó?"

Lottie ekkor sétált be a szobába.

"A telefonja ki van kapcsolva, de senki nem is hívta. Nem hinném, hogy minden rendben van vele." Motyogta.

"Miért nem mentek a konyhába, lányok? Ehettek három sütit..."

Az ikrek elmosolyodtak, majd elindultak, bár még mindig kissé zaklatottak voltak.

"Hol van Fizzy?"

"A szobájában. Túl ideges ahhoz, hogy így lássa Louist..." Válaszolt Lottie, majd leült a kanapé mellett a földre.

"Nos... Minden amit tudunk tenni, hogy megvárjuk, amíg felébred, és megkapjuk a válaszokat... Ki fogom deríteni, hogy ki bántotta az én Boo-mat."

.

.

.

Harry felsóhajtott, amint a benzinkútra ért, hogy tankoljon. Még körülbelül másfél órája volt, mielőtt Doncasterbe ért volna.

Meg tudja csinálni...!

Azon gondolkozott, amit Danielle mondott nekik. Az autónak dőlt, a szabad kezébe temette arcát.

Valami komoly baj lehetett a legjobb barátjával.

Gondolkozz, Harry... Gondolkozz.

Körülbelül két vagy három hónapja kezdődött. A klub incidens után...

Mi történt aznap este?

Hova ment Louis?

Lehet, hogy aznap este veszélyben volt?”

Harry felnézett, sóhajtott, miközben kivette az autóból a csövet, bezárta a benzintartályt. Az épületbe sietett, hogy kifizesse a benzinz. Nos, kellene valami nasi... Megragadott egy twixet és egy üveg vizet, mielőtt az idősebb hölgy felé fordult volna, ki a pult mögött ült, újságot olvasott. A pultra helyezte a cuccait, majd a pénztárcáját vette elő.

Az idősebb nő elmondta az árakat, szóval a göndör fizetni tudott.

Megragadta a nasiját, köszönésképpen bólintott, majd meg is fordult, hogy elmenjen.

"Fiatalember, várjon egy kicsit! Tudna adni egy autogamot az unokámnak?"

"Persze..." Motyogta, mielőtt visszalépett volna. ”Hogy hívják?"

"Jenny."

Harry gyorsan aláírt egy darab papírt, majd újra megfordult, hogy kimenjen.

"Ha szeret, meg fog bocsájtani."

Egy pillanatra megállt, visszanézett az idős nőre, aki már újra a magazint olvasgatta.

"Köszönöm..." Mondta mosolyogva, miközben elhagyta az épületet.

Meg tudja csinálni.

.

.

.

Minden olyan ismerős volt. A kanapé puha és kényelmes volt, amin feküdt, a bőre viszketett, ahogyan régen is, mikor az anyja betakarta a gyapjú takaróval. Az ikrek kuncogása hallatszott a konyhából, Lottie ujjainak kopogása a telefonján. Az anyja búgó hangja, ahogyan az ikrekkel beszélt... Hol van Fizzy?

Lassan, végre kinyitotta a szemeit. Nos, nem volt olyan könnyű, mint korábban. Mióta aludhatott már? Megfordult, a szemei Lottieban gyönyörködtek egy ideig, ahogyan a telefonján gépelt. Annyira nagy volt már, és annyira hiányzott neki.

"Daisy, kedvesem, ideadnád a sót az asztalról, kérlek?"

Louis a konyha felé pillantott, kíváncsi volt, hogy mit csinálnak. Megmozdult, megpróbált felülni, amikor is az egész gyomra émelyegni kezdett. A gyomra kevéske tartalma már akkor a torka felénél járt, s mielőtt gondolkozni tudott volna egy darabja már a kanapén kötött ki. Hallotta maga mögött Lottie meglepett sikolyát, mielőtt gyorsan kinyitotta volna az ajtót és a WC elé szinte vetődve öklendezett.

"Oké lányok, maradjatok itt Lottieval! Lottie, lenyugtatnád őket nekem, kérlek?"

Az ajtó csukódásának hangja nem igazán jutott el Louis agyáig, ahogyan csak ült ott, köhögött és köpködött, próbált lélegezni, de nem igazán sikerült a hányással egy időben.

"Ne ess pánikba, Louis, csak engedd ki, nem lesz semmi baj..."

"Anya--"

Újra a csésze felé görnyedt, s kiadta magából mindazt, ami még benne maradt. Végül mikor végre végzett a falnak dőlt. Az anyja egy poharat adott a kezébe, ő pedig lenézett, mielőtt belekortyolt volna.

Szájvíz.

Isten áldja az édesanyját.

Pár másodpercig öblögetett, mielőtt kiköpte volna, s lehúzta a WC-t.

Ez után Louis az anyja karjaiba mászott, szorosan átölelte őt, így nyugodott meg. Végig a légzésére koncentrált, mielőtt Jay is szorosan átölelte volna a fiát. Csendben ültek ott pár percig, mielőtt elhajoltak volna egymástól.

"Louis... El kell mondanod, hogy mi folyik itt."

Louis csak ült ott, a kezeit bámulta. Az összes ember közül, akit ismert az anyja érdemelte meg a legjobban, hogy tudja.

"Mindent elbasztam, anya..." Suttogta.

Jay a fiára nézett, a homlokát ráncolta.

"Miért nem hívtak a srácok?" Kérdezte.

"Kikapcsoltam a telefonomat. Nem beszélnek velem... Hát... Harry igen, de az egész helyzet nagyon fura... Anya, annyira mérges leszel rám..."

Jay lassan kezdte el felismerni, hogy a fia mennyire ideges is volt valójában. Mély levegőt vett, majd újra kitárta a kezeit. "Lou, mindent el kell mondanod..."

Louis bólintott, majd remegve ugyan, de felállt, hogy valamit kivegyen a táskájából. A kanapé mellett talált rá, a nappaliban. Az összes testvére ott volt, de el is csendesedtek, mikor meglátták a bátyjukat.

"Sziasztok..." Suttogta.

A lányok nem is válaszoltak, míg el nem mosolyodott, akkor viszont mind ráugrottak, szoros ölelésbe vonták.

"Nemsokára beszélek majd veletek is drágáim, de most először anyával kell beszélnem kettesben."

Lottie bólintott, majd ő szólalt meg. "Gyerünk gyerünk, menjünk és nézzünk meg egy filmet fent! Phoebe, most te választatsz." Ez után Louisra pillantott, azzal a tipikus 'Majd beszélünk' pillantással, majd felsietett a kicsikkel. Fizzy még utoljára nézett bátyjára, mielőtt eltűnt volna a szeme elől.Mindezek után Louis a táskájához ment, megragadta az ultrahangról kapott képet. Kezei rettenetesen remegtek. Lenézett rá egy pillanatra, majd visszament a fürdőbe. Jay a WC ülőkét használta széknek, ám ahogyan Louis visszatért a helységbe őt ültette le rá. Szüksége is volt rá, így megtette.

Aztán Jay szemei a papírra vándoroltak.

"Mi az?" Kérdezte halkan.

Louis mély levegőt vett, mielőtt átadta volna neki. Az anyja arca teljesen üres volt, mielőtt szúrós szemmel nézett volna vissza Louisra.

"Teherbe ejtetted Eleanort?"

Mindketten tudták, hogy nem ez volt a válasz.

"Anya, úgy sajnálom..." Suttogta, Jay pedig újra a képet kezdte bámulni.

"Ez nem Eleanoré... Ugye...?"

Louis megrázta a fejét.

"A tied..." Jelentette ki Jay.

A nő felsóhajtott, megrángatta kissé a haját, mielőtt ledobta volna a képet a földre. Louis ijedtében megugrott.

"Mikor terhes lettem veled olyan rohadt beteg voltam... És az az idióta orvos azt mondta, hogy vegyem be azokat az idióta pirulákat! És most a világ minden táján fiúk esnek teherbe! Istenem, olyan hülye voltam!"

Louis csak hallgatta, ahogyan sértegette saját magát, nem volt képes bármit is mondani. Aztán az anyja újra ránézett.

"Ki az apa?...Louis mikor találtad ki egyáltalán, hogy a fiúkat szereted? És... Mióta tudod?...Meg fogod tartani?"

A legrettegettebb kérdés. Ki az apja? Hogyan mondhatta volna el neki...? Már így is annyira zaklatott volt...


"Uh, én... Nem akarok beszélni arról, hogy ki az apja... De meg fogom tartani és---"

"Nem, Louis. Nem. Nem vállalhatod fel ezt az egészet egyedül. Mondd el, hogy ki az. Csak le kell ülnünk és megbeszélni ez---"

"Anya nem lehet! Nem mondhatom el, hogy ki az, de fontos ez egyáltalán?! Teherbe estem és férfi vagyok! Az egyik legnépszerűbb férfi a világon és megtartom! Mi--"

"És éppen ez az, amiért tudnom kell, hogy ki az és---"

"Ne fogom elmondani és kész!" Kiabált Louis.

"Basszameg Louis, segíteni próbálok!"

"Ne kiabálj velem anya!"

Jay hirtelen hagyta abba, egy ideig bámulta a fiát, aki ismételten remegett, szemei vörösek voltak. Csak ekkor realizálta, hogy mennyire rosszul is volt, már megint. Közelebb lépett hozzá, meleg ölelésbe húzva a fiát.

"Oh Louis..." Suttogta hátát simogatva ölelés közben. Mindketten csak ültek a fürdőszoba csempéjén, egy ideig csend honolt.

"Anya, olyan fáradt vagyok... És állandóan csak sírok meg hányok..." Motyogta a mellkasára dőlve. "És één nem is akartam terhes lenni, és a fiúk most dühösek rám, mert semmit sem mondok el nekik, Eleanor már két hete nem beszélt velem, pedig azt mondta, hogy nem utál, és mégsem hajlandó szóba állni velem... Én nem csaltam meg őt anya..."

"Várj... Nem csaltad meg...? Akkor hogyan estél teherbe?"

Louis elhúzódott az anyjától, levegőért kezdett kapkodni. Azonnal felismerte a hibáját.

"Úgy értem én... Én nem akartam meg--"

"Nem Louis... Azt mondtad, hogy nem csaltad meg. Nem vagy csaló. Ismelek."

"Én... Nem emlékszek rá, hogy megcsaltam volna, szóval..."

"Louis. Ha nem emlékszel, hogy hogyan lettél terhes akkor---" Ekkor már Jaynek is elakadt a lélegzete.

"Mondd meg... Louis William Tomlinson mondd el nekem most azonnal... Hogy ez nem az amire én gondolok... Akartad? Most mondd el."

Louis megpróbálta eltolni magától Jayt, ám megragadta a karjait.

"Anya nem, én nem... Én nem... Anya kérlek, ne tedd... Én sajnálom, én..."

És akkor megszólalt a csengő.

"Megyek!" Kiáltott Lottie, lerohant a lépcsőn. Louis és Jay egy ideig bámultak egymásra némán, Louis úgy reszketett, mint egy nyárfalevél, Jay orcái pedig kezdtek vörössé válni az idegtől.

"Anya, Harry van itt!" Kiabált újra Lottie.

Louisnak leesett az álla, Jay pedig azonnal észrevette a rémületet a szemeiben. Aztán minden vörössé változott az agyában.

A fiát bántották, és nem mondja el, hogy ki volt az. Sosem félt így Harrytől. És ez csak egy dolgot jelenthetett. Harry kihasználta a fiát. Elengedte Louist, majd kirohant a fürdőszobából, így egyedül hagyva Louist döbbenetében.

Harry éppen csak letette a táskáit, mikor meghallotta a trappolást, mikor megfordult pedig az első amivel találkozott az Jay keze volt az arcán.

"Hogy merészeltél a házamba jönni, te disznó?! Takarodj! Ne gyere a fiam közelébe!"

Lottie sikoltott, ahogyan így látta az anyját, sosem gondolta volna, hogy Harry ellen fog fordulni.

"Jay... Mrs. Tomlinson én annyira sajnálom... Tudom, hogy nem viselkedtem Louisval a legjobban, de csak bocsánatot szeretnék kér---"

"Bocsánatot?! Azt hiszed, hogy egy egyszerű sajnálom mindent megold? Azt hiszed, hogy ennyit mondasz és a karjaidba fog omlani?! Manipulátor vagy és kegyetlen! Oh, Istenem, csak menj innen! Kifelé, vagy esküszöm, hogy hívom a rendőrséget, a sajtó biztosan imádná a törté---"

Louis hirtelen esett ki a döbbent kábultságából, felismerte, hogy az anyjának fogalma sem volt róla, hogy mit beszél, most pedig éppen a legrosszabb embert hibáztatja.

"Anya, nem!" Kiáltotta, kirohant a fürdőszobából.

"Azt hiszed, hogy megúszod, mert bántottad őt! Te pa--"

"ANYA!!!!" Kiáltott újra Louis, ezzel minden tekintet rá szegeződött.

"Anya, nem ő volt... Ő nem is tud semmiről.... Tényleg semmiről... Kérlek fejezd be... Nem ő volt."

Jay hátrébb lépett Harrytől, aki még mindig a fal mellett állt egy újabb csapásra várva.

Harry éppen Louis felé indult volna, mikor Jay rámorgott.

"Ne mozdulj, fiatalúr."

"Anya..."

"Louis. Maradj csöndben, hagyd, hogy majd én. Nos, Mr. Styles, miért is kell bocsánatot kérned?"

"Mert egy szörnyű barát voltam." Mondta, majd Louisra pillantott. "Én... azt mondtad, hogy nem akarsz beszélni arról, hogy mi történik körülötted, és én hibáztattalak érte, nem melletted álltam... Annyira sajnálom."

Jay ekkor a fiára pillantott.

"Tényleg így volt, Louis? Azt tette, amire én gondolok? Kérlek, mondd meg az igazat. Félsz tőle? Mert akkor egy másodpercen belül rúgom ki a seggét innen."

Louis lassan leült a kanapéra, fejét a kezeibe temette.

"Nem, anya. Nem ő volt. Kérlek ne mondj semmit, majd később beszélek veled erről. Ígérem."

Jay egy pillanatra csak meredt a fiára, majd bólintott. "Lottie, menj fel az emeletre. Lányok! Menjetek a szobátokba és ne gyertek le, amíg nem szólok. Minden rendben van."

A három Tomlinson, akik ijedten álltak a lépcső tetején bólintottak, s követték Lottiet, aki kishíján futott felfelé a lépcsőn, hogy távol legyen mindettől. Bármi is folyt odalent.

Miután a lányok már nem voltak a közelben Jay a fia felé indult.

"Hiszek neked. Megyek, csinálok egy kis teát."

Louis bólintott, ahogyan az anyja kiment a konyhába, de még előtte egy utolsó pillantást vetett Harry felé azzal a tipikus 'neked fog fájni rohadtul ha bántod Louist' pillantással. A göndör felsóhajtott, majd Louis mellé ült.

"Lou?" Suttogta.

Nem válaszolt.

"Liam elmondta, hogy mi történt. Nos, igazából elátkoztam, és kiraktam a házból... És Danielle nagyon aggódik. Nem tudom, hogy a többiekkel mi van. És tudom, hogy csak pár nap szabadnapunk van, és azért jöttem ide, hogy hazavigyelek, de csak akkor, ha készen leszel rá. Szóval ha nem érünk haza határidőre megmondtam Liamnek, hogy beszéljen a menedzsmenttel. Neki kell kapnia érte, mert egy faszkalap volt. Szóval itt maradok... Ha szeretnéd. Kereshetek egy hotelt is... Vagy elmehetek, ha nem akarsz itt tudni, Louis."

A kék szemű fáradtan pillantott rá.

"Ne menj el, Harry. Kérlek."

A göndör bólintott, Louis pedig közelebb mászott hozzá, a karjaiba mászott. Olyan szorosan ölelték meg egymást, amennyire csak tudták.

Már annyira hiányoztak egymásnak. Harry pedig mást sem tudott tenni, csak élvezni, hogy Louis a karjai közt van, a fejét a kisebb fején pihentette.

"Liam seggfej volt, de ne törődj vele, Louis. Rendben?"

Louis bólintott.

"És én is az voltam. Mert egyedül hagytalak?"

Ismét bólintott.

"Hiányoztál." Folytatta Harry, a másik hátát simogatta ölelés közben.

"Nekem is hiányoztál, Harry. Nagyon."

És így ölelték egymást, míg Jay vissza nem tért két bögre teával. Elhúzódtak egymástól, elvettek egyet-egyet, megköszönték. Jay Harry mellé ült, megpuszilta az arcát.

"Sajnálom, drágám. Csak Louis annyira rosszul nézett ki és..." De amint Louis arcára pillantott abbahagyta.

"Minden rendben, Jay. Ha valaki bántaná Louist én is így viselkednék." Válaszolt Harry, ő is adott egy puszit barátja édesanyjának.

"Megyek, megnézem a lányokat." Mondta, utoljára Louist hajába túrt, mielőtt az emeletre rohant volna.

A két fiú csendben kortyolgatta a teáját.

"Akarsz TV-t nézni?" Kérdezte Louis.

Harry bólintott, majd Louis felállt a távirányítóért. A göndör csak nézte, ahogyan lehajol érte és megfogja azt. A bögréjét erősebben kezdte szorítani, szinte megfulladt, ahogy belekortyolt.

Istenem, milyen gyönyörű volt.

Louis lassan visszaült mellé a távirányítóval a kezében, bekapcsolta a TV-t. Csak pörgetett át a csatornákon, míg végül a Phineas és Ferb mellett döntött.

Harry felkuncogott, szórakozottan pillantott Louisra. "Valóban Louis? Valóban?"

Louis csak nyelvet öltött rá válaszképp.

"Ez a mese tökéletes, Harry. Az ikreket hibáztasd. Mindig ellopták Lottie telefonját és üzengettek ezzel kapcsolatban..."

Harry felnevetett, ahogyan újra szürcsölni kezdte az italát, hátradőlt a kanapén. Louis is követte a mozdulatban, lerángatta Harry sapkáját és csak eldobta azt.

"Hiányoztak a fürtjeid." Mondta, válaszul megkapva a másik kérdő tekintetét.

Harry dobott neki egy csókot, mielőtt letette volna a bögréjét, levette volna a cipőjét és a kabátját kényelmesebbé téve magának a helyzetet.

Mindketten felkuncogtak, ahogyan Harry megforgatta a zenét a mókusok nadrág dalára a mesében, mikor Louis végre megtalálta rá az alkalmat, hogy felé forduljon.

"Hét óra van? Azt hittem, hogy még kevesebb az idő. Egész nap aludtam, de fáradt vagyok. Azt hiszem én elmegyek aludni. Jössz te is? Vagy éhes vagy? Anya korábban főzött valamit..."

Harry igazság szerint éhezett. De... Alvás Louissal...? Vagy evés?

"Megyek. Amúgy is hosszú utam volt..."

Louis bólintott, megfogta Harry bögréjét, majd mindkettőt a mosogatóba tette. Elmosta őket, mielőtt visszatért volna a nappaliba, ahol Harry már megfogta a táskáit. Louis pedig egyszerűen felvezette a szobájába. Nem mintha nem tudta volna az utat.

"Nem baj, ha én megyek elsőnek fürdeni? Aztán megyek jóéjszakát kívánni a lányoknak." Mondta, mielőtt szerzett volna magának pizsamát, a fürdőszoba felé indult.

Harry letette a táskáit, elkezdett kicsomagolni, így talált magának egy boxert. Kidobálta a ruháit egy sarokba, hogy megtalálja a fogkeféjét. Aztán elindult a fürdőszoba felé. Csak az ajtóban realizálta, hogy be volt zárva és a villany is égett. Állt ott egy ideig, mielőtt eszébe jutott volna, hogy van egy másik fürdő is a földszinten. Dúdolva indult lefelé, ahogyan odaért pedig becsukta maga után az ajtót. Mosni kezdte a fogát miközben körülnézett, de várjunk- Egy darab papíron akadt fenn a szeme. Szinte megfulladt, mikor rájött, hogy mi is az.

Egy ultrahangról készült kép.

Harry kiköpte a habot, amit még mindig nem mosott ki a szájából fogmosás közben, majd újra a papírra nézett.

Döbbenten bámulta a babáról készült szemcsés képet.

Louis teherbe ejtette Eleanort?

Édes istenem.

Aztán észrevette a nevet az alján.

Louis Tomlinson.

Várjunk...

Akkor pedig végiggondolt mindent ami történt. Louis eltűnt, aztán furcsán viselkedett. A hangulata ingadozott, állandóan fáradt volt. A dolgok kezdtek összeállni a fejében.

Louis terhes volt.

Louis.

Az ő Louisa.

Az ő gyönyörű, drága, édes Louisa.

Tulajdonképpen nem volt lehetetlen, hiszen ha Jay annak idején bevette azokat a szereket, akkor megtörténhetett. Louis valóban teherbe esett.

Harry lassan leült a WC-re, még mindig a képet bámulta.

Louisra gondolt, arra, hogy mennyire meg lehet rémülve, mennyi minden járhat most a fejében, biztos volt benne, hogy idiótának érzi magát, és mindenki pont most hagyta el őt.

Nem is sejtették, hogy mit nem mond el nekik. Már arra is rémesen reagáltak, hogy nem semmiről sem tudtak. Talán ha tudtak volna róla egy 3. világháború robbant volna ki.

És ki lehetett az a köcsög faszi?

Tartják még a kapcsolatot?

De akkor mi a helyzet Eleanorral? Talán ő... Várjunk, néhány héttel ezelőtt, mikor sírva rohant el... Talán akkor tudta meg.

De... Az azt jelenti, hogy Louis megcsalta. Louis... Louis sosem csalta volna meg... Vagy igen?

Nem... Ő bízott Louisnak. Bízott Louisban minden egyes kis sejttel, ami felépítette, s az utolsó dolog, amire most szüksége volt az pont az ő vádjai voltak.

Ahogyan összegezte a dolgokat minden annyira... Őrültség volt.

a gondolatok és a kérdések szédítő ütemben kavarogtka a fejében. Harry visszatette a képet ugyanoda, ugyanúgy, ahol találta, majd felállt. Mielőtt kisétált volna lehunyta a szemeit, az ajtónak dőlt. Muszáj volt megemberelnie magát.

Nem mondhat semmit Louisnak. Egy rohadt szót sem.

Nyilvánvaló volt, hogy Louis nem akar róla beszélni, éppen eléggé ideges lehetett így is. Szóval Harrynek ezt most meg kell tartania magának.

Végül kilépett, a konyhába ment, hogy öntsön magának egy pohár vizet, így indult vissza Louis szobájába.

Már átöltözött, az ágyon ült, mikor Harry belépett.

"Minden rendben, Harry?" Kérdezte.

A göndör bólintott, majd egymás mellé feküdtek az ágyban. Louis lekapcsolta a villanyt, végül kényelembe helyezte magát, Harry pontosan ugyanígy tett. Egymással szemben.

"Megérinthetlek? Szeretnélek átölelni." Kérdezte Harry.

Louis bólintott, majd lassan eszébe is jutott, hogy nem láthatták egymást a sötétben. "Igen." Válaszolt szóban is.

Lassan kényelembe helyezték magukat, s elégedetten felsóhajtottak.

"Jó éjt, Lou."

"Jó éjt."

"Szeretlek."

Louis elmosolyodott.

"Én is szeretlek, Harry."