48. rész

Sziasztok!
Ezt az extrahosszúságú!!! részt ismét Lana fordította, ami szerintem meg is látszik rajta, mert hihetetlenül csodálatos lett, attól függetlenül, ami történni fog benne.
Nagyon szépen köszönjük az előző részekhez kapott komikat,oldalmegjelenítéseket és pipákat,nagyon jól estek<3
Nem húzom tovább a szót, kíváncsi vagyok a véleményetekre:)
Puszi:*
Judit.xx

„Felmásztál valaki kocsijára, mint valami mániákus!” Rikácsolt Liam.

Louis a kezei közé rejtette az arcát, miközben beült a kocsiba.

A többi fiúval kezdett nevetni, bár ők már inkább sírtak, mint nevettek a viccgyártásoktól, amiket egymásnak mondtak.

Agyban mégis máshol járt.

Harry keze még mindig az övén volt, és nem tudta megállni, hogy az álom újra és újra le ne játszódjon lelki szemei előtt.

.

.

.

„Készen állok.”

.

.

.

Louis már hozzászokhatott volna a hideg ultrahangos gélhez, mégis megrándult, ahogy az orvos a hasára dörzsölte azt. A tekintete automatikusan a bal oldalán helyezkedő gépre csúszott, elbámult a szemcsés képre.

„Itt is van” suttogta a doktor, és a baba szívverése betöltötte a szobát, erősen és hangosan, ahogy szokta.

Végig csúsztatta a szerkezetet a hasán, és Louis figyelte, hogy változik így a kép. „Úgy tűnik minden rendben.”

Louis bólintott, az orvos pedig kikapcsolta a készüléket mielőtt letörölte a fiú hasáról a zselét, aki ezután lassan felült.

„Dr. Minnie a szokásos szobában vár.”

Louis újra bólintott, pólóját lehúzta, ahogy lekászálódott az ágyról. Csendesen végig sétált a folyosón, orvosok és ápolók sorban felé biccentettek, ahogy elhaladt mellettük. Ahogy elért

Dr. Minnie szobájához bekukucskált.

„Louis, hogy vagy?” Kérdezte, mosolyogva felállt.

„Rendben vagyok.” motyogta, ahogy felküzdötte magát az ágyra.

„Nos, az ultrahangos képek szerint nincsen semmi gond. Üdv a hetedik hónapodban.” mondta még ragyogóbb mosollyal.

Hét hónap. Hét hónapos terhes volt.

Az orvos arcán egy sokkal komolyabb kifejezés uralkodott el, ahogy a fiú kényelembe helyezte magát.

„Louis, egy belső vizsgálatot kell csinálnunk.”

Louis elsápadt.

„Természetesen sok különbség van férfi és női terhesség között. és tipikusan a harmadik szemeszterben, szükségünk van intimebb vizsgálatokra.”

„És ez alatt azt érti, hogy feldugja az ujját a seggembe.”

„Ez a… lényege, igen. De használok kesztyűt és síkosítót…”

„Ez szükséges?” Kérdezte Louis, mire a nő felsóhajtott.

„Erősen ajánlott, nagyon erősen. A baba biztonságáért. Meg kell bizonyosodnom arról, hogy minden rendben van odalent, mielőtt megszületik, olyan problémákhoz vezetnek, amik halálosak lehetnek rád, és a baba számára is.”

Louis lassan bólintott. „Én… rendben.”

„Rendben. Arra kérlek, hogy vedd le az alsóruházatod. Arra a székre teheted őket, ott. Adok neked egy kis privát teret. Ezt használhatod, hogy eltakard magad.”

Louis bólintott, az orvos pedig egy lágy mosolyt villantott rá, mielőtt kiment. Az ajtó becsukódott utána, Louis pedig munkához látott. Lassan lerúgta Vans cipőit, lehúzta a melegítőjét, majd az alsójával együtt a székre tette. Felkapta a fehér lepedőt, amivel eltakarta a privát részeit, eltelt pár perc mire Dr. Minnie megkérdezte, bemehet-e.

„Igen.” suttogta Louis, az orvos halkan beengedte magát.

„Dőlj előre, tárd szét a lábad, kérlek.”

Louis tette, amire kérték, a szíve hevesen dobogott. Érezte, ahogy erősen izzadni kezd. Senki nem még benne… kivéve őt. Nézte, ahogy a doktor felhúzza a kesztyűt, mielőtt megragadja a kis üveget.

„A síkosítót felmelegítettük, hogy egy kicsit kényelmesebbé tegyük neked.”

Újra bólintott, és felnézett a mennyezetre.

„Most be fogom dugni egy ujjam, rendben?” Kérdezte, mire Louis valószínűleg tizedszerre is bólintott.

Azon találta magát, hogy nem tud megszólalni. A lélegzete elakadt, ahogy megérezte a nő egy ujját, és…

„Olyan szűk vagy, Tommo. Olyan szűk. Istenem, olyan szűk.”

A kép elmosódott, úgy tűnt a hallása teljesen megszűnt.

„…ois! Louis! Louis! Szü..gem van egy k…s segíts..re!”

„Tetszik, amit érzel, Tommo? Mert én imádom. Olyan jó érzés. Olyan jó vagy hozzám, Tommo.”

„Tényleg ilyen jó érzés?”

„Bárcsak te is érezhetnéd őt. Olyan szűk és meleg. Tökéletes.”

„Nagyon jó vagyok abban, hogy a legjobbat szerezzem meg neked.”

„Igen, az vagy.”

„Mi a kedvenc filmed?”

Mi?

„A kedvenc filmed, Louis.”

„Grease.” Motyogta.

Valaki zihál felette, meleg leheletét az arcába fújja, nyögések hangja fut végig a bőrén…

„Benne voltál az iskolai darabban, igaz? Kit játszottál?”

Kit is…

„Dannyt.” zihált.

„Ó, szóval diák voltál.”

Diák…

„Mesélj róla, diák,” azon találta magát, hogy motyog, majd hirtelen kinyitotta a szemét.

Egy pillanatig csak zöldet látott. Aztán a zöld összegyűlt, és feketeség került a közepébe, majd fehér köré...

Szemek voltak.

Harry szemei.

.

.

.

Harry?

„Igen, Lou, itt vagyok.”

Hangosan kimondta volna?

Louis pislogott. Gondolatai zavarosak voltak. Körülnézett és akkor jött rá, hogy a padlón van.

Maga mellé pillantott és látta… Dr. Lesliet és Dr. Minniet térdelni, az utóbbi egyik keze az ölén, a másik a csuklóját szorította.

„A pulzusa lassul.” nézett egy pontra, amit Louis nem látott.

Lassan felemelte a fejét és látott pár orvost, és nővért, akik akcióra készen álltak.

Mi a franc?

„Pánik rohamod volt, emlék töredékekkel.” mondta Dr. Leslie nyugodtan. Erősen rázkódtál, de Dr. Minnienek sikerült leraknia a padlóra, hogy ne zuhanj le.”

Ó. Ezt le kell írnia a naplójába.

„Később leírhatod, ez rendben van, Louis. Most ne aggódj miatta.” mondta Dr. Leslie, és érezte, ahogy Harry ujjai masszírozzák a fejbőrét.

Ezt is kimondta hangosan. Miért?

„Éppen most térsz magadhoz, elkülönültél a testedtől. Próbálsz visszatérni. Ez rendben van.”

Bólintott, és próbálta befogni.

„Dr. Minnie próbált egy belső vizsgálatot végre hajtani, emlékszel erre?”

Becsukta a szemét egy pillanatra, és igen, emlékezett. Emlékezett az érzésre, ahogy a nő ujja benne van, és ahogy nem tudta megkülönböztetni azt tőle, és ekkor ment át a helyzet pokolivá.

Kinyitotta a szemét és bólintott.

„Rendben. Ez a legvalószínűbb oka a pánikrohamodnak. Hívtunk segítséget, és vészhelyzet számot, Harryét.”

Louis összehúzta szemöldökét.”De neked volt valami…dolgod.” motyogta, a kiejtett hangok összemosódtak.

Harry lemosolygott rá. „Mintha bármi fontosabb lenne nálad.”

Louis elpirult. „Mindig olyan jó vagy hozzám, Harry.”

Egy kicsit behunyta a szemeit, és amikor újra kinyitotta azokat, sokkal stabilabbnak érezte magát.

„Megpróbálsz felülni?” Kérdezte Dr. Minnie, mire Louis bólintott.

Harry segítő kezei egyből a hóna alá nyúltak, felhúzva őt egészen addig, ameddig a fiú mellkasának nem dőlt.

„Szédülsz?” Kérdezte az orvost.

Megrázta a fejét.

„Tudnál verbálisan is kommunikálni velünk? Csak extra bizonyosság arra, hogy jól vagy.”

„Jól vagyok, fáradtan, de jól.”

Meg szuper zavart, és magára mérges, de tökmindegy. Legalább már nem mondja ki a gondolatait.

Lenézett, és realizálta, hogy még mindig meztelen deréktól lefelé, de legalább el van takarva.

Dr. Leslie felállt, és odaadta az alsóját.

„Fel tudod húzni? Valószínűleg jobban érzed magad benne.”

„Igen.” válaszolta, és elvette a ruhadarabot.

Eltartott egy ideig, a kezei remegtek, de sikerült villantás nélkül felhúznia azt.

„Rendben, akkor most felállunk. Készen állsz?” Kérdezte Dr. Minnie.

„Igen” ismételte, Harry elmozdult mögüle, a nővér pedig elé állt, és megfogta a kezeit, miközben Harry hátulról támogatta. Együtt sikerült felállniuk. Louis nagy levegőt vett.

„Szédülsz?” kérdezte Dr.Minnie.

„Nem.” válaszolt.

Dr. Leslie odaadta a nadrágját, és a nővér letérdelt, hogy segítsen neki felvenni.

„Köszönöm.” mondta, még mindig zavart volt, de hálás.

„Gyengének érzed magad?”

„Egy kicsit, igen.”

„Segítsük a székre.”

Harry állandó támasza volt hátulról, egészen addig, ameddig el nem értek a székhez. Louis kiengedte a benntartott levegőt, és máris sokkal stabilabbnak érezte magát.

„Majd hozzászoksz, a testednek szüksége van egy kis időre, arra, hogy felépüljön a roham után, nagyon sokat levesz belőled.”

„Oké.” válaszolta, és lenézett az ölére.

Dr. Leslie körülnézett, majd Dr. Minnien akadt meg a pillantása. „Szerintem adnunk kéne neki egy kis teret. Nagyon sok ember van itt.”

Dr. Minnie bólintott, amint látta, hogy Louis nincs veszélyben. Az extra doktorok és ápolónők bólintottak és kimentek. Dr. Leslie a fiúhoz sétált, és leült egy másik székre, hogy egy magasságban legyenek.

„Meg kell értened, hogy ami most történt, az nem a te hibád, és emiatt egyáltalán nem vagy gyenge.”

Louis megvonta a vállát, nem emelte fel a pillantását az öléről.

„Harry, Dr. Minnie, ki tudnátok menni egy percre?”

Harry beharapta az ajkait, de nem ellenkezett, követte a doktort.

„Nézz rám, Louis.”

Lassan felemelte a fejét, és találkozott a tekintetük.

„Megerőszakoltak.”

Megremegett, de tartotta a szemkontaktust.

„Bántalmaztak, és a tested minden megtesz, hogy megbirkózzon ezzel, de ez nehéz. És ami most történt, az az első ilyen dolog volt, mióta megtámadtak. Miért olyan meglepő, hogy ilyen rosszul reagáltál?”

Louis kinyitotta a száját, hogy ellenkezzen, mielőtt átgondolta volta, amit a doktor mondott.

Neki… neki igaza volt.

„Szóval? Az?”

„Nem.” válaszolt halkan.

„Pontosan, ez nem meglepő. Nem érezted jól magad, és a tested reagált.”

Louis lassan bólintott.

„Szóval, ami ma történt az nem a te hibád. El tudod ezt nekem mondani?”

Louis elnézett.”Én…”

A nő egy pillanatig még rábámult. „Rendben. Fel tudsz állni?”

Bólintott, sokkal jobban érezte magát. Legalábbis fizikailag. „De a cipőimmel segítségre van szükségem.”

Ha túlságosan előredől, megszédül.

„Hát persze.” mondta kedvesen, belesegítette a lábait, majd bekötötte a fűzőket. Louis felállt, és mindketten megbizonyosodtak róla, hogy elég stabil, mielőtt kimentek a többiekhez.

Mindketten egyből ott teremtek, Harry azonnal Louis mellé állt, megfogva a kezét.

Az orvos feltett vagy kismillió kérdést arról hogy hogy van, majd megmérte a pulzusát, és még pár dolgot. Eközben Louis a falra meredt, hagyta, hogy azt csináljanak vele, amit akarnak.

„Rendben vagy, hazamehetsz.”

Louis megrázta a fejét, és bólintott.

„Mielőtt elmész, szeretném, hogy tudd, hogy sajnálom. Finomabban kellett volna kezeljelek, és számítani a lehetséges következményekre.”

„Semmi gond.” vonta meg a vállát.

A nő megrázta a fejét. „De, igenis az. Az a munkám, hogy mindent a terhességeddel kapcsolatban úgy csináljak, hogy az a legjobb legyen mindkettőtöknek. Szóval össze fogok dolgozni Dr. Leslievel, hogy találjunk egy olyan utat, ahol mindenféle roham nélkül megcsinálhassam a vizsgálatot”

Louis beharapta az ajkait. Egyáltalán nem akarta ezt csinálni, de muszáj lesz.

„Rendben.”

„Majd jelentkezem.” mondta Dr. Minnie, Louis intett egyet, majd Harryvel kéz a kézben távoztak.

Dr. Leslie a liftig velük ment.

„A következő találkozón találkozunk, Louis. Addig is, vigyázz magadra. Mondjuk, amint hazaérsz, aludhatnál, hogy kimenjen belőled minden feszültség.”

Louis bólintott.

A lift megjött, és mindketten beléptek, a doktor rámosolygott mielőtt bezárult előtte az ajtó.

Csend telepedett rájuk. Csak ketten voltak odabent, és egyikük sem nézett a másikra. Gyorsan leértek, megszakítás nélkül, ott csatlakoztak a biztonsági őreikhez, akik az autóhoz kísérték őket. Először Louis szállt be, Harry szorosan utána.

Louis kibámult az ablakon, ahogy mentek, szemei ugráltak a táj egy-egy megragadott részletén.

„Louis.” suttogta Harry.

„Mi az, Harry?” kérdezte, tekintetét nem szakítva el az ablakról.

Harry lágyan körzött Louis kézfején, ujjaik még mindig egymásba kulcsolva. Nem kapott választ, így hátra fordult, Harry tekintetével találkozva.

„Jól vagyok, csak fáradtan.” motyogta Louis, és Harry vállaira dőlt.

Harry beharapta az ajkait. Teljesen világos volt, hogy a fiú nincs rendben.

„Miért kérdeztél engem a Greaseről?” kérdezte hirtelen, miközben becsukta a szemét.

„A doktor azt mondta, hogy kérdezzelek valami olyanról, amit szeretsz, hogy kihúzzunk a rohamodból. Tudom, hogy szereted a Greaset. Végülis csak kétezerszer láttuk eddig.” viccelt Harry.

Louis elmosolyodott, mielőtt újabb kérdést tett fel. „Mikor indul a vonatunk?”

Harry megragadta a telefonját, és egy csomó üzenetbe ütközött.

„Két óra. Legalább már bepakoltunk. Van időd aludni.”

„Jó.” válaszolt, és máris kezdett álomba zuhanni. A menetrendjük elég fárasztó volt.

Németországba mennek, hogy két hatalmas koncertet adjanak, majd Írországba, ahol még két koncert vár lebonyolításra, majd azonnal vissza Londonba, hogy részt vehessen a kezeléseken, és a többi koncertet is le tudják adni. Az utazás, a rengeteg mennyiségű promón, amit közben csinálnak majd, Louis csak sodródott. A fiúk úgy döntöttek, hogy követik Louis beosztását, ahelyett, hogy ott hagynák őt, és sokkal egyszerűbben megoldanának mindent, és egy része mérges volt, amiért így kell lennie, a másik viszont szörnyen boldog, amiért nem hagyták őt egyedül.

De legalább a rajongók boldogak. Nekik nem szabad az ő hülyesége miatt szenvedniük.

.

.

.