36. rész

Sziasztok:)) 
Sajnálom, hogy megint csúsztam egy napot,de sajnos ezek miatt a női problémák miatt elég szarul voltam/vagyok, még most is alig látom a billentyűzetet, úgy forog körülöttem minden://
Köszönöm szépen a sok, szép szavaitokat, a pipákat, a rengeteg oldalmegjelenítéseket és a PLUSZ FELIRATKOZÓT!! Hihetetlen, hogy már 45-en vagyunk, köszönöm szépen:")) :*
Hát, ez a rész sem valami szívmelengető, de reméljük, nemsokára jobb lesz:)
Nem is húzom tovább a szót, jó olvasást.
Puszi,
Judit.xx

„Jól vagyok, komolyan. Egy kicsit megijedtem, de jól vagyok. Csak adjatok egy kis helyet, kérlek.”

A többiek hátráltak, Louis pedig Harryhez sétált. A többi fiú azonnal követte a kisebbiket.

„Köszönöm. Hogy harcoltatok értem.” Suttogta, és adott mindegyiküknek az arcára egy puszit, a göndörére egy kicsivel hosszabbat.

Sosem volt meglepő a fiú számára, hogy a bandatársai milyen messzire is el tudnának menni érte.

.

.

.

„Anyu, esküszöm, jól vagyok.” Mondta Louis Louis a telefonba.

Úgy döntöttek, a legjobb lesz, ha elhagyják a díjátadót és visszamennek a szállodába.

’Látnod kellett volna minket, Louis, fölkészültem arra, hogy mindent becsomagolva kocsiba üljek, és elinduljak. Még sosem hallottam Lottiet ennyiszer csúnyán beszélni, Fizzy elkezdte ütni a kanapé párnáit és az ikrek sírva fakadtak!’ Kiáltott fel Jay, mire Louis felnevetett.

„Anya, nem kell visszajönnöd. Ígérem-

„Fiúk, csinálnunk kell egy másik tervet. A csapat egy rendkívüli ülést rendelt el, és oda kell mennünk a szálloda helyett.” Mondta Paul homlokráncolva.

Louis szíve egy pillanatra megállt. „Jól vagyok, anyu.” Fejezte be erőtlenül. „Majd- majd… később hívlak.”

Azonnal bontotta a vonalat, és figyelmen kívül hagyta, hogy a fiúk őt bámulják.

Az a maradék jó érzés is eltűnt a találkozó gondolatától, amire biztos volt benne, hogy nem volt felkészülve.

.

.

.

„Mi a faszom volt ez?!” Üvöltött Will attól a pillanattól kezdve, hogy a fiúk beléptek az ajtón.

Louis megugrott, és Harry karjaiba oldalazott, aki aggódva ragadta meg, hogy visszakapja egyensúlyát.

„Nem hagytuk, hogy az a seggfej csak ennyivel megússza, miután azokat a dolgokat mondta Louisra.” Válaszolt Zayn, leülve egy üres székre.

„Oh, és ezért ordítozni kell meg visszaütni, mint valami nagy rakás tróger gyerek, amit persze az egész nemzetben közvetítenek, ez volt a legjobb megold-

„Haver, nagyon durvákat mondott. Én is legszívesebben odaálltam volna elé, de nem akartam Louist egyedül hagyni.” Szakította félbe Niall, mire Will dühösen rámeredt.

„Most rontottátok le az imidzseteket.” Háborgott Will. „Nincs rá szükségünk, hogy támogassátok az erőszakot és az egyedülálló terhességet.”

Louis az ajkába harapott, és mikor leült, Harry azonnal odanyúlt, megragadva a kezét.

„Nem emiatt fog a népszerűségünk csökkenni.”

Will a szemét forgatta, és dühösen az asztalra vágott.

„Harry, jöjj már rá, hogy te vagy a bandából a kedvenc. Louis már kevésbé kedvelt, ezért ő nem fog akkora nagy port kavarni, de te nem engedheted meg magadnak, hogy-

„Elment az eszed?” Kérdezte Liam hirtelen. „Mi a fenét beszélsz te a legnépszerűtlenebbről? Az emberek szeretik Louist. Szóval ne beszélj így róla, vagy-

„Vagy mi? Nekem is beversz egyet?”

„Oh, igen, szeretnék élni az ajánlatoddal.” Köpte a szavakat Zayn és felállt.

„Elég!”

Mindannyian megfordultak, mire Sarah-val találták szembe magukat. „Ami megtörtént az megtörtént. Most a dühkezelési problémán kell dolgoznunk.”

„Dühkezelési problémán.” Ismételte Will gúnyosan. „Honnan tudjuk, hogy esetleg javítani fog bármit is? Honnan tudjuk, hogy bármelyikőtöknél is be fog válni? Minden tökéletesen ment addig a pontig, mígnem Louis elment abba a szaros buliba és megdugatta magát-

A szoba újra berobbant, Louis pedig a székében hátradőlve próbált egyenletesen lélegezni. Forgott körülötte a világ, mert megint az ő hibájából volt minden, ahogy általában ez lenni szokott, mikor nem is akarta, hogy ilyenek történjenek.

Nem akarta ezt.

Nem akarta, hogy ez megtörténjen.

Csak a klubban volt, mint mindig, és ez…

Mindez annyira váratlanul érte, és ez rossz volt, annyira de annyira rossz, minden az ő hibája volt.

Nem akarta ezt.

Tényleg nem akarta ezt, minden a feje tetejére állt.

Most Harryt titulálják a rossz fiúnak, most az összes többi fiúról egy hamis látszat keletkezett, és ezt bármennyire is nem akarta, az ő hibája volt.

Ő nem…

„Nem akartam, hogy ez történjen!”

A szobára csend telepedett, miután a szavak elhagyták Louis száját. A fiú felállt, és az asztal szélét megragadva próbált lélegezni, úgy érezte, kezd elfogyni körülötte a levegő.

„Én nem akartam, hogy ez történjen, én nem, nem is akartam vele lefeküdni, de őt ez nem érdekelte, nem hagyta abba, nem állt le, sosem állt le-

Louis becsukta a száját, vett egy hosszú, elhúzódó lélegzetet, mielőtt kinyitotta volna a szemét, körülnézve a szobán. A vezetőség, Will és az összes többi is elborzadva nézett rá.

„Elmegyek,” Kezdett bele Louis. „Mindannyian állandóan vitatkoztok, de én nem akarom, hogy… nem tudok most tovább itt maradni. Hívok egy taxit és visszamegyek a szállodába.” Tette hozzá, és kábultan sétált ki a szobából.

Végigment a folyosón, és már azon volt, hogy hívja a liftet, mikor is Harryt hallotta meg.

„Louis, várj!”

Az említett megfordult. „Tudom, hogy csak azt szeretnétek, hogy a legkényelmesebb legyen nekem, de most egyedül szeretnék lenni egy kicsit, rendben? A hotelben leszek.”

Harry közelebb lépett, de Louis felemelte a kezét.

„Később találkozunk, Harry.” Suttogta, és belépett a liftbe.

.

.

.

„Meg tudna várni, kérem?” Kérdezte, mire a taxi sofőrje bólintott.

Louis kiszállt és a szobája felé ment. Mikor fölért, megragadta a kocsi kulcsát, és visszasétált a taxihoz.

Lediktálta a Harryvel közös lakásuk címét, és lehunyta a szemét, amit addig tervezett, amíg oda nem ér, máskülönben már rég elfutott volna, látva az idegent, aki vezetve a kocsit bámulta őt.

Majdnem hat hónap telt el, de még mindig ugyan úgy rettegett az emberektől, akiket nem ismert.

.

.

.

„Köszönöm.” Motyogta, miközben kifizette az összeget, majd a kocsija felé kezdett sétálni. 

Sok idő telt el, mikor utoljára a volán mögé ült, de szüksége volt, hogy bárhova, de elmenjen, ahol csak gondolataiba tud merülni és egyedül megállni a helyét, a saját lábain.

Kikapcsolta a telefont, beindította a kocsit,majd elhajtott.

.

.

.

Már körülbelül két órája vezethetett, megállás nélkül, mindenre gondolva és semmit sem érezve.

.

.

.

Valamikor megállt egy benzinkútnál, hogy mosdóba tudjon menni, közben pedig teletöltötte a tankot és vett egy csomag sütit. Gyorsan elmajszolta azt a parkolóban, mielőtt tovább indult volna. 

.

.

.

35. rész

Sziasztok:))
Köszönöm szépen, hogy ennyire megértőek vagytok, amiért sokáig nem tudtam részt hozni. Valamint a pipákat, komikat és a rengeteg oldalmegjelenítést is köszönöm. Hihetetlenül imádlak titeket :") <3 
Ebben a fejezetben Louis nézetei sajnos még mindig változatlanok, de a végén egy kicsit fellélegezhettek, hiszen kezd kisütni a Nap:)) Volt mondjuk egy-két mondat, amit nagyon nem szívesen fordítottam le, bár úgy is rá fogtok jönni, melyek azok.
Nem is húzom tovább az időtöket, kellemes olvasást :*
Puszi,
Judit.xx
Ui.: Nemrég fölfedeztem a Wattpad oldalán, hogy egy lány is "lefordította" 3 hónapja az As you wish című Larrys sztorit. Ez mind nem is baj, de az övé betűről-betűre egyezik az én fordításommal, amit ugye egy éve készítettem blogon. Oké, hogy ugyan azon a történetet fordítottuk le, de nekem ez a szóról-szóra egyezős dolog elég gyanús, és kissé rosszul esett. Szóval, ha ismeritek a lányt, valami Facebookos elérhetőséget tudnátok adni róla, hogy megbeszélhessük ezt a dolgot? Köszönöm szépen a segítségeteket :) <3 

Harry csak egy pillanatig nem válaszolt, de ezt bőven elég volt, hogy Louis rávezethesse a tekintetét.

„Hagynád nekik, hogy elvigyenek?” Kérdezte halkan, hangja néhány helyen megbicsaklott.

Harry szeme könnybe lábadt. „Nem akarom, hogy elvigyenek, Louis. Azt viszont tudom, hogy nem… hogy nem vagy jól. Egyáltalán nem vagy jól, és nem javulsz semmit sem.”

Louis kiviharzott a szobából.

.

.

.

A következő héten minden olyan gyorsan történt, akár egy forgószél. Állandó interjúk, promók megjelenése, dedikálások, fotózások, mellette rémálmok, véletlenszerű szédüléses rosszullétek, légszomj, és általános terror, amit Louis hagyott mindig maga után a kimerültségek hatására.

Miután a fiú és Harry beszélt, egyfajta csendesség lett rajtuk úrrá. Nem igazán kerülték egymást, de ha egy bizonyos határnál közelebb kerültek, inkább arrébb mentek. Nem tudta, hányadán álltak most Harryvel.

És ez frusztráló volt.

Minden egyes dolog az volt.

Hiányzott az anyukája is, mert ennél huzamosabb ideig nem tudott maradni. A nőnek volt egy külön élete, vigyázni kellett a lányokra, valamint a munkáját sem hagyhatta csak úgy félbe. Nem tudott még a fiára is vigyázni ez idő alatt.

Ő maga is észrevette, hogy az öccsei néhány időközönként elkezdenek beszélgetni vele a terapeutáról, vagy valamilyen speciális kezelésről, ami által neki el kellett volna menni.

Valahányszor felhozta ezt a témát valamelyikük, Louis fölállt, és elsétált. Nem akart beszélni róla, ezért otthagyta az adott személyt. De az elhangzott szavak azok után is szemei előtt lebegtek, pont, mint Harry vallomása.    

„Hihetetlenül szeretlek, és ha akarnám, se tudnám ezt megállítani!”

Pislogott néhányat, ezzel próbálva elűzni a szavakat, majd egy csésze tea jelent meg az orra előtt. Óvatosan elvette azt, és finoman belekortyolt.

„Köszönöm.” Hálálkodott Louis, mire Tate csak bólintott, majd visszasétált a hátsó szobába, ahonnan egy öltönyt hozott elő.

Louis Tate ’birodalmában’ volt, míg a többi fiú Lounál, hogy a legutolsó simításokat is elvégezzék az öltönyükkel kapcsolatban, amiben majd a holnapi díjátadón fognak lenni.

„Akarod, hogy felpróbáljam?” Kérdezte Louis, és ivott még egy kortyot, de a másik csak megrázta a fejét, helyette intett neki, hogy álljon fel.

Louis lehelyezte a bögréjét, mielőtt óvatosan felállt volna, közben pedig Tate egy kört írt le körülötte, ahogy megkerülte őt, ide-oda nézve a fiú és az öltöny között. Megállt Louis mögött, majd hosszabb ideig bámulni kezdte. Louis hosszasan kifújta a levegőt, mikor Tate ellépett mögüle, és bólogatni kezdett, jelezve, hogy minden rendben.

„Szóval, minden kész?” Tudakolta Louis, mire Tate egy lágy mosollyal bólogatni kezdett, belehelyezve az öltönyt egy barnás színű ruhazsákba, amit végezetül átnyújtott Louisnak.

Hirtelen az emeletről egy puffanás hallatszódott, mire a férfi olyan kifejezéssel az arcán nézett föl, amilyet Louis még életében nem látott.

„Um, minden rendben?” Kérdezte Louis, mire Tate kissé kétségbeesetten, de bólintott.

„Oké. Még egyszer köszönöm. Sokat segítettél.”

Tate mosolyogva fordult felé, de az a szeméig nem ért föl.

„Szia.” Köszönt el Louis, és gyorsan kisétált.

.

.

.

A limuzinban ültek, két percre a vörös szőnyegtől. Az idegessége, mint mindig, újból rátört, különösen most, hogy egy másik nagy televíziós közvetítésen kell részt vennie a terhessége alatt.

Az sem segített sokat, hogy nem igazán beszélgetett a fiúkkal abban a pillanatban. Több volt, mint kicsit elege belőlünk az állandó terapeutás dumáik miatt.

Így hát egyáltalán nem beszélt velük.

És persze emiatt tűnt úgy, hogy sokkal rosszabbul van, mint általában.

Mindentől rosszabbul érezte magát.

Ahogy leparkoltak a vörös szőnyeg előtt, hallani lehetett a sikolyokat, ezért mindannyian egy mély lélegzetet vettek, mielőtt az ajtó kinyílt, és kiléptek, Louis elsőként, majd a többiek szép sorjában utána.

A kamerák állandó vakui vakítóak voltak, mint a legtöbb hasonló esetben, és ez volt Louisnak már a második esete, hogy a tűrőképessége határait súrolta, mielőtt elvezették őket, hogy a paparazzik csoportképeket és hasonlókat tudjanak csinálni róluk.

„Rendben, fiúk, gyerünk ide egy kis beszélgetésre.” Mondta a szőke interjúztató, mire mellé léptek.

„Hogy érzitek ma este magatokat?” Kérdezte.

„Remekül.” Válaszolt Liam a kérdésre. „Mindannyian örülünk, hogy itt lehetünk, és hálásak vagyunk, hogy jelöltek minket ezen a díjátadón. Jó érzés mindig tudni, hogy ennyire szeretik a zenéinket, és hogy mi is bekerülünk a kategóriákba, nagynevű előadók mellett.”

A nő bólintott, és olyan szélesen elmosolyodott, hogy az már nem volt természetesnek tekinthető. „Remek, és Louis, lenne egy kérdésem feléd.”

A fiú összeszedte magát.

„Milyen érzés, hogy jelöltek a legszexibb apuka címre?”

Louisnak leesett az álla. „Mi-

Sarah a semmiből bukkant fel. „Rendben, ennyi kérdés elég lesz, köszönöm. A fiúknak szükségük van, hogy a helyükre menjenek.”

.

.

.

A backstage-ben voltak, készen arra, hogy kimenjenek, és Liam egy körbe gyűjtötte össze a többieket.

„Srácok, tudom, hogy kicsit feszült közöttünk a dolog, de öt perc múlva mennünk kell, szóval tegyük félre egy kicsit ezt, oké? Adjunk a közönségnek egy showt, mint mindig is tettük.”

„A pokolba már, legyen.” Válaszolt Niall, és középre emelte a kezét.

Liam nyújtotta oda előre legelsőnek, azután Zayn, és Harry jött, majd mindannyian Louis felé fordultak, aki elmosolyodott, majd ő is rárakta végül sajátját a halom tetejére. Tekintetük Harryvel összekapcsolódott, aki egy lágy mosollyal ajándékozta.

Pár másodperc múlva már a színpadon voltak, és mindent beleadva énekeltek.

.

.

.

„És a győztes, természetesen, a One Direction!”

Mindannyian felugrottak, és megölelték egymást, másodpercek alatt, és Louis élvezte, hogy be van csomagolva a fiúk karjaival, mielőtt elváltak, és a színpadra sétáltak volna.

Liam szólalt meg először, aki Harry követett, végül a göndör továbbadta a mikrofont Louisnak.

„Um, köszönjük srácok a folyamatos támogatásotokat. Külön köszönet a ’Kötni Louisnak’, akik a leggyönyörűbb dolgokat készítik. Nagyra becsülö-

„Buzi!”

Louis összerándult, mielőtt lenézett volna a tömegre.

„Egy nagy rakás buzik vagytok, különösen az, amelyikkőtöket felcsinálták! Engem is buzeránssá fogtok tenni,vagy mi?!"

Louis a kezeit azonnal a hasára simította, mintha megvédhetné ezzel a szavaktól a gyerekét, de hirtelen Harry sétált oda, ahol a srác állt, Zaynnel és Liammel a nyomában.

Louisnak elakadt a lélegzete, mikor a srác valósággal behúzott egyet Harrynek, mire a göndör egyből visszaütött. Volt egy pánikszerű pont, mikor Louis a történések középpontjába rohant. A három fiú továbbra is üvöltözött az ismeretlennel, ezért Niall azonnal átkarolta Louist, megállítva ezzel, hogy közbe tudjon avatkozni.

„Hagyd, hogy megvédjenek!” Mondta Niall dühösen.

Louis elragadtatva bámult. Harry még sosem volt ennyire dühös. Egyikük sem.

Ő… meghatódott.

Paul jelent meg néhány biztonságiassal, amelyek megpróbálták visszaemelni a fiúkat a színpadra, majd a backstage-be vinni, hogy esélyük se legyen visszafutni a sráchoz, miután az ’óvatosan’ kísérték ki a helyiségből.

Louis és Niall még mindig a színpadon álltak, míg a többieket a backstage felé vitték, de még mindig lehetett hallani a kiabálásaikat, olyan közel voltak. Louis a tömeg felé fordult, mire a szőke kivette a kezéből a mikrofont.

„Szóval, ja, ez elég durva volt, de ismét szeretnénk köszönetet mondani az összes rajongónak, amiért ilyen kibaszo- rohadt döbbenetesek!”

Niall a díjhoz szaladt, majd megragadta azt, mielőtt még Louis kezét szorongatva sétáltak le a színpadról.

Kész káosz volt a színfalak mögött. Liam és Zayn Sarah-val vitatkoztak, Paul a telefonba ordibált, valami olyasmit, hogy a srácokat olyan messze kell vinni az arénától, amennyire csak lehetséges, vagy ő lesz a következő, aki be fog verni egyet, Harry ajkán lévő zúzódást pedig egy orvos törölgette.

Amint a két fiú belépett, minden szempár Louis-n állapodott meg.

„Jól vagyok, komolyan. Egy kicsit megijedtem, de jól vagyok. Csak adjatok egy kis helyet, kérlek.”

A többiek hátráltak, Louis pedig Harryhez sétált. A többi fiú azonnal követte a kisebbiket.

„Köszönöm. Hogy harcoltatok értem.” Suttogta, és adott mindegyiküknek az arcára egy puszit, a göndörére egy kicsivel hosszabbat.

Sosem volt meglepő a fiú számára, hogy a bandatársai milyen messzire is el tudnának menni érte.

.

.

.

34. rész

Sziasztok!
Őszintén SAJNÁLOM, amiért ennyi ideig nem jöttem az új résszel. Sajnos most minden összejött, tényleg nagyon sajnálom:(( 
Köszönöm szépen a rengeteg oldalmegjelenítést, a feliratkozókat, a pipákat és a kommenteket is(azokra rögtön válaszolok!!). Hihetetlenek vagytok, még mindig nem tudom épp ésszel felfogni, amiért ennyien szeretitek a fordításom:")) KÖSZÖNÖM!! <3
Hát, eléggé szomorú a fejezet, főleg Lou miatt, azért remélem, tetszeni fog nektek.
Jó olvasást, puszillak titeket.:*
Judit.xx

„Anyu, nézd, miket kaptam! Baba cuccok, és úgy hívják ezeket, hogy Kötni Louisnak!”

Jaynek elállt a lélegzete, leült Louis mellé, és megnézte az ajándékokat.

„Lányok, ezek gyönyörűek.”

A nő visszanézett Louisra, akinek egy hatalmas mosoly volt az arcán. Egy valódi mosoly, ami túl ritka volt az utóbbi időkben.

Szinte sugárzott.

.

.

.

„Rendben. Jay tudja.” Mondta Eleanor, letéve a telefonját.

„Hogy fogjuk ezt csinálni?” Kérdezte Harry fáradtan és Zayn vállára hajtotta a fejét.

„Meg kell próbálnunk, bár szerintem Louis semmit sem fog tenni, azért reméljük, a határozott tanácsadásunk majd segíteni fog. Mondjuk el neki az előnyeit, hátrányait…” Javasolta Danielle, és a többiek bólintottak.

„Szóval, mindannyian beszéljünk vele egyenként?” Kérdezte Niall.

Liam bólintott. „Úgy gondolom, az lenne a legmegfelelőbb, mintsem egyszerre támadnánk őt le.” Tette hozzá.

„Határozottan.” Válaszolta Eleanor. „Louis sosem szerette, ha érte tettek bármit is. Amióta világ a világ, nagyon makacs, és azt hiszem, ha egyszerre támadnánk le őt, visszafele sülne el a dolog.”

„Nem szabad szólnunk a managementnek.” Motyogta Harry, mire mindannyian felé fordultak. „Úgy értem, nem tudom, mennyit tudnak abból, ami történt Louis-val, mert Paul tudja, de ha egy kezelés vagy bármire megpróbálnák rávenni, nem akarna rájuk hallgatni. Pedig ők csak azt akarják, hogy a dolgok rendesen működjenek.”

Zayn megfogta a fiú kezét.

„Mi lenne, ha először csak javasolnák?” Kérdezte Niall.

„Nos, reméljük sikerülni fog nekik. Ha nem, el kell magyaráznunk a lényeget nekik, hogy nem szabad semmit sem ráerőszakolnunk. Egy erőszakos viselkedés indította el ezt a lavinát alapból.” Válaszolta Danielle, mire az egész szoba csendbe burkolózott, átgondolva ezt.

Harry megszorította Zayn kezét.

„Oké. Szóval, mind megpróbálunk beszélni Louis-val, mindig más-más időpontokban. Mikor eljön ez a managementtel való találkozás, megpróbálunk finomítani az ott keletkező károkon. És remélhetőleg, valamikor a közeljövőben Louis is rájön, hogy szüksége van segítségre.” Mondta Liam, átfutva a terven.

A csoport bólintott.

„Reméljük, működni fog.”

.

.

.

Harry és Eleanor a tetőn voltak, a legmagányosabb helyen, ahol ebben a pillanatban gondolkodni tudtak. Már későre járt, ilyenkor a szelek sokkal hűvösebbek voltak, mint korábban. Eleanor megborzongott, miközben felhúzta kabátja cipzárját.

„Elmondtam neki, hogy szerelmes voltam belé.” Mondta Harry, elkezdve egy szálon a beszélgetést.

Eleanor feldolgozta a szavakat, majd halkan sóhajtott. „És hogy viselte?” Kérdezte.

„Elég rosszul. Mi, um, vitatkoztunk, aztán meg kitálaltam. Nem épp fogadta jól. Aztán pedig nemet mondott.”

„Nemet?” Kérdezte a lány, és a másik felé fordult.

„Azt mondta, ’nem’, a szó szoros értelmében, és én… elfutottam.”

Eleanor összeráncolta a homlokát.

„Azt mondta, ez volt a legrosszabb dolog, ami történhetett vele.” Mondta Harry szomorúan.

„Harry… mindketten tudjuk, hogy volt már ennél rosszabb is.” Válaszolta, mire a göndör bólintott.

„Tudom. Csak fáj, főleg, hogy amilyen hülye vagyok, állandóan erre gondolok, mikor Louisnak sokkal több baja van, de attól még a fájdalom… még szar.”

„Mit fogsz most csinálni?”

„Nem fogom semmilyen válaszra vagy magyarázatra kényszeríteni. Egyszerűen csak bocsánatot kérek, amiért kellemetlen helyzetbe hoztam.”

Eleanor helyeslően bólintott. „Nem lesz semmi baj. Úgy értem, el nem tudom képzelni, mi mehet végben most a fejében.”

„Csak azt akarom, hogy minden rendben legyen vele.” Miután kiejtette a szavakat jött rá, hogy állandóan ezt a mondatot ismételgette.

„Sosem hagyjuk abba a próbálkozást.” Felelte a lány, és egy lágy mosollyal fogta meg a mellette lévőnek a kezét.

.

.

.

Mikor Louis visszaérkezett a szállodába, letette a kezében lévő csomagokat. Jay mögötte sétált be, és miután becsukta az ajtót, a konyha felé vette az irányt.

„Teát?” Kérdezte a nő, mire a fiú bólintott, majd a szobába ment.

Harry az ágyon feküdt, de azonnal felült, mikor Louis benyitott. Végig egymás szemébe bámultak, mielőtt Harry megtörte volna a csendet.

„Szia.”

A göndör felsóhajtott, mikor nem kapott semmilyen választ. „Beszélhetnénk? A történtekről? Kérlek!”

Ez volt a legutolsó dolog, amit Louis akart, de hirtelen azon kapta magát, hogy bólogat, majd az ágyhoz sétált, és leült, a másiknak háttal.

A göndör vett egy mély levegőt, mielőtt belekezdett volna. „Csak azt akarom mondani, hogy sajnálom.”

Louis szemei elkerekedtek, és megfordult, hogy végre Harry szemeibe nézhessen. Nem hitte el a hallottakat.

„Miért?” Kérdezte.

„Nem akartalak még ezzel is terhelni. Nem kellett volna még több gondot a nyakadba aggatnom, és ez… önzőség volt, sajnálom.”

Louis megrázta a fejét. „Nem, Harry, egyáltalán nem vagy… önző. Én csak… nem értem, hogy tudtál belém szeretni. Én… én, borzasztó ember vagyok, hogy…” Elhallgatott, és kezeibe temette az arcát, miközben mélyeket lélegzett.

Hogyan lehet Harry egy olyan emberbe szerelmes, mint ő, egy olyanba, aki átnézett rajtuk, és mindenki csak gyűlölte őt, aki csak ismerte?

Louis nem akart erről beszélni, egyáltalán nem akart, nem akart…

Elhúzta a kezét, majd a sporttáskába nyúlt, ahonnan remegve vette elő a pulóvert, és átnyújtotta Harrynek.

„Nézd, mit kaptam ma pár rajongótól.” Harry azonnal rá kapta a tekintetét, mielőtt gondosan kivette volna Louis kezéből a ruhadarabot.

Letette maga mellé őket az ágyra. „Louis, nem kényszerítelek, hogy beszélgess velem, oké?”

Louis nem szólt semmit, csak elfordult.

Harry visszagondolt, amit a többiekkel beszéltek meg nemrég, míg Louis nem volt velük, ezért úgy döntött, agya hátsó zugába száműzi félelmeit, amiben Louis még idegesebb lesz.

„De, azt hiszem… beszélned kéne valakivel. Aki ért az ilyenekhez.”

Louis Harryre kapta tekintetét, kék szemei élesen villogtak a sápadt bőr ellen.

„El fognak minket szakítani egymástól, ha azt mondanák, őrült vagyok?” Kérdezte Louis összeráncolt homlokkal.

„Nem vagy-

„De ha azt mondanák, hogy-

„Nem hiszem, hogy ezt mondanák, Louis. Szóval kérlek ne is gondolj ilyenekre. Nem vagy őrült.”

Louis egy pillanatig elgondolkozott a hallottakon, miközben kihúzott egy másik ajándékot, a sapkát, és azt kezdte nézegetni.

„Akkor azt mondanák, hogy mentálisan beteg. El fognak minket szakítani egymástól?” Kérdezte újra.

Harry csak egy pillanatig nem válaszolt, de ezt bőven elég volt, hogy Louis rávezethesse a tekintetét.

„Hagynád nekik, hogy elvigyenek?” Kérdezte halkan, hangja néhány helyen megbicsaklott.

Harry szeme könnybe lábadt. „Nem akarom, hogy elvigyenek, Louis. Azt viszont tudom, hogy nem… hogy nem vagy jól. Egyáltalán nem vagy jól, és nem javulsz semmit sem.”

Louis kiviharzott a szobából.

.

.

.

33. rész

Sziasztok!
Sajnálom, hogy a múltkori rövidebb volt, de még csak most gyűröm le a betegséget, és ezért lett az rövidebb.:(( 
Remélem ez a fejezet tetszeni fog.:) Az elejét nem nagyon szerettem, viszont a vége kárpótolt mindenért. Valami hihetetlenül édes lett.:")
Köszönöm szépen a tetszikeket, a sok oldalmegjelenítést és Dreamynek az előző részhez a komit, ígérem, nemsokára válaszolni fogok rá.:)
Puszillak benneteket, jó olvasást <3
Judit.xx

Louis csak bámult maga elé.

„Mert egyre jobban leszel majd, ha kapni fogsz segítséget, amire tényleg nagy szükséged van, és ez sokkal többet fog érni nekem, függetlenül attól, hogy életed hátralévő részében utálni engem.” Motyogta Zayn, majd felállt, és megkerülte az asztalt. „Most pedig egyél.”

Louis arcára simította kezeit, majd egy puha csókot hintett a homlokára, mielőtt lehajolt volna, és óvatosan megpuszilta Louis hasát.

„Szeretlek, Louis.” Mondta halkan, majd megfordult, és kisétált.

A fiú lassan, de befejezte az evést, közben végig Zayn és Harry szavai jártak a fejében.

.

.

.

Harry kint ült a tetőn, míg Liam az egyik oldalán, Niall a másikon. Egyikük sem mondott semmit. Egyikük sem tudta, igazán mit is mondjon.

Mit is mondhattak volna?

Mindent hallottak, és bár a két srác gyanította, hogy Harry érez valamit Louis iránt, és talán fordítva is így van, arra egyikük sem számított, hogy ennyire mély a dolog, valamint, hogy így jön ki az egész szituáció.

Ajtónyitódásra kapták fel a fejüket, és mint kiderült, Zayn sétált ki hozzájuk. Az ablakpárkányra hajolt, majd rágyújtott. Az időközben feltámadt szél miatt nem ment a fiúkra a füst, de Harry azon találta magát, hogy feláll, és odasétál Zaynhez.

„Adsz egy szálat?” Kérdezte egy idő után.

„Ez a te ’sajnáltatom magam’ bulid?”

Harry szomorúan felnevetett. „Ja.”

Zayn átnyújtott egy cigarettát és a maradék két szálat visszadugta.

„Nem hiszem, hogy igent mondott, ugye?” Kérdezte a fekete.

Harry felsóhajtott. „Nem tudom mit vártam, hogy őszinte legyek. Nem is tudom, miért mondtam mindazokat el.”

Egy különösen nagy szívás után köhögni kezdett, és Zayn megveregette a vállát, mielőtt visszatette volna a szájába.

„Igen, elég hülyeség volt.” Értett egyet Zayn, mire Harry egyik lábát föltette az ablakpárkányra, és fejét a mögötte lévő kis oszlopnak döntötte.  

„Nem tudom, mit tegyek.” Suttogta a göndör.

„Nincs semmi, amit igazán tehetnél. Egyikünk sem.” Felelte Zayn, és nézte a fölfelé gomolygó füstöt. „Szinte mind most nőttünk fel, Harry. Egyikünk sem tudja igazán, hogy egy ilyen helyzetben mi a helyes döntés. Mi nem… nem vagyunk szakemberek. És Harry!”

„Hm?”

„Ugye tudod, hogy ez a szerelem nem fogja helyrehozni Louist?”

Harry felnézett rá.

„Mondjuk, hogy a karjaidba rohan, érted? Mondjuk ő is bevallja, hogy viszont szeret, mint te, vagy valami hasonló. Ő még mindig beteg. A szerelem nem gyógyítja meg.”

Harry visszadöntötte a fejét. „Ő beteg, nem?”

Zayn felsóhajtott. „Rá kéne venni, hogy beszéljen valakivel, mielőtt még túl késő nem lesz.”

„Túl késő?” Kérdezte Harry, és újra Zaynre nézett.

„Ezt magyaráztam neki is pár perce. Az állapota egyre rosszabb, és ha nem kap segítséget, el fogják vinni egy olyan helyre, ahol majd nem lesz választása amiatt, hogy semmit sem akar elmondani. Mindent egyedül akar megoldani, viszont semmilyen helyes döntést nem hoz, és tenni sem tesz semmit, csak sodródik az árral. Nincs jól, Harry. És a szerelmedtől nem lesz semmilyen mágikus varázslat, ami mindenre megoldást talál. Ki kell beszélnie valakivel a dolgait, aki kellőképpen tudja az olyan szituációkat kezelni, mint amilyen ez is.”

Harry hagyta, hogy agya feldolgozza a hallottakat, és ahogy múlt az idő, érezte, hogy egyre rosszabb és rosszabb lesz.

„Csak azt szeretném, hogy minden rendben legyen.” Mondta Harry, hangját a sírás fojtogatta.

„Mindannyian azt szeretnénk.” Válaszolta Zayn magához húzva a göndört.

.

.

.

Louis úgy érezte, mintha valaki nagyon fontos ember lenne, miközben körbe-körbe sétáltak a plázában vagy tizenkét biztonsági őr kíséretében, arra menve, amerre ő vagy anyukája akart.

Ők választották ezt a helyet, mivel ez volt a legnormálisabb és a legnyugodtabb a többi hatalmas plázával meg ilyenekkel egyetemben. Néhány ember megtorpant és bámult rájuk, de a biztonságiak jeges tekintettel néztek vissza, ezzel elérve, hogy a legkevesebb fotó készülhessen.

Mégis, Louis kicsit úgy érezte, mintha egy ketrecben lenne, azt se tudva, merre mennek. Jay megérezhette fia rossz közérzetét, mivel megfogta a kezét.

„Rendben, kincsem. Kezdjük valami egyszerűvel. Szeretnél először ruhákat nézni?”

Louis bólintott.

„Oké. Menjünk.”

Mindketten besétáltak az egyik kisbaba üzletbe. Louis óvatosan haladt a sorok közt, nézte az apró ruhadarabokat, néhányat pimasz idézetek díszítették, míg mást lágy pasztellszínek fedtek be, pici sapkák, apró cipőcskék, rugdalózók és sok más nem tetsző logóval.

Mindegyik dolgot megbámult, amit a babák méretére megterveztek… babák, mint amilyen az ő hasában is nőtt, ezzel még inkább alátámasztva az igazságot.

Bármi éppen aktuálisat is gondol bele, benne él, bár már csak néhány hónapig. Visszafordult az anyjához.

„Nem akarok itt lenni. Meggondoltam magam.” Mondta, hangjába igyekezett annyi kedvességet csempészni, amennyit csak tudott.

„Rendben van.” Mondta a nő, miután meglátta remegni a fia kezét, ezért kivezette őt a boltból. „Menjünk fagyit enni. Szeretnél?” Kérdezte.

A fiú bólintott. Leültek egy asztalhoz, majd Louis elmondta az anyukájának, hogy mit szeretne. „Egy perc és jövök vissza, Boo.” Mondta.

Nézte, ahogy a nő elsétál, mielőtt sóhajtva körülnézett volna. Meglátta, amint egy csapat lány őt nézi, majd látta, hogy a biztonságiak kiterelik őket. Louis intett Paulnak, aki a közelben állt.

„Szükséged van valamire?” Kérdezte a férfi, mikor odaért.

„Igen, tudnál szólni azoknak a lányoknak, hogy idejöhetnek? Nincs baj. Már csak hárman vannak.” Motyogta, és megigazította fején lévő sapkáját.

Paul egy pillanatig fürkészte a fiút, mielőtt a bólintott volna, és belebeszélt a walkie-talkiejába. A lányok levegő után kapkodtak és izgatottan ugrándoztak, mielőtt gyorsan megnyugodtak és elindultak volna. Mikor odaértek, idegesen állták körül, majd az egyik megszólalt.

„Szia, Louis. Mi ööö… mi csak ezeket szeretnénk átadni neked.”

Louis a kis zacskókra nézett, ami mindegyikük kezében pihent. „Honnan tudtátok, hogy itt leszek?”

Egy másik lány bűntudatosan hajtotta le a fejét. „Öm, anyukám itt dolgozik a plázában. Ők az én két legjobb barátnőim, szóval…”

„Oh.” Felelte.

Átadták neki az ajándékokat, amit a fiú egyesével nyitott ki, óvatosan belekukkantva azokba. A legelsőből egy kis kötött, rózsaszín pulóvert húzott elő. A másodikban egy apró, zöld, kötött sapka volt, míg az utolsóban egy pár picike, kék, szintén kötött zokni. Mindbe egy kis cetlire rá volt írva, ’Kötni Louisnak’.

Többször is pislogott, közben a ruhákat nézte, mielőtt lassan a lányokra nézett volna. „Ezeket nekem készítettétek?” Kérdezte halkan.

„Igen, um, emlékszel arra a lányra, aki egy kis kezeslábast csinált neked? Nos, nagyon tetszett nekünk és neked is, ezért egy csomóan elhatároztuk, hogy készítünk neked ilyeneket. Tetszenek?”

„Én… igen, nagyon aranyosak, köszönöm. Hány… hányan csináltok ilyeneket?”

A lányok elpirultak. „Um, van ennek egy twitter és egy facebook oldala.A twitteren eddig, azt hiszem, tizenkétezren vagyunk, és a facebookon is rengeteg like van meg ilyenek, és az emberek fel is szokták tölteni a fotóikat a ruhákról.” Válaszolt az egyik.

Louis hátranézett az anyukájára, aki kezében telefon volt. Visszanézett a lányokra. „Le akartok ülni? Anyum mindjárt visszajön, és meg szeretném mutatni neki.”

„Igen!” Sikították, mielőtt lejjebb vették volna a hangjukat. „Bocsi, igen.”

„Mi a nevetek?” Kérdezte a fiú felülve.

„Clara.”

„Melanie.”

„Trish.”

„Tudnátok kérlek egy twittert mondani?” Kérdezte és elővette a telefonját.

Mind a négyen a telefon fölé hajoltak, és Louis legördített a lap aljára, képeken é képeken, amiket az aranyos rajongók kötöttek neki és a gyermekének. Szó szerint nem tudta elhinni.

„És ezeket mind magatoktól csináljátok?”

„Aha.”

„Elképesztő.”

Felnézett az anyukájára, aki már letette a telefont, és úgy tűnt, már a fagylalt megrendeléseket várta. Azután lenézett az ajándékokra, amik gondosan az asztalra voltak helyezve, és lassan végigsimított a rózsaszín pulóver puha anyagán ujjával.

„Be fogom követni őket.” Motyogta, majd hozzátette, „És titeket is, srácok. Mondjátok a twittereiteket.”

Mindhárman izgatottan mondták el neki, és Louis úgy érezte, mintha egy kis boldogság csomagot kapott volna, ami beragyogta, amiért ilyen sok ember volt, aki törődött vele, és amiért cserébe ennyi embert képes boldoggá tenni ő is.

„Louis, kicsim, mi ez az egész?”

Felnézett, és Jay állt az asztal mellett a fagylaltokkal.

„Anyu, nézd, miket kaptam! Baba cuccok, és úgy hívják ezeket, hogy Kötni Louisnak!”

Jaynek elállt a lélegzete, leült Louis mellé, és megnézte az ajándékokat.

„Lányok, ezek gyönyörűek.”

A nő visszanézett Louisra, akinek egy hatalmas mosoly volt az arcán. Egy valódi mosoly, ami túl ritka volt az utóbbi időkben.

Szinte sugárzott.

.

.

.