Órák teltek el, de minden olyan homályos volt. Niall megnyugtató szavakat suttogott Harry fülébe, de már régen nem értette meg, hogy miről. Liam Zayn mellett állt, megpróbált közel kerülni hozzá, vagy megérinteni, de nem volt szerencsére. Zayn senkit sem engedett közel magához, az egyik sarokban gubbasztott. Már egy privát váróterembe mentek, hiszen már többször is megpróbálták filmezni vagy fotózni őket. Az egyik törött kezű lány üvöltése éppen elég volt, hogy felkorbácsolja a kedélyeket.
Harry maga elé bámult, a könnyek csíkokként száradtak az arcára, valamint hasonlóan a vér is. Kezei ölébe lógtak, körmei lenyomatai bőrébe vájtak, ahogyan lassan már egy órája szorította ökölbe. Simon a recepción beszélt a felelős nővérrel már milliomodik alkalommal, de semmi hírt nem hallottak. Kint több száz ember közt terjedt el, hogy Louis kórházban volt. A rajongók pánikoltak. A Twitter és a Tumblr már a hírekkel volt tele.
Senki sem tudta, hogy mi a baj, a részletekről még mindig keveset tudtak, de ez egyáltalán nem segített az ott kialakuló hisztérián.
Bent a kórházban viszont minden csak rosszabb volt, persze a maga módján. A fiúk szívében az érzés túl fájdalmas volt, lélegezni is alig lehetett. Úgy érezték, hogy inkább vetnék ki magukat a várakozó tömegbe, minthogy a szörnyű csendbe, leplezett káoszba burkolózzanak. Harry egészen addig nem volt tisztában zihálásával, míg Niall kezei közé nem vette arcát, szinte kiabálta, hogy figyelmét elérje.
"Harry?!" Nyögte az ír szőkeség, kék szemei hatalmasak voltak és könnyesek.
A göndör kinyitotta a száját, hogy válaszoljon, de torkát lezárták. Hangja fojtogató volt, mielőtt köhögni kezdett volna. Niall megveregette a hátát, míg a többiek aggodalmasan nézték a jelenetet.
Liam észrevette a kis víztartályt a sarokban, így poharat ragadott a kezébe, feltöltötte azt, majd Harry remegő kezeibe adta. A szőke inkább úgy döntött, hogy elveszi tőle, a fiatalabb fiú ajkához tartja, ki pedig belekortyolt. Miután befejezték az ír fiú visszaadta a poharat aggódó testvérüknek, az pedig kidobta, leült néhány méterre Zayntől a földre.
Simon ekkor tért vissza a szobába.
"Megyek és megpróbálok hatni a kintiekre. Niall, te közben figyelj Harryre, Liam, te pedig Zaynre. Maradjatok erősek srácok. Louis erős, biztos vagyok benne, hogy bármi is a baj, minden rendben lesz vele."
És ezzel újra kisétált, egyedül hagyva a fiúkat. Zayn ekkor végre felállt.
"Cigiznem kell." Motyogta.
Harry átnézett rajta, majd realizálta a fekete fiú remegő kezeit. Zayn követte a tekintetét, lenézett rájuk, majd a farmerkabátja zsebébe dugta. Liam is felállt.
"Veled mehetek?" Kérdezte halkan.
Zayn vállat vont, mielőtt elindult volna a recepcióra.
"Van itt valahol egy hely, ahol egyedül cigarettázhatok?"
A lány az ajkába harapott, majd bólintott és elirányította őket egy privát helyre. Liam pedig készségesen követte őket az eldugott területre. A fekete hajú egy ideig a zsebében turkált, mire megtalálta a doboz cigarettát és az öngyújtót. Keze remegett, ahogy meggyújtotta, nagyot szívott belőle, s lassan fújta ki a füstöt. Válla megfeszült. A másik csak csendben nézte, ahogyan szívja a káros szálat, mielőtt kivette volna a szájából, a földre dobta és rálépett.
"Mi a fa--"
Liam egy hirtelen, szoros ölelésbe rántotta, a másik fiú pedig szinte azonnal vissza is ölelt.
"Mondd, hogy rendben lesz Liam..." Suttogta szavait tompán.
"Rendben lesz, Zayn."
"Ígérd meg!" Követelte
"Megígérem."
"Úgy viselkedtem vele, mint egy darab szarral... Aztán megkaptam az esélyt, hogy kijavítsam a hibámat, aztán meg annyi vér volt és---"
"Megbocsájtott nekünk Zayn, emlékszel? Megbocsájtott."
"Hát persze, hogy megbocsájtott! Louisról beszélünk!"
Liam a kezei közé kapta barátja arcát, mielőtt megszólalt. "Louis szeret téged, Louis mindannyiónkat szeret! És megbocsájtott nekünk, szóval a dolgok már jobbak voltak. Ne hagyd, hogy a bűntudat kitérítsen a hitedből, jó? Louis rendbe fog jönni."
A fekete csak bámult rá egy ideig, mielőtt bólintott.
"Oké." Suttogta, mielőtt folytatta. "Sajnálom, hogy így kikészültem, én csak.. Olyan nyomasztó ez a helyzet..."
Ekkor Liam elengedte, majd bólintott.
"Minden rendben. Gyere, menjünk vissza. Aggódom Harryért."
A tekintetük komor volt, ahogyan visszatértek. Niall még mindig ringatta a válaszolni képtelen göndört. Leültek mellettük, s csak vártak. Aztán két pár láb rohanó hangja hallatszott. Megérkezett Eleanor és Danielle. Az idősebb nő még mindig a táncruháját viselte, nyilván rohant ide, Eleanor pedig két különböző cipőt viselt.
"Hol van?!"
"Mi történt?!"
Liam felállt, barátnőjéhez rohant és átölelte.
Eleanor csak tágra nyílt szemekkel állt ott, ideges volt, mielőtt Harryhez sietett volna, letérdelt elé.
"Harry? Mi történik itt....? Hol van Louis...? Jól van...?"
A fiú rápillantott, lassan pislogott, csak nézte, mintha nehezen dolgozta volna fel a szavakat.
"Vér." Suttogta.
A lány ijedtében felkapta a fejét, szemei még tágabbra nyíltak az aggodalomtól.
"Micsoda?" Kérdezte.
"Vérzett." Mondta hangosabban. Danielle kiszakadt barátja kezei közül, Harryvel fordult szembe.
"Mit értesz ez alatt?" Kérdezte a táncos. "Vérzett... Hol...?"
"Tudod, hogy hol." Válaszolt egyszerűen.
Ez után a göndör lassan eltolta Niallt, felállt, s ez volt az első alkalom, hogy láthatták mennyi mindent beborított rajta a vér. Ruháját, kezeit, cipőjét, s még arcán is volt egy kevés.
"Oh Istenem... Oh... Oh édes istenem..." Zihált Eleanor, egy üres székre omlott, kezeivel mellkasához kapott.
Danielle láthatóan elsápadt, térde imbojgott, egyedül Liam tartotta állva.
"Mikor mondta el neked?"
A göndör remegve sóhajtott fel.
"Nem mondta el."
"Akkor hogy---"
"Láttam a...Szóval...A képet. Nem tudja, hogy tudom." Válaszolt.
Visszagondolt a képre, az apró és törékeny életre, mely olyan kényelmesen fészkelt barátja hasában... És talán az az élet már nincs is, hanem az ujjaira, a ruháira száradt...
A légzése hirtelen nyugodtból gyorsra váltott, érezte, hogy lábai összecsuklanak alatta, Niall és Zayn éppenhogy elkapta.
"Lélegezz haver, Harry, lélegezz! Minden rendben Harry, sssh---"
"Nincs. Rend. Ben." Beszélt zihálás közben, a szőke és a fekete pedig szorosan ölelték.
Danielle lassan odalépett, leült mellé a földre, ölelésbe húzta a göndört. Közelebb hajolt hozzá, a lány pedig intett a többieknek, hogy adjanak nekik egy kis teret.
"Harry, drágám, le kell nyugodnod és erősnek maradnod, jó? Nem tudjuk, hogy mi történik most, de ha később megtudjuk Louisnak szüksége lesz rád. Ne hagyd, hogy ez a padlóra küldjön... Állj fel és harcolj. Tudom, hogy túl vagytok terhelve... Mindannyian... De te vagy az egyik legerősebb ember, akivel valaha találkoztam, és szeretném, ha így is maradna."
Harry halkan sírt.
"De olyan nehéz... Én... A legjobb barátom és megöl a gondolat, hogy így kellett látnom... És Istenem Danielle, te nem láttad azt a rengeteg vért... És... A karjaimban ájult el... Azt mondod, hogy maradjak erős, és én próbálkozom, de..."
"És nagyon jól csinálod. Szóval ne most ess össze. Louis rendben lesz, de ott kell lenned mellette, hogy segíts neki.”
"Mindig ott leszek..."
A lány szorosabban ölelte magához. A göndör mindössze bújt hozzá, akár egy gyermek, majd azon kapta magát, hogy meglehetősen gyorsan elaludt. Kimerült. Aztán hirtelen fel is ébredt. Hogyan? Pedig éppen csak lehunyta a szemét. A kiabálás kívülről jött. Azonnal felismerte a hangot.
"Mi az, hogy nem tud pontos részleteket?! Az anyja vagyok! Jogom van tudni mindenről, ami történik vele!"
"Hölgyem, kérem nyugodjon meg, ez minden, amit mondha---"
"Akkor szerezzen valakit, aki meg tudja mondani, hogy mi történik a fiammal, vagy---"
"Jay!" Kiabált Harry ezzel halálra ijesztve Daniellet.
Aztán a kinti kiáltások sorozata megállt, Jay lépett be dühösen, rémülten a szobába. A göndör felállt, odaszaladt hozzá. Az anya éppen egy pillantást vetett véres ruháira, mielőtt felsikoltott volna. A kezeivel a fiú ingébe markolt, szemei könnyekkel teltek meg.
"Harry, édesem, mi történt?! Hol van?! Hol az én kicsikém!?"
"Úgy gondoljuk, hogy még a műtőben lehet, vagy ilyesmi, fogalmunk sincs róla. Nem mondanak el nekünk sem---"
"Akkor menjünk és derítsük ki!"
Ekkor az előtte álló véres arcára nézett, még tovább sápadt.
"Vérzett." Suttogta Harry.
"Honnan?"
Az ajkába harapott, bólintott, mielőtt megszólalt volna. "Tudok...róla. Láttam a fürdőszobában."
Liam, Niall és Zayn zavartan néztek egymásra. Ez volt a második alkalom, hogy Harry azt mondta, hogy tud valamiről, és tényleg fogalmuk sem volt, hogy mi történik.
"Miről beszélsz? Azt mondogatjátok, hogy tudtok valamit... Tudtok valamit, amit mi nem? Louisról?" Kérdezte Liam halkan.
Harry rápillantott egy másodpercre, majd újra Jayre.
"Nem tudta, hogy tudok róla." Suttogta.
"Dani, te tudod miről van szó?"
A lány ruhája szegélyével játszott idegesen.
"Li, én---"
A váróterem ajtaja kinyílt, egy fehér köpenyes férfi lépett be egy orvosi diagrammal a kezében. A szobában csend támadt, ahogy mindenki felé fordult.
A férfi mindenkit végigkérdezett, hogy kik ők, a göndör pedig mély levegőt vett, lehunyta a szemeit, igyekezett nem összeomlani. Louisnak még szüksége volt rá. Hogy ott legyen vele, és---
Jay szorosabban ölelte, próbálta megnyugtatni a fiút és magát egyidejűleg. Aztán megszólalt.
"Sok vért veszített, de sikerült stabilizálnunk. Az intenzív osztályon van és eszméletlen. Szerencsére a baba rendben van---"
"A micsoda?!" Kérdezte Zayn, ő, Liam és Niall azonos sokkba kerültek.
Eleanor a kezei a szájához emelkedtek, Danielle szemei lecsukódtak.
"A baba?" Tisztázta le az orvos, mielőtt végignézett a különböző arckifejezéseken. Nagyot sóhajtott.
"Nem tudom, hogy mi folyik itt, de nem, ismétlem nem: Mr. Tomlinson semmilyen harag, vagy viszály, meg a hasonlók közelébe nem kerülhet. Dr. Minnie, a kirendelt orvosa még a szobájában van és vizsgálja."
A doktor ezután Harryre nézett, majd Jayre.
"Kérem, ültessék le a fiatalembert."
Jay nem is vette észre, hogy Harry lábai ismét kezdték feladni a szolgálatot, alapvetően csak ő tartotta. Niall és Zayn felugrott, hogy segítsenek neki leülni, miközben az orvos oda lépett. Gyorsan felmérte az állapotát, majd távolabb lépett.
"Aludnia kell. A nap stressze lefárasztotta." Állapította meg, mikor a göndör újra remegni kezdett.
"Sőt, talán egy kis késleltetett reakciója is van. Bejelentjük a betegek közé és majd küldök egy nővért, hogy vezesse egy szobába. Inenntő--"
"Én is nővér vagyok. Sajnálom, hogy nem ismertem fel a jeleket... Az én fiamról beszélt az előbb, és..."
Az orvos elmosolyodott, hogy megnyugtassa.
"Semmi baj, Mrs. Tomlinson. Biztos vagyok benne, hogy tudja, mit kell tennie. Nem tudja majd meglátogatni a fiát egy pár óráig, mindössze azért, hogy a szobát segítsünk neki megszokni. Ez alatt az idő alatt legjobb lenne, ha szereznének Mr. Stylesnak pár tiszta ruhát."
A nő bólintott.
"Az én nevem Dr. Smite, ha bármire szükségük van, de Dr. Minnie is nemsokára itt lesz. Köszönjük a türelmüket. A nővér úton van."
Zayn lenézett, azon gondolkozott, hogy mégis milyen hülye vicc lehet, hogy Louis terhes... Hiszen végig velük... Volt...
Az orvos kisétált, így egyedül hagyva őket.
Csak bámulták egymást, mielőtt Liam végre megtörte a csendet.
"Louis terhes?" Suttogta.
"Liam, drágám--"
"És te tudtad, nem igaz?"
"Louis mikor jött rá, hogy meleg?" Kérdezte Zayn, mielőtt hozzátette, "És miért nem mondta el nekünk?"
"Annyira rettegett... És ő nem meleg..." Motyogta Eleanor.
A fekete hajú hitetlenkedve nézte, mielőtt újra megszólalt volna; ám a szőke megelőzte,
"De a terhesség nem lehet... Ennyire rejtett... Különösen nem velünk, tudod, egy bandaként..."
Liam a kezeibe hajtotta a fejét.
"Mégis mit képzelt?"
Eleanor felugrott.
"Ne merd őt hibáztatni!" Kiáltotta, hangja hangosabban csengett, mint akarta.
Aztán a szoba csendje teljesen megtört.
"Li, nem érte---"
"A menedzsment meg fog ölni---"
"Őt---"
Aztán Jay szólalt meg.
"Majdnem meghalt..."
Csend.
"És majdnem elvesztette a babát. Srácok, ti nem ismeritek az egész történetet, és időre van szüksége, amit mindannyian tudunk, hogy nincs neki, de kérlek fiúk, maradjatok vele, könyörgöm. Támogassátok a fiamat. Annyira imád titeket és szüksége van rátok, a múlt sokkal rosszabbul kezelte őt, mint amit megérdemelt. Akartam mondani nektek valamit, hogy... úgy érezzétek, mintha ő mondta volna el nektek, de nem fogok. Ez a múlt, mi pedig a jelenben élünk. Szóval kérlek... Ne tegyétek még rosszabbá az állapotát, mint kellene. Ti vagytok a mindene."
Aztán egy új nővér lépett be.
"Hadd vezessem el önt és Mr. Stylest egy szobába." Mondta halkan.
Jay bólintott, majd a göndörre nézett.
"Harry drágám, megyünk és megszabadítunk ezektől, jó? Fel tudsz állni?"
Időbe telt, de Harry bólintott, kissé imbolyogva, de felállt. Együtt tették meg az utat, lassan és fájdalmasan, míg el nem jutottak a szobába. Jay megköszönte a nővérnek, mielőtt a fürdőszobába vezette, leültette a wc-re. Azonnal elkezdte megszabadítani a véres ruháitól.
"Akarod, hogy segítsek megfürdened, vagy majd te egyedül?" Kérdezte halkan.
A fiú szinte üres tekintete övébe fúródott. Zavaros, zöld szemek.
"Oké, akkor gyorsan megcsinálom, jó?" Kérdezte, majd levette az ingét, a nadrágját, így egy boxerben hagyva. Kivette a telefont a zsebéből.
"Kérlek írd be a jelszót."
A göndör egy ideig csak bámult rá, lassan elvette a telefont, ujjai remegtek, ahogy beírta a kódot. A nő megköszönte, mielőtt elvette a telefont és Annet tárcsázta.
"Hello Anne, én vagyok, Jay. Sajnálom, hogy nem válaszoltam a hívásaidra. Igen Louis...Nos...Egy szobában van, még nem láthatjuk, de él. Harry viszont sokkos-stresszes állapotba került. Nem igazán... Van itt velünk. Meg akartam kérdezni, hogy ide tudnál-e jönni... Megfürdetni. Az egész teste...Louis vérében ázik."
Jay megtörölgette a szemeit, míg a másik anya vigasztaló szavait hallgatta.
"Köszönöm, Anne. Majd én vigyázok a drágádra, rendben? És majd gyakran hívlak, hogy mi van vele."
Jay letette a telefont a mosogatóra, mielőtt megtöltötte vízzel a kádat. Odavezette a göndör fiút, mielőtt megragadta a szivacsot, megmosta arcát, mellkasát, karjait. A vér beterítette az egész testét, hiszen átszivárgott ruháin, a kádban pedig lassan a víz rózsaszínné vált. Jay inkább a feladatot próbálta központba helyezni, nem azt, hogy a saját fiának a vérét mosta le róla. Megmártotta a szivacsot a vízben, megmosta a hasát és a lábait, mielőtt hátrébb nyomta Harryt, hogy a haját is megmoshassa.
"Mindjárt kész vagy drágám, aztán megszárítunk és lefeküdhetsz."
A fiú nem válaszolt, így Jay összevonta a szemöldökét, végigfuttatta kezét haján, majd segített neki felállni. A törölközőért nyúlt, gyorsan megtörölgette a fiút, majd jelezte, hogy másszon ki, így ráadatta a kórházi hálóinget, megfogta kezét, s az ágyába fektette.
A nő segített neki elhelyezkedni, mielőtt megcsókolta a homlokát, letörölgette a könnyeit.
"Csak hunyd le a szemeid Harry, jó?"
És peceken belül már aludt is.
.
.
.
Amikor Jay visszament tudomásul vette, hogy egy vörös hajú nő beszél a csoporthoz. Becsukta maga mögött az ajtót, ezzel mindenki figyelmét magára vonva.
"Jó napot, ön bizonyára Ms. Tomlinson. Doctor Minnie Barnes vagyok. Én vagyok a fia orvosa, és a terhesség alatt valószínűleg az is leszek.
A nő kezet nyújtott, Jay pedig megrázta.
"Foglaljon helyet, ha szeretne."
Jay ezzel csatlakozott a többiekhez, az orvosra szegezték tekintetüket.
"Akkor a lényegre térek. Ha csak egy perccel is később értek volna ide Louisval már elveszítettük volna."
A reakciók különfélék voltak. Zihálás, halálfélelembe való rogyás, csend.
"Majdnem elvetélt, riasztó mennyiségű vért veszített. És miért? Nos, még nem tudjuk a dolgok pontos okát, de a legnagyobb tényező a stressz lehet... Nos akkor nézzük. Egy nagyon kockázatos terhességről beszélünk, mint a legtöbb férfi terhesség. Kiszámíthatatlanok és gyakran instabilak. Igazán szerencséje volt." Tette hozzá halkan.
"Tehát mit tehetünk?" Szólalt meg Jay.
"Minden amit tehetnek az az, hogy támogatják, de gondolom ezt már számtalanszor hallották. Tudom, hogy ki a fia, sőt, tudom, hogy ti mind kik vagytok és ez nem igazán ideális helyzet Louis számára, ellenben nem tudunk sokat tenni ellene. De... Mégis lehet valamit. Korlátozni a stressz mértékét, amit érez. A stressz elkerülhetetlen lesz, de meg kell tanulnia kezelni azt. Szüksége lesz pihenésre. Amennyiben túl ideges les... Nagyon nagy eséllyel kórházba fog kerülni.”
Mindannyiuk szája tátva maradt, elszörnyedtek.
"És ez pusztító hatással lehet mind rá, mind a babára." Tette hozzá.
Mindenki elhallgatott, mielőtt Jay bólintott.
"Rendben van..." Válaszolta a kimerült anya.
"Segíteni fogok Louisnak átvészelni ezt, amennyire csak lehetséges, egy biztonságosabb terhességet nyújtani. Kérem ne habozzanak hívni, ha bármi történik vele. Havonta szeretnék majd vele találkozni megnézni az állapotát. Srácok, kérlek válasszatok ki egy felelőst a bandából, aki felveszi velem a kapcsolatot, hogy beütemezzük a dolgokat, megkönnyítve ezzel mindent Louis számára."
Mindannyian csendben ültek, átgondolták a dolgokat. Csendes kopogás hallatszott, mielőtt Simon visszatért. Végigpillantott a társaságon, majd az orvosra nézett.
"Oh, van hírünk Louisról? Próbáltam kissé csendesíteni a médiát, meg az ilyesmiket. Szóval, hogy van?"
Dr. Minnie végignézett a rémült arcokon, majd bólintott.
"Rendben, Mr. Cowell, ha velem jön, elmondok mindent. A többieknek pedig: Nyugodjanak meg. Nemsokára visszajövök és elvezetlek titeket Louishoz. De egyenlőre tényleg csak pihenésre van szüksége."
Mindannyian bólintottak, Simon és a doktornő pedig elhagyták a termet.
"Krisztusom..." Motyogta Niall, hátradőlt a székben.
Jay felállt, megragadta a táskáját.
"Mindjárt jövök." Mondta halkan, mindenkinek megpuszilta az arcát, majd ő is távozott.
Liam Danielle felé fordult.
"Miért nem szóltál?" Kérdezte.
"Emlékszel, mikor Louis furcsa kábulatba esett, és mikor felébredt velem és Eleanorral akart beszélni?"
Mindannyian bólintottak, bár ő Liamhez beszélt.
"Nos, akkor tudta meg, hogy terhes, és ez váltotta ki belőle. Szinte sokkolta a hír. Így elmondta nekünk, de megkért, hogy nektek ne szóljunk, mivel félt."
"Mitől félt? Miért nem bízott meg bennünk?" Kérdezte Zayn elrendezve a frufruját.
"Mert már eleve mérgesek voltatok rá." Válaszolt Eleanor, mielőtt törökülésbe ült volna.
"Ki az apja?" Kérdezte Liam.
Eleanor és Danielle egymára néztek, gyorsan döntöttek.
"Nem ránk tartozik, hogy elmondjuk." Mondta Eleanor.
"Nincs több titok Dani, kérlek."
"Nincs jogunk hozzá, Liam. Nem fogjuk kijátszani Louis bizalmát. Ha nem mondta volna el az orvos, még most sem tudnátok, hogy terhes. Soha nem mondtuk volna el."
"Akkor Harry honnan tudta?" Kérdezte a szőke.
"Mindig is közelebb voltak egymáshoz, mint mi." Mondta Zayn.
"Harry véletlenül tudta meg, ne játszd ki ezt a kártyát!" Csattant fel Danielle.
"Ha Louis felébred---"
"Meg fogod várni, hogy elmondja neked, ezt fogod csinálni. Emlékezz, mit is mondott? Nem szabat idegesítenünk. Most nem."
"Ez nem rajtunk múlik. A menedzsment össze fogja tépni!" Kiabált Niall.
"Mintha nem tették volna már meg... Talán ez az, ami ezt tette vele. Az a nő azt mondta, hogy Louis nem érdemelte meg, hogy idáig jusson..."
Mindannyian Liamre pillantottak.
"Mi történt azon a találkozón?"
"Dani, rémes volt... Azt mondták, hogy rémesen énekel, hogy tehetségtelen, és azt, hogy nem hiányozna, ha elmenne---"
"Akkor ő most még a bandában van?" Kérdezte Zayn.
Eleanorba beleszorult a levegő.
"Mi van?"
"Kilépett.."
"Simon nem engedné, hogy elmenjen! Remélhetőleg, ha az oldalunkon lesz rá fog jönni."
"Én igen."
Mindannyian megugrottak, ahogyan meglátták Simont az ajtóban állni. Belépett, becsukta maga mögött az ajtót és leült.
"Nem megyek bele a részletekbe most, de nyilvánvaló, hogy szükségünk lesz még egy rendkívüli tárgyalásra, ha Louis eléggé rendbe jön hozzá. Tudomásul veszem, hogy az idő nagy részében kemény voltam veletek, de tényleg törődöm veletek, fiúk. Most kimegyek és elrendezem a dolgokat. Beszélhettek róla twitteren, de nyilván nem az egész szituációról. De kérlek mondjatok valamit, ami enyhítene a pánikon. Most nem csak a banda forog kockán, hanem Louis élete is. Már felhívtam valakit, hogy hozzanak nektek váltás ruhákat, meg ilyesmi. Továbbá ez a szoba a tiétek, aludhattok is. Veszélyes lenne most távoznotok. Maradjatok nyugodtak és erősek. Majd hívlak titeket és jövök, ha tudok valamit."
Mind bólintottak, Simon pedig kiment.
“Jézusom..” Szólalt meg újra Niall.
.
.
.
Mielőtt kinyitotta volna a szemeit a kezét nyújtotta a hasához, az apró dudort kereste, melyet ugyan senki nem vett észre, csak ő. Mikor végre megtalálta ott is hagyta a kezét, élvezte, ahogyan fel-le mozog.
Nem tudta miért, de megkönnyebbült.
Még mindig nem tudta, hogy mit érez az iránt a baba iránt.
De... Még mindig leírhatatlanul jó érzés volt tudni, hogy nem ölte meg a gyerekét. Talán mindent tönkretett volna, ha azt az apró életet kivették volna belőle, mely még mindig ott volt és küzdött vele.
Néhány pillanat múlva kinyitotta a szemeit, azonnal az anyján akadt meg a szeme, ki az ágya mellett aludt.
Kinyitotta a száját, hogy hozzá szóljon, de csak krákogás és köhögés hagyta el a száját. Jay azonnal kinyitotta a szemeit, megragadta az éjjeli szekrényen lévő vizet, segített neki felülni és inni.
Mikor abbahagyta az ivást mindketten csak bámultak egymásra, mielőtt lassan átölelték volna egymást.
"Louis, úgy aggódtam..." Sírt halkan az anya.
"Még mindig bennem van, ugye...? Elvesztettem? Még mindig érzem azt a kis dudort ott, tévednék?"
A szívmonitor hangosan csipogott, ahogyan a szíve gyorsan kezdett verni.
Jay elhúzódott, könnyes csókokkal lepte el fia arcát.
"Igen, Boo... A baba még veled van."
Louis karjaiba borult, az anyja pedig csak tartotta még úgy is, hogy elég kellemetlen volt a helyzet.
"A többiek rendben vannak, és itt vannak... Kivétel Harry."
Louis felkapta a fejét, mielőtt visszaesett volna, szédült. Annyira gyenge volt.
"Mi történt vele?" Kérdezte a félelemtől tágra nyílt szemekkel.
"Ő... A fiúk elmondták, hogy a fürdőben találtak rád, ő a kezeiben tartott, mikor elájultál. Te... Az egész testét a te véred borította, és azt hiszem, hogy ez az egész traumatizálta. Kapott egy szobát, ahol most alszik, hogy ne omoljon össze teljesen.”
"Ó, Harry..." Suttogta Louis.
"Igen, még alszik... Legalábbis aludt, mikor utoljára megnéztem. Reggelre valószínűleg jól lesz."
Louis bólintott, visszafeküdt az ágyába, továbbra is fogva anyja kezét, szeme megrebbent.
"Mióta voltam eszméletlen?" Kérdezte.
"Már egy ideje, de késő van. Pihenj egy kicsit, jó? Most használd ki az éjszakát pihenésre, holnap meg majd találkozhatsz a fiúkkal, Danival és Ellel, jó?"
"Ők is itt vannak?"
"Természetesen."
Jay megcsókolta az arcát.
"Pihenj. Később jövök."
"Oké..." Motyogta, máris félálomban.
.
.
.
Mikor újra felébredt észrevette, hogy valaki figyeli őt. A szoba sötét volt, de kivette az árnyékot, a nehéz légzést az ajtó csukódása után.
Nem mozdult, várta, hogy ha az a valaki közelebb jön látni fogja, hogy ki az, majd összegyűjtötte a bátorságát.
"Ki van ott?"
Az alak megugrott, közelebb sétált. A mezítlábas alak halkan közeledett felé, ezzel felfedve egy kimerült Harryt szemei előtt.
"Harry!" Kiáltott fel Louis, kinyújtotta felé a kezét, nem érdekelték az infúziók. A göndör megállt az ágy lábánál, Louis pedig a hold fényét használta, hogy megnézze magának.
Őszintén szólva úgy nézett ki, mintha neki is az intenzíven lenne a helye. A haja rendetlen volt, mély táskák pihentek a szemei alatt, vörösek voltak és üresek. És még izzadt is.
"Harry?"
A fiatalabb fiú csak bámult rá, hevesen remegett.
Mindketten csak bámulták egymást, az egyetlen hang ami betöltötte a szobát Louis szívmonitorának a hangja volt. Harry rémesen érezte magát, mielőtt végre megszólalt.
"Rosszat álmodtam." Nyögte, hangja üresen csengett.
Louis bólintott.
"Meghaltál...Meghaltál és olyan egyedül voltam...Meghaltál, az egész testemet a véred borította és...Csak úgy...Eltűntél.."
A göndör még jobban remegni kezdett.
"Megfoghatom a kezedet, Harry?"
A fiú lassan bólintott, lassan felemelte és odaadta neki, az idősebb viszont csak megszorította, olyan erősen amennyire csak tudta ebben a legyengült állapotában.
"Érzed ezt?" Kérdezte.
Harry bólintott.
"Ez azt jelenti, hogy még mindig itt vagyok. Te fogod a kezemet és én a tiedet, mindketten ebben a sötét szobában vagyunk és egymást bámuljuk. Te ébren vagy...Én pedig életben."
Harry ajka megremegett, majd beharapta azt.
"Arrébb mászhatok, és akkor le tudsz feküdni mellém, és velem aludni. Szeretnéd?"
A göndör bólintott, félt kinyitni a száját, hiszen akkor csak siránkozna, és azt nem akarta. Tudta, hogy nem lett volna képes megállni.
Louis óvatosan arrébb csúszott az ágyban, hogy elég helyet hagyjon a fiúnak, ki be is mászott mellé. Igazából kínos volt, ahogyan Louis közel mászott a göndör remegő testéhez, átölelték egymást amennyire csak lehetett. Az idősebbik szorosan tartotta maga mellett, fejét a mellkasára hajtotta, miközben Harry a derekát ölelte.
Louis érezte, hogy a kórházi hálóinge egyre nedvesebb lesz, szóval beletúrt barátja hajába, hogy megvigasztalja.
"Azt hittem, hogy elveszítelek, Lou..." Sírta.
Az idősebbik nem mondott semmit, csak várt, hogy folytassa.
"Annyira.. Rossz állapotban voltál, a véred mindenemet beterítette, túl sok volt... Akkor elernyedtél, és azt gondoltam, hogy--" Elharapta a mondat végét, szipogott, zihált sírás közben.
"Annyira boldog vagyok, hogy még mindig itt vagy."
Ekkor még jobban sírni kezdett.
"Harry...Ne sírj már...Ssh, itt vagyok, és nem megyek sehová."
Hátrébb hajolt, megpróbált letörölni a göndör hajú barátja könnyeiből.
"Próbálom, de... Nem tudom abbahagyni..." Nyüszítette Harry nevetve és zokogva egyszerre.
Louis felkuncogott, közelebb húzta magához.
"Akkor csak engedd ki."
"De könnyes leszel."
"Ne aggódj miatta."
Harry szipogott, bámulta a másikat, aki szintén csak nézte őt. Az idősebb elkönyvelte magában, hogy Harry szemei már kissé...Élőbbnek látszanak, mint mikor bejött. Sokkal jobb.
"Tudsz nekem énekelni, Lou?"
Louis összeráncolta a homlokát.
"Harry, tudod, hogy én nem jó---"
"Egy hazug. Az a nő egy hazug disznó volt. Ne hallgass rá, szerintem elképesztő vagy."
Louis gyengéden megrángatta a göndör fürtöket.
"Csak azért mondod, mert--"
"Szerintem csodálatos vagy. Mindig meglepsz, mikor énekelsz..." Mondta Harry, még mindig sírt, de már nem annyira, mint korábban.
"Harry..."
"Kérlek, Lou? Attól sokkal jobban lennék."
Akkor felnézett azokba a szép kék szemekbe az ő hatalmas zöldjeivel, azt sugallta felé, hogy az egész világát jelentette a hangja.
"Oké....Csak neked."
"Mert szeretsz?" Kérdezte halkan a göndör.
"Mert szeretlek."
Louis egy ideig csendben maradt, majd kinyitotta a száját, halkan énekelni kezdett.
A göndör azonnal felismerte a Skinny Love dallamát, ahogyan hallgatta barátjának lágy hangját, mitől nyugodttá vált, inkább mint kétségbeesetté. Becsukta a szemeit, a könnyei lassan megszűntek folyni, légzése kiegyenlítődött. Louis egész addig énekelt neki legjobb tudása szerint, míg a másik fiú el nem aludt karjaiban.
Az érzés elégedettséggel árasztotta el, hogy sikerült álomba ringatnia, megnyugtatnia valakit.
Mikor Jay visszaért kettejüket látta összebújva, gyengéden elmosolyodott. Ma este senkire sem kell vigyáznia.
Majd ők vigyáznak egymásra.
2015. január 5., hétfő
2015. január 4., vasárnap
6. fejezet
Louis hazudott volna, ha azt mondta volna, hogy nem félt.
Sőt, az ijedtség nem volt rá a legjobb szó.
Abszolút rettegett.
Olyan volt, mintha a félelem fizikailag közelítette volna meg, lefelé nyomta volna a testét. A térdei remegtek a saját súlya alatt, a fogai vacogtak. Mindent el akart mondani, a teste csak össze akart gömbölyödni.
De átkozta volna magát, ha mindez megtörtént volna.
Mindez helyett Paul szemébe nézett, bólogatott, ahogyan a többi fiú körülvette, majd a kocsiba ültek, hogy elmenjenek a 'gyűlésre'.
Harry Louis mellett ült, aki mellett Liam, Zayn és Niall pedig velük szemben a kisebb buszban, míg Paul a vezetői ülésbe ült és bekapcsolta a rádiót.
Louis csak figyelte, ahogyan a táj elsuhan mellettük, majd beálltak a parkolóba.
"Szerintem ez el fog tartani egy ideig és nem fogják engedni, hogy egyetek, szóval a legjobb lenne, ha most harapnátok valamit."
Mindannyian bólintottak, s úgy döntöttek, hogy valóban esznek egy keveset.
Louis a homlokát ráncolta, nem igazán akart még reggelizni. A hasa ugyanazt csinálta, mint mostanában mindig: Fájt, de nem volt hányingere.
Ekkor egy nagy, meleg kezet érzett meg a combján.
"Eszel bármit is?" Kérdezte Harry.
"Semmi nagyobbat" Motyogta.
A göndör bólintott, majd továbbította a választ Paulnak.
Az étel kikérésének időpontja viszont megtörte a csendet, a fiúk pedig beszélgetni kezdtek mindenről, csak nem a találkozóról, ami már elkerülhetetlen volt.
Louis Harry vállára dőlt, kuncogott azon, amit Niall mondott.
A lány a pult mögül átadta az autóban ülőknek az ételt, kezei remegtek, ahogyan tágra nyílt szemekkel ismerte fel, hogy kikkel is áll szemben, még ha nem is látta őket a sötétített ablakokon keresztül.
Paul felsóhajtott, mielőtt odaadott a fiúknak egy darab papírt, hogy írják alá a lánynak. Természetesen megtették, majd vissza is adták és elhajtottak a lány nyekergő köszönömjei után.
Paul átadta az ételt a srácoknak, Zayn pedig elosztotta köztük. Louis elvette a maga kis reggeli szendvicsét, megköszönte Harrynek, mielőtt harapott egyet. Megkóstolta, majd el is rendezte magában, hogy mégis mit eszik. A szemei a göndörre tévedtek, nagyot nyelt, ahogyan látta, hogy a nyelvét kissé kidugja, ahogyan egy hatalmas falatot tép le a szendvicséből. Nézte, ahogyan rágott, majd a szemei az ádámcsutkájára tévedtek. A folyamat így ismétlődött, mikor végül Zaynre sikerült néznie, aki egész addig őt bámulta. A fekete hajú a göndörre nézett, majd vissza Louisra, és bólintott, mielőtt visszatért az evéshez.
Louis összezavarodva emelte meg az egyik szemöldökét, de Zayn nem vett róla tudomást. A kék szemű halkan felsóhajtott, újra harapott egyet. Niall ekkor már a második szendvicsét vette elő a zacskóból, de abban a másodpercben ahogy kinyitotta, Louist megcsapta az illata, a gyomra erőszakosan kezdett el kavarogni. A saját szendvicsére nézett, próbálta figyelmen kívül hagyni a szagot. Egy pár szalvétát kapott a kezébe, majd kiköpte, ami még a szájában maradt, a kezében tartotta úgy, ahogy a befejezetlen szendvicsét.
Aztán lassan kinyitotta az ablakot, kidugta az ujjait remélve, hogy ezzel sakkban tudja tartani a hányingerét, csak az ujjaira figyel oda, a friss levegőre és a hidegre. Mikor Harry ezt észrevette oldalba bökte.
"Jól vagy?" Kérdezte, ez után a többiekre pillantva, akik szintén az idősebbet bámulták.
Bólintott, nem bízott annyira magában, hogy kinyissa a száját, félt, hogy hányni fog. Hátrahajtotta a fejét az ülésnek, mélyeket lélegzett, próbálta figyelmen kívül hagyni Niall szendvicsének hagyma szagát. A szabad kezét a hasára tette, lassan dörzsölni kezdte, szemeit lehunyta, próbált jó dolgokra koncentrálni. A pillanatban, ahogy az autó lehajtott egy dombról Louis gyomra ismét morogni kezdett. Elvette a kezét az ablakból, ökölbe szorította azt.
A göndör a combjára simította a kezét.
"Lou?" Kérdezte halkan.
Louis nem válaszolt. Ehelyett csak összegörnyedt, hangosan öklendezett. Az egész autót betöltötte ziháló hangja, kezét a szája elé szorította, melege volt, szédült és hányingere volt.
"Paul, állj meg!" Kiabált Zayn, míg barátjuk csak tovább öklendezett, próbálta visszatartani az érzést.
Ez után nyelt egyet, levegő után kapkodva köszörülte meg a torkát.
Liam megragadott egy üres zacskót, Louis elé tartotta, aki már nem tudta tovább visszatartani. Felnyögött, a gyomrába markolt, míg Harry lehajolt, hogy kinyújtsa Louis lábait, amíg Paul helyet keresett, ahol megálljon
"Lélegezz, Louis." Mondta, elhúzta a kezét a hasától.
Louis kinyitotta a száját, hogy elmondja: Az mennyire nem is működik, de újra csak előrebukott a feje.
"Csak köpd ki." Mondta Liam Harry mellől, Louis pedig úgy is tett, nyögve összeszorította a szemét.
Aztán végül Paul talált egy helyet, ahol biztonságban leállíthatta az autót. Az autó még meg sem állt teljesen, Louis már ki is csapta az ajtót, kiugrott és arrébb rohant, térdeire zuhant, hogy kiürítse a gyomrát. Harry türelmesen vált oldalt, míg Louis be nem fejezte. Aztán az idősebbik hátra intett, a göndör pedig visszament az autóhoz, kinyitotta neki az ajtót. Louis egy ideig turkált a táskájában, elővette a szájvizet. Harry végig nézte, ahogyan Louis gargalizált, kitakarította a száját, majd kiköpte. Az arca égett, elmondhatatlanul megalázónak találta.
Érezte, hogy a srácok és Paul őt bámulják a kocsiból, így még mindig csak a hátát tudta mutatni nekik, a kezeibe temette arcát.
"Hé, mi a baj?" Kérdezte Harry, kihúzta Louist a pocsolyából, elé állt. Lassan lefejtette kezeit az arcáról és a szemébe nézett.
"Mindannyian megbetegszünk néha. Ne érezd magad rosszul emiatt, oké?"
Az alacsonyabb megrázta a fejét, megpróbált oldalra nézni, de a göndör elkapta az állát.
"Minden rendben van, Louis."
"Nem, nincs... Ez olyan zavarbaejtő..." Suttogta.
A fiatalabb megforgatta a szemeit.
"Szerintem az egészséged fontosabb, mint az, hogy milyen undorítóan néz ki valami."
Louis duzzogni kezdett.
"Annyira undorító volt?" Kérdezte.
"A hányás mikor nem volt az?" Kérdezett vissza nevetve Harry
Louis nyelvet öltött, mielőtt játékosan arrébb tolta a magasabb fiút, szinte belelökve a pocsolyába maguk mellett.
"LOU!" Kiáltott Harry, míg a másik a kocsi felé kezdett futni, hangosan nevetett. Felsikoltott, mikor a göndör utolérte és elkapta a derekát és a karjaiba vette.
"Tegyél le Harry!" Kiabált hangosan kacagva, a többiek pedig a kocsiból nézték őket.
"Azt hiszem, hogy jobban érzi magát. Ez jó jel, nem? Talán csak ideges volt." Mondta Liam, a többiekre mosolygott.
"Olyanok, mint egy boldog párocska." Motyogta a fekete hajú.
"Mi volt ez, haver?" Kérdezte Niall, ahogyan befejezte az evést és a kukának hívott zacskóba tette az egykori szendvics csomagolását.
"Semmi" Válaszolt Zayn
A göndör elcipelte Louist a kocsiig, mindketten kuncogtak, ahogy visszaértek. Teljesen figyelmen kívül hagyta az a különleges szúró érzést a hasában, mindössze ragyogóan mosolygott.
"Jól vagy, Louis?" Kérdezte a szöszi.
Louis bólintott, nem is beszélve arról, hogy éppen az ő szendvicse miatt lett rosszul.
Paul hátra pillantott egy szó nélküli kérdés erejéig, a kék szemű pedig ismét bólintott.
"Jól vagyok Paul, köszönöm." Mondta, mielőtt Harry vállára dőlt volna.
"Akkor vissza az útra." Mondta az idősebb férfi, mielőtt visszahajtott az autópályára. Ez a kijelentés juttatta a fiúk eszébe, hogy hova is tartanak éppen. Louis lehunyta a szemeit, remélte, hogy anélkül lesz vége a találkozónak, hogy fel kellene fednie a titkát.
Mit szólnának hozzá?
Vajon az abortuszt akarnák erőltetni?
Nem, nem hagyná, hogy rávegyék.
Ahelyett, hogy pánikba esett volna úgy döntött, hogy inkább hagyja, hogy az álom elragadja. Legalább nem fog a találkozón gondolkozni.
Így is úgy is el kell mennie.
És nem tudja megjósolni, hogy mi lesz.
Egy kezét a hasára simította, óvatosan masszírozta. Még mindig fájt kissé.
Újra lehunyta a szemeit, álomba merült.
.
.
.
"Akarsz táncolni, gyönyörűm?"
Szőke haj, hosszú és kócos. Nagy kék szemei, fényes ajkak. Gyönyörű.
"Miért is ne?" Válaszolt.
Vörös orcák, csúszkáló kezek, torokköszörülés.
A lány kezei a hajában, a hangja a fülében, nyögések.
"Menjünk innen."
Homályos. Minden forog.
De várjunk.
"Harry hoz nekem inni..."
"Gyere velem."
Testek közelebb, még több érintés, égető forróság, forró forró forró, nyögések, túl jó érzés, oké, menni fog.
Botladozás. Megdöbbenés.
"Gyerünk már."
Rángatás, húzás, nevetés.
Annyira szédült.
Nem kap levegőt.
"Harry? Haz, nem érzem jól mag..."
"Ssssshhh."
Sötétség.
.
.
.
Louis hirtelen ébredt fel, körülnézett, hirtelen úgy érezte magát, mint aki eltévedt.
"Jól vagy?"
Zaynre pillantott, aki őt bámulta.
"Igen..." Motyogta.
Mi volt ez? Ki az a lány? Milyen fura álom...
Aztán Niallre nézett. Niall mondott valamit egy lányról. Egy szőke lányról... A klubból.
Aki kirángatta az épületből.
Kénytelen lesz megkérdezni róla Niallt később.
Paul bólintott a biztonsági őröknek, bevezetett a biztonságos parkolóba, keresett egy üres helyet. Leállította a furgont, némán ült. Senki sem szólt egy szót sem.
"Minden rendben lesz srácok." Mondta.
Azzal kiléptek, elindultak befelé. Mindannyian biccentettek a titkárnőnek, aki egy asztalnál ült, épp telefonált.
Útjukat tovább folytatták, egy liftbe léptek, hogy felmenjenek a legfelső emeletre. Kilépve belőle egy hosszú folyosón sétáltak fel, csendben, egy pillantást vetettek a képekre a korábbi és jelenlegi ott támogatott előadókról.
A tárgyalóterem ajtaja csukva volt, Paul pedig halkan kopogott, mielőtt kinyitotta. Bent a feszültség fullasztó volt. Több asztalt toltak össze téglalap alakba. Az egyik végén 5 üres szék. Csendben leültek sorrendben: Liam, Zayn, Louis, Harry és Niall. Louis körülnézett, farkasszemet nézett a nővel, aki furcsán bámulta őt. Nem vette észre, hogy remegett egész addig, míg Harry a combjára nem tette volna a kezét.
"Tudjátok, hogy miért vagyunk itt, fiúk?"
Mindannyian egyszerre bólintottak.
"Tényleg? Érdekes."
"Miért is lenne az?" Kérdezett vissza Zayn.
"Mert ha tudnátok, hogy miért vagytok itt, akkor nem tettétek volna meg, amit tettetek, elsőnek is."
"Ez nem igaz. Nem gondoltuk volna, hogy ezért ide leszünk rángatva. Csak azt mondtuk, hogy tudjuk, miért vagyunk itt. Van egy kis különbség." Ellenkezett Zayn egyre bosszúsabban.
"Ez a hozzáállás neked fog több bajt okozni."
"Akkor mondd meg annak az idióta hajú nőnek, hogy ne nézzen úgy Louisra, mint egy utolsó söpredékre!"
Mindannyian a nőre néztek, ki már azóta bámulta Louist, mióta beléptek.
"Tudnod kellene, hogy miért nézek így rá. Seggfej volt."
Harry keze ökölbe szorult Louis combján, a másik viszont megragadta azt.
"Rendben, nyugodjon meg mindenki, és kezdjük el a megbeszélést."
"Szóval azt hiszed, hogy megússza azt, hogy seggfejnek szólította?" Kérdezte Harry halkan.
"Mit számít ez? Csak beszélgessünk."
Ismét csend telepedett a szobára, mielőtt egy másik ember beszélni kezdett.
"Louis, az előző pár hónapban... Bosszantóbb voltál, mint máskor."
Louis felkapta a fejét, a férfira nézett. A kezét a hasára tette, simogatni kezdte.
"Bosszantó?" Kérdezte csendesen.
"Igen. Az emberek panaszkodtak rád, mert nem pezsegtél épp eléggé, szeszélyes és durva voltál. Lekoptattad a rajongókat, ami egy olyan dolog, amit sosem szabadna megtenned, valamint elrohantál az aláírásról pár hete, anélkül, hogy szóltál volna bárkinek is. A rajongók észreveszik ezeket a dolgokat. Van rá magyarázatod?"
Az ajkába harapott, lenézett az ölébe.
"Én... Öhm.. Beteg voltam." Suttogta.
"Beszélj, Louis. Hol hagytad a csipkelődésed?"
Zayn az ujjait tördelte.
"Beteg voltam!" Mondta már sokkal hangosabban.
"Persze, hogy az voltál."
"Úgy értem: Le tudtam volna hányni a rajongókat és az egész asztalt előttem, még több figyelmet kapva, ahogyan akarják." Mondta, oldalra döntötte a fejét.
A régi, szemétkedő Louist akarták?
Megkapják.
"Rendben. Nos... Volt előtte is valami. Amikor megjelentetek egy klubban és csak úgy eltűntél. Aztán nem voltál hajlandó elhagyni a szobádat napokig. Rengeteg találkozóról kimaradtál valamilyen hülyeség miatt. Tudnál nekünk beszélni erről?"
Szóval erről van szó.
Hirtelen visszavett a szájából.
Ha elmondaná nekik, akkor megint csak kést döfnének a hátába. Szóval ha talán később tudnák meg, nem hívnák ribancnak?
"Nem, uram. Nem."
Hallotta a lélegzetek elakadását, mindenféle zajt a felháborodás kinyilvánítására, valaki még az öklét is az asztalba csapta.
"Nem?" Kérdezte egy másik férfi az asztal mellől.
"Nem." Ismételte meg Louis.
"És miért nem?"
"Személyes."
"Mint a menedzsmentetek, szerintem van jogunk tudni."
Van joguk tudni? Van joguk tudni, hogy mi történt vele? Van joguk arra, hogy tudják, hogyan ért hozzá, hogyan nevetett rajta, hogyan..
"Nem, nincsen." Mondta a szavait kissé keményebben, mint akarta volna.
"És akkor mi a helyzet a kis vakációddal?! Mi a helyzet azzal, mi?!"
Világos volt, hogy a találkozó csak lefelé húzta őket, mégpedig gyorsan.
"Ne merjen kiabálni vele!" Szólalt fel Niall, egyáltalán nem tetszett neki.
"Beszélj, Louis!"
"Szünetre volt szükségem."
"Szóval csak úgy elmentél!?"
Ez a nő volt korábbról.
"Mint a tagja ennek a csoportnak kötelességed úgy viselkedni, ahogyan mi mondjuk, és nem tudom, hogy mi a rohadt élet történt veled mostanában, de úgy viselkedsz, hogy az elfogadhatatlan! Szakszerűtlen és nincs jogod hozzá!"
"FEJEZZE BE A KIABÁLÁST VELE!" Emelte fel a hangját Niall, kezdett ideges lenni.
"Ne kiabáljon, fiatalember! Nagyon kilógsz a sorból. Rengetegen közületek!" Ordított a nő.
Valaki más is megszólalt még.
"Rengeteg pénzt fektettünk a ti karrieretekbe, és elvárjátok, hogy mindennek jó következményei legyenek."
Louis ökölbe szorította a kezét.
"Tudom, oké?! Sajnálom, de tényleg szünetre volt szükségem, a dolgok rosszul sültek el és haza kellett mennem, ráadásul csak egy hét vo---"
"Egy hét tele elmaradt fotózásokkal, dedikálásokkal és interjúkkal. Ez nagyon sok. Tudom, hogy te nem foglalkozol ve---"
"Persze, hogy foglalkozok vel---"
"Nem eléggé, hogy azt csinál, amit mondunk. Szabadságot akarsz? Csak mondd és akkor elengedünk. Isten tudja, talán nem is történne sok változás a hangod nélkül."
És akkor minden kiabálás és felfordulás megszűnt. A téma már halott volt, mindenki a nőt nézte tágra nyílt szemekkel, Louis pedig lassan elsüllyedt a székében.
"Ne nézz ilyen döbbenten. Ez csak az igazság. Szóval emlékezz, ha még egyszer így viselkedsz könnyen le lehet cserélni egy sokkal tehetségesebbre."
Louis nagyot nyelt, Liam pedig ekkor robbant fel. A többiek megugrottak a szobában a meglepettségtől.
"Hogy merészelted?! Ne merj ilyet mondani rá! Ne hidd azt, hogy csak ülnénk és hagynánk, hogy lecseréld Louist! A mi Louisunkat?! A testvérünket!"
Lecserélhető.
Ő lecserélhető.
"Azt hiszed, hogy csak ülünk itt és hagyjuk, hogy ilyeneket mondj az egyik legkedvesebb emberről akit ismerek?! Az egyik legszebb és legédesebb emberről ezen a rohadt világon?! Az egyetlen önzetlen és gondoskodó...!" Folytatta Liam.
A nőnek igaza volt.
Nem tud énekelni.
Soha nem is tudott.
Sosem volt elég jó.
"Azt mondod, hogy nem volt joga? Azt, hogy nincs jogunk? Nem, te rémes nőszemély! Neked nincs jogod!"
Úgy értem, kit akarsz átverni?
Ő csak egy hulladék kölyök Doncasterből, aki millióknak énekel?
Nem kéne itt lennie.
Nem kellett volna idáig jutnia.
Harry látta, ahogyan Louis egyre jobban és jobban magába süllyedt. A gyomra görcsölt, az elméje csak azt ismételgette, amit a nő mondott neki.
És érezte a göndör szemeit magára tapadni.
"Louis tehetséges és tud énekelni, mindig is jó munkát végzett! Vannak rajongói akik szeretik és imádják őt! Mindannyian törődnek vele! Szomorú, hogy nem látod, hogy mennyire csodálatos is..."
Nem kellene itt lennie.
Nem tud énekelni.
Tehetségtelen.
El kell tűnnie innen.
Louis gyengén ugyan, de felállt, mire mindenki elcsendesedett.
"Fejezd be, Liam.." Mondta komoly arccal és nyugodt arccal. Nem szabad sírni látniuk.
"Igazad van. Tehetségtelen vagyok. Nem tudok énekelni. Idegesítő vagyok. És még seggfej is. Lecserélhető vagyok. Szóval elmegyek, jó? Nem fogok több problémát okozni, nem beszél rólam többet a sajtó és ne fogok beperelni senkit, vagy ilyesmi. Csak elmegyek. Felmondjuk a szerződésemet és már el is tűntem."
A többiek álla leesett, ahogyan Louis állapota leromlott, konkrétan kirúgatta magát mindenki szeme láttára.
"Lou---"
"Köszönöm, hogy együtt dolgoztatok velem idáig. Sajnálom." Suttogta, mielőtt fellökte maga mögött a székét és kirohant.
"Louis!" Hallotta, hogy Harry utána kiabál.
"Louis állj meg!" Kiáltott Zayn is és utána futott.
Louis szemei elhomályosodtak, ahogyan kirohant, tudomást sem véve a bandatagokról, mielőtt összeütközött valakivel.
Megpróbált elfutni, de valaki a karjaiban tartotta.
Felnézett, s Simont látta, hogy öleli őt, arca aggodalmat tükrözött.
"Louis? Louis, mi történt?" Kérdezte, a másik pedig lehajtotta a fejét.
"Miért engedtél ide?" Motyogta
Simon lehajolt, hogy megpróbálja jobban hallani őt.
"Mit mondasz?" Kérdezte.
Hangos kiabálást hallott a szobából a folyosóra szűrődni.
"Miért mondtál igent nekem? Miért vagyok a bandában?"
"Louis... Nem értem..."
"Nem tudok énekelni, Simon! Tehetségtelen vagyok és csak visszatartom a fiúkat, lecserélhető vagyok, szóval kilépek, sajnálom, én---"
"Kilépsz? Louis---"
"Jobb lesz, így... Igaz...?"
Hatalmas, könnyes szemekkel nézett fel az idősebb férfira. Annyira gyorsan lélegzett... Nevetni kezdett.
"Jobb lesz, ha elmegyek, hiszen ha a dolgok velem kapcsolatban napvilágra kerülnek az emberek már nem lesznek itt, hogy elítéljenek, el tudok rejtőzni, és soha többé nem jövök vissza, soha, és---"
"Louis--"
"Szóval jó ez így... Kicsi, kövér és csúnya, tehetségtelen öreg Louis csak úgy eltűnik... Eltűnök, megígére---"
"Louis fejezd be---"
Nem tudta kezelni. Túl sok dolog történt, nem volt szükségük rá, a hasa pedig rémesen fájt.
A zokogás utat tört elméje felett, ő pedig durván ellökte magától Simont, majd a legközelebbi fürdőszobába rohant.
Simon csak nézte, ahogyan elrohant, majd a szobába sietett, ahol káosz tombolt.
"Mi folyik itt?!" Kérdezte idegesen.
"Hova ment Louis?" Kérdezte Harry, ahogyan felállt.
Simon csak ezzel tudott foglalkozni. El kell jutnia Louishoz.
Kinyújtotta a kezét Harry felé, hogy elhalgattassa, hisz csak folytatta a kérdezősködést.
"Hogyan történt meg az, hogy Louis konkrétan hiperventillált a karjaimban? Mi. Történt. Itt?!"
Harry az ajkába harapott.
Louisnak fájt valami. Mennie kellett.
"Mondd csak el, amit Louisnak mondtál!" Köpte Niall, az arca vörös volt a dühtől, a szék karfáját szorongatta.
"Idiótán viselkedett az utóbbi időben. Az eltűnései, meg ilyesmi, szóval elmondtam neki, hogy lecserélhető." Felelte a nő.
"Mondj el mindent! Mondd, hogy azt mondtad, hogy Louis nem tud énekelni, és azt, hogy találsz valakit a helyére, aki tehetséges! Ne felejtsd el ezt sem!" Kiabált Zayn.
"Aztán Louis csak magára vállalta ezt a sok szart! Azt hiszi, hogy igaz! Kilépett!" Tette hozzá Liam is, kezei ökölbe szorultak.
"Louis után megyek." Mondta Harry.
"Ülj le Harry. Hagyd Louist lenyugodni. Beszélnünk kell erről, most!"
Harry dühösen sóhajtott, visszaült a székébe.
Aztán Simon a neki fenntartott székhez lépett, leült rá.
"Azzal, hogy azt mondtátok, hogy Louis nem való ebbe a bandába nem csak őt sértettétek meg, de a többieket is, emellett engem is. Tudtam, hogy mit csinálok, amikor egy csoportba rendeztem őket. Megkérdőjelezitek a döntésemet?"
Aztán csend lett.
"Válaszoljanak!" Követelte Simon.
"De mégis milyen jogon mondják ezt annak a srácnak, akit én választottam? Hol lennének nélküle? Mindannyian ennek a bandának a tagjai és valószínűleg a legközelebbi Nando'sban dolgoznának, ha nem lenne az ő tehetsége is ez közt a 4 fiú közt!"
Harry végignézte az egészet, de nem igazán figyelt oda. Ehelyett inkább írt Louisnak, csak azért, hogy hallja a telefonját megrezzenni mellette. Kihúzta a széket, keresni kezdte a telefont, ekkor pedig valamit meglátott.
Vért.
.
.
.
Louis összegörnyedt, a rátörő fájdalomhullámoktól zihált. Úgy érezte, mintha kések döfködnék újra és újra. A fájdalom perzselő volt és folyamatos, mélyen nyögött, miközben a fürdőszoba falának támaszkodott.
Annyira fájt, Istenem, annyira.
Lassan egy WC fülke felé indult, mivel úgy érezte, hogy nedves. Különben is, miért fájt ennyire, bármi is volt ez?
Óvatosan kigombolta a sötét nadrágját és ekkor meglátta. Vér.
.
.
.
Harry felugrott a székből, szinte Niall ölébe esett, ahogyan felsikított. Szó szerint. Nem!
Nem nem nem nem nem!
"Harry, haver, mi---"
A göndör kitámolygott a szobából, zihált.
"Louis?!"
Nehezen ejtette ki a nevét, sípolva vette a levegőt, tüdejével harcban állt.
"Louis?!" Kiáltotta, ahogyan a folyosón rohangált. "Louis hol vagy?! LOUIS!"
Hallotta, ahogyan a többiek utána kiabálnak, de nem foglalkozott vele. Az egyetlen ami számított az Louis volt.
Louis vérzett... Louis vérzett, terhes volt, és nem volt nála a telefonja, ő VÉRZETT és TERHES volt.
"Louis!"
.
.
.
A lábán futott le a vér, az alsóját már régen átáztatta. Sokkolva bámult magára egy ideig, mielőtt visszahúzta a nadrágját, a telefonjárt nyúlt. Nem volt ott. Ahogy kihúzta a kezét a hátsó zsebéből az is teljesen véres volt. Lenézett a lábai elé: Ott is vér.
Vérzett.
Vérzett, fájdalmai voltak, és nem volt nála a telefonja. Lassan az elválasztó fal mellé csúszott, leült.
A fájdalom csak nőtt.
Kiabálni kezdett, bárkinek. Segítségre volt szüksége.
Semmi sem volt rendben. Ennek nem kellett volna megtörténnie.
"Harry..."
.
.
.
Harry minden kis szobába benézett, de vagy nem volt ott senki, vagy csak épp Louis nem.
“LOUIS!!!”
.
.
.
Túl sok volt a fájdalom. Túlságosan sok. Rémesen fájt, nem tudott lélegezni, már az is fájt, hogy levegőt vett és szédült... Fájt. Vonaglott a fájdalomtól, a csempét teljesen összekoszolva a mellékhelyiségben. Teljesen egyedül volt, vérzett, senki nem volt ott.
Mindig is egyedül volt.
És most, hogy kilépett... Örökre egyedül lesz.
Csak ő. Egyedül ő.
"Louis?!"
Harry.
Harry!
"Harry! Itt vagyok Harry!"
"Louis hol vagy?! Lou!"
Oh Istenem, nem hallja! Mi van, ha nem is nézi meg a fürdőszobát?! Mi van ha... Mi van ha itt vérzik el?
"Harry..." Nyögte, a fájdalom úgy tűnt, hogy megháromszorozódott.
Nagy levegőt vett és felsikoltott. "Itt vagyok, Harry!"
.
.
.
“Itt vagyok, Harry!”A göndör a fürdőszoba felé nézett és odarohant. Elcsúszott a véren, a padlóra esett. Nem vette észre, hogy min is csúszott meg, míg ki nem nyitotta a szemeit, megpróbált felkelni, de nem találta az egyensúlyt. Maga alá nézett, s a lélegzete is elakadt.
"Jézusom.."
Hallotta a nyüszörgést az egyik fülke felől, odáig mászott, szinte összeomlott, ahogyan meglátta Louist összegömbölyödve, a saját vérében.
"Add a kezed, Louis! Kihozlak innen!"
Gyengén bólintott, majd felé nyújtotta a kezét. Harry megragadta azt, magához rántotta az idősebbet.
Louis felszisszent a fájdalomtól, erősen az ajkába harapott és próbált nem sírni. Ha sírt volna, akkor egyenlő lett volna azzal, hogy feladja... Nem adhatta fel, hiszen...
Harrynek lassan sikerült felállnia, így lehajolt, a karjaiba kapta Louist menyasszonyi stílusban. A kisebb a nyakához hajolt, nyöszörgött, kínjában reszketett. A göndör megkerülte a vért, így nem esett el újra, esetlenül kacskaringózott el az ajtóig.
"Minden rendben lesz, Louis, hallasz engem?" Suttogta kétségbeesetten, ahogy kirohant a fürdőből. Próbálta figyelmen kívül hagyni a hangokat, ahogyan a vér a padlóra csöpögött.
"Hívjanak mentőt!" Kiabált Harry. "Valaki segítsen!"
Louis rengeteg vért veszített, és annyira gyorsan. A göndör az életét tartotta a kezeiben.
"Hallasz engem, Louis?"
"Igen, Hazza..." Suttogta lihegve. Annyira szédült...
Valaki kinézett egy irodából, csupán egy pillantást vetett rájuk, de azonnal megragadta a telefonját.
"Mi történik itt?" Kérdezte valaki más.
"Te szent isten!"
Akkor Harry visszaért volna a szobába, ahol mindenki más volt. A pillanatban, ahogy belépett valaki felsikoltott. Niall visszaesett a székébe, miközben Liam azonnal a mentők számát kezdte tárcsázni.
"Jézusom, Louis!" Kiabált Simon, azonnal felugrott a helyéről. Harry leült továbbra is a karjaiban tartva Louist. Túlságosan remegett ahhoz, hogy állni tudjon.
"Rendben leszel, érted Louis? Nem lesz semmi baj. Gondolj a testvéreidre, gondolj a mosolyukra. Az anyukádra... A rajongókra... Gondolj bármire, csak ne a fájdalomra..."
Próbálkozott, de tényleg túlságosan fájt.
"Fáj, Hazza..." Suttogta, a szemei lecsukódtak, teste elernyedt.
Harry tartotta Louist, mintha csak az élete múlna rajta, némán zokogott, az ölében tartottat bámulta, aki ijesztően sápadt volt és még mindig... istenem nem nem nem nem nem! Az ő Louisa... Az ő Louisa nem volt jól, semmi nincs jól... nem nem nem nem!
Zayn a barátjukra meredt, ki bénán feküdt a göndör karjaiban, mielőtt összeesett volna mindenki mást is megijesztve a szobában.
"Hívd a mentőket újra! Túl sokáig tart! Le kell vinnünk Louist a földszintre, így gyorsabban megkapja a segítséget! Harry? Harry. Jó, Niall, lélegezz és menj, segíts Zaynnek! A többiek folyamatosan hívogassák a mentőket! Liam, ellenőrizd Louis pulzusát!"
Liam eleget tett a kérésnek, botladozva ugyan, de letérdelt Harry elé, az ujjait a fiú nyakára helyezte.
"Még dobog, oh köszönöm istenem, még ver.. gyengének tűnik talán, de nem tudom, Simon nem tudom, hogy milyen erősen kellene vernie!"
"Köszönöm Liam!" Mondta, mielőtt Harry mellé állt.
"Harry? Le kell vinnünk Louist a földszintre, a parkolóba, hogy gyorsabban segítséget kapjon, ha ideérnek. Érted?"
A göndör bólintott, majd felállt Louis elernyedt testével a karjaiban. Csak bámulta a sápadt arcát, a szeme fehérjét még látta félig nyitott szemhéjain keresztül. Minden annyira gyorsan történt... Hirtelen már a liftnél voltak, mikor pedig kiszálltak belőle már hallották a mentő szirénáit. Harry nem hallott vagy látott semmit, egyedül csak Louis. Hallotta, ahogyan röviden, egyenletlenül lélegzett, figyelte, ahogyan a teste remegett a fájdalomtól. Még mindig nem vesztette el teljesen az eszméletét. Hallotta halk nyögéseit, ahogyan egyre csak fehéredett, a vér még mindig folyt végig rajta.
Aztán ott voltak a kezek, akik el akarták venni tőle, rájuk akart kiabálni, hogy ne merjék megérinteni az ő Louisát... Az ő Louisa, ne vegyék el tőle Louist... kérem...
De azért voltak itt, hogy segítsenek neki. Az emberek szemébe nézett, ahogyan elvették őt tőle.
Nézte, ahogyan rászíjazták egy hordágyra, maszkot tettek az arcára, ellenőrizték a pulzusát, majd a mentőbe tolták. Követni akarta őket, de Simon visszatartotta, szinte visított neki, hogy engedje el. Gyorsan felugrott az orvosok mellé, mielőtt becsukták volna a mentő ajtaját és elhajtottak volna. Gépek csipogtak, a mentősök sürgölődtek a kis helyen, aztán eszébe jutott.
"Terhes..." Suttogta, mire mindenki felé fordult, elborzadtak.
"Gyorsabban! Gyorsabban el kell jutnunk innen! Fenn áll a vetélés veszélye!" Kiabált egy orvos, míg a másik még több vezetéket vezetett az apró, fehér testbe.. Minden egyre rémisztőbbé vált, ő pedig még mindig vérzett.
"Miért nem szóltál előbb?"
"Én..Én csak pár napja tudtam meg... Senki más nem tudta rajtam kívül... és amíg ébren volt nem akartam még jobban stresszelni őt azzal, hogy ilyesmit mondok és---"
"Semmi baj, rendben van! Mindent megteszünk!"
Aztán egy halk, gyenge hang szólalt meg.
"Haz... Hívd Dr. Minnie-t, ő tud segíteni..."
A göndör odanyúlt, megragadta Louis apró kezét, aki gyengén megszorította azt.
"Mi is ismerjük. Jelentkezz be és figyelmeztesd a doktornőt!" Kiabált egy újabb mentős a másiknak.
"Louis... Semmi baj sem lesz, úton vagyunk a kórházba! Rendben, Louis?"
Az idősebb bólintott, a szemei ismét lecsukódtak, a feje oldalra billent.
"Neeeem, Louis... Nem.." Suttogta a göndör.
Csak bámulta az eszméletlen barátját, bármilyen hosszú ideig is tartott az utazás. Végül bekanyarodtak a kórházba, ahol az orvosok már várták őket. Minden egy perc alatt történt, már el is szakították őket egymástól. Harry igyekezett tartani a tempót, de valaki megállította.
"Nem mehet oda, uram."
"Nem, de szüksége van rám, én---"
"Tudom drágám, tudom. Engedd, hogy segítsenek rajta, jó? Hadd végezzék a munkájukat." Harry a fáradt nővérre pillantott, majd hátralépett, figyelte az üres arcokat, ahogyan elvitték mellőle. Hosszú ideig állt ott, mielőtt egy várótermi székre rogyott volna, arcát a kezeibe temette.
A reszketés a gyomrában kezdőtött, majd a mellkasát és a vállát is rázta, végül a fejét, kitört belőle a zokogás. Elvesztette az időérzékét, ahogyan arcát a kezeiben tartotta, lassan páran megjelentek mellette. Hallotta Niall megnyugtató hangját, de nem jutott el az agyáig. Louis lehet, hogy most haldoklik. Nem veszíthette el Louist.
Harry kinyitotta a szemeit, és figyelte, ahogyan könnyei keveredtek rajta a vérrel, majd a földre fröccsent alatta.
Sőt, az ijedtség nem volt rá a legjobb szó.
Abszolút rettegett.
Olyan volt, mintha a félelem fizikailag közelítette volna meg, lefelé nyomta volna a testét. A térdei remegtek a saját súlya alatt, a fogai vacogtak. Mindent el akart mondani, a teste csak össze akart gömbölyödni.
De átkozta volna magát, ha mindez megtörtént volna.
Mindez helyett Paul szemébe nézett, bólogatott, ahogyan a többi fiú körülvette, majd a kocsiba ültek, hogy elmenjenek a 'gyűlésre'.
Harry Louis mellett ült, aki mellett Liam, Zayn és Niall pedig velük szemben a kisebb buszban, míg Paul a vezetői ülésbe ült és bekapcsolta a rádiót.
Louis csak figyelte, ahogyan a táj elsuhan mellettük, majd beálltak a parkolóba.
"Szerintem ez el fog tartani egy ideig és nem fogják engedni, hogy egyetek, szóval a legjobb lenne, ha most harapnátok valamit."
Mindannyian bólintottak, s úgy döntöttek, hogy valóban esznek egy keveset.
Louis a homlokát ráncolta, nem igazán akart még reggelizni. A hasa ugyanazt csinálta, mint mostanában mindig: Fájt, de nem volt hányingere.
Ekkor egy nagy, meleg kezet érzett meg a combján.
"Eszel bármit is?" Kérdezte Harry.
"Semmi nagyobbat" Motyogta.
A göndör bólintott, majd továbbította a választ Paulnak.
Az étel kikérésének időpontja viszont megtörte a csendet, a fiúk pedig beszélgetni kezdtek mindenről, csak nem a találkozóról, ami már elkerülhetetlen volt.
Louis Harry vállára dőlt, kuncogott azon, amit Niall mondott.
A lány a pult mögül átadta az autóban ülőknek az ételt, kezei remegtek, ahogyan tágra nyílt szemekkel ismerte fel, hogy kikkel is áll szemben, még ha nem is látta őket a sötétített ablakokon keresztül.
Paul felsóhajtott, mielőtt odaadott a fiúknak egy darab papírt, hogy írják alá a lánynak. Természetesen megtették, majd vissza is adták és elhajtottak a lány nyekergő köszönömjei után.
Paul átadta az ételt a srácoknak, Zayn pedig elosztotta köztük. Louis elvette a maga kis reggeli szendvicsét, megköszönte Harrynek, mielőtt harapott egyet. Megkóstolta, majd el is rendezte magában, hogy mégis mit eszik. A szemei a göndörre tévedtek, nagyot nyelt, ahogyan látta, hogy a nyelvét kissé kidugja, ahogyan egy hatalmas falatot tép le a szendvicséből. Nézte, ahogyan rágott, majd a szemei az ádámcsutkájára tévedtek. A folyamat így ismétlődött, mikor végül Zaynre sikerült néznie, aki egész addig őt bámulta. A fekete hajú a göndörre nézett, majd vissza Louisra, és bólintott, mielőtt visszatért az evéshez.
Louis összezavarodva emelte meg az egyik szemöldökét, de Zayn nem vett róla tudomást. A kék szemű halkan felsóhajtott, újra harapott egyet. Niall ekkor már a második szendvicsét vette elő a zacskóból, de abban a másodpercben ahogy kinyitotta, Louist megcsapta az illata, a gyomra erőszakosan kezdett el kavarogni. A saját szendvicsére nézett, próbálta figyelmen kívül hagyni a szagot. Egy pár szalvétát kapott a kezébe, majd kiköpte, ami még a szájában maradt, a kezében tartotta úgy, ahogy a befejezetlen szendvicsét.
Aztán lassan kinyitotta az ablakot, kidugta az ujjait remélve, hogy ezzel sakkban tudja tartani a hányingerét, csak az ujjaira figyel oda, a friss levegőre és a hidegre. Mikor Harry ezt észrevette oldalba bökte.
"Jól vagy?" Kérdezte, ez után a többiekre pillantva, akik szintén az idősebbet bámulták.
Bólintott, nem bízott annyira magában, hogy kinyissa a száját, félt, hogy hányni fog. Hátrahajtotta a fejét az ülésnek, mélyeket lélegzett, próbálta figyelmen kívül hagyni Niall szendvicsének hagyma szagát. A szabad kezét a hasára tette, lassan dörzsölni kezdte, szemeit lehunyta, próbált jó dolgokra koncentrálni. A pillanatban, ahogy az autó lehajtott egy dombról Louis gyomra ismét morogni kezdett. Elvette a kezét az ablakból, ökölbe szorította azt.
A göndör a combjára simította a kezét.
"Lou?" Kérdezte halkan.
Louis nem válaszolt. Ehelyett csak összegörnyedt, hangosan öklendezett. Az egész autót betöltötte ziháló hangja, kezét a szája elé szorította, melege volt, szédült és hányingere volt.
"Paul, állj meg!" Kiabált Zayn, míg barátjuk csak tovább öklendezett, próbálta visszatartani az érzést.
Ez után nyelt egyet, levegő után kapkodva köszörülte meg a torkát.
Liam megragadott egy üres zacskót, Louis elé tartotta, aki már nem tudta tovább visszatartani. Felnyögött, a gyomrába markolt, míg Harry lehajolt, hogy kinyújtsa Louis lábait, amíg Paul helyet keresett, ahol megálljon
"Lélegezz, Louis." Mondta, elhúzta a kezét a hasától.
Louis kinyitotta a száját, hogy elmondja: Az mennyire nem is működik, de újra csak előrebukott a feje.
"Csak köpd ki." Mondta Liam Harry mellől, Louis pedig úgy is tett, nyögve összeszorította a szemét.
Aztán végül Paul talált egy helyet, ahol biztonságban leállíthatta az autót. Az autó még meg sem állt teljesen, Louis már ki is csapta az ajtót, kiugrott és arrébb rohant, térdeire zuhant, hogy kiürítse a gyomrát. Harry türelmesen vált oldalt, míg Louis be nem fejezte. Aztán az idősebbik hátra intett, a göndör pedig visszament az autóhoz, kinyitotta neki az ajtót. Louis egy ideig turkált a táskájában, elővette a szájvizet. Harry végig nézte, ahogyan Louis gargalizált, kitakarította a száját, majd kiköpte. Az arca égett, elmondhatatlanul megalázónak találta.
Érezte, hogy a srácok és Paul őt bámulják a kocsiból, így még mindig csak a hátát tudta mutatni nekik, a kezeibe temette arcát.
"Hé, mi a baj?" Kérdezte Harry, kihúzta Louist a pocsolyából, elé állt. Lassan lefejtette kezeit az arcáról és a szemébe nézett.
"Mindannyian megbetegszünk néha. Ne érezd magad rosszul emiatt, oké?"
Az alacsonyabb megrázta a fejét, megpróbált oldalra nézni, de a göndör elkapta az állát.
"Minden rendben van, Louis."
"Nem, nincs... Ez olyan zavarbaejtő..." Suttogta.
A fiatalabb megforgatta a szemeit.
"Szerintem az egészséged fontosabb, mint az, hogy milyen undorítóan néz ki valami."
Louis duzzogni kezdett.
"Annyira undorító volt?" Kérdezte.
"A hányás mikor nem volt az?" Kérdezett vissza nevetve Harry
Louis nyelvet öltött, mielőtt játékosan arrébb tolta a magasabb fiút, szinte belelökve a pocsolyába maguk mellett.
"LOU!" Kiáltott Harry, míg a másik a kocsi felé kezdett futni, hangosan nevetett. Felsikoltott, mikor a göndör utolérte és elkapta a derekát és a karjaiba vette.
"Tegyél le Harry!" Kiabált hangosan kacagva, a többiek pedig a kocsiból nézték őket.
"Azt hiszem, hogy jobban érzi magát. Ez jó jel, nem? Talán csak ideges volt." Mondta Liam, a többiekre mosolygott.
"Olyanok, mint egy boldog párocska." Motyogta a fekete hajú.
"Mi volt ez, haver?" Kérdezte Niall, ahogyan befejezte az evést és a kukának hívott zacskóba tette az egykori szendvics csomagolását.
"Semmi" Válaszolt Zayn
A göndör elcipelte Louist a kocsiig, mindketten kuncogtak, ahogy visszaértek. Teljesen figyelmen kívül hagyta az a különleges szúró érzést a hasában, mindössze ragyogóan mosolygott.
"Jól vagy, Louis?" Kérdezte a szöszi.
Louis bólintott, nem is beszélve arról, hogy éppen az ő szendvicse miatt lett rosszul.
Paul hátra pillantott egy szó nélküli kérdés erejéig, a kék szemű pedig ismét bólintott.
"Jól vagyok Paul, köszönöm." Mondta, mielőtt Harry vállára dőlt volna.
"Akkor vissza az útra." Mondta az idősebb férfi, mielőtt visszahajtott az autópályára. Ez a kijelentés juttatta a fiúk eszébe, hogy hova is tartanak éppen. Louis lehunyta a szemeit, remélte, hogy anélkül lesz vége a találkozónak, hogy fel kellene fednie a titkát.
Mit szólnának hozzá?
Vajon az abortuszt akarnák erőltetni?
Nem, nem hagyná, hogy rávegyék.
Ahelyett, hogy pánikba esett volna úgy döntött, hogy inkább hagyja, hogy az álom elragadja. Legalább nem fog a találkozón gondolkozni.
Így is úgy is el kell mennie.
És nem tudja megjósolni, hogy mi lesz.
Egy kezét a hasára simította, óvatosan masszírozta. Még mindig fájt kissé.
Újra lehunyta a szemeit, álomba merült.
.
.
.
"Akarsz táncolni, gyönyörűm?"
Szőke haj, hosszú és kócos. Nagy kék szemei, fényes ajkak. Gyönyörű.
"Miért is ne?" Válaszolt.
Vörös orcák, csúszkáló kezek, torokköszörülés.
A lány kezei a hajában, a hangja a fülében, nyögések.
"Menjünk innen."
Homályos. Minden forog.
De várjunk.
"Harry hoz nekem inni..."
"Gyere velem."
Testek közelebb, még több érintés, égető forróság, forró forró forró, nyögések, túl jó érzés, oké, menni fog.
Botladozás. Megdöbbenés.
"Gyerünk már."
Rángatás, húzás, nevetés.
Annyira szédült.
Nem kap levegőt.
"Harry? Haz, nem érzem jól mag..."
"Ssssshhh."
Sötétség.
.
.
.
Louis hirtelen ébredt fel, körülnézett, hirtelen úgy érezte magát, mint aki eltévedt.
"Jól vagy?"
Zaynre pillantott, aki őt bámulta.
"Igen..." Motyogta.
Mi volt ez? Ki az a lány? Milyen fura álom...
Aztán Niallre nézett. Niall mondott valamit egy lányról. Egy szőke lányról... A klubból.
Aki kirángatta az épületből.
Kénytelen lesz megkérdezni róla Niallt később.
Paul bólintott a biztonsági őröknek, bevezetett a biztonságos parkolóba, keresett egy üres helyet. Leállította a furgont, némán ült. Senki sem szólt egy szót sem.
"Minden rendben lesz srácok." Mondta.
Azzal kiléptek, elindultak befelé. Mindannyian biccentettek a titkárnőnek, aki egy asztalnál ült, épp telefonált.
Útjukat tovább folytatták, egy liftbe léptek, hogy felmenjenek a legfelső emeletre. Kilépve belőle egy hosszú folyosón sétáltak fel, csendben, egy pillantást vetettek a képekre a korábbi és jelenlegi ott támogatott előadókról.
A tárgyalóterem ajtaja csukva volt, Paul pedig halkan kopogott, mielőtt kinyitotta. Bent a feszültség fullasztó volt. Több asztalt toltak össze téglalap alakba. Az egyik végén 5 üres szék. Csendben leültek sorrendben: Liam, Zayn, Louis, Harry és Niall. Louis körülnézett, farkasszemet nézett a nővel, aki furcsán bámulta őt. Nem vette észre, hogy remegett egész addig, míg Harry a combjára nem tette volna a kezét.
"Tudjátok, hogy miért vagyunk itt, fiúk?"
Mindannyian egyszerre bólintottak.
"Tényleg? Érdekes."
"Miért is lenne az?" Kérdezett vissza Zayn.
"Mert ha tudnátok, hogy miért vagytok itt, akkor nem tettétek volna meg, amit tettetek, elsőnek is."
"Ez nem igaz. Nem gondoltuk volna, hogy ezért ide leszünk rángatva. Csak azt mondtuk, hogy tudjuk, miért vagyunk itt. Van egy kis különbség." Ellenkezett Zayn egyre bosszúsabban.
"Ez a hozzáállás neked fog több bajt okozni."
"Akkor mondd meg annak az idióta hajú nőnek, hogy ne nézzen úgy Louisra, mint egy utolsó söpredékre!"
Mindannyian a nőre néztek, ki már azóta bámulta Louist, mióta beléptek.
"Tudnod kellene, hogy miért nézek így rá. Seggfej volt."
Harry keze ökölbe szorult Louis combján, a másik viszont megragadta azt.
"Rendben, nyugodjon meg mindenki, és kezdjük el a megbeszélést."
"Szóval azt hiszed, hogy megússza azt, hogy seggfejnek szólította?" Kérdezte Harry halkan.
"Mit számít ez? Csak beszélgessünk."
Ismét csend telepedett a szobára, mielőtt egy másik ember beszélni kezdett.
"Louis, az előző pár hónapban... Bosszantóbb voltál, mint máskor."
Louis felkapta a fejét, a férfira nézett. A kezét a hasára tette, simogatni kezdte.
"Bosszantó?" Kérdezte csendesen.
"Igen. Az emberek panaszkodtak rád, mert nem pezsegtél épp eléggé, szeszélyes és durva voltál. Lekoptattad a rajongókat, ami egy olyan dolog, amit sosem szabadna megtenned, valamint elrohantál az aláírásról pár hete, anélkül, hogy szóltál volna bárkinek is. A rajongók észreveszik ezeket a dolgokat. Van rá magyarázatod?"
Az ajkába harapott, lenézett az ölébe.
"Én... Öhm.. Beteg voltam." Suttogta.
"Beszélj, Louis. Hol hagytad a csipkelődésed?"
Zayn az ujjait tördelte.
"Beteg voltam!" Mondta már sokkal hangosabban.
"Persze, hogy az voltál."
"Úgy értem: Le tudtam volna hányni a rajongókat és az egész asztalt előttem, még több figyelmet kapva, ahogyan akarják." Mondta, oldalra döntötte a fejét.
A régi, szemétkedő Louist akarták?
Megkapják.
"Rendben. Nos... Volt előtte is valami. Amikor megjelentetek egy klubban és csak úgy eltűntél. Aztán nem voltál hajlandó elhagyni a szobádat napokig. Rengeteg találkozóról kimaradtál valamilyen hülyeség miatt. Tudnál nekünk beszélni erről?"
Szóval erről van szó.
Hirtelen visszavett a szájából.
Ha elmondaná nekik, akkor megint csak kést döfnének a hátába. Szóval ha talán később tudnák meg, nem hívnák ribancnak?
"Nem, uram. Nem."
Hallotta a lélegzetek elakadását, mindenféle zajt a felháborodás kinyilvánítására, valaki még az öklét is az asztalba csapta.
"Nem?" Kérdezte egy másik férfi az asztal mellől.
"Nem." Ismételte meg Louis.
"És miért nem?"
"Személyes."
"Mint a menedzsmentetek, szerintem van jogunk tudni."
Van joguk tudni? Van joguk tudni, hogy mi történt vele? Van joguk arra, hogy tudják, hogyan ért hozzá, hogyan nevetett rajta, hogyan..
"Nem, nincsen." Mondta a szavait kissé keményebben, mint akarta volna.
"És akkor mi a helyzet a kis vakációddal?! Mi a helyzet azzal, mi?!"
Világos volt, hogy a találkozó csak lefelé húzta őket, mégpedig gyorsan.
"Ne merjen kiabálni vele!" Szólalt fel Niall, egyáltalán nem tetszett neki.
"Beszélj, Louis!"
"Szünetre volt szükségem."
"Szóval csak úgy elmentél!?"
Ez a nő volt korábbról.
"Mint a tagja ennek a csoportnak kötelességed úgy viselkedni, ahogyan mi mondjuk, és nem tudom, hogy mi a rohadt élet történt veled mostanában, de úgy viselkedsz, hogy az elfogadhatatlan! Szakszerűtlen és nincs jogod hozzá!"
"FEJEZZE BE A KIABÁLÁST VELE!" Emelte fel a hangját Niall, kezdett ideges lenni.
"Ne kiabáljon, fiatalember! Nagyon kilógsz a sorból. Rengetegen közületek!" Ordított a nő.
Valaki más is megszólalt még.
"Rengeteg pénzt fektettünk a ti karrieretekbe, és elvárjátok, hogy mindennek jó következményei legyenek."
Louis ökölbe szorította a kezét.
"Tudom, oké?! Sajnálom, de tényleg szünetre volt szükségem, a dolgok rosszul sültek el és haza kellett mennem, ráadásul csak egy hét vo---"
"Egy hét tele elmaradt fotózásokkal, dedikálásokkal és interjúkkal. Ez nagyon sok. Tudom, hogy te nem foglalkozol ve---"
"Persze, hogy foglalkozok vel---"
"Nem eléggé, hogy azt csinál, amit mondunk. Szabadságot akarsz? Csak mondd és akkor elengedünk. Isten tudja, talán nem is történne sok változás a hangod nélkül."
És akkor minden kiabálás és felfordulás megszűnt. A téma már halott volt, mindenki a nőt nézte tágra nyílt szemekkel, Louis pedig lassan elsüllyedt a székében.
"Ne nézz ilyen döbbenten. Ez csak az igazság. Szóval emlékezz, ha még egyszer így viselkedsz könnyen le lehet cserélni egy sokkal tehetségesebbre."
Louis nagyot nyelt, Liam pedig ekkor robbant fel. A többiek megugrottak a szobában a meglepettségtől.
"Hogy merészelted?! Ne merj ilyet mondani rá! Ne hidd azt, hogy csak ülnénk és hagynánk, hogy lecseréld Louist! A mi Louisunkat?! A testvérünket!"
Lecserélhető.
Ő lecserélhető.
"Azt hiszed, hogy csak ülünk itt és hagyjuk, hogy ilyeneket mondj az egyik legkedvesebb emberről akit ismerek?! Az egyik legszebb és legédesebb emberről ezen a rohadt világon?! Az egyetlen önzetlen és gondoskodó...!" Folytatta Liam.
A nőnek igaza volt.
Nem tud énekelni.
Soha nem is tudott.
Sosem volt elég jó.
"Azt mondod, hogy nem volt joga? Azt, hogy nincs jogunk? Nem, te rémes nőszemély! Neked nincs jogod!"
Úgy értem, kit akarsz átverni?
Ő csak egy hulladék kölyök Doncasterből, aki millióknak énekel?
Nem kéne itt lennie.
Nem kellett volna idáig jutnia.
Harry látta, ahogyan Louis egyre jobban és jobban magába süllyedt. A gyomra görcsölt, az elméje csak azt ismételgette, amit a nő mondott neki.
És érezte a göndör szemeit magára tapadni.
"Louis tehetséges és tud énekelni, mindig is jó munkát végzett! Vannak rajongói akik szeretik és imádják őt! Mindannyian törődnek vele! Szomorú, hogy nem látod, hogy mennyire csodálatos is..."
Nem kellene itt lennie.
Nem tud énekelni.
Tehetségtelen.
El kell tűnnie innen.
Louis gyengén ugyan, de felállt, mire mindenki elcsendesedett.
"Fejezd be, Liam.." Mondta komoly arccal és nyugodt arccal. Nem szabad sírni látniuk.
"Igazad van. Tehetségtelen vagyok. Nem tudok énekelni. Idegesítő vagyok. És még seggfej is. Lecserélhető vagyok. Szóval elmegyek, jó? Nem fogok több problémát okozni, nem beszél rólam többet a sajtó és ne fogok beperelni senkit, vagy ilyesmi. Csak elmegyek. Felmondjuk a szerződésemet és már el is tűntem."
A többiek álla leesett, ahogyan Louis állapota leromlott, konkrétan kirúgatta magát mindenki szeme láttára.
"Lou---"
"Köszönöm, hogy együtt dolgoztatok velem idáig. Sajnálom." Suttogta, mielőtt fellökte maga mögött a székét és kirohant.
"Louis!" Hallotta, hogy Harry utána kiabál.
"Louis állj meg!" Kiáltott Zayn is és utána futott.
Louis szemei elhomályosodtak, ahogyan kirohant, tudomást sem véve a bandatagokról, mielőtt összeütközött valakivel.
Megpróbált elfutni, de valaki a karjaiban tartotta.
Felnézett, s Simont látta, hogy öleli őt, arca aggodalmat tükrözött.
"Louis? Louis, mi történt?" Kérdezte, a másik pedig lehajtotta a fejét.
"Miért engedtél ide?" Motyogta
Simon lehajolt, hogy megpróbálja jobban hallani őt.
"Mit mondasz?" Kérdezte.
Hangos kiabálást hallott a szobából a folyosóra szűrődni.
"Miért mondtál igent nekem? Miért vagyok a bandában?"
"Louis... Nem értem..."
"Nem tudok énekelni, Simon! Tehetségtelen vagyok és csak visszatartom a fiúkat, lecserélhető vagyok, szóval kilépek, sajnálom, én---"
"Kilépsz? Louis---"
"Jobb lesz, így... Igaz...?"
Hatalmas, könnyes szemekkel nézett fel az idősebb férfira. Annyira gyorsan lélegzett... Nevetni kezdett.
"Jobb lesz, ha elmegyek, hiszen ha a dolgok velem kapcsolatban napvilágra kerülnek az emberek már nem lesznek itt, hogy elítéljenek, el tudok rejtőzni, és soha többé nem jövök vissza, soha, és---"
"Louis--"
"Szóval jó ez így... Kicsi, kövér és csúnya, tehetségtelen öreg Louis csak úgy eltűnik... Eltűnök, megígére---"
"Louis fejezd be---"
Nem tudta kezelni. Túl sok dolog történt, nem volt szükségük rá, a hasa pedig rémesen fájt.
A zokogás utat tört elméje felett, ő pedig durván ellökte magától Simont, majd a legközelebbi fürdőszobába rohant.
Simon csak nézte, ahogyan elrohant, majd a szobába sietett, ahol káosz tombolt.
"Mi folyik itt?!" Kérdezte idegesen.
"Hova ment Louis?" Kérdezte Harry, ahogyan felállt.
Simon csak ezzel tudott foglalkozni. El kell jutnia Louishoz.
Kinyújtotta a kezét Harry felé, hogy elhalgattassa, hisz csak folytatta a kérdezősködést.
"Hogyan történt meg az, hogy Louis konkrétan hiperventillált a karjaimban? Mi. Történt. Itt?!"
Harry az ajkába harapott.
Louisnak fájt valami. Mennie kellett.
"Mondd csak el, amit Louisnak mondtál!" Köpte Niall, az arca vörös volt a dühtől, a szék karfáját szorongatta.
"Idiótán viselkedett az utóbbi időben. Az eltűnései, meg ilyesmi, szóval elmondtam neki, hogy lecserélhető." Felelte a nő.
"Mondj el mindent! Mondd, hogy azt mondtad, hogy Louis nem tud énekelni, és azt, hogy találsz valakit a helyére, aki tehetséges! Ne felejtsd el ezt sem!" Kiabált Zayn.
"Aztán Louis csak magára vállalta ezt a sok szart! Azt hiszi, hogy igaz! Kilépett!" Tette hozzá Liam is, kezei ökölbe szorultak.
"Louis után megyek." Mondta Harry.
"Ülj le Harry. Hagyd Louist lenyugodni. Beszélnünk kell erről, most!"
Harry dühösen sóhajtott, visszaült a székébe.
Aztán Simon a neki fenntartott székhez lépett, leült rá.
"Azzal, hogy azt mondtátok, hogy Louis nem való ebbe a bandába nem csak őt sértettétek meg, de a többieket is, emellett engem is. Tudtam, hogy mit csinálok, amikor egy csoportba rendeztem őket. Megkérdőjelezitek a döntésemet?"
Aztán csend lett.
"Válaszoljanak!" Követelte Simon.
"De mégis milyen jogon mondják ezt annak a srácnak, akit én választottam? Hol lennének nélküle? Mindannyian ennek a bandának a tagjai és valószínűleg a legközelebbi Nando'sban dolgoznának, ha nem lenne az ő tehetsége is ez közt a 4 fiú közt!"
Harry végignézte az egészet, de nem igazán figyelt oda. Ehelyett inkább írt Louisnak, csak azért, hogy hallja a telefonját megrezzenni mellette. Kihúzta a széket, keresni kezdte a telefont, ekkor pedig valamit meglátott.
Vért.
.
.
.
Louis összegörnyedt, a rátörő fájdalomhullámoktól zihált. Úgy érezte, mintha kések döfködnék újra és újra. A fájdalom perzselő volt és folyamatos, mélyen nyögött, miközben a fürdőszoba falának támaszkodott.
Annyira fájt, Istenem, annyira.
Lassan egy WC fülke felé indult, mivel úgy érezte, hogy nedves. Különben is, miért fájt ennyire, bármi is volt ez?
Óvatosan kigombolta a sötét nadrágját és ekkor meglátta. Vér.
.
.
.
Harry felugrott a székből, szinte Niall ölébe esett, ahogyan felsikított. Szó szerint. Nem!
Nem nem nem nem nem!
"Harry, haver, mi---"
A göndör kitámolygott a szobából, zihált.
"Louis?!"
Nehezen ejtette ki a nevét, sípolva vette a levegőt, tüdejével harcban állt.
"Louis?!" Kiáltotta, ahogyan a folyosón rohangált. "Louis hol vagy?! LOUIS!"
Hallotta, ahogyan a többiek utána kiabálnak, de nem foglalkozott vele. Az egyetlen ami számított az Louis volt.
Louis vérzett... Louis vérzett, terhes volt, és nem volt nála a telefonja, ő VÉRZETT és TERHES volt.
"Louis!"
.
.
.
A lábán futott le a vér, az alsóját már régen átáztatta. Sokkolva bámult magára egy ideig, mielőtt visszahúzta a nadrágját, a telefonjárt nyúlt. Nem volt ott. Ahogy kihúzta a kezét a hátsó zsebéből az is teljesen véres volt. Lenézett a lábai elé: Ott is vér.
Vérzett.
Vérzett, fájdalmai voltak, és nem volt nála a telefonja. Lassan az elválasztó fal mellé csúszott, leült.
A fájdalom csak nőtt.
Kiabálni kezdett, bárkinek. Segítségre volt szüksége.
Semmi sem volt rendben. Ennek nem kellett volna megtörténnie.
"Harry..."
.
.
.
Harry minden kis szobába benézett, de vagy nem volt ott senki, vagy csak épp Louis nem.
“LOUIS!!!”
.
.
.
Túl sok volt a fájdalom. Túlságosan sok. Rémesen fájt, nem tudott lélegezni, már az is fájt, hogy levegőt vett és szédült... Fájt. Vonaglott a fájdalomtól, a csempét teljesen összekoszolva a mellékhelyiségben. Teljesen egyedül volt, vérzett, senki nem volt ott.
Mindig is egyedül volt.
És most, hogy kilépett... Örökre egyedül lesz.
Csak ő. Egyedül ő.
"Louis?!"
Harry.
Harry!
"Harry! Itt vagyok Harry!"
"Louis hol vagy?! Lou!"
Oh Istenem, nem hallja! Mi van, ha nem is nézi meg a fürdőszobát?! Mi van ha... Mi van ha itt vérzik el?
"Harry..." Nyögte, a fájdalom úgy tűnt, hogy megháromszorozódott.
Nagy levegőt vett és felsikoltott. "Itt vagyok, Harry!"
.
.
.
“Itt vagyok, Harry!”A göndör a fürdőszoba felé nézett és odarohant. Elcsúszott a véren, a padlóra esett. Nem vette észre, hogy min is csúszott meg, míg ki nem nyitotta a szemeit, megpróbált felkelni, de nem találta az egyensúlyt. Maga alá nézett, s a lélegzete is elakadt.
"Jézusom.."
Hallotta a nyüszörgést az egyik fülke felől, odáig mászott, szinte összeomlott, ahogyan meglátta Louist összegömbölyödve, a saját vérében.
"Add a kezed, Louis! Kihozlak innen!"
Gyengén bólintott, majd felé nyújtotta a kezét. Harry megragadta azt, magához rántotta az idősebbet.
Louis felszisszent a fájdalomtól, erősen az ajkába harapott és próbált nem sírni. Ha sírt volna, akkor egyenlő lett volna azzal, hogy feladja... Nem adhatta fel, hiszen...
Harrynek lassan sikerült felállnia, így lehajolt, a karjaiba kapta Louist menyasszonyi stílusban. A kisebb a nyakához hajolt, nyöszörgött, kínjában reszketett. A göndör megkerülte a vért, így nem esett el újra, esetlenül kacskaringózott el az ajtóig.
"Minden rendben lesz, Louis, hallasz engem?" Suttogta kétségbeesetten, ahogy kirohant a fürdőből. Próbálta figyelmen kívül hagyni a hangokat, ahogyan a vér a padlóra csöpögött.
"Hívjanak mentőt!" Kiabált Harry. "Valaki segítsen!"
Louis rengeteg vért veszített, és annyira gyorsan. A göndör az életét tartotta a kezeiben.
"Hallasz engem, Louis?"
"Igen, Hazza..." Suttogta lihegve. Annyira szédült...
Valaki kinézett egy irodából, csupán egy pillantást vetett rájuk, de azonnal megragadta a telefonját.
"Mi történik itt?" Kérdezte valaki más.
"Te szent isten!"
Akkor Harry visszaért volna a szobába, ahol mindenki más volt. A pillanatban, ahogy belépett valaki felsikoltott. Niall visszaesett a székébe, miközben Liam azonnal a mentők számát kezdte tárcsázni.
"Jézusom, Louis!" Kiabált Simon, azonnal felugrott a helyéről. Harry leült továbbra is a karjaiban tartva Louist. Túlságosan remegett ahhoz, hogy állni tudjon.
"Rendben leszel, érted Louis? Nem lesz semmi baj. Gondolj a testvéreidre, gondolj a mosolyukra. Az anyukádra... A rajongókra... Gondolj bármire, csak ne a fájdalomra..."
Próbálkozott, de tényleg túlságosan fájt.
"Fáj, Hazza..." Suttogta, a szemei lecsukódtak, teste elernyedt.
Harry tartotta Louist, mintha csak az élete múlna rajta, némán zokogott, az ölében tartottat bámulta, aki ijesztően sápadt volt és még mindig... istenem nem nem nem nem nem! Az ő Louisa... Az ő Louisa nem volt jól, semmi nincs jól... nem nem nem nem!
Zayn a barátjukra meredt, ki bénán feküdt a göndör karjaiban, mielőtt összeesett volna mindenki mást is megijesztve a szobában.
"Hívd a mentőket újra! Túl sokáig tart! Le kell vinnünk Louist a földszintre, így gyorsabban megkapja a segítséget! Harry? Harry. Jó, Niall, lélegezz és menj, segíts Zaynnek! A többiek folyamatosan hívogassák a mentőket! Liam, ellenőrizd Louis pulzusát!"
Liam eleget tett a kérésnek, botladozva ugyan, de letérdelt Harry elé, az ujjait a fiú nyakára helyezte.
"Még dobog, oh köszönöm istenem, még ver.. gyengének tűnik talán, de nem tudom, Simon nem tudom, hogy milyen erősen kellene vernie!"
"Köszönöm Liam!" Mondta, mielőtt Harry mellé állt.
"Harry? Le kell vinnünk Louist a földszintre, a parkolóba, hogy gyorsabban segítséget kapjon, ha ideérnek. Érted?"
A göndör bólintott, majd felállt Louis elernyedt testével a karjaiban. Csak bámulta a sápadt arcát, a szeme fehérjét még látta félig nyitott szemhéjain keresztül. Minden annyira gyorsan történt... Hirtelen már a liftnél voltak, mikor pedig kiszálltak belőle már hallották a mentő szirénáit. Harry nem hallott vagy látott semmit, egyedül csak Louis. Hallotta, ahogyan röviden, egyenletlenül lélegzett, figyelte, ahogyan a teste remegett a fájdalomtól. Még mindig nem vesztette el teljesen az eszméletét. Hallotta halk nyögéseit, ahogyan egyre csak fehéredett, a vér még mindig folyt végig rajta.
Aztán ott voltak a kezek, akik el akarták venni tőle, rájuk akart kiabálni, hogy ne merjék megérinteni az ő Louisát... Az ő Louisa, ne vegyék el tőle Louist... kérem...
De azért voltak itt, hogy segítsenek neki. Az emberek szemébe nézett, ahogyan elvették őt tőle.
Nézte, ahogyan rászíjazták egy hordágyra, maszkot tettek az arcára, ellenőrizték a pulzusát, majd a mentőbe tolták. Követni akarta őket, de Simon visszatartotta, szinte visított neki, hogy engedje el. Gyorsan felugrott az orvosok mellé, mielőtt becsukták volna a mentő ajtaját és elhajtottak volna. Gépek csipogtak, a mentősök sürgölődtek a kis helyen, aztán eszébe jutott.
"Terhes..." Suttogta, mire mindenki felé fordult, elborzadtak.
"Gyorsabban! Gyorsabban el kell jutnunk innen! Fenn áll a vetélés veszélye!" Kiabált egy orvos, míg a másik még több vezetéket vezetett az apró, fehér testbe.. Minden egyre rémisztőbbé vált, ő pedig még mindig vérzett.
"Miért nem szóltál előbb?"
"Én..Én csak pár napja tudtam meg... Senki más nem tudta rajtam kívül... és amíg ébren volt nem akartam még jobban stresszelni őt azzal, hogy ilyesmit mondok és---"
"Semmi baj, rendben van! Mindent megteszünk!"
Aztán egy halk, gyenge hang szólalt meg.
"Haz... Hívd Dr. Minnie-t, ő tud segíteni..."
A göndör odanyúlt, megragadta Louis apró kezét, aki gyengén megszorította azt.
"Mi is ismerjük. Jelentkezz be és figyelmeztesd a doktornőt!" Kiabált egy újabb mentős a másiknak.
"Louis... Semmi baj sem lesz, úton vagyunk a kórházba! Rendben, Louis?"
Az idősebb bólintott, a szemei ismét lecsukódtak, a feje oldalra billent.
"Neeeem, Louis... Nem.." Suttogta a göndör.
Csak bámulta az eszméletlen barátját, bármilyen hosszú ideig is tartott az utazás. Végül bekanyarodtak a kórházba, ahol az orvosok már várták őket. Minden egy perc alatt történt, már el is szakították őket egymástól. Harry igyekezett tartani a tempót, de valaki megállította.
"Nem mehet oda, uram."
"Nem, de szüksége van rám, én---"
"Tudom drágám, tudom. Engedd, hogy segítsenek rajta, jó? Hadd végezzék a munkájukat." Harry a fáradt nővérre pillantott, majd hátralépett, figyelte az üres arcokat, ahogyan elvitték mellőle. Hosszú ideig állt ott, mielőtt egy várótermi székre rogyott volna, arcát a kezeibe temette.
A reszketés a gyomrában kezdőtött, majd a mellkasát és a vállát is rázta, végül a fejét, kitört belőle a zokogás. Elvesztette az időérzékét, ahogyan arcát a kezeiben tartotta, lassan páran megjelentek mellette. Hallotta Niall megnyugtató hangját, de nem jutott el az agyáig. Louis lehet, hogy most haldoklik. Nem veszíthette el Louist.
Harry kinyitotta a szemeit, és figyelte, ahogyan könnyei keveredtek rajta a vérrel, majd a földre fröccsent alatta.
2015. január 2., péntek
5. fejezet
Sziasztok! :) Nos így a rész elején nagyon szépen meg szeretném köszönni az olvasóimnak, hogy még velem tartanak ebben a szerintem csodálatos és izgalmas, bár néhol kissé rémisztő történetben. Nagyon szépen köszönöm a kommenteket is, nagyon meg tud örvendeztetni 1-1 szép szó, inspirál, hogy folytatnom kell. Szóval nagyon köszönöm nektek, jó olvasást kívánok!
Raven Agrippa
Harry szemei nyitva voltak. Annyira, amennyire csak lehetséges volt. Istenem, annyira rohadt fáradt volt, de nem tudott elaludni így. Éppen Louist ölelte, az arca a nyakába fúródott. Minden egyes alkalommal, ha Louis mély levegőt vett mindig érezte a meleg levegőt a nyakához érni. Küzdött a gerincén végigfutó melegség ellen, de semmit sem tudott tenni a makacs merevedése ellen, ami Louis combjának nyomódott.
Végre valahogyan sikerült összeszorítania a lábait, mikor is Louis úgy döntött, hogy megtöri ezt a varázst; a saját lábát kényelembe helyezte Harryé között.
Ha Louis felébredt volna rémesen kínos lett volna... Legalábbis Harry úgy érezte.
Muszáj volt felkelnie, hogy gondoskodjon magáról. Harry lassan kimozdította a karját Louis feje alól, ki ugyan felsóhajtott válaszul, magas hangon és hosszan, mitől a göndör megborzongott. Aztán kissé hátrálni kezdett az ágyon, viszont Louis válaszul megrándult, mozgolódni kezdett. Harry halkan felnyögött az érzésre. Várt egy kicsit, mielőtt tovább hátrált volna, már szinte lihegett, hiszen Louis lábai szinte végig hozzáértek a procedúra közben. Igazán jó érzés volt, de a valóságban seggfejnek érezte volna magát, ha csak hagyta volna, hogy történjenek maguktól a dolgok.
Louis a tudata alatt valószínűleg észrevette, hogy megszakadt köztük a kapcsolat, Harryért nyúlt, véletlenül megérintve ezzel a lüktető alsó tagját.
Harry felmordult, mielőtt feladta volna az alattomos, lassú menekülést, így csak felállt és a fürdőbe menekült. Louis szemei ekkor pattantak ki, ijedten kelt fel.
Szerencsére Harry tudta, hogy mit csináljon ilyenkor, hiszen gyakrabban hált neki tetsző srácokkal, mint kellett volna.
Louis zavartan ült fel, mielőtt megnézte volna az órát. Még csak hajnali 5 volt. Ásítozni kezdett, mielőtt visszafeküdt volna, várva Harryre, hogy visszajöjjön. Talán csak nem érezte jól magát. Louis a hasára simította a kezét, köröket rajzolt rá. Legalább most nem volt hányingere. A gondolatai aztán Eleanor felé sodorták. Vajon mit csinál? Hogy van? Annyira beszélni akart már vele. Hiányoztak az SMS-eik, az egyszerű beszélgetéseik... Az utolsó skype beszélgetésükön még annyira vidámak voltak. Eleanor is pont ugyanolyan hangosan vihogott, mint Harry. És zavarba is jött utána. Mint Harry. A kezeit hirtelen kapta a szája elé, arca vörössé váltott. Kuncogni kezdett, ahogyan eszébe jutottak a dolgok. Amikor Harry valamit igazán viccesnek talált csak hátradöntötte a fejét és nevetett szakadatlanul. A szemei ragyogtak, ajkaira vigyor telepedett, de hamar le is fagyott, megborzongott. Miért éppen Harryre gondol így?
Annyira elbűvölő volt, mikor úgy nevetett. Szinte megtiszteltetésnek érezte, hogy láthatta azt a gyönyörűséget.
Louis szemei kikerekedtek, gyorsan megrázta a fejét, ahogyan ezek a gondolatok eszébe jutottak. Nem teheti ezt a legjobb barátjával.
Harry nem volt annyira gyönyörű.
És minden bizonnyal nem is akarta megcsókolni.
A gondolatait a srác visszatérése szakította félbe.
"Hazz, jól vagy?" Suttogta.
Harry megmerevedett egy percre, mielőtt visszamászott volna Louis mellé.
"Igen." Válaszolta kissé kifulladva. "Csak ki kellett mennem a WC-re. Ittam egy pohár vizet lefekvés előtt..."
"Rendben.." Válaszolt Louis, közelebb mászott Harryhez, aki széttárta felé a karjait, hogy újra átölelhesse. Tudta, hogy Louis így tudott pihenni.
"A lányok nemsokára felébrednek, hogy menjenek az iskolába..." Motyogta.
Harry csak hümmögött válaszul.
"Szeretnék szétnézni a városban, de ha meglátnának minket a ház körül nyüzsögnének, mire visszaérünk.."
A fiú mindössze Louis feje búbjára hajtotta állát, nem szólalt meg.
"Biztosan találunk valamit, amit csinálni tudunk." Válaszolt végül csak a sötétbe bámulva.
"Rendelhetünk kaját egy jó étteremből. Ismerem a tulajt. Általában nem szokott ételt kiszállítani, de nekem megtenné."
"Milyen étterem?"
"Olasz."
"Jól hangzik. Pizza?" Kérdezte Harry, a gyomra már korgott. Nos, igazán régóta evett utoljára.
"A legjobb a környéken. Drága, de megéri. Tudod, az a tipikus eredeti olasz cucc."
"Hm... Talán megengedhetjük magunknak, ha félreteszünk egy kis pénzt." Ugratta Harry, Louis pedig kuncogott.
"Tudod, hogy mire gondoltam, göndör. Ne pimaszkodj."
"A legjobbtól tanultam, Lou."
"Csöndet."
Halkan kuncogni kezdtek.
"Harry?"
"Hm?"
"Csak várj még egy kicsit, jó? Mindent el fogok mondani neked, csak szükségem van még egy kis időre." Suttogta Louis, a hangja halk volt, de komoly.
"Minden időt megkapsz, amennyire csak szükséged van, Louis." Mondta Harry, szorosabban ölelve Louist.
Aztán csend volt, míg el nem kezdtek elaludni.
"A szíved olyan gyorsan ver, Harry." Motyogott Louis.
Harry egy ideig mozdulatlanul feküdt, mielőtt válaszolt volna.
"Nem tudom, hogy mi mást tehetne, mikor körülötted vagyok."
"A kissé öreg jómagamhoz?" Kérdezte Louis úgy, mintha nem érdekelné, de valójában nagyon is.
"Ki máshoz?"
Louis lassan elmosolyodott, lehunyta a szemeit, s újra álomba merült.
Harry még egy darabig ébren volt, mindössze csak Louis légzésére figyelt.
"Csak érted dobog, Louis. Csak érted." Suttogta, a titkai pedig úgy úszkáltak a csendben, akár a halak egy nagy tóban.
.
.
.
Louis már nem is emlékezett az utolsó alkalomra, mikor ilyen meleg és kényelmes érzés járta át a testét, vagy egyszerűen ilyen mélyen aludt. Halkan ásított, mielőtt lehunyta a szemeit és egy örömteli érzés fogta el, hogy Harry erős karjait érezhette maga körül. Egy pillanatig még csak feküdt ott csendben, mielőtt Harry nyakát kezdte bámulni. Aztán a szemei lesodródtak a kulcscsontjára, a mellkasára.
Megmozdította a szabad kezét, az ujjait lágyan Harry mellkasára tette, simogatni kezdte a bőrt. Végighúzta ujját minden egyes apró tetováláson, mielőtt a göndör V-vonalához tévedt volna az ujja, viszont a boxere szélénél megállt. Hagyta az ujjainak, hogy végigsimítsák bőrét a szegélye mentén, mielőtt megállt volna ott, ahol Harry szőrcsíkja lett volna, hiszen a göndör volt néha olyan imádnivaló, hogy leborotválta. Ez után ujjait inkább felfelé húzta, a fiú egyik extra-mellbimbóján körözött egy ujjával.
Ekkor meghallotta Harry hirtelen jött hatalmas lélegzetét, a szemei felpattantak, a kék szemek találkoztak a másik kissé sötétzöldjeivel.
A göndör ugyan ébren volt, de Louis nem akarta abbahagyni. Igazán furcsa érzés volt. Folytatta a tetteit, a kezét átcsúsztatta a másik extra-mellbimbójára, tartotta a szemkontaktust.
Semmire sem figyelt oda, egyedül Harry légzésére, ahogy folytatta. Az ujjai eltávolodtak a mellbimbóitól, lejjebb újra, de a hasa alsó részénél megállt. Szorosabban nekipréselődött, egy nagy levegőt vett, ahogy a fiú halkan felnyögött. Érdekes. Louis nem is igazán tudta többé, hogy mit csinál, de nem tudott leállni. Még lejjebb csúsztatta kezét, Harry pupillái pedig egyre nagyobbra tágultak. Aztán még lejjebb. A göndör halkan levegő után kapkodott. És újra lejjebb, újra boxerének a szélénél járt. Harry az ajkába harapott. Louis lassan megemelte az alsója szélét, ujjaival alá akart nyúlni, ám Harry keze gyorsabb volt, hirtelen erősen megmarkolta a csuklóját.
"Mit csinálsz?" Kérdezte Harry, hangja fojtott és rekedt volt.
"Nem tudom..." Válaszolt a másik.
Csak bámultak egymás szemeibe.
Louis megmozdította szabad kezén ujjait, gyengéden beletúrt a göndör hajába, kinek a szájából egy újabb elfojtott hang szökött ki. Úgy tűnt, hogy a szobában a hőmérséklet hirtelen az egekbe szökött.
"Á-Állj..." Suttogta Harry.
És erre valóban, Louis abba is hagyta.
Minden homályos volt és gyorsan történt, aztán meg lassan, az egyik pillanatban még hallott, a másikban már nem, aztán már nem is látott semmit, a kezei nem mozdultak. Értelmetlen hangokat mégis hallott, de semminek sem volt értelme. Olyan hideg volt... Valami megérintette, aztán meg olyan forró volt minden, valaki pedig felnyögött. Ő lett volna? Fájt. Oh istenem, de még mennyire fájt. Sikolyok.
Ki sikoltott? De annyira fáj, bárki is az, hagyja abba, EZ FÁJ!
"Istenem, annyira szűk vagy. Alig tudok mozogni."
Ki beszélt? Mi volt szűk? És mi ez a rohadt éles fájdalom?
"Szeretném látni a szemeidet, annyira gyönyörű lehetsz, mikor sírsz."
Sírás? Ki sírt? Talán ő maga, mivel még mindig fájdalmai voltak, de nem tudta, hogy miért.
Állj!
Kérlek állj!
"Fejezd be... Kérlek fejezd be, ez fáj..."
"Abbahagyom, amint kész leszek, Tommo. Istenem, annyira gyönyörű vagy. Annyira jó érzés! Olyan jól csinálod!"
Mit is csinált jól? Ha jobban csinálná vajon abbamaradna a fájdalom? Olyan érzés volt, mintha késekkel szúrkálnák, s égetné a bőrét a tűz. Annyira nem akarta ezt többé...
"Igen, Tommo! Igen, igen igen!"
De annyira fáj...
Úgy fáj...
"LOUIS!"
Louis megrezzent, hatalmasakat pislogott, de hirtelen minden olyan homályos volt. Harry akkor már ült, rettegve nézett le rá.
"Én...Én sajnálom..." Motyogta, mielőtt kiugrott volna az ágyból, kézzel-lábbal a fürdőszoba felé igyekezve, majd becsapta, be is zárta maga mögött az ajtót.
A földre ült, az ajtónak támaszkodott, s küzdött azért, hogy emlékezzen: Hogyan is kell lélegezni?
Aztán hányt.
Mindenfelé.
Kezek érintették meg, ahogyan egy újabb hányási hullám tört rá, aztán pedig csak sírt és sírt. Harry dörömbölt az ajtón, de minden annyira zavaros volt.
Mi a fene történt?
"Louis!? Louis nyisd ki! Kérlek nyisd ki az ajtót! Nem tudok kintről segíteni!"
Nem. Nem, nem akarta, hogy bárki is megérintse. Soha többé, semmit nem érzett jónak, a ruhái alatt viszketett bőre, így szinte gyakorlatilag letépte őket, bemászott a zuhany alá, de szinte csúszott a saját kihányt gyomorsavában. Alig sikerült megnyitnia a csapot. Csak feküdt a zuhany alatt, összegömbölyödve, abban reménykedett, hogy meg fog fulladni. Undorítónak érezte magát.
A hangok, az érintések, a fájdalom...! Azt akarta, hogy megszűnjön minden, szóval csak feküdt ott, sírt, figyelmen kívül hagyta a kopogtatást, a könyörgést az ajtó felől. Aztán valami mást hallott.
"Megígérted, Lou...! Megígérted, hogy nem zárod be magad újra... Kérlek Louis, könyörgöm..." Ekkor Harry hangja elcsuklott.
Louis emlékezni kezdett az ígéretére. Megígérte. Megpróbált felállni, de rémesen gyenge volt. Kezek szorították le, nem volt elég erős ahhoz, hogy megállítsa őket, sikoltott.
Harry szemei elkerekedtek, ahogyan hallotta a sikolyt, visszarohant a szobába, hogy felkapja a telefonját, hívja Jayt.
Minden rendben volt! Nem volt érdekes, hogy mi történt az ágyban, Louis JÓL VOLT! Aztán a szemeiből csak úgy eltűnt a fény, nem számított, hogy Harry hány alkalommal kiabált rá, nem válaszolt. És akkor most ez történik. Mi? Mi a fene történik? Harry nem tudott túl sok mindent a férfi terhességről, de még magáról a terhességről sem, és bármennyire is próbálta pozitívan nézni ezt az egész dolgot, az, ami a fürdőben történt nem volt jó a babának, sem Louisnak.
Addig, addig hívogatta Jayt, míg harmadjára fel nem vette.
"Anya! Louis kiborult, aztán bezárkózott a fürdőszobába! A zuhany meg van nyitva ő pedig sikoltozik! Hallod?"
Az ajtóhoz tartotta a telefont, az anyja pedig mindössze sikolyokat, kiáltásokat hallott valaki felé, hogy szálljon le róla. Azonnal rájött, hogy mi történik a fiával.
"Oké, Istenem... Oké... Harry drágám, most megkapod az engedélyt, hogy betörd az ajtót. Most, ha bejutottál ne érj hozzá, érted? Ne érintsd meg. Minden amit tenned kell, hogy szólongasd, mondd neki, hogy ki vagy, hol vagy, és hogy biztonságban van. Meg tudod tenni? Úton vagyok hazafelé! MARIA! Igen, haza kell sietnem egy kicsit, kérlek, szólj a főnöknek. Igen, az egyik gyerekem nincs jól! Köszönöm szépen drágám. Harry, itt vagy még?"
"Igen, épp az ajtót próbálom betörni."
"Oké. Ne feledd, ne érj hozzá. Hangosíts ki."
A göndör úgy is tett, mielőtt lerohant volna a földszintre, hogy felvegye a bakancsait.
Egyszer már megtette, most is menni fog.
"Rúgd olyan erősen, amennyire tudod drágám, jó?" Hangzott az aggódó anya hangja a kezében lévő telefonból.
Egy újabb sikoly, nyers és rémült. Ez adta meg Harrynek a kellő löketet, hogy betörje az ajtót. Majdnem elcsúszott a padlón lévő hányástól, a lélegzete is elakadt, mikor meglátta a fiút összegömbölyödve feküdni a zuhany alatt.
"Oh, Louis..."
Harry nem vesztegette az időt, lerúgta a bakancsait, a zuhanyzó elé térdelt. Minden erejével vissza kellett fognia magát, hogy ne ölelje át Louist, de Jay szavai eszébe jutottak.
"Majd visszahívlak, Jay!" Kiabált, mielőtt lezárta volna a hívást, majd el is dobta a telefonját, csak Louisra koncentrált.
"Louis! Louis, én vagyok, Harry! Itt vagyok melletted, a saját házadban vagy, a zuhanyzóban! Itthon vagy, jó? Hallasz, Louis? Harry vagyok, itthon vagyunk és biztonságban vagy! Senki nem ér hozzád... Sssh, Louis, figyelj rám..."
A hang annyira távolinak tűnt Louis fejében. Nem hallotta rendesen, de a sikoltozást legalább abbahagyta, ehelyett halkan szipogott.
"Louis... Harry vagyok... Itt vagyok Boo, itt vagyok."
Harry. Ismert egy Harryt. Harry kedves volt, néha volt csak mérges, de akkor sem bántotta. Az érintései annyira melegek, jólesőek voltak, az illata is remek... Annyira jól ölelt.
"Harry?" Kérdezte Louis halkan.
"Igen Louis, Harry vagyok. Megérinthetlek?"
Az érintések rosszak. Nagyon rosszak, és nem akarta, hogy bárki is megérintse. Az érintés fáj. Kinyitotta a száját, hogy nemet mondjon, de újra gondolkozni kezdett. Ez Harry, az ő érintései jók.
"Igen..." Válaszolt végül.
Harry a csaphoz nyúlt, hogy elzárja a vizet, de amint ezt megtette Louis csak jobban sírni kezdett.
"Ne zárd el a vizet!" Zokogott.
Harry gyorsan újra megnyitotta a csapokat. Az, hogy Louison segítsen fontosabb, mint hogy vizes lesz. Visszamászott vele a zuhany alá, próbálta minden erejét a remegő karjaiba gyűjteni.
"Ki tudod nyitni a szemed, Louis?"
"Nem tudom, valami... Van rajtuk és nem látok." Suttogta.
Harry összeráncolta a homlokát, majd támadt egy ötlete.
"Rendben, akkor... Majd egy kis vízzel segítek leszedni azt onnan, jó?"
Louis bólintott, a göndör pedig összegyűjtött egy kis vizet a kezében, törölgetni kezdte az arcát, úgy tett, mintha levenné azt a valamit a szeméről, bármi is volt az.
"Minden rendben. Látsz?"
Az idősebb lassan pislogni kezdett, végül a szemeit is sikerült kinyitnia. Úgy tűnt, hogy kikerült a transzból.
"Harry?" Kérdezte, miközben felült.
A göndör csak még közelebb ölelte magához.
"Azt hittem... Azt hittem, hogy én..." És ekkor abbahagyta. Harry nem is tudott semmiről... Egyszerűen nem tudta kezelni ezt.
"Mit hittél, Lou?" Kérdezte a fiú, ujjaival lágyan beletúrt Louis hajába.
"Én... Azt mondtad, hogy hagyjam abba, szinte ő lettem..."
Harry semmit sem értett.
"Kicsoda? Louis én nem---"
"Nem kellett volna engedély nélkül megérintenem téged..."
Oh. Amikor az ágyban voltak.
"Louis...Én...Ez rendben van, ne aggódj miatta."
A kisebb hátrahajolt, majd két keze közé fogta Harry arcát.
"Nem, Harry. Megérintettelek és nem is kérdeztem meg... Ez SOHA nem jó..."
Csak egymásra meredtek, mély levegőket vettek.
"Louis én bízok benned---"
"A bizalom megtörhet--"
"Louis, hagyd, hogy befejezzem kérlek. Azért mondtam, hogy hagyd abba, mert..."
"Miért, Harry?"
A göndör kezei a másik derekára csúsztak, s hirtelen nem is tudták, hogy miért remegnek. Talán a víz hőmérsékletétől?"
"Én..."
Louis közelebb hajolt.
"Miért...Mondd el, hogy miért..."
Harry megnyalta az ajkait, a másik pedig végignézett rajtuk, mielőtt a fiatalabbik szemébe nézett volna.
"Louis te...Hozzám értél és...Úgy éreztem... Hogy többet akarok és..."
Mikor lett Harry ennyire vonzó? Louis annyira összezavarodott...
"Harry én nem..."
Ne adj már ennyire kétségbeesett választ. Nem szabadott volna Harry ajkaira néznie. Nem kellett volna ilyeneken gondolkoznia. Megcsókolni őt, megérinteni, érezni őt. Aggódnia kellett volna miatta... De Harry...
"Én nem tudtam, istenem Louis, én---"
Harry előrébb hajolt, a két keze közé fogta a fejét, mielőtt közelebb húzta volna magához, de mikor ajkaik közt már csak egy centiméter volt megállt.
"Harry..." Suttogta Louis, már amennyire lehetséges volt a magasabb fiú ajkaira suttognia.
Az ajkaik közel voltak, annyira közel. A göndör pedig már annyira akarta ezt... Csak egy picit közelebb... Kissé oldalra döntötte a fejét, közelebb hajolt.
Louis hirtelen majdnem kancsal lett, ahogyan nézte Harryt közelebb hajolni, s ő is majdnem követte a példáját, de akkor eszébe jutott annak a férfinak a szája... Eleanor... Nem teheti... Akarta ezt, de nem értette, hogy miért. Miért akarta mindig megcsókolni? A legjobb barátja volt...
Az utolsó másodpercben Louis felemelte a kezeit, megfogta Harry fejét és egy helyben tartotta, megállítva őket a mozgásban. Mindketten hátrébb hajoltak, a kék szemű pedig kényszerítette magát, hogy ne nézzen a másik szemeibe. Ehelyett csak szorosan átölelte, összenyomta az arcukat.
"Nem tehetem, Harry...Sajnálom.."
A göndör egy ideig mozdulni sem bírt, majd átölelte Louist.
"Sosem kell bocsánatot kérned, mert nem akarsz megtenni valamit, Louis." Válaszolta, a kisebb pedig csak közelebb húzta magához. Olyan sokat jelentett neki...
"Köszönöm, Harry. Annyira kedves vagy, meg sem érdemlem..."
Felnevetett. "Esküszöm Louis, te vagy a legnagyobb idióta, akivel eddig találkoztam.”
"Mi? Miért?"
"Köszönömöket mormogsz, bocsánatot kérsz, majd azt mondod, hogy nem érdemled meg, hogy szeresselek, mintha a legjobb barátok lennénk, vagy egy család, vagy akármi. Ne csináld."
"De--"
"Nem."
"Harry--"
"Louis esküszöm, addig foglak csiklandozni, amíg nem maradsz csendben."
"Bocsánat."
"Mi? Miért kérsz bocsánatot?"
"Bocsá--"
Harry elhúzódott az ölelésből, úgy pillantott rá valamilyen oknál fogva, mintha ez lett volna a legviccesebb dolog az életében. És Jay így talált rájuk.
Mindketten hisztérikusan nevettek a zuhany alatt.
.
.
.
"Azt hiszem, hogy túl messzire mentünk srácok."
Zayn felnézett, pedig éppen Perrienek írt SMS-t.
"Miért?" Kérdezte.
Liam sóhajtott.
"Ide tudod hívni Niallt?"
Zayn bólintott, felállt Liam ágyáról, majd a nappaliba ment, ahol Niall éppen Fifázott.
"Niall, Li beszélni akar velünk."
A szőke felnézett egy pillanatra, mielőtt megállította volna a játékot, eldobta volna a kontrollert és felállt volna, hogy kövesse Zaynt Liam szobájába. Mindketten lehuppantak az ágyra, s a jelenleg még álló Liamet nézték.
"Azt hiszem, hogy bocsánatot kéne kérnünk Louistól." Mondta, a másik kettő pedig érzékelte a teljes komolyságot a hangjában.
"Csak... Hadd mondjam, amit el akarok mondani, jó? Ő... A barátai vagyunk, a legjobb barátai, és talán még a családját is jelentjük, nem kell mindent megosztania velünk. Úgy értem, olyan mérgesek lettünk rá. Nem tudom, hogy mit rejteget előlünk, de nyilvánvalóan fáj neki, mi pedig csak még több fájdalmat adtunk."
Liam lenézett a telefonra a kezében, egy ideig csendben maradt, majd folytatta.
"Mi... Mind tudtuk, hogy Daniellevel volt, igaz?"
"Igen haver, tudjuk. De csak volt?" Kérdezte Niall.
"Igen... Én... Egy fan látta őt és Daniellet, elmondta, hogy hol voltak, és a recepción kaptam kulcsot a szobájukhoz. Amikor beléptem egy ágyban aludtak és kiakadtam."
Zayn káromkodni kezdett, mielőtt felállt volna, Liam ablakához sétált, meggyújtott egy cigarettát.
"Megvádoltam azzal, hogy Danielle és ő megcsaltak, és gondolom, hogy ez rohadtul fájt neki, aztán elfutott."
"Micsoda? Hol van? Jól van? Meg kell találnunk! Louisról beszélünk, nem lehet egyedül ki tudja, hogy hol! Jól van?"
Liam egy ideig nézte, ahogyan Niall pánikba esett, majd keserűen felnevetett.
"Ez nagyszerű!"
A másik két fiú arcán csak az összezavarodottság tükröződött.
"Úgy értem, hogy mindannyian annyira aggódunk miatta, szóval egyértelmű, hogy mennyire szeretjük, de minden amit csináltunk eddig, csak bántotta őt. Zayn, láncdohányos leszel, mikor ideges vagy. Már 12 dobozzal szívtál el ebben a néhány hétben, Niall, te pedig mikor rohadtul ideges vagy esküszöm, több tízezer hajszáladat hullatod el. Nem kellett volna ennyire mérgesnek lennünk rá. Úgy értem, mindannyian aggódunk miatta, de inkább ki kellett volna tartanunk mellette.
Zayn nagyot szippantott a cigarettából, a hajába túrt.
"Tudod, hogy hol van? Oda kellene mennünk?"
"Doncasterben van. És nem, nem kell. Harry biztos, hogy kinyírna engem. Talán minket."
Niall egy hangos nyögés kíséretében dőlt hátra Liam ágyán.
"Gondolod, hogy orvosolni tudjuk a problémát?" Kérdezte a másik kettőre nézve.
"Igen. Először is férfiaknak kell lennünk és bevallani, hogy faszkalapok voltunk. Aztán bocsánatot kell kérnünk. És kitartani mellette." Vázolta fel Zayn.
"És mi lesz a titkokkal?" Kérdezte a szőke.
"Majd túlesünk rajta. Azzal, hogy összefogunk vele nem kapunk válaszokat." Válaszolt újra a fekete hajú.
"Dani alig kegyelmezett meg nekem. Nem akarom elveszíteni."
"Nem róla kellene szólnia ennek az egésznek egyébként." Motyogott Zayn.
"Nem róla szól. De akkor sem akarom elveszíteni." Válaszolt újra Liam, kissé megmerevedve.
Zayn megadóan emelte fel a kezeit.
A szőke újra felült, törökülésbe.
"Ajándékokat kellene vennünk neki, vagy mi?"
Liam felnevetett.
"Talán segítene. És mégis mit?"
"Új kocsit. Házat. Nem tudom." Mindketten Zaynre néztek.
"Az talán sok lenne, ember..." Mondta Niall.
"Igazán seggfejek voltunk..."
Liam csettintett.
"Yorkshire tea! Soha nem fogunk mellé Yorkshire teával!"
Mindketten bólintottak.
"Egy különleges torta. Ugyanonnan, ahonnan Harry a születésnapi tortáját szerezte.
Ekkor pedig Niallre szegeződtek a tekintetek.
"Tökéletes. Bár időbe fog telni. Honnan tudjuk egyáltalán, hogy mikor jönnek vissza? Ez a másik dolog, mellesleg. Vannak lehetőségek, de lehet, hogy még az után is távol lesznek, hogy vége a szünetünknek." Sóhajtott Niall.
"A menedzsment haragudni fog."
"Szard már le!" Szólalt fel Zayn, elnyomta a csikket a hamutálba.
"Küldhetek egy SMS-t Harrynek, hogy üzenjen, ha hazajönnek... Vagy valami." Ajánlotta fel Liam.
Zayn bólintott.
“Igen, az jó lenne.”
Mindhárman elmosolyodtak.
“Megoldjuk mi ezt.” Vigyorgott a szöszi.
.
.
.
Jay a fiúkat bámulta, akik ugyan már szárazok voltak, de még mindig reszkettek a takaró alatt. Egy bögre tea volt a kezükben, némán szürcsölgették azt.
A nő lassan leült velük szemben, lágyan elmosolyodott, ahogyan figyelte őket beszélgetni.
"Fiúk..." Szólalt meg végül. "Vissza kell mennem dolgozni, de tudnom kell, hogy jól vagy."
Nézett nyomatékosan a fiára.
Louis belenézett a félig üres bögréjébe, a remegő kezei miatt viszont még így is leöntötte a kezét.
"Azt hiszem, hogy igen." Motyogta.
Az anyja a homlokát ráncolta, közel hajolt, hogy maga felé fordítsa a fia arcát.
"Akarod, hogy ma itthon maradjak?"
"Harry majd vigyáz rám. De beszélhetnénk később, kérlek?"
A göndör ekkor realizálta, hogy most valami privát beszélgetés fog következni.
"Megyek és hozok gyorsan egy pulóvert. Még mindig fázok." Mondta, gyorsan szaladt fel a lépcsőn.
Mikor elment Jay sóhajtva ült a fia mellé.
"Anya... Azt hittem, hogy rendben vagyok, de nem gondoltam volna, hogy..." Suttogta, majd az anyja vállára feküdt.
"Mondok valamit: Szükségünk van komoly beszélgetésekre, de most mennem kell dolgozni. Majd hazafelé szerzek egy kis rágcsát, amit tudunk eszegetni beszélgetés közben a szobámban. Kényelembe helyezzük magunkat és csak kettesben beszélgetünk."
Louis elmosolyodott. "Jó lenne."
"Akkor randizunk." Mondta Jay, mielőtt megpuszilta volna az arcát.
Felállt, megragadta a táskáját és a kabátját.
"Van kaja ha hűtőben, de rendeletek is valami. Csináljatok, amit szeretnétek. A lányok 3 körül érnek haza, Lottie később, ha a barátaival lesz."
Harry akkor ért vissza egy pulóverrel, szinte becsúszott a takaró alá.
"Kukac." Motyogott Louis, próbált elrejteni egy mosolyt Harry elől.
"Rendben, majd később jövök. Szeretlek." Mondta Jay, mielőtt átölelte volna Harryt is, adott neki is egy puszit, és elment.
A göndör még kikísérte az ajtóig, majd becsukta mögötte, mielőtt a konyhába ment volna, a gyomra viszont kínosan hangosan kordult fel.
Louis szemöldökei megemelkedtek, Harry pedig elvörösödve hajtotta le a fejét.
"Éhes vagy?" Kérdezte.
"Valójában éhezek. Tegnap csak egy Twixet ettem."
Louis szemei kikerekedtek.
"Tényleg? Most, hogy mondod, én sem ettem túl sokat. Megkérdeztem tegnap, hogy éhes vagy-e!" Mondta, s már fel is állt, hogy a hűtőhöz lépjen.
"A veled alvás jobban hangzott, mint az evés, úgy őszintén"
Louis megpördült, a szemei tágra nyíltak és elvörösödött.
"Tessék?"
A göndör hirtelen elsápadt. "Nem, én úgy értem, hogy együtt időt tölteni az ágyban veled, szigorúan csak így, nem azért, mert ronda lennél, vagy ilyesmi, mert én szeretném, hacsak, én---"
Louis ekkor nevetésben tört ki.
"Harry, ne bántsd magad, haver. Csak vicceltem."
Nem viccelt.
"Egyébként, anya csinált kaját, vagy rendelhetünk onnan is, ahonnan említettem."
"Igazság szerint az olasz kaja most remekül hangzik."
"Oké. Akkor mindjárt felhívom őket. Mit szeretnél?" Kérdezte, átlépett a konyhapulthoz, ahol a vezetékes telefon állt.
"Uhm... Pizzát. És spagettit. És lasagnét. Milyen típusú boraik vannak?" Aztán hirtelen Louis hasára pillantott. "Nem, nem, felejtsd el, nem bor. De ha van egy kis szénsavasas ásványvíz akkor az tökéletes lenne." Egy elbűvölő mosolyt küldött a telefonáló felé, majd leült egy székre.
"Rendben, asszem én meg csak osztozkodni fogok veled." Ekkor újra megfordult, s a számot kezdte el tárcsázni. Harry egész addig figyelte, míg a telefonja vibrálása ki nem szakította volna a másik srác bámulásából.
Kivette a melegítőnadrágja zsebéből, s megnézte. Az üzenet Liamtől jött.
--Hé Harry. Mikor tervezel Louissal hazajönni? - Liam
Harry összeráncolta a szemöldökét.
--Miért? Azt mondtam, hogy beszéld meg a menedzsmenttel, ha késnénk.-Harry
A göndör felpillantott, s látta, hogy Louis még mindig boldogan telefonál.
--Nem a menedzsment miatt. A fiúkkal csak tudni akartuk.-Liam
--Szóval akkor újra bánthatjátok?-Harry
--OMG Harry, kérlek?-Liam
--Nem.-Harry
--Kéééélrrrkeeeeeeekkkk??????-Liam
--Menj innen,Liam-Harry
--Kérlek-Liam
--Kérlek-Liam
--Kérlek-Liam
--Kérlek-Liam
--Oké oké, adj egy percet-Harry
--Kérlek-Liam
--Oh oké, köszi-Liam
A göndör megforgatta a szemeit, majd megvárta, míg Louis végzett. Vidám búcsút vett a telefon másik végén helyet foglalótól, majd letette és lehuppant Harry mellé.
"A kaja nemsokára itt lesz." Mondta, majd hátradőlt.
"Rendben. Figyelj, Louis...Mikor akarunk visszamenni?"
Ekkor a vidám mosolya eltűnt.
"Miért?"
"Csak tervezni akartam... Ne feledd, azt mondtam, hogy akkor megyünk, ha készen leszel rá."
"Oh...Hát... Talán egy hét. Igen... Egy hét." Nézett fel a barátjára.
"Remek. Úgyis három hétre elég ruhát pakoltam."
Louis szemei kikerekedtek.
"Harold!"
"Mivan? Nem vicceltem, mikor azt mondtam, hogy mikor te készen leszel rá."
Louis elmosolyodott, mielőtt felállt volna.
"Megnézünk egy filmet, míg megjön a kaja?" Kérdezte.
A göndör s felállt, követte, levetette magát a kanapéra.
"Mindegy mit nézünk, amit te akarsz. Nekem rendben van."
"Asszem van egy pár régi pornólemez a szobámban. Hadd menjek fel érte."
Harry dühösen meredt Louisra, próbált nem mosolyogni, ahogyan az idősebb fiú hangosan felnevetett.
"Oké, oké. Akkor csak itt nézek körbe."
Kinyitott egy hatalmas fiókot, majd találomra kivett egy lemezt. Legalább nem ő választotta ki, hanem teljesen randomra ment a dolog.
"Ez jó lesz?" Kérdezte visszafordulva a göndörhöz, aki éppen szorgosan írogatta az SMS-t Liamnek.
Harry felnézett, hogy lássa, mit is választott.
"Tökéletes, most rakd be." Válaszolt.
Louis megforgatta a szemeit, majd betette a lejátszóba a lemezt.
"Türelem, fiatal Harold." Mondta, mielőtt felmászott volna a kanapéra, összehúzva magát mellette.
"Mmmmhmmmm" Motyogott a göndör.
Mindketten csak a filmre figyeltek, néha pillantásokat lopva egymás felé.
A másodpercek percekbe vágtak át, miközben nézték a filmet, hirtelen pedig Louis a másik felé fordult.
"Hazza...Ha rákos lennék...Leborotválnád a fejed nekem?" Kérdezte halkan.
A másik is felé fordult, hogy ránézzen, beletúrt rendezetlen tincseibe.
"Kétségek nélkül." Válaszolt őszintén, az idősebb pedig meghökkent.
"Tényleg?" Kérdezte. "A drága fürtjeidet?"
"Nagyon kevés dolog van az életben, amit nem tennék meg érted, Lou. Te többet érdemelsz."
Louis elmosolyodott, úgy döntött, hogy könnyít a hangulaton.
"Asszem a menedzsment az ablakon vágna ki miatta."
Harry felnevetett.
"Talán elkezdenének ásni a szemetesben és próbálnák visszaragasztani a hajam."
Mindketten kuncogni kezdtek, majd megszólalt a csengő. Louis felsikoltott, Harry szinte leesett a kanapéról.
"Jézusom!" Kapkodott levegőért, míg Louis nevetve az ajtóhoz sietett.
A göndör csak hallgatta, ahogyan beszélgetett egy keveset, majd fizetés után elvette a kaját.
"Akkor együnk." Mondta boldogan, a konyhába sétált, hogy kiszedje a kaját a kis dobozokból.
A göndörke megállította a filmet, szóval tudott csatlakozni hozzá. Kivett a szekrényből néhány tányért, segített kiszedni az ételt.
"Hazza, inkább egy tálat hozz."
Harry visszatette a tányérokat, elővett pár tálat, valamint kanalat, Louis pedig szedett nekik spagettit és egy szelet lasagnét. A göndör megragadott három szelet pizzát, valamint a tálat, amibe Louis a kaját szedte neki, figyelmen kívül hagyva azt a pillantást, amit kapott. Falánk. Felkapott egy üveg vizet is, mielőtt visszarohant volna a kanapéra megvárva az idősebbiket.
Louis még gyorsan harapott egyet, mielőtt összeráncolta volna a szemöldökét. Valami hiányzik. Csendben rágcsált egy ideig, mire rájött.
Csoki szirup.
Gyorsan a szekrényhez lépett, kinyitotta a tubust és telenyomta vele az ételt, újra beleharapott volna halkan felnyögve. Tökéletes. Megragadta a saját üveg vizét, majd csatlakozott Harryhez a kanapén és úgy evett, mint aki már egy hete nem látott ételt. Eltelt néhány másodperc, mire Harry tágra nyílt szemekkel nézett rá.
"Az ott... Csokoládé szirup... A tésztádon?"
Louis a rágás közepén megállt, végre realizálta, hogy ez most milyen furán hangozhat a másiknak, aki tulajdonképp semmit nem tudott az állapotáról. Nagyot nyelt.
"Igen..." Felelte halkan.
A göndör bólintott, még mindig egy kissé nagyokat pislogott, mielőtt a távirányítóért nyúlt volna, hogy újra elindítsa a filmet.
Louis lenézett az ételre az ölében, s már nem is volt annyira izgatott, mint előtte. Inkább a filmet nézte, figyelmen kívül hagyva az éhségét. Harry harapott még egyet a pizzából, mielőtt Louisra nézett volna, észlelte a mozgás hiányát. Közelebb mászott hozzá a kanapén, finoman oldalba bökte.
"Ne hagyd, hogy megállítsalak az evésben. Nem tartom gáznak, csak meglepődtem.”
Louis bólintott, egy hamis mosolyt erőltetett arcára.
"Semmi baj, Harry. Azt hiszem, csak nem voltam olyan éhes, amennyire gondoltam."
Harry átkozta magát, hogy ilyen idióta volt. Komolyan Harry, a legjobb barátod terhes, emlékszel? Össze-vissza eszik!
Úgy döntött, hogy ezt most megbeszéli magával, miközben szemét forgatta.
"Ez hülyeség. Egyikőnk sem evett tegnap, most körülbelül éhezel."
"Jól vagyok, Harry. Tényleg."
A göndör figyelte barátját, mielőtt egy szó nélkül felállt volna, a konyhába ment. Louis zavarral a szemeiben nézett rá.
"Harry?"
Harry röviddel ez után tért vissza, csokoládé sziruppal beterített étellel, majd leült, minden gondolkozás nélkül kezdte el enni. Louis csak nézte, álla teljesen leesett. Szörnyű íze lehetett, mégis rezzenéstelen arccal folytatta az evést. Harry rápillantott.
"Nem nézed a filmet?"
Louis megrázta magát, hogy kikerüljön a kezdeti transzból.
"Oh, uh... De..." Felelte a képernyő felé fordulva. Egy pillanatig habozott, mielőtt elkezdett volna enni, kissé furcsa vigaszt talált most Harryben.
Hiányoztak neki a göndör ajkai.
Aztán mikor Harry végzett megnyalta a tányérját, teljesen tisztára. Elengedett egy 'nem rossz'-at, majd felállt és a mosogatóba tette azt.
Louis csak figyelte, ahogyan másodpercek alatt befejezte az evést, istenem, milyen kibaszott éhes lehetett!
Mikor ő is végzett átölelte a göndört, így élvezte tovább a filmet. Kis idő múlva megérkeztek a húgai, elsőnek az ikrek, aztán Fizzy, majd Lottie is. Az ölelések, puszik és 'Jól vagy?'-ok után, meg persze a 'Harry anya miért kiabált veled'-ek és a 'Úristen van pizza, ehetünk mi is?' kérdések után mindannyian a nappali padlóján kuporogtak és videójátékokat játszottak, míg Jay is haza nem ért jégkrémmel és sütikkel.
Jó móka volt.
Harry és Louis végre töltöttek egy kis időt kettesben is újra, míg a lányok elmentek megcsinálni a házijukat, Jay pedig vacsorát főzött. A kék szemű próbált nem túl zaklatottnak tűnni, de igazából már nagyon várta, hogy beszélhessen az anyjával. Mi a fene lett vele? A hangulata egyre csak romlott, ahogyan belegondolt.
A göndör észlelte barátja csendességét, figyelte, ahogyan lassan magába zárkózott. Homlokát ráncolva kelt fel, és ment ki a konyhába, ahol Jay éppen kevergetett valamit. Rémesen finom illata volt.
"Anya Louis... Nézz rá..." Suttogta.
A nő abbahagyta a kevergetést, az ajtóhoz lépett, hogy a fiára pillantson.
"Át tudod venni? Megyek és beszélek vele." Mondta, megragadott két tál krémet és gyorsan még a sütemény tetejére kente, kis cukrokat szórt a tetejére. Megfogott két két kanalat a sütik mellett, majd Louishoz lépett, megállt előtte. A fiú lassan nézett fel, észre véve a kaját anyja kezében fogta az üzenetet és elindult vele az emeletre.
Mikor beértek Jay becsukta az ajtót a lábával, az ágy irányába indult, kényelembe helyezte magát, mielőtt Louisnak nyújtotta a fagyit és a sütit. A fiú egy nagy kanál jégkrémet emelt ki a tálból, nyalogatni kezdte azt, halkan sóhajtott.
"Szóval...Beszélgettünk." Mondta az anya.
És akkor Louis elmondott neki mindent.
"A klubban voltunk és táncoltunk... Aztán Harry elment, hogy hozzon nekem inni. Ez minden, amire emlékszek. Aztán felébredtem, meg voltam kötözve és öklendeztem, bekötött szemmel és néhány srác olyanokat mondott, hogy milyen jól csináltam. Egész este nem voltam magamnál. Aztán elment, lezuhanyoztam és hívtam egy taxit... Aztán hazamentem, a fiúk és Paul ott voltak, mind dühösek voltak, hozzám értek, de én nem akartam megérinteni senkit, így megfogtam egy széket és a szobámba rohantam, bezártam és a székkel el is torlaszoltam az ajtót, ha lett volna kulcsuk..."
Jay bólintott, sürgetve, hogy folytassa.
"Én... Uhm... Olyan ruhákat vettem fel, amik igazából a fiúké... És... Úgy 3x zuhanyoztam le egy nap, mert annyira koszosnak éreztem magam. Próbáltam emlékezni, de semmi sem jutott eszembe és annyira csalódott voltam... Ki kellett bélelnem az alsóimat wc papírral, mert még mindig véreztem és annyira rémesen fájt, anya! Rengeteget hánytam, rohadt betegnek éreztem magam... A fiúk megpróbáltak bejönni a szobámba, de nem törődtem velük..."
"Meddig voltál ott?"
"Majdnem négy napig. Nem ettem semmit, és nem is voltam éhes. Aztán Harry szó szerint berúgta az ajtót és kirángatott az ágyból, kaját rakott elém. De ráöntöttem az egészet... Azt hiszem, hogy verekedtünk... Vagy legalábbis én megvertem őt, nem emlékszek rá, de az egyik percben még ütöttem és sikoltoztam, a következőben meg már csak sírtam és... igen. Mindenkinek azt mondtam, hogy jól vagyok, de olyan nagyot hazudtam... Néha rémesen ijesztő álmaim voltak, akkor rettegve ébredtem fel, de már nem emlékszem rájuk. Időnként hallottam a hangját... Annak a fickónak aki ezt tette velem. Aztán... Beteg lettem, egyáltalán nem éreztem jól magam. Állandóan fáradt voltam, hánytam és körülbelül fél óránként jártam pisilni. Szóval orvoshoz mentem, aki azt mondta, hogy terhes vagyok."
Ez után egy ideig csak csendben ült, eszegette a jégkrémét.
"Kiakadtam és azt hiszem, hogy sokkot kaptam, mivel mikor hazaértem elájultam. Ébren voltam, de mégsem... Olyan mintha.. Órákig a pokol tornácán topogtam volna, vagy valami. Körülöttem mindenki ki volt borulva, aztán meg felébredtem és... Elhívtam Daniellet és Eleanort a szobámba, és elmondtam nekik. Eleanor ideges lett, nem miattam, vagyis asszem, hogy nem, de az egész helyzet miatt kiborult. Aztán elrohant, Dani pedig utána, hogy beszéljen vele.
Louis letette az üres tálat, szipogott, a szemeit törölgette.
"Aztán a fiúk beszélni akartak velem, mind mérgesek lettek, kivétel Harry... Kiabáltak velem, aztán ott hagytak. Harry beszélt velem, de aztán valami rosszat mondhattam, hiszen ő is mérges lett. Aztán elment. És úgy fájt... Nem tudom elmagyarázni, hogy mennyire. Aztán Dani vissza is jött, azt mondta, hogy tartanom kellene egy kis szünetet, szóval kivettünk egy hotel szobát ketten és ott voltunk. Aztán el kellett mennem egy interjúra pár nappal később és a fiúk is ott voltak persze, de csak Harry szólt hozzám. És az interjún volt egy srác, aki sírva beszélt hozzám, azt mondta, hogy valaki a családjában bántotta őt... és beszéltem hozzá, meg minden, de... olyan rosszul éreztem magam. Melegem lett, nem kaptam levegőt, amint pedig véget ért az interjú kirohantam, de aztán minden elsötétült, Harry azt mondta, hogy pánikrohamom volt. Aztán Niall mondott valamit, de lekiabáltam és otthagytam. Aztán később sírtam, Dani pedig átölelt és elaludtunk. Aztán Liam valahogyan kitalálta, hogy hol vagyunk és szerzett kulcsokat, meglátott minket az ágyban, és azt hitte, hogy lefeküdtem vele."
Louisnak tartania kellett egy kis szünetet, hogy összeszedje magát, mielőtt folytatta volna.
"Nem tudom, hogy miért hitte, hogy olyan ember vagyok, de nem voltam képes kezelni a helyzetet, ezért hazajöttem."
Jay letette maga mellé a tálkáját, ölelésbe vonta fiát.
"Mondd el, hogy korábban mi történt, drágám."
Louis egy percig csendben maradt, próbálta kitalálni, hogyan mondja el úgy anélkül, hogy azt is hozzátenné ami közte és Harry közt történt.
"Az ágyban feküdtünk és nem tudom, egyik pillanatról a másikra történt minden... Az egyik pillanatban még ott voltam, a másikban meg már vele. Nem tudom, hogy csak egy emlék volt, vagy valami... De remélem, hogy nem, mert... Mert éreztem őt. És hallottam, és rémes volt! El kellett szöknöm, de nem tudtam. És nem tudom... Harry ébresztett fel a zuhany alatt.
Jay lefeküdt, magával húzta Louis is, egymással szemben feküdtek.
"Drágám, szerintem ezt el kellene mondanod az orvosodnak. Mindent ami történt.
Louis összeráncolta a homlokát. "Miért?"
"Valószínűleg PTSD-d volt édesem... Azt hiszem olyasmi, mint egy visszaemlékezés. A PTSD szoros összeköttetésben van a traumákkal, amiken keresztül mentél, és az, amin most keresztül mész, valószínűleg az is egy traumatikus jelenség nálad."
Louis dühösen húzódott el tőle.
"Nem vagyok őrült!"
"Édesem, sosem mondtam, hogy az vagy. A PTSD nem azt jelenti, hogy megőrültél, drágám. Azt jelenti, hogy valami rémesen mentél keresztül... És a tested megpróbálja kezelni, az elméd megpróbálja rendezni magát, de segítségre van szüksége. El kell fogadnod a segítséget, vagy csak rosszabb lesz. Talán az orvos tud ajánlani valakit, akivel beszéld."
"Nem, nincs szükségem rohadt pszichiáterekre! És időm sem."
"Louis, figyelj rám kérlek. Nem vagy olyan jól, amennyire te azt hiszed."
"Jól leszek."
"Ez nem így működik." Könyörgött az anyja.
"Nos, akkor így kell majd működnie. Végül a világ meg fogja tudni, hogy terhes vagyok, és az utolsó dolog, amire szükségem lesz majd, hogy őrült vagyok, mikor már eleve azt fogják hinni, hogy felcsináltak, mint egy kurvát."
Jaynek kényszerítenie kellett magát, hogy ne fakadjon sírva, ezért inkább csak közelebb ölelte magához fiát.
"Annyira sajnálom Louis... Istenem annyira sajnálom drágám, annyira sajnálom..."
Louis nem igazán tudta, hogy mit mondjon, ezért csak csendben maradt.
Mindketten úgy egy óráig ültek ott teljes csendben. De nem volt kényelmetlen csend. Nyugtató, valamilyen módon ijesztő csend volt, de Louis tudta, hogy nem lesz képes örökké az édesanyja védelmező karjaiban maradni.
"Louis... Azt akarom, hogy tudd... Mindig itt leszek melletted. Nem számít, hogy az emberek mit mondanak rólad, hogyan kezelnek téged, vagy mit hisznek el, én száz százalékban támogatni foglak." Suttogta.
"Köszönöm, anya."
Aztán egy halk kopogás hallatszott.
"Anya? Lou? Jól vagytok? Kész a vacsora, a lányok már az asztalnál vannak, csak rátok várunk." Hallatszott Harry hangja, mielőtt a lépések lassan elhalkultak.
Felültek.
"Menjünk és együnk valami normális ételt, hm?"
Louis bólintott, majd felkelt és követte az anyját a biztonságot nyújtó szobából. Úgy érezte, hogy kicsit jobban van most, hogy elmondta valakinek mindezt.
Elindultak lefelé a lépcsőn, az asztalhoz ültek, Louis természetesen a göndör mellett foglalt helyet. Egymásra mosolyogtak, mielőtt enni kezdtek volna.
.
.
.
"Már három nap eltelt! Három! Nap!"
Liam a telefonját füléhez szorítva rezzent össze. A menedzsment DÜHÖS volt.
"Megértem, de a hétvégén már hazajönnek..."
"Tudod, hogy hány alkalmatokat töröltük el?! Mit mondanak a fanok?! Nincs joguk ennyit kimaradni!"
"De van!"
"Nem, nincs! Hol vannak már?!"
"Nem mondom el." Mondta Liam, továbbra is állta a sarat.
"Rendben, akkor majd így játszunk, Mr. Payne. Ha visszajönnek majd leülünk együtt beszélgetni, megbeszéljük a szerződéseteket és meglátjuk, hogy kinek az akarata fog érvényesülni."
A telefon elcsendesült, Liam pedig a földre rogyott.
Ez rosszabb volt mint gondolták.
.
.
.
És azzal úgy döntöttek, hogy hazamennek.
Harry kivitte a cuccaikat a fekete Range Roverhez, míg Louis búcsúzkodott. Szorosan átölelte az édesanyját.
"Maradj erős, jó?"
Louis bólintott, majd hátrébb lépett egyet.
"Mondd meg a lányoknak, hogy imádom őket, jó?"
Az anyja bólintott, megfogta fia kezeit.
"Kérlek... Ígérd meg, hogy segítséget fogsz kérni."
Louis megrázta a fejét.
"Ezt nem ígérhetem meg... Sajnálom, anya."
Jay lehunyta a szemeit, szorosabban fogta a kezeit.
"Nos, legalább ne feledd, hogy velem mindig megbeszélheted ha baj van."
"Sosem felejtem el." Felelt, a nő pedig elengedte.
Leült az anyósülésre Harry autójában, ahogyan kiparkolt az úttestre és elindult. Louis még utoljára letekerte az ablakot, s egy "szeretlek"-et üvöltött.
Nézte, ahogyan az anyja felnevetett, majd viszonozta a kiabálást, végül pedig elhagyták a házat. Szomorú érzés volt elmenni... De több csatát meg kellett most vívnia, nem számít, hogy mennyire akart ott maradni.
Harry bekapcsolta a rádiót, dúdolt egy pár dalt, már azokat, amiket ismert.
"Louis... Most már be kellene kapcsolnod a telefonodat. Már három hét telt el..."
Oh, tényleg. A telefonja.
Turkálni kezdett a táskájában, megpróbálta bekapcsolni azt, de már halott volt.
"Van autós töltőd?" Kérdezte.
"Igen, a kesztyűtartóban."
Louis kinyitotta, keresgélt egy kicsit, mielőtt megtalálta volna és bedugta a telefonjába. Az alma jel megjelent a képernyőn, s várt egy kicsit, hiszen a telefonja szinte megkergült az üzenetektől és a nem fogadott hívásoktól.
"Mi a szar--" nyüszített, mivel az még továbbra is rezgett.
Harry kuncogott, a másik pedig gyengén a karjába ütött.
"Ne nevess..." Duzzogott.
Végigtekert az üzeneteken, törölgette őket, ahogyan ment lefelé. Aztán megnézte a twitterét.
A fanok trendeltek, Louis pedig összeráncolta a szemöldökét.
#WeMissOurBoys
"A rajongók hiányolnak minket twitteren." Mondta Harrynek.
"Nos, igen. Rengeteg alkalmat le kellett mondani, mivel vakációzni jöttünk."
Louis felsóhajtott, hátradőlt az ülésbe.
"A menedzsment meg fog ölni minket." Nyafogott.
Harry egyik kezével elengedte a kormányt, nyugtatóan megszorította Louis kezét.
"Minden rendben lesz."
Louis szintén megszorította a kezét, az elhaladó tájat figyelte. Csak pár óra kérdése, és nem szórakozás lesz az élet, csak aggódás, dalszövegekre való emlékezés, nem énekelsz elég hangosan, a hangod nem olyan jó, mint a többieké, próbálj meg nem úgy viselkedni, mint egy gyerek, és a személyes kedvencem: Ne mozgolódj annyit, mert elcsúszik az inged és a fanoknak nem kell látni a hájadat. Aha. Az imádott menedzsment. Régebben aggódtak azért, hogy 'kövér', most meg...
Lenézett a hasára, még nem igazán volt látható, de biztos volt benne, hogy nemsokára az lesz.
Aha.
Az élet jó.
Visszanézett a telefonjára, majd újra a twitterre ment.
Louis_Tomlinson: Nekünk is hiányoztok :)
A küldés gombra kattintott, majd figyelte, ahogy másodperceken belül a twitter majdnem felrobbant.
Az egész időt azzal töltötte, hogy Harryvel énekelt, vagy a fanokkal tweetelt.
Jó volt.
Aztán a házuk garázsába parkoltak.
"Hozom a csomagokat." Mondta Harry, mielőtt kiszállt volna és nyújtózkodott volna, a csomagtartóba nyúlt. Louis még mindig a telefonjára koncentrált, míg a göndör becsukta a csomagtartót és besétált, megmosolyogta a gyomrában lévő érzést. Végre itthon voltak. Aztán hirtelen megállt: Niall Zayn és Liam a nappalijukban ültek.
"Mi a fenét csináltok itt?" Kérdezte, a hangja védelmező volt.
A hangszín, melyet Harry megütött felkeltette Louis figyelmét, így felkapta a fejét. Abban a pillanatban, ahogyan észrevette Liamet már meg is fordult, hogy eltűnjön a francba. Harry elejtette a táskákat, elkapta a karját, hogy visszahúzza.
Liam felállt, kezeit nyugtatóan nyújtotta ki.
"Louis, kérlek ne menj el. Kérlek csak figyelj ide, mondani akarunk valamit."
A legidősebb küzdött Harry karjaiban.
"Harry, engedj el!"
A göndör lehajolt a füléhez, suttogni kezdett. "Csak hallgassuk meg őket, jó? Ha bármi rosszat mondanak kirúgom őket a picsába. Nem fognak bántani, ígérem. Itt maradok melletted."
A többiek csak figyelték, ahogyan Harry lassan lenyugtatta Louist, majd megfordult, hogy szembe nézzen velük, arca viszont ürességet tükrözött.
Liam felsóhajtott, mielőtt összegyűjtötte a gondolatait.
"Azért jöttünk, hogy bocsánatot kérjünk."
Louis arckifejezése nem változott, Liam pedig idegesen nyelt, mielőtt folytatta.
"Hibáztam... Azzal, hogy ilyeneket mondtam és gondoltam rólad. Ideges voltam, de nem volt jogom hozzá, hogy így kezeljelek. Persze, hogy sosem tennéd meg ezt velem, sosem gondolnál Daniellere ilyen módon. Annyira sajnálom, Louis..."
Aztán Niall állt fel következőnek.
"Uhm, én egy igazi faszkalap voltam, és szépen fogalmaztam. Van néhány dolog, amit nem tudsz rólam, mert meg akarom tartani magamnak. És meg van a jogom, hogy megtegyem, úgy, ahogy neked is megvan a jogod, hogy legyenek titkaid. Sajnálom, hogy ilyen seggfej voltam. Nem kellett volna kiabálnom, így viselkedni veled. Te... Te vagy az egyik legjobb barátom, és annyira aggódtam miattad, annyira rosszul viselkedtem... Annyira sajnálom. Tényleg nagyon." S ezzel szégyenkezve le is hajtotta a fejét.
Ez után Zayn állt fel.
"Hiányzik a bűntársam. Néha, mikor aggódsz valakiért hülye dolgokat csinálsz. És hülyeséget csináltam. Ahelyett, hogy melletted álltam volna káromkodtam és kiabáltam veled. Jobbat érdemelsz ennél. Sajnálom, Louis."
Harry lenézett Louisra, aki a többieket bámulta, arcán még mindig nem látszottak érzelmek.
Aztán újra Liam szólalt meg.
"Vettünk neked pár dolgot... Tudom, hogy anyagi dolgok nem javítják ki azt, ahogyan viselkedtünk veled de..." Elharapta a mondat végét, majd a konyha felé intett. Louis Harryre pillantott, mielőtt a konyhába indult, nem vette fel a szemkontaktust a fiúkkal. Mikor odaért hirtelen sokkoltan állt meg. Egy hatalmas torta volt ott, lassan sétált hozzá.
Az összes fiú rajta volt. Szorosan ölelték egymást, és ő volt középen. Aztán szép szavak is voltak ráírva: "Sajnáljuk, hogy faszok voltunk."
Louis szinte fuldokolt, ahogyan zokogás közben felnevetett, szorosan magához ölelte a legközelebb állót, aki történetesen Niall volt. Aztán mindannyian köré futottak, zsúfoltság kerekedett, de senkit sem érdekelt, hiszen hatalmas ölelésbe vonták barátjukat, sírtak, és nevettek egyszerre.
Mindannyian a konyha padlóján ültek, nevettek, tréfálkoztak a hülyeségeken, amiket együtt elkövettek. Louis már a második szelet tortáját ette, mikor a telefonja megrezzent. Kivette a zsebéből, hogy megnézze, hogy ki az, majd azonnal mosoly csúszott az arcára.
"Mindjárt jövök, srácok." Mondta, a többiek pedig bólintottak, nevettek egy történeten, amit Niall mondott. Harry mégis Louist nézte, összevont szemöldökkel bámulta, ahogyan elmegy.
Louis kifordult a szobából, hogy privát beszélgetést folytathasson.
"Szia, Eleanor."
"Szia Louis. Itt vagyok a házatok előtt. Bejöhetek... Kérlek?"
Louis odament az ajtóhoz, kinyitotta, s Eleanort látta hatalmas szemekkel állni előtte, de szemeiben látszott, hogy mennyire bűnösnek érzi magát a viselkedése miatt.
"Persze" Mondta, majd a telefonját a zsebébe csúsztatta.
Mindketten a konyhába mentek, Harry pedig újra ráncolta a homlokát.
Remek. Eleanor itt van.
Eleanor észrevette a göndör pillantását, hirtelen megfogta Louis kezét, erősen megszorítva azt.
Ekkor Harry morogni kezdett.
"Beszélhetünk négyszemközt?" Kérdezte halkan.
Louis bólintott.
"Egy pillanat" Szólt oda újra a fiúknak, majd kimentek a szobából, egyenesen Louiséba, leültek az ágyra.
"Sajnálom Louis." Kezdte azonnal.
"Igazán sokszor hallottam már ezt mostanában" Motyogta a srác.
"Tudom... Csak nem tudom, hogy hogyan mondhatnám el ezt."
Louis egy szót sem szólt.
"De visszajöttem és nem hagylak itt megint. Önző voltam. Danielle pedig elmond---"
"Ő vett rá erre?"
"Nem úgy értem... Csak beszélt velem. Egy kávézóban sírtam körülbelül egy óráig, miután elmentem. Azt hiszem, hogy egy rajongó csinált egy képet, ahogyan vörös volt az arcom taknyos voltam és nyáladzottam."
Louis beharapta az alsó ajkát, hogy ne nevessen.
"Szóval nem vagy mérges rám?"
"Sosem lennék. Csak kicsit sokkolt amit hallottam."
"Semmi baj. Időre volt szükséged. És nekem is."
"Át fogjuk vészelni ezt. Együtt."
Louis bólintott.
"Igen, úgy, hogy az egyik oldalamon te vagy, a másikon pedig Harry... És láthatatlannak érzem magam."
Eleanor az ajkába harapott.
"Igen..Harry..." Motyogta, hangjában már sokkal kevésbé hallatszott lelkesedés.
Louisnak nem tűnt fel a hangszíne, mindössze kihúzta a szobájából.
"Egyél egy szelet tortát. A fiúk vették nekem."
Ahogyan visszaértek a konyhába Louis azonnal Harry mellett foglalt helyet, szinte már az ölében, ahogyan a tányérjáért nyújtózkodott.
A göndör felé fordult, elrejtett egy vigyort, majd Eleanorra nézett.
Istenem, annyira seggfejként viselkedett de... Tényleg annyira szerette Louist, hogy most ezt is megtette, és úgy örült minden apró sikerének a lány ellen.
Eleanor szerzett magának egy tányért, majd Niall mellé ült, evett egy szeletet, ahogy bekapcsolódott a beszélgetésbe.
Louis és Harry csak egymást bámulták. Talán Louis teljesen el is felejtette, hogy a lány ott volt. Mindenki annyira belemerült a beszélgetésbe, így Eleanor közelebbről meg tudta végre ismerni őket. Annyira megható volt. Ha Louis odébb mászott Harry átkarolta a derekát, ha Harry mászott odébb Louis követte. Ha a válluk nem érte egymásét, akkor a combjuk. Ha a combjuk nem ért össze, akkor a lábuk. Vagy egyszerűen egymásra támaszkodtak. Vagy egymás ölébe hajtották a kezeiket. Egész végig kapcsolatban voltak.
Eleanor nem tudta eldönteni, hogy féltékeny volt, vagy elbűvölte, amilyen édesek voltak. Gyorsan befejezte a tortát, mielőtt bejelentette, hogy elmegy.
Louis felnézett, ekkor tűnt fel neki, hogy egyébként még mindig ott volt.
"Máris?" Kérdezte.
"Igen, holnap anyával leszek. Elég korán kell kelnem." Mondta, majd a fiúhoz sétált és átölelte.
"Majd írok." Mondta, mielőtt Harryhez fordult.
"Kikísérnél, kérlek?"
A göndör megjátszotta a legszebb mosolyát.
"Persze." Mondta, s felállt.
Louis azonnal a többi sráchoz fordult beszélgetni, ahogyan a másik kettő elment. Megálltak a bejárati ejtő előtt, mielőtt a lány a göndörhöz fordult volna.
"Köszönöm, hogy itt voltál vele, amíg én nem lehettem." Mondta.
"Számomra az öröm."
"Tudom, hogy nem voltam itt túl sokat, de mostantól megpróbálok szinte minden lépésnél mellette lenni."
"Csak, hogy tudd, tudok róla. Nem tud róla, hogy tudom, de tudom."
Eleanornak elakadt a lélegzete.
"Hogyan?"
"Láttam a képet a babáról"
"Nos...Jó neked, azt hiszem. Jó munkát végeztél, hogy vigyáztál rá nekem, aztán majd átveszem. Hiszen én vagyok a barátnője, meg minden."
Harry kedvesen mosolygott.
"Persze, igazad van. Te megkaphatod őt egész nap, én pedig majd vigyázok rá este, mikor egy ágyban fekszünk."
Eleanor a homlokát ráncolta.
"Ölelget téged, nem igaz?" Kérdezte előrébb hajolva.
Harry pedig kinyitotta az ajtót.
"Jó éjszakát, Ms. Calder. Érj haza épségben."
Szúrósan néztek egymásra, mielőtt Eleanor elhagyta a házat, Harry pedig becsukta mögötte az ajtót, neki is dőlt.
"Harry? Jól vagy?" Hangzott Louis kérdése a konyhából.
"Igen!" Válaszolt, majd visszament, hogy újra ölelhessék egymást a padlón.
A háború még csak most kezdődik.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)