22. rész

Good evening everybody! Nos, most én, Judit jelentkezek az újabb résszel, mivel másik drága fordítótoknak elromlott a gépe, és megkért, hogy addig se maradjatok rész nélkül, míg vissza nem kapja a laptopját.

Elnézést szeretnék kérni tőletek egyrészt, amiért most hoztuk csak a részt, de ezer dolgunk volt(kemény dolog ez az érettségi-.- :P), másrészt hogy nem épp mondható el eseménydúsnak a rész(but don't panic, lesznek sokkal izgalmasabbak is, ígérjük;) ).

Ennek a fejezetnek a végnél besegített kicsit(na jó,sokatxd) Raven, úgyhogy lehet érzékelhető lesz ez.

Reméljük, tetszeni fog, megpróbáljuk hamarabb hozni a kövi részt, hogy ne kelljen sokáig várnotok az új fejezetig.

Jó olvasást, lots of love,

Judit.xx

„A fenébe is.” Suttogta fogcsikorgatva. „Meg fogom ölni.”

Elképzelte, amint kezei ökölbe szorítva szorítja annak a szörnyetegnek a nyakát, aki bántotta Louist, szinte látta maga előtt, ahogy miatta fuldoklik, hörög és sír, pont úgy, ahogy Louis is tette anno.

Úgy nézett föl a tükörre, amiben magát is viszont tudta látni, miközben még mindig lelki szemei előtt volt az elképzelése, és megdermedt a külsejétől. Szemei sötétebbek voltak, mint ahogy valaha látta volna őket, és belenézve azokba igazán rémisztőnek tűnt.

Pislogott párat, ellökve magát a tükörtől, és maga köré fonta karjait, mivel teljes egészében remegett.

.

.

.

Louis miközben végigsétált a folyosón, ami a főteremhez vezetett, többször is megbotlott a pizsamanadrágjába. Niall már ott volt a konyhában, kifejezéstelen arccal és karba tett kézzel. Eleanor az asztalnál ült, és kezével a fejét támasztotta. Danielle és Liam a kanapén beszélgettek halkan, és mikor Louis bekukucskált a sarkon, meglátta Zaynt az erkélyen, cigarettával a szájában.

Louis visszanézett a szobába, és találkozott Niall tekintetével, aki mozdulatlanul tűrte vizslatását. Liam és Danielle még nem vették észre, és abban sem volt biztos, hogy Eleanor aludt. A fiú vett egy mély lélegzetet.

„Hali srácok.” Suttogta idegesen.

Minden szem azonnal rá szegeződött, Eleanor felkapva fejét bámulni kezdte, és még Zayn is megtorpant látványára, mikor elnyomva a cigijét besétált. Eleanor felállt.

„Készítek egy csészével.” Mondta, miközben megtöltötte a kannát vízzel, és a tűzhelyre rakta. „Éhes is vagy, nem?” Intett a tányérra. „Nemrég rendeltem. Egy pillanat, és megmelegítem.” Nézte, ahogy a lány sürög-forog, mielőtt a többieknek szentelte volna figyelmét.

„Az a srác megpróbált, öhm, összességébe véve kapcsolatba kerülni veled?” Kérdezte Liam, megtörve a csendet.

Louisnak tágra nyílt a szeme, és hevesen kezdte rázni a fejét. „Nem, nem, um, legalábbis nem tudok róla.”

Annak a dolognak a gondolata csak még jobban a határai szélére sodorták.

„Féltél nekünk elmondani, igazam van?” Kérdezte Niall hirtelen, még mindig ugyan ott támasztotta magát, a falnál.

Louis az ajkába harapott. „Én-

„Miért?” Niall nem tágított, mire Louis nagyot nyelt.

„Niall.” Szólt rá Danielle, de a fiú mintha meg sem hallotta volna, tovább bámulta unottan jeges kék szemeivel Louisét.

„É-én…” Szavakba sem tudta önteni, mennyire meg volt rémülve amiatt, hogy valóban el fogják őt hagyni, hogy ez mennyire is az ő hibája volt, és hogy minden miatta esett szét…

Csak nézett maga elé.

Niall ellökte magát a faltól és a tágra nyílt szemű Louis elé viharzott, megragadta karjait, majd gyengéden megrázta azokat.

„Szeretünk téged, te hülye idióta.”  Mondta Niall elcsukló hanggal, miközben arca vöröses színt kezdett el felvenni. „Te seggfej, mi rohadtul szeretünk téged, a rohadt életbe már!”

„Niall.” Szólt rá Liam, mire Niall elengedte Louist.

„A fenébe is!” Kiáltotta a fiú, és megtörölte a szemét. Félrelökte Liam mellé, majd kiviharzott, becsapva maga után a nyitva hagyott ajtót. Liam ránézett Daniellere, mire a lány bólintott. A srác ezután megfordult, és Niall után sietett.

A kanna fütyülni kezdett, mire Eleanor gyorsan levette a tűzhelyről, majd a benne levő forró vizet egy üres bögrébe öntötte. Elkészítette a teát Louisnak, pont úgy, ahogy szereti, majd lerakta a gőzölgő bögrét az asztalra az újra melegített élet mellé.

Louis még mindig azt a pontot bámulta, ahol Niall volt, mielőtt elszaladt volna, majd Zayn lépett a látóterébe. Megfogta Louis arcát, hogy teljesen őrá összpontosítson.

„Mi szeretünk téged, ugye tisztában vagy ezzel?”

Louis lágyan bólintott, végig Zayn szemébe nézve.

„Akkor jó. Ni nem haragszik rád. Csak dühös amiatt, ami történt veled.”

Louis ismét bólintott, mielőtt Zayn egy lágy ölelésbe vonta volna. Louis először megmerevedett, majd végül óvatosan ő is a srác dereka köré fonta karjait. Zayn egyik oldalról a másikra ringatta a fiút, mire Louis lehunyta a szemét.

„Sajnálom.” Suttogta, ami az ölelés miatt tompán hallatszódott.

Zayn megrázta a fejét. „Nincs mit sajnálni. Ez nem a te hibád.”

Louis keserűen felnevetett, mire Zayn szorosabbra fogta körülötte a karjait. A fiú farkasszemet nézett Eleanorral és Danielle-el, akik az asztalnál ültek.

Sok munka várt rájuk.

Léptek zaja hallatszódott a folyosó végéről, ahonnan Harry lépett be, körülnézett, majd tekintete a vízforralón állapodott meg.

„Ez friss?” Kérdezte rekedten, mire mindenki figyelme rá irányult.

Eleanor lassan bólintott. Harry magához vette a kannát, és keresett egy üres csészét is, amibe remegő kezekkel készítette el úgy a teát, ahogy ő szerette. Remegve emelte a csészét a szájához, vörös szemekkel bámult a semmibe, miközben hangosan kortyolgatott. Louis gyengéden tolta el magától Zaynt, és aggodalmasan kezdte figyelni Harryt. A fekete srác óvatosan odament Harryhez, és kivette a remegő kezek közt lévő bögrét. Ezután ujjaival körülfonták Harry csuklóját, és a folyosó fele kezdte húzni, Harry pedig csoszogva követte őt, nem szólva egy árva szót sem. A hálószoba ajtaja becsapódott mögöttük.

„Oké, ez nem épp a legideálisabb környezet most.” Mondta Eleanor összevont szemöldökkel, mire Louis halkan felsóhajtott.

Ez is ismét az ő hibája.

„Egyél, aztán menjünk ki. Paul nemsokára ideér, hogy elvigyen Dr. Minniehez. Már hétszer hívott engem. Szóval muszáj mennünk, plusz szívunk ez kis friss levegőt, rendben?”

Ez tényleg nagyon jól hangzott. A fiú csendben leült, és elkezdte belapátolni az ételt, de tényleg szinte lapátolta, mivel farkaséhes volt. Danielle nevetve nézte a fiút, aki csak úgy tömte magába az ételét.

„Csak próbálj meg nem megfulladni, oké?” Mondta, mire Louis kiöltötte rá a nyelvét, majd ismét folytatta az evést.

Eleanor lenézett a ruháira. „De nincs semmim, amibe átöltözhetnék.”

Danielle vállat vont. „Felvehetnénk valamit a tieid közül, Louis. Lehetne egy lustulós napunk.”

„Akkor ez azt jelenti, hogy a ruháim szarok?” Kérdezte, miközben a teájába kortyolt.

Danielle játékosan megforgatta a szemeit. „Akkor megkérhetem Harryt, hogy adjon egy pizsit, így legalább neked nem kell átöltöznöd. Akkor legalább egyformák leszünk.”

Louis bólintott, tetszett neki az ötlet, mivel nem akart átöltözni, jól érezte magát abban a ruhában.

„Miért pont Harryét amúgy?” Kérdezte lágyan, lenézve üres tányérjára.

Eleanor letett egy pohár vizet Louis elé, aki hálásan pillantott fel a lányra, majd elvette és megitta. „Miért, hogy is néznének ki a hosszú lábai a te alsódban?”

Louis majd megfulladt a gondolattól, és letette a poharat, ahogy teste rázkódott a köhögés és nevetés miatt. Eleanor egy mosollyal veregette meg a hátát. Mikor újra kapott levegőt, lebiggyesztette ajkait.

„Elmegyek a ruhákért, mindjárt jövök.” Mondta Danielle és kiment a szobából. Louis próbálta leplezni aggodalmát, hogy mi történhet odabent, miközben figyelte a kisétáló lányt. 

21. rész

Sziasztok! Nos, Jucikánk -érettségi időszakban is- csodálatos gyorsaságának köszönhetően ismét szolgál..hatunk nektek egy remekséges résszel! c: Nagyon örültünk mindketten a sok sok kommenteteknek arról, hogy mennyire jól esett olvasni a következő részt, igazán szívmelengető, nagyon kis édesek vagytok, imádunk titeket. Nos, nem akarok sok időt fecsérelni itt, élvezzétek a következő részt! Puszi! ♥

Raven Agrippa

„Megérinthetlek?” Kérdezte Harry, mire Louis végre bólintott, mivel egy hang sem tudott kiszökni ajkain keresztül abban a pillanatban, mintha lefagyott volna.

Egy kissé összerezzent, mikor Harry Louis hasára fektette tenyerét, és azonnal beugrott neki a kórházas eset, melynél a göndör fiú ugyan ott pihentette a homlokát, mint most a kezét, és azt mondta a babának, hogy „szia”.

„Utálod? Úgy értem, a babát.” Kérdezte Harry, ez a kérdés Louis fejébe is kavargott, gondolatai szinte versenyeztek egymással, hogy megtalálják a helyes választ, ami nem tenné őt olyan undorítóvá, mint amilyen valójában volt.

„É-én ne…” Megállt és vett egy mély levegőt. „Néha.” Felelte, mire Harry hümmögött egyet, és hangjából semmi sem árulkodott arról, hogy undorodott volna Louistól. Az idősebbiknek muszáj lett volna nézni a vele szembe lévő arcra a válaszokért, ám túlságosan félt, ezért tekintetét megacélozva csak a karját figyelte.

„Megcsókolhatlak?” Kérdezte Harry hirtelen, sokkal lágyabban, mint korábban.

Louis ismét bólintott, bár kissé zavart volt, várta Harry ajkait, hogy az övére tapassza, ám ez nem történt meg, és zihálni kezdett, mikor megérezte a fiú ajkait, ki a hasára nyomta azokat.

Azonnal elmozdította karját, és Harryt bámulta tágra nyílt szemmel, mikor az lágy puszikkal hintette be Louis hasát. Louis tátott szájjal nézte, mikor a göndör fiú ajkaival a domborulat vonalát követte és elszórva helyezett el egy-két csókot, mielőtt egyre lejjebb és lejjebb haladt volna, majd legalul megállt. Aztán elmerült a másik szájában. Louis megrándult, hangosan kezdett lihegni az érzések miatt. Szó szerint nem tudta kezelni a helyzetet, Harry éppen most szorosabban körbefogó száját körülötte, rángatózó tagját és a padlóra nyomott lábát, amin az ujjak be voltak görbítve.

„Harry, állj.” Zihálta, mire a másik tette, amit mondtak neki, zöld íriszek kukucskáltak fel a barna szempillák alól, gödröcskéi szépen ki voltak emelve arca völgyeiben, a mindenit, és ajkai nedvesen fénylettek a nyáltól, miközben kiengedte magából, majd egy mély lélegzetet véve végignyalta száját. Louis nehezen lélegzett, és mikor áhítattal lenézett Harryre, mi mást tehetett volna? Ismét úgy bámultak egymásra, zihált lélegzetük megtörte a szoba csendjét, szavak hiányában csak ezeket lehetett hallani. Harry visszadöntötte fejét eredeti helyére.

„Harry-

És kiadott egy megvető hangot. Louis meglepettségében ugrott egyet, majd Harry felemelte fejét, hogy tekintetük egybefonódjon, ezúttal egy széles mosollyal. Az előző hangulat szinte egyből eltűnt, bár Louis próbálta palástolni érzelmeit.

De nem bírta sokáig, kis kuncogása nevetésbe fordult, mikor Harry ujjai elkezdték csiklandozni oldalról. Sikítani kezdett, és próbálta kivédeni Harryt, ezért alattomosan becsúsztatta a fiú inge alá a kezét, hogy meg tudja csípni. Harry felkiáltott, de közben azért ő is nevetett, majd Louis végül abbahagyta a göndör fedetlen hasa közepén való csikizést /csípést.

Végül sikerült mindkettőjüknek megnyugodni.

Harry újra mögé ült, és Louis meg tudott támaszkodni a fiú mellkasán a lábai közt. Harry kezeit lassan bekúsztatta Louis inge alá, majd apró kis köröket mintázva kezdte el simogatni Louis pocakját.

„Érezted már valaha megmozdulni?” Kérdezte Harry, mire Louis bólintott.

„Egy fajtáját, azt hiszem. Ez furcsa. Anyu mesélt róla meg minden. Ez olyan érzés, mint a gáz buborékok, de mégsem. Nehéz elmagyarázni.” Motyogta válaszul, miközben a túlméretezett pulóvernek az ujjait húzogatta. Kinyitotta a száját, de épp akkor kezdett a gyomra kínosan hangosan korogni.

Mindketten megdermedtek.

„Ez nem a baba volt, ugye?” Kérdezte Harry viccesen, és Louis úgy érezte, hogy meg fog halni.

Arcát eltakarta a kezével. „Nem, Harry, oh Istenem.” Nyafogott a szégyentől, mire a másik felnevetett.

„Enned kéne valamit.”

Ez egy kijelentés volt, még, most, hogy belegondolt, előző este legalább egy hónapnyi értékű ételt hányt fel. Harry még mindig kuncogott, és közben kinyitotta a szekrény ajtaját, ahonnan a besütő napfény szinte megvakította őket.

Mindketten hangosan szitkozódtak, mielőtt kibukott volna belőlük a nevetés, majd Louis legördült Harryről, négykézláb mászva, majd megfordult, és hátát az ágy oldalának vetette. A fiatalabbik fiú felállt, majd ügyetlenül megbotlott a másik előtt.

„Szent szar, a lábam.” Lihegte, miközben levágta magát Louis mellé.

Louis elmosolyodott. „Szegényke.”

Harry megrázta a lábát, megpróbálva életet lehelni belé. Valószínűleg nem segített sokat, mivel a legtöbb vér már jó úton haladt a pénisze felé, hála Istennek ezért a kis áldásért. Louis hangja jutott eszébe, miközben zihált, ezért gyorsan felállt, mocskosul elzsibbadt lábaival mit sem törődve.

„A többiek valószínűleg odakint vannak. Akarsz szobaszervizt hívni vagy…”

Louis összeráncolta a homlokát, eszébe jutottak a barátai. „Legelőször én megyek oda ki.”

Harry kinyújtotta kezét, hogy felsegítse Louist, aki csak lágyan elmosolyodott a fiúra. „Köszi, mindent. Hogy segítettél elaludni meg minden.”

Harry elmosolyodott.

„Ugyan, Lou. Mi mást csináltam volna.”

Louis felkuncogott, mielőtt elindult volna kifelé a szobából. Amint becsukta az ajtót, Harry mosolya eltűnt.

Vett egy pár mély levegőt, összeszorította, majd kiengedte ökleit. Ezután vagy egy millió káromkodást suttogott,meghúzva göndör fürtjeit, mielőtt a fürdőszobába viharzott volna. Megnézte magát a tükörben, lélegzetvétele egyre nehezebb és nehezebb lett. Felemelte az öklét, hogy beleverhesse az üvegbe, a fájdalommal mit sem törődve, ám megtorpant. Hagyta kezét leesni, lehajtotta fejét és a csap szélét markolta, miközben halkan nyögött egyet.

„A fenébe is.” Suttogta fogcsikorgatva. „Meg fogom ölni.”

Elképzelte, amint kezei ökölbe szorítva szorítja annak a szörnyetegnek a nyakát, aki bántotta Louist, szinte látta maga előtt, ahogy miatta fuldoklik, hörög és sír, pont úgy, ahogy Louis is tette anno.

Úgy nézett föl a tükörre, amiben magát is viszont tudta látni, miközben még mindig lelki szemei előtt volt az elképzelése, és megdermedt a külsejétől. Szemei sötétebbek voltak, mint ahogy valaha látta volna őket, és belenézve azokba igazán rémisztőnek tűnt.

Pislogott párat, ellökve magát a tükörtől, és maga köré fonta karjait, mivel teljes egészében remegett.

20. rész

Sziasztok csillagvirágaim! Nos, nagyon sok időt vett igénybe ez a rész, és a 95%-át még csak nem is nekem köszönhetitek, hanem Jucikának. A gépem és az én egészségügyi állapotom sem hág a tetőfokára mostanság, valamint idióta módon elkezdtem egy másik fandom felé kacsintgatni, ami két új fordítást is eredményezett az életemben, ugh. Mostantól lehetségesen a részeket két felé fogjuk bontani és a felét én, a felét pedig Juci fordítjuk majd, mert én valahogy nem bírom, mégis, nagyon sajnálom, hogy nem tudok nektek annyi részt hozni, így új döntést kellett hoznom. Igyekeznem kell a háttérbe szorítani kissé a másik fandomomat, hogy erre is legyen időm nameg persze energiám. És még egyszer sajnálom a sok várakozást. Imádlak titeket. xx

Raven Agrippa

Louis pislogott párat, majd zavartan felülve észlelte a sötétséget. Olyan melegség, csend és kényelem vette körül, amilyet eddig évek óta nem érzett. Mocorgott egy kicsit, megtámasztva a fejét, és elkezdett érezni egy monoton…

Egy szívverést.

Egy takaróba volt bebugyolálva, és valakinek a karjai közt feküdt egy szűk, kis térben, de mégsem félt.

Miért?

Ezután kezdtek visszajönni az emlékei a tegnap esti… pánikrohamról? Elmondta a fiúknak.

Oh, istenem, beszélt a fiúkkal. Elmondta nekik.

És… Harryvel van bezárva.

Szóval ő most egy szekrényben volt, Harry karjai közt, és ez az érzés… olyan jó volt, mint ahogy a helyzet megkívánta, és ez tetszett neki.

Óvatosan megmozdította a takaró alatt lévő karját, és résnyire kitolta az ajtót, csak hogy lásson valamit. A napfény azonnal beszökött a kis résen, rávetülve Harry arcára, kiemelve barna fürtjeit, végigszaladt átlós vonalat húzva a fiú vonásaira; jobb szeme sarkán át, le egy pillanatra az orráig, és kiemelve a duzzadt, vörös ajkakat.

Louis végignézte a mellette fekvőt. Hallgatta az ütemes légzést, és érezte, hogy Harry mellkasa mikor emelkedik, vagy süllyed. Louis amennyire óvatosan csak tudott, megfordult, majd lovaglóülésben a fiúra ült, és csak figyelte. Letette mindkét kezét Harry mellkasára, majd mikor egy kicsit megmozdította, megtalálta az a helyet, ahol a legjobban tudta érezni Harry dobogó szívét.

Bár csend volt, de a képzeletében lévő hangok, amelyeket hallott, nemhogy gyengültek volna, egyre hangosabbak lettek. Louis ezután fölvezette egyik kezét Harry hajába, míg a másikat a mellkasán hagyta, hogy meg tudja tartani az egyensúlyát. Lágyan beletúrt a göndör fürtökbe, rövid körmeivel a fejbőrt masszírozva.

Harry halkan felsóhajtott.

Louis elmosolyodott, mielőtt ügyesen feltápászkodva egy puha csókot nem hintett a másik homlokára. Egy pillanatig ott tartotta a száját, visszagondolva, mikor este Harry kézen csókolta, majd visszadőlt.

Zöld szemek kukucskáltak vissza rá.

A csend még mindig fennállt, egyik tekintet sem ingott meg egy pillanatra sem, még akkor sem, mikor Louis szemei elkezdtek könnyezni a sok pislogás nélküli percek miatt.

„Amikor megcsókollak, eszedbe szokott jutni az az ember?”

Louis lélegzete elakadt, és pislogni kezdett, majd végül a mellettük lévő ajtóra vezette a tekintetét.

„Néha.” Válaszolta, hangja nem volt olyan érdes, mint korábban.

Annak az éjszakának az emlékei mindig beférkőztek az agyába, de ha Harry megcsókolta, mindig elüldözte őket.

„És mi a helyzet a BBC stúdió mosdójával? Vagy mikor a szállodában egyszer-

„Az valami más volt.” Szakította félbe Louis, még mindig őt vizslatva.

Harry a következő kérdést csak percek múlva tette fel, mikor már jól átgondolta azt.

„Megbántad valaha is? Mikor csókolóztunk?”

Ezúttal Louis a szemeibe meredt. „Soha.” Válaszolta, miközben kinyújtotta kezét, majd Harry arcára helyezte, majd végig simított vele lefelé, mielőtt elhúzta volna azt. „Soha, Harry.”

Harry megfogta Louis kezét. „Ez az igazság? Tudnom kell. Tudnom kell, hogy soha semmilyen módon sem ijesztelek vagy bántalak meg téged.”

Louis ismét pislogott. „Féltem elmondani neked. Féltem a reakciódtól. De tőled nem.” Louis megállt, hogy átgondolja szavait, közben pedig Harry összefűzte ujjaikat. „Mikor legelőször elhagytál, mikor még nem is mondtam semmit. Fájt. És mikor újra elhagytál, miután elmondtam neked. Az is fájt.”

Harry elfordította tekintetét, de Louis megrázta fejét. „Nézz rám, Harry.”

A fiú visszapillantott.

„Azt hiszem… az emberek gyakran bántják a szeretteiket, rendszerint tévedésből. Tudom, hogy sosem okoznál fájdalmat. És néha furcsa és szeszélyes leszek, amivel meg foglak bántani, de én sem szándékosan. Bízok benned, Harry. És ígérd meg, hogy mindig itt leszel nekem. A-az az ember… aki direkt… ő f-fájdalmat okozott nekem. De tudom, hogy te nem fogsz. Legalábbis nem szándékosan. Sosem szándékosan.” Válaszolta Louis, a végét szinte csak suttogva.

Harry felnézett rá, mire a másik állta a tekintetét, hogy bebizonyítsa neki, az előbb igazat mondott.

Végül Harry bólintott, majd hirtelen felült, mire Louis kicsit megingott, de gyorsan elkapta a derekát, hogy megtámassza őt.

A hangulat a szekrényben teljesen megváltozott, és Louis összes szőre az égnek állt. Remegni kezdett, szívverése felgyorsult, és sebesen kezdte kapkodni a levegőt.

Harry megnyalta ajkait, mielőtt megkérdezte volna, „Megcsókolh-

Louis nem hagyta a fiút, hogy befejezze, kissé feljebb húzta térdeit, hogy egy magasságban legyenek, majd összenyomta ajkaikat. Harry levegő után kapott, ezért Louis rögtön átdugta nyelvét a másik szájába, mire Harry összerezzent, rohadtul megremegett, és annyira érthető reakció volt, mivel a levegő konkrétan izzott körülöttük.

Harry végre kitalálta, hogy mit csináljon a kezeivel, így azok Louis inge alá csúsztak, és cirógatni kezdték a hátát. Anélkül húzta közelebb Louist, hogy megnyomta volna a hasát. Az ujjait a hátába ásta amivel Louisból egy hosszú sóhajt váltott ki, valamint gerince ívbe feszült. Egy percre álltak meg, egymásra bámultak, mielőtt Harry visszaesett, kezei pedig feje mellé zuhantak.

Homályos zöld szemek néztek erősen Louiséba, majd ismét Harryhez hajolt, hogy összeforrasszák ajkaikat, és szelíd csókokat lopjanak egymástól, most már sokkal lágyabban. Harry követte a másik ajkainak mozgását, kezeit pedig Louis fenekére simította. Ösztönözte, hogy emelkedjen fel öléből, közben Louis izgatón lefele kezdve végigcsókolt Harry nyakán, mire az ajkával bebarangolt úton át végig érezte Harry nyögéseit.

„Lou…” Suttogta Harry, és Louis elmosolyodott, miközben ajkai még mindig Harry nyakán voltak, de megállt egy pillanatra, hogy levegőt vegyen. A fiatalabb fiú kezei Louis fenekéről derekára vándoroltak, ujjai lágyan cirógatta a finom bőrt, mígnem tovább futtatta körkörös mozdulatokkal Louis hasára. A fiú megdermedt.

„Zavar téged?” Kérdezte Harry csöndesen.

Louis gondolkodni kezdett, miként válaszolhatná meg a kérdést.

„Bosszant, hogy mások is látják. Azt akarom, hogy senki se nézze.”

Egy pillanatig egyikük sem mozdult, mígnem Harry újra meg nem szólalt. „Én láthatom?” Kérdezte suttogva.

Louis fölemelte a fejét, és pár percig Harryre bámult, mielőtt visszafeküdt volna a helyére, ahol eddig volt. A göndör fiú felült, majd a falnak vetette a hátát, mire Louisnak el kellett löknie magát, hogy visszafeküdhessen eredeti helyére. Louis egyik kezét szemei elé fektette, eltakarva azokat, míg másikkal lefelé siklott, ujjaival megmarkolta pulóvere szélét, majd lassan húzta föl az anyagot, hogy felfedje a pocakjában növekvő kis csöppséget.

„Megérinthetlek?” Kérdezte Harry, mire Louis végre bólintott, mivel egy hang sem tudott kiszökni ajkain keresztül abban a pillanatban, mintha lefagyott volna.

Egy kissé összerezzent, mikor Harry Louis hasára fektette tenyerét, és azonnal beugrott neki a kórházas eset, melynél a göndör fiú ugyan ott pihentette a homlokát, mint most a kezét, és azt mondta a babának, hogy „szia”.

19. rész

Az első dolog, ami Louisnak feltűnt, mikor felébredt, az a szag volt. Valami szörnyen bűzlött.

Elég szörnyen ahhoz, hogy öklendezzen.

Kissé megmozdult, de valami nedvesen el is csúszott. Teljesen bőrig ázott.

Nem kellene nedvesnek lennie.

Nyirkos hideget érzett érzett a lábai között, a kezét lassan oda nyújtotta a nadrágjához és nedves volt.

Mindenhol.

Az egész teste.

Nedvességet érzett a lábai közt.

Kinyitotta a szemeit, ugyan nehezen, aprókat pislogott a fehér fürdőszobában.

Fürdőszoba... A fürdőben volt.

Megpróbált megmoccanni, de a végtagjai túl nehezek voltak. Olyan fáradt volt.

Oldalra gördült, hallotta annak a beteges hangját, ahogy a pólója levált a fürdőszoba csempéjéről, hiszen az undorító szagú és állagú folyadékra tapadt a puha anyag,akármi is volt az egyébként.

Mozdulj, Louis.

Meg kell mozdulnia. Ki kell találnia, hogy mi történt. Nem szeretett összezavarodottan felébredni, mint aznap este---

Az----

Kis képek jutottak eszébe, emlékek. Film.... Egy filmet néztek a fiúkkal. Még mindig itt voltak és azt a filmet nézték, mikor felébredt a fürdőszobában?

Újra kinyitotta a szemeit és lenézett az ingére. Oh... Ez hányás volt. A saját hányása borított az egész testét. Mindenhol, a karját, az arcát, a haját...

Louis nagyot nyelt, mielőtt újra megmozdította karját, hogy a nadrágját megnézze, és nyugtázza, hogy a legkisebb vörös szín sem jelent meg rajta, hisz ha lett volna, más választása sem lenne, csak hívni a többi fiút, de így nem tudta, nem láthatják... Így...

Hagyta, hogy a gondolatai elvegyék az agyát, mikor is rájött, hogy ott vér nem volt, de egy dolog mégis, az pedig a saját vizelete volt.

Szó szerint a saját mocska borította.

Louis végre ülő helyzetbe kényszerítette magát, a fürdőszoba szekrénynek dőlt, óvatosan és kicsiket lélegzett, hiszen az egész fürdőszobának rohadt büdös szaga volt, s úgy érezte, ha belélegzi újra elájul.

A hálóban volt az egyik nadrágja zsebében Dr. omar telefonszáma. Bemászhatna érte mindenhová szétkenni a mocskot magáról, ezzel kockáztatva, hogy egy fiú jön, hogy megnézze, nem zárta-e magára az ajtót és így meglátja... Vagy csak felhívhatta volna az anyját.

Aki több mint három órára volt tőle. Tényleg tudna három óráig ülni ebben az állapotban?

Louis az arcához nyúlt, hogy megpróbálja letörölni róla a mocskot. Az ujjait bámulta, ide-oda mozgatta, remegett, hisz még ez is erőfeszítést jelentett. Hagyta, hogy visszaessen a földre, hátra dőlt és próbált gondolkozni.

Maradj nyugodt. A telefonja rezgett valahol a csempén, ami megdöbbentette. Újra lenézett a piszkos kezeire, realizálva, hogy még van egy pár fajta kiút ebből a hülye helyzetből. Egyik kezével a telefonjához nyúlt, úgy nyújtózkodva, amennyire csak tudott, hogy ne érjen a keze a rémes állagú folyadékba, végül pedig sikerült meg is ragadnia a készüléket.

Óvatosan felemelte, a lehető legerősebben próbálta tartani. Egy üzenet volt.

--Jól vagy? Már egy ideje ott vagy-Harry

Louis az ajkába harapott, mielőtt remegő kézzel választ írt volna.

--Minden rendben, csók-Louis

Gyorsan döntött, külső segítséget fog hívni. A telefonja kicsöngött, a szíve pedig kihagyott egy ütemet.

Kétségbeesetten remélte, hogy fel fogja venni. Kérlek, kérlek, kérlek szépen vedd fel. Egy ismerős hang válaszolt, mire megkönnyebbülten sóhajtott.

"Hé, Louis!"

"El." Krákogta. A hangja rémesen csengett.

"Valami baj van?" Kérdezte Eleanor szinte azonnal.

Louis sírni tudott volna.

"A fürdőszoba padlóján ülök... És hányás van mindenhol... Meg asszem más is." Suttogta, megpróbálta összeszedni a maradék hangját is.

"Hol vagy?" Kérdezte, csoszogó hang hallatszott, ahogy készülődni kezdett.

Istenem, annyira imádta, hogy ilyen gyors.

"A hotelben, de nem emlékszek, hogy mi ez... Annyira fáradt vagyok, El... Rémesen érzem magam és nem tudok felkelni." Motyogta, lehunyta a szemeit és próbált lélegezni.

"Ne aggódj miatta, drágám. Felhívom Pault a részletekért, jó? Aztán azonnal felhívom Daniellet, hogy jöjjön velem. Jól van?" Kérdezte, az aggodalom tisztán hallatszott a hangjában.

"Oké..." Felelte, próbált figyelni, de nagyon gyorsan gyengült, érintéseket érzett és hangokat hallott, amiket nem kellett volna.

Összerezzent, szinte elejtette a telefont. Louis szó szerint úgy érezte magát, mint aki a múlt és a jelen közt ugrál, és ez még nem is lett volna rossz, ha az a múltbéli szörnyű hely nem csupa fájdalommal, sikolyokkal és csak rémségekkel lett volna tele.

Érintések, kicsi és múlandó dolgok simogatták az arcát, a mellkasát, majd lentebb is, a nem kívánt helyeken, nem volt valós, de még mindig érezte.

A szoba bűze visszahozta egy pillanatra, valamint Eleanor kiabálása a telefonból.

"--gezz! Louis, lélegezz" Sikoltozott a lány.

Próbálkozott, de nem tudta kiűzni a gondolatokat a fejéből. A képek és az emlékek, mint karmok húzták le a mélybe, és nem tudott szabadulni, az érzések, a suttogások, hogyan is kell lélegezni, annak a férfinak a lélegzése az arcában, forró és feszült légkör, nyögések, ritmikus morgások, az öröm, hogy Louisnak fájdalmat okozott. Olyan szűk, istenem, Tommo, baby, annyira szűk---

Elejtette a telefont.

.

.

.

Mikor Danielle még iskolába járt, a tornatanárok mindig őt keresték meg, hogy csatlakozzon az egészségügyi csapathoz. Az edzők mindig őt akarták, de neki a tánc volt az egyetlen, amit imádott. Eddig a pillanatig nem is tudta, hogy mit láttak benne, ami annyira remek volt.




Már nem is emlékezett az utolsó alkalomra, mikor ennyire megrémült és kétségbeesett, hogy egyik helyről a másikra rohanjon, valakihez, akinek igazán szüksége volt a támogatására és a segítségére.

Eleanor szinte teljesen magán kívül volt a vonal másik végén, ahogy Danielle majd' repült végig a folyosókon, magassarkúk a kezében, s tornacipők alig befűzva a lábán.

"Azt hiszem, hogy elájult! Folyamatosan hívogattam és nem válaszol!" Zokogta Eleanor, Danielle alig fért ki a próbaterem ajtaján, egy épp belépő embert nekilökött az ajtófélfának. Eleanor már az autóban ült, Danielle pedig berepült, akár egy galamb.

"Írtál a fiúknak?" Lihegte, a lány pedig megrázta a fejét, a telefonját a pohártartóba dobta.

"Nem, ismerem Louist. Nem akarná, hogy a fiúk így lássák." Szipogta és megtörölte a szemeit, miközben kihajtottak a parkolóból.

"A picsába. Nincs több választásunk... Terhes, El, azt mondtad, hogy elájult a fürdőszobában a saját... szennyében... Mi történt?" Kérdezte a táncos, szemei megteltek könnyekkel.

"Nem tudom, Dani... É-Én tényleg nem tudom..."

"El kell mondanunk a fiúknak! Nem maradhat ott így... Egy fél órára vagyunk tőle." Mondta Danielle megragadva a telefonját. Eleanor az ajkába harapott, de a telefonja rezegni kezdett. Danielle eldobta a sajátját, felvette azt és szinte sikoltott. "Ez ő! Visszahív!"

Felvette a telefont, majd kihangosította azt a kocsi hangszórójára.

.

.

.

Louis megingott kissé, kábán pislogott, vagy csak rebegtette szemeit. Lassan emelte fel a telfonját, ami kicsúszott a kezéből, az ölébe vette és látta a nem fogadott hívásait.

Újratárcsázta Eleanort, ki azonnal felvette.

"Louis!" Sikoltotta.

"Mmmh..." Morgott válaszul, az elméje küzdött az egyensúly megtartásával, a beszéd nem akart menni.

"Drágám, úton vagyunk! Dani itt van velem, kérlek, maradj nyugodt." Mondta Eleanor, ő is megpróbálta megtartani saját tanácsát.

"Kicsit lassabban kell lélegezned, kincsem. Próbáld elkapni a légzést." Szólt közbe Danielle.

Louis felnyögött. "Ez büdös..." Nyüszörgött halkan a homlokát ráncolva. "Ne mondjátok el Harrynek" Motyogta, szavai összemosódtak.

"De el kellene... Szükséged van segít---"

"Nem a fiúkéra. Kérlek. Nem láthatnak így. Kérlek szépen." Könyörgött, egy kis erő mégis visszatért belé, ahogy felhozták a témát.

"Akkor csak maradj a vonalban. Beszélj hozzánk. Mondd el, hogy érzed magad. Körülbelül huszonöt perc és ott is leszünk édesem, de itt kell maradnod velünk, vagy nem lesz más választásunk, hanem felhívjuk őket. Az egészséged a legfontosab."

És Louis úgy is tett, minden tőle telhetővel motyogta gondolatai töredékeit, megpróbálta elmagyarázni, hogyan is érezte magát és azt is, hogy meg akar halni. Sajnos, az agya nem tudta kiszűrni a jó és rossz dolgokat amiket el kellene mondania és amit nem, így a sötét gondolatoknak is hangot adott.

A lányok a vonal másik végén sírtak.

.

.

.

A biztonságiak parkolójában álltak le. "Mindjárt ott leszünk, sietünk!" Kiáltotta Eleanor, mielőtt remegve letette a hívást és rohanni kezdtek Daniellevel, ahol már paul várta őket.

Hülyeségeket, összefüggéstelen dolgokat motyogtak, mikor Paul látta kivörösödött szemeiket és felvezette őket Harry és Louis szobájába. Még mielőtt bekopogtak volna Paul megállította őket.

"Valami komolyról van szó hölgyeim? Louisról?"

Mindketten egymásra néztek, majd Eleanor válaszolt "Mi---Lehet. Maradj a közelben, rendben?"

A férfi bólintott, komor arckifejezése mindent elárult, mielőtt a folyosó végére lépett. Dani kopogott be.

.

.

.

A fiúk mind az ajtó felé néztek.

"Majd én." Motyogta Harry, majd felállt és ajtót nyitott. Abban a pillanatban, ahogy meglátta a lányokat elsápadt, behúzta őket az ajtón.

"Azt mondta nekem, hogy rendben van.." Mondta a göndör, már indult is volna a fürdőbe, de Eleanor utána sietett és megmarkolta a karját.

"Harry, Harry várj, kérlek!"

Megállt, lebámult a lányra.

"Azt szeretné, ha csak mi mennénk oda."

A haragja fájdalomba váltott át, Eleanor pedig hátra lépett. "Ő csak... Kis időre van szüksége. De ha segítségre lesz szükségünk esküszöm, hogy neked szólunk, rendben? De tudod, hogy szeretné, hogy most hallgassatok rá? Hogy tiszteletben tartsuk a kívánságait? Csak egyszeri alkalom, jó?"

Harry ökölbe szorította a kezét, így töltötte ki az idegességét. Látnia kell Louist. De igaza volt. Eleanor látta, hogy a szavaival telibe talált, bólintott, majd a többi fiúra nézett, akik már készen voltak rá, hogy berontsanak a szobába.

Míg Eleanor a fiúkkal beszélt Danielle egy pillantást vetett a képernyőre, a megállított filmre. Felismerte Lisbeth Salandert.

A tetovált lány.

A szemei kikerekedtek és beugrott. Elsápadt, végigfutott a lakosztályon az ajtóhoz és zárva találta.

"A picsába!" Kiabált, ezzel midnenki figyelmét magára vonva, mind az ajtóhoz rohantak.

"Dani---"

"A tetovált lány! Azt nézték!"

Eleanor a homlokát ráncolta, nem értette.

"Mi történik abban a filmben a lánnyal?" Suttogta Danielle a kilincset csavargatva.

"Oh...Oh édes istenem..."

"Itt van!" Kiáltott Niall egy kártyával a kezében arrébb tolva őket, becsúsztatta a kártyaleolvasóba és már ki is nyílt az ajtó.

"Köszönöm!" Lihegte Eleanor berohanva.

Danielle megállt a fiúkkal az ajtóban. "Adjatok egy kis időt, kérlek fiúk."

Azzal ki is vette a kártyát Niall kezéből, halkan becsukta a hálószoba ajtaját és bezárta. Eleanor a fürdő ajtajának támaszkodott.

"Louis?" Kiáltott, mire egy fojtott választ kapott.

Danielle felé fordult, aki szinte remegett. "Ezt is bezárta... meg tudod csinálni, amit Niall?"

Danielle bólintott megismételve Niall tetteit, hálás volt a megnyugtató kattanásnak, érezte, hogy az ajtót elengedi a zár.

"Louis, bejövünk."

Egy gyors utolsó pillantással egymásra nyitották ki az ajtót és azonnal megérezték a maró szagot, meglátták Louist tehetetlenül ülni a közepén.

"Oh, Lou..." Nyögte Eleanor, miközben mindketten végigmanővereztek a piszkos területeken.

"Hé..." Válaszolt Louis önmagát hibáztató hangnemben, Danielle szemei pedig könnybe lábadtak.

"Ne mondj semmit arról, amire én gondoltam, jó?" Kérte halkan és megragadott egy törlközőt, bevizezte azt. "Akkor most lemosunk, jó? Mindannyiónknak megvoltak a maga rossz napjai..."

Louis felhorkant, lenézett az ölébe és azon gondolkozott, hogy hogy tudta ilyen mélyen érezni magát, miközben egyáltalán semmit sem érzett?

Semmit sem érzett. Abszolút semmit, de volt egy olyan érzése, hogy elég mélyre süllyedt, rájött, hogy ő a föld legnagyobb söpredéke és felesleges itt ülnie egy ilyen helyzetben.

Megijedt a hirtelen hidegre, ami megérintette, felnézett, s látta, hogy a két lány az arcát törölgeti.

"Visszatértél, édes?" KérdezteEleanor, Louis pedig vállat vont, arról sem tudva, hogy megint kiesett neki valami.

"Emlékszel, hogy mi váltotta ki ezt? Akármi?" Érdeklődött Danielle, kiöblítette a törölközőt, mielőtt visszatért.

"A film, azt hiszem. Minden nagyon homályos."

"Mindannyian A tetovált lányt néztétek. Van benne egy... Khm... Eléggé kidolgozott... Szexuális zaklatás... Jelenet..."

Louis nagyokat pislogott, mielőtt az emlékezés hirtelen megcsapta. A fiúkkal ült a kanapén, ahol látta a megkötözött nőt, ahogyan megsértik, sikoltozik, sikít, sikít, csak visított, sikoltozott----

"---ám, kincsem, shhhhh, nézz rám, hé..."

Louis újra nagyokat pislogott, gyors, de könnyedebb remegés rázta a testét.

Danielle arcát kezei közt tartotta, Eleanor pedig fogta mindkét kezét, próbálta elviselni a szinte tűrhetetlen erős szorítást.

"S-S-Sajnálom..." Zihálta Louis, Danielle pedig megrázta a fejét, miközben megmosta Louis koszos haját.

"Semmi baj. Miden rendben van, ezt most elnézzük. Csak összpontosítsunk arra, hogy tiszta legyél, jó?"

Reszketve bólintott, továbbra is szemelőtt tartotta ugyan a nő és a saját sikolyait, összekeveredtek, hangosak voltak, nyersek, összetörtek és nem nem nem nem----

Valami hideg futott át a kezén és újra pislogni kezdett, hogy a jelenbe visszatérjen. Ekkor tűnt fel neki, hogy a karja a mosogató alatt van.

Ő állt.

Állt?

Látta magát a tükörben, Danielle állt mögötte, a karjait a felsőteste körül tartotta, valahogy így sikerült megtartania.

"De nehéz vagyok." Krákogta, ahogy keze zsibbadt a hideg víztől, ahogy egyébként minden más tagja is.

"Jó, hogy visszatértél, édesem. Semmi baj, tudlak tartani."

Nem látta Elt, de egy másodperccel később feltűnt, egy nagy pohár vízzel a kezében és a telefonnal a fülénél.

"Igen, működött, köszönjük Jay." Mondta, Louis pedig hátranézett rá, a vízzel szemezett.

Ő annyira... Wao, annyira szomjas volt! Kinyújtotta a kezét a víz felé, melyet Eleanor óvatosan a kezébe adott, úgy egy perc alatt itta meg, majd amint azzal készen volt feltöltötte a csapból és a másodikat is felszippantotta.

"Oh édes istenem." Lihegte, térdei egyre jobban remegtek.

"Na, gyerünk a kádba." Suttogta Danielle, mindketten mellé álltak, s lassan belesegítették Louist a kád meleg vízbe.

"Tessék." Suttogta ismét a lány, Eleanor pedig kisétált, hogy szétnézzen a bőröndjében.

"Kivel beszél?" Kérdezte belesüllyedve a meleg vízbe, máris jobban érezte magát, valamint éberebbnek is.

"Anyukáddal és Dr. Minnievel."

Louis összeráncolta a homlokát.

"Dr. Minnie meg akar látogatni reggel, vagy inkább most, mivel a földön ébredtél fel, nem tudjuk, hogy mekkorát estél--"

"Már eleve a padlón voltam mielőtt... Elájultam. Őrülten biztos vagyok benne, hogy nem estem el."

Danielle bólintott. "Oké, elmondom neki, bár azt is mondta, hogy valószínűleg ki lehetsz száradva kissé... A víz..."

Bólintott. "Bár a szám még mindig undorító ízű."

"Egyszerre egy dolgot, drágám. Most még a ruháidnál tartunk."

Louis ismét a homlokát ráncolta, idegesen. A hasát csak neki kellene látnia, egyedül neki. Az az ő terhe volt, amit bámultak. Az ő hibája.

Jobbat érdemeltek.

"Louis, drágám. Már a legeleje óta tudunk mindent. Mindent megtettünk, hogy itt lehessünk. Nem fogunk elítélni."

Végre, végre óvatosan leemelte a pólóját feje fölött, a sarokba dobta. A nadrágja volt a következő, ugyan azzal elszenvedett egy ideig, mire sikerült lehúznia lábain, a halomhoz dobva. Ellenben az alsóját magán tartotta.

Danielle azonnal elkezdte mosni a haját, bár sóhajtozott, ahogy ápolt körmei alá a szenny beszivárgott. Ő pedig lehunyta a szemeit és csak sodródott, sodródott, sodró...

"Louis? Kiengedtem a kádból a vizet. Bekapcsolom a zuhanyt és lemosom a lábaidat meg az... Intim területeket."

Louis kinyitotta a szemeit, majd fáradtan bólintott. Eleanor idő közben vissaért, egy fél pillanatra emelte tekintetét a hasára, miközben mindketten felsegítették reszkető lábaira.

"Nem fogok elesni..." Motyogta remélve, hogy hangja elég megnyugtató volt, a lányok pedig bólintottak, miközben kisegítették a kádból, be a zuhany alá és becsukták az üvegajtókat.

"Van itt egy kisebb polc, meg tudom tartani magam. Jól leszek." Mondta, mielőtt gyorsan ledobta az alsóját is és bekapcsolta a zuhanyzót, hogy újra lemossa magát. Egy második, gyorsabb alkalommal. Valami ragacsos fehér futott le a lábain, majd piros, végül valami sötét, ami elvette az eszét, aztán újra víz lett minden.

Vett egy mély lélegzetet, tovább mosakodott. És újra, újra és újra és újra, mielőtt úgy döntött, nem érdemes ledörzsölni a bőrét, az a mocsok ott fog maradni, az a mocsok ő maga. Belül, kívül, kívül és belül, mindenhol. Lihegés, morgás, Tommo édes, NEM.

Elzárta a csapot, kinyitotta az üvegajtót egy pillanatra, hogy egy törölközőt vegyen a kezébe, s rácavarja a derekára, mielőtt kilépett a zuhanyzóból.

A padló tiszta volt, legalábbis úgy nézett ki, hiszen látta, hogy egy csomó törölköző volt a piszkos ruhái mellé adva. Nagyot sóhajtott fáradtan, lassan a két lány karjaival körülötte lépkedett az ágyhoz, ahol az új ruhái voltak.

Igen, igen, igen.

A lányok megfordultak, ő pedig megtörölközött, majd ledoba, felvett egy új alsót, egy Spongyabob mintás pizsama nadrágot és a túlméretezett fekete pulóvert, ami igazából Harryé volt. Annyira kényelmes.

"Kész vagyok." Suttogta, mielőtt újra a fürdőbe ment, hogy megmossa a fogát.

"Akarod látni a srácokat?" Kérdezte Eleanor az ágyon ülve.

"Mg nheh." Motyogta tele szájjal, majd köpött és kimostaa száját. "Még nem." Helyesbített. "Adjatok egy pár percet kérlek.

"Amennyire csak szükséged van, drágám." Szólt Danielle, Louis pedig letette a fogkeféjét és csatlakozott a lányokhoz.

Lehunyta a szemeit, mélyeket lélegzett, majd kifújta magát. Remélhetőleg rendbehozva az életét, hisz már kicsúszott az uralma alól, az elméje elvesztette az ellenőrzés jogát az egész teste felett.

"Asszem ez volt az utolsó csepp a pohárban." Szólt hirtelen, ki sem kellett nyitnia a szemeit, hogy lássa, a figyelem rá irányult.

"Igen." Erősítette meg Eleanor. "Mindannyian számítottunk rá. Jay is. Már várta ezt a hívást."

Louis ekkor nyitotta ki a szemeit, hogy rájuk nézzen.

"Mi...Volt egy olyan érzésünk, hogy megint meg fog történni... De nem akarnál beszélni róla senkinek."

Louis semmit sem szólt, csak húzogatta a pulóvere ujját.

Eleanor felsóhajtott.

"Amint megláttam, hogy mi van a---a képernyőn én... Valami elmozdult bennem a rossz irányba, bármi is volt az, csak kijött és... Alig értem be a fürdőszobába, mielőtt hánytam volna és a földre estem volna remegve. Én annyira... Szóval minden egyszerre törént és nem tudtam kontrollálni, de éreztem. Szörnyű volt." Suttogta.

"Sajnálom Louis." Motyogta Danielle megfogva a fiú kezét, Eleanor pedig a másikat.

Louis az ajkába harapott.

"Csak maradjatok kérlek. Csak egy kicsit. Ne menjetek el."

"Amennyire csak szükséged van." Mondta Eleanor megismételve Danielle korábbi szavait.

Teljesen összetört. Hamarosan semmi sem fog maradni belőle, és hogy nevelsz fel egy babát darabokban?

"Hívjátok be a fiúkat kérlek." Mondta, Danielle pedig küldött nekik egy SMS-t.

Szinte azonnal dübörgő lépteket hallottak egyre hangosabban, mielőtt berontottak és meg is álltka.

"Rosszabbul nézek ki, mint kellene, nem?" Kérdezte egy mosolyt erőltetve magára.

"Mi a szent fa---"

"Niall!" Állította le Liam.

Zayn a falnak támaszkodott, feszülten nézte Louist, miközben Harry az ágy mellé lépkedett.

"Megérinthetlek?" Kérdezte, Louis pedig bólintott felnézve rá.

Harry ügyetlenül mozdult Danielle mellé, óvatosan kezei közé fogta Louis arcát, lehajolt és megcsókolta a feje tetejét.

Louis halkan sóhajtott.

De hiányoztak már neki azok az ajkak. Miért?

Egy percre csend volt, mindeki óvatosan lélegzett, féltek, hogy megijesztik egymást.

Nem is, attól, hogy megijesztik Louist.

Annyira sápadt volt, remegett, hatalmas táskák voltak a szemei alatt és a fehér enyhe piros árnyalatba váltott.

Annyira rosszul nézett ki.

Louis szorosabban markolászta a lányok kezét.

"Nem beszéltem veletek... Az apáról... És nem akartam találkozni vele, mert..." De itt megszakadt, minden szem rá szegeződött.

A lányok erősebben fogták a kezét.

"Nem tudom, hogy ki az."

Kiválaszott egy pontot a falon, ahová bámulhat, jobbra fent, a tévé mellett, de egy furcsa festmény alatt, aminek értelme sem volt, Harry valami ilyesmit akart a lakásukba.

Niall kinyitotta a száját, hogy megkérdezze, biztos-e benne, hogy még az arcára sem emlékezne, de inkább csendben maradt. Louis egyre erősebben remegett.

Vett egy reszkető lélegzetet.

"Nem kell semmi olyat mondanod, amit nem akar---"

"Nem." Vágott Harry mondata közbe Louis, istenem mindig olyan kedves és meggondolt volt. "Nem tudom--- Minden nap fáj és... Én... Csak engedd, hogy beszéljek Harry, kérlek."

Harry becsukta a száját és bólintott.

"Amikor a klubba mentünk, te elmentél, hogy hozz nekem italokat, Niall pedig azt mondta, hogy egy szőke lánnyal táncoltam... Igaz?" Megerősítésért nézett a szőkére, ki csak lassan bólintott.

"Nos, uhm... Én..." Megtorpant. Hogy is mondja ezt? Hogy mondhatná el azoknak, akiknek mindig is el akarta mondani, hogy mennyire elrontotta, mennyire hülye volt, mennyire mélyre süllyedt...

"Én..."

Aztán újra megállt. Hisz hogyan? Hogyan hogyan hogyan?

"Én...Én nem akartam ezt---én nem---akartam---”

Abban a pillanatban, ahogy kiejtette az ‘akarat’ szót az ajkain Zayn a fal mellé csúszott, arcát eltakarta a szemeivel. Zayn mindig is gyors volt. Ő már értette.

Mindenki, Louis kivételével Zayn felé fordult, aggodalommal az arcukon, valamint zavartsággal, és így egy percre egy szem sem volt rajta. Itt az idő.

"Nem akartam lefeküdni vele."

Kiejtette a szavakat. A képzeletbeli ajtó tárva nyitva volt, a szavai által keltett hurrikán feltépte azt, darabokra tépte a szobát, csak úgy, ahogy ez őt, a testét, az agyát, a szoba megpördült egy pillanatra, a szavak súlya még mindig erősen ült rajta.

A tekintetét még mindig egy ponton tartotta. Egy pont. A fehér fal. Kifejezéstelen. Üres.

Érezte a tekinteteket magán, égett.

Nagyot nyelt.

"Aztán ébredtem fel, miután elmentem a lánnyal. A szemeim be voltak kötve, öklendeztem és a karjaim is meg voltak kötözve. Elmondta, hogy... Szűk volt. És milyen jó voltam. Hogy ordítottam és ettől mennyire felizgult. Néha visszaálmodom az emlékeimet, a zihálást, a hangot, ahogy a testünk összecsapódott, hogy mennyire nem akartam és mennyire nem tudtam megállítani."

A szavak csak úgy folytak belőle. Az ajtó nyitva volt, a szél keményen fújt, nem tudta megállítani.

Elsőnek még azt sem tudta, hogy hogyan mondja el őket, de most csak úgy bugyogtak fel belőle a mondatok, mint pár órája a hányás.

"Kést szorított a nyakamhoz és azt mondta, hogy maradjak csendben. Hogy nem fog megölni, hiszen ő erőszaktevő és nem gyilkos."

Érezte, hogy a szobát megint megrengeti valami. Egy szó. Erőszaktevő

Louis nem nézett rájuk.

A szemét még mindig a szép tiszta ponton tartotta.

"Meglazította a köteleket és elment. Örömét lelte benne, hogy tele vagyok zúzódásokkal, a hangjával, és ezzel a babával. Csak úgy... Így mikor sikerült kiszabadulnom lezuhanyoztam és hazajöttem..."

Még emlékezett rá, ahogyan a vért és a spermát mosta le magáról, ahogyan leszivárgott a lábán a lefolyóba..

"Annyira idegesek voltatok, nem tudtam kezelni, megijedtem és elrohantam és...Nos innentől tudjátok. Aztán pár hónap múlva rájöttem, hogy terhes vagyok és igen... Ennyi. Ez a titkom."

Aztán a szél alább hagyott. Csend volt.

De nem.

Nem, még mindig a viharban voltak. A szél felvehette őket, és szétszakíthatta őket darabokra... Úgy, mint Louis létezését. Mindent elrontott.

Csak. Figyeld. Azt. A. Pontot.

A szemei mégis másfelé tévedtek.

Niall arca üres volt. Teljesen kikapcsolt. Az erkély ajtóhoz lépett, kinyitotta és kilépett, majd becsukta maga mögött.

Liam a homlokát támasztotta a falnak, tenyerét mellette, vénái kidülledtek a karjában.

Dühös volt.

Zayn még mindig a fal mellett ült, ahogy az előbb.

És Harry...

Harry...

Ő minden volt. Az érzések gyorsan változtak arcán, Louis alig tudott lépést tartani vele. Zavartan ráncolta a szemöldökét, szemei sötét haragba borultak, ajkait harapva próbálta visszatartani a könnyeit, aztán pedig semmi.

Megfordult és kisétált.

Elhagyta.

Elhagyta elhagyta elhagyt.

"Harry!" Kiáltott Eleanor, elengedte Louis kezét és a göndör után rohant.

Louis biztosan kiadott valami rémesen fájdalmas hangot ahhoz, hogy Danielle aggódni kezdjen miatt,a hisz megfordult és magához húzta, szorosan ölelte, nyugtatgatni próbálta és ringatta.

.

.

.

Harry fásultan sétált kívül, épp Paul karjaiba. Már a folyosón volt?

Paul mondott valamit, de a szavak nem érték el, hisz az agya csak arra fókuszált, hogy a szíve verjen, hisz fájt.

Eleanor rohant oda.

"Kölcsönkérhetjük a szobádat?"

Paul felé nézett, nem értette a helyzetet.

"Megérdemlem a magyarázatot." Mondta szigorúan, mielőtt beengedte őket, Eleanor pedig megragadta Harry kezét és behúzta.

"Majd adni fogok." Válaszolt a lány, becsukva az ajtót.

Harry körbe körbe sétált, pörgött, csak...

"Harry." Kezdte, majd felsikoltott, mikor a göndör hirtelen megfordult és az arcába hajolt.

"Tudtad. Tudtad és nem..." Elharapta, a saját haját szorongatta, majd hátrált. "Tudtad-tudtad-tudtad---"

"Harry---"

"TUDTAD!"

"Ne kiabálj velem, Harry!"

"Kicsoda?! Akkor kivel kiabáljak?! Ki--Kinek?!"

A térdeire rogyott. "Ki volt képes bántani Louist, így? Az én Louisomat. Az én édes Louisomat, kit kell megvernem? Kire kiabáljak? Kit öljek meg?"

Eleanor semmit sem szólt, csak nézte.

"Annyira fáj... Fáj és tudom, hogy Louis ezerszer rosszabbat érez és ez... Nem fair..."

A gát beszakadt.

"Nem Louis, nem, én... Hogy tudta valaki, nem, nem, nem Louis, Louis..."

Eleanor hozzá lépett, a fejét a hasára húzta pihenni, szorosan átölelte.

A szavak elfogytak Harry agából, így csak a nevét ismételgette. Louis. Louis Louis Louis. Nem Louis. Hogy történhetett ilyen szörnyűség, hogy tehette ezt valaki, hogy lehet, hogy csak ült a klubban és nézte, ahogy Louis elment, hogy valaki elkapta, hogy ülhetett egész este idegesen, miközben Louist meg er---

Öklendezett, hisztérikusan könnyezett, Eleanor a haját piszkálta.

Hogy hagyhatta el ő és a fiúk így?! Hogy lökhették Louist még mélyebbre? Hogy mondhatták azokat rá? Hogy történhetett ez meg?

És volt ennek értelme? Most már volt, a darabkák végre összeillettek, a kis pillanatok, Louis rándulásai, rémálmai, könyörgései, hogy valaki szálljon le róla, az idegessége, a paranoiája, az engedélykérés érintésekre, mostmár mindennek volt értelme, Harry pedig olyan hülye volt, hogy nem találta ki ezt hamarabb.

Sikoltott, Eleanor pedig csak szorosabban ölelte.

Az idő telt, Harry pedig még mindig vadul sikoltozott, átkozódott, remegett, könnyezett, dühöngött. Soha nem tudta volna ezt elképzelni sem...Nem is gondolt volna erre...

"Szedd ösze magad."

Lefagyott, felnézett Eleanorra, a lány szemei is vörösek voltak, arcai könnyesek.

Szipogott. "Szedd össze, Harry."

"Hogyan?" Zokogta.

"Nem tudom, hiszen azt sem tudom, hogy hogy tartsam össze mindezt, de neked muszáj lesz. Most. Mivel nem számít mit érzel, ez semmi Louishoz képest, és nem engedhetjük meg magunknak, hogy... Itt ücsörögjünk. És ez szar, mert nem vagyunk önzők, hisz szükségünk van időre, de nem tehetjük meg. Louis ereje is elfogy. Belerokkan, muszáj megpróbálnunk megmenteni."

Harry megrázta a fejét, hevesen sírt, hisz hogyan? Hogy tudna segíteni neki, ha ilyen hülye volt? ENNYIRE meggondolatban.

"Nem, nem Harry, ne merészeld." Ragadta meg Eleanor két keze közé arcát, körmeit a fiú foltos arcába ásta. "Szüksége van rád. Louisnak szüksége van rád. Szedd. Össze. Magad!"

Harry nagyokat pislogott, a szavak úgy csaptak le rá, mintha pofonként érte volna.

"Rengeteg időt töltött azzal, hogy azon stresszelt, hogy mondja el neked, te pedig ott hagytad, ahogyan aznap én. Összetörtem kissé, de te teljesen össze fogod, ha nem mész vissza. Most Harry. Töröld meg az arcod, fújd ki az orrod, vegyél pár mély levegőt, zárd el ezt egy időre és takarodj vissza hozzá, hiszen. Szüksége. Van. RÁD."

Harry zavartan nézett fel rá, csodálkozott, mégis... Óvatosan felállt, a konyhába ment, megmossta az arcát, egy papírtörlővel pedig megtörölte.

Vett néhány mély lélegzetet.

Ezt majd később.

Tartsd meg későbbre. Louis is mindig ezt tette. Ő is meg tudja teni. Louisnak szüksége volt rá és nem volt ott. Muszáj mennie.

"MOST, HARRY!" Sikoltotta Eleanor.

Ő pedig rohant.

.

.

.

Louis nem is tudta, hogy mi történik, túl sok ember beszélt körülötte, valaki sírt, valaki átkozódott, valaki ütött valamit, valaki ölelte őt, de Harry elhagyta és tudta, hogy ez fog történni. Tudta.

Harry...

"Mindenki menjen ki, kérlek."

Louis lefagyott.

A karok, amik tartották eltűntek, egy óvatos puszit hintette az arcára, aztán csend volt. Már eltekintve a széltől, ami a nyitott erkélyajtón fújt be. Azt becsukták, valaki pedig mellé mászott az ágyra.

"Lou."

Harry.

"Elmentél." Zihálta, megpróbált emlékezni, hogy is kell lélegezni.

"Tudom. Tudom Louis és vissza is jöttem." Válaszolta halkan.

"Elmentél." Mondta újra zihálva.

"Lélegezz Lou, gyerünk---"

"Itt hagytál."

"Lou---"

"Elhagytál, pedig megígérted, hogy nem fogsz. Megígérted."

Harry az ajkába harapott, meg akarta ütni magát, amiért ilye hülye volt, újra és újra, minden alkalommal.

"Tudom. Hazug vagyo." Válaszolt végül, csak hallgatta, ahogy Louis levegőért kapkodott.

Louis végül kinyitotta a szemeit, Harryre nézett.

"Hazug vagyok és hülye, de itt vagyok és megújítom az ígéretemet. Soha többé Louis. Soha többé."

"Tudom, hogy megint elhagynál." Lihegte, Harry pedig megrázta a fejét és közelebb mászott.

"Nem, Louis. Louis, én...Megérinthetlek?"

Louis bámulta egy pillanatra, lélegzett, levegőért kapkodott, remegett, mielőtt sikerült kinyögnie egy ident.

Harry bólintott, Louis pedig figyelte, ám még mindig túl gyorsan lélegzett, ahogy Harry megragadta a kezeit és lehúzta az ágy közepéről, így most a szélén ült. Ez után megfogta a kezeit és letérdelt elé.

"Soha többé." Ismételte meg.

Louis csak bámulta.

"Soha többé." Mondta újra a göndör, további két percig ismételgetve ezt, míg Louisnak végre sikerült úrrá lenni a légzésén, leküzdeni a pánikot és annyi kis szilánkot összeszedni magából, amely elúszott, amennyit csak lehetett.

"Soha többé." Suttogta Harry.

"Soha?" Kérdezte Louis, végre tudott szavakat kinyögni anélkül, hogy a világ forogni kezdett volna vele.

"Soha." Egy csókot hintett Louis kezére, aztán megint, a másikra is.

Louis folyamatosan kereste Harry arcán a jeleket, ami arra utalna, hogy megint elhagyja, de semmit sem talált.

"Rendben." Motyogta, Harry pedig sóhajtott, felállt, még mindig fogva Louis kezeit.

A másik fiú is felállt, bár rémisztően remegett, így a göndör gyorsan a derekára helyezte egy kezét, hogy megnyugtassa és megtartsa.

"Louis---"

Louis hirtelen előrehajolt, a karjait Harry köré fonta és arcát a nyakába temette. A magasabb fiú azonnal átkarolta, olyan közel tartotta, amennyire csak a pocakja engedte.

"Fogalmam sincs, mit mondjak, hogy segítsek." Suttogta.

Louis megrázta a fejét, Harry fürtjeivel kezdett játszani. "Már az is segít, hogy itt vagy." Válaszolt és Harry lehunyta a szemeit, hisz nem sírhatott, kérlek, ne sírj.

"Nem elég Louis. Mindeze után... Hogy elmondtad---"

"Most, ez elég." Hangja remegett.

Ő maga is remegett.

Mindketten remegtek.

"Louis, ő bántott téged. Bántott téged és én---"

"Harry, kérlek. Ne--"

Louis már elérte a határait. A könnyei kibuktak, az érzései és... Csak összeesett. Harry elkapta természetesen, mindkettejüket óvatosan a szőnyegre ültetve. Louis az ölébe mászott, Harry pedig csak ölelte.

Harry csak bámulta, nem tudta leírni a fájdalmat, amit érzett, ahogy Louis annyira rémesen reszketett az ölében, fogai vacogtak.

"Csak tarts meg" Könyörgött. "Ne beszélj róla, könyörgöm, csak tarts meg. Nem vagyok rá képes, Harry, kérlek." Könyörgött, Harry pedig szorosan ölelte, érezte Louis szívét gyorsan dobogni saját mellkasán.

"Azt akarom, hogy minden megálljon." Suttogta a göndör nyakára. "Nem tudom Harry nem tudom nem tudom nem tudom, Harry."

Louis ökölbe szorította a kezeit Harry ingén, a körmei átszúródtak az anyagon, Harry pedig elveszítette a csatát a könnyeivel, érezte, hogy lehullnak arcán lassan, majd gyorsan, soha véget nem érően.

Louis annyi fájdalmat érzett.

"Csak el akarok tűnni. Nem akarok elmenni." Mondta Louis, felült, szemei vadak voltak, világosak a vsszafojtott könnyektől.

Harry szíve összetört.

"Hova, Lou? Hova akarsz menni?"

"Bárhova. Csak el innen."

Harry körülnézett és gondolkodott, hogyan is tudna segíteni, hova is mehetnének, ahol eltűnnének?

Aztán a szemei a szekrényszobára tévedtek.

"Oké." Mondta Harry, ötlete támadt. Lassan felemelte Louist az öléből, megragadta az összes párnát amit az ágyon talált, bedobálta őket a szekrénybe a falhoz, majd kihúzta a hatalmas paplant is és számos lepedőt, takarót, szintén bedobálva.

"Gyere." Intett Loisnak, aki oda mászott négykézláb, Harry lábai közé kuporodott.

A göndör becsukta a szekrény ajtaját, magukra húzta a takarókat.

"Aludj." Motyogta szorosan magához húzva. "Sötét van itt és kicsi a hely. Elmentünk, még ha csak egy kicsit is."

Louis belemarkolt Harry ingébe a mellkasán. Sötét volt. Vak sötét. És olyan meleg volt. Harry itt volt vele, ölelte őt, a szívverése pedig álomba ringatta.

"Köszönöm." Válaszolta halkan, mielőtt egy másodperc alatt teljes egészében elaludt.

Harry semmit sem szólt, kifogyott a dolgokból, amiket mondani akart, túllépte az érzések határát. Louis órákkal később is remegett még alvás közben, rángatózott álmában és alkalmanként nyöszörgött.

Harry ökölbe szorította a kezét, vett egy nagy levegőt és lassan, nagyon lassan fújta ki.

Ha valaha megtalálja, aki ezt tette Louisval...

Aki így bántotta Louist...

Darabokra szaggatja, amíg semmi sem marad belőle, csak húsdarabok, csontok és vér.

És ezzel egy új ígéretet tett, amit soha nem törhet meg.

18. rész

Sziasztok! Nos ez most azért ilyen rövid, mert még az előző rész végéről maradt le és lehet, hogy ma már nem lesz időm hozzátenni a következő fejezetet, ezért szerettem volna nektek ilyen röviden is kitenni, sajnálom, igyekszem, hogy a következő is meglegyen még ma!

Raven Agrippa

Louis éppen ehhez szokott hozzá. Nem volt fontos, hogy milyen sok őrültség történt az életében, most minden rendben volt.

Együtt énekelt a többiekkel, harmóniában vegyültek össze, átélte a dallamot és átérezte a merész lírai dalszövegeket, valamiféle teljesen hülye témákról.

És ő pontosan itt érezte magát otthon, a színpadon.

Egy kis csapat lányt beengedtek a stúdióba, hogy velük énekeljenek, Louis pedig mosolygott rájuk, ezzel egy pár sikolyt nyerve magának. Harry egy pillanatra felemelte az ingét, emiatt egy lány majdnem leesett a székéről, amitől Niall kissé rekedtesen kezdett el nevetni, mely minden zajt túlszárnyalt. Louis felhorkant, igen, még ő is hallotta.

Tate igazán jó munkát végzett a zakójával. Gyönyörűen simult rá, ellenben nem sokatmondóan felfedve hasát, valamint nagyon kényelmes anyagból volt. Ő és Lou együtt tökéletesen dolgoztak együtt, a többi fiú is hasonló összeállításban volt, ami mondjuk eléggé régies stílusban tűntette fel őket, de a rajongóknak úgy tűnt, tetszik. Feltűrte a farmerját, ezzel felfedve a boka tetoválásait és a VANS cipőit.

Éppen Louis soloja következett, végig nézett a fiúkon, Liam pedig rá kacsintott.

Kinyitotta a száját, hogy énekeljen, és érezte. Valami... Mi... Valami kicsi, amit nem tudott leírni. Észre sem vette, hogy abbahagyta az éneklést, míg Harry meg nem jelent előtte.

"Louis, hallasz? A hasadat szorongatod, fájdalmaid vannak? Lou!"

Louis nagyokat pislogott, körülnézett, hogy lássa... Oh. A zene elhallgatott, mindenki őt bámulta aggodalommal, sőt, a kamerák is rá irányultak.

"Én... Én azt hiszem éreztem, hogy mozog... A baba..."

"Mi?!" Kiáltott Niall, mielőtt a térdeire esett volna, kezét Louis hasára helyezte.

"Niall!" Visított Louis, majd sikoltott is, mikor Liam hirtelen egy székre ültette, a hátát a támlának nyomta.

"Niall, kelj fel, te idióta. Nem is tudom mi volt az... Talán csak... Gáz."

Kuncogás tört fel a tömegből, s Louis ekkor vette észre, hogy nem kapcsolta ki a mikrofonját. Elpirult.

"Oh, drága cukorkáim..." Mondta és a tömeg újra nevetett.

"Biztos, hogy rendben vagy, haver?" Kérdezte Zayn, mire a lányok egységes "awe" hangot hallattak.

"Igen, később felhívom az orvosomat. Srácok, rendben vagyok. Őszintén."

Harryre mosolygott, aki pedig megkönnyebbülten mosolygott.

Egy női hírolvasó lépett fel a színpadra.

"Úgy gondolom, hogy az valóban a baba volt, drágám. Igen, az első gyermekemnél én is azt hittem, hogy csak gázokról van szó..."

Louis nagyokat pislogott. Szóval az... Az a kis mozgás... Az az a cseppség lett volna benne?

Érezte a babát megmozdulni. Miért nem tudta mégis megmondani, hogy boldog volt,vagy sem?

Ismét azon kapta magát, hogy elkalandoztak a gondolatai, így vissza kellett térnie a józan eszéhez.

"Bocsánat a megszakításért. De még énekelhetünk tovább, igaz?"

"Természetesen!"

A hölgy lesétált a színpadról, ők pedig újrakezdték a dalt.

"Fiúk, tényleg, most egész idő alatt mellettem fogtok állni?" Kérdezte Louis

"Oh, de még mennyire. Én a kis bélgázodnak fogok énekelni." Válaszolta Niall, Louis pedig hangosan felnevetett.

.

.

.

Kiderült, az tényleg a baba volt.

.

.

.

Amint a koncerttel végeztek a fiúk végül visszamentek a szállodába éjszakára. Kimerültek voltak.

"És valami mást is éreztél?" Kérdezte Harry Louist, aki épp a konykapult tetején ült.

Megrázta a fejét.

"Harry, siess már azzal a popcornal, haver!" Nyafogott Niall a nappaliból.

"Csend." Vágott vissza Harry, betett egy másik csomag pattogatni való kukoricát is a mikróba.

Zayn bement a konyhába, kivett egy üveg üdítőt a hűtőből.

"És mit nézünk?" Kérdezte Louis.

"A tetovált lányt." Válaszolt a fekete hajú kibontva a kis fém dobozt és belekortyolt.

"Melyiket? Azt hallottam, hogy csináltak egy pár változatát."

"A Daniel Craig féle változatát, tudod, a legújabb James Bond srác." Válaszolt Liam a konyhába lépve, ledobta magát a szőnyegre.

"Oh, amiben Rooney Mara van. Azt hallottam, hogy jók a mellei benne."

"Tényleg, Niall?" Nevetett Louis, a szőke pedig rávigyorgott.

"Végül is, Louis... Nem mindenki lehet Harry-szexuális, mint te." Válaszolta Niall a második részét már suttogva.

Zayn fuldokolni kezdett az üdítőjétől.

"Mit mondtál?" Kérdezett vissza Louis.

"Semmi!" Kiabálta egyszerre Liam és Zayn.

Louis duzzogni kezdett, Harry pedig kivette a mikróból a pattogatott kukoricát.

"Szóval akkor van öt tállal? Asszem elég lesz..." Motyogta a göndör kiöntve az utolsót is egy nagy tálba.

Louis lecsusszant a pultról, a kezébe vette az egyiket és a kanapéra ült. Harry odaadott egyet Niallnek, Zayn, Liam és a göndörke pedig vettek egyet maguknak és beugrottak Louis mellé.

"Óvatosan." Kuncogott az említett, majdnem elejtette a tálat. "Óriás." Motyogta, Harry pedig erre válaszul rádobált egy-két kukorica szemet.

"Abba tudnánk hagyni?" Kédezte Liam, megpróbálta elkerülni a kajacsatát.

"Jóó..." Válaszolt Louis és Harry egyszerre.

"És jó film?" Kérdezte Niall, Zayn pedig a kezébe vette a kapcsolót.

"Olvastam a könyvet és nekem tetszet. És ez a változat jó véleményeket kapott, szóval..."

Azzal pedig meg is nyomta a lejátszás gombot.

.

.

.

A film érdekesen kezdődött. Aztán nagyon rossz lett, nagyon hamar.

Louisnak az étvágya is elment, amikor meglátta, hogy Rooney karakterét, Lisbeth-et... Orális szexben részesítette a... Törvényes gyámja.

Ez...Nem oké. Határozottan nem oké.

Harry belenyúlt a popcornos tálba, megérintette Louis kezét, aki azonnal összerándult az érzésre.

Harry értetlenül nézett rá.

"Sajnálom... Csak megijedtem." Próbált szabadkozni remélve, hogy a mosolya elég megnyugtató volt.

Biztosan az volt, hisz a göndör bólintott és újra a filmnek szentelte figyelmét. Louis ökölbe szorította a kezét. Őszintén Louis, ez csak egy film.

Csak egy hülye film. Ez nem igazság, a múlt pedig a múlt.

Lépj már túl rajta.

Louis kényszerítette magát, hogy annyira ellazuljon, amennyire tud. Nem akarta magára vonni a figyemet. És jól csinálta.

Nagyon jól csinálta.

Csodálatosan csinálta.

Egész addig, amíg Lisbeth karakterét sokkolták és egy ágyban ébredt fel megkötözve, öklendezett, az alsó ruhái nem voltak rajta. A férfi felmászott rá, üvöltött, harcolt, sírt a fájdalomtól...Visított...Harcolt, üvöltött, még többet, jobban sírt, sikoltott és...Sikoltott és...

Louis... Muszáj egy kicsit... Muszáj...

"Pisilnem kell." Mondta a fiúk pedig szórakozottan bólintottak a képernyőt bámulva.

Louis becsukta a hálószoba ajtaját maga mögött, a szoba mintha elferdült volna előtte. Levegő után kapkodott, össze-vissza mászkált a szobában. Megfogta a telefonját, valami azt súgta, hogy még szüksége lesz rá. Ez után a fürdőszobába botladozott, igyekezett olyan kevés zajt hallatni, amennyi lehetséges. A fürdőszoba ajtót is becsukta.

A fények elhalványultak, nem hallott jól...

Gyorsan pislogott, megpróbálta rendbe szedni magát, megragadta a fürdőszobai pultot, a tükörbe bámult.

A telefonja csörömpölve esett a padlóra.

A nő sikított, a férfi ráerőltette magát, és bele, a nő visított, a férfi rá és beleerőltette magát, fájt... Ez fájt...

Valami lejátszódott Louis fejében, és...

"Oh, gyönyörű. Nagyon szép vagy. Te vagy az a srác a One Directionből. Louis. Mindig is oda voltam érted."

Szédülés... Miért szédült? Rosszul lesz...

"Oh, ne sírj, Tommo, minden rendben van. Megvagy, csitt. Csendben kell maradnod."

Kinek kell csendben lennie? Ki az a Tommo? Miért szédül ennyire?

Nem értette, hogy mi történik. Valaki megérinti őt. Fejezze be. Nem kellene megéritenie ott. Kérem álljon le!

Valami van a szájában. Mi a fene van a szájában? És miért nem tudja kiköpni? Nem kap levegőt, nem kap levegőt, nem kap... Most tud lélegezni, tud---

"A mindenit, igazi kis harcos vaggy. Nem vártam volna. Nézz csak magadra? Remek vagy, Tommo. A szád is remek. Köszönöm szépen. De túlságosan harcolsz és túl sok zajt csinálsz. Szeretem a harcosokat, és a sikoltozókat is, de most nem olyan helyen vagyunk. Nem akarjuk, hogy bárki is hallja, igaz? Ez a mi magán dolgunk."

Hála az égnek tud lélegezni újra. A szemei olyan nehezek. Miért nem tudja kinyitni őket. Várj... Miért nem tud mozogni?

"A tested olyan gyönyörű. Az ízed csodálatos, Tommo. Gyorsan lettél a kedvencem."

Még mindig nem volt tudatánál... Miért? Hol van? Miért nem tud mozogni? Miért nem lát? Ki... Ki ér hozzá? Valami nedves érinti a nyakát, a mellkasát, a hasát, a combját...

"Oh, úgy néz ki újra velem vagy, Tommo? Ez a legjob rész, ahol a csodák történnek. Készen állsz?"

Készen? Mire?

A fájdalom olyan intenzív, hogy mindenhol érzi, mi ez, miért fáj ennyire? MIÉRT FÁJ ENNYIRE, ketté fog szakadni, nem tud lélegezni, állj, állj állj, ez fáj, fáj! Istenem, nagyon fáj, kérlek, kérlek állj, ne, állj EZ FÁJ, FÁJ! Valaki sikít, ez biztosan ő lesz, csak ő lehet, hiszen annyira fáj, álljon már meg, kérlek állj, állj! Valami nedves, csúszós, csapódások, valaki nyög, de az nem ő, ő... Ő sikít, ő sír, a torka fáj, mindene fáj, túlságosan fáj, és NEM ÁLL MEG, MIÉRT NEM ÁLL LE?! Meg kell állnia, meg KELL, meg fog halni, haldoklik, túlságosan fáj, ennek muszáj a halálnak lennie---

"Annyira gyönyörű vagy. Annyira jó, istenem Tommo. Annyira szűk vagy, annyira csodás, nem hiszem el, hogy milyen szerencsés vagyok..."

De miért fáj ennyire?

Miért fáj túlságosan?

Ekkor Louis kiszakadt abból a bármiből, annyira durván beszippantotta az a valami. Hirtelen négykézláb volt, hányt, és nem tudta abbahagyni. Nem állt meg, egyáltalán nem hagyta abba, Louis azt mondta, hogy hagyja abba, Louis könyörgött, könyörgött annak a férfinek, de nem állt meg, nem akar leállni, minden másodpercét imádta az ő fájdalmának, csak úgy mint annál a nőnél a filmben, mint az a férfi a filmben. Őt is érintették keze, lélegzést, lihegést érzett a fülében, újra hányt, sírt, rémesen zokogott, nem kapott levegőt, segítségre volt szüksége, muszáj segítséget kérnie, de hogyan, ha nem tudja abbahagyni a hányást, még mindig érzi azt az embert, maga körül, magán mozogni, mozogni benne, azt a szúró érzést, a nyögést, a morgást, hagyja abba, nem, nem hallja, soha nem is hallotta, nem érdekli…

Louis kezei megcsúsztak a hányáson, összeesett, az oldalán feküdt és remegett.

A világ újra forogni kezdett vele, mielőtt elsötétült minden.

~Ajánló~

Sziasztok!
Most kivételesen nem résszel jöttem ezért pedig elnézést kérek, megpróbálkozom azt is hozni még ma, ígérem, bár ki tudja, hogy mire lesz időm. DE ÍGÉREM PRÓBÁLOK.
Szóval most inkább ajánlani tudnék egy blogot, amit éppen ma kezdtem el egy nagyon jó barátnőmmel, D-vel.
Valami hasonló témaként definiálnám, mint a Stay With Me, ugyanis MPREG! mindössze annyi a különbség, hogy míg itt Louis úgy lett terhes, ahogyan, ott normális szerelmi történet útján és eleve Larry történettel, nem lassan kialakulóval.
Nos, csak ajánlani tudom, remélem nektek is tetszeni fog annyira, mint amennyire nekem és neki az írása.
Ez pedig a Fragile

17. rész

Louis beállította a mirkofonját, megpróbálta figyelmen kívül hagyni, hogy Nick szemeivel minden öt másodpercben a hasát vizslatta. Ránézett Harryre, aki a háttérben nyomkodta telefonját, szemöldökét ráncolva koncentrált. Louis hátradőlt a székben, az új telefonját nyomkodta. Beírta a kódot, majd a twitterre nyomott.

Megkérték, vagy inkább megparancsolták, hogy beszéljen többet a rajongókkal, szóval... Hát persze.

Louis_Tomlinson: BBC Rádió 1! Beszélgessünk @grimmers -el!

A twitterét azonnal elárasztották válaszokkal, görgetett lefelé, elolvasott néhányat, azok közül amik azt ecsetelték, hogy mennyire szeretik, amik könyörögnek követésekért, általános izgalommal telieket, érdeklődőeket a szexualitásáról, a Larryről is párat, majd olyanokat is, amik azt kívánták, bár meghalna.

A szemét forgatta, visszadugta a készüléket a kapucnis felsője zsebébe. Levett egy kisebb pihét az újabb farmerjáról, arról, amit Lou hozott neki az új designertől. Kényelmesek voltak, igazság szerint rugalmas pamut anyagból voltak, egy zsinórral benne, de az anyag mégis úgy nézett ki mint egy farmer. Nem volt nagy hajszolója annak, hogy milyen a megjelenése, szóval hosszú pólókat hordott, hogy elrejtse a tényt, hogy tulajdonképpen nem egy farmer van rajta. Ellenben mégis sokkal nagyobb felüdülés volt ezt hordani, mint a normál farmerjait.

Ha még nagyobbra nő a hasa csak még jobban szopni fog vele.

Zayn suttogott Liamnek, aki cserébe kuncogott, Niall pedig néha hozzátett egy-két obszcén kommentárt. Igyekeztek csendben maradni, míg Nicknek nem volt szüksége rájuk, de biztos voltak benne, hogy az emberek hallják őket. Louis a szemét forgatva, szeretetteljesen nézett Harryre újra. Még mindig a homlokát ráncolva nézte a telefonját. Felé hajolt, hogy vessen egy pillantást a képernyőre, s meglássa saját twitter posztját. Harry a kommenteket olvasta és nyilvánvalóan nem tetszett neki, amit látott.

Louis felsóhajtott, mivel nem nagyon tehettek semmit ellene. Az emberek akkor is utálni fogják. Még akkor is, ha nem lenne felcsinálva, akkor is utálnák. Most csak adott nekik rá egy jobb okot. Az egyik ok, hogy folyton csak kövérebb lesz. Kezét a hasára tette egy pillanatra, mielőtt Harry hajához nyúlt volna, visszadugott egy kósza fürtöt a kendőjébe, mely lefogta azt. A göndör lepillantott Louisra, arckifejezése azonnal meglágyult, valami szeretettejesre, mire a kék szemű elpirult, s az ölébe nézett.

"Huh."

Louis hirtelen kapta fel a fejét, hogy megpillantsa Nicket rájuk vigyorogni és összevonni szemöldökét.

"Te most nem---"

"Ne aggódj cukorfalat, éppen a hírek mennek."

"Mennyi idő múlva kerülünk sorra?" Kérdezte Harry, Louis és Nick között pillantgatott idegesen.

"Tíz perc." Válaszolt hátradőlve a székben, ásított.

Egy kéz helyeződött Louis combjára, ő pedig hátranézett, hogy egyenesen Zayn tekintetébe bámuljon.

"Jól vagy?" Kérdezte gyengéden, Louis pedig bólintott, mikor nem is volt.

Hogy őszinték legyünk, rémesen meg volt rémülve. Ez az interjú a poklot hozhatja meg a számukra néhány másodperc alatt. És éhes is volt. Ami bosszantó is volt, mivel kicsivel több, mint egy órája evett és tizenöt perce ivott egy teát.

Nick jelzett nekik, hogy maradjanak csendben, mielőtt beszélni kezdett. Louis nézte, ő legalább teljesen természetesen viselkedett, mielőtt egy számot kezdtek játszani a rádióban. Nick elővette a telefonját és írt valamit, néhány másodperccel később pedig Harry telefonja felvillant. Louis figyelte, ahogyan Harry is és lepillantott rá, elpirult és beharapta az ajkát, majd Nickre pillantott, aki csak vigyorgott.

Valami keserű érzés nyilallt Louis szívébe, lenézett összekulcsolt kezeire. Az ő telefonja is megrezzent egy pillanattal később és lenézett rá.

--Ne aggódj, Harry téged szeret jobban-Niall

Louis felpillantott a szőkére, aki nyelvet öltött rá, majd vissza is fordult Zayn és Liam beszélgetésébe.

Oké…

"Rendben hölgyeim és drága uraim, nem fogom játszani a tanácstalant és gondolkozni, hogy mit akartok hallani. igen, a One Direction egy tagja itt van mellettem a stúdióban és kissé több helyet foglal el, mint kellene."

Nick megállt, Louisra kacsintott, ki csak nagyokat pislogott.

Ő... Nick most kövérnek hívta?

Oh, ez igazán érdekes lesz, rendben.

Nick folytatta a bevezető szövegét, majd biccentett nekik.

"Köszönjetek fiúúúk."

"Sziasztok!" Szóltak bele mindannyian a mikrofonba.

"Szóval, hogy érzitek magatokat? Liam?"

"Remekül, haver. És te?" Válaszolt Liam.

"Csodásan, köszönöm Liam, a mi mindig kedves Liamünk. Zayn, drágám, és te hogy vagy?"

"Jól."

"Csak jól, Zayn?" Kérdezte Nick mosolyogva.

"Yup." Válaszolt Zayn felvont szemöldökkel.

"Akkor Niall, hogy vagy te, Niall?"

"Remekül."

"Oh, remekül. És miért érzed magad remekül, Niall?"

"Jól aludtam az éjszaka, fantasztikus volt a reggelim és ma nem fogunk csinálni semmit ezen kívül."

"Oh, jól hangzik. Harold, én drága Haroldom, te hogy vagy?"

Harry elmosolyodott, zseniális, mint mindig. "Jól vagyok."

"Csak jól, fiatal Harold?"

Harry ismét elpirult.

"Miért vagyok állandóan fiatal Harold?" Kérdezte viccesen vinnyogva.

"Mivel te vagy a mi kis babánk, Harry." Nevetett Nick a saját hajába túrva.

Louis a szemét forgatta.

"És utoljára, itt a kis méregzsák Tomlinson. Hogy vagy, Louis?"

"Oh egyszerűen csodálatosan, Nick."

Nick elvigyorodott.

"Egyszerűen csodálatosan, ugye?"

"Bizony, úgy van."

"És mitől érzed magad olyan egyszerűen csodásan, Mr. Tomlinson?"

"Hogyan is ne lehetnék csodásan, mikor egy szobában ülök a csodaszép Nick Grimshaw-al? Ez most pozitív csapásként ért."

"Csapásként, hm? Huncutkodunk, Mr. Tomlinson?"

"Oh, nem, Mr. Grimshaw. Rémesen elbűvölő személyiséged van."

"Örülök, hogy ilyen pozitív hatással vagyok rád." Mondta Nick, a vigyora csak növekedett.

"Oh, én is. Semmit sem akarok jobban, mint a te boldogságodat." Válaszolt Louis kissé oldalra döntve fejét.

"Ugyanúgy érzek, drágám, ugyanúgy. És hogy van a baba?"

Mindenki ledermedt, Louist kivéve.

"A baba jól van."

"Semmi baj?"

"Van és volt pár, de ez várható, nem igaz?"

"Azt hiszem. És mennyi idős már, Mr. Tomlinson?"

"Négy hónapos terhes vagyok, ami a második trimesztert jelenti, Mr. Grimshaw."

"Még mindig hánysz?"

"Csak néha."

"Bármi más tünet, Mr. Tomlinson?"

"Gyakrabban fáradok el és sóvárgok, Mr. Grimshaw."

"Hm."

"Yup."

"Alig látható egyébként rajtad."

"De ez hamarosan meg fog változni."

"Nos, még mindig elég fitt vagy, és az is maradsz, Mr. Tomlinson."

"Nagyra értékelem kedvességed, Mr. Grimshaw."

"Zayn, nálatok nincs esetleg szó kisgyerekről?"

Zayn hezitálás nélkül válaszolt.

Louis nagyokat pislogott, kicsit összezavarodott a hirtelen témaváltáson. A többi fiút bámulta, ugyan Zaynre összpontosított. Louis lassan Nickre nézett, aki rá pillantott egy... Mosollyal... Ahogy Zaynhez beszélt.

Ez... Oh... Szóval erről van szó? Ezt most... Ezt direkt csinálta?

Ez... Ennyi volt. Ami miatt annyira rettegett csak így elszállt, vége van... És... Ennyi volt. Tényleg ennyi volt... Louis hátradőlt a székben, kissé lejjebb is csúszott rajta, megkönnyebbülten sóhajtva.

Azokban a percekben rémesen hálás volt, hogy nem voltak körülöttük kamerák, hiszen legalább néhány másodpercig ellazulhatott. Hagyta, hogy a háttérben folyó fecsegés csak úgy elmenjen a füle mellett, lehunyta a szemeit és halkan a pocakjára tette ujjait. A keze a pólója alá csúszott, a kis dudoron pihent.

Azon tűnődött, hogy vajon a baba, aki ott van érzi-e a meleget a kezéből áradni? Vagy akarná egyáltalán érezni? Még mindig nem tudta azt mondani, hogy igazán akarta azt a gyereket, de talán a baba is ezt gondolta. Mi lenne, ha a baba nem akarja őt? És ki ő, hogy azt mondja, nem érdemelte meg?

Erőt vett magán, elvetette ezeket a gondolatokat, hozzáadva igazság szerint a növekvő halom öngyűlölethez a szívében. Lassan nem tudja magában tartani ezeket az érzéseket. Fel fog törni.

Valaki óvatosan a hajába túrt, ő pedig a fejét az érintés felé döntötte, mielőtt kinyitotta a szemeit, hogy felfedje előttük Harryt.

"Jól vagy?" Suttogta a göndör, mire ő bólintott egy gyors mosolyt villantva.

Most Liam beszélt, akit Niall időnként félbeszakított, Zayn pedig a legédesebb arckifejezésével figyelte őket. Louis nem tudta megállni, hogy ne vigyorogjon, ahogy hallgatta őket, s élvezte, hogy Harry keze még mindig simogatta a fejét. Nyomatékosan tekintett Nickre, akiről tudta, hogy figyeli a kis akciójukat.

"És fiatal Harold, mit gondolsz, milyen lesz turnézni egy kisgyermekkel veletek együtt?"

Louis az ajkába harapott.

"Ehm, nos... Mindent megtervezünk előre, Louis biztonságát szem előtt tartva. Azt akarjuk, hogy ő jól érezze magát, és ez nem áldozat a számunkra."

"Addig, amíg Louis boldog, mi is azok vagyunk." Tette hozzá Zayn, megveregette barátja térdét.

Louis elpirult, az ölébe nézett. Harry elvette a kezét a fejéről, ehelyett inkább kezét fogta meg és kis köröket rajzolt rá hüvelykujjával.

Annyira megnyugtató volt, hogy állandóan kapcsolatban voltak.

Az interjú gyorsan elrepült és már vége is volt. A fiúk elköszöntek a hallgatóktól, Nick pedig betett egy másik dalt, valami fülbemászót arról, hogy milyen jó egy nagy csapatban lenni, Louis nem ismerte, hisz nem is nagyon hallgatott mostanában zenét.

Egy biztonsági jött, jelezve a számukra, hogy menjenek. A fiúk felálltak, integettek Nicknek, majd némán kisétáltak, egy üres szobába vezették őket.

"Szóval, mi a véleményetek?" Kérdezte Zayn azonnal, amint az ajtó becsukódott.

A nő összevonta a szemöldökét. "Nos, ezt egyébként megoldhattuk volna Louis csipkelődése nélkü---"

"Úgy érted, hogy az egész interjúban mindannyian csak idegesek voltunk, hogy zökkenőmentesen csináljuk végig?" Szakította félbe Niall, a hölgy pedig csak meret rá.

"Kérlek ne szakíts félbe, Mr. Horan. Tudom, hogy nem tudjuk a legjobb körülményeket biztosítani nektek, de Mr. Cowell bérelt fel, hogy mégis próbáljam meg a legjobbat kihozni a helyzetekből. Szóval jól értettem. Ez a taktika jól működött, minden rendben volt, de a jövőben lehet, hogy kicsit kevesebb csipkelődést kellene belevinni és több őszinteség..."

Hirtelen elhallgatott, majd Louisra pillantott egy percre.

"Tudod mit...Mindegy. Légy olyan őszinte, amennyire tudsz anélkül, hogy megbántanál valakit. Azt szeretnénk elérni, hogy a fanok úgy gondolják, hogy jól vagy, és az interjú azt a hangulatot adta, hogy nem fontos, hogy terhes vagy, vagy nem, még mindig ugyanaz a Louis vagy. Szóval igen, szép munka fiúk."

Mosolygott a nő.

“Mi a neved?” Kérdezte Louis hirtelen.

“Sarah.”

“Hm…” Motyogta halkan a nőt bámulva.

.

.

.

"Ami a twittert illeti, próbáljátok ne hangoztatni a szakítást Eleanorral. És... Ha csúnya dolgokat kapsz, tényleg nagyon csúnyákat próbáld meg figyelmen kívül hagyni őket és pozitív maradni. Válaszoljatok a kedves rajongóknak, próbáljatok meg többet beszélni velük. Néhányan mint bebizonyosodott nagyon hűségesek."

A fiúk bólintottak.

"Mi beterveztünk egy találkozót Tate Corbin közt és közted, úgy értem a férfi közt, aki a ruhákat tervezi a számodra, Louis. Te, ő és Lou nemsokára találkoztok majd, hogy beszéljetek a ruházatodról. Nem minden interjútok lesz ilyen zökkenőmentes és egy díjátadó is közeledik, amire készülnünk kell."

Louis az ajkába harapott, ahogy megkapta a napirendjét, látszólag véget nem érő volt. Úgy érezte, hogy egyre jobban és jobban kimerül már attól is, hogy nézi a listát.

Sarah egy percre megállt, újra Louisra nézett és lecsukta a laptopja tetejét.

"Nagyon sajnálom, tudom, hogy ez rengeteg. De ne törődjünk most ezzel. A napotok szabad. Próbáljátok meg élvezni, jó? Valószínűleg még találkozunk, vagy majd valakivel a többi dolgozó közül. Vagy csak küldjetek nekem egy emailt, vagy valamit, ha szükségetek van valamire."

A nő elővette a telefonját, átnézte azt.

"Paul a bejárat közelében vár titeket. Küldök valakit, hogy kísérjen el. Ha van kedvetek, akkor segítsetek egy kicsit kodrában tartani a tömeget, aláírni pár dolgot és csináljatok pár képet. De csak ha van kedvetek hozzá. Majd lesznek találkozók és köszöntők a jövőben, amiket valószínűleg könnyebb lesz kezelnetek, mint egy ilyen spontán alkalmat."

Újra a fiúkra nézett, ők pedig egymásra.

"Én nem bánom srácok, ha ti sem." Mondta Niall vállat vonva.

"Én sem." Tette hozzá Zayn."

"Igen, nem nagyon találkoztunk a fanokkal egy ideje, talán ez most jó lenne." Mondta Liam a többiekre pillantva.

"Lou?" Kérdezte Harry, ő pedig vállat vont.

"Uhm, felőlem rendben van, de előtte beszélni szeretnék egy kicsit Nickel. Mennyi időnk van még?"

Harry összeráncolta a homlokát.

Sarah a telefonjára pillantott. "Húsz perc. Van okod rá, hogy beszélni akarsz vele?"

"Semmi komoly." Motyogta Louis, felnézett Harryre. "Nem vagyok dühös rá. Tudom, nem jövünk ki túl jól, de csak beszélni szeretnék vele egy percre."

"Nem látom az okát, hogy miért ne tudnál." Motyogott a nő, leírt valamit a telefonjába. "Fiúk, ti megvárjátok? Szerintem egyszerűbb lenne, ha együtt mentek el.”

"Természetesen." Válaszolt Liam, leült egy kanapéra, Niall pedig ráugrott, nevetett, ahogy Liam felsikoltott a hirtelen súlyra.

Zayn felhorkant, leült egy üres székre.

"Akkor beszélek a stúdióval." Mondta Sarah és kiment.

Louis vállat vont, leült egy üres kanapéra, Harry pedig követte.

"Kicsit jobb fejnek tűnik, mint a többiek." Suttogta, Harry pedig bólintott.

"Igen, de uhm... Te és Nick----"

"Csak egyszerűen beszélgetni akarok vele. Esküszöm, semmi komoly. A legjobb tudásom szerint fogok viselkedni." Sóhajtott Louis szemét forgatva.

"Nem arról van szó, hogy nem bízom benned... Csak... Tudom, hogy Nick hogy tud viselkedni néha."

Oh... Louis tudta... Hogy Harry igazából Nick miatt aggódott.

Elmosolyodott. "Semmi baj, Harry." Mondta megragadva egy vizes palackot az asztalról és nagyokat kortyolt belőle. A víz kicsöpögött a szája sarkából, végigfolyva az állán. Louis kivette a palackot a szájából, hogy Harryre pillantson.

Megnyalta az ajkait. Harry figyelte minden kis mozzanatát, a hüvelykujja Louis arcán pihent. Louis le sem tudta róla venni a szemét. A víz kezdett kicsúszni a kezéből, csak a szép zöld szemekre összpontosított. Ekkor történt, hogy el is ejtette azt, az üveg koppant a lábán, mielőtt a víz kifolyt a szőnyegre elvéve ezzel figyelmét Harryről. Mindig csak Harry.

Nézte, ahogyan a víz sötét foltot hagy a szőnyegen, mielőtt lehajolt, hogy felvegye azt és visszategye az asztalra.

"Elmegyek pisilni." Mondta szórakozottan és kényszerítette magát, hogy ne nézzen rá senkire a szobában. Tudta, hogy merre van a mosdó, mivel már sokszor voltak itt interjún.

Integetett az embereknek, akik köszöntek neki a folyosón, gyorsan lépkedett a legközelebbi férfi WC felé és becsukta maga mögött az ajtót. A hátát a fehér csempés falnak döntötte, mélyen lélegzett ki-be ki és be. Az ajtó nyílása kiszakította a nyugodt állapotból. Kinyitotta a szemeit, hogy megpillantsa Harryt ott állni. A magasabbik bezárta az ajtót, Louis elé lépett és nekinyomta a falnak.

Mi történik, mit csinál Harry és miért nem akarja, hogy abbahagyja?

Harry hirtelen megcsókolta, Louis pedig levegő után kapkodva tolta el magától.

"Kérdezd meg." Morogta Louis rekedt hangon, Harry pedig újra a falhoz nyomta.

"Megcsókolhatlak?"

Louis szíve gyorsan vert.

"Nem tudom." Suttogta, szédült.

Elkezdett lecsúszni a fal mellett, Harry pedig egyik térdét Louis lábai közé nyomta, így nem esett el, Louis viszont felnyögött.

"Harry..."

"Mire van szükséged?"

"Te... Meg kell kérdezned, jó? Mindig meg kell kérdezned. Minden egyes alkalommal. Ha... Ha mi csókolózunk...Vagy...Nem tudom...Nem tudom mi ez...Kérdezz meg...Kérdezz meg..."

"Louis, nyisd ki a szemeidet. Nézz rám."

Úgy tett. Harryre fókuszált, szemöldökét ráncolta az aggódó pillantásra.

"Túl gyorsan lélegzel. Mély levegő, Lou. Meg tudod csinálni."

Harry halk volt, várta, hogy Louis megnyugodjon, mielőtt segítettneki leülni.

"Megfoghatom a kezedet?" Kérdezte egy pillanatnyi csend után Harry.

Louis bólintott, Harry pedig összefűzte ujjaikat.

"Nem akartalak felidegesíteni, sajnálom."

Louis lehunyta a szemeit, mélyen sóhajtott.

"Nem a te hibád, Harry."

A göndör megrázta a fejét.

"Tudom, hogy azt akarod, hogy először kérdezzelek meg. Jobban kellett volna tudnom, ez az én hibám."

Louis felnevetett, megrázta a fejét. Ökölbe szorította a másik kezét, az ökle remegett.

"Nem, Harry." Suttogta. "Tényleg nem az."

A göndör hajú fiú ránézett, zavartan ráncolta a homlokát, hisz nem értette.

"Baj van velem. Ez az én hibám, nem a tiéd. Ne hibáztasd magad azért, mert én elrontottam valamit."

Harry megrázta a fejét, épp vitatkozni akart, mikor Louis kinyitotta a szemeit. Nedvesek voltak. Louis alsó ajka remegett, mielőtt hirtelen felállt, elhúzta kezét Harry szorításából.

"Tudod, azért jöttem, hogy pisiljek, mielőtt megzavartál." Mondta, próbált javítani a helyzeten, de nem sikerült.

Harry inkább hagyta most a dolgot.

"Sajnálom. Visszamegyek a fiúkhoz."

Louis bólintott, megfordult és csak hallgatta, hogy Harry kimegy. A pillanatban, ahogy az ajtó becsukódott az tenyereit dühösen verte a falba, homlokát megtámasztotta köztük.

"Mi a baj velem? Mi a fene van velem?" Suttogta, lélegzete akadozott könnyei miatt.

Miért nem tudok túljutni ezen? Az az ember nem kérdezte meg, csak elvette, amit akart, de az már régen volt. Miért remeg és retteg még mindig? Miért nem tudja csak úgy elfelejteni?

Már nem is emlékezett jól arra az éjszakára, akkor miért érzi még mindig?

Miért?

Az ajkába harapott.

Nem fog sírni. Nem fog sírni.

A mellékhelyiség ajtaja ismét kinyílt.

"Oh."

Louis felnézett, s Nick állt ott. A férfi a hátát nekidöntötet a falnak, becsukta az ajtót és bezárta azt, Louist bámulta, aki visszonozta.

"Orvosra van szükséged?" Kérdezte

"Nem." Válaszolt Louis mély levegőt véve és ellépve a faltól.

"Jól vagy legalább?"

Louis nem válaszolt, csak a mosdóhoz lépett és megmosta az arcát. Nick megragadott néhány papírtörlőt és átnyújtotta Louisnak, mikor végzett. A fiú bólintott, egy tompa köszönömöt mormolva.

"Szóval... A madarak azt csiripelték, hogy beszélni akartál velem."

Louis kidobta a nedves papírokat a kukába, szembe fordult Nickel.

"A WC-ben akarsz beszélgetni?" Kérdezte rekedt hangon.

"Akár. De adok neked egy kis időt, hogy visszaszedhesd a pókerarcod. Elég rémesen nézel ki, hogy őszinte legyek."

Louis lebecslően nevetett. "Mivel az vagyok." Válaszolt.

"Nem azok vagyunk mindannyian? Szóval... Beszélgessünk?"

"Te... Eltervezted az interjúnkat?"

Nick felhúzta a szemöldökét. "Majdnem mindig. Úgy értem, ez a munkám."

"Ez nem az, amire célozni akartam. Te---"

"Kissé feldühítettelek, hogy át tudjunk siklani a durva részeken zökkenőmentesen, erre gondolsz?" Szakította félbe Nick vigyorogva.

Louis fogai koccantak, nézte a férfit, mielőtt lassan bólintott.

"Yup. Úgy néztél ki, min aki mindjárt elájul, és mivel mindig a drámaiságról vagyok híres, te meg terhes vagy... Nincs erre szükségem az életemben. Beszéltem róla a fiúkkal is és ők is ugyanígy vélekedtek."

Louis nagyokat pislogott.

"Figyelmeztettek az aggodalmukra veled kapcsolatban. Igazából idegesített volna, ha nem lettek volna olyan édesek. Szinte kiestek a fogaim az édességtől."

Louis ismét csak pislogott.

"Föld hívja Louist?"

"Köszönöm." Szólalt meg hirtelen.

"Csak egy egyszerű nézeteltérés nem elég nekem ahhoz, hogy kigúnyoljam azt, amin keresztül mész. Bármi is van köztünk, ez nem éri el azt a szintet, hogy megtegyem veled." Motyogta Nick, a körmei alól kipiszkálva közben a piszkot.

Louis csak bámulta.

"Oh, ne nézz rám így. Nem akarom, hogy azt hidd, kedves ember vagyok, Mr. Tomlinson."

Ezzel szakította ki belőle Louist.

"Nem is álmodtam róla, Mr. Grimshaw." Válaszolta egy gyengéd mosollyal.

"Most mennem kell pár helyre meg találkoznom pár emberrel. Elfoglalt ember vagyok. Oh, olyan nehéz ilyen kedveltnek lenni sok ember szemében."

Louis a szemeit forgatta. "Ne engedd, hogy megállítsalak."

"Természetesen nem. Majd még beszélgethetünk egy pohár ital mellett valamikor. Bár neked almalé mellett, kissé aggódok."

Louis csak tátogott, Nick nem is engedte neki, hogy válaszoljon, hisz hozzátette: "De ne aggódj. Nincs szánékomban közéd és a kedvesed, a fiatal Harold közé állni. Pá."

Azzal kinyitotta a fürdőszoba ajtaját, s gyorsan ki is ment, Louist megdöbbenve hagyva ott.

.

.

.

A tömeg nevetséges volt odakint, de Louis még mindig mnni akart. Csak egy pár percre.

"Nem maradunk kint sokáig, fiúk." Mondta Paul, kinézett az üvegajtókon, megbizonyosodtak róla, hogy a fiúk számára biztonságos, mielőtt kinyitották az ajtót.

Sikolyok csapták meg a fülüket minden oldalról, Louis pedig összerezzent, mielőtt vett egy mély lélegzetet és elindult. Már meg tudta mondani, hogy sokkal több új biztonságist vettek fel. A férfiak minden erejükkel próbálták tartani a barikádot, úgy tűnt, hogy tudják kezelni. Louis viszonylag biztonságban érezte magát.

Megkockáztatta, hogy közelebb megy, az emberek összefüggéstelenül sikoltoztak körülötte, ő pedig csak mosolygott.

"Sziasztok drágáim!" Kiáltotta, kinyújtotta a kezeit, megérintve ezzel a rajongókét, papírokat és jegyzetfüzeteket írt alá.

Gyorsan firkálta oda a nevét, pózolt annyi képre, amennyire tudott, mielőtt valaki beljebb húzta a tömegbe.

"Meg tudnád mutatni a pocakod?!" Kiáltotta valaki, Louis pedig látta, ahogy néhány paparazzi képeket csinál róla. A szemét forgatta, próbált a rajongókra összpontosítani.

"Gyerünk Louis, mutasd meg!"

"Menj innen!" Kiabált válaszul, miközben aláírta egy lány telefontokját.

"Mutasd meg a---"

"Azt mondta, hogy nem." Mondta Niall a csoportra nézve, a tömeg pedig megvadult, hisz Niall védelmező szavai elképesztően hatottak számukra. Hogy tanújuk lehettek ennek.

Louis elmosolyodott, épp kiáltani akart egy köszönömöt Niallnek, amikor valami arcon csapta. Louis elkapta azt, mielőtt leesett volna, Harry pedig őt, mielőtt elesett volna, hátrébb húzta a tömegből, a biztonságiak pedig kiabáltak, hogy ne dobáljanak. Louis hátranézett, ahogy visszanyerte egyensúlyát Harry és a fiúk azonnal kérdésekkel bombázták. Louis nagyokat pislogott, mielőtt lenézett, hogy mit tart a kezében... egy világos zöld kezeslábas. Egy nagyon kicsi... aprócska kezeslábas.

Louis a tömegre nézett, félrelökte a fiúkat és feltartotta azt.

"Kié ez?" Kérdezte hangosan, megpróbálta magára vonni mindenki figyelmét.

Nem hallott semmit a sikolyoktól, de mozgolódás volt a bal oldalán és egy csoport lány felmutatott még egy párat a barikád mögött.

"Én voltam!" Kiáltotta a fiatal tini, Louis pedig oda lépkedett mellette a fiúkkal és a biztonságiakkal.

"Ezt te a..." Elharapta a mondat végét, kezét a pocakjára simította.

"Igen, nagyon sajnálom, én dobtam. Nem akartalak megijeszteni, esküszöm, én csak azt akartam, hogy megkapd, de nagyon messze voltál és nem lett volna esélyem közelebb jutni hozzád, kérlek, ne legyél mérges!"

"Nem, nem..." Louis hangja újra elcsuklott, kezét végigfuttatta a puha anyagon.

"Te... Neked tetszik?" Kérdezte a lány nagy szemekkel.

Louis rápillantott. "Nagyon szép. Köszönöm."

Paulra pillantott, odanyújtotta a telefonját.

"Tudnál csinálni rólunk egy képet, kérlek?" Kérdezte, sikerült felemelniük a lányt a barikádból, így tudtak pózolni Louisval. Mindketten mosolyogtak, Louis pedig feltartotta az apró ruhadarabot, míg Paul megcsinálta a képet.

"Mi a twittered?" Kérdezte Louis és a lány remegő kezekkel gépelte bele Louis telefonjába.

"Köszönöm, drágám. Később nézd meg a twittered, jó?" Kérdezte, s azzal már követte is Pault, aki óvatosan kihúzta onnan. Utoljára integetett a rajongóknak, mielőtt visszatértek az épületbe. Louis az egész autóutat a szálloda felé azzal töltötte, hogy ujjait a kis mintákon húzta végig az apró ruhán.

Egyáltalán nem gondolta volna ezt. Nem is tudta, hogy hogyan érzett ez iránt, de most az egyszer kellemes volt.

Gondoskodott róla, hogy feltöltse a képet a twitterére azzal az aranyos rajongóval és mosolygott, ahogyan a lány teljesen meglepődött a képen és azon, hogy bekövette.

.

.

.

A következő heteket abszolút a forgószél szóval lehetett volna illetni, hiszen Louis teljesen kába volt. Egyik helyről a másikra kellett rohangálnia, interjúkról fotózásokra.

A pocakja egyre csak nőtt, és már sokkal jobban észrevehető volt. Új fajta fájdalmakat érzett, néhány gagyi hátfájást, gyomorégést, amelyek a LEGROSSZABB hangulatba tudták hozni. Az étvágya nevetséges volt, állandóan evett, akárcsak Niall, de mindegy. Szerencsére a súlygyarapodása nem volt túl drasztikus. Senki nem akart volna egy kövér Louist.

Aztán ott volt ő és Harry...

Ő és Harry... Furcsák voltak.

Nem csókolóztak újra. Nem is érintette meg Louist. Egyáltalán nem. Az után a fürdőszobai eset után nem. Louis nem tudta, hogy hogyan érezzen efelől. Nos, még bármi másról sem, főleg nem erről.

De Harry mindig figyelte őt. Louis állandóan elkapta a tekintetét, bámulták egymást egy-két pillanatig, majd elfordultak, nos... Amíg Louis elfordult. De Harry... Harry mindig nézte őt... Megfigyelte.

Louis pislogott, hogy kiszakítsa magát ábrándozásából, hiszen egy kis butikban ült épp. Lou mellette ült, Tommal beszélt telefonon.

Tate Corbin lakásán voltak, annak a férfinek az üzletében, aki Louis ruháit tervezte, a lakása épp a bolt felett volt. Lou abbahagyta a telefonálást, és megnyugtatóan fogta meg Louis kezét.

"Ne légy ideges, kedvesem. Mondtam már, hogy találkoztak vele korábban. És szükségünk van pár szép ruhára számodra."

Egy reggeli showban fognak szerepelni és el kell énekelniük néhány dalt az új albumról.

Nem arról volt szó, hogy...Ideges volt...Nos, az volt, főleg férfiak körül, főleg, hogy ez az ember valószínű, hogy meg fogja érinteni ahhoz, hogy jobb méréseket tudjon tenni.

Igen.

A lépcső nyikorgott, egy férfi jelent meg, magas, vékony férfi volt, fényes szürke szemekkel és fekete hajjal, kontyba húzva. Mosolygott, integetett kettejüknek és megmutatta a telefont, amibe begépelt valamit.

"Hello. Tate vagyok, örülök a találkozásnak. Kérsz valamit, mielőtt elkezdjük?"

Louis nagyokat pislogott.

"Oh, sajnálom drágám, elfelejtettem mondani, hogy ő néma."

Louis újra Tatere nézett, aki megvonta a vállát egy lágy mosollyal. Louis kirázta magát a kábulatából, próbált relaxálni.

"Uh, rendben... Igazából egy tea jól esne." Mondta halkan.

Tate bólintott és újra átment egy másik szobába. Néhány perc múlva visszatért egy tálcával, rajta egy pár gőzölgő bögrével, különböző ízesítésű teákkal, cukorral és citromlével.

"Oh, köszönöm." Mondta Louis mikor letették a tálcát az asztalra. Felvett egy bögrét, miközben Lou és Tate különböző anyagokat nézett át.

"Oh, máris elkezdtél valamit. Csodás." Motyogta Lou belekortyolva az italába.

Megfigyelte a férfit, ahogy Louval dolgozott, leírt dolgokat a telefonba, a vékony ujjak szakértelemmel gépelték a szavakat. Lou jól viselte a szavak nélküli beszéldet is, remekül elvoltak, csodásan hatott ez az egész.

"Igen, azt hiszem, az jó lenne."

Louis úgy döntötte, hogy végül megszólal.

"Uhm, le fogsz mérni engem?"

MIndketten Tatera néztek, aki megrázta a fejét, intett Lounak, aki mosolygott.

"Nem, csak azt akartam, hogy találkozzatok. Hogy tudj arcot társítani a remek dolgokhoz, amiket kapsz."

"Oh." Mondta Louis, megkönnyebbülten sóhajtva.

Tate jó embernek tűnt, ténylg, és nagyra értékelte, hogy ilyen sok időt tölt azzal, hogy szép ruhákat csináljon neki, de... Nem akarta, hogy egy férfi megérintse, akit alig ismert.

Louis nagyokat pislogott, ahogy egy telefon képernyőt nyomtak a szeme elé.

"Plusz, jó vagyok abban amit csinálok. Meg tudom mondani a méreteidet abból, hogy rád nézek."

"Oh." Suttogta Louis, s elpirult, ahogy a másik férfi rámosolygott és kacsintott.

Louis továbbra is csak nézte őket, mielőtt a saját telefonjára nézett. Egy óra telt el körülbelül.

"Muszáj maradnom? Nem hiszem, hogy szükségetek lenne rám."

Tate szemöldökét ráncolva nézett fel rá, majd írt. "Nem akarod megnézni, hogy mit alkottunk?"

Louis az ajkába harapott. "Uh... Nem hiszem, hogy számít a véleményem, hogy őszinte legyek. Én csak viselem, amit adtok nekem srácok, hiszen olyan keményen dolgoztok, hogy csináljatok nekem valamit."

Tate ráncai mélyültek, felállt a szövetektől, egy székre ült Louisval szemben.

"Nem tetszett, amit eddig küldtem neked?" Kérdezte.

Louis elolvasta a szöveget és gyorsan válaszolt.

"Nem, nem, nagyon jók, tényleg. Én csak..." Mutogatott a pocakjára egyik kezével, a másikban fogta a bögrét. "Az emberek háromszoros munkaidővel dolgoznak miattam... Nekem kellene kiválogatnom és megvennem a ruháimat, de most---"

"Louis." Szakította félbe Lou mérgesen. "Mondtam neked, hogy ne aggódj emiatt."

"Tudom... Sajnálom." Motyogta Louis.

Tate írt a telefonjába, majd újra megmutatta azt Louisnak. "Szeretek csinálni ruhákat az embereknek, ha nekik tetszik. És én akartam személyesen veled és Louval dolgozni, hogy a legjobban nézz ki, mikor az emberek a legrosszabbat kívánják neked. Ne félj, mondd el nyugodtan, ha nem tetszik valami, amit csinálok neked, a véleményed mindig számít."

Louis újra megharapta az ajkát. "Köszönöm. Akkor azt hiszem maradok." Suttogta és Tate elmosolyodott.

.

.

.

"Azt akarom, hogy hozzám érj."

Harry megmerevedett, miközben a lakosztályban egy tálért nyúlt. Megfordult, hogy Louist lássa a szekrény oldalánál álni, lábujjai miliméterekre voltak a szőnyeg és a csempe találkozásánál.

"Micsoda?" Kérdezte.

"Három hét telt el, Harry. Azóta hozzám se értél, mióta Nick interjúján voltunk."

Harry semmit sem mondott, csak visszafordult és beleöntötte a tálba a műzlit.

"Nézz rám kérlek."

Harry úgy tett.

"Azt mondtam, hogy kérdezd meg. Ennyi az egész. Soha nem mondtam, hogy nem... Érhetsz hozzám. Vagy félsz megkérdezni? Túl furcsa?"

Harry homlokát ráncolta.

"Nem, nem Louis, ez---"

"Akkor mi?"

A göndör sóhajtott, lenézett csupasz lábaira.

"Az ágy szélén alszol. És nem... Ölelsz meg többet. Ha találkozunk a folyosón olyan, mintha a falhoz tapadnál, hogy ne érj hozzám..."

Harry még mindig a lábát bámulta.

"Azt hittem, hogy a barátom vagy."

Ekkor találkoztak össze a szemeik.

"És a barátok megérintik egymást."

Erre mindketten elvörösödtek.

"Akkor mégis miért nem érsz hozzám?" Kérdezte Louis újra.

"Néha úgy tűnsz, hogy annyira rettegsz, Lou. Meg fogom kérdezni, mindig meg fogom, a legutóbb hibáztam, de... Nem akarom, hogy kötelességednek érezd igent mondani, mert barátok vagyunk, így---"

"Tehát soha nem fogsz újra hozzám érni? Mert elbasztam?"

Harry elsápadt. "Mi? Nem---"

"Érints meg."

"Louis---"

"Azt akarom, hogy érj hozzám, Harry."

Nem tudta így élni az életét. Mindig félt. Tovább kellett lépnie. Egyszerű volt. Lépj tovább. Harry megérintheti. Bízott Harryben. Hülyeség volt, hogy úgy megijedt, mivel Harry nem ő volt.

"Kérlek?" Suttogta Louis és Harry előre lépett.

A magasabbik fiúk két keze közé vette Louis arcát. Az ujjaival lefelé végigcsiklandozta karját, mielőtt a pólója alá nyúlt. Louis lehellete beakadt, mikor Harry a csupasz hátára tette az egyik kezét, a másikat a hasára simította. Louis kezei megrándultak az oldalán. Harry egyenesen a szemeibe nézett végig, a kezeivel körkörösen simogatta, hüvelykujjával a köldökét simogatta, mielőtt elhajolt.

Louis kiengedett egy reszkető lélegzetet.

"Mindig igent vagy nemet fogok mondani. Még ha úgy is nézek ki, hogy félek. Bár én nem... Én nem tudom mi folyik köztünk, mik vagyunk pontosan, de biztosan igent vagy nemet fogok mondani. Szóval kérlek ne hagyj egyedül. Megígérted, hogy nem hagysz egyedül." Suttogta a göndört bámulva.

Harry az ajkába harapott, mielőtt feltette a kérdést. "Megölelhetlek?"

"Igen." Válaszolt Louis habozás nélkül, Harry pedig megölelte, persze óvatosan Louis hasával.

"Sajnálom." Motyogta, mire az idősebb is átölelte őt. "Istenem annyira sajnálom, annyira sajnálom Lou."

"Minden rendben van."

Harry újra átölelte őt.

Minden rendben van.