45. rész

Sziasztok!
Ha hétfő, akkor új rész:3 Remélem tetszeni fog nektek, mert én imádtam fordítani:) Bevallom, a hosszúsága miatt féltem, hogy nem készülök el vele időben, ezért is csak most, a "késői órákban" tudom frissíteni.
Köszönjük szépen a rengeteg oldalmegjelenítést, pipákat, na és persze a kommenteket<3 Hihetetlen, hogy ennyire szeretitek ti is ezt a történetet:)
Még egyszer köszönjük szépen, hogy ennyien itt vagytok, jó olvasást ehhez a részhez is:3
Puszi,
Judit.xx

„Mi folyik itt?” Kérdezte Niall, mire Louis intett, hogy menjenek oda.

Mindannyian körül állták őt, és egyesével a hasára helyezték a kezét.

„Szent ég”

„Haver, te jó Isten.”

„Ez olyan, mint az Aliens-ben, tesó. Szét fogja roncsolni a beleide…”

„Nem tudnád befogni, Niall?”kérdezet Harry, enyhén elborzadva.

Louis felnevetett, majdhogynem hisztérikusan, és a fiúk egy csoportölelésbe vonták.

Már kétségbeesetten szüksége volt erre.

.

.

.

Louis idegesen a hajába túrt, miközben a megszervezett káoszt pásztázta körbe. Bármerre is ment, csak sikolyokat és énekléseket hallott, mindez azért, mert ő újra a színpadra lépett.

Több ezer ember várta kint, azt remélve, hogy a fiú az egyik legjobb éjszakát fogja biztosítani nekik az életükben.

Ennek a véghezvivése mindig is idegességet váltott ki belőle. Annyi tekintet szegeződik rá, hogy a legjobbat, és még többet nyújtsa, sokkal több volt a tét, főleg most, még több ítélkezés és róla szóló gondolatok…

Kezét a hasára csúsztatta, és finoman simogatni kezdte.

„Érzed, mennyire ideges vagyok?” Kérdezte halkan, miközben lenézett. „Talán hallod a szívverésemet. Érzed, milyen gyorsan ver? Hallod, mennyire hangos?”

Látószögében Tate jelent meg két inggel. Louis az ajkába harapott, a kettő között vacillálva.

„Um, viselhetnék egy pulóvert helyette?” Kérdezte a fiú, mire Tate homlokráncolva vette elő a telefonját és kezdett el bele írni.

’Meleg lesz a színpadon. Nem akarom, hogy elájulj.’

Louis szemöldökét összehúzva olvasta el az üzenetet. „Igen, de…” Elharapta a mondat végét, és a hasára nézett.

Az egész világ tudta, hogy terhes, de még mindig kényelmetlenül érezte magát a baba miatti hasától, hogy ilyen… széles rálátás nyílik rá. Különösen néhány óra múlva.

Louis megugrott Tate érintésére.

’Ne aggódj azon, hogy hogy nézel ki. Mindig csodálatosan festesz, és én is azért vagyok itt, hogy segítsek.’

A fiú elmosolyodott. „Köszi. Nem akarom, hogy a ruháid nagyon kiemeljék a hasamat, meg ilyenek. Ez csak… olyan sokan fognak figyelni. Felveszem az egyik inget, de biztos vagy abban, hogy ha túl sokat mozgok benne, nem fog fölcsúszni? Nem akarom, hogy lássák a fedetlen hasamat. Legalábbis még nem.”

Tate felmutatta a hüvelykujját.

’Azt hiszem ez jó lesz.’ Pötyögte.

Louis bólintott, majd kiemelte a fehéret, különböző dizájnokkal. Fölvette a farmerével és Vans cipőjével együtt. Felállt, és megragadta az ingét, hogy egy közeli mellékhelyiségben felvehesse. Éppen hogy csak felkapta magára a felsőjét, mikor arra eszmélt, hogy benyitnak.

„Lou?”

Oh, Harry.

„Aha, csak adj egy percet.” Motyogta, és még utoljára elsimította magán az anyagot, mielőtt kilépett volna. Harry mint szokásosan, most is nagyszerűen nézett ki. Ezúttal a haja fel volt állítva egy kontyba.

„Minden rendben?” Kérdezte a göndör, és szemeit le-fel futtatta Louis-n.

A fiú bólintott. „Miért, úgy nézek ki, mint aki beteg?”

„Nem, um, Tate az ajtó előtt volt, ezért.”

Louis minden mozdulatával felhagyott hajigazítás közben, és rögtön Harry felé fordult.

„Az ajtó előtt? Ennek az ajtaja előtt? A fürdőszoba ajtó előtt?”

„Igen.” Mondta Harry. „Nem engedett be senkit, kivéve engem. Mondtam neki, hogy minden zavarosabb dolgot kézben tudok tartani."

A kisebbik a szemöldökét ráncolta. „Mit értesz ez alatt?”

Harry szemet forgatott. „Csak rossz érzéseim támadnak ettől a fickótól.” Válaszolta inkább.

 „A szemeivel mindig téged vizslat. Ez… olyan furcsa.”

Louis elfordult. „Észrevettem.” Motyogta megtámaszkodva a csempézett falon.

Harry közelebb lépett. „Zavar téged?”

„Néha.” Válaszolt egy kis vállrándítással. „Valamikor nagyon mélyreható tekintete van, de ez a munkájával jár, hogy végignézzen, meg ilyenek, hogy hozzám illő ruhát tudjon adni. Nemtom. Lehet, hogy alapjáraton véve ilyen.”

Harry bólintott, és még közelebb lépett. Louis rezdülésére a göndör rögtön hátrált.

„Nem, ez nem miattad volt,” Enyhült meg, és a hasára mutatott, „most is mozgott. Mindig felkészületlenül szokott érni.”

A göndör felkapta a fejét. „Megnézhetem?” Kérdezte, mire Louis bólintott, tekintetével a fiú kezét nézte, amint az, egy kis segítséggel, az inge alá csúszik. Harry elmosolyodott.

„Olyan erőseket rúg. Nem fáj?”

Louis óvatosan Harry kezére simította a sajátját. „Néha.” Suttogta, és felnézett a zöld szempárba.

Harry előrehajolt, és egy lágy csókot nyomott Louis homlokára. A kisebbik elpirult a tettére.

„Mennyi időnk van még?” Kérdezte Harry. „Elhagytam a telefonomat.”

Louis ügyetlenül nyúlt az övéért, és megpróbálta leolvasni az időt, miközben Harry szüntelenül a pocakját simogatta. Olyan meleg volt a keze.

„Tizenöt perc.” Válaszolta egy pillanat múlva.

„Hm.”

„A fenébe is,” Motyogta a kékszemű, mielőtt benyomta volna Harryt az egyik fülkébe.

A fiú hátratántorodott, és lehuppant a vécé ülőkére, miközben Louis magukra zárta a lengőajtót, és az ölébe mászott. Harry a kezeit a másik derekán nyugtatta.

„Miért ’a fenébe is’?” Kérdezte Harry.

„Nem bírom megállni, hogy meg ne csókoljalak.”

„Azt szeretnéd? Úgy értem, nem csókolóznunk.”

„Nem.”

„Akkor meg csókolj meg.”

Louis óvatosan érintette össze az ajkaikat, rögtön megérezte, hogy Harry mosolyog.

„Ez boldoggá tesz? Hogy megcsókollak?” Kérdezte Louis.

Harry vállat vont. „Te magad boldoggá teszel. A csók csupán bónusz, azt hiszem.”

Louis szemöldöke az égig szaladt. „Csak hiszed?”

A göndör elvigyorodott. „Én-

Azonnal elhajolt, amint meghallották a fürdőajtót kivágódni, valaki berohant, majd egy másik fülkébe zárkózott. Figyelmeztetően egymásra bámultak, Harry gyorsan magához húzta Louist, felállt, majd hátradőlt és behajlította a térdeit, hogy Louis le tudjon rájuk ülni.

Mindketten csendben figyelték a másikat.

Louis nyitotta a száját, hogy suttogjon valamit, de ekkor egy hosszú és hangos fingás félbeszakította. Szemük elkerekedett, és Louis kezét a szájára tapasztotta, így próbálva elfojtani a nevetését, míg a másikkal Harry lábát szorította, hogy meg bírja tartani az egyensúlyát. A göndör az ajkába harapott, ténylegesen is küzdött, hogy a kis testet meg tudja tartani, és ne röhögjön föl hangosan. Így bámultak egymásra.

Louis hirtelen észrevette, milyen gyönyörű Harry tekintete, és azt kívánta, bárcsak jobban össze tudná szedni magát, hogy a zöld szemekre összpontosítson, de a fülkében lévő férfi, aki abban a pillanatban is haldoklott, nagyon megnehezítette, pedig Louis meg szerette volna tartani a srácnak a saját hamis érzetű magánéletét.

„Oh, istenem.” Tátogta Harry, Louis pedig megrázta a fejét, miközben válla már rázkódott.

Végül, mikor a férfi végzett a dolgával, kiment.

Így maradtak még néhány pillanatig.

„Szerinted megmosta a kezét?” Törte meg Louis a csöndet.

Harry összeráncolta a homlokát. „Nem…”

Rögtön felnevettek, és a göndör megint alig bírta magukat tartani, nehogy mindketten felboruljanak. Ez átcsapott hisztérikus röhögéssé. Úgy tűnt, a korosztályukat ketten együtt tették ki. Majd egymásra meredtek, hangosan zihálva. Harry egyik kezével szilárdan tartotta Louist a derekánál, míg másikkal egy kóbor könnycseppet törölt le a másik arcáról.

„Szeretlek.” Nyögte ki hirtelen Harry.

Louis először csak pislogott, majd magába szívta a levegőt. „Tudom,” Válaszolta pár perc csönd múlva. „Istenem, tudom, hogy szeretsz, Harry.”

A fiú látta Harry tekintetét, ahogy őt nézte és… szinte mindent ki tudott belőle olvasni, és Istenem, tudja, ő tudja, hogy Harry mennyire szereti őt, és azt kívánta, bárcsak szavakkal is ki tudná fejezni az iránta táplált érzelmeit.

Azt kívánta, bárcsak megragadhatná Harryt, és elmondhatná neki, hogy ő is ugyan úgy szereti, az egész lényét, mindent, amit a göndör hajú fiú tett érte, de sehogy sem tudta megfogalmazni ezeket az érzéseket. Össze voltak kuszálódva és színültig voltak fájdalommal, ami elég szar kombináció volt.

Harry megölelte, ezzel csökkentve a köztük lévő távolságot. Louis ezt egyáltalán nem bánta, előre hajolva fúrta bele az arcát a göndör nyakhajlatába, és beszippantotta a jellegzetes illatát. Így ültek, miközben Harry nyugtatólag kis köröket írt le Louis hátán.

„Büdös van.” Motyogta Harry, miután újra beleszippantott a levegőbe.

Mindkettejükből egy újabb kuncogás tört fel, mikor Louis telefonja rezegni kezdett. Benyúlt érte, majd kihúzta a készüléket.

-hol a faszomba vagytooook??????? – Niall

„Harry!” Kiáltott föl Louis, kiugorva a másik öléből.

„Mi-

„Mennünk kell a színpadra!”

Harry eltátotta a száját, arcán pánik futott át, majd ő is felugrott, és miközben ügyetlenül kinyitotta az ajtót, megragadta a kékszemű kezét. Sebesen kezdtek sietni, hogy elérjék az ajtót, de a göndör megcsúszott, reményük szerint csak a vízben, és rögtön rántotta magával Louist is.

„Harry!” Kiáltott a fiú ijedten, mielőtt megtartotta volna az egyensúlyát, de ez sokkal nehezebben ment neki, annyira nevetett.

A másik pirulva ült föl. „Csönd.” Motyogta, ezzel még jobban megnevettetve Louist.

Nehéz volt Harrynek tartani a pókerarcot, amíg a kisebbik így nézett ki, vörös arccal, mély nevetőráncaival, majd lassan felállt, gondosan kikerülve a padlón lévő foltot, és kihúzta Louist a fürdőszobából.

Egy kissé zilált Tate állt az ajtó előtt. Pötyögött valamit, majd a telefonját Harry arca elé dugta.

’Nem akartalak félbeszakítani titeket, de mennünk KELL.’

A fiú bólintott, és lenézett Louisra, aki épp össze próbálta szedni magát.

„Jól vagy?”

Louis megtörölte a szemét. „Oh Harry, én tökéletesen jól vagyok.” Válaszolt vidámsággal teli kifejezéssel.

Harry ismét elpirult, majd óvatosan kezdte húzni Louist a fiúk fele.

„Mi tartott ilyen sokáig, srácok?” Kérdezte Niall, miközben szemöldökét húzogatta.

Liam játékosan meglökte Niall vállát, míg Zayn Louis és Harry összekulcsolt kezét nézte, amolyan mindent tudóan, majd Louis tekintetét csípte el, akivel szavak nélkül beszélgettek. A kékszemű zavarában Harryre nézett, aki rámosolygott, miközben kezüket ide-oda lóbálta.

Egy férfi félbeszakította őket. „Tessék. Itt vannak a fülhallgatóitok.” Mondta, és odaadta nekik.

Mindenki elvette a sajátját, majd a fülükbe helyezték. Mihelyst a helyükön voltak, felmutatták a hüvelykujjukat, és miközben a zenekar elkezdett játszani, felosontak a színpad mögé, ahol már villództak a fények.

A tömeg hangjának ereje mindig is fenomenális volt. Louis tenyere izzadni kezdett.

Ő neki ezt kellett csinálnia.

Ezt kellett tennie. Ez pontosan olyan, mint az összes eddigi fellépés, azzal a különbséggel, hogy most 6 hónapos terhes.

Nem nagy ügy.

„Oké, fiúk, gyorsan, gyertek közelebb.” Kérte Liam, miután meglátta Louist.

Mindannyian odagyűltek.

„Megcsináljuk, igaz? Mindig sikerül. Mindig teljesíteni szoktuk, és ez most sem lesz másképp.” Mondta Liam határozottan.

„Ne foglalkozz semmilyen táblával, amivel beléd akarnak majd kötni,” Vázolta fel az ötletét Zayn. „Nem számítanak semmit.”

Louis bólintott.

„Ha bármilyen marhaságos láttok, küldjétek el nekem a fényképet és a lakcímét, mert elküldöm neki egy zacskóban a kakimat.”

„Niall!” Rikoltott Liam, mire mindannyian felkuncogtak.

„Egy perc, srácok!” Kiáltotta valaki.

Louis úgy érezte, menten elájul. Nem kapott levegőt, nem kapott levegőt, nem kapott…

Harry kezei közé vette a fiú arcát, hogy csak rá tudjon figyelni.

„Csodálatos leszel, Lou. És mi mind ott leszünk veled. Még sosem mentél fel egyedül a színpadra, és most sem leszel egyedül, soha. Bízol bennem?”

Louis zihálás közben bólintott egy aprót, „Igen.”

Zayn óvatosan megölelte hátulról, apró semmiségeket suttogva a fülébe. Niall és Liam a kezeit fogta, Harry pedig erősen tartotta őket.

A backstage személyzete aggodalmasan, ahogy Louisnak lassan, de sikerül megnyugodnia, szabályozva a légzését. A helyiség forgása úgy lassult le, akár a szívverése, szó szerint legyőzte azt a mellkasában. Kinyitotta a szemét, Harry zöldjeibe bámulva.

„Ööö, tíz másodperc, srácok.”

Zayn lesújtó pillantással illette a férfit, aki ezt látva összerezzent.

„Ezt bármikor megismételhetjük, amikor csak szükséged van rá.” Mondta Harry óvatosan.

„Jól vagyok.” Mondta Louis.

„Biztos?” Kérdezte Niall mellőle.

A fiú bólintott, mire a többiek lassan hátraléptek, teret adva neki.

„Készen állsz?” Kérdezte Zayn, aminek válasza egy bólintás volt.

 Ezt kellett csinálnia.

.

.

.