5. fejezet

Sziasztok! :) Nos így a rész elején nagyon szépen meg szeretném köszönni az olvasóimnak, hogy még velem tartanak ebben a szerintem csodálatos és izgalmas, bár néhol kissé rémisztő történetben. Nagyon szépen köszönöm a kommenteket is, nagyon meg tud örvendeztetni 1-1 szép szó, inspirál, hogy folytatnom kell. Szóval nagyon köszönöm nektek, jó olvasást kívánok!

Raven Agrippa

Harry szemei nyitva voltak. Annyira, amennyire csak lehetséges volt. Istenem, annyira rohadt fáradt volt, de nem tudott elaludni így. Éppen Louist ölelte, az arca a nyakába fúródott. Minden egyes alkalommal, ha Louis mély levegőt vett mindig érezte a meleg levegőt a nyakához érni. Küzdött a gerincén végigfutó melegség ellen, de semmit sem tudott tenni a makacs merevedése ellen, ami Louis combjának nyomódott.

Végre valahogyan sikerült összeszorítania a lábait, mikor is Louis úgy döntött, hogy megtöri ezt a varázst; a saját lábát kényelembe helyezte Harryé között.

Ha Louis felébredt volna rémesen kínos lett volna... Legalábbis Harry úgy érezte.

Muszáj volt felkelnie, hogy gondoskodjon magáról. Harry lassan kimozdította a karját Louis feje alól, ki ugyan felsóhajtott válaszul, magas hangon és hosszan, mitől a göndör megborzongott. Aztán kissé hátrálni kezdett az ágyon, viszont Louis válaszul megrándult, mozgolódni kezdett. Harry halkan felnyögött az érzésre. Várt egy kicsit, mielőtt tovább hátrált volna, már szinte lihegett, hiszen Louis lábai szinte végig hozzáértek a procedúra közben. Igazán jó érzés volt, de a valóságban seggfejnek érezte volna magát, ha csak hagyta volna, hogy történjenek maguktól a dolgok.

Louis a tudata alatt valószínűleg észrevette, hogy megszakadt köztük a kapcsolat, Harryért nyúlt, véletlenül megérintve ezzel a lüktető alsó tagját.

Harry felmordult, mielőtt feladta volna az alattomos, lassú menekülést, így csak felállt és a fürdőbe menekült. Louis szemei ekkor pattantak ki, ijedten kelt fel.

Szerencsére Harry tudta, hogy mit csináljon ilyenkor, hiszen gyakrabban hált neki tetsző srácokkal, mint kellett volna.

Louis zavartan ült fel, mielőtt megnézte volna az órát. Még csak hajnali 5 volt. Ásítozni kezdett, mielőtt visszafeküdt volna, várva Harryre, hogy visszajöjjön. Talán csak nem érezte jól magát. Louis a hasára simította a kezét, köröket rajzolt rá. Legalább most nem volt hányingere. A gondolatai aztán Eleanor felé sodorták. Vajon mit csinál? Hogy van? Annyira beszélni akart már vele. Hiányoztak az SMS-eik, az egyszerű beszélgetéseik... Az utolsó skype beszélgetésükön még annyira vidámak voltak. Eleanor is pont ugyanolyan hangosan vihogott, mint Harry. És zavarba is jött utána. Mint Harry. A kezeit hirtelen kapta a szája elé, arca vörössé váltott. Kuncogni kezdett, ahogyan eszébe jutottak a dolgok. Amikor Harry valamit igazán viccesnek talált csak hátradöntötte a fejét és nevetett szakadatlanul. A szemei ragyogtak, ajkaira vigyor telepedett, de hamar le is fagyott, megborzongott. Miért éppen Harryre gondol így?

Annyira elbűvölő volt, mikor úgy nevetett. Szinte megtiszteltetésnek érezte, hogy láthatta azt a gyönyörűséget.

Louis szemei kikerekedtek, gyorsan megrázta a fejét, ahogyan ezek a gondolatok eszébe jutottak. Nem teheti ezt a legjobb barátjával.

Harry nem volt annyira gyönyörű.

És minden bizonnyal nem is akarta megcsókolni.

A gondolatait a srác visszatérése szakította félbe.

"Hazz, jól vagy?" Suttogta.

Harry megmerevedett egy percre, mielőtt visszamászott volna Louis mellé.

"Igen." Válaszolta kissé kifulladva. "Csak ki kellett mennem a WC-re. Ittam egy pohár vizet lefekvés előtt..."

"Rendben.." Válaszolt Louis, közelebb mászott Harryhez, aki széttárta felé a karjait, hogy újra átölelhesse. Tudta, hogy Louis így tudott pihenni.

"A lányok nemsokára felébrednek, hogy menjenek az iskolába..." Motyogta.

Harry csak hümmögött válaszul.

"Szeretnék szétnézni a városban, de ha meglátnának minket a ház körül nyüzsögnének, mire visszaérünk.."

A fiú mindössze Louis feje búbjára hajtotta állát, nem szólalt meg.

"Biztosan találunk valamit, amit csinálni tudunk." Válaszolt végül csak a sötétbe bámulva.

"Rendelhetünk kaját egy jó étteremből. Ismerem a tulajt. Általában nem szokott ételt kiszállítani, de nekem megtenné."

"Milyen étterem?"

"Olasz."

"Jól hangzik. Pizza?" Kérdezte Harry, a gyomra már korgott. Nos, igazán régóta evett utoljára.

"A legjobb a környéken. Drága, de megéri. Tudod, az a tipikus eredeti olasz cucc."

"Hm... Talán megengedhetjük magunknak, ha félreteszünk egy kis pénzt." Ugratta Harry, Louis pedig kuncogott.

"Tudod, hogy mire gondoltam, göndör. Ne pimaszkodj."

"A legjobbtól tanultam, Lou."

"Csöndet."

Halkan kuncogni kezdtek.

"Harry?"

"Hm?"

"Csak várj még egy kicsit, jó? Mindent el fogok mondani neked, csak szükségem van még egy kis időre." Suttogta Louis, a hangja halk volt, de komoly.

"Minden időt megkapsz, amennyire csak szükséged van, Louis." Mondta Harry, szorosabban ölelve Louist.

Aztán csend volt, míg el nem kezdtek elaludni.

"A szíved olyan gyorsan ver, Harry." Motyogott Louis.

Harry egy ideig mozdulatlanul feküdt, mielőtt válaszolt volna.

"Nem tudom, hogy mi mást tehetne, mikor körülötted vagyok."

"A kissé öreg jómagamhoz?" Kérdezte Louis úgy, mintha nem érdekelné, de valójában nagyon is.

"Ki máshoz?"

Louis lassan elmosolyodott, lehunyta a szemeit, s újra álomba merült.

Harry még egy darabig ébren volt, mindössze csak Louis légzésére figyelt.

"Csak érted dobog, Louis. Csak érted." Suttogta, a titkai pedig úgy úszkáltak a csendben, akár a halak egy nagy tóban.

.

.

.

Louis már nem is emlékezett az utolsó alkalomra, mikor ilyen meleg és kényelmes érzés járta át a testét, vagy egyszerűen ilyen mélyen aludt. Halkan ásított, mielőtt lehunyta a szemeit és egy örömteli érzés fogta el, hogy Harry erős karjait érezhette maga körül. Egy pillanatig még csak feküdt ott csendben, mielőtt Harry nyakát kezdte bámulni. Aztán a szemei lesodródtak a kulcscsontjára, a mellkasára.

Megmozdította a szabad kezét, az ujjait lágyan Harry mellkasára tette, simogatni kezdte a bőrt. Végighúzta ujját minden egyes apró tetováláson, mielőtt a göndör V-vonalához tévedt volna az ujja, viszont a boxere szélénél megállt. Hagyta az ujjainak, hogy végigsimítsák bőrét a szegélye mentén, mielőtt megállt volna ott, ahol Harry szőrcsíkja lett volna, hiszen a göndör volt néha olyan imádnivaló, hogy leborotválta. Ez után ujjait inkább felfelé húzta, a fiú egyik extra-mellbimbóján körözött egy ujjával.

Ekkor meghallotta Harry hirtelen jött hatalmas lélegzetét, a szemei felpattantak, a kék szemek találkoztak a másik kissé sötétzöldjeivel.

A göndör ugyan ébren volt, de Louis nem akarta abbahagyni. Igazán furcsa érzés volt. Folytatta a tetteit, a kezét átcsúsztatta a másik extra-mellbimbójára, tartotta a szemkontaktust.

Semmire sem figyelt oda, egyedül Harry légzésére, ahogy folytatta. Az ujjai eltávolodtak a mellbimbóitól, lejjebb újra, de a hasa alsó részénél megállt. Szorosabban nekipréselődött, egy nagy levegőt vett, ahogy a fiú halkan felnyögött. Érdekes. Louis nem is igazán tudta többé, hogy mit csinál, de nem tudott leállni. Még lejjebb csúsztatta kezét, Harry pupillái pedig egyre nagyobbra tágultak. Aztán még lejjebb. A göndör halkan levegő után kapkodott. És újra lejjebb, újra boxerének a szélénél járt. Harry az ajkába harapott. Louis lassan megemelte az alsója szélét, ujjaival alá akart nyúlni, ám Harry keze gyorsabb volt, hirtelen erősen megmarkolta a csuklóját.

"Mit csinálsz?" Kérdezte Harry, hangja fojtott és rekedt volt.

"Nem tudom..." Válaszolt a másik.

Csak bámultak egymás szemeibe.

Louis megmozdította szabad kezén ujjait, gyengéden beletúrt a göndör hajába, kinek a szájából egy újabb elfojtott hang szökött ki. Úgy tűnt, hogy a szobában a hőmérséklet hirtelen az egekbe szökött.

"Á-Állj..." Suttogta Harry.

És erre valóban, Louis abba is hagyta.

Minden homályos volt és gyorsan történt, aztán meg lassan, az egyik pillanatban még hallott, a másikban már nem, aztán már nem is látott semmit, a kezei nem mozdultak. Értelmetlen hangokat mégis hallott, de semminek sem volt értelme. Olyan hideg volt... Valami megérintette, aztán meg olyan forró volt minden, valaki pedig felnyögött. Ő lett volna? Fájt. Oh istenem, de még mennyire fájt. Sikolyok.

Ki sikoltott? De annyira fáj, bárki is az, hagyja abba, EZ FÁJ!

"Istenem, annyira szűk vagy. Alig tudok mozogni."

Ki beszélt? Mi volt szűk? És mi ez a rohadt éles fájdalom?

"Szeretném látni a szemeidet, annyira gyönyörű lehetsz, mikor sírsz."

Sírás? Ki sírt? Talán ő maga, mivel még mindig fájdalmai voltak, de nem tudta, hogy miért.

Állj!

Kérlek állj!

"Fejezd be... Kérlek fejezd be, ez fáj..."

"Abbahagyom, amint kész leszek, Tommo. Istenem, annyira gyönyörű vagy. Annyira jó érzés! Olyan jól csinálod!"

Mit is csinált jól? Ha jobban csinálná vajon abbamaradna a fájdalom? Olyan érzés volt, mintha késekkel szúrkálnák, s égetné a bőrét a tűz. Annyira nem akarta ezt többé...

"Igen, Tommo! Igen, igen igen!"

De annyira fáj...

Úgy fáj...

"LOUIS!"

Louis megrezzent, hatalmasakat pislogott, de hirtelen minden olyan homályos volt. Harry akkor már ült, rettegve nézett le rá.

"Én...Én sajnálom..." Motyogta, mielőtt kiugrott volna az ágyból, kézzel-lábbal a fürdőszoba felé igyekezve, majd becsapta, be is zárta maga mögött az ajtót.

A földre ült, az ajtónak támaszkodott, s küzdött azért, hogy emlékezzen: Hogyan is kell lélegezni?

Aztán hányt.

Mindenfelé.

Kezek érintették meg, ahogyan egy újabb hányási hullám tört rá, aztán pedig csak sírt és sírt. Harry dörömbölt az ajtón, de minden annyira zavaros volt.

Mi a fene történt?

"Louis!? Louis nyisd ki! Kérlek nyisd ki az ajtót! Nem tudok kintről segíteni!"

Nem. Nem, nem akarta, hogy bárki is megérintse. Soha többé, semmit nem érzett jónak, a ruhái alatt viszketett bőre, így szinte gyakorlatilag letépte őket, bemászott a zuhany alá, de szinte csúszott a saját kihányt gyomorsavában. Alig sikerült megnyitnia a csapot. Csak feküdt a zuhany alatt, összegömbölyödve, abban reménykedett, hogy meg fog fulladni. Undorítónak érezte magát.

A hangok, az érintések, a fájdalom...! Azt akarta, hogy megszűnjön minden, szóval csak feküdt ott, sírt, figyelmen kívül hagyta a kopogtatást, a könyörgést az ajtó felől. Aztán valami mást hallott.

"Megígérted, Lou...! Megígérted, hogy nem zárod be magad újra... Kérlek Louis, könyörgöm..." Ekkor Harry hangja elcsuklott.

Louis emlékezni kezdett az ígéretére. Megígérte. Megpróbált felállni, de rémesen gyenge volt. Kezek szorították le, nem volt elég erős ahhoz, hogy megállítsa őket, sikoltott.

Harry szemei elkerekedtek, ahogyan hallotta a sikolyt, visszarohant a szobába, hogy felkapja a telefonját, hívja Jayt.

Minden rendben volt! Nem volt érdekes, hogy mi történt az ágyban, Louis JÓL VOLT! Aztán a szemeiből csak úgy eltűnt a fény, nem számított, hogy Harry hány alkalommal kiabált rá, nem válaszolt. És akkor most ez történik. Mi? Mi a fene történik? Harry nem tudott túl sok mindent a férfi terhességről, de még magáról a terhességről sem, és bármennyire is próbálta pozitívan nézni ezt az egész dolgot, az, ami a fürdőben történt nem volt jó a babának, sem Louisnak.

Addig, addig hívogatta Jayt, míg harmadjára fel nem vette.

"Anya! Louis kiborult, aztán bezárkózott a fürdőszobába! A zuhany meg van nyitva ő pedig sikoltozik! Hallod?"

Az ajtóhoz tartotta a telefont, az anyja pedig mindössze sikolyokat, kiáltásokat hallott valaki felé, hogy szálljon le róla. Azonnal rájött, hogy mi történik a fiával.

"Oké, Istenem... Oké... Harry drágám, most megkapod az engedélyt, hogy betörd az ajtót. Most, ha bejutottál ne érj hozzá, érted? Ne érintsd meg. Minden amit tenned kell, hogy szólongasd, mondd neki, hogy ki vagy, hol vagy, és hogy biztonságban van. Meg tudod tenni? Úton vagyok hazafelé! MARIA! Igen, haza kell sietnem egy kicsit, kérlek, szólj a főnöknek. Igen, az egyik gyerekem nincs jól! Köszönöm szépen drágám. Harry, itt vagy még?"

"Igen, épp az ajtót próbálom betörni."

"Oké. Ne feledd, ne érj hozzá. Hangosíts ki."

A göndör úgy is tett, mielőtt lerohant volna a földszintre, hogy felvegye a bakancsait.

Egyszer már megtette, most is menni fog.

"Rúgd olyan erősen, amennyire tudod drágám, jó?" Hangzott az aggódó anya hangja a kezében lévő telefonból.

Egy újabb sikoly, nyers és rémült. Ez adta meg Harrynek a kellő löketet, hogy betörje az ajtót. Majdnem elcsúszott a padlón lévő hányástól, a lélegzete is elakadt, mikor meglátta a fiút összegömbölyödve feküdni a zuhany alatt.

"Oh, Louis..."

Harry nem vesztegette az időt, lerúgta a bakancsait, a zuhanyzó elé térdelt. Minden erejével vissza kellett fognia magát, hogy ne ölelje át Louist, de Jay szavai eszébe jutottak.

"Majd visszahívlak, Jay!" Kiabált, mielőtt lezárta volna a hívást, majd el is dobta a telefonját, csak Louisra koncentrált.

"Louis! Louis, én vagyok, Harry! Itt vagyok melletted, a saját házadban vagy, a zuhanyzóban! Itthon vagy, jó? Hallasz, Louis? Harry vagyok, itthon vagyunk és biztonságban vagy! Senki nem ér hozzád... Sssh, Louis, figyelj rám..."

A hang annyira távolinak tűnt Louis fejében. Nem hallotta rendesen, de a sikoltozást legalább abbahagyta, ehelyett halkan szipogott.

"Louis... Harry vagyok... Itt vagyok Boo, itt vagyok."

Harry. Ismert egy Harryt. Harry kedves volt, néha volt csak mérges, de akkor sem bántotta. Az érintései annyira melegek, jólesőek voltak, az illata is remek... Annyira jól ölelt.

"Harry?" Kérdezte Louis halkan.

"Igen Louis, Harry vagyok. Megérinthetlek?"

Az érintések rosszak. Nagyon rosszak, és nem akarta, hogy bárki is megérintse. Az érintés fáj. Kinyitotta a száját, hogy nemet mondjon, de újra gondolkozni kezdett. Ez Harry, az ő érintései jók.

"Igen..." Válaszolt végül.

Harry a csaphoz nyúlt, hogy elzárja a vizet, de amint ezt megtette Louis csak jobban sírni kezdett.

"Ne zárd el a vizet!" Zokogott.

Harry gyorsan újra megnyitotta a csapokat. Az, hogy Louison segítsen fontosabb, mint hogy vizes lesz. Visszamászott vele a zuhany alá, próbálta minden erejét a remegő karjaiba gyűjteni.

"Ki tudod nyitni a szemed, Louis?"

"Nem tudom, valami... Van rajtuk és nem látok." Suttogta.

Harry összeráncolta a homlokát, majd támadt egy ötlete.

"Rendben, akkor... Majd egy kis vízzel segítek leszedni azt onnan, jó?"

Louis bólintott, a göndör pedig összegyűjtött egy kis vizet a kezében, törölgetni kezdte az arcát, úgy tett, mintha levenné azt a valamit a szeméről, bármi is volt az.

"Minden rendben. Látsz?"

Az idősebb lassan pislogni kezdett, végül a szemeit is sikerült kinyitnia. Úgy tűnt, hogy kikerült a transzból.

"Harry?" Kérdezte, miközben felült.

A göndör csak még közelebb ölelte magához.

"Azt hittem... Azt hittem, hogy én..." És ekkor abbahagyta. Harry nem is tudott semmiről... Egyszerűen nem tudta kezelni ezt.

"Mit hittél, Lou?" Kérdezte a fiú, ujjaival lágyan beletúrt Louis hajába.

"Én... Azt mondtad, hogy hagyjam abba, szinte ő lettem..."

Harry semmit sem értett.

"Kicsoda? Louis én nem---"

"Nem kellett volna engedély nélkül megérintenem téged..."

Oh. Amikor az ágyban voltak.

"Louis...Én...Ez rendben van, ne aggódj miatta."

A kisebb hátrahajolt, majd két keze közé fogta Harry arcát.

"Nem, Harry. Megérintettelek és nem is kérdeztem meg... Ez SOHA nem jó..."

Csak egymásra meredtek, mély levegőket vettek.

"Louis én bízok benned---"

"A bizalom megtörhet--"

"Louis, hagyd, hogy befejezzem kérlek. Azért mondtam, hogy hagyd abba, mert..."

"Miért, Harry?"

A göndör kezei a másik derekára csúsztak, s hirtelen nem is tudták, hogy miért remegnek. Talán a víz hőmérsékletétől?"

"Én..."

Louis közelebb hajolt.

"Miért...Mondd el, hogy miért..."

Harry megnyalta az ajkait, a másik pedig végignézett rajtuk, mielőtt a fiatalabbik szemébe nézett volna.

"Louis te...Hozzám értél és...Úgy éreztem... Hogy többet akarok és..."

Mikor lett Harry ennyire vonzó? Louis annyira összezavarodott...

"Harry én nem..."

Ne adj már ennyire kétségbeesett választ. Nem szabadott volna Harry ajkaira néznie. Nem kellett volna ilyeneken gondolkoznia. Megcsókolni őt, megérinteni, érezni őt. Aggódnia kellett volna miatta... De Harry...

"Én nem tudtam, istenem Louis, én---"

Harry előrébb hajolt, a két keze közé fogta a fejét, mielőtt közelebb húzta volna magához, de mikor ajkaik közt már csak egy centiméter volt megállt.

"Harry..." Suttogta Louis, már amennyire lehetséges volt a magasabb fiú ajkaira suttognia.

Az ajkaik közel voltak, annyira közel. A göndör pedig már annyira akarta ezt... Csak egy picit közelebb... Kissé oldalra döntötte a fejét, közelebb hajolt.

Louis hirtelen majdnem kancsal lett, ahogyan nézte Harryt közelebb hajolni, s ő is majdnem követte a példáját, de akkor eszébe jutott annak a férfinak a szája... Eleanor... Nem teheti... Akarta ezt, de nem értette, hogy miért. Miért akarta mindig megcsókolni? A legjobb barátja volt...

Az utolsó másodpercben Louis felemelte a kezeit, megfogta Harry fejét és egy helyben tartotta, megállítva őket a mozgásban. Mindketten hátrébb hajoltak, a kék szemű pedig kényszerítette magát, hogy ne nézzen a másik szemeibe. Ehelyett csak szorosan átölelte, összenyomta az arcukat.

"Nem tehetem, Harry...Sajnálom.."

A göndör egy ideig mozdulni sem bírt, majd átölelte Louist.

"Sosem kell bocsánatot kérned, mert nem akarsz megtenni valamit, Louis." Válaszolta, a kisebb pedig csak közelebb húzta magához. Olyan sokat jelentett neki...

"Köszönöm, Harry. Annyira kedves vagy, meg sem érdemlem..."

Felnevetett. "Esküszöm Louis, te vagy a legnagyobb idióta, akivel eddig találkoztam.”

"Mi? Miért?"

"Köszönömöket mormogsz, bocsánatot kérsz, majd azt mondod, hogy nem érdemled meg, hogy szeresselek, mintha a legjobb barátok lennénk, vagy egy család, vagy akármi. Ne csináld."

"De--"

"Nem."

"Harry--"

"Louis esküszöm, addig foglak csiklandozni, amíg nem maradsz csendben."

"Bocsánat."

"Mi? Miért kérsz bocsánatot?"

"Bocsá--"

Harry elhúzódott az ölelésből, úgy pillantott rá valamilyen oknál fogva, mintha ez lett volna a legviccesebb dolog az életében. És Jay így talált rájuk.

Mindketten hisztérikusan nevettek a zuhany alatt.

.

.

.

"Azt hiszem, hogy túl messzire mentünk srácok."

Zayn felnézett, pedig éppen Perrienek írt SMS-t.

"Miért?" Kérdezte.

Liam sóhajtott.

"Ide tudod hívni Niallt?"

Zayn bólintott, felállt Liam ágyáról, majd a nappaliba ment, ahol Niall éppen Fifázott.

"Niall, Li beszélni akar velünk."

A szőke felnézett egy pillanatra, mielőtt megállította volna a játékot, eldobta volna a kontrollert és felállt volna, hogy kövesse Zaynt Liam szobájába. Mindketten lehuppantak az ágyra, s a jelenleg még álló Liamet nézték.

"Azt hiszem, hogy bocsánatot kéne kérnünk Louistól." Mondta, a másik kettő pedig érzékelte a teljes komolyságot a hangjában.

"Csak... Hadd mondjam, amit el akarok mondani, jó? Ő... A barátai vagyunk, a legjobb barátai, és talán még a családját is jelentjük, nem kell mindent megosztania velünk. Úgy értem, olyan mérgesek lettünk rá. Nem tudom, hogy mit rejteget előlünk, de nyilvánvalóan fáj neki, mi pedig csak még több fájdalmat adtunk."

Liam lenézett a telefonra a kezében, egy ideig csendben maradt, majd folytatta.

"Mi... Mind tudtuk, hogy Daniellevel volt, igaz?"

"Igen haver, tudjuk. De csak volt?" Kérdezte Niall.

"Igen... Én... Egy fan látta őt és Daniellet, elmondta, hogy hol voltak, és a recepción kaptam kulcsot a szobájukhoz. Amikor beléptem egy ágyban aludtak és kiakadtam."

Zayn káromkodni kezdett, mielőtt felállt volna, Liam ablakához sétált, meggyújtott egy cigarettát.

"Megvádoltam azzal, hogy Danielle és ő megcsaltak, és gondolom, hogy ez rohadtul fájt neki, aztán elfutott."

"Micsoda? Hol van? Jól van? Meg kell találnunk! Louisról beszélünk, nem lehet egyedül ki tudja, hogy hol! Jól van?"

Liam egy ideig nézte, ahogyan Niall pánikba esett, majd keserűen felnevetett.

"Ez nagyszerű!"

A másik két fiú arcán csak az összezavarodottság tükröződött.

"Úgy értem, hogy mindannyian annyira aggódunk miatta, szóval egyértelmű, hogy mennyire szeretjük, de minden amit csináltunk eddig, csak bántotta őt. Zayn, láncdohányos leszel, mikor ideges vagy. Már 12 dobozzal szívtál el ebben a néhány hétben, Niall, te pedig mikor rohadtul ideges vagy esküszöm, több tízezer hajszáladat hullatod el. Nem kellett volna ennyire mérgesnek lennünk rá. Úgy értem, mindannyian aggódunk miatta, de inkább ki kellett volna tartanunk mellette.

Zayn nagyot szippantott a cigarettából, a hajába túrt.

"Tudod, hogy hol van? Oda kellene mennünk?"

"Doncasterben van. És nem, nem kell. Harry biztos, hogy kinyírna engem. Talán minket."

Niall egy hangos nyögés kíséretében dőlt hátra Liam ágyán.

"Gondolod, hogy orvosolni tudjuk a problémát?" Kérdezte a másik kettőre nézve.

"Igen. Először is férfiaknak kell lennünk és bevallani, hogy faszkalapok voltunk. Aztán bocsánatot kell kérnünk. És kitartani mellette." Vázolta fel Zayn.

"És mi lesz a titkokkal?" Kérdezte a szőke.

"Majd túlesünk rajta. Azzal, hogy összefogunk vele nem kapunk válaszokat." Válaszolt újra a fekete hajú.

"Dani alig kegyelmezett meg nekem. Nem akarom elveszíteni."

"Nem róla kellene szólnia ennek az egésznek egyébként." Motyogott Zayn.

"Nem róla szól. De akkor sem akarom elveszíteni." Válaszolt újra Liam, kissé megmerevedve.

Zayn megadóan emelte fel a kezeit.

A szőke újra felült, törökülésbe.

"Ajándékokat kellene vennünk neki, vagy mi?"

Liam felnevetett.

"Talán segítene. És mégis mit?"

"Új kocsit. Házat. Nem tudom." Mindketten Zaynre néztek.

"Az talán sok lenne, ember..." Mondta Niall.

"Igazán seggfejek voltunk..."

Liam csettintett.

"Yorkshire tea! Soha nem fogunk mellé Yorkshire teával!"

Mindketten bólintottak.

"Egy különleges torta. Ugyanonnan, ahonnan Harry a születésnapi tortáját szerezte.

Ekkor pedig Niallre szegeződtek a tekintetek.

"Tökéletes. Bár időbe fog telni. Honnan tudjuk egyáltalán, hogy mikor jönnek vissza? Ez a másik dolog, mellesleg. Vannak lehetőségek, de lehet, hogy még az után is távol lesznek, hogy vége a szünetünknek." Sóhajtott Niall.

"A menedzsment haragudni fog."

"Szard már le!" Szólalt fel Zayn, elnyomta a csikket a hamutálba.

"Küldhetek egy SMS-t Harrynek, hogy üzenjen, ha hazajönnek... Vagy valami." Ajánlotta fel Liam.

Zayn bólintott.

“Igen, az jó lenne.”

Mindhárman elmosolyodtak.

“Megoldjuk mi ezt.” Vigyorgott a szöszi.

.

.

.

Jay a fiúkat bámulta, akik ugyan már szárazok voltak, de még mindig reszkettek a takaró alatt. Egy bögre tea volt a kezükben, némán szürcsölgették azt.

A nő lassan leült velük szemben, lágyan elmosolyodott, ahogyan figyelte őket beszélgetni.

"Fiúk..." Szólalt meg végül. "Vissza kell mennem dolgozni, de tudnom kell, hogy jól vagy."

Nézett nyomatékosan a fiára.

Louis belenézett a félig üres bögréjébe, a remegő kezei miatt viszont még így is leöntötte a kezét.

"Azt hiszem, hogy igen." Motyogta.

Az anyja a homlokát ráncolta, közel hajolt, hogy maga felé fordítsa a fia arcát.

"Akarod, hogy ma itthon maradjak?"

"Harry majd vigyáz rám. De beszélhetnénk később, kérlek?"

A göndör ekkor realizálta, hogy most valami privát beszélgetés fog következni.

"Megyek és hozok gyorsan egy pulóvert. Még mindig fázok." Mondta, gyorsan szaladt fel a lépcsőn.

Mikor elment Jay sóhajtva ült a fia mellé.

"Anya... Azt hittem, hogy rendben vagyok, de nem gondoltam volna, hogy..." Suttogta, majd az anyja vállára feküdt.

"Mondok valamit: Szükségünk van komoly beszélgetésekre, de most mennem kell dolgozni. Majd hazafelé szerzek egy kis rágcsát, amit tudunk eszegetni beszélgetés közben a szobámban. Kényelembe helyezzük magunkat és csak kettesben beszélgetünk."

Louis elmosolyodott. "Jó lenne."

"Akkor randizunk." Mondta Jay, mielőtt megpuszilta volna az arcát.

Felállt, megragadta a táskáját és a kabátját.

"Van kaja ha hűtőben, de rendeletek is valami. Csináljatok, amit szeretnétek. A lányok 3 körül érnek haza, Lottie később, ha a barátaival lesz."

Harry akkor ért vissza egy pulóverrel, szinte becsúszott a takaró alá.

"Kukac." Motyogott Louis, próbált elrejteni egy mosolyt Harry elől.

"Rendben, majd később jövök. Szeretlek." Mondta Jay, mielőtt átölelte volna Harryt is, adott neki is egy puszit, és elment.

A göndör még kikísérte az ajtóig, majd becsukta mögötte, mielőtt a konyhába ment volna, a gyomra viszont kínosan hangosan kordult fel.

Louis szemöldökei megemelkedtek, Harry pedig elvörösödve hajtotta le a fejét.
"Éhes vagy?" Kérdezte.
"Valójában éhezek. Tegnap csak egy Twixet ettem."
Louis szemei kikerekedtek.
"Tényleg? Most, hogy mondod, én sem ettem túl sokat. Megkérdeztem tegnap, hogy éhes vagy-e!" Mondta, s már fel is állt, hogy a hűtőhöz lépjen.
"A veled alvás jobban hangzott, mint az evés, úgy őszintén"

Louis megpördült, a szemei tágra nyíltak és elvörösödött.

"Tessék?"

A göndör hirtelen elsápadt. "Nem, én úgy értem, hogy együtt időt tölteni az ágyban veled, szigorúan csak így, nem azért, mert ronda lennél, vagy ilyesmi, mert én szeretném, hacsak, én---"

Louis ekkor nevetésben tört ki.

"Harry, ne bántsd magad, haver. Csak vicceltem."

Nem viccelt.

"Egyébként, anya csinált kaját, vagy rendelhetünk onnan is, ahonnan említettem."

"Igazság szerint az olasz kaja most remekül hangzik."

"Oké. Akkor mindjárt felhívom őket. Mit szeretnél?" Kérdezte, átlépett a konyhapulthoz, ahol a vezetékes telefon állt.

"Uhm... Pizzát. És spagettit. És lasagnét. Milyen típusú boraik vannak?" Aztán hirtelen Louis hasára pillantott. "Nem, nem, felejtsd el, nem bor. De ha van egy kis szénsavasas ásványvíz akkor az tökéletes lenne." Egy elbűvölő mosolyt küldött a telefonáló felé, majd leült egy székre.

"Rendben, asszem én meg csak osztozkodni fogok veled." Ekkor újra megfordult, s a számot kezdte el tárcsázni. Harry egész addig figyelte, míg a telefonja vibrálása ki nem szakította volna a másik srác bámulásából.

Kivette a melegítőnadrágja zsebéből, s megnézte. Az üzenet Liamtől jött.

--Hé Harry. Mikor tervezel Louissal hazajönni? - Liam

Harry összeráncolta a szemöldökét.

--Miért? Azt mondtam, hogy beszéld meg a menedzsmenttel, ha késnénk.-Harry

A göndör felpillantott, s látta, hogy Louis még mindig boldogan telefonál.

--Nem a menedzsment miatt. A fiúkkal csak tudni akartuk.-Liam

--Szóval akkor újra bánthatjátok?-Harry

--OMG Harry, kérlek?-Liam

--Nem.-Harry

--Kéééélrrrkeeeeeeekkkk??????-Liam

--Menj innen,Liam-Harry

--Kérlek-Liam

--Kérlek-Liam

--Kérlek-Liam

--Kérlek-Liam

--Oké oké, adj egy percet-Harry

--Kérlek-Liam

--Oh oké, köszi-Liam

A göndör megforgatta a szemeit, majd megvárta, míg Louis végzett. Vidám búcsút vett a telefon másik végén helyet foglalótól, majd letette és lehuppant Harry mellé.

"A kaja nemsokára itt lesz." Mondta, majd hátradőlt.

"Rendben. Figyelj, Louis...Mikor akarunk visszamenni?"

Ekkor a vidám mosolya eltűnt.

"Miért?"

"Csak tervezni akartam... Ne feledd, azt mondtam, hogy akkor megyünk, ha készen leszel rá."

"Oh...Hát... Talán egy hét. Igen... Egy hét." Nézett fel a barátjára.

"Remek. Úgyis három hétre elég ruhát pakoltam."

Louis szemei kikerekedtek.

"Harold!"

"Mivan? Nem vicceltem, mikor azt mondtam, hogy mikor te készen leszel rá."

Louis elmosolyodott, mielőtt felállt volna.

"Megnézünk egy filmet, míg megjön a kaja?" Kérdezte.

A göndör s felállt, követte, levetette magát a kanapéra.

"Mindegy mit nézünk, amit te akarsz. Nekem rendben van."

"Asszem van egy pár régi pornólemez a szobámban. Hadd menjek fel érte."

Harry dühösen meredt Louisra, próbált nem mosolyogni, ahogyan az idősebb fiú hangosan felnevetett.

"Oké, oké. Akkor csak itt nézek körbe."

Kinyitott egy hatalmas fiókot, majd találomra kivett egy lemezt. Legalább nem ő választotta ki, hanem teljesen randomra ment a dolog.

"Ez jó lesz?" Kérdezte visszafordulva a göndörhöz, aki éppen szorgosan írogatta az SMS-t Liamnek.

Harry felnézett, hogy lássa, mit is választott.

"Tökéletes, most rakd be." Válaszolt.

Louis megforgatta a szemeit, majd betette a lejátszóba a lemezt.

"Türelem, fiatal Harold." Mondta, mielőtt felmászott volna a kanapéra, összehúzva magát mellette.

"Mmmmhmmmm" Motyogott a göndör.

Mindketten csak a filmre figyeltek, néha pillantásokat lopva egymás felé.

A másodpercek percekbe vágtak át, miközben nézték a filmet, hirtelen pedig Louis a másik felé fordult.

"Hazza...Ha rákos lennék...Leborotválnád a fejed nekem?" Kérdezte halkan.

A másik is felé fordult, hogy ránézzen, beletúrt rendezetlen tincseibe.

"Kétségek nélkül." Válaszolt őszintén, az idősebb pedig meghökkent.

"Tényleg?" Kérdezte. "A drága fürtjeidet?"

"Nagyon kevés dolog van az életben, amit nem tennék meg érted, Lou. Te többet érdemelsz."

Louis elmosolyodott, úgy döntött, hogy könnyít a hangulaton.

"Asszem a menedzsment az ablakon vágna ki miatta."

Harry felnevetett.

"Talán elkezdenének ásni a szemetesben és próbálnák visszaragasztani a hajam."

Mindketten kuncogni kezdtek, majd megszólalt a csengő. Louis felsikoltott, Harry szinte leesett a kanapéról.

"Jézusom!" Kapkodott levegőért, míg Louis nevetve az ajtóhoz sietett.

A göndör csak hallgatta, ahogyan beszélgetett egy keveset, majd fizetés után elvette a kaját.

"Akkor együnk." Mondta boldogan, a konyhába sétált, hogy kiszedje a kaját a kis dobozokból.

A göndörke megállította a filmet, szóval tudott csatlakozni hozzá. Kivett a szekrényből néhány tányért, segített kiszedni az ételt.

"Hazza, inkább egy tálat hozz."

Harry visszatette a tányérokat, elővett pár tálat, valamint kanalat, Louis pedig szedett nekik spagettit és egy szelet lasagnét. A göndör megragadott három szelet pizzát, valamint a tálat, amibe Louis a kaját szedte neki, figyelmen kívül hagyva azt a pillantást, amit kapott. Falánk. Felkapott egy üveg vizet is, mielőtt visszarohant volna a kanapéra megvárva az idősebbiket.

Louis még gyorsan harapott egyet, mielőtt összeráncolta volna a szemöldökét. Valami hiányzik. Csendben rágcsált egy ideig, mire rájött.

Csoki szirup.

Gyorsan a szekrényhez lépett, kinyitotta a tubust és telenyomta vele az ételt, újra beleharapott volna halkan felnyögve. Tökéletes. Megragadta a saját üveg vizét, majd csatlakozott Harryhez a kanapén és úgy evett, mint aki már egy hete nem látott ételt. Eltelt néhány másodperc, mire Harry tágra nyílt szemekkel nézett rá.

"Az ott... Csokoládé szirup... A tésztádon?"

Louis a rágás közepén megállt, végre realizálta, hogy ez most milyen furán hangozhat a másiknak, aki tulajdonképp semmit nem tudott az állapotáról. Nagyot nyelt.

"Igen..." Felelte halkan.

A göndör bólintott, még mindig egy kissé nagyokat pislogott, mielőtt a távirányítóért nyúlt volna, hogy újra elindítsa a filmet.

Louis lenézett az ételre az ölében, s már nem is volt annyira izgatott, mint előtte. Inkább a filmet nézte, figyelmen kívül hagyva az éhségét. Harry harapott még egyet a pizzából, mielőtt Louisra nézett volna, észlelte a mozgás hiányát. Közelebb mászott hozzá a kanapén, finoman oldalba bökte.

"Ne hagyd, hogy megállítsalak az evésben. Nem tartom gáznak, csak meglepődtem.”

Louis bólintott, egy hamis mosolyt erőltetett arcára.

"Semmi baj, Harry. Azt hiszem, csak nem voltam olyan éhes, amennyire gondoltam."

Harry átkozta magát, hogy ilyen idióta volt. Komolyan Harry, a legjobb barátod terhes, emlékszel? Össze-vissza eszik!

Úgy döntött, hogy ezt most megbeszéli magával, miközben szemét forgatta.

"Ez hülyeség. Egyikőnk sem evett tegnap, most körülbelül éhezel."

"Jól vagyok, Harry. Tényleg."

A göndör figyelte barátját, mielőtt egy szó nélkül felállt volna, a konyhába ment. Louis zavarral a szemeiben nézett rá.

"Harry?"

Harry röviddel ez után tért vissza, csokoládé sziruppal beterített étellel, majd leült, minden gondolkozás nélkül kezdte el enni. Louis csak nézte, álla teljesen leesett. Szörnyű íze lehetett, mégis rezzenéstelen arccal folytatta az evést. Harry rápillantott.

"Nem nézed a filmet?"

Louis megrázta magát, hogy kikerüljön a kezdeti transzból.

"Oh, uh... De..." Felelte a képernyő felé fordulva. Egy pillanatig habozott, mielőtt elkezdett volna enni, kissé furcsa vigaszt talált most Harryben.

Hiányoztak neki a göndör ajkai.

Aztán mikor Harry végzett megnyalta a tányérját, teljesen tisztára. Elengedett egy 'nem rossz'-at, majd felállt és a mosogatóba tette azt.

Louis csak figyelte, ahogyan másodpercek alatt befejezte az evést, istenem, milyen kibaszott éhes lehetett!

Mikor ő is végzett átölelte a göndört, így élvezte tovább a filmet. Kis idő múlva megérkeztek a húgai, elsőnek az ikrek, aztán Fizzy, majd Lottie is. Az ölelések, puszik és 'Jól vagy?'-ok után, meg persze a 'Harry anya miért kiabált veled'-ek és a 'Úristen van pizza, ehetünk mi is?' kérdések után mindannyian a nappali padlóján kuporogtak és videójátékokat játszottak, míg Jay is haza nem ért jégkrémmel és sütikkel.

Jó móka volt.

Harry és Louis végre töltöttek egy kis időt kettesben is újra, míg a lányok elmentek megcsinálni a házijukat, Jay pedig vacsorát főzött. A kék szemű próbált nem túl zaklatottnak tűnni, de igazából már nagyon várta, hogy beszélhessen az anyjával. Mi a fene lett vele? A hangulata egyre csak romlott, ahogyan belegondolt.

A göndör észlelte barátja csendességét, figyelte, ahogyan lassan magába zárkózott. Homlokát ráncolva kelt fel, és ment ki a konyhába, ahol Jay éppen kevergetett valamit. Rémesen finom illata volt.

"Anya Louis... Nézz rá..." Suttogta.

A nő abbahagyta a kevergetést, az ajtóhoz lépett, hogy a fiára pillantson.

"Át tudod venni? Megyek és beszélek vele." Mondta, megragadott két tál krémet és gyorsan még a sütemény tetejére kente, kis cukrokat szórt a tetejére. Megfogott két két kanalat a sütik mellett, majd Louishoz lépett, megállt előtte. A fiú lassan nézett fel, észre véve a kaját anyja kezében fogta az üzenetet és elindult vele az emeletre.

Mikor beértek Jay becsukta az ajtót a lábával, az ágy irányába indult, kényelembe helyezte magát, mielőtt Louisnak nyújtotta a fagyit és a sütit. A fiú egy nagy kanál jégkrémet emelt ki a tálból, nyalogatni kezdte azt, halkan sóhajtott.

"Szóval...Beszélgettünk." Mondta az anya.

És akkor Louis elmondott neki mindent.

"A klubban voltunk és táncoltunk... Aztán Harry elment, hogy hozzon nekem inni. Ez minden, amire emlékszek. Aztán felébredtem, meg voltam kötözve és öklendeztem, bekötött szemmel és néhány srác olyanokat mondott, hogy milyen jól csináltam. Egész este nem voltam magamnál. Aztán elment, lezuhanyoztam és hívtam egy taxit... Aztán hazamentem, a fiúk és Paul ott voltak, mind dühösek voltak, hozzám értek, de én nem akartam megérinteni senkit, így megfogtam egy széket és a szobámba rohantam, bezártam és a székkel el is torlaszoltam az ajtót, ha lett volna kulcsuk..."

Jay bólintott, sürgetve, hogy folytassa.

"Én... Uhm... Olyan ruhákat vettem fel, amik igazából a fiúké... És... Úgy 3x zuhanyoztam le egy nap, mert annyira koszosnak éreztem magam. Próbáltam emlékezni, de semmi sem jutott eszembe és annyira csalódott voltam... Ki kellett bélelnem az alsóimat wc papírral, mert még mindig véreztem és annyira rémesen fájt, anya! Rengeteget hánytam, rohadt betegnek éreztem magam... A fiúk megpróbáltak bejönni a szobámba, de nem törődtem velük..."

"Meddig voltál ott?"

"Majdnem négy napig. Nem ettem semmit, és nem is voltam éhes. Aztán Harry szó szerint berúgta az ajtót és kirángatott az ágyból, kaját rakott elém. De ráöntöttem az egészet... Azt hiszem, hogy verekedtünk... Vagy legalábbis én megvertem őt, nem emlékszek rá, de az egyik percben még ütöttem és sikoltoztam, a következőben meg már csak sírtam és... igen. Mindenkinek azt mondtam, hogy jól vagyok, de olyan nagyot hazudtam... Néha rémesen ijesztő álmaim voltak, akkor rettegve ébredtem fel, de már nem emlékszem rájuk. Időnként hallottam a hangját... Annak a fickónak aki ezt tette velem. Aztán... Beteg lettem, egyáltalán nem éreztem jól magam. Állandóan fáradt voltam, hánytam és körülbelül fél óránként jártam pisilni. Szóval orvoshoz mentem, aki azt mondta, hogy terhes vagyok."

Ez után egy ideig csak csendben ült, eszegette a jégkrémét.

"Kiakadtam és azt hiszem, hogy sokkot kaptam, mivel mikor hazaértem elájultam. Ébren voltam, de mégsem... Olyan mintha.. Órákig a pokol tornácán topogtam volna, vagy valami. Körülöttem mindenki ki volt borulva, aztán meg felébredtem és... Elhívtam Daniellet és Eleanort a szobámba, és elmondtam nekik. Eleanor ideges lett, nem miattam, vagyis asszem, hogy nem, de az egész helyzet miatt kiborult. Aztán elrohant, Dani pedig utána, hogy beszéljen vele.

Louis letette az üres tálat, szipogott, a szemeit törölgette.

"Aztán a fiúk beszélni akartak velem, mind mérgesek lettek, kivétel Harry... Kiabáltak velem, aztán ott hagytak. Harry beszélt velem, de aztán valami rosszat mondhattam, hiszen ő is mérges lett. Aztán elment. És úgy fájt... Nem tudom elmagyarázni, hogy mennyire. Aztán Dani vissza is jött, azt mondta, hogy tartanom kellene egy kis szünetet, szóval kivettünk egy hotel szobát ketten és ott voltunk. Aztán el kellett mennem egy interjúra pár nappal később és a fiúk is ott voltak persze, de csak Harry szólt hozzám. És az interjún volt egy srác, aki sírva beszélt hozzám, azt mondta, hogy valaki a családjában bántotta őt... és beszéltem hozzá, meg minden, de... olyan rosszul éreztem magam. Melegem lett, nem kaptam levegőt, amint pedig véget ért az interjú kirohantam, de aztán minden elsötétült, Harry azt mondta, hogy pánikrohamom volt. Aztán Niall mondott valamit, de lekiabáltam és otthagytam. Aztán később sírtam, Dani pedig átölelt és elaludtunk. Aztán Liam valahogyan kitalálta, hogy hol vagyunk és szerzett kulcsokat, meglátott minket az ágyban, és azt hitte, hogy lefeküdtem vele."

Louisnak tartania kellett egy kis szünetet, hogy összeszedje magát, mielőtt folytatta volna.

"Nem tudom, hogy miért hitte, hogy olyan ember vagyok, de nem voltam képes kezelni a helyzetet, ezért hazajöttem."

Jay letette maga mellé a tálkáját, ölelésbe vonta fiát.

"Mondd el, hogy korábban mi történt, drágám."

Louis egy percig csendben maradt, próbálta kitalálni, hogyan mondja el úgy anélkül, hogy azt is hozzátenné ami közte és Harry közt történt.

"Az ágyban feküdtünk és nem tudom, egyik pillanatról a másikra történt minden... Az egyik pillanatban még ott voltam, a másikban meg már vele. Nem tudom, hogy csak egy emlék volt, vagy valami... De remélem, hogy nem, mert... Mert éreztem őt. És hallottam, és rémes volt! El kellett szöknöm, de nem tudtam. És nem tudom... Harry ébresztett fel a zuhany alatt.

Jay lefeküdt, magával húzta Louis is, egymással szemben feküdtek.

"Drágám, szerintem ezt el kellene mondanod az orvosodnak. Mindent ami történt.

Louis összeráncolta a homlokát. "Miért?"

"Valószínűleg PTSD-d volt édesem... Azt hiszem olyasmi, mint egy visszaemlékezés. A PTSD szoros összeköttetésben van a traumákkal, amiken keresztül mentél, és az, amin most keresztül mész, valószínűleg az is egy traumatikus jelenség nálad."

Louis dühösen húzódott el tőle.

"Nem vagyok őrült!"

"Édesem, sosem mondtam, hogy az vagy. A PTSD nem azt jelenti, hogy megőrültél, drágám. Azt jelenti, hogy valami rémesen mentél keresztül... És a tested megpróbálja kezelni, az elméd megpróbálja rendezni magát, de segítségre van szüksége. El kell fogadnod a segítséget, vagy csak rosszabb lesz. Talán az orvos tud ajánlani valakit, akivel beszéld."

"Nem, nincs szükségem rohadt pszichiáterekre! És időm sem."

"Louis, figyelj rám kérlek. Nem vagy olyan jól, amennyire te azt hiszed."

"Jól leszek."

"Ez nem így működik." Könyörgött az anyja.

"Nos, akkor így kell majd működnie. Végül a világ meg fogja tudni, hogy terhes vagyok, és az utolsó dolog, amire szükségem lesz majd, hogy őrült vagyok, mikor már eleve azt fogják hinni, hogy felcsináltak, mint egy kurvát."

Jaynek kényszerítenie kellett magát, hogy ne fakadjon sírva, ezért inkább csak közelebb ölelte magához fiát.

"Annyira sajnálom Louis... Istenem annyira sajnálom drágám, annyira sajnálom..."

Louis nem igazán tudta, hogy mit mondjon, ezért csak csendben maradt.

Mindketten úgy egy óráig ültek ott teljes csendben. De nem volt kényelmetlen csend. Nyugtató, valamilyen módon ijesztő csend volt, de Louis tudta, hogy nem lesz képes örökké az édesanyja védelmező karjaiban maradni.

"Louis... Azt akarom, hogy tudd... Mindig itt leszek melletted. Nem számít, hogy az emberek mit mondanak rólad, hogyan kezelnek téged, vagy mit hisznek el, én száz százalékban támogatni foglak." Suttogta.

"Köszönöm, anya."

Aztán egy halk kopogás hallatszott.

"Anya? Lou? Jól vagytok? Kész a vacsora, a lányok már az asztalnál vannak, csak rátok várunk." Hallatszott Harry hangja, mielőtt a lépések lassan elhalkultak.

Felültek.

"Menjünk és együnk valami normális ételt, hm?"

Louis bólintott, majd felkelt és követte az anyját a biztonságot nyújtó szobából. Úgy érezte, hogy kicsit jobban van most, hogy elmondta valakinek mindezt.

Elindultak lefelé a lépcsőn, az asztalhoz ültek, Louis természetesen a göndör mellett foglalt helyet. Egymásra mosolyogtak, mielőtt enni kezdtek volna.

.

.

.

"Már három nap eltelt! Három! Nap!"

Liam a telefonját füléhez szorítva rezzent össze. A menedzsment DÜHÖS volt.

"Megértem, de a hétvégén már hazajönnek..."

"Tudod, hogy hány alkalmatokat töröltük el?! Mit mondanak a fanok?! Nincs joguk ennyit kimaradni!"

"De van!"

"Nem, nincs! Hol vannak már?!"

"Nem mondom el." Mondta Liam, továbbra is állta a sarat.

"Rendben, akkor majd így játszunk, Mr. Payne. Ha visszajönnek majd leülünk együtt beszélgetni, megbeszéljük a szerződéseteket és meglátjuk, hogy kinek az akarata fog érvényesülni."

A telefon elcsendesült, Liam pedig a földre rogyott.

Ez rosszabb volt mint gondolták.

.

.

.

És azzal úgy döntöttek, hogy hazamennek.

Harry kivitte a cuccaikat a fekete Range Roverhez, míg Louis búcsúzkodott. Szorosan átölelte az édesanyját.

"Maradj erős, jó?"

Louis bólintott, majd hátrébb lépett egyet.

"Mondd meg a lányoknak, hogy imádom őket, jó?"

Az anyja bólintott, megfogta fia kezeit.

"Kérlek... Ígérd meg, hogy segítséget fogsz kérni."

Louis megrázta a fejét.

"Ezt nem ígérhetem meg... Sajnálom, anya."

Jay lehunyta a szemeit, szorosabban fogta a kezeit.

"Nos, legalább ne feledd, hogy velem mindig megbeszélheted ha baj van."

"Sosem felejtem el." Felelt, a nő pedig elengedte.

Leült az anyósülésre Harry autójában, ahogyan kiparkolt az úttestre és elindult. Louis még utoljára letekerte az ablakot, s egy "szeretlek"-et üvöltött.

Nézte, ahogyan az anyja felnevetett, majd viszonozta a kiabálást, végül pedig elhagyták a házat. Szomorú érzés volt elmenni... De több csatát meg kellett most vívnia, nem számít, hogy mennyire akart ott maradni.

Harry bekapcsolta a rádiót, dúdolt egy pár dalt, már azokat, amiket ismert.

"Louis... Most már be kellene kapcsolnod a telefonodat. Már három hét telt el..."

Oh, tényleg. A telefonja.

Turkálni kezdett a táskájában, megpróbálta bekapcsolni azt, de már halott volt.

"Van autós töltőd?" Kérdezte.

"Igen, a kesztyűtartóban."

Louis kinyitotta, keresgélt egy kicsit, mielőtt megtalálta volna és bedugta a telefonjába. Az alma jel megjelent a képernyőn, s várt egy kicsit, hiszen a telefonja szinte megkergült az üzenetektől és a nem fogadott hívásoktól.

"Mi a szar--" nyüszített, mivel az még továbbra is rezgett.

Harry kuncogott, a másik pedig gyengén a karjába ütött.

"Ne nevess..." Duzzogott.

Végigtekert az üzeneteken, törölgette őket, ahogyan ment lefelé. Aztán megnézte a twitterét.

A fanok trendeltek, Louis pedig összeráncolta a szemöldökét.

#WeMissOurBoys

"A rajongók hiányolnak minket twitteren." Mondta Harrynek.

"Nos, igen. Rengeteg alkalmat le kellett mondani, mivel vakációzni jöttünk."

Louis felsóhajtott, hátradőlt az ülésbe.

"A menedzsment meg fog ölni minket." Nyafogott.

Harry egyik kezével elengedte a kormányt, nyugtatóan megszorította Louis kezét.

"Minden rendben lesz."

Louis szintén megszorította a kezét, az elhaladó tájat figyelte. Csak pár óra kérdése, és nem szórakozás lesz az élet, csak aggódás, dalszövegekre való emlékezés, nem énekelsz elég hangosan, a hangod nem olyan jó, mint a többieké, próbálj meg nem úgy viselkedni, mint egy gyerek, és a személyes kedvencem: Ne mozgolódj annyit, mert elcsúszik az inged és a fanoknak nem kell látni a hájadat. Aha. Az imádott menedzsment. Régebben aggódtak azért, hogy 'kövér', most meg...

Lenézett a hasára, még nem igazán volt látható, de biztos volt benne, hogy nemsokára az lesz.

Aha.

Az élet jó.

Visszanézett a telefonjára, majd újra a twitterre ment.

Louis_Tomlinson: Nekünk is hiányoztok :)

A küldés gombra kattintott, majd figyelte, ahogy másodperceken belül a twitter majdnem felrobbant.

Az egész időt azzal töltötte, hogy Harryvel énekelt, vagy a fanokkal tweetelt.

Jó volt.

Aztán a házuk garázsába parkoltak.

"Hozom a csomagokat." Mondta Harry, mielőtt kiszállt volna és nyújtózkodott volna, a csomagtartóba nyúlt. Louis még mindig a telefonjára koncentrált, míg a göndör becsukta a csomagtartót és besétált, megmosolyogta a gyomrában lévő érzést. Végre itthon voltak. Aztán hirtelen megállt: Niall Zayn és Liam a nappalijukban ültek.

"Mi a fenét csináltok itt?" Kérdezte, a hangja védelmező volt.

A hangszín, melyet Harry megütött felkeltette Louis figyelmét, így felkapta a fejét. Abban a pillanatban, ahogyan észrevette Liamet már meg is fordult, hogy eltűnjön a francba. Harry elejtette a táskákat, elkapta a karját, hogy visszahúzza.

Liam felállt, kezeit nyugtatóan nyújtotta ki.

"Louis, kérlek ne menj el. Kérlek csak figyelj ide, mondani akarunk valamit."

A legidősebb küzdött Harry karjaiban.

"Harry, engedj el!"

A göndör lehajolt a füléhez, suttogni kezdett. "Csak hallgassuk meg őket, jó? Ha bármi rosszat mondanak kirúgom őket a picsába. Nem fognak bántani, ígérem. Itt maradok melletted."

A többiek csak figyelték, ahogyan Harry lassan lenyugtatta Louist, majd megfordult, hogy szembe nézzen velük, arca viszont ürességet tükrözött.

Liam felsóhajtott, mielőtt összegyűjtötte a gondolatait.

"Azért jöttünk, hogy bocsánatot kérjünk."

Louis arckifejezése nem változott, Liam pedig idegesen nyelt, mielőtt folytatta.

"Hibáztam... Azzal, hogy ilyeneket mondtam és gondoltam rólad. Ideges voltam, de nem volt jogom hozzá, hogy így kezeljelek. Persze, hogy sosem tennéd meg ezt velem, sosem gondolnál Daniellere ilyen módon. Annyira sajnálom, Louis..."

Aztán Niall állt fel következőnek.

"Uhm, én egy igazi faszkalap voltam, és szépen fogalmaztam. Van néhány dolog, amit nem tudsz rólam, mert meg akarom tartani magamnak. És meg van a jogom, hogy megtegyem, úgy, ahogy neked is megvan a jogod, hogy legyenek titkaid. Sajnálom, hogy ilyen seggfej voltam. Nem kellett volna kiabálnom, így viselkedni veled. Te... Te vagy az egyik legjobb barátom, és annyira aggódtam miattad, annyira rosszul viselkedtem... Annyira sajnálom. Tényleg nagyon." S ezzel szégyenkezve le is hajtotta a fejét.

Ez után Zayn állt fel.

"Hiányzik a bűntársam. Néha, mikor aggódsz valakiért hülye dolgokat csinálsz. És hülyeséget csináltam. Ahelyett, hogy melletted álltam volna káromkodtam és kiabáltam veled. Jobbat érdemelsz ennél. Sajnálom, Louis."

Harry lenézett Louisra, aki a többieket bámulta, arcán még mindig nem látszottak érzelmek.

Aztán újra Liam szólalt meg.

"Vettünk neked pár dolgot... Tudom, hogy anyagi dolgok nem javítják ki azt, ahogyan viselkedtünk veled de..." Elharapta a mondat végét, majd a konyha felé intett. Louis Harryre pillantott, mielőtt a konyhába indult, nem vette fel a szemkontaktust a fiúkkal. Mikor odaért hirtelen sokkoltan állt meg. Egy hatalmas torta volt ott, lassan sétált hozzá.

Az összes fiú rajta volt. Szorosan ölelték egymást, és ő volt középen. Aztán szép szavak is voltak ráírva: "Sajnáljuk, hogy faszok voltunk."

Louis szinte fuldokolt, ahogyan zokogás közben felnevetett, szorosan magához ölelte a legközelebb állót, aki történetesen Niall volt. Aztán mindannyian köré futottak, zsúfoltság kerekedett, de senkit sem érdekelt, hiszen hatalmas ölelésbe vonták barátjukat, sírtak, és nevettek egyszerre.

Mindannyian a konyha padlóján ültek, nevettek, tréfálkoztak a hülyeségeken, amiket együtt elkövettek. Louis már a második szelet tortáját ette, mikor a telefonja megrezzent. Kivette a zsebéből, hogy megnézze, hogy ki az, majd azonnal mosoly csúszott az arcára.

"Mindjárt jövök, srácok." Mondta, a többiek pedig bólintottak, nevettek egy történeten, amit Niall mondott. Harry mégis Louist nézte, összevont szemöldökkel bámulta, ahogyan elmegy.

Louis kifordult a szobából, hogy privát beszélgetést folytathasson.

"Szia, Eleanor."

"Szia Louis. Itt vagyok a házatok előtt. Bejöhetek... Kérlek?"

Louis odament az ajtóhoz, kinyitotta, s Eleanort látta hatalmas szemekkel állni előtte, de szemeiben látszott, hogy mennyire bűnösnek érzi magát a viselkedése miatt.

"Persze" Mondta, majd a telefonját a zsebébe csúsztatta.

Mindketten a konyhába mentek, Harry pedig újra ráncolta a homlokát.

Remek. Eleanor itt van.

Eleanor észrevette a göndör pillantását, hirtelen megfogta Louis kezét, erősen megszorítva azt.

Ekkor Harry morogni kezdett.

"Beszélhetünk négyszemközt?" Kérdezte halkan.

Louis bólintott.

"Egy pillanat" Szólt oda újra a fiúknak, majd kimentek a szobából, egyenesen Louiséba, leültek az ágyra.

"Sajnálom Louis." Kezdte azonnal.

"Igazán sokszor hallottam már ezt mostanában" Motyogta a srác.

"Tudom... Csak nem tudom, hogy hogyan mondhatnám el ezt."

Louis egy szót sem szólt.

"De visszajöttem és nem hagylak itt megint. Önző voltam. Danielle pedig elmond---"

"Ő vett rá erre?"

"Nem úgy értem... Csak beszélt velem. Egy kávézóban sírtam körülbelül egy óráig, miután elmentem. Azt hiszem, hogy egy rajongó csinált egy képet, ahogyan vörös volt az arcom taknyos voltam és nyáladzottam."

Louis beharapta az alsó ajkát, hogy ne nevessen.

"Szóval nem vagy mérges rám?"

"Sosem lennék. Csak kicsit sokkolt amit hallottam."

"Semmi baj. Időre volt szükséged. És nekem is."

"Át fogjuk vészelni ezt. Együtt."

Louis bólintott.

"Igen, úgy, hogy az egyik oldalamon te vagy, a másikon pedig Harry... És láthatatlannak érzem magam."

Eleanor az ajkába harapott.

"Igen..Harry..." Motyogta, hangjában már sokkal kevésbé hallatszott lelkesedés.

Louisnak nem tűnt fel a hangszíne, mindössze kihúzta a szobájából.

"Egyél egy szelet tortát. A fiúk vették nekem."

Ahogyan visszaértek a konyhába Louis azonnal Harry mellett foglalt helyet, szinte már az ölében, ahogyan a tányérjáért nyújtózkodott.

A göndör felé fordult, elrejtett egy vigyort, majd Eleanorra nézett.

Istenem, annyira seggfejként viselkedett de... Tényleg annyira szerette Louist, hogy most ezt is megtette, és úgy örült minden apró sikerének a lány ellen.

Eleanor szerzett magának egy tányért, majd Niall mellé ült, evett egy szeletet, ahogy bekapcsolódott a beszélgetésbe.

Louis és Harry csak egymást bámulták. Talán Louis teljesen el is felejtette, hogy a lány ott volt. Mindenki annyira belemerült a beszélgetésbe, így Eleanor közelebbről meg tudta végre ismerni őket. Annyira megható volt. Ha Louis odébb mászott Harry átkarolta a derekát, ha Harry mászott odébb Louis követte. Ha a válluk nem érte egymásét, akkor a combjuk. Ha a combjuk nem ért össze, akkor a lábuk. Vagy egyszerűen egymásra támaszkodtak. Vagy egymás ölébe hajtották a kezeiket. Egész végig kapcsolatban voltak.

Eleanor nem tudta eldönteni, hogy féltékeny volt, vagy elbűvölte, amilyen édesek voltak. Gyorsan befejezte a tortát, mielőtt bejelentette, hogy elmegy.

Louis felnézett, ekkor tűnt fel neki, hogy egyébként még mindig ott volt.

"Máris?" Kérdezte.

"Igen, holnap anyával leszek. Elég korán kell kelnem." Mondta, majd a fiúhoz sétált és átölelte.

"Majd írok." Mondta, mielőtt Harryhez fordult.

"Kikísérnél, kérlek?"

A göndör megjátszotta a legszebb mosolyát.

"Persze." Mondta, s felállt.

Louis azonnal a többi sráchoz fordult beszélgetni, ahogyan a másik kettő elment. Megálltak a bejárati ejtő előtt, mielőtt a lány a göndörhöz fordult volna.

"Köszönöm, hogy itt voltál vele, amíg én nem lehettem." Mondta.

"Számomra az öröm."

"Tudom, hogy nem voltam itt túl sokat, de mostantól megpróbálok szinte minden lépésnél mellette lenni."

"Csak, hogy tudd, tudok róla. Nem tud róla, hogy tudom, de tudom."

Eleanornak elakadt a lélegzete.

"Hogyan?"

"Láttam a képet a babáról"

"Nos...Jó neked, azt hiszem. Jó munkát végeztél, hogy vigyáztál rá nekem, aztán majd átveszem. Hiszen én vagyok a barátnője, meg minden."

Harry kedvesen mosolygott.

"Persze, igazad van. Te megkaphatod őt egész nap, én pedig majd vigyázok rá este, mikor egy ágyban fekszünk."

Eleanor a homlokát ráncolta.

"Ölelget téged, nem igaz?" Kérdezte előrébb hajolva.

Harry pedig kinyitotta az ajtót.

"Jó éjszakát, Ms. Calder. Érj haza épségben."

Szúrósan néztek egymásra, mielőtt Eleanor elhagyta a házat, Harry pedig becsukta mögötte az ajtót, neki is dőlt.

"Harry? Jól vagy?" Hangzott Louis kérdése a konyhából.

"Igen!" Válaszolt, majd visszament, hogy újra ölelhessék egymást a padlón.

A háború még csak most kezdődik.