Meghoztam a kövi részt, bár kicsikét rövid lett és nyomasztó, azért remélem tetszeni fog.
Köszönöm szépen a sok komikat, a több mint 29700 oldalmegjelenítést és a 33 feliratkozást. Nagyon imádlak benneteket. Higgyétek el, feldobtátok vele a napomat, szóval, köszönöm nektek.<3
Na de nem is szövegelnék fölöslegesen, jó olvasást, és jó nyarat. Élvezzétek ki, ami még van belőle, mert nagyon rohan:(
Puszillak benneteket,
Judit.xx
„Gyere
ide.” Motyogta Harry, mire Louis előrehajolt, és szívni kezdte a másik nyakát.
Harry
nyögései, az ajkain valamint nyelvén lévő vibráció volt az, ami örömöt okozott
Louisnak. Megragadva a göndör fürtöket rántotta azokat meg, majd tovább
folytatta tevékenységét.
Harry
ajkát egy nyögés hagyta el, és teste görcsbe rándult, miközben elment, Louis
egy pukkanással vált el a göndör nyakától, és elbűvölten nézte a férfi arcát,
ahogy az szétesik. Feje ismét Louis vállában kötött ki, miközben harcolt azért,
hogy levegőhöz jusson.
Harry
elhúzódott, és kihúzta kezét bokszeréből, mire Louis agyát teljesen ellepték a
hangok. Az idősebbik egy pillanatot vetett Harry koszos kezeire, majd
hátrataszította a göndört, amennyire csak tudta. Harry meglepettségében
hátracsapódott, és azonnal Louisra nézett, aki a másodperc töred része alatt
kezdte üveges szemekkel a szoba másik sarkát bámulni.
„Louis?” Kérdezte Harry, miközben tágra nyílt
szemekkel ült fel.
Louis összeszorította a szemeit, és kétségbeesetten
és kétségbeesetten próbálta a hirtelen szétizzadt tenyerét a pizsama nadrágjába
törölni.
„Sajnálom, csak… megmosnád a kezed? Kérlek?”
Kérdezte mélyeket lélegezve.
Harry lenézett a kezeire, és azonnal kapcsolt, hogy
mi történt. Felkelt, és rögtön a mosogatócsaphoz rohant, hogy alaposan meg
tudja mosni kezeit. Amikor végzett, óvatosan odament a másikhoz, egy kis helyet
hagyva közöttük. Louis lassan nyitotta ki a szemeit, és mikor látta, hogy a
göndörnek tiszta a keze, újra képes volt normálisan lélegezni.
„Sajnálom.” Mondták egyszerre.
„Ne kérj bocsánatot.” Újra egyszerre mondták,
mielőtt halkan fölnevettek volna.
„Minden rendben?” Kérdezte Harry, mire Louis
bólintott.
„Igen, csak, én öm, én nem bírom látni az… élvezeted
nyomát. Az, öm…”
Egy kép villant be szemei előtt, amint egy idegen
anyag csöpög végig a lábán, mire hevesen megrázta a fejét.
„Louis?” Kérdezte ismét, hangja nyugtalan volt.
„Nem szeretem látni. Vagy akár érezni.”
Harry bólintott, és a másik felsóhajtott, mivel
érezte a csalódottságát.
„Ez bosszantó, tudom.”
„Nem vagyok mérges.” Mondta Harry. „Ez…
értelemszerű. Én személy szerint nem értem teljesen, de öm, amin keresztülmentél…
szörnyű, szóval…”
Harrynek fogalma sem volt, hogyan kellene ez ügyben
vigasztalnia Louist, de átkozott legyen, ha nem próbálta volna meg. A kisebbik
elmosolyodott.
„Köszönöm, Harry. Mindig annyira megértő vagy.”
Motyogta, és csupasz lábára nézett.
Nem érdemli meg, hogy legyen egy olyan barátja, mint
Harry.
„Hát…” Kezdett bele a göndör, mire Louis felnézett
rá. „Szeretlek, szóval, ez csak természetes, inkább, minthogy ne is
próbálkozzak, nem igaz?”
Az idősebbik mosolya kiszélesedett. „De, azt
hiszem.” Mondta válaszul.
Harry nagyot sóhajtott. „Még mindig nem érted.”
Motyogta, mire Louis összevonta szemöldökét.
„Mit?” Kérdezte, mire Harry felnevetett egyszerű
reakcióján.
„Szeretlek, Louis.” Ismételte.
„És én is szeretlek?” Válaszolta Louis, mire a
göndör hangosan felnyögött, miközben kezeivel eltakarta arcát.
Louis érezte, mintha valami fontosat hagyott volna
figyelmen kívül. „Harry, sajnálom, én ezt nem értem.”
A másik erre nem mondott semmit.
„Harry?” Kérdezte halkan, és addig sétált, mígnem
közvetlenül előtte nem volt. Kezeit kinyújtva fogta meg Harry alkarját.
„Szeretlek, Louis.” Mondta újra.
„Tudom, Harry.” Válaszolta, mire a magasabbik megint
felnevetett.
„Nem, Louis. Egyáltalán nem.”
Már épp nyitotta volna a száját, hogy megkérdezze
Harrytől, ezt mégis hogy értette, mikor kopogtak az ajtón, aztán benyitottak.
Paul kukucskált be a kis résen.
„Oh, nagyszerű, fönt vagyok. Még van tizenöt
percünk, mielőtt mennénk. Minden rendben, fiúk?”
Mindketten bólintottak, és Paul becsukta maga mögött
az ajtót.
Louis visszafordult Harryhez, de a fiú kezében
telefon volt.
„6:10 van.”
Oh. Hát ezért nem kelt méh fel az anyja.
„Akarsz zuhanyozni, vagy majd később fogsz?”
Kérdezte Harry, mire a másik bólintott.
„Majd zuhanyozok, ha visszaértünk. Így nem jön le a
smink és a többi hülyeség, mielőtt anyával elmennénk… vásárolni.”
Harry erre felkapta a fejét. „Oh, remek. Nem lenne
baj, ha én is mennék?” Kérdésére Louis az ajkába harapott.
„Nem tudom, lehet anyum ilyen anya fia dolgot
akart.” Mondta bizonytalanul.
„Ne légy nevetséges, Boo.”
Mindketten megugrottak, mikor Jay jelent meg előttük
néhány lépésnyire.
„Jól tudod, Harry, hogy te és a fiúk mind a család
tagjai vagytok.” Mondta mosolyogva, majd megcélozta a konyhát.
„Szia, anyu.” Mosolygott Louis.
„Szia, kicsim.”
„Szép pizsama, anya.” Kuncogott Harry, és Jay
felnevetett. A fiú végignézett a Hello Kittys alvós ruháján és papucsán.
„Köszönöm, kedvesem. Ezt kaptam az ikrektől
karácsonyra. Most, ti ketten, siessetek készülődni. Csinálok nektek egy csésze
italt, mielőtt még elmennétek.”
Mindketten bólintottak.
„Lehetsz az első.” Mondta Harry, mire Louis
bólintott, kicsoszogott a szobából, és becsukta maga után az ajtót.
Amint Louis eltűnt, Jay a fiú felé fordult. Harry
idegesen lépett hátrébb.
„Légy óvatos vele. Törékeny. Nem néz ki úgy időnként,
de bízz bennem. Ő annyira törékeny, Harry.”
A göndör tágra nyílt szemekkel bólintott. „Az
leszek. Ígérem, az leszek.”
„Rendben.”
Aztán a nő a kannához fordult.
.
.
.
OMG !!!!!!! Ez a rész is annyira jó volt. Ne már, Harry pont megértette volna Louval hogy szereti erre jön Paul !!! Grr..... ! De szerintem ez sokkal jobb mintha a kis "incidensre" jött volna be amikor is nem két jóbarát módjára viselkedtek ! ;) Megint iszonyat felcsigáztál és várom a kövit ! :D
VálaszTörlésKöszi:)) Hát igen, Paul mindig a legjobbkor tud betoppannixdd Na annál 100x jobb lett volnaxd Hehe, örülök, hogy tetszett. Ha minden jól megy,hétfőn hozom a kövit ;)
TörlésIstenem, szegény Louis, gondolom, hogy nem lehet könnyű, akárcsak Harrynek, de ők összetartoznak, és túljutnak mindenen, Hazza nagyok sokat segít neki :3
VálaszTörlésImádom, ez a rész is szuper volt, mint mindegyik ;)
"„Légy óvatos vele. Törékeny. Nem néz ki úgy időnként, de bízz bennem. Ő annyira törékeny, Harry.”
A göndör tágra nyílt szemekkel bólintott. „Az leszek. Ígérem, az leszek.”
„Rendben.”" törékeny bizony, de Hazza óvatos, és olyan édes vele :3 <3 szerelmes, nagyon <3
jaj istenem, már most alig várom a kövit, és a hétfő olyan messze van... de kibírom, azt hiszem :D
Imádlak, és köszönöm <3
Pusziii
Hát most semelyiküknek sem könnyű a helyzetük:(( De ahogy mondtad, Hazza sokat segít Lounak:) Köszönöm szépen Dreamy,el sem tudom mondani,mennyit jelent,hogy itt vagy és hogy ennyit komizol:") Pontosan, Harry drága eléggé belehabarodott Louisba,remélem ezt majd ő is észre veszi:))Én is imádlak és köszönöm a csodás szavaidat❤ Puszillak. Xx
TörlésRégen olyan hosszúak szoktak lenni a részek most meg ilyen rövidek, de persze nem panaszkodom, mert legalább vannak, csodálatos részek.
VálaszTörlésSajnálom, így, hogy egyedül fordítok, plusz még egy sulis történeten is dolgozok, elég nehéz, de megpróbálok hosszabbakat hozni.
Törlés