23. rész

Sziasztok! Nos, visszakaptam lassacskán a gépemet én is, de ennek ellenére itt van egy rész, még mindig a csodálatos Jucika jóvoltából. Nos... Fogalmam sincs, hogy mit mondhatnék, élvezzétek! c: Jó olvasást kívánok!

Raven Agrippa

„Elmegyek a ruhákért, mindjárt jövök.” Mondta Danielle és kiment a szobából. Louis próbálta leplezni aggodalmát, hogy mi történhet odabent, miközben figyelte a kisétáló lányt.

.

.

.

„Lélegezz, Harry, lélegezz!”

Harry bólintott, miközben a WC ülőkén ült, kezei a térdén ökölbe voltak szorítva, ahogy lenézett a csempére. Zayn a lába között állt, és ujjaival Harry hajába túrt.

A göndör öklendezni kezdett, mire Zayn gyorsan hátraugrott, helyet adva a fiúnak. Mikor Harry a csap fölé hajolt, barátja hátrafogta az arcába hulló tincseket, és halkan dúdolgatott, hogy megnyugtassa a reszkető fiút.

Egyszer csak Danielle jelent meg a fürdőszoba ajtajában.

„Csak zaklatott. Mindjárt rendben lesz.” Mondta Zayn, ahogy meglátta a lány aggódó tekintetét. Danielle bólintott, majd besétált, és egy lágy csókot nyomott a göndör fürtökre.

„Kölcsönveszek egy pár pizsamát, rendben?” Mondta, mire Harry bólintott, majd a mosdókagylóba köpött.

A lány fintorgott, majd felállt. „Én és El elvisszük az orvoshoz, majd elmegyünk valahova kicsit lazulni. Eléggé… fullasztó itt a légkör.

Harry fölemelte a fejét, hogy ránézzen, mire a lány megragadott néhány papírzsebit és megtörölgette vele a száját. „Lou jól van?” Kérdezte a fiú elcsukló hangon.

„Ő… úgy gondolom, jól lesz. Elmegyünk és megpróbáljuk felvidítani egy kicsit.” Válaszolta a lány, mire a srác bólintott.

Ezután Dani kiment, megragadva amiért jött, olyan halkan, ahogyan bejött. Harry lehúzta a vécét, majd újra megragadva a tetejét, lehajtotta azt, hogy rá tudjon ülni. Zayn tovább kezdett dúdolni, és gyengéden masszírozta a fiú fejbőrét, mire Harry lehunyta a szemét.

„Mindent megpróbáltam egyszerre a kezemben tartani.”

Zayn nem válaszolt, csak befejezte a dúdolást, míg a másik beszélt.

„Tegnap kiakadtam, és mindent eldobtam, hogy csak Louisra tudjak figyelni, de már másnap van és még mindig ideges vagyok.”

A fekete továbbra is hallgatott.

„Hogy csinálja ezt Louis? Ő már hónapok óta ki van borulva, és még mindig ésszerűen gondolkozik. Hogyan?”

Zayn lehajolt, majd a fiú hajába csókolt. „Nem tudom.” Válaszolta őszintén. „De meg kell próbálnunk, nem igaz? Mert ha minden szétesik, hogyan fogjuk megtartani Louist?”

Harry megtörölte az arcát, és bólintott. „Tudom.” suttogta.

„Minden rendben lesz, Harry. Most már majdnem mindannyinknak egy a terve. Szóval ki tudjuk ezt az egészet találni így, együtt. Egyikünk sincs egyedül.” Mondta Zayn halkan.

Harry szipogott. „Itt tudsz egy kis ideig maradni, kérlek?” Kérdezte a fiú, ujjaival belemarkolva Zayn ingébe.

„Természetesen, Harry. Egyébként sem terveztelek itt hagyni.”

És újra elkezdett dúdolni a fekete.

.

.

.

„Érzel bármilyen felesleges fáradságot, szédülést, gyengeséget, száj szárasságot?”

Louis nemlegesen megrázta a fejét Dr. Minnie irodájában, ahol éppen ült.

„Rendben, akkor azt hiszem, kizárhatjuk a kiszáradást, de még mindig szeretném, ha több mennyiségű vizet innál meg, mint amennyit egyébként kellene.”

A fiú bólintott.

„Rendben, akkor bármi szokatlan vizelés, esetleg foltok, vagy másvalami?”

„Nem, nem véreztem, ha erre gondol. Csak hánytam és öhm… bepisiltem.”

A nő bólintott, miközben jegyzetelt.

„Rendben, és mikor estél-

„Nem estem el. Már a földön feküdtem, mielőtt elájultam volna.”

„Értem, szóval nem estél nagyot és nincsenek zúzódásaid sem akkor.”

„Igen.” Válaszol Louis.

Dr. Minnie még többet kezdett jegyzetelni, mielőtt lerakta volna a noteszét. „Meg tudnád nekem pontosan mondani, mi volt a baleset előtt? Már akkor is rosszul voltál, vagy hirtelen történt az egész?”

Louis lenézett az ölébe, és ujjaival a pizsama nadrág anyagát kezdte igazgatni. „Én öhm, néztem valamit, ami nem volt annyira jó. És azt hiszem, um, az váltotta ki belőlem.”

„Kiváltotta belőled.” Ismételte a nő, mire a srác bólintott. „Louis, kedvesem.”

A ’kedvesem’ szó hallatán a fiú fölkapta a fejét, és minden figyelmét a doktornak szentelte. „Nem tudok úgy segíteni, ha nem mondod el részletesen, mi is történt. Csak azt akarom, hogy teljesen rendben legyél.”

Louis erősebben húzta meg az anyagot. „Volt benne egy… nemi erőszak jelenet… a filmben.”

A nő felült a székében. „És az váltotta ki belőled.” Inkább kijelentésnek hangzott, mintsem kérdésnek.

„Igen.” Suttogta.

„Értem. Az a tartalom, ami kiváltotta ezt a reakciót, kapcsolódik bármi módon is a terhességedhez?” Kérdezte halkan, mire Louis megállt a nadrágja piszkálásában, és csak mereven ült.

„Igen.” Adta meg végül a választ.

„Louis. Muszáj megkérnelek rá arra, hogy légy szíves beszélj erről valakinek. Ebben a kórház számos pszichiátriai és pszichológiai orvosokkal van tele, akik tudnának neked segíteni ebben. Figyelmeztetnem kell téged, hogy ez a terhesség a sokkal magasabb kockázatú felé hajlik, mint a legtöbb férfi terhesség. Azok a dolgok, amik most is kiváltották nálad ezt a tünetet, károsak lehetnek mind rád, mint a babára nézve.”

A fiú megvonta a vállát.

„Fel tudod ezt fogni egyáltalán?” Könyörgött a nő, mire a másik bólintott.

„Oké. Nos, elővigyázatosságból nem ártana csinálnunk még egy ultrahangot. Tudni akarod a nemét?”

Louis csak pislogott. Tudni akarja egyáltalán?

„Nem tudom.” Válaszolta, mire a doktor bólintott.

„Rendben. Szeretnéd, ha a barátaid is velünk jönnének?”

„Igen.”

Kifelé indultak a folyosóra, ahol Louis körbenézett, majd megpillantotta Daniellet és Eleanort, akik ott ültek. A fiú szólt nekik, mire mindketten felálltak, és odasiettek hozzá.

„Ultrahang?” Kérdezte Eleanor izgatottan.

„Aha.” Mondta a fiú egy gyenge mosollyal, azt kívánva magában, hogy bárcsak meg tudná vele is osztani a lány a lelkesedését.

A csapat besétált az ultrahang szobába, majd Louis levette az ingjét, nem találkozva egyetlen kíváncsiskodó szempárral, miközben elhelyezkedett az asztalon. A lányok leültek mellé. A srác összerándult, mikor elkezdte a doktor rajta elkenni a hideg gélt, majd hamarosan hallani lehetett a baba szívverését, és látni is lehetett a képernyőn.

„Ott van. Nagyon szépen fejlődik.”

„Milyen nagy feje van. Tényleg minden rendben van a babáddal.” Motyogta Danielle, mire Louis akárhogy akarta, nem tudta magában tartani kuncogását, ami kiszökött a száján.

„Fogd be.” Nevetett a fiú.

„Nos, most már egyértelműen meg lehet állapítani a nemét, de ha azt akarod, akkor megvárjuk vele a születéséig.”

Louis nem tudta. Őszintén nem tudta, hogy akarja-e tudni. Ha vajon tudná a nemét, segítene neki megértetni, hogy tényleg szereti ezt a babát, vagy sem? Ez minden bizonnyal még valóságosabbnak tűnt.

„Én-

Elhallgatott, lehunyta a szemit, és csendben szuszogott. Csak a baba szívverését hallgatta, ami megtörte a csendet.

„Igen.” Mondta hosszú szünet után. „Mondd meg.”

Az orvosa elmosolyodott. „Rendben van. Mr. Tomlinson, Ön egy teljesen egészséges kisfiút hord a szíve alatt.”

A fiú kinyitotta a szemét és a képernyőre meredt. „Tényleg?” Nyögte ki, mire a nő bólintott. Louis le sem tudta venni a szemét a monitorról.

Van egy kisfia.

Nem tudta szavakba önteni, mit érzett akkor, mikor általánossá vált számára, hogy tényleg egy kisfiú, de biztosan nem voltak sötét gondolatai. Legalábbis még nem.

22. rész

Good evening everybody! Nos, most én, Judit jelentkezek az újabb résszel, mivel másik drága fordítótoknak elromlott a gépe, és megkért, hogy addig se maradjatok rész nélkül, míg vissza nem kapja a laptopját.

Elnézést szeretnék kérni tőletek egyrészt, amiért most hoztuk csak a részt, de ezer dolgunk volt(kemény dolog ez az érettségi-.- :P), másrészt hogy nem épp mondható el eseménydúsnak a rész(but don't panic, lesznek sokkal izgalmasabbak is, ígérjük;) ).

Ennek a fejezetnek a végnél besegített kicsit(na jó,sokatxd) Raven, úgyhogy lehet érzékelhető lesz ez.

Reméljük, tetszeni fog, megpróbáljuk hamarabb hozni a kövi részt, hogy ne kelljen sokáig várnotok az új fejezetig.

Jó olvasást, lots of love,

Judit.xx

„A fenébe is.” Suttogta fogcsikorgatva. „Meg fogom ölni.”

Elképzelte, amint kezei ökölbe szorítva szorítja annak a szörnyetegnek a nyakát, aki bántotta Louist, szinte látta maga előtt, ahogy miatta fuldoklik, hörög és sír, pont úgy, ahogy Louis is tette anno.

Úgy nézett föl a tükörre, amiben magát is viszont tudta látni, miközben még mindig lelki szemei előtt volt az elképzelése, és megdermedt a külsejétől. Szemei sötétebbek voltak, mint ahogy valaha látta volna őket, és belenézve azokba igazán rémisztőnek tűnt.

Pislogott párat, ellökve magát a tükörtől, és maga köré fonta karjait, mivel teljes egészében remegett.

.

.

.

Louis miközben végigsétált a folyosón, ami a főteremhez vezetett, többször is megbotlott a pizsamanadrágjába. Niall már ott volt a konyhában, kifejezéstelen arccal és karba tett kézzel. Eleanor az asztalnál ült, és kezével a fejét támasztotta. Danielle és Liam a kanapén beszélgettek halkan, és mikor Louis bekukucskált a sarkon, meglátta Zaynt az erkélyen, cigarettával a szájában.

Louis visszanézett a szobába, és találkozott Niall tekintetével, aki mozdulatlanul tűrte vizslatását. Liam és Danielle még nem vették észre, és abban sem volt biztos, hogy Eleanor aludt. A fiú vett egy mély lélegzetet.

„Hali srácok.” Suttogta idegesen.

Minden szem azonnal rá szegeződött, Eleanor felkapva fejét bámulni kezdte, és még Zayn is megtorpant látványára, mikor elnyomva a cigijét besétált. Eleanor felállt.

„Készítek egy csészével.” Mondta, miközben megtöltötte a kannát vízzel, és a tűzhelyre rakta. „Éhes is vagy, nem?” Intett a tányérra. „Nemrég rendeltem. Egy pillanat, és megmelegítem.” Nézte, ahogy a lány sürög-forog, mielőtt a többieknek szentelte volna figyelmét.

„Az a srác megpróbált, öhm, összességébe véve kapcsolatba kerülni veled?” Kérdezte Liam, megtörve a csendet.

Louisnak tágra nyílt a szeme, és hevesen kezdte rázni a fejét. „Nem, nem, um, legalábbis nem tudok róla.”

Annak a dolognak a gondolata csak még jobban a határai szélére sodorták.

„Féltél nekünk elmondani, igazam van?” Kérdezte Niall hirtelen, még mindig ugyan ott támasztotta magát, a falnál.

Louis az ajkába harapott. „Én-

„Miért?” Niall nem tágított, mire Louis nagyot nyelt.

„Niall.” Szólt rá Danielle, de a fiú mintha meg sem hallotta volna, tovább bámulta unottan jeges kék szemeivel Louisét.

„É-én…” Szavakba sem tudta önteni, mennyire meg volt rémülve amiatt, hogy valóban el fogják őt hagyni, hogy ez mennyire is az ő hibája volt, és hogy minden miatta esett szét…

Csak nézett maga elé.

Niall ellökte magát a faltól és a tágra nyílt szemű Louis elé viharzott, megragadta karjait, majd gyengéden megrázta azokat.

„Szeretünk téged, te hülye idióta.”  Mondta Niall elcsukló hanggal, miközben arca vöröses színt kezdett el felvenni. „Te seggfej, mi rohadtul szeretünk téged, a rohadt életbe már!”

„Niall.” Szólt rá Liam, mire Niall elengedte Louist.

„A fenébe is!” Kiáltotta a fiú, és megtörölte a szemét. Félrelökte Liam mellé, majd kiviharzott, becsapva maga után a nyitva hagyott ajtót. Liam ránézett Daniellere, mire a lány bólintott. A srác ezután megfordult, és Niall után sietett.

A kanna fütyülni kezdett, mire Eleanor gyorsan levette a tűzhelyről, majd a benne levő forró vizet egy üres bögrébe öntötte. Elkészítette a teát Louisnak, pont úgy, ahogy szereti, majd lerakta a gőzölgő bögrét az asztalra az újra melegített élet mellé.

Louis még mindig azt a pontot bámulta, ahol Niall volt, mielőtt elszaladt volna, majd Zayn lépett a látóterébe. Megfogta Louis arcát, hogy teljesen őrá összpontosítson.

„Mi szeretünk téged, ugye tisztában vagy ezzel?”

Louis lágyan bólintott, végig Zayn szemébe nézve.

„Akkor jó. Ni nem haragszik rád. Csak dühös amiatt, ami történt veled.”

Louis ismét bólintott, mielőtt Zayn egy lágy ölelésbe vonta volna. Louis először megmerevedett, majd végül óvatosan ő is a srác dereka köré fonta karjait. Zayn egyik oldalról a másikra ringatta a fiút, mire Louis lehunyta a szemét.

„Sajnálom.” Suttogta, ami az ölelés miatt tompán hallatszódott.

Zayn megrázta a fejét. „Nincs mit sajnálni. Ez nem a te hibád.”

Louis keserűen felnevetett, mire Zayn szorosabbra fogta körülötte a karjait. A fiú farkasszemet nézett Eleanorral és Danielle-el, akik az asztalnál ültek.

Sok munka várt rájuk.

Léptek zaja hallatszódott a folyosó végéről, ahonnan Harry lépett be, körülnézett, majd tekintete a vízforralón állapodott meg.

„Ez friss?” Kérdezte rekedten, mire mindenki figyelme rá irányult.

Eleanor lassan bólintott. Harry magához vette a kannát, és keresett egy üres csészét is, amibe remegő kezekkel készítette el úgy a teát, ahogy ő szerette. Remegve emelte a csészét a szájához, vörös szemekkel bámult a semmibe, miközben hangosan kortyolgatott. Louis gyengéden tolta el magától Zaynt, és aggodalmasan kezdte figyelni Harryt. A fekete srác óvatosan odament Harryhez, és kivette a remegő kezek közt lévő bögrét. Ezután ujjaival körülfonták Harry csuklóját, és a folyosó fele kezdte húzni, Harry pedig csoszogva követte őt, nem szólva egy árva szót sem. A hálószoba ajtaja becsapódott mögöttük.

„Oké, ez nem épp a legideálisabb környezet most.” Mondta Eleanor összevont szemöldökkel, mire Louis halkan felsóhajtott.

Ez is ismét az ő hibája.

„Egyél, aztán menjünk ki. Paul nemsokára ideér, hogy elvigyen Dr. Minniehez. Már hétszer hívott engem. Szóval muszáj mennünk, plusz szívunk ez kis friss levegőt, rendben?”

Ez tényleg nagyon jól hangzott. A fiú csendben leült, és elkezdte belapátolni az ételt, de tényleg szinte lapátolta, mivel farkaséhes volt. Danielle nevetve nézte a fiút, aki csak úgy tömte magába az ételét.

„Csak próbálj meg nem megfulladni, oké?” Mondta, mire Louis kiöltötte rá a nyelvét, majd ismét folytatta az evést.

Eleanor lenézett a ruháira. „De nincs semmim, amibe átöltözhetnék.”

Danielle vállat vont. „Felvehetnénk valamit a tieid közül, Louis. Lehetne egy lustulós napunk.”

„Akkor ez azt jelenti, hogy a ruháim szarok?” Kérdezte, miközben a teájába kortyolt.

Danielle játékosan megforgatta a szemeit. „Akkor megkérhetem Harryt, hogy adjon egy pizsit, így legalább neked nem kell átöltöznöd. Akkor legalább egyformák leszünk.”

Louis bólintott, tetszett neki az ötlet, mivel nem akart átöltözni, jól érezte magát abban a ruhában.

„Miért pont Harryét amúgy?” Kérdezte lágyan, lenézve üres tányérjára.

Eleanor letett egy pohár vizet Louis elé, aki hálásan pillantott fel a lányra, majd elvette és megitta. „Miért, hogy is néznének ki a hosszú lábai a te alsódban?”

Louis majd megfulladt a gondolattól, és letette a poharat, ahogy teste rázkódott a köhögés és nevetés miatt. Eleanor egy mosollyal veregette meg a hátát. Mikor újra kapott levegőt, lebiggyesztette ajkait.

„Elmegyek a ruhákért, mindjárt jövök.” Mondta Danielle és kiment a szobából. Louis próbálta leplezni aggodalmát, hogy mi történhet odabent, miközben figyelte a kisétáló lányt. 

21. rész

Sziasztok! Nos, Jucikánk -érettségi időszakban is- csodálatos gyorsaságának köszönhetően ismét szolgál..hatunk nektek egy remekséges résszel! c: Nagyon örültünk mindketten a sok sok kommenteteknek arról, hogy mennyire jól esett olvasni a következő részt, igazán szívmelengető, nagyon kis édesek vagytok, imádunk titeket. Nos, nem akarok sok időt fecsérelni itt, élvezzétek a következő részt! Puszi! ♥

Raven Agrippa

„Megérinthetlek?” Kérdezte Harry, mire Louis végre bólintott, mivel egy hang sem tudott kiszökni ajkain keresztül abban a pillanatban, mintha lefagyott volna.

Egy kissé összerezzent, mikor Harry Louis hasára fektette tenyerét, és azonnal beugrott neki a kórházas eset, melynél a göndör fiú ugyan ott pihentette a homlokát, mint most a kezét, és azt mondta a babának, hogy „szia”.

„Utálod? Úgy értem, a babát.” Kérdezte Harry, ez a kérdés Louis fejébe is kavargott, gondolatai szinte versenyeztek egymással, hogy megtalálják a helyes választ, ami nem tenné őt olyan undorítóvá, mint amilyen valójában volt.

„É-én ne…” Megállt és vett egy mély levegőt. „Néha.” Felelte, mire Harry hümmögött egyet, és hangjából semmi sem árulkodott arról, hogy undorodott volna Louistól. Az idősebbiknek muszáj lett volna nézni a vele szembe lévő arcra a válaszokért, ám túlságosan félt, ezért tekintetét megacélozva csak a karját figyelte.

„Megcsókolhatlak?” Kérdezte Harry hirtelen, sokkal lágyabban, mint korábban.

Louis ismét bólintott, bár kissé zavart volt, várta Harry ajkait, hogy az övére tapassza, ám ez nem történt meg, és zihálni kezdett, mikor megérezte a fiú ajkait, ki a hasára nyomta azokat.

Azonnal elmozdította karját, és Harryt bámulta tágra nyílt szemmel, mikor az lágy puszikkal hintette be Louis hasát. Louis tátott szájjal nézte, mikor a göndör fiú ajkaival a domborulat vonalát követte és elszórva helyezett el egy-két csókot, mielőtt egyre lejjebb és lejjebb haladt volna, majd legalul megállt. Aztán elmerült a másik szájában. Louis megrándult, hangosan kezdett lihegni az érzések miatt. Szó szerint nem tudta kezelni a helyzetet, Harry éppen most szorosabban körbefogó száját körülötte, rángatózó tagját és a padlóra nyomott lábát, amin az ujjak be voltak görbítve.

„Harry, állj.” Zihálta, mire a másik tette, amit mondtak neki, zöld íriszek kukucskáltak fel a barna szempillák alól, gödröcskéi szépen ki voltak emelve arca völgyeiben, a mindenit, és ajkai nedvesen fénylettek a nyáltól, miközben kiengedte magából, majd egy mély lélegzetet véve végignyalta száját. Louis nehezen lélegzett, és mikor áhítattal lenézett Harryre, mi mást tehetett volna? Ismét úgy bámultak egymásra, zihált lélegzetük megtörte a szoba csendjét, szavak hiányában csak ezeket lehetett hallani. Harry visszadöntötte fejét eredeti helyére.

„Harry-

És kiadott egy megvető hangot. Louis meglepettségében ugrott egyet, majd Harry felemelte fejét, hogy tekintetük egybefonódjon, ezúttal egy széles mosollyal. Az előző hangulat szinte egyből eltűnt, bár Louis próbálta palástolni érzelmeit.

De nem bírta sokáig, kis kuncogása nevetésbe fordult, mikor Harry ujjai elkezdték csiklandozni oldalról. Sikítani kezdett, és próbálta kivédeni Harryt, ezért alattomosan becsúsztatta a fiú inge alá a kezét, hogy meg tudja csípni. Harry felkiáltott, de közben azért ő is nevetett, majd Louis végül abbahagyta a göndör fedetlen hasa közepén való csikizést /csípést.

Végül sikerült mindkettőjüknek megnyugodni.

Harry újra mögé ült, és Louis meg tudott támaszkodni a fiú mellkasán a lábai közt. Harry kezeit lassan bekúsztatta Louis inge alá, majd apró kis köröket mintázva kezdte el simogatni Louis pocakját.

„Érezted már valaha megmozdulni?” Kérdezte Harry, mire Louis bólintott.

„Egy fajtáját, azt hiszem. Ez furcsa. Anyu mesélt róla meg minden. Ez olyan érzés, mint a gáz buborékok, de mégsem. Nehéz elmagyarázni.” Motyogta válaszul, miközben a túlméretezett pulóvernek az ujjait húzogatta. Kinyitotta a száját, de épp akkor kezdett a gyomra kínosan hangosan korogni.

Mindketten megdermedtek.

„Ez nem a baba volt, ugye?” Kérdezte Harry viccesen, és Louis úgy érezte, hogy meg fog halni.

Arcát eltakarta a kezével. „Nem, Harry, oh Istenem.” Nyafogott a szégyentől, mire a másik felnevetett.

„Enned kéne valamit.”

Ez egy kijelentés volt, még, most, hogy belegondolt, előző este legalább egy hónapnyi értékű ételt hányt fel. Harry még mindig kuncogott, és közben kinyitotta a szekrény ajtaját, ahonnan a besütő napfény szinte megvakította őket.

Mindketten hangosan szitkozódtak, mielőtt kibukott volna belőlük a nevetés, majd Louis legördült Harryről, négykézláb mászva, majd megfordult, és hátát az ágy oldalának vetette. A fiatalabbik fiú felállt, majd ügyetlenül megbotlott a másik előtt.

„Szent szar, a lábam.” Lihegte, miközben levágta magát Louis mellé.

Louis elmosolyodott. „Szegényke.”

Harry megrázta a lábát, megpróbálva életet lehelni belé. Valószínűleg nem segített sokat, mivel a legtöbb vér már jó úton haladt a pénisze felé, hála Istennek ezért a kis áldásért. Louis hangja jutott eszébe, miközben zihált, ezért gyorsan felállt, mocskosul elzsibbadt lábaival mit sem törődve.

„A többiek valószínűleg odakint vannak. Akarsz szobaszervizt hívni vagy…”

Louis összeráncolta a homlokát, eszébe jutottak a barátai. „Legelőször én megyek oda ki.”

Harry kinyújtotta kezét, hogy felsegítse Louist, aki csak lágyan elmosolyodott a fiúra. „Köszi, mindent. Hogy segítettél elaludni meg minden.”

Harry elmosolyodott.

„Ugyan, Lou. Mi mást csináltam volna.”

Louis felkuncogott, mielőtt elindult volna kifelé a szobából. Amint becsukta az ajtót, Harry mosolya eltűnt.

Vett egy pár mély levegőt, összeszorította, majd kiengedte ökleit. Ezután vagy egy millió káromkodást suttogott,meghúzva göndör fürtjeit, mielőtt a fürdőszobába viharzott volna. Megnézte magát a tükörben, lélegzetvétele egyre nehezebb és nehezebb lett. Felemelte az öklét, hogy beleverhesse az üvegbe, a fájdalommal mit sem törődve, ám megtorpant. Hagyta kezét leesni, lehajtotta fejét és a csap szélét markolta, miközben halkan nyögött egyet.

„A fenébe is.” Suttogta fogcsikorgatva. „Meg fogom ölni.”

Elképzelte, amint kezei ökölbe szorítva szorítja annak a szörnyetegnek a nyakát, aki bántotta Louist, szinte látta maga előtt, ahogy miatta fuldoklik, hörög és sír, pont úgy, ahogy Louis is tette anno.

Úgy nézett föl a tükörre, amiben magát is viszont tudta látni, miközben még mindig lelki szemei előtt volt az elképzelése, és megdermedt a külsejétől. Szemei sötétebbek voltak, mint ahogy valaha látta volna őket, és belenézve azokba igazán rémisztőnek tűnt.

Pislogott párat, ellökve magát a tükörtől, és maga köré fonta karjait, mivel teljes egészében remegett.

20. rész

Sziasztok csillagvirágaim! Nos, nagyon sok időt vett igénybe ez a rész, és a 95%-át még csak nem is nekem köszönhetitek, hanem Jucikának. A gépem és az én egészségügyi állapotom sem hág a tetőfokára mostanság, valamint idióta módon elkezdtem egy másik fandom felé kacsintgatni, ami két új fordítást is eredményezett az életemben, ugh. Mostantól lehetségesen a részeket két felé fogjuk bontani és a felét én, a felét pedig Juci fordítjuk majd, mert én valahogy nem bírom, mégis, nagyon sajnálom, hogy nem tudok nektek annyi részt hozni, így új döntést kellett hoznom. Igyekeznem kell a háttérbe szorítani kissé a másik fandomomat, hogy erre is legyen időm nameg persze energiám. És még egyszer sajnálom a sok várakozást. Imádlak titeket. xx

Raven Agrippa

Louis pislogott párat, majd zavartan felülve észlelte a sötétséget. Olyan melegség, csend és kényelem vette körül, amilyet eddig évek óta nem érzett. Mocorgott egy kicsit, megtámasztva a fejét, és elkezdett érezni egy monoton…

Egy szívverést.

Egy takaróba volt bebugyolálva, és valakinek a karjai közt feküdt egy szűk, kis térben, de mégsem félt.

Miért?

Ezután kezdtek visszajönni az emlékei a tegnap esti… pánikrohamról? Elmondta a fiúknak.

Oh, istenem, beszélt a fiúkkal. Elmondta nekik.

És… Harryvel van bezárva.

Szóval ő most egy szekrényben volt, Harry karjai közt, és ez az érzés… olyan jó volt, mint ahogy a helyzet megkívánta, és ez tetszett neki.

Óvatosan megmozdította a takaró alatt lévő karját, és résnyire kitolta az ajtót, csak hogy lásson valamit. A napfény azonnal beszökött a kis résen, rávetülve Harry arcára, kiemelve barna fürtjeit, végigszaladt átlós vonalat húzva a fiú vonásaira; jobb szeme sarkán át, le egy pillanatra az orráig, és kiemelve a duzzadt, vörös ajkakat.

Louis végignézte a mellette fekvőt. Hallgatta az ütemes légzést, és érezte, hogy Harry mellkasa mikor emelkedik, vagy süllyed. Louis amennyire óvatosan csak tudott, megfordult, majd lovaglóülésben a fiúra ült, és csak figyelte. Letette mindkét kezét Harry mellkasára, majd mikor egy kicsit megmozdította, megtalálta az a helyet, ahol a legjobban tudta érezni Harry dobogó szívét.

Bár csend volt, de a képzeletében lévő hangok, amelyeket hallott, nemhogy gyengültek volna, egyre hangosabbak lettek. Louis ezután fölvezette egyik kezét Harry hajába, míg a másikat a mellkasán hagyta, hogy meg tudja tartani az egyensúlyát. Lágyan beletúrt a göndör fürtökbe, rövid körmeivel a fejbőrt masszírozva.

Harry halkan felsóhajtott.

Louis elmosolyodott, mielőtt ügyesen feltápászkodva egy puha csókot nem hintett a másik homlokára. Egy pillanatig ott tartotta a száját, visszagondolva, mikor este Harry kézen csókolta, majd visszadőlt.

Zöld szemek kukucskáltak vissza rá.

A csend még mindig fennállt, egyik tekintet sem ingott meg egy pillanatra sem, még akkor sem, mikor Louis szemei elkezdtek könnyezni a sok pislogás nélküli percek miatt.

„Amikor megcsókollak, eszedbe szokott jutni az az ember?”

Louis lélegzete elakadt, és pislogni kezdett, majd végül a mellettük lévő ajtóra vezette a tekintetét.

„Néha.” Válaszolta, hangja nem volt olyan érdes, mint korábban.

Annak az éjszakának az emlékei mindig beférkőztek az agyába, de ha Harry megcsókolta, mindig elüldözte őket.

„És mi a helyzet a BBC stúdió mosdójával? Vagy mikor a szállodában egyszer-

„Az valami más volt.” Szakította félbe Louis, még mindig őt vizslatva.

Harry a következő kérdést csak percek múlva tette fel, mikor már jól átgondolta azt.

„Megbántad valaha is? Mikor csókolóztunk?”

Ezúttal Louis a szemeibe meredt. „Soha.” Válaszolta, miközben kinyújtotta kezét, majd Harry arcára helyezte, majd végig simított vele lefelé, mielőtt elhúzta volna azt. „Soha, Harry.”

Harry megfogta Louis kezét. „Ez az igazság? Tudnom kell. Tudnom kell, hogy soha semmilyen módon sem ijesztelek vagy bántalak meg téged.”

Louis ismét pislogott. „Féltem elmondani neked. Féltem a reakciódtól. De tőled nem.” Louis megállt, hogy átgondolja szavait, közben pedig Harry összefűzte ujjaikat. „Mikor legelőször elhagytál, mikor még nem is mondtam semmit. Fájt. És mikor újra elhagytál, miután elmondtam neked. Az is fájt.”

Harry elfordította tekintetét, de Louis megrázta fejét. „Nézz rám, Harry.”

A fiú visszapillantott.

„Azt hiszem… az emberek gyakran bántják a szeretteiket, rendszerint tévedésből. Tudom, hogy sosem okoznál fájdalmat. És néha furcsa és szeszélyes leszek, amivel meg foglak bántani, de én sem szándékosan. Bízok benned, Harry. És ígérd meg, hogy mindig itt leszel nekem. A-az az ember… aki direkt… ő f-fájdalmat okozott nekem. De tudom, hogy te nem fogsz. Legalábbis nem szándékosan. Sosem szándékosan.” Válaszolta Louis, a végét szinte csak suttogva.

Harry felnézett rá, mire a másik állta a tekintetét, hogy bebizonyítsa neki, az előbb igazat mondott.

Végül Harry bólintott, majd hirtelen felült, mire Louis kicsit megingott, de gyorsan elkapta a derekát, hogy megtámassza őt.

A hangulat a szekrényben teljesen megváltozott, és Louis összes szőre az égnek állt. Remegni kezdett, szívverése felgyorsult, és sebesen kezdte kapkodni a levegőt.

Harry megnyalta ajkait, mielőtt megkérdezte volna, „Megcsókolh-

Louis nem hagyta a fiút, hogy befejezze, kissé feljebb húzta térdeit, hogy egy magasságban legyenek, majd összenyomta ajkaikat. Harry levegő után kapott, ezért Louis rögtön átdugta nyelvét a másik szájába, mire Harry összerezzent, rohadtul megremegett, és annyira érthető reakció volt, mivel a levegő konkrétan izzott körülöttük.

Harry végre kitalálta, hogy mit csináljon a kezeivel, így azok Louis inge alá csúsztak, és cirógatni kezdték a hátát. Anélkül húzta közelebb Louist, hogy megnyomta volna a hasát. Az ujjait a hátába ásta amivel Louisból egy hosszú sóhajt váltott ki, valamint gerince ívbe feszült. Egy percre álltak meg, egymásra bámultak, mielőtt Harry visszaesett, kezei pedig feje mellé zuhantak.

Homályos zöld szemek néztek erősen Louiséba, majd ismét Harryhez hajolt, hogy összeforrasszák ajkaikat, és szelíd csókokat lopjanak egymástól, most már sokkal lágyabban. Harry követte a másik ajkainak mozgását, kezeit pedig Louis fenekére simította. Ösztönözte, hogy emelkedjen fel öléből, közben Louis izgatón lefele kezdve végigcsókolt Harry nyakán, mire az ajkával bebarangolt úton át végig érezte Harry nyögéseit.

„Lou…” Suttogta Harry, és Louis elmosolyodott, miközben ajkai még mindig Harry nyakán voltak, de megállt egy pillanatra, hogy levegőt vegyen. A fiatalabb fiú kezei Louis fenekéről derekára vándoroltak, ujjai lágyan cirógatta a finom bőrt, mígnem tovább futtatta körkörös mozdulatokkal Louis hasára. A fiú megdermedt.

„Zavar téged?” Kérdezte Harry csöndesen.

Louis gondolkodni kezdett, miként válaszolhatná meg a kérdést.

„Bosszant, hogy mások is látják. Azt akarom, hogy senki se nézze.”

Egy pillanatig egyikük sem mozdult, mígnem Harry újra meg nem szólalt. „Én láthatom?” Kérdezte suttogva.

Louis fölemelte a fejét, és pár percig Harryre bámult, mielőtt visszafeküdt volna a helyére, ahol eddig volt. A göndör fiú felült, majd a falnak vetette a hátát, mire Louisnak el kellett löknie magát, hogy visszafeküdhessen eredeti helyére. Louis egyik kezét szemei elé fektette, eltakarva azokat, míg másikkal lefelé siklott, ujjaival megmarkolta pulóvere szélét, majd lassan húzta föl az anyagot, hogy felfedje a pocakjában növekvő kis csöppséget.

„Megérinthetlek?” Kérdezte Harry, mire Louis végre bólintott, mivel egy hang sem tudott kiszökni ajkain keresztül abban a pillanatban, mintha lefagyott volna.

Egy kissé összerezzent, mikor Harry Louis hasára fektette tenyerét, és azonnal beugrott neki a kórházas eset, melynél a göndör fiú ugyan ott pihentette a homlokát, mint most a kezét, és azt mondta a babának, hogy „szia”.

19. rész

Az első dolog, ami Louisnak feltűnt, mikor felébredt, az a szag volt. Valami szörnyen bűzlött.

Elég szörnyen ahhoz, hogy öklendezzen.

Kissé megmozdult, de valami nedvesen el is csúszott. Teljesen bőrig ázott.

Nem kellene nedvesnek lennie.

Nyirkos hideget érzett érzett a lábai között, a kezét lassan oda nyújtotta a nadrágjához és nedves volt.

Mindenhol.

Az egész teste.

Nedvességet érzett a lábai közt.

Kinyitotta a szemeit, ugyan nehezen, aprókat pislogott a fehér fürdőszobában.

Fürdőszoba... A fürdőben volt.

Megpróbált megmoccanni, de a végtagjai túl nehezek voltak. Olyan fáradt volt.

Oldalra gördült, hallotta annak a beteges hangját, ahogy a pólója levált a fürdőszoba csempéjéről, hiszen az undorító szagú és állagú folyadékra tapadt a puha anyag,akármi is volt az egyébként.

Mozdulj, Louis.

Meg kell mozdulnia. Ki kell találnia, hogy mi történt. Nem szeretett összezavarodottan felébredni, mint aznap este---

Az----

Kis képek jutottak eszébe, emlékek. Film.... Egy filmet néztek a fiúkkal. Még mindig itt voltak és azt a filmet nézték, mikor felébredt a fürdőszobában?

Újra kinyitotta a szemeit és lenézett az ingére. Oh... Ez hányás volt. A saját hányása borított az egész testét. Mindenhol, a karját, az arcát, a haját...

Louis nagyot nyelt, mielőtt újra megmozdította karját, hogy a nadrágját megnézze, és nyugtázza, hogy a legkisebb vörös szín sem jelent meg rajta, hisz ha lett volna, más választása sem lenne, csak hívni a többi fiút, de így nem tudta, nem láthatják... Így...

Hagyta, hogy a gondolatai elvegyék az agyát, mikor is rájött, hogy ott vér nem volt, de egy dolog mégis, az pedig a saját vizelete volt.

Szó szerint a saját mocska borította.

Louis végre ülő helyzetbe kényszerítette magát, a fürdőszoba szekrénynek dőlt, óvatosan és kicsiket lélegzett, hiszen az egész fürdőszobának rohadt büdös szaga volt, s úgy érezte, ha belélegzi újra elájul.

A hálóban volt az egyik nadrágja zsebében Dr. omar telefonszáma. Bemászhatna érte mindenhová szétkenni a mocskot magáról, ezzel kockáztatva, hogy egy fiú jön, hogy megnézze, nem zárta-e magára az ajtót és így meglátja... Vagy csak felhívhatta volna az anyját.

Aki több mint három órára volt tőle. Tényleg tudna három óráig ülni ebben az állapotban?

Louis az arcához nyúlt, hogy megpróbálja letörölni róla a mocskot. Az ujjait bámulta, ide-oda mozgatta, remegett, hisz még ez is erőfeszítést jelentett. Hagyta, hogy visszaessen a földre, hátra dőlt és próbált gondolkozni.

Maradj nyugodt. A telefonja rezgett valahol a csempén, ami megdöbbentette. Újra lenézett a piszkos kezeire, realizálva, hogy még van egy pár fajta kiút ebből a hülye helyzetből. Egyik kezével a telefonjához nyúlt, úgy nyújtózkodva, amennyire csak tudott, hogy ne érjen a keze a rémes állagú folyadékba, végül pedig sikerült meg is ragadnia a készüléket.

Óvatosan felemelte, a lehető legerősebben próbálta tartani. Egy üzenet volt.

--Jól vagy? Már egy ideje ott vagy-Harry

Louis az ajkába harapott, mielőtt remegő kézzel választ írt volna.

--Minden rendben, csók-Louis

Gyorsan döntött, külső segítséget fog hívni. A telefonja kicsöngött, a szíve pedig kihagyott egy ütemet.

Kétségbeesetten remélte, hogy fel fogja venni. Kérlek, kérlek, kérlek szépen vedd fel. Egy ismerős hang válaszolt, mire megkönnyebbülten sóhajtott.

"Hé, Louis!"

"El." Krákogta. A hangja rémesen csengett.

"Valami baj van?" Kérdezte Eleanor szinte azonnal.

Louis sírni tudott volna.

"A fürdőszoba padlóján ülök... És hányás van mindenhol... Meg asszem más is." Suttogta, megpróbálta összeszedni a maradék hangját is.

"Hol vagy?" Kérdezte, csoszogó hang hallatszott, ahogy készülődni kezdett.

Istenem, annyira imádta, hogy ilyen gyors.

"A hotelben, de nem emlékszek, hogy mi ez... Annyira fáradt vagyok, El... Rémesen érzem magam és nem tudok felkelni." Motyogta, lehunyta a szemeit és próbált lélegezni.

"Ne aggódj miatta, drágám. Felhívom Pault a részletekért, jó? Aztán azonnal felhívom Daniellet, hogy jöjjön velem. Jól van?" Kérdezte, az aggodalom tisztán hallatszott a hangjában.

"Oké..." Felelte, próbált figyelni, de nagyon gyorsan gyengült, érintéseket érzett és hangokat hallott, amiket nem kellett volna.

Összerezzent, szinte elejtette a telefont. Louis szó szerint úgy érezte magát, mint aki a múlt és a jelen közt ugrál, és ez még nem is lett volna rossz, ha az a múltbéli szörnyű hely nem csupa fájdalommal, sikolyokkal és csak rémségekkel lett volna tele.

Érintések, kicsi és múlandó dolgok simogatták az arcát, a mellkasát, majd lentebb is, a nem kívánt helyeken, nem volt valós, de még mindig érezte.

A szoba bűze visszahozta egy pillanatra, valamint Eleanor kiabálása a telefonból.

"--gezz! Louis, lélegezz" Sikoltozott a lány.

Próbálkozott, de nem tudta kiűzni a gondolatokat a fejéből. A képek és az emlékek, mint karmok húzták le a mélybe, és nem tudott szabadulni, az érzések, a suttogások, hogyan is kell lélegezni, annak a férfinak a lélegzése az arcában, forró és feszült légkör, nyögések, ritmikus morgások, az öröm, hogy Louisnak fájdalmat okozott. Olyan szűk, istenem, Tommo, baby, annyira szűk---

Elejtette a telefont.

.

.

.

Mikor Danielle még iskolába járt, a tornatanárok mindig őt keresték meg, hogy csatlakozzon az egészségügyi csapathoz. Az edzők mindig őt akarták, de neki a tánc volt az egyetlen, amit imádott. Eddig a pillanatig nem is tudta, hogy mit láttak benne, ami annyira remek volt.




Már nem is emlékezett az utolsó alkalomra, mikor ennyire megrémült és kétségbeesett, hogy egyik helyről a másikra rohanjon, valakihez, akinek igazán szüksége volt a támogatására és a segítségére.

Eleanor szinte teljesen magán kívül volt a vonal másik végén, ahogy Danielle majd' repült végig a folyosókon, magassarkúk a kezében, s tornacipők alig befűzva a lábán.

"Azt hiszem, hogy elájult! Folyamatosan hívogattam és nem válaszol!" Zokogta Eleanor, Danielle alig fért ki a próbaterem ajtaján, egy épp belépő embert nekilökött az ajtófélfának. Eleanor már az autóban ült, Danielle pedig berepült, akár egy galamb.

"Írtál a fiúknak?" Lihegte, a lány pedig megrázta a fejét, a telefonját a pohártartóba dobta.

"Nem, ismerem Louist. Nem akarná, hogy a fiúk így lássák." Szipogta és megtörölte a szemeit, miközben kihajtottak a parkolóból.

"A picsába. Nincs több választásunk... Terhes, El, azt mondtad, hogy elájult a fürdőszobában a saját... szennyében... Mi történt?" Kérdezte a táncos, szemei megteltek könnyekkel.

"Nem tudom, Dani... É-Én tényleg nem tudom..."

"El kell mondanunk a fiúknak! Nem maradhat ott így... Egy fél órára vagyunk tőle." Mondta Danielle megragadva a telefonját. Eleanor az ajkába harapott, de a telefonja rezegni kezdett. Danielle eldobta a sajátját, felvette azt és szinte sikoltott. "Ez ő! Visszahív!"

Felvette a telefont, majd kihangosította azt a kocsi hangszórójára.

.

.

.

Louis megingott kissé, kábán pislogott, vagy csak rebegtette szemeit. Lassan emelte fel a telfonját, ami kicsúszott a kezéből, az ölébe vette és látta a nem fogadott hívásait.

Újratárcsázta Eleanort, ki azonnal felvette.

"Louis!" Sikoltotta.

"Mmmh..." Morgott válaszul, az elméje küzdött az egyensúly megtartásával, a beszéd nem akart menni.

"Drágám, úton vagyunk! Dani itt van velem, kérlek, maradj nyugodt." Mondta Eleanor, ő is megpróbálta megtartani saját tanácsát.

"Kicsit lassabban kell lélegezned, kincsem. Próbáld elkapni a légzést." Szólt közbe Danielle.

Louis felnyögött. "Ez büdös..." Nyüszörgött halkan a homlokát ráncolva. "Ne mondjátok el Harrynek" Motyogta, szavai összemosódtak.

"De el kellene... Szükséged van segít---"

"Nem a fiúkéra. Kérlek. Nem láthatnak így. Kérlek szépen." Könyörgött, egy kis erő mégis visszatért belé, ahogy felhozták a témát.

"Akkor csak maradj a vonalban. Beszélj hozzánk. Mondd el, hogy érzed magad. Körülbelül huszonöt perc és ott is leszünk édesem, de itt kell maradnod velünk, vagy nem lesz más választásunk, hanem felhívjuk őket. Az egészséged a legfontosab."

És Louis úgy is tett, minden tőle telhetővel motyogta gondolatai töredékeit, megpróbálta elmagyarázni, hogyan is érezte magát és azt is, hogy meg akar halni. Sajnos, az agya nem tudta kiszűrni a jó és rossz dolgokat amiket el kellene mondania és amit nem, így a sötét gondolatoknak is hangot adott.

A lányok a vonal másik végén sírtak.

.

.

.

A biztonságiak parkolójában álltak le. "Mindjárt ott leszünk, sietünk!" Kiáltotta Eleanor, mielőtt remegve letette a hívást és rohanni kezdtek Daniellevel, ahol már paul várta őket.

Hülyeségeket, összefüggéstelen dolgokat motyogtak, mikor Paul látta kivörösödött szemeiket és felvezette őket Harry és Louis szobájába. Még mielőtt bekopogtak volna Paul megállította őket.

"Valami komolyról van szó hölgyeim? Louisról?"

Mindketten egymásra néztek, majd Eleanor válaszolt "Mi---Lehet. Maradj a közelben, rendben?"

A férfi bólintott, komor arckifejezése mindent elárult, mielőtt a folyosó végére lépett. Dani kopogott be.

.

.

.

A fiúk mind az ajtó felé néztek.

"Majd én." Motyogta Harry, majd felállt és ajtót nyitott. Abban a pillanatban, ahogy meglátta a lányokat elsápadt, behúzta őket az ajtón.

"Azt mondta nekem, hogy rendben van.." Mondta a göndör, már indult is volna a fürdőbe, de Eleanor utána sietett és megmarkolta a karját.

"Harry, Harry várj, kérlek!"

Megállt, lebámult a lányra.

"Azt szeretné, ha csak mi mennénk oda."

A haragja fájdalomba váltott át, Eleanor pedig hátra lépett. "Ő csak... Kis időre van szüksége. De ha segítségre lesz szükségünk esküszöm, hogy neked szólunk, rendben? De tudod, hogy szeretné, hogy most hallgassatok rá? Hogy tiszteletben tartsuk a kívánságait? Csak egyszeri alkalom, jó?"

Harry ökölbe szorította a kezét, így töltötte ki az idegességét. Látnia kell Louist. De igaza volt. Eleanor látta, hogy a szavaival telibe talált, bólintott, majd a többi fiúra nézett, akik már készen voltak rá, hogy berontsanak a szobába.

Míg Eleanor a fiúkkal beszélt Danielle egy pillantást vetett a képernyőre, a megállított filmre. Felismerte Lisbeth Salandert.

A tetovált lány.

A szemei kikerekedtek és beugrott. Elsápadt, végigfutott a lakosztályon az ajtóhoz és zárva találta.

"A picsába!" Kiabált, ezzel midnenki figyelmét magára vonva, mind az ajtóhoz rohantak.

"Dani---"

"A tetovált lány! Azt nézték!"

Eleanor a homlokát ráncolta, nem értette.

"Mi történik abban a filmben a lánnyal?" Suttogta Danielle a kilincset csavargatva.

"Oh...Oh édes istenem..."

"Itt van!" Kiáltott Niall egy kártyával a kezében arrébb tolva őket, becsúsztatta a kártyaleolvasóba és már ki is nyílt az ajtó.

"Köszönöm!" Lihegte Eleanor berohanva.

Danielle megállt a fiúkkal az ajtóban. "Adjatok egy kis időt, kérlek fiúk."

Azzal ki is vette a kártyát Niall kezéből, halkan becsukta a hálószoba ajtaját és bezárta. Eleanor a fürdő ajtajának támaszkodott.

"Louis?" Kiáltott, mire egy fojtott választ kapott.

Danielle felé fordult, aki szinte remegett. "Ezt is bezárta... meg tudod csinálni, amit Niall?"

Danielle bólintott megismételve Niall tetteit, hálás volt a megnyugtató kattanásnak, érezte, hogy az ajtót elengedi a zár.

"Louis, bejövünk."

Egy gyors utolsó pillantással egymásra nyitották ki az ajtót és azonnal megérezték a maró szagot, meglátták Louist tehetetlenül ülni a közepén.

"Oh, Lou..." Nyögte Eleanor, miközben mindketten végigmanővereztek a piszkos területeken.

"Hé..." Válaszolt Louis önmagát hibáztató hangnemben, Danielle szemei pedig könnybe lábadtak.

"Ne mondj semmit arról, amire én gondoltam, jó?" Kérte halkan és megragadott egy törlközőt, bevizezte azt. "Akkor most lemosunk, jó? Mindannyiónknak megvoltak a maga rossz napjai..."

Louis felhorkant, lenézett az ölébe és azon gondolkozott, hogy hogy tudta ilyen mélyen érezni magát, miközben egyáltalán semmit sem érzett?

Semmit sem érzett. Abszolút semmit, de volt egy olyan érzése, hogy elég mélyre süllyedt, rájött, hogy ő a föld legnagyobb söpredéke és felesleges itt ülnie egy ilyen helyzetben.

Megijedt a hirtelen hidegre, ami megérintette, felnézett, s látta, hogy a két lány az arcát törölgeti.

"Visszatértél, édes?" KérdezteEleanor, Louis pedig vállat vont, arról sem tudva, hogy megint kiesett neki valami.

"Emlékszel, hogy mi váltotta ki ezt? Akármi?" Érdeklődött Danielle, kiöblítette a törölközőt, mielőtt visszatért.

"A film, azt hiszem. Minden nagyon homályos."

"Mindannyian A tetovált lányt néztétek. Van benne egy... Khm... Eléggé kidolgozott... Szexuális zaklatás... Jelenet..."

Louis nagyokat pislogott, mielőtt az emlékezés hirtelen megcsapta. A fiúkkal ült a kanapén, ahol látta a megkötözött nőt, ahogyan megsértik, sikoltozik, sikít, sikít, csak visított, sikoltozott----

"---ám, kincsem, shhhhh, nézz rám, hé..."

Louis újra nagyokat pislogott, gyors, de könnyedebb remegés rázta a testét.

Danielle arcát kezei közt tartotta, Eleanor pedig fogta mindkét kezét, próbálta elviselni a szinte tűrhetetlen erős szorítást.

"S-S-Sajnálom..." Zihálta Louis, Danielle pedig megrázta a fejét, miközben megmosta Louis koszos haját.

"Semmi baj. Miden rendben van, ezt most elnézzük. Csak összpontosítsunk arra, hogy tiszta legyél, jó?"

Reszketve bólintott, továbbra is szemelőtt tartotta ugyan a nő és a saját sikolyait, összekeveredtek, hangosak voltak, nyersek, összetörtek és nem nem nem nem----

Valami hideg futott át a kezén és újra pislogni kezdett, hogy a jelenbe visszatérjen. Ekkor tűnt fel neki, hogy a karja a mosogató alatt van.

Ő állt.

Állt?

Látta magát a tükörben, Danielle állt mögötte, a karjait a felsőteste körül tartotta, valahogy így sikerült megtartania.

"De nehéz vagyok." Krákogta, ahogy keze zsibbadt a hideg víztől, ahogy egyébként minden más tagja is.

"Jó, hogy visszatértél, édesem. Semmi baj, tudlak tartani."

Nem látta Elt, de egy másodperccel később feltűnt, egy nagy pohár vízzel a kezében és a telefonnal a fülénél.

"Igen, működött, köszönjük Jay." Mondta, Louis pedig hátranézett rá, a vízzel szemezett.

Ő annyira... Wao, annyira szomjas volt! Kinyújtotta a kezét a víz felé, melyet Eleanor óvatosan a kezébe adott, úgy egy perc alatt itta meg, majd amint azzal készen volt feltöltötte a csapból és a másodikat is felszippantotta.

"Oh édes istenem." Lihegte, térdei egyre jobban remegtek.

"Na, gyerünk a kádba." Suttogta Danielle, mindketten mellé álltak, s lassan belesegítették Louist a kád meleg vízbe.

"Tessék." Suttogta ismét a lány, Eleanor pedig kisétált, hogy szétnézzen a bőröndjében.

"Kivel beszél?" Kérdezte belesüllyedve a meleg vízbe, máris jobban érezte magát, valamint éberebbnek is.

"Anyukáddal és Dr. Minnievel."

Louis összeráncolta a homlokát.

"Dr. Minnie meg akar látogatni reggel, vagy inkább most, mivel a földön ébredtél fel, nem tudjuk, hogy mekkorát estél--"

"Már eleve a padlón voltam mielőtt... Elájultam. Őrülten biztos vagyok benne, hogy nem estem el."

Danielle bólintott. "Oké, elmondom neki, bár azt is mondta, hogy valószínűleg ki lehetsz száradva kissé... A víz..."

Bólintott. "Bár a szám még mindig undorító ízű."

"Egyszerre egy dolgot, drágám. Most még a ruháidnál tartunk."

Louis ismét a homlokát ráncolta, idegesen. A hasát csak neki kellene látnia, egyedül neki. Az az ő terhe volt, amit bámultak. Az ő hibája.

Jobbat érdemeltek.

"Louis, drágám. Már a legeleje óta tudunk mindent. Mindent megtettünk, hogy itt lehessünk. Nem fogunk elítélni."

Végre, végre óvatosan leemelte a pólóját feje fölött, a sarokba dobta. A nadrágja volt a következő, ugyan azzal elszenvedett egy ideig, mire sikerült lehúznia lábain, a halomhoz dobva. Ellenben az alsóját magán tartotta.

Danielle azonnal elkezdte mosni a haját, bár sóhajtozott, ahogy ápolt körmei alá a szenny beszivárgott. Ő pedig lehunyta a szemeit és csak sodródott, sodródott, sodró...

"Louis? Kiengedtem a kádból a vizet. Bekapcsolom a zuhanyt és lemosom a lábaidat meg az... Intim területeket."

Louis kinyitotta a szemeit, majd fáradtan bólintott. Eleanor idő közben vissaért, egy fél pillanatra emelte tekintetét a hasára, miközben mindketten felsegítették reszkető lábaira.

"Nem fogok elesni..." Motyogta remélve, hogy hangja elég megnyugtató volt, a lányok pedig bólintottak, miközben kisegítették a kádból, be a zuhany alá és becsukták az üvegajtókat.

"Van itt egy kisebb polc, meg tudom tartani magam. Jól leszek." Mondta, mielőtt gyorsan ledobta az alsóját is és bekapcsolta a zuhanyzót, hogy újra lemossa magát. Egy második, gyorsabb alkalommal. Valami ragacsos fehér futott le a lábain, majd piros, végül valami sötét, ami elvette az eszét, aztán újra víz lett minden.

Vett egy mély lélegzetet, tovább mosakodott. És újra, újra és újra és újra, mielőtt úgy döntött, nem érdemes ledörzsölni a bőrét, az a mocsok ott fog maradni, az a mocsok ő maga. Belül, kívül, kívül és belül, mindenhol. Lihegés, morgás, Tommo édes, NEM.

Elzárta a csapot, kinyitotta az üvegajtót egy pillanatra, hogy egy törölközőt vegyen a kezébe, s rácavarja a derekára, mielőtt kilépett a zuhanyzóból.

A padló tiszta volt, legalábbis úgy nézett ki, hiszen látta, hogy egy csomó törölköző volt a piszkos ruhái mellé adva. Nagyot sóhajtott fáradtan, lassan a két lány karjaival körülötte lépkedett az ágyhoz, ahol az új ruhái voltak.

Igen, igen, igen.

A lányok megfordultak, ő pedig megtörölközött, majd ledoba, felvett egy új alsót, egy Spongyabob mintás pizsama nadrágot és a túlméretezett fekete pulóvert, ami igazából Harryé volt. Annyira kényelmes.

"Kész vagyok." Suttogta, mielőtt újra a fürdőbe ment, hogy megmossa a fogát.

"Akarod látni a srácokat?" Kérdezte Eleanor az ágyon ülve.

"Mg nheh." Motyogta tele szájjal, majd köpött és kimostaa száját. "Még nem." Helyesbített. "Adjatok egy pár percet kérlek.

"Amennyire csak szükséged van, drágám." Szólt Danielle, Louis pedig letette a fogkeféjét és csatlakozott a lányokhoz.

Lehunyta a szemeit, mélyeket lélegzett, majd kifújta magát. Remélhetőleg rendbehozva az életét, hisz már kicsúszott az uralma alól, az elméje elvesztette az ellenőrzés jogát az egész teste felett.

"Asszem ez volt az utolsó csepp a pohárban." Szólt hirtelen, ki sem kellett nyitnia a szemeit, hogy lássa, a figyelem rá irányult.

"Igen." Erősítette meg Eleanor. "Mindannyian számítottunk rá. Jay is. Már várta ezt a hívást."

Louis ekkor nyitotta ki a szemeit, hogy rájuk nézzen.

"Mi...Volt egy olyan érzésünk, hogy megint meg fog történni... De nem akarnál beszélni róla senkinek."

Louis semmit sem szólt, csak húzogatta a pulóvere ujját.

Eleanor felsóhajtott.

"Amint megláttam, hogy mi van a---a képernyőn én... Valami elmozdult bennem a rossz irányba, bármi is volt az, csak kijött és... Alig értem be a fürdőszobába, mielőtt hánytam volna és a földre estem volna remegve. Én annyira... Szóval minden egyszerre törént és nem tudtam kontrollálni, de éreztem. Szörnyű volt." Suttogta.

"Sajnálom Louis." Motyogta Danielle megfogva a fiú kezét, Eleanor pedig a másikat.

Louis az ajkába harapott.

"Csak maradjatok kérlek. Csak egy kicsit. Ne menjetek el."

"Amennyire csak szükséged van." Mondta Eleanor megismételve Danielle korábbi szavait.

Teljesen összetört. Hamarosan semmi sem fog maradni belőle, és hogy nevelsz fel egy babát darabokban?

"Hívjátok be a fiúkat kérlek." Mondta, Danielle pedig küldött nekik egy SMS-t.

Szinte azonnal dübörgő lépteket hallottak egyre hangosabban, mielőtt berontottak és meg is álltka.

"Rosszabbul nézek ki, mint kellene, nem?" Kérdezte egy mosolyt erőltetve magára.

"Mi a szent fa---"

"Niall!" Állította le Liam.

Zayn a falnak támaszkodott, feszülten nézte Louist, miközben Harry az ágy mellé lépkedett.

"Megérinthetlek?" Kérdezte, Louis pedig bólintott felnézve rá.

Harry ügyetlenül mozdult Danielle mellé, óvatosan kezei közé fogta Louis arcát, lehajolt és megcsókolta a feje tetejét.

Louis halkan sóhajtott.

De hiányoztak már neki azok az ajkak. Miért?

Egy percre csend volt, mindeki óvatosan lélegzett, féltek, hogy megijesztik egymást.

Nem is, attól, hogy megijesztik Louist.

Annyira sápadt volt, remegett, hatalmas táskák voltak a szemei alatt és a fehér enyhe piros árnyalatba váltott.

Annyira rosszul nézett ki.

Louis szorosabban markolászta a lányok kezét.

"Nem beszéltem veletek... Az apáról... És nem akartam találkozni vele, mert..." De itt megszakadt, minden szem rá szegeződött.

A lányok erősebben fogták a kezét.

"Nem tudom, hogy ki az."

Kiválaszott egy pontot a falon, ahová bámulhat, jobbra fent, a tévé mellett, de egy furcsa festmény alatt, aminek értelme sem volt, Harry valami ilyesmit akart a lakásukba.

Niall kinyitotta a száját, hogy megkérdezze, biztos-e benne, hogy még az arcára sem emlékezne, de inkább csendben maradt. Louis egyre erősebben remegett.

Vett egy reszkető lélegzetet.

"Nem kell semmi olyat mondanod, amit nem akar---"

"Nem." Vágott Harry mondata közbe Louis, istenem mindig olyan kedves és meggondolt volt. "Nem tudom--- Minden nap fáj és... Én... Csak engedd, hogy beszéljek Harry, kérlek."

Harry becsukta a száját és bólintott.

"Amikor a klubba mentünk, te elmentél, hogy hozz nekem italokat, Niall pedig azt mondta, hogy egy szőke lánnyal táncoltam... Igaz?" Megerősítésért nézett a szőkére, ki csak lassan bólintott.

"Nos, uhm... Én..." Megtorpant. Hogy is mondja ezt? Hogy mondhatná el azoknak, akiknek mindig is el akarta mondani, hogy mennyire elrontotta, mennyire hülye volt, mennyire mélyre süllyedt...

"Én..."

Aztán újra megállt. Hisz hogyan? Hogyan hogyan hogyan?

"Én...Én nem akartam ezt---én nem---akartam---”

Abban a pillanatban, ahogy kiejtette az ‘akarat’ szót az ajkain Zayn a fal mellé csúszott, arcát eltakarta a szemeivel. Zayn mindig is gyors volt. Ő már értette.

Mindenki, Louis kivételével Zayn felé fordult, aggodalommal az arcukon, valamint zavartsággal, és így egy percre egy szem sem volt rajta. Itt az idő.

"Nem akartam lefeküdni vele."

Kiejtette a szavakat. A képzeletbeli ajtó tárva nyitva volt, a szavai által keltett hurrikán feltépte azt, darabokra tépte a szobát, csak úgy, ahogy ez őt, a testét, az agyát, a szoba megpördült egy pillanatra, a szavak súlya még mindig erősen ült rajta.

A tekintetét még mindig egy ponton tartotta. Egy pont. A fehér fal. Kifejezéstelen. Üres.

Érezte a tekinteteket magán, égett.

Nagyot nyelt.

"Aztán ébredtem fel, miután elmentem a lánnyal. A szemeim be voltak kötve, öklendeztem és a karjaim is meg voltak kötözve. Elmondta, hogy... Szűk volt. És milyen jó voltam. Hogy ordítottam és ettől mennyire felizgult. Néha visszaálmodom az emlékeimet, a zihálást, a hangot, ahogy a testünk összecsapódott, hogy mennyire nem akartam és mennyire nem tudtam megállítani."

A szavak csak úgy folytak belőle. Az ajtó nyitva volt, a szél keményen fújt, nem tudta megállítani.

Elsőnek még azt sem tudta, hogy hogyan mondja el őket, de most csak úgy bugyogtak fel belőle a mondatok, mint pár órája a hányás.

"Kést szorított a nyakamhoz és azt mondta, hogy maradjak csendben. Hogy nem fog megölni, hiszen ő erőszaktevő és nem gyilkos."

Érezte, hogy a szobát megint megrengeti valami. Egy szó. Erőszaktevő

Louis nem nézett rájuk.

A szemét még mindig a szép tiszta ponton tartotta.

"Meglazította a köteleket és elment. Örömét lelte benne, hogy tele vagyok zúzódásokkal, a hangjával, és ezzel a babával. Csak úgy... Így mikor sikerült kiszabadulnom lezuhanyoztam és hazajöttem..."

Még emlékezett rá, ahogyan a vért és a spermát mosta le magáról, ahogyan leszivárgott a lábán a lefolyóba..

"Annyira idegesek voltatok, nem tudtam kezelni, megijedtem és elrohantam és...Nos innentől tudjátok. Aztán pár hónap múlva rájöttem, hogy terhes vagyok és igen... Ennyi. Ez a titkom."

Aztán a szél alább hagyott. Csend volt.

De nem.

Nem, még mindig a viharban voltak. A szél felvehette őket, és szétszakíthatta őket darabokra... Úgy, mint Louis létezését. Mindent elrontott.

Csak. Figyeld. Azt. A. Pontot.

A szemei mégis másfelé tévedtek.

Niall arca üres volt. Teljesen kikapcsolt. Az erkély ajtóhoz lépett, kinyitotta és kilépett, majd becsukta maga mögött.

Liam a homlokát támasztotta a falnak, tenyerét mellette, vénái kidülledtek a karjában.

Dühös volt.

Zayn még mindig a fal mellett ült, ahogy az előbb.

És Harry...

Harry...

Ő minden volt. Az érzések gyorsan változtak arcán, Louis alig tudott lépést tartani vele. Zavartan ráncolta a szemöldökét, szemei sötét haragba borultak, ajkait harapva próbálta visszatartani a könnyeit, aztán pedig semmi.

Megfordult és kisétált.

Elhagyta.

Elhagyta elhagyta elhagyt.

"Harry!" Kiáltott Eleanor, elengedte Louis kezét és a göndör után rohant.

Louis biztosan kiadott valami rémesen fájdalmas hangot ahhoz, hogy Danielle aggódni kezdjen miatt,a hisz megfordult és magához húzta, szorosan ölelte, nyugtatgatni próbálta és ringatta.

.

.

.

Harry fásultan sétált kívül, épp Paul karjaiba. Már a folyosón volt?

Paul mondott valamit, de a szavak nem érték el, hisz az agya csak arra fókuszált, hogy a szíve verjen, hisz fájt.

Eleanor rohant oda.

"Kölcsönkérhetjük a szobádat?"

Paul felé nézett, nem értette a helyzetet.

"Megérdemlem a magyarázatot." Mondta szigorúan, mielőtt beengedte őket, Eleanor pedig megragadta Harry kezét és behúzta.

"Majd adni fogok." Válaszolt a lány, becsukva az ajtót.

Harry körbe körbe sétált, pörgött, csak...

"Harry." Kezdte, majd felsikoltott, mikor a göndör hirtelen megfordult és az arcába hajolt.

"Tudtad. Tudtad és nem..." Elharapta, a saját haját szorongatta, majd hátrált. "Tudtad-tudtad-tudtad---"

"Harry---"

"TUDTAD!"

"Ne kiabálj velem, Harry!"

"Kicsoda?! Akkor kivel kiabáljak?! Ki--Kinek?!"

A térdeire rogyott. "Ki volt képes bántani Louist, így? Az én Louisomat. Az én édes Louisomat, kit kell megvernem? Kire kiabáljak? Kit öljek meg?"

Eleanor semmit sem szólt, csak nézte.

"Annyira fáj... Fáj és tudom, hogy Louis ezerszer rosszabbat érez és ez... Nem fair..."

A gát beszakadt.

"Nem Louis, nem, én... Hogy tudta valaki, nem, nem, nem Louis, Louis..."

Eleanor hozzá lépett, a fejét a hasára húzta pihenni, szorosan átölelte.

A szavak elfogytak Harry agából, így csak a nevét ismételgette. Louis. Louis Louis Louis. Nem Louis. Hogy történhetett ilyen szörnyűség, hogy tehette ezt valaki, hogy lehet, hogy csak ült a klubban és nézte, ahogy Louis elment, hogy valaki elkapta, hogy ülhetett egész este idegesen, miközben Louist meg er---

Öklendezett, hisztérikusan könnyezett, Eleanor a haját piszkálta.

Hogy hagyhatta el ő és a fiúk így?! Hogy lökhették Louist még mélyebbre? Hogy mondhatták azokat rá? Hogy történhetett ez meg?

És volt ennek értelme? Most már volt, a darabkák végre összeillettek, a kis pillanatok, Louis rándulásai, rémálmai, könyörgései, hogy valaki szálljon le róla, az idegessége, a paranoiája, az engedélykérés érintésekre, mostmár mindennek volt értelme, Harry pedig olyan hülye volt, hogy nem találta ki ezt hamarabb.

Sikoltott, Eleanor pedig csak szorosabban ölelte.

Az idő telt, Harry pedig még mindig vadul sikoltozott, átkozódott, remegett, könnyezett, dühöngött. Soha nem tudta volna ezt elképzelni sem...Nem is gondolt volna erre...

"Szedd ösze magad."

Lefagyott, felnézett Eleanorra, a lány szemei is vörösek voltak, arcai könnyesek.

Szipogott. "Szedd össze, Harry."

"Hogyan?" Zokogta.

"Nem tudom, hiszen azt sem tudom, hogy hogy tartsam össze mindezt, de neked muszáj lesz. Most. Mivel nem számít mit érzel, ez semmi Louishoz képest, és nem engedhetjük meg magunknak, hogy... Itt ücsörögjünk. És ez szar, mert nem vagyunk önzők, hisz szükségünk van időre, de nem tehetjük meg. Louis ereje is elfogy. Belerokkan, muszáj megpróbálnunk megmenteni."

Harry megrázta a fejét, hevesen sírt, hisz hogyan? Hogy tudna segíteni neki, ha ilyen hülye volt? ENNYIRE meggondolatban.

"Nem, nem Harry, ne merészeld." Ragadta meg Eleanor két keze közé arcát, körmeit a fiú foltos arcába ásta. "Szüksége van rád. Louisnak szüksége van rád. Szedd. Össze. Magad!"

Harry nagyokat pislogott, a szavak úgy csaptak le rá, mintha pofonként érte volna.

"Rengeteg időt töltött azzal, hogy azon stresszelt, hogy mondja el neked, te pedig ott hagytad, ahogyan aznap én. Összetörtem kissé, de te teljesen össze fogod, ha nem mész vissza. Most Harry. Töröld meg az arcod, fújd ki az orrod, vegyél pár mély levegőt, zárd el ezt egy időre és takarodj vissza hozzá, hiszen. Szüksége. Van. RÁD."

Harry zavartan nézett fel rá, csodálkozott, mégis... Óvatosan felállt, a konyhába ment, megmossta az arcát, egy papírtörlővel pedig megtörölte.

Vett néhány mély lélegzetet.

Ezt majd később.

Tartsd meg későbbre. Louis is mindig ezt tette. Ő is meg tudja teni. Louisnak szüksége volt rá és nem volt ott. Muszáj mennie.

"MOST, HARRY!" Sikoltotta Eleanor.

Ő pedig rohant.

.

.

.

Louis nem is tudta, hogy mi történik, túl sok ember beszélt körülötte, valaki sírt, valaki átkozódott, valaki ütött valamit, valaki ölelte őt, de Harry elhagyta és tudta, hogy ez fog történni. Tudta.

Harry...

"Mindenki menjen ki, kérlek."

Louis lefagyott.

A karok, amik tartották eltűntek, egy óvatos puszit hintette az arcára, aztán csend volt. Már eltekintve a széltől, ami a nyitott erkélyajtón fújt be. Azt becsukták, valaki pedig mellé mászott az ágyra.

"Lou."

Harry.

"Elmentél." Zihálta, megpróbált emlékezni, hogy is kell lélegezni.

"Tudom. Tudom Louis és vissza is jöttem." Válaszolta halkan.

"Elmentél." Mondta újra zihálva.

"Lélegezz Lou, gyerünk---"

"Itt hagytál."

"Lou---"

"Elhagytál, pedig megígérted, hogy nem fogsz. Megígérted."

Harry az ajkába harapott, meg akarta ütni magát, amiért ilye hülye volt, újra és újra, minden alkalommal.

"Tudom. Hazug vagyo." Válaszolt végül, csak hallgatta, ahogy Louis levegőért kapkodott.

Louis végül kinyitotta a szemeit, Harryre nézett.

"Hazug vagyok és hülye, de itt vagyok és megújítom az ígéretemet. Soha többé Louis. Soha többé."

"Tudom, hogy megint elhagynál." Lihegte, Harry pedig megrázta a fejét és közelebb mászott.

"Nem, Louis. Louis, én...Megérinthetlek?"

Louis bámulta egy pillanatra, lélegzett, levegőért kapkodott, remegett, mielőtt sikerült kinyögnie egy ident.

Harry bólintott, Louis pedig figyelte, ám még mindig túl gyorsan lélegzett, ahogy Harry megragadta a kezeit és lehúzta az ágy közepéről, így most a szélén ült. Ez után megfogta a kezeit és letérdelt elé.

"Soha többé." Ismételte meg.

Louis csak bámulta.

"Soha többé." Mondta újra a göndör, további két percig ismételgetve ezt, míg Louisnak végre sikerült úrrá lenni a légzésén, leküzdeni a pánikot és annyi kis szilánkot összeszedni magából, amely elúszott, amennyit csak lehetett.

"Soha többé." Suttogta Harry.

"Soha?" Kérdezte Louis, végre tudott szavakat kinyögni anélkül, hogy a világ forogni kezdett volna vele.

"Soha." Egy csókot hintett Louis kezére, aztán megint, a másikra is.

Louis folyamatosan kereste Harry arcán a jeleket, ami arra utalna, hogy megint elhagyja, de semmit sem talált.

"Rendben." Motyogta, Harry pedig sóhajtott, felállt, még mindig fogva Louis kezeit.

A másik fiú is felállt, bár rémisztően remegett, így a göndör gyorsan a derekára helyezte egy kezét, hogy megnyugtassa és megtartsa.

"Louis---"

Louis hirtelen előrehajolt, a karjait Harry köré fonta és arcát a nyakába temette. A magasabb fiú azonnal átkarolta, olyan közel tartotta, amennyire csak a pocakja engedte.

"Fogalmam sincs, mit mondjak, hogy segítsek." Suttogta.

Louis megrázta a fejét, Harry fürtjeivel kezdett játszani. "Már az is segít, hogy itt vagy." Válaszolt és Harry lehunyta a szemeit, hisz nem sírhatott, kérlek, ne sírj.

"Nem elég Louis. Mindeze után... Hogy elmondtad---"

"Most, ez elég." Hangja remegett.

Ő maga is remegett.

Mindketten remegtek.

"Louis, ő bántott téged. Bántott téged és én---"

"Harry, kérlek. Ne--"

Louis már elérte a határait. A könnyei kibuktak, az érzései és... Csak összeesett. Harry elkapta természetesen, mindkettejüket óvatosan a szőnyegre ültetve. Louis az ölébe mászott, Harry pedig csak ölelte.

Harry csak bámulta, nem tudta leírni a fájdalmat, amit érzett, ahogy Louis annyira rémesen reszketett az ölében, fogai vacogtak.

"Csak tarts meg" Könyörgött. "Ne beszélj róla, könyörgöm, csak tarts meg. Nem vagyok rá képes, Harry, kérlek." Könyörgött, Harry pedig szorosan ölelte, érezte Louis szívét gyorsan dobogni saját mellkasán.

"Azt akarom, hogy minden megálljon." Suttogta a göndör nyakára. "Nem tudom Harry nem tudom nem tudom nem tudom, Harry."

Louis ökölbe szorította a kezeit Harry ingén, a körmei átszúródtak az anyagon, Harry pedig elveszítette a csatát a könnyeivel, érezte, hogy lehullnak arcán lassan, majd gyorsan, soha véget nem érően.

Louis annyi fájdalmat érzett.

"Csak el akarok tűnni. Nem akarok elmenni." Mondta Louis, felült, szemei vadak voltak, világosak a vsszafojtott könnyektől.

Harry szíve összetört.

"Hova, Lou? Hova akarsz menni?"

"Bárhova. Csak el innen."

Harry körülnézett és gondolkodott, hogyan is tudna segíteni, hova is mehetnének, ahol eltűnnének?

Aztán a szemei a szekrényszobára tévedtek.

"Oké." Mondta Harry, ötlete támadt. Lassan felemelte Louist az öléből, megragadta az összes párnát amit az ágyon talált, bedobálta őket a szekrénybe a falhoz, majd kihúzta a hatalmas paplant is és számos lepedőt, takarót, szintén bedobálva.

"Gyere." Intett Loisnak, aki oda mászott négykézláb, Harry lábai közé kuporodott.

A göndör becsukta a szekrény ajtaját, magukra húzta a takarókat.

"Aludj." Motyogta szorosan magához húzva. "Sötét van itt és kicsi a hely. Elmentünk, még ha csak egy kicsit is."

Louis belemarkolt Harry ingébe a mellkasán. Sötét volt. Vak sötét. És olyan meleg volt. Harry itt volt vele, ölelte őt, a szívverése pedig álomba ringatta.

"Köszönöm." Válaszolta halkan, mielőtt egy másodperc alatt teljes egészében elaludt.

Harry semmit sem szólt, kifogyott a dolgokból, amiket mondani akart, túllépte az érzések határát. Louis órákkal később is remegett még alvás közben, rángatózott álmában és alkalmanként nyöszörgött.

Harry ökölbe szorította a kezét, vett egy nagy levegőt és lassan, nagyon lassan fújta ki.

Ha valaha megtalálja, aki ezt tette Louisval...

Aki így bántotta Louist...

Darabokra szaggatja, amíg semmi sem marad belőle, csak húsdarabok, csontok és vér.

És ezzel egy új ígéretet tett, amit soha nem törhet meg.

18. rész

Sziasztok! Nos ez most azért ilyen rövid, mert még az előző rész végéről maradt le és lehet, hogy ma már nem lesz időm hozzátenni a következő fejezetet, ezért szerettem volna nektek ilyen röviden is kitenni, sajnálom, igyekszem, hogy a következő is meglegyen még ma!

Raven Agrippa

Louis éppen ehhez szokott hozzá. Nem volt fontos, hogy milyen sok őrültség történt az életében, most minden rendben volt.

Együtt énekelt a többiekkel, harmóniában vegyültek össze, átélte a dallamot és átérezte a merész lírai dalszövegeket, valamiféle teljesen hülye témákról.

És ő pontosan itt érezte magát otthon, a színpadon.

Egy kis csapat lányt beengedtek a stúdióba, hogy velük énekeljenek, Louis pedig mosolygott rájuk, ezzel egy pár sikolyt nyerve magának. Harry egy pillanatra felemelte az ingét, emiatt egy lány majdnem leesett a székéről, amitől Niall kissé rekedtesen kezdett el nevetni, mely minden zajt túlszárnyalt. Louis felhorkant, igen, még ő is hallotta.

Tate igazán jó munkát végzett a zakójával. Gyönyörűen simult rá, ellenben nem sokatmondóan felfedve hasát, valamint nagyon kényelmes anyagból volt. Ő és Lou együtt tökéletesen dolgoztak együtt, a többi fiú is hasonló összeállításban volt, ami mondjuk eléggé régies stílusban tűntette fel őket, de a rajongóknak úgy tűnt, tetszik. Feltűrte a farmerját, ezzel felfedve a boka tetoválásait és a VANS cipőit.

Éppen Louis soloja következett, végig nézett a fiúkon, Liam pedig rá kacsintott.

Kinyitotta a száját, hogy énekeljen, és érezte. Valami... Mi... Valami kicsi, amit nem tudott leírni. Észre sem vette, hogy abbahagyta az éneklést, míg Harry meg nem jelent előtte.

"Louis, hallasz? A hasadat szorongatod, fájdalmaid vannak? Lou!"

Louis nagyokat pislogott, körülnézett, hogy lássa... Oh. A zene elhallgatott, mindenki őt bámulta aggodalommal, sőt, a kamerák is rá irányultak.

"Én... Én azt hiszem éreztem, hogy mozog... A baba..."

"Mi?!" Kiáltott Niall, mielőtt a térdeire esett volna, kezét Louis hasára helyezte.

"Niall!" Visított Louis, majd sikoltott is, mikor Liam hirtelen egy székre ültette, a hátát a támlának nyomta.

"Niall, kelj fel, te idióta. Nem is tudom mi volt az... Talán csak... Gáz."

Kuncogás tört fel a tömegből, s Louis ekkor vette észre, hogy nem kapcsolta ki a mikrofonját. Elpirult.

"Oh, drága cukorkáim..." Mondta és a tömeg újra nevetett.

"Biztos, hogy rendben vagy, haver?" Kérdezte Zayn, mire a lányok egységes "awe" hangot hallattak.

"Igen, később felhívom az orvosomat. Srácok, rendben vagyok. Őszintén."

Harryre mosolygott, aki pedig megkönnyebbülten mosolygott.

Egy női hírolvasó lépett fel a színpadra.

"Úgy gondolom, hogy az valóban a baba volt, drágám. Igen, az első gyermekemnél én is azt hittem, hogy csak gázokról van szó..."

Louis nagyokat pislogott. Szóval az... Az a kis mozgás... Az az a cseppség lett volna benne?

Érezte a babát megmozdulni. Miért nem tudta mégis megmondani, hogy boldog volt,vagy sem?

Ismét azon kapta magát, hogy elkalandoztak a gondolatai, így vissza kellett térnie a józan eszéhez.

"Bocsánat a megszakításért. De még énekelhetünk tovább, igaz?"

"Természetesen!"

A hölgy lesétált a színpadról, ők pedig újrakezdték a dalt.

"Fiúk, tényleg, most egész idő alatt mellettem fogtok állni?" Kérdezte Louis

"Oh, de még mennyire. Én a kis bélgázodnak fogok énekelni." Válaszolta Niall, Louis pedig hangosan felnevetett.

.

.

.

Kiderült, az tényleg a baba volt.

.

.

.

Amint a koncerttel végeztek a fiúk végül visszamentek a szállodába éjszakára. Kimerültek voltak.

"És valami mást is éreztél?" Kérdezte Harry Louist, aki épp a konykapult tetején ült.

Megrázta a fejét.

"Harry, siess már azzal a popcornal, haver!" Nyafogott Niall a nappaliból.

"Csend." Vágott vissza Harry, betett egy másik csomag pattogatni való kukoricát is a mikróba.

Zayn bement a konyhába, kivett egy üveg üdítőt a hűtőből.

"És mit nézünk?" Kérdezte Louis.

"A tetovált lányt." Válaszolt a fekete hajú kibontva a kis fém dobozt és belekortyolt.

"Melyiket? Azt hallottam, hogy csináltak egy pár változatát."

"A Daniel Craig féle változatát, tudod, a legújabb James Bond srác." Válaszolt Liam a konyhába lépve, ledobta magát a szőnyegre.

"Oh, amiben Rooney Mara van. Azt hallottam, hogy jók a mellei benne."

"Tényleg, Niall?" Nevetett Louis, a szőke pedig rávigyorgott.

"Végül is, Louis... Nem mindenki lehet Harry-szexuális, mint te." Válaszolta Niall a második részét már suttogva.

Zayn fuldokolni kezdett az üdítőjétől.

"Mit mondtál?" Kérdezett vissza Louis.

"Semmi!" Kiabálta egyszerre Liam és Zayn.

Louis duzzogni kezdett, Harry pedig kivette a mikróból a pattogatott kukoricát.

"Szóval akkor van öt tállal? Asszem elég lesz..." Motyogta a göndör kiöntve az utolsót is egy nagy tálba.

Louis lecsusszant a pultról, a kezébe vette az egyiket és a kanapéra ült. Harry odaadott egyet Niallnek, Zayn, Liam és a göndörke pedig vettek egyet maguknak és beugrottak Louis mellé.

"Óvatosan." Kuncogott az említett, majdnem elejtette a tálat. "Óriás." Motyogta, Harry pedig erre válaszul rádobált egy-két kukorica szemet.

"Abba tudnánk hagyni?" Kédezte Liam, megpróbálta elkerülni a kajacsatát.

"Jóó..." Válaszolt Louis és Harry egyszerre.

"És jó film?" Kérdezte Niall, Zayn pedig a kezébe vette a kapcsolót.

"Olvastam a könyvet és nekem tetszet. És ez a változat jó véleményeket kapott, szóval..."

Azzal pedig meg is nyomta a lejátszás gombot.

.

.

.

A film érdekesen kezdődött. Aztán nagyon rossz lett, nagyon hamar.

Louisnak az étvágya is elment, amikor meglátta, hogy Rooney karakterét, Lisbeth-et... Orális szexben részesítette a... Törvényes gyámja.

Ez...Nem oké. Határozottan nem oké.

Harry belenyúlt a popcornos tálba, megérintette Louis kezét, aki azonnal összerándult az érzésre.

Harry értetlenül nézett rá.

"Sajnálom... Csak megijedtem." Próbált szabadkozni remélve, hogy a mosolya elég megnyugtató volt.

Biztosan az volt, hisz a göndör bólintott és újra a filmnek szentelte figyelmét. Louis ökölbe szorította a kezét. Őszintén Louis, ez csak egy film.

Csak egy hülye film. Ez nem igazság, a múlt pedig a múlt.

Lépj már túl rajta.

Louis kényszerítette magát, hogy annyira ellazuljon, amennyire tud. Nem akarta magára vonni a figyemet. És jól csinálta.

Nagyon jól csinálta.

Csodálatosan csinálta.

Egész addig, amíg Lisbeth karakterét sokkolták és egy ágyban ébredt fel megkötözve, öklendezett, az alsó ruhái nem voltak rajta. A férfi felmászott rá, üvöltött, harcolt, sírt a fájdalomtól...Visított...Harcolt, üvöltött, még többet, jobban sírt, sikoltott és...Sikoltott és...

Louis... Muszáj egy kicsit... Muszáj...

"Pisilnem kell." Mondta a fiúk pedig szórakozottan bólintottak a képernyőt bámulva.

Louis becsukta a hálószoba ajtaját maga mögött, a szoba mintha elferdült volna előtte. Levegő után kapkodott, össze-vissza mászkált a szobában. Megfogta a telefonját, valami azt súgta, hogy még szüksége lesz rá. Ez után a fürdőszobába botladozott, igyekezett olyan kevés zajt hallatni, amennyi lehetséges. A fürdőszoba ajtót is becsukta.

A fények elhalványultak, nem hallott jól...

Gyorsan pislogott, megpróbálta rendbe szedni magát, megragadta a fürdőszobai pultot, a tükörbe bámult.

A telefonja csörömpölve esett a padlóra.

A nő sikított, a férfi ráerőltette magát, és bele, a nő visított, a férfi rá és beleerőltette magát, fájt... Ez fájt...

Valami lejátszódott Louis fejében, és...

"Oh, gyönyörű. Nagyon szép vagy. Te vagy az a srác a One Directionből. Louis. Mindig is oda voltam érted."

Szédülés... Miért szédült? Rosszul lesz...

"Oh, ne sírj, Tommo, minden rendben van. Megvagy, csitt. Csendben kell maradnod."

Kinek kell csendben lennie? Ki az a Tommo? Miért szédül ennyire?

Nem értette, hogy mi történik. Valaki megérinti őt. Fejezze be. Nem kellene megéritenie ott. Kérem álljon le!

Valami van a szájában. Mi a fene van a szájában? És miért nem tudja kiköpni? Nem kap levegőt, nem kap levegőt, nem kap... Most tud lélegezni, tud---

"A mindenit, igazi kis harcos vaggy. Nem vártam volna. Nézz csak magadra? Remek vagy, Tommo. A szád is remek. Köszönöm szépen. De túlságosan harcolsz és túl sok zajt csinálsz. Szeretem a harcosokat, és a sikoltozókat is, de most nem olyan helyen vagyunk. Nem akarjuk, hogy bárki is hallja, igaz? Ez a mi magán dolgunk."

Hála az égnek tud lélegezni újra. A szemei olyan nehezek. Miért nem tudja kinyitni őket. Várj... Miért nem tud mozogni?

"A tested olyan gyönyörű. Az ízed csodálatos, Tommo. Gyorsan lettél a kedvencem."

Még mindig nem volt tudatánál... Miért? Hol van? Miért nem tud mozogni? Miért nem lát? Ki... Ki ér hozzá? Valami nedves érinti a nyakát, a mellkasát, a hasát, a combját...

"Oh, úgy néz ki újra velem vagy, Tommo? Ez a legjob rész, ahol a csodák történnek. Készen állsz?"

Készen? Mire?

A fájdalom olyan intenzív, hogy mindenhol érzi, mi ez, miért fáj ennyire? MIÉRT FÁJ ENNYIRE, ketté fog szakadni, nem tud lélegezni, állj, állj állj, ez fáj, fáj! Istenem, nagyon fáj, kérlek, kérlek állj, ne, állj EZ FÁJ, FÁJ! Valaki sikít, ez biztosan ő lesz, csak ő lehet, hiszen annyira fáj, álljon már meg, kérlek állj, állj! Valami nedves, csúszós, csapódások, valaki nyög, de az nem ő, ő... Ő sikít, ő sír, a torka fáj, mindene fáj, túlságosan fáj, és NEM ÁLL MEG, MIÉRT NEM ÁLL LE?! Meg kell állnia, meg KELL, meg fog halni, haldoklik, túlságosan fáj, ennek muszáj a halálnak lennie---

"Annyira gyönyörű vagy. Annyira jó, istenem Tommo. Annyira szűk vagy, annyira csodás, nem hiszem el, hogy milyen szerencsés vagyok..."

De miért fáj ennyire?

Miért fáj túlságosan?

Ekkor Louis kiszakadt abból a bármiből, annyira durván beszippantotta az a valami. Hirtelen négykézláb volt, hányt, és nem tudta abbahagyni. Nem állt meg, egyáltalán nem hagyta abba, Louis azt mondta, hogy hagyja abba, Louis könyörgött, könyörgött annak a férfinek, de nem állt meg, nem akar leállni, minden másodpercét imádta az ő fájdalmának, csak úgy mint annál a nőnél a filmben, mint az a férfi a filmben. Őt is érintették keze, lélegzést, lihegést érzett a fülében, újra hányt, sírt, rémesen zokogott, nem kapott levegőt, segítségre volt szüksége, muszáj segítséget kérnie, de hogyan, ha nem tudja abbahagyni a hányást, még mindig érzi azt az embert, maga körül, magán mozogni, mozogni benne, azt a szúró érzést, a nyögést, a morgást, hagyja abba, nem, nem hallja, soha nem is hallotta, nem érdekli…

Louis kezei megcsúsztak a hányáson, összeesett, az oldalán feküdt és remegett.

A világ újra forogni kezdett vele, mielőtt elsötétült minden.

~Ajánló~

Sziasztok!
Most kivételesen nem résszel jöttem ezért pedig elnézést kérek, megpróbálkozom azt is hozni még ma, ígérem, bár ki tudja, hogy mire lesz időm. DE ÍGÉREM PRÓBÁLOK.
Szóval most inkább ajánlani tudnék egy blogot, amit éppen ma kezdtem el egy nagyon jó barátnőmmel, D-vel.
Valami hasonló témaként definiálnám, mint a Stay With Me, ugyanis MPREG! mindössze annyi a különbség, hogy míg itt Louis úgy lett terhes, ahogyan, ott normális szerelmi történet útján és eleve Larry történettel, nem lassan kialakulóval.
Nos, csak ajánlani tudom, remélem nektek is tetszeni fog annyira, mint amennyire nekem és neki az írása.
Ez pedig a Fragile