29. rész

Sziasztok:))
Nagyon örülök, hogy már ennyien vagyunk, köszönöm szépen a sok kommentet is. Nagyon imádlak titeket.<3 
Nos, ez a rész nem lett annyira eseménydús, de muszáj egy ilyennek is lennie, mert lassan, de biztosan haladunk az izgalmas részek felé.:))
Nem is dumálok fölöslegesen, jó olvasást, és élvezzétek ki a pár napot, ami még a nyárból maradt.:/
Puszillak titeket,
Judit.xx

Amint Louis eltűnt, Jay a fiú felé fordult. Harry idegesen lépett hátrébb.

„Légy óvatos vele. Törékeny. Nem néz ki úgy időnként, de bízz bennem. Ő annyira törékeny, Harry.”

A göndör tágra nyílt szemekkel bólintott. „Az leszek. Ígérem, az leszek.”

„Rendben.”

Aztán a nő a kannához fordult.

.

.

.

Felöltözve és elkészülve Harry és Louis a kanapén voltak elnyúlva, mielőtt az ajtó felől érkező hangos kopogás meg nem szakította volna a csöndet.

„Srácok? Idő van. Tegyétek el a farkatokat!” Hallatszódott Niall hangja, mire Jay nyitott ajtót felvont szemöldökkel.

Niall felvisított, arca egyre vörösebb lett.

„Oh istenem, Mrs. Tomlinson, annyira sajnálom, elfelejtettem, hogy itt van.” Nyögte ki szégyenkezve.

Liam és Zayn sírva estek össze a földön a fiú mögött. Paul felsóhajtott, és karját összefonta maga előtt, elrejtve mosolyát. Louis nyugodtan kortyolgatta a teáját, miközben Harry félrenyelte az övét.

„Oh, semmi baj.” Nevetett a nő is, és visszasétált Harry és Louis italáért.

„Később találkozunk, kicsim.” Mondta megcsókolva fia arcát.

Mind elindultak, míg Niall csak mögöttük battyogott, „Oh, istenem. Akkora egy seggfej vagyok.”

.

.

.

Szerencsére voltak frissítők, mikor megérkeztek, ezért a fiúk egyből elkezdték pusztítani azokat, és állandóan az ételek közt settenkedtek. Sarah már ott volt, Louis bármerre is ment, állandóan a lányt látta.

A fiú nyilvánvalóan tetszett neki.

Tate is jelen volt, épp’ szöszleszedőt használt egy olyan nadrágon, mint amilyet Louis viselt. A férfi az ajkába harapott, és szemeit Harryre kapta, aki Zaynnel beszélgetett, mielőtt felállt és elindult volna.

„Szia.” Köszönt Louis nem sokkal utána.

Tate megugrott, és tengelye körül megpördülve nézett Louisra. A fiú is azonnal megugrott.

„Én csak azt akarom mondani, hogy sajnálom, amiért tegnap úgy kiborultam.”

Tate nézte egy kis ideig, mielőtt előhalászta volna zsebéből a telefontját.

’Rendben. Megértem.’

Louis elolvasva az üzenetet, összezavarodott.

Mit ért ez alatt?

Már éppen nyitotta volna a száját, hogy megkérdezze, mikor Sarah lépett melléjük. „Jó reggelt. Ettél már valamit?” Kérdezte, és Louis bólintott. „Remek. Szóval, hallottam, hogy elmész baba cuccokat venni az anyukáddal és még másvalakivel.”

Louis ismét bólintott.

„Oké. Nos, kellene egy plusz biztonsági az ilyen kis kiruccanásokra is. A jövőben, ha tudsz, szólj Paulnak vagy nekem, így időben meg tudjuk szervezni. A biztonságod kiemelt fontosságú, még a napirendedben történt kis részletek is. Ezután meg kell beszélnünk egy másik találkozót a managementtel. Végre befejeztünk egy nagyszerű turné menetrendet, amit a terhességed miatt terveztünk és úgy hallottam, hogy kellenek még pár dolgok, hogy… meg tudjuk vitatni a terhességed körülményeit.”

Louis csak bámult rá. Volt egy olyan érzése, hogy tudta, mire céloz a lány, de fáradt volt ehhez az egész sztorit elmondani. Lefárasztotta őt ez az egész, és ez… nem volt egy kellemes érzés. Tudhatta volna, hogy nem tudja elmondani, csak a hozzá legközelebb állóknak. Tudhatta volna, ha tudomásul veszi a ’csapatban'.

Nem tudta elképzelni, milyen lenne, ha az egész világ tudna a titkáról.

Hányinger húzta össze a gyomrát belül, és nagyot nyelt, tudta, hogy ennek az oka a félelem volt, és nem a tünetek. Azokat a napokat már rég maga mögött hagyta.

„Minden rendben?” Kérdezte a lány, mire bólintott.

„Fürdőszoba.” Mindössze ennyit mondott, és Tate máris annak irányába mutatott.

Louis sarkon fordult, majd elindult, arcát kényszeredetten megacélozva ment, hogy az emberek, akik mellett elmegy, ne hogy megkérdezzék, hogy van-e valami baja. Valaki nagyon az oldala mellett állhatott abban a pillanatban, hiszen mikor odaért, egy egy emberes fürdőszobát talált, amin zár is volt. Becsukta maga mögött az ajtót, és miután magára zárta, a falhoz támaszkodva botorkált el a vécéig.

Fejét a háta mögött lévő hűs csempének nyomta, majd nagyokat lélegzett, ki és be, de semmit sem segített, mert a következő sóhaj után öklendezni kezdett, és térdre borult a vécé csésze előtt.

Mindent kiadott magából, amit reggel nagy nehezen lenyomott a torkán. Várt egy kicsit, mielőtt újra hányt volna. Muszáj volt, hogy lenyugodjon. Ez nem történhet meg. Nem ennyi ember előtt.

Ma kétszer is történt ilyen, amiért megijedt valamitől, és ezt nem tudta lefogadni. Miért félt mindig ennyire? Miért tart mindez ilyen sokáig? És miért volt ilyen gyenge?

Remegő lábakkal, de felállt, a vécé lehúzása után a mosdócsap fele botorkált. Megnyitotta a hideg vizet, alá tette a kezét, majd lefröcskölte néhányszor az arcát, forró nyakát is lehűtötte kezeivel, és a száját is kimosta. Ezután a tükörbe bámulva gyakorolta a ’jól vagyok’ arcát.

Amikor valamennyire tűrhető volt álarca, Louis vett egy mély levegőt, és visszasétált a szobába. Szemeivel azonnal Harryt kereste, újra és újra, mígnem meg nem találta az említett személyt, aki a rövid távollét után is hiányzott neki.

Tökéletes.

Visszasétált oda, ahol Tate ült.

„Van egy rágód?” Kérdezte, mire a férfi kihúzta zsebéből egy csomaggal, és átnyújtotta a fiúnak.

„Köszönöm.” Motyogta, és megragadta ruháit, hogy lecserélhesse a fürdőszobában.

Jól volt.

Jól volt.

És ha jobban figyelt volna, hogy Tate bőre ne érjen az övéhez, nem lett volna semmi gond.

Elképzelése egy pillanatra elmosódott.

Jól volt.

.

.

.