6. fejezet

Louis hazudott volna, ha azt mondta volna, hogy nem félt.

Sőt, az ijedtség nem volt rá a legjobb szó.

Abszolút rettegett.

Olyan volt, mintha a félelem fizikailag közelítette volna meg, lefelé nyomta volna a testét. A térdei remegtek a saját súlya alatt, a fogai vacogtak. Mindent el akart mondani, a teste csak össze akart gömbölyödni.

De átkozta volna magát, ha mindez megtörtént volna.

Mindez helyett Paul szemébe nézett, bólogatott, ahogyan a többi fiú körülvette, majd a kocsiba ültek, hogy elmenjenek a 'gyűlésre'.

Harry Louis mellett ült, aki mellett Liam, Zayn és Niall pedig velük szemben a kisebb buszban, míg Paul a vezetői ülésbe ült és bekapcsolta a rádiót.

Louis csak figyelte, ahogyan a táj elsuhan mellettük, majd beálltak a parkolóba.

"Szerintem ez el fog tartani egy ideig és nem fogják engedni, hogy egyetek, szóval a legjobb lenne, ha most harapnátok valamit."

Mindannyian bólintottak, s úgy döntöttek, hogy valóban esznek egy keveset.

Louis a homlokát ráncolta, nem igazán akart még reggelizni. A hasa ugyanazt csinálta, mint mostanában mindig: Fájt, de nem volt hányingere.

Ekkor egy nagy, meleg kezet érzett meg a combján.

"Eszel bármit is?" Kérdezte Harry.

"Semmi nagyobbat" Motyogta.

A göndör bólintott, majd továbbította a választ Paulnak.

Az étel kikérésének időpontja viszont megtörte a csendet, a fiúk pedig beszélgetni kezdtek mindenről, csak nem a találkozóról, ami már elkerülhetetlen volt.

Louis Harry vállára dőlt, kuncogott azon, amit Niall mondott.

A lány a pult mögül átadta az autóban ülőknek az ételt, kezei remegtek, ahogyan tágra nyílt szemekkel ismerte fel, hogy kikkel is áll szemben, még ha nem is látta őket a sötétített ablakokon keresztül.

Paul felsóhajtott, mielőtt odaadott a fiúknak egy darab papírt, hogy írják alá a lánynak. Természetesen megtették, majd vissza is adták és elhajtottak a lány nyekergő köszönömjei után.

Paul átadta az ételt a srácoknak, Zayn pedig elosztotta köztük. Louis elvette a maga kis reggeli szendvicsét, megköszönte Harrynek, mielőtt harapott egyet. Megkóstolta, majd el is rendezte magában, hogy mégis mit eszik. A szemei a göndörre tévedtek, nagyot nyelt, ahogyan látta, hogy a nyelvét kissé kidugja, ahogyan egy hatalmas falatot tép le a szendvicséből. Nézte, ahogyan rágott, majd a szemei az ádámcsutkájára tévedtek. A folyamat így ismétlődött, mikor végül Zaynre sikerült néznie, aki egész addig őt bámulta. A fekete hajú a göndörre nézett, majd vissza Louisra, és bólintott, mielőtt visszatért az evéshez.

Louis összezavarodva emelte meg az egyik szemöldökét, de Zayn nem vett róla tudomást. A kék szemű halkan felsóhajtott, újra harapott egyet. Niall ekkor már a második szendvicsét vette elő a zacskóból, de abban a másodpercben ahogy kinyitotta, Louist megcsapta az illata, a gyomra erőszakosan kezdett el kavarogni. A saját szendvicsére nézett, próbálta figyelmen kívül hagyni a szagot. Egy pár szalvétát kapott a kezébe, majd kiköpte, ami még a szájában maradt, a kezében tartotta úgy, ahogy a befejezetlen szendvicsét.

Aztán lassan kinyitotta az ablakot, kidugta az ujjait remélve, hogy ezzel sakkban tudja tartani a hányingerét, csak az ujjaira figyel oda, a friss levegőre és a hidegre. Mikor Harry ezt észrevette oldalba bökte.

"Jól vagy?" Kérdezte, ez után a többiekre pillantva, akik szintén az idősebbet bámulták.

Bólintott, nem bízott annyira magában, hogy kinyissa a száját, félt, hogy hányni fog. Hátrahajtotta a fejét az ülésnek, mélyeket lélegzett, próbálta figyelmen kívül hagyni Niall szendvicsének hagyma szagát. A szabad kezét a hasára tette, lassan dörzsölni kezdte, szemeit lehunyta, próbált jó dolgokra koncentrálni. A pillanatban, ahogy az autó lehajtott egy dombról Louis gyomra ismét morogni kezdett. Elvette a kezét az ablakból, ökölbe szorította azt.

A göndör a combjára simította a kezét.

"Lou?" Kérdezte halkan.

Louis nem válaszolt. Ehelyett csak összegörnyedt, hangosan öklendezett. Az egész autót betöltötte ziháló hangja, kezét a szája elé szorította, melege volt, szédült és hányingere volt.

"Paul, állj meg!" Kiabált Zayn, míg barátjuk csak tovább öklendezett, próbálta visszatartani az érzést.

Ez után nyelt egyet, levegő után kapkodva köszörülte meg a torkát.

Liam megragadott egy üres zacskót, Louis elé tartotta, aki már nem tudta tovább visszatartani. Felnyögött, a gyomrába markolt, míg Harry lehajolt, hogy kinyújtsa Louis lábait, amíg Paul helyet keresett, ahol megálljon

"Lélegezz, Louis." Mondta, elhúzta a kezét a hasától.

Louis kinyitotta a száját, hogy elmondja: Az mennyire nem is működik, de újra csak előrebukott a feje.

"Csak köpd ki." Mondta Liam Harry mellől, Louis pedig úgy is tett, nyögve összeszorította a szemét.

Aztán végül Paul talált egy helyet, ahol biztonságban leállíthatta az autót. Az autó még meg sem állt teljesen, Louis már ki is csapta az ajtót, kiugrott és arrébb rohant, térdeire zuhant, hogy kiürítse a gyomrát. Harry türelmesen vált oldalt, míg Louis be nem fejezte. Aztán az idősebbik hátra intett, a göndör pedig visszament az autóhoz, kinyitotta neki az ajtót. Louis egy ideig turkált a táskájában, elővette a szájvizet. Harry végig nézte, ahogyan Louis gargalizált, kitakarította a száját, majd kiköpte. Az arca égett, elmondhatatlanul megalázónak találta.

Érezte, hogy a srácok és Paul őt bámulják a kocsiból, így még mindig csak a hátát tudta mutatni nekik, a kezeibe temette arcát.

"Hé, mi a baj?" Kérdezte Harry, kihúzta Louist a pocsolyából, elé állt. Lassan lefejtette kezeit az arcáról és a szemébe nézett.

"Mindannyian megbetegszünk néha. Ne érezd magad rosszul emiatt, oké?"

Az alacsonyabb megrázta a fejét, megpróbált oldalra nézni, de a göndör elkapta az állát.

"Minden rendben van, Louis."

"Nem, nincs... Ez olyan zavarbaejtő..." Suttogta.

A fiatalabb megforgatta a szemeit.

"Szerintem az egészséged fontosabb, mint az, hogy milyen undorítóan néz ki valami."

Louis duzzogni kezdett.

"Annyira undorító volt?" Kérdezte.

"A hányás mikor nem volt az?" Kérdezett vissza nevetve Harry

Louis nyelvet öltött, mielőtt játékosan arrébb tolta a magasabb fiút, szinte belelökve a pocsolyába maguk mellett.

"LOU!" Kiáltott Harry, míg a másik a kocsi felé kezdett futni, hangosan nevetett. Felsikoltott, mikor a göndör utolérte és elkapta a derekát és a karjaiba vette.

"Tegyél le Harry!" Kiabált hangosan kacagva, a többiek pedig a kocsiból nézték őket.

"Azt hiszem, hogy jobban érzi magát. Ez jó jel, nem? Talán csak ideges volt." Mondta Liam, a többiekre mosolygott.

"Olyanok, mint egy boldog párocska." Motyogta a fekete hajú.

"Mi volt ez, haver?" Kérdezte Niall, ahogyan befejezte az evést és a kukának hívott zacskóba tette az egykori szendvics csomagolását.

"Semmi" Válaszolt Zayn

A göndör elcipelte Louist a kocsiig, mindketten kuncogtak, ahogy visszaértek. Teljesen figyelmen kívül hagyta az a különleges szúró érzést a hasában, mindössze ragyogóan mosolygott.

"Jól vagy, Louis?" Kérdezte a szöszi.

Louis bólintott, nem is beszélve arról, hogy éppen az ő szendvicse miatt lett rosszul.

Paul hátra pillantott egy szó nélküli kérdés erejéig, a kék szemű pedig ismét bólintott.

"Jól vagyok Paul, köszönöm." Mondta, mielőtt Harry vállára dőlt volna.

"Akkor vissza az útra." Mondta az idősebb férfi, mielőtt visszahajtott az autópályára. Ez a kijelentés juttatta a fiúk eszébe, hogy hova is tartanak éppen. Louis lehunyta a szemeit, remélte, hogy anélkül lesz vége a találkozónak, hogy fel kellene fednie a titkát.

Mit szólnának hozzá?

Vajon az abortuszt akarnák erőltetni?

Nem, nem hagyná, hogy rávegyék.

Ahelyett, hogy pánikba esett volna úgy döntött, hogy inkább hagyja, hogy az álom elragadja. Legalább nem fog a találkozón gondolkozni.

Így is úgy is el kell mennie.

És nem tudja megjósolni, hogy mi lesz.

Egy kezét a hasára simította, óvatosan masszírozta. Még mindig fájt kissé.

Újra lehunyta a szemeit, álomba merült.

.

.

.

"Akarsz táncolni, gyönyörűm?"

Szőke haj, hosszú és kócos. Nagy kék szemei, fényes ajkak. Gyönyörű.

"Miért is ne?" Válaszolt.

Vörös orcák, csúszkáló kezek, torokköszörülés.

A lány kezei a hajában, a hangja a fülében, nyögések.

"Menjünk innen."

Homályos. Minden forog.

De várjunk.

"Harry hoz nekem inni..."

"Gyere velem."

Testek közelebb, még több érintés, égető forróság, forró forró forró, nyögések, túl jó érzés, oké, menni fog.

Botladozás. Megdöbbenés.

"Gyerünk már."

Rángatás, húzás, nevetés.

Annyira szédült.

Nem kap levegőt.

"Harry? Haz, nem érzem jól mag..."

"Ssssshhh."

Sötétség.

.

.

.

Louis hirtelen ébredt fel, körülnézett, hirtelen úgy érezte magát, mint aki eltévedt.

"Jól vagy?"

Zaynre pillantott, aki őt bámulta.

"Igen..." Motyogta.

Mi volt ez? Ki az a lány? Milyen fura álom...

Aztán Niallre nézett. Niall mondott valamit egy lányról. Egy szőke lányról... A klubból.

Aki kirángatta az épületből.

Kénytelen lesz megkérdezni róla Niallt később.

Paul bólintott a biztonsági őröknek, bevezetett a biztonságos parkolóba, keresett egy üres helyet. Leállította a furgont, némán ült. Senki sem szólt egy szót sem.

"Minden rendben lesz srácok." Mondta.

Azzal kiléptek, elindultak befelé. Mindannyian biccentettek a titkárnőnek, aki egy asztalnál ült, épp telefonált.

Útjukat tovább folytatták, egy liftbe léptek, hogy felmenjenek a legfelső emeletre. Kilépve belőle egy hosszú folyosón sétáltak fel, csendben, egy pillantást vetettek a képekre a korábbi és jelenlegi ott támogatott előadókról.

A tárgyalóterem ajtaja csukva volt, Paul pedig halkan kopogott, mielőtt kinyitotta. Bent a feszültség fullasztó volt. Több asztalt toltak össze téglalap alakba. Az egyik végén 5 üres szék. Csendben leültek sorrendben: Liam, Zayn, Louis, Harry és Niall. Louis körülnézett, farkasszemet nézett a nővel, aki furcsán bámulta őt. Nem vette észre, hogy remegett egész addig, míg Harry a combjára nem tette volna a kezét.

"Tudjátok, hogy miért vagyunk itt, fiúk?"

Mindannyian egyszerre bólintottak.

"Tényleg? Érdekes."

"Miért is lenne az?" Kérdezett vissza Zayn.

"Mert ha tudnátok, hogy miért vagytok itt, akkor nem tettétek volna meg, amit tettetek, elsőnek is."

"Ez nem igaz. Nem gondoltuk volna, hogy ezért ide leszünk rángatva. Csak azt mondtuk, hogy tudjuk, miért vagyunk itt. Van egy kis különbség." Ellenkezett Zayn egyre bosszúsabban.

"Ez a hozzáállás neked fog több bajt okozni."

"Akkor mondd meg annak az idióta hajú nőnek, hogy ne nézzen úgy Louisra, mint egy utolsó söpredékre!"

Mindannyian a nőre néztek, ki már azóta bámulta Louist, mióta beléptek.

"Tudnod kellene, hogy miért nézek így rá. Seggfej volt."

Harry keze ökölbe szorult Louis combján, a másik viszont megragadta azt.

"Rendben, nyugodjon meg mindenki, és kezdjük el a megbeszélést."

"Szóval azt hiszed, hogy megússza azt, hogy seggfejnek szólította?" Kérdezte Harry halkan.

"Mit számít ez? Csak beszélgessünk."

Ismét csend telepedett a szobára, mielőtt egy másik ember beszélni kezdett.

"Louis, az előző pár hónapban... Bosszantóbb voltál, mint máskor."

Louis felkapta a fejét, a férfira nézett. A kezét a hasára tette, simogatni kezdte.

"Bosszantó?" Kérdezte csendesen.

"Igen. Az emberek panaszkodtak rád, mert nem pezsegtél épp eléggé, szeszélyes és durva voltál. Lekoptattad a rajongókat, ami egy olyan dolog, amit sosem szabadna megtenned, valamint elrohantál az aláírásról pár hete, anélkül, hogy szóltál volna bárkinek is. A rajongók észreveszik ezeket a dolgokat. Van rá magyarázatod?"

Az ajkába harapott, lenézett az ölébe.

"Én... Öhm.. Beteg voltam." Suttogta.

"Beszélj, Louis. Hol hagytad a csipkelődésed?"

Zayn az ujjait tördelte.

"Beteg voltam!" Mondta már sokkal hangosabban.

"Persze, hogy az voltál."

"Úgy értem: Le tudtam volna hányni a rajongókat és az egész asztalt előttem, még több figyelmet kapva, ahogyan akarják." Mondta, oldalra döntötte a fejét.

A régi, szemétkedő Louist akarták?

Megkapják.

"Rendben. Nos... Volt előtte is valami. Amikor megjelentetek egy klubban és csak úgy eltűntél. Aztán nem voltál hajlandó elhagyni a szobádat napokig. Rengeteg találkozóról kimaradtál valamilyen hülyeség miatt. Tudnál nekünk beszélni erről?"

Szóval erről van szó.

Hirtelen visszavett a szájából.

Ha elmondaná nekik, akkor megint csak kést döfnének a hátába. Szóval ha talán később tudnák meg, nem hívnák ribancnak?

"Nem, uram. Nem."

Hallotta a lélegzetek elakadását, mindenféle zajt a felháborodás kinyilvánítására, valaki még az öklét is az asztalba csapta.

"Nem?" Kérdezte egy másik férfi az asztal mellől.

"Nem." Ismételte meg Louis.

"És miért nem?"

"Személyes."

"Mint a menedzsmentetek, szerintem van jogunk tudni."

Van joguk tudni? Van joguk tudni, hogy mi történt vele? Van joguk arra, hogy tudják, hogyan ért hozzá, hogyan nevetett rajta, hogyan..

"Nem, nincsen." Mondta a szavait kissé keményebben, mint akarta volna.

"És akkor mi a helyzet a kis vakációddal?! Mi a helyzet azzal, mi?!"

Világos volt, hogy a találkozó csak lefelé húzta őket, mégpedig gyorsan.

"Ne merjen kiabálni vele!" Szólalt fel Niall, egyáltalán nem tetszett neki.

"Beszélj, Louis!"

"Szünetre volt szükségem."

"Szóval csak úgy elmentél!?"

Ez a nő volt korábbról.

"Mint a tagja ennek a csoportnak kötelességed úgy viselkedni, ahogyan mi mondjuk, és nem tudom, hogy mi a rohadt élet történt veled mostanában, de úgy viselkedsz, hogy az elfogadhatatlan! Szakszerűtlen és nincs jogod hozzá!"

"FEJEZZE BE A KIABÁLÁST VELE!" Emelte fel a hangját Niall, kezdett ideges lenni.

"Ne kiabáljon, fiatalember! Nagyon kilógsz a sorból. Rengetegen közületek!" Ordított a nő.

Valaki más is megszólalt még.

"Rengeteg pénzt fektettünk a ti karrieretekbe, és elvárjátok, hogy mindennek jó következményei legyenek."

Louis ökölbe szorította a kezét.

"Tudom, oké?! Sajnálom, de tényleg szünetre volt szükségem, a dolgok rosszul sültek el és haza kellett mennem, ráadásul csak egy hét vo---"

"Egy hét tele elmaradt fotózásokkal, dedikálásokkal és interjúkkal. Ez nagyon sok. Tudom, hogy te nem foglalkozol ve---"

"Persze, hogy foglalkozok vel---"

"Nem eléggé, hogy azt csinál, amit mondunk. Szabadságot akarsz? Csak mondd és akkor elengedünk. Isten tudja, talán nem is történne sok változás a hangod nélkül."

És akkor minden kiabálás és felfordulás megszűnt. A téma már halott volt, mindenki a nőt nézte tágra nyílt szemekkel, Louis pedig lassan elsüllyedt a székében.

"Ne nézz ilyen döbbenten. Ez csak az igazság. Szóval emlékezz, ha még egyszer így viselkedsz könnyen le lehet cserélni egy sokkal tehetségesebbre."

Louis nagyot nyelt, Liam pedig ekkor robbant fel. A többiek megugrottak a szobában a meglepettségtől.

"Hogy merészelted?! Ne merj ilyet mondani rá! Ne hidd azt, hogy csak ülnénk és hagynánk, hogy lecseréld Louist! A mi Louisunkat?! A testvérünket!"

Lecserélhető.

Ő lecserélhető.

"Azt hiszed, hogy csak ülünk itt és hagyjuk, hogy ilyeneket mondj az egyik legkedvesebb emberről akit ismerek?! Az egyik legszebb és legédesebb emberről ezen a rohadt világon?! Az egyetlen önzetlen és gondoskodó...!" Folytatta Liam.

A nőnek igaza volt.

Nem tud énekelni.

Soha nem is tudott.

Sosem volt elég jó.

"Azt mondod, hogy nem volt joga? Azt, hogy nincs jogunk? Nem, te rémes nőszemély! Neked nincs jogod!"

Úgy értem, kit akarsz átverni?

Ő csak egy hulladék kölyök Doncasterből, aki millióknak énekel?

Nem kéne itt lennie.

Nem kellett volna idáig jutnia.

Harry látta, ahogyan Louis egyre jobban és jobban magába süllyedt. A gyomra görcsölt, az elméje csak azt ismételgette, amit a nő mondott neki.

És érezte a göndör szemeit magára tapadni.

"Louis tehetséges és tud énekelni, mindig is jó munkát végzett! Vannak rajongói akik szeretik és imádják őt! Mindannyian törődnek vele! Szomorú, hogy nem látod, hogy mennyire csodálatos is..."

Nem kellene itt lennie.

Nem tud énekelni.

Tehetségtelen.

El kell tűnnie innen.

Louis gyengén ugyan, de felállt, mire mindenki elcsendesedett.

"Fejezd be, Liam.." Mondta komoly arccal és nyugodt arccal. Nem szabad sírni látniuk.

"Igazad van. Tehetségtelen vagyok. Nem tudok énekelni. Idegesítő vagyok. És még seggfej is. Lecserélhető vagyok. Szóval elmegyek, jó? Nem fogok több problémát okozni, nem beszél rólam többet a sajtó és ne fogok beperelni senkit, vagy ilyesmi. Csak elmegyek. Felmondjuk a szerződésemet és már el is tűntem."

A többiek álla leesett, ahogyan Louis állapota leromlott, konkrétan kirúgatta magát mindenki szeme láttára.

"Lou---"

"Köszönöm, hogy együtt dolgoztatok velem idáig. Sajnálom." Suttogta, mielőtt fellökte maga mögött a székét és kirohant.

"Louis!" Hallotta, hogy Harry utána kiabál.

"Louis állj meg!" Kiáltott Zayn is és utána futott.

Louis szemei elhomályosodtak, ahogyan kirohant, tudomást sem véve a bandatagokról, mielőtt összeütközött valakivel.

Megpróbált elfutni, de valaki a karjaiban tartotta.

Felnézett, s Simont látta, hogy öleli őt, arca aggodalmat tükrözött.

"Louis? Louis, mi történt?" Kérdezte, a másik pedig lehajtotta a fejét.

"Miért engedtél ide?" Motyogta

Simon lehajolt, hogy megpróbálja jobban hallani őt.

"Mit mondasz?" Kérdezte.

Hangos kiabálást hallott a szobából a folyosóra szűrődni.

"Miért mondtál igent nekem? Miért vagyok a bandában?"

"Louis... Nem értem..."

"Nem tudok énekelni, Simon! Tehetségtelen vagyok és csak visszatartom a fiúkat, lecserélhető vagyok, szóval kilépek, sajnálom, én---"

"Kilépsz? Louis---"

"Jobb lesz, így... Igaz...?"

Hatalmas, könnyes szemekkel nézett fel az idősebb férfira. Annyira gyorsan lélegzett... Nevetni kezdett.

"Jobb lesz, ha elmegyek, hiszen ha a dolgok velem kapcsolatban napvilágra kerülnek az emberek már nem lesznek itt, hogy elítéljenek, el tudok rejtőzni, és soha többé nem jövök vissza, soha, és---"

"Louis--"

"Szóval jó ez így... Kicsi, kövér és csúnya, tehetségtelen öreg Louis csak úgy eltűnik... Eltűnök, megígére---"

"Louis fejezd be---"

Nem tudta kezelni. Túl sok dolog történt, nem volt szükségük rá, a hasa pedig rémesen fájt.

A zokogás utat tört elméje felett, ő pedig durván ellökte magától Simont, majd a legközelebbi fürdőszobába rohant.

Simon csak nézte, ahogyan elrohant, majd a szobába sietett, ahol káosz tombolt.

"Mi folyik itt?!" Kérdezte idegesen.

"Hova ment Louis?" Kérdezte Harry, ahogyan felállt.

Simon csak ezzel tudott foglalkozni. El kell jutnia Louishoz.

Kinyújtotta a kezét Harry felé, hogy elhalgattassa, hisz csak folytatta a kérdezősködést.

"Hogyan történt meg az, hogy Louis konkrétan hiperventillált a karjaimban? Mi. Történt. Itt?!"

Harry az ajkába harapott.

Louisnak fájt valami. Mennie kellett.

"Mondd csak el, amit Louisnak mondtál!" Köpte Niall, az arca vörös volt a dühtől, a szék karfáját szorongatta.

"Idiótán viselkedett az utóbbi időben. Az eltűnései, meg ilyesmi, szóval elmondtam neki, hogy lecserélhető." Felelte a nő.

"Mondj el mindent! Mondd, hogy azt mondtad, hogy Louis nem tud énekelni, és azt, hogy találsz valakit a helyére, aki tehetséges! Ne felejtsd el ezt sem!" Kiabált Zayn.

"Aztán Louis csak magára vállalta ezt a sok szart! Azt hiszi, hogy igaz! Kilépett!" Tette hozzá Liam is, kezei ökölbe szorultak.

"Louis után megyek." Mondta Harry.

"Ülj le Harry. Hagyd Louist lenyugodni. Beszélnünk kell erről, most!"

Harry dühösen sóhajtott, visszaült a székébe.

Aztán Simon a neki fenntartott székhez lépett, leült rá.

"Azzal, hogy azt mondtátok, hogy Louis nem való ebbe a bandába nem csak őt sértettétek meg, de a többieket is, emellett engem is. Tudtam, hogy mit csinálok, amikor egy csoportba rendeztem őket. Megkérdőjelezitek a döntésemet?"

Aztán csend lett.

"Válaszoljanak!" Követelte Simon.

"De mégis milyen jogon mondják ezt annak a srácnak, akit én választottam? Hol lennének nélküle? Mindannyian ennek a bandának a tagjai és valószínűleg a legközelebbi Nando'sban dolgoznának, ha nem lenne az ő tehetsége is ez közt a 4 fiú közt!"

Harry végignézte az egészet, de nem igazán figyelt oda. Ehelyett inkább írt Louisnak, csak azért, hogy hallja a telefonját megrezzenni mellette. Kihúzta a széket, keresni kezdte a telefont, ekkor pedig valamit meglátott.

Vért.

.

.

.

Louis összegörnyedt, a rátörő fájdalomhullámoktól zihált. Úgy érezte, mintha kések döfködnék újra és újra. A fájdalom perzselő volt és folyamatos, mélyen nyögött, miközben a fürdőszoba falának támaszkodott.

Annyira fájt, Istenem, annyira.

Lassan egy WC fülke felé indult, mivel úgy érezte, hogy nedves. Különben is, miért fájt ennyire, bármi is volt ez?

Óvatosan kigombolta a sötét nadrágját és ekkor meglátta. Vér.

.

.

.

Harry felugrott a székből, szinte Niall ölébe esett, ahogyan felsikított. Szó szerint. Nem!

Nem nem nem nem nem!

"Harry, haver, mi---"

A göndör kitámolygott a szobából, zihált.

"Louis?!"

Nehezen ejtette ki a nevét, sípolva vette a levegőt, tüdejével harcban állt.

"Louis?!" Kiáltotta, ahogyan a folyosón rohangált. "Louis hol vagy?! LOUIS!"

Hallotta, ahogyan a többiek utána kiabálnak, de nem foglalkozott vele. Az egyetlen ami számított az Louis volt.

Louis vérzett... Louis vérzett, terhes volt, és nem volt nála a telefonja, ő VÉRZETT és TERHES volt.

"Louis!"

.

.

.

A lábán futott le a vér, az alsóját már régen átáztatta. Sokkolva bámult magára egy ideig, mielőtt visszahúzta a nadrágját, a telefonjárt nyúlt. Nem volt ott. Ahogy kihúzta a kezét a hátsó zsebéből az is teljesen véres volt. Lenézett a lábai elé: Ott is vér.

Vérzett.

Vérzett, fájdalmai voltak, és nem volt nála a telefonja. Lassan az elválasztó fal mellé csúszott, leült.

A fájdalom csak nőtt.

Kiabálni kezdett, bárkinek. Segítségre volt szüksége.

Semmi sem volt rendben. Ennek nem kellett volna megtörténnie.

"Harry..."

.

.

.

Harry minden kis szobába benézett, de vagy nem volt ott senki, vagy csak épp Louis nem.

“LOUIS!!!”

.

.

.

Túl sok volt a fájdalom. Túlságosan sok. Rémesen fájt, nem tudott lélegezni, már az is fájt, hogy levegőt vett és szédült... Fájt. Vonaglott a fájdalomtól, a csempét teljesen összekoszolva a mellékhelyiségben. Teljesen egyedül volt, vérzett, senki nem volt ott.

Mindig is egyedül volt.

És most, hogy kilépett... Örökre egyedül lesz.

Csak ő. Egyedül ő.

"Louis?!"

Harry.

Harry!

"Harry! Itt vagyok Harry!"

"Louis hol vagy?! Lou!"

Oh Istenem, nem hallja! Mi van, ha nem is nézi meg a fürdőszobát?! Mi van ha... Mi van ha itt vérzik el?

"Harry..." Nyögte, a fájdalom úgy tűnt, hogy megháromszorozódott.

Nagy levegőt vett és felsikoltott. "Itt vagyok, Harry!"

.

.

.

“Itt vagyok, Harry!”A göndör a fürdőszoba felé nézett és odarohant. Elcsúszott a véren, a padlóra esett. Nem vette észre, hogy min is csúszott meg, míg ki nem nyitotta a szemeit, megpróbált felkelni, de nem találta az egyensúlyt. Maga alá nézett, s a lélegzete is elakadt.

"Jézusom.."

Hallotta a nyüszörgést az egyik fülke felől, odáig mászott, szinte összeomlott, ahogyan meglátta Louist összegömbölyödve, a saját vérében.

"Add a kezed, Louis! Kihozlak innen!"

Gyengén bólintott, majd felé nyújtotta a kezét. Harry megragadta azt, magához rántotta az idősebbet.

Louis felszisszent a fájdalomtól, erősen az ajkába harapott és próbált nem sírni. Ha sírt volna, akkor egyenlő lett volna azzal, hogy feladja... Nem adhatta fel, hiszen...

Harrynek lassan sikerült felállnia, így lehajolt, a karjaiba kapta Louist menyasszonyi stílusban. A kisebb a nyakához hajolt, nyöszörgött, kínjában reszketett. A göndör megkerülte a vért, így nem esett el újra, esetlenül kacskaringózott el az ajtóig.

"Minden rendben lesz, Louis, hallasz engem?" Suttogta kétségbeesetten, ahogy kirohant a fürdőből. Próbálta figyelmen kívül hagyni a hangokat, ahogyan a vér a padlóra csöpögött.

"Hívjanak mentőt!" Kiabált Harry. "Valaki segítsen!"

Louis rengeteg vért veszített, és annyira gyorsan. A göndör az életét tartotta a kezeiben.

"Hallasz engem, Louis?"

"Igen, Hazza..." Suttogta lihegve. Annyira szédült...

Valaki kinézett egy irodából, csupán egy pillantást vetett rájuk, de azonnal megragadta a telefonját.

"Mi történik itt?" Kérdezte valaki más.

"Te szent isten!"

Akkor Harry visszaért volna a szobába, ahol mindenki más volt. A pillanatban, ahogy belépett valaki felsikoltott. Niall visszaesett a székébe, miközben Liam azonnal a mentők számát kezdte tárcsázni.

"Jézusom, Louis!" Kiabált Simon, azonnal felugrott a helyéről. Harry leült továbbra is a karjaiban tartva Louist. Túlságosan remegett ahhoz, hogy állni tudjon.

"Rendben leszel, érted Louis? Nem lesz semmi baj. Gondolj a testvéreidre, gondolj a mosolyukra. Az anyukádra... A rajongókra... Gondolj bármire, csak ne a fájdalomra..."

Próbálkozott, de tényleg túlságosan fájt.

"Fáj, Hazza..." Suttogta, a szemei lecsukódtak, teste elernyedt.

Harry tartotta Louist, mintha csak az élete múlna rajta, némán zokogott, az ölében tartottat bámulta, aki ijesztően sápadt volt és még mindig... istenem nem nem nem nem nem! Az ő Louisa... Az ő Louisa nem volt jól, semmi nincs jól... nem nem nem nem!

Zayn a barátjukra meredt, ki bénán feküdt a göndör karjaiban, mielőtt összeesett volna mindenki mást is megijesztve a szobában.

"Hívd a mentőket újra! Túl sokáig tart! Le kell vinnünk Louist a földszintre, így gyorsabban megkapja a segítséget! Harry? Harry. Jó, Niall, lélegezz és menj, segíts Zaynnek! A többiek folyamatosan hívogassák a mentőket! Liam, ellenőrizd Louis pulzusát!"

Liam eleget tett a kérésnek, botladozva ugyan, de letérdelt Harry elé, az ujjait a fiú nyakára helyezte.

"Még dobog, oh köszönöm istenem, még ver.. gyengének tűnik talán, de nem tudom, Simon nem tudom, hogy milyen erősen kellene vernie!"

"Köszönöm Liam!" Mondta, mielőtt Harry mellé állt.

"Harry? Le kell vinnünk Louist a földszintre, a parkolóba, hogy gyorsabban segítséget kapjon, ha ideérnek. Érted?"

A göndör bólintott, majd felállt Louis elernyedt testével a karjaiban. Csak bámulta a sápadt arcát, a szeme fehérjét még látta félig nyitott szemhéjain keresztül. Minden annyira gyorsan történt... Hirtelen már a liftnél voltak, mikor pedig kiszálltak belőle már hallották a mentő szirénáit. Harry nem hallott vagy látott semmit, egyedül csak Louis. Hallotta, ahogyan röviden, egyenletlenül lélegzett, figyelte, ahogyan a teste remegett a fájdalomtól. Még mindig nem vesztette el teljesen az eszméletét. Hallotta halk nyögéseit, ahogyan egyre csak fehéredett, a vér még mindig folyt végig rajta.

Aztán ott voltak a kezek, akik el akarták venni tőle, rájuk akart kiabálni, hogy ne merjék megérinteni az ő Louisát... Az ő Louisa, ne vegyék el tőle Louist... kérem...

De azért voltak itt, hogy segítsenek neki. Az emberek szemébe nézett, ahogyan elvették őt tőle.

Nézte, ahogyan rászíjazták egy hordágyra, maszkot tettek az arcára, ellenőrizték a pulzusát, majd a mentőbe tolták. Követni akarta őket, de Simon visszatartotta, szinte visított neki, hogy engedje el. Gyorsan felugrott az orvosok mellé, mielőtt becsukták volna a mentő ajtaját és elhajtottak volna. Gépek csipogtak, a mentősök sürgölődtek a kis helyen, aztán eszébe jutott.

"Terhes..." Suttogta, mire mindenki felé fordult, elborzadtak.

"Gyorsabban! Gyorsabban el kell jutnunk innen! Fenn áll a vetélés veszélye!" Kiabált egy orvos, míg a másik még több vezetéket vezetett az apró, fehér testbe.. Minden egyre rémisztőbbé vált, ő pedig még mindig vérzett.

"Miért nem szóltál előbb?"

"Én..Én csak pár napja tudtam meg... Senki más nem tudta rajtam kívül... és amíg ébren volt nem akartam még jobban stresszelni őt azzal, hogy ilyesmit mondok és---"

"Semmi baj, rendben van! Mindent megteszünk!"

Aztán egy halk, gyenge hang szólalt meg.

"Haz... Hívd Dr. Minnie-t, ő tud segíteni..."

A göndör odanyúlt, megragadta Louis apró kezét, aki gyengén megszorította azt.

"Mi is ismerjük. Jelentkezz be és figyelmeztesd a doktornőt!" Kiabált egy újabb mentős a másiknak.

"Louis... Semmi baj sem lesz, úton vagyunk a kórházba! Rendben, Louis?"

Az idősebb bólintott, a szemei ismét lecsukódtak, a feje oldalra billent.

"Neeeem, Louis... Nem.." Suttogta a göndör.

Csak bámulta az eszméletlen barátját, bármilyen hosszú ideig is tartott az utazás. Végül bekanyarodtak a kórházba, ahol az orvosok már várták őket. Minden egy perc alatt történt, már el is szakították őket egymástól. Harry igyekezett tartani a tempót, de valaki megállította.

"Nem mehet oda, uram."

"Nem, de szüksége van rám, én---"

"Tudom drágám, tudom. Engedd, hogy segítsenek rajta, jó? Hadd végezzék a munkájukat." Harry a fáradt nővérre pillantott, majd hátralépett, figyelte az üres arcokat, ahogyan elvitték mellőle. Hosszú ideig állt ott, mielőtt egy várótermi székre rogyott volna, arcát a kezeibe temette.

A reszketés a gyomrában kezdőtött, majd a mellkasát és a vállát is rázta, végül a fejét, kitört belőle a zokogás. Elvesztette az időérzékét, ahogyan arcát a kezeiben tartotta, lassan páran megjelentek mellette. Hallotta Niall megnyugtató hangját, de nem jutott el az agyáig. Louis lehet, hogy most haldoklik. Nem veszíthette el Louist.



Harry kinyitotta a szemeit, és figyelte, ahogyan könnyei keveredtek rajta a vérrel, majd a földre fröccsent alatta.