7. fejezet

Órák teltek el, de minden olyan homályos volt. Niall megnyugtató szavakat suttogott Harry fülébe, de már régen nem értette meg, hogy miről. Liam Zayn mellett állt, megpróbált közel kerülni hozzá, vagy megérinteni, de nem volt szerencsére. Zayn senkit sem engedett közel magához, az egyik sarokban gubbasztott. Már egy privát váróterembe mentek, hiszen már többször is megpróbálták filmezni vagy fotózni őket. Az egyik törött kezű lány üvöltése éppen elég volt, hogy felkorbácsolja a kedélyeket.

Harry maga elé bámult, a könnyek csíkokként száradtak az arcára, valamint hasonlóan a vér is. Kezei ölébe lógtak, körmei lenyomatai bőrébe vájtak, ahogyan lassan már egy órája szorította ökölbe. Simon a recepción beszélt a felelős nővérrel már milliomodik alkalommal, de semmi hírt nem hallottak. Kint több száz ember közt terjedt el, hogy Louis kórházban volt. A rajongók pánikoltak. A Twitter és a Tumblr már a hírekkel volt tele.

Senki sem tudta, hogy mi a baj, a részletekről még mindig keveset tudtak, de ez egyáltalán nem segített az ott kialakuló hisztérián.

Bent a kórházban viszont minden csak rosszabb volt, persze a maga módján. A fiúk szívében az érzés túl fájdalmas volt, lélegezni is alig lehetett. Úgy érezték, hogy inkább vetnék ki magukat a várakozó tömegbe, minthogy a szörnyű csendbe, leplezett káoszba burkolózzanak. Harry egészen addig nem volt tisztában zihálásával, míg Niall kezei közé nem vette arcát, szinte kiabálta, hogy figyelmét elérje.

"Harry?!" Nyögte az ír szőkeség, kék szemei hatalmasak voltak és könnyesek.

A göndör kinyitotta a száját, hogy válaszoljon, de torkát lezárták. Hangja fojtogató volt, mielőtt köhögni kezdett volna. Niall megveregette a hátát, míg a többiek aggodalmasan nézték a jelenetet.

Liam észrevette a kis víztartályt a sarokban, így poharat ragadott a kezébe, feltöltötte azt, majd Harry remegő kezeibe adta. A szőke inkább úgy döntött, hogy elveszi tőle, a fiatalabb fiú ajkához tartja, ki pedig belekortyolt. Miután befejezték az ír fiú visszaadta a poharat aggódó testvérüknek, az pedig kidobta, leült néhány méterre Zayntől a földre.

Simon ekkor tért vissza a szobába.

"Megyek és megpróbálok hatni a kintiekre. Niall, te közben figyelj Harryre, Liam, te pedig Zaynre. Maradjatok erősek srácok. Louis erős, biztos vagyok benne, hogy bármi is a baj, minden rendben lesz vele."

És ezzel újra kisétált, egyedül hagyva a fiúkat. Zayn ekkor végre felállt.

"Cigiznem kell." Motyogta.

Harry átnézett rajta, majd realizálta a fekete fiú remegő kezeit. Zayn követte a tekintetét, lenézett rájuk, majd a farmerkabátja zsebébe dugta. Liam is felállt.

"Veled mehetek?" Kérdezte halkan.

Zayn vállat vont, mielőtt elindult volna a recepcióra.

"Van itt valahol egy hely, ahol egyedül cigarettázhatok?"

A lány az ajkába harapott, majd bólintott és elirányította őket egy privát helyre. Liam pedig készségesen követte őket az eldugott területre. A fekete hajú egy ideig a zsebében turkált, mire megtalálta a doboz cigarettát és az öngyújtót. Keze remegett, ahogy meggyújtotta, nagyot szívott belőle, s lassan fújta ki a füstöt. Válla megfeszült. A másik csak csendben nézte, ahogyan szívja a káros szálat, mielőtt kivette volna a szájából, a földre dobta és rálépett.

"Mi a fa--"

Liam egy hirtelen, szoros ölelésbe rántotta, a másik fiú pedig szinte azonnal vissza is ölelt.

"Mondd, hogy rendben lesz Liam..." Suttogta szavait tompán.

"Rendben lesz, Zayn."

"Ígérd meg!" Követelte

"Megígérem."

"Úgy viselkedtem vele, mint egy darab szarral... Aztán megkaptam az esélyt, hogy kijavítsam a hibámat, aztán meg annyi vér volt és---"

"Megbocsájtott nekünk Zayn, emlékszel? Megbocsájtott."

"Hát persze, hogy megbocsájtott! Louisról beszélünk!"

Liam a kezei közé kapta barátja arcát, mielőtt megszólalt. "Louis szeret téged, Louis mindannyiónkat szeret! És megbocsájtott nekünk, szóval a dolgok már jobbak voltak. Ne hagyd, hogy a bűntudat kitérítsen a hitedből, jó? Louis rendbe fog jönni."

A fekete csak bámult rá egy ideig, mielőtt bólintott.

"Oké." Suttogta, mielőtt folytatta. "Sajnálom, hogy így kikészültem, én csak.. Olyan nyomasztó ez a helyzet..."

Ekkor Liam elengedte, majd bólintott.

"Minden rendben. Gyere, menjünk vissza. Aggódom Harryért."

A tekintetük komor volt, ahogyan visszatértek. Niall még mindig ringatta a válaszolni képtelen göndört. Leültek mellettük, s csak vártak. Aztán két pár láb rohanó hangja hallatszott. Megérkezett Eleanor és Danielle. Az idősebb nő még mindig a táncruháját viselte, nyilván rohant ide, Eleanor pedig két különböző cipőt viselt.

"Hol van?!"

"Mi történt?!"

Liam felállt, barátnőjéhez rohant és átölelte.

Eleanor csak tágra nyílt szemekkel állt ott, ideges volt, mielőtt Harryhez sietett volna, letérdelt elé.

"Harry? Mi történik itt....? Hol van Louis...? Jól van...?"

A fiú rápillantott, lassan pislogott, csak nézte, mintha nehezen dolgozta volna fel a szavakat.

"Vér." Suttogta.

A lány ijedtében felkapta a fejét, szemei még tágabbra nyíltak az aggodalomtól.

"Micsoda?" Kérdezte.

"Vérzett." Mondta hangosabban. Danielle kiszakadt barátja kezei közül, Harryvel fordult szembe.

"Mit értesz ez alatt?" Kérdezte a táncos. "Vérzett... Hol...?"

"Tudod, hogy hol." Válaszolt egyszerűen.

Ez után a göndör lassan eltolta Niallt, felállt, s ez volt az első alkalom, hogy láthatták mennyi mindent beborított rajta a vér. Ruháját, kezeit, cipőjét, s még arcán is volt egy kevés.

"Oh Istenem... Oh... Oh édes istenem..." Zihált Eleanor, egy üres székre omlott, kezeivel mellkasához kapott.

Danielle láthatóan elsápadt, térde imbojgott, egyedül Liam tartotta állva.

"Mikor mondta el neked?"

A göndör remegve sóhajtott fel.

"Nem mondta el."

"Akkor hogy---"

"Láttam a...Szóval...A képet. Nem tudja, hogy tudom." Válaszolt.

Visszagondolt a képre, az apró és törékeny életre, mely olyan kényelmesen fészkelt barátja hasában... És talán az az élet már nincs is, hanem az ujjaira, a ruháira száradt...

A légzése hirtelen nyugodtból gyorsra váltott, érezte, hogy lábai összecsuklanak alatta, Niall és Zayn éppenhogy elkapta.

"Lélegezz haver, Harry, lélegezz! Minden rendben Harry, sssh---"

"Nincs. Rend. Ben." Beszélt zihálás közben, a szőke és a fekete pedig szorosan ölelték.

Danielle lassan odalépett, leült mellé a földre, ölelésbe húzta a göndört. Közelebb hajolt hozzá, a lány pedig intett a többieknek, hogy adjanak nekik egy kis teret.

"Harry, drágám, le kell nyugodnod és erősnek maradnod, jó? Nem tudjuk, hogy mi történik most, de ha később megtudjuk Louisnak szüksége lesz rád. Ne hagyd, hogy ez a padlóra küldjön... Állj fel és harcolj. Tudom, hogy túl vagytok terhelve... Mindannyian... De te vagy az egyik legerősebb ember, akivel valaha találkoztam, és szeretném, ha így is maradna."

Harry halkan sírt.

"De olyan nehéz... Én... A legjobb barátom és megöl a gondolat, hogy így kellett látnom... És Istenem Danielle, te nem láttad azt a rengeteg vért... És... A karjaimban ájult el... Azt mondod, hogy maradjak erős, és én próbálkozom, de..."

"És nagyon jól csinálod. Szóval ne most ess össze. Louis rendben lesz, de ott kell lenned mellette, hogy segíts neki.”

"Mindig ott leszek..."

A lány szorosabban ölelte magához. A göndör mindössze bújt hozzá, akár egy gyermek, majd azon kapta magát, hogy meglehetősen gyorsan elaludt. Kimerült. Aztán hirtelen fel is ébredt. Hogyan? Pedig éppen csak lehunyta a szemét. A kiabálás kívülről jött. Azonnal felismerte a hangot.

"Mi az, hogy nem tud pontos részleteket?! Az anyja vagyok! Jogom van tudni mindenről, ami történik vele!"

"Hölgyem, kérem nyugodjon meg, ez minden, amit mondha---"

"Akkor szerezzen valakit, aki meg tudja mondani, hogy mi történik a fiammal, vagy---"

"Jay!" Kiabált Harry ezzel halálra ijesztve Daniellet.

Aztán a kinti kiáltások sorozata megállt, Jay lépett be dühösen, rémülten a szobába. A göndör felállt, odaszaladt hozzá. Az anya éppen egy pillantást vetett véres ruháira, mielőtt felsikoltott volna. A kezeivel a fiú ingébe markolt, szemei könnyekkel teltek meg.

"Harry, édesem, mi történt?! Hol van?! Hol az én kicsikém!?"

"Úgy gondoljuk, hogy még a műtőben lehet, vagy ilyesmi, fogalmunk sincs róla. Nem mondanak el nekünk sem---"

"Akkor menjünk és derítsük ki!"

Ekkor az előtte álló véres arcára nézett, még tovább sápadt.

"Vérzett." Suttogta Harry.

"Honnan?"

Az ajkába harapott, bólintott, mielőtt megszólalt volna. "Tudok...róla. Láttam a fürdőszobában."

Liam, Niall és Zayn zavartan néztek egymásra. Ez volt a második alkalom, hogy Harry azt mondta, hogy tud valamiről, és tényleg fogalmuk sem volt, hogy mi történik.

"Miről beszélsz? Azt mondogatjátok, hogy tudtok valamit... Tudtok valamit, amit mi nem? Louisról?" Kérdezte Liam halkan.

Harry rápillantott egy másodpercre, majd újra Jayre.

"Nem tudta, hogy tudok róla." Suttogta.

"Dani, te tudod miről van szó?"

A lány ruhája szegélyével játszott idegesen.

"Li, én---"

A váróterem ajtaja kinyílt, egy fehér köpenyes férfi lépett be egy orvosi diagrammal a kezében. A szobában csend támadt, ahogy mindenki felé fordult.

A férfi mindenkit végigkérdezett, hogy kik ők, a göndör pedig mély levegőt vett, lehunyta a szemeit, igyekezett nem összeomlani. Louisnak még szüksége volt rá. Hogy ott legyen vele, és---

Jay szorosabban ölelte, próbálta megnyugtatni a fiút és magát egyidejűleg. Aztán megszólalt.

"Sok vért veszített, de sikerült stabilizálnunk. Az intenzív osztályon van és eszméletlen. Szerencsére a baba rendben van---"

"A micsoda?!" Kérdezte Zayn, ő, Liam és Niall azonos sokkba kerültek.

Eleanor a kezei a szájához emelkedtek, Danielle szemei lecsukódtak.

"A baba?" Tisztázta le az orvos, mielőtt végignézett a különböző arckifejezéseken. Nagyot sóhajtott.

"Nem tudom, hogy mi folyik itt, de nem, ismétlem nem: Mr. Tomlinson semmilyen harag, vagy viszály, meg a hasonlók közelébe nem kerülhet. Dr. Minnie, a kirendelt orvosa még a szobájában van és vizsgálja."

A doktor ezután Harryre nézett, majd Jayre.

"Kérem, ültessék le a fiatalembert."

Jay nem is vette észre, hogy Harry lábai ismét kezdték feladni a szolgálatot, alapvetően csak ő tartotta. Niall és Zayn felugrott, hogy segítsenek neki leülni, miközben az orvos oda lépett. Gyorsan felmérte az állapotát, majd távolabb lépett.

"Aludnia kell. A nap stressze lefárasztotta." Állapította meg, mikor a göndör újra remegni kezdett.

"Sőt, talán egy kis késleltetett reakciója is van. Bejelentjük a betegek közé és majd küldök egy nővért, hogy vezesse egy szobába. Inenntő--"

"Én is nővér vagyok. Sajnálom, hogy nem ismertem fel a jeleket... Az én fiamról beszélt az előbb, és..."

Az orvos elmosolyodott, hogy megnyugtassa.

"Semmi baj, Mrs. Tomlinson. Biztos vagyok benne, hogy tudja, mit kell tennie. Nem tudja majd meglátogatni a fiát egy pár óráig, mindössze azért, hogy a szobát segítsünk neki megszokni. Ez alatt az idő alatt legjobb lenne, ha szereznének Mr. Stylesnak pár tiszta ruhát."

A nő bólintott.

"Az én nevem Dr. Smite, ha bármire szükségük van, de Dr. Minnie is nemsokára itt lesz. Köszönjük a türelmüket. A nővér úton van."

Zayn lenézett, azon gondolkozott, hogy mégis milyen hülye vicc lehet, hogy Louis terhes... Hiszen végig velük... Volt...

Az orvos kisétált, így egyedül hagyva őket.

Csak bámulták egymást, mielőtt Liam végre megtörte a csendet.

"Louis terhes?" Suttogta.

"Liam, drágám--"

"És te tudtad, nem igaz?"

"Louis mikor jött rá, hogy meleg?" Kérdezte Zayn, mielőtt hozzátette, "És miért nem mondta el nekünk?"

"Annyira rettegett... És ő nem meleg..." Motyogta Eleanor.

A fekete hajú hitetlenkedve nézte, mielőtt újra megszólalt volna; ám a szőke megelőzte,

"De a terhesség nem lehet... Ennyire rejtett... Különösen nem velünk, tudod, egy bandaként..."

Liam a kezeibe hajtotta a fejét.

"Mégis mit képzelt?"

Eleanor felugrott.

"Ne merd őt hibáztatni!" Kiáltotta, hangja hangosabban csengett, mint akarta.

Aztán a szoba csendje teljesen megtört.

"Li, nem érte---"

"A menedzsment meg fog ölni---"

"Őt---"

Aztán Jay szólalt meg.

"Majdnem meghalt..."

Csend.

"És majdnem elvesztette a babát. Srácok, ti nem ismeritek az egész történetet, és időre van szüksége, amit mindannyian tudunk, hogy nincs neki, de kérlek fiúk, maradjatok vele, könyörgöm. Támogassátok a fiamat. Annyira imád titeket és szüksége van rátok, a múlt sokkal rosszabbul kezelte őt, mint amit megérdemelt. Akartam mondani nektek valamit, hogy... úgy érezzétek, mintha ő mondta volna el nektek, de nem fogok. Ez a múlt, mi pedig a jelenben élünk. Szóval kérlek... Ne tegyétek még rosszabbá az állapotát, mint kellene. Ti vagytok a mindene."

Aztán egy új nővér lépett be.

"Hadd vezessem el önt és Mr. Stylest egy szobába." Mondta halkan.

Jay bólintott, majd a göndörre nézett.

"Harry drágám, megyünk és megszabadítunk ezektől, jó? Fel tudsz állni?"

Időbe telt, de Harry bólintott, kissé imbolyogva, de felállt. Együtt tették meg az utat, lassan és fájdalmasan, míg el nem jutottak a szobába. Jay megköszönte a nővérnek, mielőtt a fürdőszobába vezette, leültette a wc-re. Azonnal elkezdte megszabadítani a véres ruháitól.

"Akarod, hogy segítsek megfürdened, vagy majd te egyedül?" Kérdezte halkan.

A fiú szinte üres tekintete övébe fúródott. Zavaros, zöld szemek.

"Oké, akkor gyorsan megcsinálom, jó?" Kérdezte, majd levette az ingét, a nadrágját, így egy boxerben hagyva. Kivette a telefont a zsebéből.

"Kérlek írd be a jelszót."

A göndör egy ideig csak bámult rá, lassan elvette a telefont, ujjai remegtek, ahogy beírta a kódot. A nő megköszönte, mielőtt elvette a telefont és Annet tárcsázta.

"Hello Anne, én vagyok, Jay. Sajnálom, hogy nem válaszoltam a hívásaidra. Igen Louis...Nos...Egy szobában van, még nem láthatjuk, de él. Harry viszont sokkos-stresszes állapotba került. Nem igazán... Van itt velünk. Meg akartam kérdezni, hogy ide tudnál-e jönni... Megfürdetni. Az egész teste...Louis vérében ázik."

Jay megtörölgette a szemeit, míg a másik anya vigasztaló szavait hallgatta.

"Köszönöm, Anne. Majd én vigyázok a drágádra, rendben? És majd gyakran hívlak, hogy mi van vele."

Jay letette a telefont a mosogatóra, mielőtt megtöltötte vízzel a kádat. Odavezette a göndör fiút, mielőtt megragadta a szivacsot, megmosta arcát, mellkasát, karjait. A vér beterítette az egész testét, hiszen átszivárgott ruháin, a kádban pedig lassan a víz rózsaszínné vált. Jay inkább a feladatot próbálta központba helyezni, nem azt, hogy a saját fiának a vérét mosta le róla. Megmártotta a szivacsot a vízben, megmosta a hasát és a lábait, mielőtt hátrébb nyomta Harryt, hogy a haját is megmoshassa.

"Mindjárt kész vagy drágám, aztán megszárítunk és lefeküdhetsz."

A fiú nem válaszolt, így Jay összevonta a szemöldökét, végigfuttatta kezét haján, majd segített neki felállni. A törölközőért nyúlt, gyorsan megtörölgette a fiút, majd jelezte, hogy másszon ki, így ráadatta a kórházi hálóinget, megfogta kezét, s az ágyába fektette.

A nő segített neki elhelyezkedni, mielőtt megcsókolta a homlokát, letörölgette a könnyeit.

"Csak hunyd le a szemeid Harry, jó?"

És peceken belül már aludt is.

.

.

.

Amikor Jay visszament tudomásul vette, hogy egy vörös hajú nő beszél a csoporthoz. Becsukta maga mögött az ajtót, ezzel mindenki figyelmét magára vonva.

"Jó napot, ön bizonyára Ms. Tomlinson. Doctor Minnie Barnes vagyok. Én vagyok a fia orvosa, és a terhesség alatt valószínűleg az is leszek.

A nő kezet nyújtott, Jay pedig megrázta.

"Foglaljon helyet, ha szeretne."

Jay ezzel csatlakozott a többiekhez, az orvosra szegezték tekintetüket.

"Akkor a lényegre térek. Ha csak egy perccel is később értek volna ide Louisval már elveszítettük volna."

A reakciók különfélék voltak. Zihálás, halálfélelembe való rogyás, csend.

"Majdnem elvetélt, riasztó mennyiségű vért veszített. És miért? Nos, még nem tudjuk a dolgok pontos okát, de a legnagyobb tényező a stressz lehet... Nos akkor nézzük. Egy nagyon kockázatos terhességről beszélünk, mint a legtöbb férfi terhesség. Kiszámíthatatlanok és gyakran instabilak. Igazán szerencséje volt." Tette hozzá halkan.

"Tehát mit tehetünk?" Szólalt meg Jay.

"Minden amit tehetnek az az, hogy támogatják, de gondolom ezt már számtalanszor hallották. Tudom, hogy ki a fia, sőt, tudom, hogy ti mind kik vagytok és ez nem igazán ideális helyzet Louis számára, ellenben nem tudunk sokat tenni ellene. De... Mégis lehet valamit. Korlátozni a stressz mértékét, amit érez. A stressz elkerülhetetlen lesz, de meg kell tanulnia kezelni azt. Szüksége lesz pihenésre. Amennyiben túl ideges les... Nagyon nagy eséllyel kórházba fog kerülni.”

Mindannyiuk szája tátva maradt, elszörnyedtek.

"És ez pusztító hatással lehet mind rá, mind a babára." Tette hozzá.

Mindenki elhallgatott, mielőtt Jay bólintott.

"Rendben van..." Válaszolta a kimerült anya.

"Segíteni fogok Louisnak átvészelni ezt, amennyire csak lehetséges, egy biztonságosabb terhességet nyújtani. Kérem ne habozzanak hívni, ha bármi történik vele. Havonta szeretnék majd vele találkozni megnézni az állapotát. Srácok, kérlek válasszatok ki egy felelőst a bandából, aki felveszi velem a kapcsolatot, hogy beütemezzük a dolgokat, megkönnyítve ezzel mindent Louis számára."

Mindannyian csendben ültek, átgondolták a dolgokat. Csendes kopogás hallatszott, mielőtt Simon visszatért. Végigpillantott a társaságon, majd az orvosra nézett.

"Oh, van hírünk Louisról? Próbáltam kissé csendesíteni a médiát, meg az ilyesmiket. Szóval, hogy van?"

Dr. Minnie végignézett a rémült arcokon, majd bólintott.

"Rendben, Mr. Cowell, ha velem jön, elmondok mindent. A többieknek pedig: Nyugodjanak meg. Nemsokára visszajövök és elvezetlek titeket Louishoz. De egyenlőre tényleg csak pihenésre van szüksége."

Mindannyian bólintottak, Simon és a doktornő pedig elhagyták a termet.

"Krisztusom..." Motyogta Niall, hátradőlt a székben.

Jay felállt, megragadta a táskáját.

"Mindjárt jövök." Mondta halkan, mindenkinek megpuszilta az arcát, majd ő is távozott.

Liam Danielle felé fordult.

"Miért nem szóltál?" Kérdezte.

"Emlékszel, mikor Louis furcsa kábulatba esett, és mikor felébredt velem és Eleanorral akart beszélni?"

Mindannyian bólintottak, bár ő Liamhez beszélt.

"Nos, akkor tudta meg, hogy terhes, és ez váltotta ki belőle. Szinte sokkolta a hír. Így elmondta nekünk, de megkért, hogy nektek ne szóljunk, mivel félt."

"Mitől félt? Miért nem bízott meg bennünk?" Kérdezte Zayn elrendezve a frufruját.

"Mert már eleve mérgesek voltatok rá." Válaszolt Eleanor, mielőtt törökülésbe ült volna.

"Ki az apja?" Kérdezte Liam.

Eleanor és Danielle egymára néztek, gyorsan döntöttek.

"Nem ránk tartozik, hogy elmondjuk." Mondta Eleanor.

"Nincs több titok Dani, kérlek."

"Nincs jogunk hozzá, Liam. Nem fogjuk kijátszani Louis bizalmát. Ha nem mondta volna el az orvos, még most sem tudnátok, hogy terhes. Soha nem mondtuk volna el."

"Akkor Harry honnan tudta?" Kérdezte a szőke.

"Mindig is közelebb voltak egymáshoz, mint mi." Mondta Zayn.

"Harry véletlenül tudta meg, ne játszd ki ezt a kártyát!" Csattant fel Danielle.

"Ha Louis felébred---"

"Meg fogod várni, hogy elmondja neked, ezt fogod csinálni. Emlékezz, mit is mondott? Nem szabat idegesítenünk. Most nem."

"Ez nem rajtunk múlik. A menedzsment össze fogja tépni!" Kiabált Niall.

"Mintha nem tették volna már meg... Talán ez az, ami ezt tette vele. Az a nő azt mondta, hogy Louis nem érdemelte meg, hogy idáig jusson..."

Mindannyian Liamre pillantottak.

"Mi történt azon a találkozón?"

"Dani, rémes volt... Azt mondták, hogy rémesen énekel, hogy tehetségtelen, és azt, hogy nem hiányozna, ha elmenne---"

"Akkor ő most még a bandában van?" Kérdezte Zayn.

Eleanorba beleszorult a levegő.

"Mi van?"

"Kilépett.."

"Simon nem engedné, hogy elmenjen! Remélhetőleg, ha az oldalunkon lesz rá fog jönni."

"Én igen."

Mindannyian megugrottak, ahogyan meglátták Simont az ajtóban állni. Belépett, becsukta maga mögött az ajtót és leült.

"Nem megyek bele a részletekbe most, de nyilvánvaló, hogy szükségünk lesz még egy rendkívüli tárgyalásra, ha Louis eléggé rendbe jön hozzá. Tudomásul veszem, hogy az idő nagy részében kemény voltam veletek, de tényleg törődöm veletek, fiúk. Most kimegyek és elrendezem a dolgokat. Beszélhettek róla twitteren, de nyilván nem az egész szituációról. De kérlek mondjatok valamit, ami enyhítene a pánikon. Most nem csak a banda forog kockán, hanem Louis élete is. Már felhívtam valakit, hogy hozzanak nektek váltás ruhákat, meg ilyesmi. Továbbá ez a szoba a tiétek, aludhattok is. Veszélyes lenne most távoznotok. Maradjatok nyugodtak és erősek. Majd hívlak titeket és jövök, ha tudok valamit."

Mind bólintottak, Simon pedig kiment.

“Jézusom..” Szólalt meg újra Niall.

.

.

.

Mielőtt kinyitotta volna a szemeit a kezét nyújtotta a hasához, az apró dudort kereste, melyet ugyan senki nem vett észre, csak ő. Mikor végre megtalálta ott is hagyta a kezét, élvezte, ahogyan fel-le mozog.

Nem tudta miért, de megkönnyebbült.

Még mindig nem tudta, hogy mit érez az iránt a baba iránt.

De... Még mindig leírhatatlanul jó érzés volt tudni, hogy nem ölte meg a gyerekét. Talán mindent tönkretett volna, ha azt az apró életet kivették volna belőle, mely még mindig ott volt és küzdött vele.

Néhány pillanat múlva kinyitotta a szemeit, azonnal az anyján akadt meg a szeme, ki az ágya mellett aludt.

Kinyitotta a száját, hogy hozzá szóljon, de csak krákogás és köhögés hagyta el a száját. Jay azonnal kinyitotta a szemeit, megragadta az éjjeli szekrényen lévő vizet, segített neki felülni és inni.

Mikor abbahagyta az ivást mindketten csak bámultak egymásra, mielőtt lassan átölelték volna egymást.

"Louis, úgy aggódtam..." Sírt halkan az anya.

"Még mindig bennem van, ugye...? Elvesztettem? Még mindig érzem azt a kis dudort ott, tévednék?"

A szívmonitor hangosan csipogott, ahogyan a szíve gyorsan kezdett verni.

Jay elhúzódott, könnyes csókokkal lepte el fia arcát.

"Igen, Boo... A baba még veled van."

Louis karjaiba borult, az anyja pedig csak tartotta még úgy is, hogy elég kellemetlen volt a helyzet.

"A többiek rendben vannak, és itt vannak... Kivétel Harry."

Louis felkapta a fejét, mielőtt visszaesett volna, szédült. Annyira gyenge volt.

"Mi történt vele?" Kérdezte a félelemtől tágra nyílt szemekkel.

"Ő... A fiúk elmondták, hogy a fürdőben találtak rád, ő a kezeiben tartott, mikor elájultál. Te... Az egész testét a te véred borította, és azt hiszem, hogy ez az egész traumatizálta. Kapott egy szobát, ahol most alszik, hogy ne omoljon össze teljesen.”

"Ó, Harry..." Suttogta Louis.

"Igen, még alszik... Legalábbis aludt, mikor utoljára megnéztem. Reggelre valószínűleg jól lesz."

Louis bólintott, visszafeküdt az ágyába, továbbra is fogva anyja kezét, szeme megrebbent.

"Mióta voltam eszméletlen?" Kérdezte.

"Már egy ideje, de késő van. Pihenj egy kicsit, jó? Most használd ki az éjszakát pihenésre, holnap meg majd találkozhatsz a fiúkkal, Danival és Ellel, jó?"

"Ők is itt vannak?"

"Természetesen."

Jay megcsókolta az arcát.

"Pihenj. Később jövök."

"Oké..." Motyogta, máris félálomban.

.

.

.

Mikor újra felébredt észrevette, hogy valaki figyeli őt. A szoba sötét volt, de kivette az árnyékot, a nehéz légzést az ajtó csukódása után.

Nem mozdult, várta, hogy ha az a valaki közelebb jön látni fogja, hogy ki az, majd összegyűjtötte a bátorságát.

"Ki van ott?"

Az alak megugrott, közelebb sétált. A mezítlábas alak halkan közeledett felé, ezzel felfedve egy kimerült Harryt szemei előtt.

"Harry!" Kiáltott fel Louis, kinyújtotta felé a kezét, nem érdekelték az infúziók. A göndör megállt az ágy lábánál, Louis pedig a hold fényét használta, hogy megnézze magának.

Őszintén szólva úgy nézett ki, mintha neki is az intenzíven lenne a helye. A haja rendetlen volt, mély táskák pihentek a szemei alatt, vörösek voltak és üresek. És még izzadt is.

"Harry?"

A fiatalabb fiú csak bámult rá, hevesen remegett.

Mindketten csak bámulták egymást, az egyetlen hang ami betöltötte a szobát Louis szívmonitorának a hangja volt. Harry rémesen érezte magát, mielőtt végre megszólalt.

"Rosszat álmodtam." Nyögte, hangja üresen csengett.

Louis bólintott.

"Meghaltál...Meghaltál és olyan egyedül voltam...Meghaltál, az egész testemet a véred borította és...Csak úgy...Eltűntél.."

A göndör még jobban remegni kezdett.

"Megfoghatom a kezedet, Harry?"

A fiú lassan bólintott, lassan felemelte és odaadta neki, az idősebb viszont csak megszorította, olyan erősen amennyire csak tudta ebben a legyengült állapotában.

"Érzed ezt?" Kérdezte.

Harry bólintott.

"Ez azt jelenti, hogy még mindig itt vagyok. Te fogod a kezemet és én a tiedet, mindketten ebben a sötét szobában vagyunk és egymást bámuljuk. Te ébren vagy...Én pedig életben."

Harry ajka megremegett, majd beharapta azt.

"Arrébb mászhatok, és akkor le tudsz feküdni mellém, és velem aludni. Szeretnéd?"

A göndör bólintott, félt kinyitni a száját, hiszen akkor csak siránkozna, és azt nem akarta. Tudta, hogy nem lett volna képes megállni.

Louis óvatosan arrébb csúszott az ágyban, hogy elég helyet hagyjon a fiúnak, ki be is mászott mellé. Igazából kínos volt, ahogyan Louis közel mászott a göndör remegő testéhez, átölelték egymást amennyire csak lehetett. Az idősebbik szorosan tartotta maga mellett, fejét a mellkasára hajtotta, miközben Harry a derekát ölelte.

Louis érezte, hogy a kórházi hálóinge egyre nedvesebb lesz, szóval beletúrt barátja hajába, hogy megvigasztalja.

"Azt hittem, hogy elveszítelek, Lou..." Sírta.

Az idősebbik nem mondott semmit, csak várt, hogy folytassa.

"Annyira.. Rossz állapotban voltál, a véred mindenemet beterítette, túl sok volt... Akkor elernyedtél, és azt gondoltam, hogy--" Elharapta a mondat végét, szipogott, zihált sírás közben.

"Annyira boldog vagyok, hogy még mindig itt vagy."

Ekkor még jobban sírni kezdett.

"Harry...Ne sírj már...Ssh, itt vagyok, és nem megyek sehová."

Hátrébb hajolt, megpróbált letörölni a göndör hajú barátja könnyeiből.

"Próbálom, de... Nem tudom abbahagyni..." Nyüszítette Harry nevetve és zokogva egyszerre.

Louis felkuncogott, közelebb húzta magához.

"Akkor csak engedd ki."

"De könnyes leszel."

"Ne aggódj miatta."

Harry szipogott, bámulta a másikat, aki szintén csak nézte őt. Az idősebb elkönyvelte magában, hogy Harry szemei már kissé...Élőbbnek látszanak, mint mikor bejött. Sokkal jobb.

"Tudsz nekem énekelni, Lou?"

Louis összeráncolta a homlokát.

"Harry, tudod, hogy én nem jó---"

"Egy hazug. Az a nő egy hazug disznó volt. Ne hallgass rá, szerintem elképesztő vagy."

Louis gyengéden megrángatta a göndör fürtöket.

"Csak azért mondod, mert--"

"Szerintem csodálatos vagy. Mindig meglepsz, mikor énekelsz..." Mondta Harry, még mindig sírt, de már nem annyira, mint korábban.

"Harry..."

"Kérlek, Lou? Attól sokkal jobban lennék."

Akkor felnézett azokba a szép kék szemekbe az ő hatalmas zöldjeivel, azt sugallta felé, hogy az egész világát jelentette a hangja.

"Oké....Csak neked."

"Mert szeretsz?" Kérdezte halkan a göndör.

"Mert szeretlek."

Louis egy ideig csendben maradt, majd kinyitotta a száját, halkan énekelni kezdett.

A göndör azonnal felismerte a Skinny Love dallamát, ahogyan hallgatta barátjának lágy hangját, mitől nyugodttá vált, inkább mint kétségbeesetté. Becsukta a szemeit, a könnyei lassan megszűntek folyni, légzése kiegyenlítődött. Louis egész addig énekelt neki legjobb tudása szerint, míg a másik fiú el nem aludt karjaiban.

Az érzés elégedettséggel árasztotta el, hogy sikerült álomba ringatnia, megnyugtatnia valakit.

Mikor Jay visszaért kettejüket látta összebújva, gyengéden elmosolyodott. Ma este senkire sem kell vigyáznia.

Majd ők vigyáznak egymásra.