44. rész

Sziasztok:))
Ezt a részt ismét Lana fordította, szóval nagy köszönet neki<3 Én személy szerint imádtam, főleg a végét*-* :3 Reméljük nektek is tetszeni fog:3
Köszönöm szépen az előző részhez érkezett 7!!! komit,nagyon jól esett,hogy ennyire szeretitek ezt a fordítást<3
A fejezethez kellemes olvasást, puszi<3
Judit.xx
U.i.:NAGYON BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT A MI KIS 22 ÉVESÜNKNEK<3 

„De ha én magam nem tudom, hogy hogyan tudom ezt ilyen biztosan?”

Harry egy csókot nyomott Louis arcára. „Mert te jó ember vagy. Jobb, mint aminek hiszed magad.”

Louis vállat vont, mire Harry felsóhajtott.

„Néha úgy érzem, mintha egy körforgásban lennénk.” Motyogta Harry, hangja frusztrált volt, amit hallva Louis összerezzent. „De minden alkalommal emlékeztetnem kell téged, mennyire gyönyörű és erős vagy, mikor kétségeid támadnak.”

Louis lehajtotta a fejét, hogy elrejtse lángrózsás arcát, miközben Harry átölelte őt. A fiú lassan viszonozta az ölelését.

.

.

.

„Hogy vagy, Louis?”

A fiú vállat vont, a pulcsija ujját húzogatva válaszolt „Jól vagyok. Nem volt semmiféle rohamom vagy ilyesmi.”

Dr. Leslie elmosolyodott. „Hát, ez nagyon jó hír, de ezt elég korai kimondani, tekintve, hogy még csak rövid ideje szeded a gyógyszereidet.”

„Ó” mondta.

„De, ahogy mondtam, ez jó hír. Kis lépések, igaz?”

„Igen. Kis lépések. Nagyon kicsi lépések.”

A nő valamit felfirkantott.

„Kicsit frusztráltnak tűnsz.”

„Mindig egy kissé frusztrált vagyok. Ez az egész szituáció frusztráló.” A hangja keménysége megriasztotta őt, így hátradőlt a székében.

„Miért idegesít fel ez téged ennyire?”

Louis összeráncolta a szemöldökét. „Őszintén? Senki sem szeret mindig frusztrált lenni.”

„Igaz.” csak ennyit mondott, és nem szólalt meg.

Olyan, mintha ezt mind el lehetett volna kerülni.”

„Ah.” mondta „És ez a te hibád, igaz?”

Újra összehúzta a szemöldökét. „Uhm..”

„A hiba a támadódban van.”

A fiú homlokán elmélyültek a ráncok.

„De nem is emlékszem teljesen arra, hogy mi történt.”

„Talán nem, Louis, de a megerőszakolás soha nem az áldozat hibája. Soha.”

Miért olyan nehéz ezt elhinni?

.

.

.

Louis szíve hevesen vert, de a többi fiú nagyon higgadtnak tűnt, és ez elég nyugtalanító volt.

A szobában csönd volt, Harry a kezéért nyúlt.

„Nyugi, Lou.” suttogta, Louis a másik kezét ökölbe szorította.

Hogy lehetne nyugodt, ha már megint egy újabb találkozó volt a managementtel? És minden egyes találkozó eddig úgy végződött, hogy megfenyítették és kiabáltak vele, hogy ne lenne most ideges.

Will végre megszólalt.

„Megoldást találtunk arra, hogy a kisimítsuk a dolgokat.” a férfi Sharára nézett.

„Rendben fiúk. Szóval, néhány koncertet lefújtunk, vagy átütemeztük, hogy Louisnak jó legyen. Három hónap múlva megszülsz, szeretnénk, hogy legyen egy kis időd pihenni, és bármilyen koncert is legyen akkor, azzal majd mi foglalkozunk. Amit tennünk kell, az az, hogy a rajongóitok, akiknek lefújjuk a koncertjét, hitét visszanyerjük, a figyelmet pedig a jóakaratotokra és a zenétekre fordítani. Szóval… koncertet fogunk adni ingyen.”

Louis-nak leesett az álla.

„Tényleg?”

„Igen. Természetesen a jegyeket érkezési sorrendben osztjuk ki, de szeretnénk, hogy a legjobb jegyek olyan családokhoz kerüljenek, akik alacsony jövedelem miatt nem engedhetnék meg maguknak.”

„Ez valójában szép gesztus.” mormogta Harry, a többiek egyetértően bólintottak.

„Ezek a koncertek arénánként kétszer lesznek megtartva itt Londonban, Írországban és Németországban. Még lebeszéljük az Amerikai és Ausztráliai koncerteket, és miegymást, miután a szülés után újra koncertképes leszel. És itt le is ragadtunk, mert az állandó repülés veszélyeztetett terhesként… nos, veszélyes.”

Olyan természetes ismételgette Louis terhességét. Louis nem tudta, hogy kezelje ezt, szóval inkább elásta ezeket a gondolatokat.

„A koncerteket összeegyeztettük a terapeutás kezeléseiddel, így nem fognak ütközni. Ez jövő héten kezdődik, ami tudom, hogy közel van, de sürget minket az idő. Természetes a dolgok fel fognak gyorsulni, de dolgozunk azon, hogy a lehető legnagyobb kényelembe helyezzünk, amíg ez tart.”

„Mit gondoltok erről?” Kérdezte Will Harryt, aki csak megvonta a vállát.

„Kérdezd Louist.” Mondta egyszerűen.

Louis Harryre nézett, és az összes fiú bátorítóan néztek rá.

„Ez rendben van, azt hiszem.” Mondta egy perc gondolkodási idő után.

„Azt hiszed?” Kérdezte Sarah.

„Sok minden van értem, igaz? Kihagyhatok pár koncertet, ha ez megkönnyíti a dolgo…”

„Ez nem One Direction nélküled.” vágott közbe Niall. „Nekünk jó, ha neked is megfelel.”

Louis beharapta az ajkait.

„Biztos?” Kérdezte bizonytalanul.

„Teljesen.” válaszolt Zayn.

Louis Liamre nézett, aki erősen Willt bámulta. A férfi elkapta Liam pillantását, amitől láthatóan lehervadt.

„Öhm… Louis.”

Louis kezei remegni kezdtek. „Igen?”

„Mi, leginkább én, szeretnénk bocsánatot kérni, amiért olyan rosszul bántunk veled. Nem értettük, hogy min mész keresztül, és kegyetlenek voltunk hozzád. Amíg nem tudtuk, hogy mi történt veled sem jogosított fel minket arra, hogy úgy bánjunk veled.”

A fiú szemei kikerekedtek. Erre egyáltalán nem számított.

„Oh.”

„Szóval, kérlek, nyugodtan fordulj hozzánk, ha bármire szükséged van.”

Harry apró köröket írt le Louis kézfején.

„Lélegezz.” suttogta.

Louis még mindig Willre bámult, aki tényleg úgy tűnt, aggódik miatta.

„Köszönöm.” dadogott.

Will bólintott.

„Úgy értem… ez nincs rendben. Amit csináltatok, ahogy kezeltetek engem, de értékelem a bocsánatkérést.”

Will újra bólintott. „Köszönöm, hogy egyáltalán meghallgattad.”

Louis enyhén elmosolyodott.  Harry kezei melegek és puhák voltak az övében.

.

.

.

„Ha azt hajtogatja, hogy nem az én hibám volt, attól meg nem fogom így érezni.” mondta idegesen Louis.

A doktor gondosan megfigyelte őt.

„Mert a nap minden percében azon gondolkozom, hogy mit tudnék tenni annak érdekében, hogy ne legyenek elcseszve a fejemben a dolgok, és ez szívás, maga pedig csak mondogatja, hogy nem az én hibám, de ez nem változtatja meg azt, ahogyan érzek.”

„Louis…”

Kisétált.

.

.

.

A következő órákat sok takarókba gubózva töltötte, Harry játékszobájában. Kihagyta a próbát, ami elég hülyeség volt tőle, mert másnap fellépés, de semmi másra nem volt energiája, csak arra, hogy lélegezzen, és egy kicsit jobban utálja magát a szokásosnál.

Inkább a zajokra figyelt, amik körülölelték őt. Niall és Liam FIFA-t játszottak. Zayn egy kicsivel arrébb halkan énekelt, tudva, hogy Louis szereti hallani a hangját, ha rossz napja van.

Harry pedig a haját birizgálta, már amennyire elérte, mert a takaró majdnem elnyelte a fiút.

Lecsukta a szemét, kezét lassan a hasára vezette, és köröket kezdett rajzolni rá, amikor egy apró lökést érzett a tenyere alatt, és lefagyott.

Mi?

Újra érezte a rúgást, visszatartotta a lélegzetét.

Érezte a babát.

Érezte, ahogy a keze alatt mozog.

Louis zihálva lehúzta magáról a takarót, felhívva magára a mindenki figyelmét.

„Harry” a kezeit kihúzta a takaró alól, hogy megfogja a fiúét, és a pólója alá helyezze. Olyan meleg volt a keze. „Érzed?”

Harry összeráncolt szemekkel meredt Louis-ra, majd szemei kitágultak.

„Lou!” Kiáltotta, és Louis elmosolyodott az arckifejezésén.

„Mi folyik itt?” Kérdezte Niall, mire Louis intett, hogy menjenek oda.

Mindannyian körül állták őt, és egyesével a hasára helyezték a kezét.

„Szent ég”

„Haver, te jó Isten.”

„Ez olyan, mint az Aliens-ben, tesó. Szét fogja roncsolni a beleide…”

„Nem tudnád befogni, Niall?”kérdezet Harry, enyhén elborzadva.

Louis felnevetett, majdhogynem hisztérikusan, és a fiúk egy csoportölelésbe vonták.

Már kétségbeesetten szüksége volt erre.

.

.

.