9. fejezet

"Louis, ébren vagy?"

A fiú hátrafordult; eddig ugyan az ablakon lesett ki, de ehhez képest most egy Harryvel találta szembe magát, termosszal a kezében.

"Hé, drága!~ Fent vagyok, csak gondoltam kikukucskálok. Ezer ember biztos, hogy van kint... Olyan rosszul érzem magam. Az emberek kórházba jönnek... Az egészségük miatt és... Csendért."

Erre a göndör elmosolyodott.

"Nos, nézd mit hoztam neked." Csicseregte átnyújtva a termoszt az idősebbnek, aki egy percig zavarodottan nézett rá, mielőtt kinyitotta azt és beleszagolt.

"Oh, Harry, ez Yorkshire Tea?" Kérdezte mosolyogva, majd belekortyolt.

"Igen. Sikerült meggyőznöm Pault, hogy szerezhessek neked."

Louis felállt a székből, hogy átölelhesse barátját, persze figyelemmel a vezetékekre, meg az ilyesmikre, melyektől még mindig nem szabadulhatott meg.

"Az ég áldjon meg. Ez a rohadt kórházi tea már megöl." Kortyolt egyet mielőtt folytatta. "A kaja meg minden alkalommal gyakorlatilag megöl."

Harry bólintott, majd a másik széket megfogva ült Louis mellé.

"Szóval... Mit mondtak, mikor jöhetsz ki innen?" Kérdezte a göndör.

"Még ma... Kicsit később."

A göndörke arcán igazi boldogság jelent meg.

"Tényleg?"

"Igen, már... A legtöbb erőmet visszanyertem és az étvágyam is sokkal jobb, mint volt... És... Khm... Az is... Egészséges..."

Harry ránézett, mielőtt az összehúzott függönyökre bámult volna.

"Az?" Kérdezte.

Louis a gőzölgő termoszra pillantott a kezében.

"A... Uhm... Baba..."

"Hm..." Motyogta Harry.

"Mi az?" Kérdezte a másik még mindig lefelé bámiulva.

"Uhm... Csak hogy... Mindig... Vagyis sokszor... A babát... 'Az'-nak hívod...És mégis egy gyerek és... Öhm... Azt hiszem, hogy eddig összesen egyszer hívtad babának és..."

Az idősebb megszorította a kezében tartott tárgyat, ujjai kifehéredtek.

"Mi van vele, Harry...? Miért baj, ha így hívom?"

"Egy babát... Dolognak hívni... Egy tárgynak... Nem éppen---"

"Hát szerencsére az enyém, így nem kell miatta aggódnod..."

Harry összerezzent, mielőtt elővette a telefonját a zsebéből és valamit keresni kezdett benne

"Oh, rendben..." Motyogta, még mindig a telefonra fókuszálva.

Louis átkozódott egy keveset, majd hátradőlt a székben.

"Harry, én... Én sajnálom. A hormonjaim annyira... Kikészítenek..."

"Ne aggódj, nem baj."

Louis összeráncolta a homlokát, kortyolt még egyet a teából, halkan sóhajtozott a jó melegtől. Párszor még a göndörre pillantott, aki mereven ült a székben, a telefont bámulta.

"Harry... Én uhm... Még mindig ott tartok, hogy én... Uhm... Én próbálom, tudom, hogy nem úgy néz ki, de én próbálom és én... De ez... Én nem... Én..."

Harry felé fordult, óvatosan beletúrt a hajába.

"Nem kell kimagyaráznod magadat. Haladjunk a te lépéseiddel, jó? Minden rendben van, nem kell aggódnod miatta."

Kezét lejjebb csúsztatta, arcát kezdte el simogatni. Egymásra meredtek, mielőtt Louis bólintott és kissé el is pirult.

A göndör elmosolyodott, elengedte arcát és újra a telefont piszkálta.

"Mi van a rajongókkal?" Kérdezte Louis végül elfogyasztva az összes teáját, lezárta a termoszt.

A göndör megvonta a vállát. "Asszem rendben vannak. Igazából nagyon aggódnak, szóval talán tweetelned kellene nekik, hogy jobban vagy. Sok mindent mondhatunk nekik, de ők közvetlen tőled akarják hallani."

Louis bólintott, mielőtt újra az ablak felé fordult volna, széthúzta a függönyöket, kinyitotta az ablakot és kihajolt.

"Sziasztoooook!" Kiabált, ezzel elnyerve mindenki figyelmét.

A rajongók azonnal sikoltozni kezdtek, a vakuk kattogtak, a kamerák és telefonok másodpercenként sütöttek el egy-egy képet. Ő mindössze csak integetett nekik, közelebb húzta magához az infúziós állványt, így nem tépte ki a vezetékeket.

Harry teljesen elképedt.

"Lou! Azt mondtam tweetelj!"

Louis nevetve fordult vissza hozzá.

"Azt mondtad, hogy közvetlenül tőlem akarják hallani." Válaszolta egyszerűen, kuncogva. "Gyere és köszönj nekik, Haz!"

A göndör megforgatta a szemeit, mielőtt csatlakozott volna hozzá az ablakban, óvatosan kihajolt mellette az ablakból. A sikoltások erősödtek, mire Zayn és Liam is besiettek az ajtón, az ablakhoz rohantak és integettek a rajongóiknak.

Mögülük lassan a szőke is besettenkedett, a padlón kúszott, mielőtt rájuk ugrott volna, ezzel halálra ijesztve őket. Nevetve ugrottak meg az ír fiú hirtelen gesztusára. Niall mosolygott, majd ő is vadul integetni és kiabálni kezdett e tömegnek. Danielle és Eleanor voltak a következők, bár ők sokkal kevesebb éljenzést kaptak, bár még így is sokat. Ekkor kúszott oda Jay is egy óvatos puszit nyomva fia arcára, amely miatt a tömeg egy egységes "awe"-t hallatott.

Louis nekitámaszkodott az ablaknak, lehunyta a szemeit és mély levegőket vett, végre a csodás friss levegő. Nem volt képes azzal törődni, hogy esett. Mikor ismét kinyitotta a szemeit feszülten vette észre, hogy a tömeg nagy része sír. Homlokát ráncolva nyúlt el a telefonjáig, hogy küldjön egy tweetet.

@Louis_Tomlinson: Kérlek ne sírjatok :) Imádlak titeket srácok

A rajongók még hangosabban sikoltoztak, "Én is szeretlek" hegyeket kiabáltak. Minden fiú tweetelni kezdett a rajongóknak, kommunikálni velük, nevettek, mikor valaki éppen válaszolt a tömegből, hogy tudósítsa mi is történik éppen ott, amit a fiúk nem láthattak. Harry óvatosan kiosont az ablakból, hogy felvegyen egy takarót az ágyról és Louisra terítse, hogy a hideg levegő ellenére melegen tarthassa. Louis már épp hátrafordult, hogy hisztizni kezdjen, de a göndör elég nyomatékosan nézte őt, majd a hasát, mire bólintott és jobban magára húzta az anyagot.

Louis egy óra jobbik részét azzal töltötte, hogy a rajongókkal kommunikált, csókokat dobott nekik, "Szeretlek"-eket tweetelt, összességében különleges pillanatokat töltött velük, amit szinte sosem tett volna. Harry számára az egyetlen dolog, amire odafigyelt az Louis volt, vitt neki egy széket, mikor már támaszkodnia kellett, párnákat szerzett, mikor öntudatlanul is dőlöngélni kezdett, a hátát dörzsölte. Louis pedig minden apró dolgot elraktározott az agyában "A dolgok amiket Harry tesz értem, hogy jobban érezzem magam, de nem tudom miért" cím alatt.

A szeme sarkából sandított a göndörre, majd hirtelen el is pirult, mikor látta, hogy visszanéz rá. Egy idő után direkt figyelmen is kívül hagyta, minden figyelmét a rajongóknak szentelte. Érezte Harry tekintetének a súlyát magán, miközben a telefonjával babrált, hogy írjon a kintieknek.

Miért volt olyan... Ideges...?

Csak Harryről beszélünk. Harryről, akit majdnem megcsókolt még otthon. Gyorsan megrázta a fejét, hogy elterelje figyelmét a majdnem csókról. Nem.

A kopogás zavarta meg őket, miután egy nővér sétált be. A látványra szeretetteljesen megforgatta a szemét.

"Mr. Tomlinson, visszamenne kérem az ágyba? Az orvosa nemsokára itt lesz, hogy egy utolsó vizsgálatot elvégezzen, mielőtt kiengedhetjük önt."

Niall ujjongani kezdett, mire a többiek nevettek.

Louis búcsúzólag integetett a rajongóknak, mielőtt felállt és az ágyhoz sétált, bár sziszegett a fájdalomtól, a lábára nézett.

"Haz... Szerinted... Duci a lábam?"

Mindenki a szobában megfordult, a lábait kezdték bámulni.

"Igen..." Válaszolta a göndör, lehajolt, hogy megpiszkálja az egyiket.

"Nem kell aggódnia, Mr. Tomlinson, a láb enyhe duzzanata gyakori a legtöbb terhességnél."

Louis duzzogni kezdett, mozgatta egy kicsit a lábujjait, mielőtt bedugta volna azokat is a takaró alá. A göndörke megragadta a párnákat, amiket még a székhez vitt, kissé felrázta őket, mielőtt mögé tette volna, mire Louis csak mosolygott és kényelembe helyezte magát. A nővér odament az ablakhoz, szinte elolvadva nézte a tömeget, majd becsukta azt és elhúzta a függönyöket.

"Dr. Minnie hamarosan itt lesz. Próbálj meg nem túl nagy ricsajt okozni." Mondta az orvos mosolyogva, majd kisétált, halkan becsukta maga mögött az ajtót.

Jay ekkor lépett ki az ő, Danielle és Eleanor halk beszélgetéséből a sarokban, az ágy szélére ült és egy csókot nyomott fia homlokára, óvatosan a vállához húzta.

"Hogy vagy?" Kérdezte.

"Jól. Eltekintve a kövér lábaimtól."

"Úgy néznek ki mint a kis malackák." Kuncogott Zayn a szoba másik feléből.

Louis egy pillanatra tettetett dühhel nézett rá. "Hush." Motyogta. "És hogy vannak a lányok?"

"Jól vannak. Kissé még a hatása alatt vannak a dolgonak, de egyébként meg csak a saját szemükkel akarják látni a drága bátyjukat. A média már egy csomó hülyeséget kiszivárogtatott, hiába mondtuk, hogy jól vagy."

Louis ekkor felült, az anyjára bámult.

"Hülyeségeket?"

"Olyasmiket, hogy megszöktél Eleanorral... Meg ilyenek."

Louis láthatóan megnyugodott, mielőtt Eleanorra és Daniellere pillantott, kik még mindig beszélgettek. Nos, igazán szép volt azzal a kócos barna konttyal a feje tetején. Még úgy is, ha igazából azt szerette, ha göndör és leengedi. Ha azok a sűrű barna tincsek a hátára borultak. Na meg aztán... Ahogyan a sűrű, barna, rövid és rakoncátlan, sötét és puha tincseket megrázta rögtön az után, hogy a stylist beállította őket... És persze sapka alá dugta őket... Még mindig Harry haja volt a kedvence.

Louis összeráncolta a szemöldökét, ahogyan a gondolatai hirtelen tévedtek máhová.

"Fel kellene hívnod őket, ahogy mondtam..." Motyogta Jay, ezzel megtörve fia gondolatmenetét.

Azonnal megrázta a fejét.

"Kísérteties a hangom, ha ezt hallanák semmi nem lenne jobb. Látni akarnak. Majd ha hazaértem beszélek velük skypeon."

Jay bólintott, kinyitott a száját, hogy mondjon valamit, de egy újabb kopogás belefojtotta a szót.

Mindannyian az ajtó felé fordultak, ahogyan Dr. Minnie belépett rajta, majd becsukta az ajtót és rájuk mosolygott.

"Szóval, biztos vagyok benne, hogy már izgatott vagy, hogy elhagyhatod a kórházat, igaz?" Kérdezte Louisra nézve.

"Hogy a pokolba ne?"

"Rendben. Akkor intézzük el gyorsan."

Azzal el is kezdte a gépek ellenőrzését, kérdezgette, hogy hogyan érzi magát, kezével a hasát tapogatta.

"Rendben, akkor azt hiszem, hogy már elmehetsz. Viszonylag jó az egészségi állapotod, legalábbis az biztos, hogy sokkal jobb, mint mikor ide kerültél."

Louis bólintott, kiengedte a levegőt, amire nem is emlékezett, hogy bent tartotta.

"A lábai duzzadtak." Szólalt meg Harry a szoba egyik falának dőlve.

"Igazán? Megnézhetném őket?"

Louis engedelmeskedett, kidugta a lábait a takaró alól. Dr. Minnie végignézett rajtuk, majd bólintott.

"Teljesen normális. Viszont ha ennél sokkal nagyobbra dagad, akkor azonnal gyere be. Lehet jele betegségnek, ami igazán veszélyes."

Louis bólintott, azzal visszahúzta magára a takarót.

"Nos, akkor vannak itt gyógyszerek, amik segíteni fognak. Egyszerűen csak vedd be őket, lehetőleg minden nap."

A férfi bólogatva elvett tőle egy kis papírzacskót, az ölében tartotta azt.

"Egy nővér nemsokára jönni fog és lekapcsolja a gépeket, az infúziót, meg ilyesmi. Ne habozz hívni, ha bármilyen kérdésed van."

"Köszönöm." Mondta, majd hozzátette: "Megmentetted az életemet... És valami azt súgja, hogy nem ez lesz az utolsó alkalom."

A doktor megrázta a fejét.

"Reméljük, hogy ez az utolsó. Legyél óvatos, rendben? Emlékezz, amit mondtam, és minden rendben lesz."

A nő rájuk mosolygott, mielőtt elhagyta a szobát. Nos, ahogyan mondta, a nővér hamarosan vissza is tért.

"Nos akkor szedjük le rólad ezeket, drágám." Szólalt meg kedvesen.

Louis felemelte a kezét, hogy a fiatal nő megfoghassa azt, óvatosan eltávolította a tűket a bőréből. Összerezzent kissé, ahogyan a nő lekente valamivel a sebeket, majd apró sebtapaszokat tett a kis lyukakra.

"Kész is. Kér széket az épület elhagyásához?"

"Széket?" Kérdezett vissza, a tapaszokat dörzsölte a kezén, ahogy még mindig érezte a szúrást.

"Kerekesszéket."

"Nem nem nem nem nem. Annyira... Mennyire is nézne ki hülyén, Haz?"

"Neked van, Louis. A biztonságod érdekében. Nem kell miatta aggódnod."

Mindannyian Liamre pillantottak, aki lustán ült egy székben Niall és Zayn mellett.

"Igen, de a rajongók már így is aggódnak. Hogyan is reagálnának, ha egy kerekesszékben látnának?"

"Ne aggódj amiatt---"

"Hogy a francba NE tudnék amiatt aggódni, Liam?"

"Talán jobb is lenne, egyébként is Louis, azok azért vannak, hogy jobb ha ülsz, mivel nem esel el." Tette hozzá Zayn, megpróbálta oldani a feszültséget.

"És aztán? Egy kerekesszékben fogok ülni a terhességem egész ideje alatt? Mindig, akárhova megyünk? Dedikálásokra? Próbákra? Vagy még az utca túloldalára is, a kávézóba? Na nem."

"Lou--"

"Sétálni fogok."

"Louis figyelj---"

"Azt. Mondtam. Hogy. Sétálok."

Fonta össze a karjait a mellkasa előtt, elfordította a fejét jelezve, hogy itt a beszélgetés vége.

A többiek sóhajtottak, mielőtt a nővér újra megszólalt.

"Rendben, akkor itt is hagyom önöket. Viszlát, Mr. Tomlinson."

"Csáó."

A hölgy elmosolyodott, majd kisétált magukra hagyva őket.

Louis abban a másodpercben már fel is kelt az ágyáról megragadva a ruháit az éjjeliszekrényről. Jay már mozdult is, hogy segítsen neki, de a fia leintette.

"Jól vagyok. Tudok járni."

Az anyja bólintott, de attól a közelében maradt. Harry is felállt, közelebb lépett egyet. Az idősebb felsóhajtott, mielőtt lábra állt volna, hogy a fürdőszobába sétáljon, bár valamiért még mindig magánál akarta tartani az állványt, hogy segítsen megtartani az egyensúlyát. Figyelmen kívül hagyta a göndört, aki folyamatosan mögötte állt, szorosan követte. Végül mikor elérték a fürdőszoba ajtaját bólintott neki, majd belépett és becsukta maga mögött az ajtót. Gyorsan leült a WC-re, a lábait figyelte. Remegtek.

Gyűlölte az érzést, hogy gyenge. Vállat vont, levette a hálóingét, hogy a sötétkék pulcsiért nyúljon. Újnak tűnt.

"Biztos Lou műve..." Motyogta magának.

Felvette, majd a melegítőnadrágot is. Igazán jó választás volt. Nem gondolta, hogy képes lett volna bármi szorosat magára erőltetni most. Egy pár Vans cipő volt a következő, bár összerezzent, ahogyan érezte, hogy szűkek voltak a lábaira.

És igen, még egy sapka is volt ott. Gyorsan a fejére húzta, mielőtt felállt és a tükörbe nézett.

Még mindig kissé sápadt volt, szemei meglehetősen fáradtnak tűntek. Igen... Hazudott magának. Még mindig hülyén nézett ki. És belül is úgy érezte magát.

Ökölbe szorította a kezeit, ellenállt a kísértésnek, hogy betörje a tükröt, így csak elfordult tőle és az ajtóhoz lépett, hogy kinyissa. Harry állt ott, Louis pedig figyelte, hogy a magasabb fiú tetőtől talpig végignéz rajta.

"Jól nézel ki." Mondta csendesen.

Louis kissé elpirult, lehajtotta a fejét.

"Ne hazudj." Motyogta.

"Hazugság az lenne, ha azt mondanád, hogy nem vagy."

Louis felnézett azokba a meleg zöld szemekbe, mielőtt átölelte volna és fejét a nyakába fúrta.

"Köszönöm." Motyogott újra.

"Mindig örömmel."

"Fogd be."

"De szereted a hangom."

"Imádom a hangod."

"Akkor nem fogom be."

"Istenem, Harry, csitt."

"Idegesítelek?"

"Nem..."

“Akkor nem kell?”

“Nem…”

“Ha neked tetszik nem is maradok csendben."

Louis hátra hajolt a göndör nyakától, felnézett rá.

"Komolyan?" Kérdezte, arca még mindig kissé vörös volt."

"Teljesen komolyan." Válaszolta lenézve rá.

"Komolyan, egy vicc vagy." Motyogta csipkedve a göndört, kinek kezei még mindig a derekán pihentek.

"Csak azt mondtam, hogy teljesen komoly voltam."

"Mindenért vissza kell szólnod, igaz?"

Harry kuncogott.

"Nem tudom, jól hangzik ez a szerepcsere."

"Szerepcsere... Eszembe juttatja a szerepjátékokat..."

"Még illene is rád."

"Miért?"

"Szeretem, mikor átveszed az irányítást."

"Pimasz." Nevetett Louis a szemét forgatva.

"Perverz."

"Várj, akkor ha most szerepet cseréltünk ez a te dolgod?"

"Attól függ."

"Mitől?"

“Attól, ha te adod a parancsokat.”

Louis szemei elkerekedtek, az arca újra lángolni kezdett. Látta, ahogyan Harry szemei ajkaira tévednek, majd vissza az arcára, többször egymás után. Louis megnyalta a száját, hisz hirtelen kiszáradt már csak a figyelemtől is, amit Harry tulajdonított neki. Ekkor a göndör inkább elfordult, elvörösödött. Az idősebb nagyokat pislogott, mielőtt észrevette, hogy a szobában mindenki tágra nyílt szemekkel bámulta őket. Szemei elsőnek Eleanoron akadtak meg, majd gyorsan félre is nézett.

Nem akarta tudni, hogy milyen pillantást vetett felé.

Semminek sincs értelme.

Vonakodva bár, de ellépett Harry tartásából, szembe fordult a többiekkel.

"Menjünk innen."

Mindenki kirázta magát a saját kábulatából, mielőtt felálltak és összeszedték a cuccokat. Egy pillanat alatt mindenki készen lett, mindannyian Louis köré gyűltek, mint valami pajzs. Úgy döntött, hogy inkább nem is mond semmit, hanem a sétálásra összpontosít, hiszen még mindig sokkal gyengébb volt, mint régen. Mind együtt mozogtak, míg meg nem érkeztek a recepcióra. Louis aláírt egy pár papírt, majd a csoport felé fordult. Kinyitotta a száját, hogy megkérdezze most mi lesz, ekko Paul befordult a sarkon.

"Paul!" Kiáltott fel boldogan, gyorsabbra vette a sétát, hogy gyorsan és szorosan magához ölelhesse az idősebb férfit.

"Örülök, hogy jobban vagy." Nevetett Paul óvatosan átölelve.

Paul végül kissé megrángatta Louis kapucniját, hogy engedje el, megfogta a vállait.

"A tömeg odakint úgy néz rád, mintha te lennél a második Jézus."

"Mi---"

"Nézd Louis. Már alig tudjuk irányítani őket. Az emberek napok óta itt vannak. Próbálnak körülötted lenni. A paparazzik szinte megőrültek, azt hiszem, hogy még helikopterek, meg ilyenek is vannak kint. Húzd meg magad, ne szólj egy szót sem, a lehető leggyorsabban hagyjuk el a helyet. Ők nem tudnak a Kicsi Louisról a hasadban, és próbáljuk titokban is tartani, míg te készen nem állsz majd arra, hogy elmondd nekik. Vagy majd ha a menedzsment úgy dönt."

Louis tágra nyílt szemekkel bólintott, rendkívül ideges volt. Körülnézett, a tömegben valóban már mindenki csak őt akarta látni.

"Három kisbusz van kint, mindannyian a középsőbe mentek. Igen, elfértek benne."

Paul a füleshez nyúlt a bal fülében, oldalra nézett, mintha keresett volna valamit.

"Megvagy." Mondta. "Rendben, induljunk."

Mindenki körbevette Louist, Paul előre állt, majd kisétált az üveg ajtón. Hangos sikolyok, villogás, az emberek kérdéseket kiabáltak, próbáltak arrébb tolni mindenkit, hogy a fiúkra nézhessenek. A biztonsági csapatok körülvették őket, a legjobb tudásuk szerint védték a srácokat.

Loui végig lehajtotta a fejét, próbálta tartani az egyensúlyát. Harry végig szorosan tartotta a karját, segített neki tovább menni.

"Louis!? Igaz, hogy terhes vagy?!"

Louis hirtelen felkapta a fejét azonnal megfeledkezve Paul tanácsáról. Megpróbálta megkeresni azt a személyt, aki ezt kérdezte, nem nem nem nem nem nem nem! Ez így nem jó, nem kérdezhetik ezt, honnan jutott ez eszükbr? Az anyja azt mondta, hogy senki nem gyanakodott semmire, honnan tudták most mégis? Mit csinál a menedzsment, mégis mi a franc folyik itt?

A villogások ideiglenesen megvakították, így megbotlott, akadozva lélegzett, túl sokan voltak körülötte, túl sokan kiabáltak, túl sok érintés, hagyd abba hagyd abba hagyd abba!



A szemei lecsukódtak, ahogyan elesett, Harry pedig éppenhogy csak elkapta őt.

8. fejezet

Sziasztok!~ Nos meghoztam a következő részt és kivételesen -vagy nem kivételesen- írok is elé, de konkrétan csak abból a célból, hogy megköszönjem először is a 2 csodálatos díjat amit eddig kaptam, amint tudom meg fogom csinálni a 2.-at is! Ezen kívül pedig szeretném megköszönni Judit-nak, hogy segített a részt lefordítani, mikor éppen nem értem rá, de szerettem volna részt hozni nektek, vagy nem értettem egy mondatot. Imádlak drágám, tényleg köszönöm.

Node, jó olvasást kívánok, puszi nektek!~~

Raven Agrippa

Louis ébren volt, hallgatta a fiú gyöngéd szuszogását, aki összegömbölyödve feküdt a karjaiban. Kezét lágyan végigfuttatta Harry fürtjei közt, de csak annyira, hogy ne ébredjen föl rá, ám a fiatalabbik fiú még mindig az álmok világában járt. Néha-néha Harry rángatózni vagy nyöszörögni kezdett, ilyenkor Louis újra elkezdett neki énekelni, lenyugtatva ezzel az alvó félt.

Csend volt, eltekintve a monitorok monoton csipogásától nyugalom volt, amit Louis nagyra értékelt.

Úgy gondolta, minden, amire az adott pillanatban szüksége volt, az a karjai közt nyugvó barátja volt.

Nem veszítette el a babáját. Ez végül is egy remek hír volt, igaz?

A baj az volt, hogy már mindent jó hírnek gondolt volna. Egyébként is automatikusan boldognak kellene lennie, mikor meghallotta azokat a híreket.

Még mindig nem tudta, mit csinált. Nem értette, mi volt az, amit nem érzett többé. NEM volt rendben, és ez megijesztette őt.

Istenem, annyira megrémült.

Nagyot sóhajtott, közelebb vonta magához Harryt, mire a fiatal fiú halkan felhorkant.

A szoba ajtaja kinyílt, mire gyorsan lehunyta a szemét, alvást színlelve. Egy nővér lépett be, kezében egy kórlappal. Ránézett, majd Harryre, mielőtt sóhajtott volna, majd ellenőrizte az életet jelző műszereket. Elindult az oldalához, majd felemelte kezeit, hogy karján be tudja állítani az infúziót. Néhány perc múlva, mikor végzett, csendben távozott, és becsukta maga mögött az ajtót.

Harry felsóhajtott álmában, egy kicsit mozgolódott, mielőtt száját szélesre nyitotta, amit egy ásítás kísért, a meleg levegő, ami kifújt, pont Louis nyakát csapta meg. Szemei erre felpattantak, körülnézett, majd föltámaszkodott, és Louist kezdte bámulni, aki ugyan így tett.

"Jól vagy?" Kérdezte halkan Louis, beletúrva Harry hajába.

"Ezt nekem kellene kérdeznem…" motyogta Harry, hangja mélyebb volt az átlagnál, még mindig félálomban volt, “Fáj valamid?” Kérdezte.

Louis megrázta a fejét, mire Harry egy megkönnyebbült sóhajt hallatott.

"Csak kimerült vagyok…egy kicsit gyengének érzem magam."

Harry bólintott, majd kikászálódott karjai közül. Louis körbenézett, mielőtt ő is felállt volna. Harry csak mosolygott, kinyújtózkodott, Louishoz hasonlóan. A göndör hirtelen kapta a karjaiba az alacsonyabbikat, ült le az ágyra, majd dőlt hátra a párnákra, mellkasára húzva Louist, ki kék szemeit azonnal rászegezte.

"Nahát, hogy van az, hogy te vagy alul?" Kérdezte duzzogva.

"Magasabb vagyok, csitt."

Louis a szemeit forgatta, fészkelődött, hogy kényelmesebb fekhelye legyen, Harry mellkasán.

A göndörke lenézett rá, a rengeteg vezetékre, ami a karjába volt aggatva. Megszámolva... Több mint öt.

"A magasságodat ellenem használni csalás, Styles."

"Oh ugyan, úgyis imádod."

Az idősebb felemelte a kezét, hogy meghúzza a göndör fürtöket, majd felnevetett a halk nyüszítésen, ahogyan a másik reagált rá. Mindketten csendben ültek ott, mielőtt az esőcseppek hangját kezdték volna hallani az ablakon kopogni.

"Zuhog odakint..." Motyogja Louis.

"A rajongók biztos eláznak most."

"Rajongók? Micsoda?"

Harry felsóhajtott.

"Igen, rájöttek, hogy kórházba kellett szállítani téged. Teljesen őrület van odakint."

Louis egyik kezét a hasára vezette, óvatosan megsimogatta azt. A göndörke egy ideig csak figyelte, az ajkába harapott, mielőtt ő is lassan a hasára simította volna a kezét, lágy, körkörös mozdulatokkal simogatva azt. Ekkor az idősebbik lefagyott.

"Harry?"

A göndör nem válaszolt, csak tovább simogatta.

"Harry?" Kérdezte újra, hangja ezúttal halkabb volt... Félénkebb.

Harry újra az ajkába harapott, mély levegőt vett. Talán ez volt a legjobb alkalom, hogy elmondja neki. Talán az, ha elmondja, most valami kényelmesebb és nyugodtabb környezetet teremtene, és remélhetőleg úgy is maradna. Csak jobb lenne neki ha tudná, hogy mi folyik itt. Jobb lenne. Igen, így lesz jobb. Bár ezek a gondolatok nem tették nyugodtabbá Harryt.

"Mikor Doncasterben voltunk és elmentünk aludni... Te a saját fürdőszobádat használtad, valamelyik testvéred az emeletit, aztán rájöttem, hogy van még egy lent. Így oda mentem, hogy fogat mossak meg ilyenek. Aztán... Uhm... Láttam egy papírt..."

Louis szíve azonnal felgyorsult, melyet a monitor is jelzett az ágy mellett. Tudta, hogy mi volt azon a papíron.

"Egy... Ultrahangi kép. Én... Azt hittem, hogy Eleanoré... Aztán lenéztem a papír aljára, és oda volt írva a neved..."

A kék szemű fiú mozgolódni kezdett, le akart mászni róla, de nem igazán találta meg hozzá az erejét. Istenem, el kell tűnnie innen...! Legyen bárhol, csak ne itt... Nem... Ezt nem tudja elviselni... Harrynek még nem kellene tudnia róla és---

Ekkor a göndör megragadta a csuklóját óvatosan, de elég magabiztosan ahhoz, hogy visszatartsa.

"Louis, várj, csak figyelj ide, jó? Nyugodj meg. Kérlek nyugodj meg, könyörgöm..."

Az idősebb fiú engedelmesen abbahagyta a küzdelmet, a ki- belégzésre próbált összpontosítani. Le kell nyugodnia, nem kellene tovább fárasztania magát.

"Elsőnek nem mondtam semmit, mert úgyis el mondtad volna, ha akartad volna... És a fiúknak is."

Harry kissé előrébb dőlt, fejét Louiséra hajtotta.

"Nem vagyok dühös rád. Nem voltam és most sem vagyok. Magamra voltam az, mert annyira szar barátod voltam, mikor szükséged volt rám... Főleg valami ilyesmivel kapcsolatban. Csak egy kicsit fájt, hogy nem mondtad el. De megértem, hogy miért nem akartad."

'Nem, nem tudod...' Gondolta magában Louis. 'Egyáltalán nem érted meg... El sem tudod képzelni, ötleted sincs...'

Louis semmit sem tett, mindössze csendesen ült a karjaiban. Még érezte Harry szívverését a hátán. Talán megijesztette.

"Lou... A fiúk is tudják. És Simon. Az orvos elmondta."

Egy pecig még csend uralkodott a szobában, mielőtt Louis kétségbeesetten megnyomta volna a nővérhívó gombot. Alig egy perc telt el, míg egy hölgy besietett a szobába.

Az ágyhoz ment, ismételten gyorsan leellenőrizte az állapotát.

"Pisilniem kell." Nyögte halkan, hangja semmitmondó volt, érzelmek nélküli.

Harry megrezzent hangjára.

"Rendben, hadd segítsek. Elég jól érzi magát, hogy egyedül menjen?"

Bólintott, a nő pedig segített neki felkelni az ágyról, megtartotta, míg abba a bizonyos pozícióba helyezte magát, hogy tudjon állni.

A göndör már épp mozdult, hogy segítsen barátjának, de abban a pillanatban, ahogy megérintette a másik fiú vállát ő megrezzent. Harry szíve összeszorult, gyorsan visszament az ágyra, a lehető legtávolabb Louistól. Fájt. A nővér lassan elintézte rajta az összes csövet, lehetővé téve neki a mozgást.

Az idősebb fiú tudott állni, mindössze kissé imbolygott. A nővérrel ketten lassan szelték át a szobát, nos, a hölgy sokkal erősebb volt, mint amennyinek látszott. Szinte az összes súlyt átvette Louistól, közben pedig természetesen az infúziós állvánt is maga mellett kellett húznia.

"Segíthetek, ha szeretné." Ajálotta fel, de a fiú megrázta a fejét, a mosdó felé nyúlt, hogy ott megtartsa magát.

"Rendben leszek." Motyogta.

"Az ajtó előtt leszek."

Azzal halkan becsukta maga mögött, Louis pedig nagyot sóhajtott, a tükörbe nézett.

Rémesen nézett ki. Az arca beesett, mély táskák pihentek a szemei alatt, s annyira szörnyen sápadt volt. Kinyújtotta a kezét, végigvezette arca tükörképén ujjait, majd a saját arcán is. A bőre száraz volt, borotválkoznia is kellett volna már.

Harry tudta. Végig tudta.

És a fiúk is.

Simon is tudta.

A menedzsment tudta.

Remegett, légzése nehéz volt.

"Jól van, Mr. Tomlinson?" Hangzott a nővér hangja kívülről.

"Igen..." Felelte elcsukló hangon.

Óvatosan eljuttatta magát a WC-ig, felnyitotta a feledét és az ülést. Egy kézzel megtámaszkodott maga mellett, a másikkal segített magán. Aztán minden vörössé vált. Az vér volt? Nézte, ahogyan a piros lassan elhalványult, sárgára váltott, ahogyan befejezte. Megrázta a fejét, mielőtt kábultan bámult volna a WC-re.

Olyan volt, mint valami hirtelen testen kívüli élmény. Érezte, ahogyan felébred a hotelszobában, elbotorkált a fürdőig, majd hányt. Érezte a csontjaiban azt a perzselő hideget... Még mélyebben is, a lelkében. Látta magát, ahogyan a WC-t bámulja, a zuhany alá áll és figyeli, ahogy a vér és egyéb dolgok keverednek.

A WC hirtelen valahogy mintha közelebb került volna hozzá, mielőtt megsokszorozódott, és nem is vette észre, hogy kicsuklottak alóla lábai, míg a válla a falnak nem ütközött. Alig tudta tartani magát. A hang persze azonnal bevonzotta a nővért, azonnal odarohant, hogy segítsen neki, mielőtt még teljesen összeesett volna.

Harry a felfordulást hallva ugrott ki az ágyból. A szédülés hirtelen megütötte, az egyik széknek esett az ágy mellett, a világ veszélyesen kavargott vele, de nem érdekelte, a fürdőszobába szédelgett. Minden világossá vált számára, ahogyan megpillantotta Louist a nővér karjaiba roskadva, feje a nő egyik karjára lógott.

"Louis!" Kiáltott fel, térdeire esett, úgy mászott el hozzá, arcát a kezei közé fogta.

"Lou---"

"Mr. Styles, van elég ereje ahhoz, hogy megemelje? Segítek, csak..."

A göndör bólintott, mivel persze, hogy volt elég ereje! Louisnak? Természetesen. Egyik kezét térdei alá csúsztatta, másikat hátára, s felemelte. Összerezzent, ahogyan az idősebb feje hátracsuklott.

"Sajnálom..." Motyogta orra alatt, majd reszketve felállt, kiegyensúlyozta magát a plusz súllyal. Mikor végre biztos volt magában a nővérrel együtt siettek vissza a szobába, Harry az ágyra tette, a nővér pedig visszakötötte a gépeket, hogy ellenőrizze az állapotát.

"Kérlek menj és keresd meg Dr. Minniet.”

Harry bólintott, mezítláb rohant ki a szobából.

"Dr. Minniere van szükségem! Kérem!"

.

.

.

Jay ekkor sétált a szobába, ahol a többiek aludtak. Kezei tele voltak zacskókkal, melyeket halkan tette le.

"Srácok? Ébredjetek drágáim, hoztam enni."

Liam tért magához elsőnek, hunyorogva nézett fel az anyára, mielőtt felült. Megrázta a bal oldalán Zaynt, majd Niallt a jobbon. Danielle és Eleanor ébredtek fel következőnek, mindketten ásítottak és nyújtóztak. Jay addig elővette az ételt, átnyújtotta nekik. A csoport egy köszönömöt motyogott, majd újra ásítottak.

"Louis tegnap este magához tért. Beszéltem vele, rendben van."

Mindannyian Jayre pillantottak.

"Akkor ma láthatjuk őt?" Kérdezte Eleanor.

"Azt hiszem, hogy igen. Nemsokára megyek és megnézem őket Harryvel."

"Jobban volt már a szobában?" Kérdezte Zayn.

"Nem éppen, de egész gyorsan elaludt. És úgy tűnt, hogy rendben van, mikor utoljára megnéztem Louist."

"Várj, ugyanabban a szobában vannak?" kérdezte Eleanor homlokát ráncolva.

"Igen, azt hiszem, hogy együtt töltötték az éjszakát. Valószínűleg felébredt és átment Louis szobájába. Szegény drágám annyira aggódott."

Danielle a másik lányra nézett.

"A lányok tehetik a fiúkat terhessé?" Kérdezte Niall hirtelen, mire mind felé fordultak.

"Mi? Nem." Vágta rá Liam, gyorsan szinte belélegezte a kajáját.

Aztán a szöszi Eleanorra pillantott.

"Akkor.........Mégis ki az apja?"

Mindenki lefagyott a szobában, mielőtt mind Eleanorra szegezték a tekintetüket, ki pedig tehetetlenül Daniellere.

"Neked kell megkérdezned Louist erről." Válaszolt Danielle, idegesen ajkába harapott.

"De az azt jelentené, hogy megcsalt téged..." Folytatta Niall, egyre jobban összezavarodott. "Nem értem, hogy miért vagy ilyen... Nyugodt..."

Liam a barátnőjére nézett.

"Mikor rátok néztem a szállodában... Azt mondta, hogy soha... Én.... Várj, mi a fene folyik itt?"

"Csak megpróbáljuk kitalálni a dolgokat... Nem tudjuk az egész történetet. Ne boruljunk ki, jó?" Mondta Zayn, próbálva megtartani hűvös mivoltát.

Ezúttal Jay vette át a szót.

"Rendben. Szerintem biztos, hogy lesz még egy csoportos találkozó szerűség, miután Louis jobban lesz. Akkor majd feltehetitek a kérdéseiteket, de ne feledjétek, nem stresszelhetjük."

Mindannyian az anyára néztek, majd lassan vissza az ételre. Liam folyamatosan a barátnőjét bámulta, de ő direkt figyelmen kívül hagyta. Nem az ő dolga, hogy elmondja.

"Eleanor, Danielle, beszélhetnék veletek?" Kérdezte Jay, mielőtt felkelt, hogy elhagyja a szobát.

A két lány egymásra nézett, mielőtt ők is követték.

Az anya egy falnak dőlve állt, a két lány pedig idegesen lépett hozzá.

"Tudjátok a teljes igazságot, ugye?"

Bólintottak.

"Nos, a többiek nem, és szeretném, ha így is maradna, míg Louis készen nem áll, hogy elmondja nekik. Bízhatok bennetek?"

"Természetesen. Megígértük neki, hogy nem mondunk semmit." Mondta Danielle, Eleanor pedig csak bólogatott.

"Köszönöm. Rengeteget tettetek már érte, és nagyra értékelem." Válaszolt Jay, átölelte a két lányt.

Ez után indultak vissza a szobába, de Harryn és a doktornőn akadt fent a szemük.

Mindhárman egymásra néztek, mielőtt Jay utánuk sietett volna. Eleanor és Danielle pedig visszasiettek a szobába.

"Azt hiszem, hogy valami történt Louisval!" Kiabált Eleanor, mire mindenki felpattant és kirohantak a szobából. A két lány vezette a sort, arra felé futottak, amerre a többieket látták.

Csak Louis hangját hallották egy szobából.

"Mondom anya, jól vagyok! Csak megszédültem."

A csoport az ajtóhoz sietett, megálltak és belestek rajta.

"Teljes két percig semmiféle reakciót nem tudtam kicsikarni önből, Mr. Tomlinson" Mondta a nővér újra ellenőrizve a gépeket.

Dr. Minnie is ott volt, egy remegő Harry és Jay társaságában.

A vörös hajú orvos többször is végig nézett Louison, mielőtt megszólalt.

"Gondoltál valamire, mikor összeestél?" Kérdezte.

Louis lefagyott, mielőtt felnézett volna rá, testtartása védekező volt. Figyelte, ahogyan az orvos minden mozdulatát elemezte. Nem volt őrült! Igen... Néha furcsa volt, de MINDEN RENDBEN VOLT.

"Nem." Válaszolt határozottan.

"Nem tudok segíteni, ha nem mondod el, Louis."

"Akkor csak könnyebb neked drágám, hiszen rendben vagyok."

Dr. Minnie egy percig csak figyelte, majd bólintott.

"Rendben. Akkor, mivel ébren vagy, és természetesen sokkal jobban is érzed magad... Beszélgessünk arról, hogy mi is történt. Valamint az óvintézkedésekről... Meg ilyesmikről."

Aztán megfordult.

"Kérlek, várnátok inkább kint? Beszélni szeretnék vele, aztán a szoba a tiétek lesz, ha ő megengedi."

Louisnak a lélegzete is elakadt, ahogy meglátta a barátait az ajtó előtt sorakozni. Elmosolyodott, mielőtt eszébe jutott, hogy valójában mindent tudtak, ekkor a gyomra összeszorult. Figyelte, ahogyan a nővér hátrébb tereli őket, majd kimegy és becsukja az ajtót. Már csak ő volt bent, Dr. Minnie, az anyja és... Harry.

Harry!

Louis megfordult, hogy megpillantsa göndör barátját a sarokban kucorogni, remegett, a kórházi hálóingét markolgatta. Sápadt volt.

"Harry... Drágám, gyere ide..."

Megrázta a fejét.

"Harry, nem vagyok őrült. Csak egy kissé meglepődtem, jó? Kérlek?"

A göndör lassan közelebb sétált.

"De elájultál és---"

"Csak megszédültem, Hazza. Jól vagyok.”

Néha a göndör annyira csak kikapcsolt volna, és távol maradt volna, de Louisnak annyira szüksége volt a segítségére, hiszen egy kezén meg tudta volna számolni, hogy hány ember támogatta és tudta, hogy mi folyik itt, és ha Harry ott hagyta volna... Nem érdekes, hogy hányan maradtak volna mellette... összeomlott volna, minden csak rosszabb lett volna és---

Akkor Louis megfogta a kezét.

Látta, hallotta, hogy azt mondja jól van, de persze elég jól érezte: Mindenhogy volt, csak úgy nem.

"Rendben." Válaszolt végül a göndörke.

Dr. Minnie és Jay egymásra néztek, mielőtt az anya a fia másik oldalára sétált volna, megragadta a jobb kezét.

"Harry, kimennél egy pillanatra, hogy beszélhessek Louisval és az anyjával?"

"Nem." Válaszolt helyette Louis, erősebben szorította a mellette álló fiú kezét.

A nő bólintott.

"Rendben. Legyen így." Majd az orvos halványan elmosolyodott, és megkérdezte. "Ő az apa?"

Ekkor mindketten lefagytak, tágranyílt szemekkel rázták meg a fejüket, a magasabb fiú hevesen pirulva.

"Oké. Nos akkor térjünk más témára. Louis, statisztikák szerint a férfi terhesség nagyon kockázatos. Egészen a tegnapi balesetig még a zöld tartományban voltál. Most a sárgában, közeledve a piroshoz, már ha van ennek értelme."

A fiú feszülten bólintott.

"Majdnem elveszítetted a babát, Louis. Úgy gondoljuk, hogy a stresszhez lehet köze."

A stresszhez? A stressz majdnem megölte az ő....Azt..?

"A stressz sokféle betegséget okozhat. Gyakran nehezen kezelhetőeket. Amit meg kell értened Louis, hogy az egész tested teljes munkaidőben dolgozik azon, hogy megvédje a babát benned. A tested változik. A stressz pedig még egy plusz teher lesz a hasad mellé. Ha az elméd fáj, vagy megterhelt, akkor az tovább fog terjedni a tested többi részére is... És ebben a tekintetben a babára is. Nos, nem mondom, hogy a stressz elkerülhetetlen. Te és én is tudjuk, hogy ez lehetetlen, különösen a munkádat tekintve. De vannak módok, amik segítenek kezelni azt."

Louis lassan bólintott, még szorosabban fogta Harry és az anyja kezét.

"Mint például az, hogy beszélj az emberekkel és ne tartsd magadban a dolgokat. Talán egy pszicholó---"

"Nem vagyok őrült."

Ekkor Jay szólalt meg.

"Louis édesem, szakemberekkel beszélni nem azt jelent, hogy őrült va---"

"De igen, azt fogja, ha a fanok megtudják. Ez a lehetőség kizárva."

"De Louis!" Kiáltott fel az anyja. "Segíteni fog rajtad! Tényleg segítene!"

"NEM!"

Szakemberekkel beszélni egyenlő lenne azzal, hogy áskálódnának az agyában, kitalálnák a teljes történetet néhány órán belül. Aztán elmondanák másoknak, persze csak az ő biztonsága érdekében, vagy valami ilyesmi, ezzel egyre több ember megtudná, hogy mi történt a szállodában és... Igaz, volt titoktartás ebben a szakmában, a világ nem tudhatta volna meg, de... Nem tudta volna kezelni, ha mégis. Teljesen tönkrement volna. Szóval szakemberek kizárva. Soha.

Az orvos csak nézte a veszekedést, majd folytatta.

"Vannak más lehetőségek is. Bár inkább nem adnék neked gyógyszereket. Szünetek a munkában, otthon.”Harry csak hallgatta a többieket, de alig értett meg valamit. Gondolkozott. Mikor megkérdezte, hogy ő volt-e az apja? Ki volt az apja? Louis meleg? Elmondta volna neki, nem? De akkor az azt jelentette volna, hogy Louis megcsalta Eleanort, és a göndör egész biztos volt benne, hogy ő nem csaló. Persze, hogy csalt, az idióta játékokban, mint a Monopoly, meg ilyesmi, de ennyi. Nem Eleanort. Louisra jobb szót nem tudott volna mondani, mint a tisztelettudó. Soha nem tudta volna megcsalni őt. Amikor Liam megvádolta, Harry tudta, hogy Liam hibázott, hiszen Louis nem volt csaló. Szóval akkor honnan... Hogyan lett terhes? Kell lennie válasznak! Harry tovább gondolkozott, próbált információt keresni az agyában. Voltak jelek, furcsa pillanatok, mikor furcsán viselkedett, de a válasz rejtve maradt... A válasz itt volt, de nem merte elmondani. Olyan volt, mint egy ajtó. Az ajtó zárva volt, valami borzalmasat rejtve maga mögött. Valami rémes és aljas volt elzárva előle. De ennek semmi értelme! Mi a válasz?! Az igazság?! Mi történt?! Maradni egy kicsit... Ilyesmi."

Harry lassan kizökkent a gondolatai közül, újra az orvosra figyelt.

"Louis, ha a dolgok túl nehezek lesznek neked hátrébb kell tenned egy lépést és pihenned. Ezen a ponton bármilyen súlyos stressz koraszülést okozhat. És az mindkettőtöket megölné."

Louis szemei elkerekedtek. Újra eszébe jutott, ahogyan tehetetlenül, a saját vérében feküdt a padlón és kínlódotta fájdalomtól. Soha nem akarta volna újra átélni azt.

"Rendben..." Suttogta az ölébe nézve.

Dr. Minnie még folytatta, mindenre figyelmeztette, diétáról beszélt, valamint a megfelelő kommunikációról közte és a menedzsment közt.

Jay mindig segített neki feldolgozni az információkat, néha vártak egy keveset, hogy felfogja a történteket. Aztán csak a két nő beszélgetett, Jay elővette a telefonját, hogy felírja a fontosabb dolgokat. Harry aztán az ágy szélére ült, újra megfogta kezét.

"Jól vagy?" Kérdezte halkan.

Louis vállat volt.

"Beszélj hozzám, Boo..."

"Majd később, azt hiszem. Nem tudod, hogy hol a telefonom?" Kérdezte témát váltva.

Aztán a göndör elgondolkozott, próbált visszaemlékezni.

"Oh, a zsebemben volt... Mikor Jay levette a ruháimat..."

Mindketten az anyára néztek, ki még mindig az orvossal beszélt, bár már sokkal nyugodtabb hangulatban.

Miután nézték a nőket egy ideig mindketten egymásra néztek.

"Készen állsz beszélni a többiekkel?"

Louis felsóhajtott. "Nem igazán."

"Nem kötelez rá senki."

Az idősebbik összefonta az ujjait Harryével, ahelyett, hogy csak fogta volna azt.

"Tudom Harry. De megérdemlik, hogy tudják, mi történik."

A göndör a kezeikre pillantott, majd újra Louisra. Végigmérte, sápadt volt, kimerült, haja csapzott, az ajkai szárazak... És még így is annyira feltűnően gyönyörű volt. Nagyot nyelt, mielőtt lenézett volna a pici dudorra a hasán.

"Hozzáérhetek...? Úgy értem... Megint...?"

Louis egy percre elcsendesedett, csak bámulta Harryt. Eltartott egy ideig, mire válaszolni tudott, nem igazán tudta, hogy mit mondjon, szóval egy kis bólintással megoldotta. A göndör elengedte a kezét, mielőtt lassan arra húzta volna, ám a fiúra nézett, mielőtt még óvatosan a pocakjára tette volna a kezét. Harry megmozdította a kezét, majd végül egy ponton megállapodott, előrehajolt, homlokát megtámasztotta rajta.

"Szia..." Suttogta.

Louis tágra nyílt szemekkel bámulta, mielőtt remegő kezét végigfuttatta volna a göndör tincseken. Annyira furcsa volt neki. Fogalma sem volt róla, hogy mit érzett... De a szíve olyan gyorsan vert.

Hirtelen meghúzta kissé a haját, felhúzta, így tudta bámulni őt. A göndör már éppen kinyitotta a száját, hogy megszólaljon, de tekintete elakadt Louis szemeiben. Annyira gyönyörűek voltak, tágra nyíltak és világosak, de az is feltűnt neki, hogy Louis mennyire remegett. Az idősebb lassan magához húzta, összeérintette a homlokukat.

"Akarod, hogy abba hagyjam?" Kérdezte Harry, utalva arra, hogy kezét még mindig a hasán tartotta.

"Nem..." Suttogta.

Egy jó ideig még így maradtak, Louis ugyan nehezen lélegzett, miközben Harry a pocakját simogatta.

Aztán elváltak, hogy csak bámulhassák egymást. Harry hüvelykujjával lesimított egy könnycseppet Louis arcáról, amiről ugyan nem is tudta, hogy kifolyt. Megmozdította a kezeit, hogy ledörzsölje arcáról a könnyeket. Egyáltalán miért sírt? Felhúzta a hálóingét, arra használva, hogy a többit felitassa, mielőtt felnézett volna Harry könnyező szemeire és rózsaszín arcára.

"Jól vagyok..." Motyogta.

Harry egy percig értetlenül nézett rá, majd bólintott, aztán mindketten megfordultak, Jay és Dr. Minnie bámulták őket. Jay mosolyogva, míg az orvos inkább meglehetősen szúrós arckifejezéssel.

"Remek. Harry majd valószínűleg kijön, hogy jelezze, ha bemehettek. Várjatok addig, kérlek." Mondta. "Jay?"

Az anya közelebb sétált hozzá, elhagyták a folyosót.

.

.

.

"Majd ha készen állsz, akkor szólok nekik."

Louis felsóhajtott, mozgolódott, hogy a hátát a párnának döntse. A göndör leszállt az ágyról, így fel tudta húzni magára a takarót.

"Azt hiszem, hogy most behívhatod őket."

"Louis... Normális válaszra van szükségem." Nyöszörgött Harry.

"Jó... Rendben Hazza."

"Oké." Válaszolt mosolyogva.

Fordult meg és kiment, körbenézett, mielőtt megpillantotta a kis csoportot.

"Egy rohadt szót sem mondtál erről az egészről és mi rohadtul leszartunk téged 2 teljes hétig! Ki az az idióta rohadék, aki figyelmen kívül hagyja a várandós barátját?! Tudod, hogy mennyire faszkalapnak érzem most magam?!"

Mindannyian csak Louist bámulták, a reakcióját várták. A legidősebb a fekete hajút bámulta, mielőtt hangos nevetésben tört ki és kinyújtotta felé a kezeit, hogy átölelje. Zayn odarohant hozzá, szorosan magához ölelte, megpróbálva vigyázni a csövekre a kezében.

"Annyira seggfej vagy Louis!" Nyöszörögte a kórházi ingébe bújva.

"Te meg egy fasz vagy, nem? Összeillünk." Válaszolta szorosan ölelve magához.

Aztán hallotta a fekete hajút szipogni, így szorosabban ölelte magához.

"Zayn... Ne sírj. Jól vagyok. Ssssh, Zayn."

"Azt hittem, hogy meg fogsz halni... Az én drága bűntársam..."

Aztán Louis más szipogásokat is hallott, felnézett, mindenki közel volt már a zokogáshoz.

"Fiúk... Jól vagyok. Fiúk ne... Ne sírjatok..."

Aztán ő is elsírta magát.

"Annyira sajnálom fiúk..." Zokogta. "Én... Én csak nem... Istenem... Nem tudok beszélni se..."

Intett a többieknek, hogy jöjjenek oda, néhányan székeket vittek oda, mások a zsúfolt ágyra ültek, aztán voltak akik a földre, mindannyian zokogtak.

"Annyira idióta vagy!" Kiáltott fel Liam.

"Tudom..."

"Picsába..." Nyüszített Liam az arcát a kezeibe temetve.

Eleanor közelebb sétált hozzá, ujjait végigfuttatta a fiú haján, hiszen a kezei Zaynel voltak elfoglalva.

A lány elmosolyodott a könnyein át, ő pedig visszamosolygott rá, mielőtt Harryre pillantott, aki csak figyelte őket. A mosolya viszont picit alábbhagyott, ahogyan látta a göndör arckifejezését. Nem tudta megfejteni...

Egy ideig még így maradtak, mire sikerült megnyugodniuk egy kissé, bár ez három alkalommal kudarcba fulladt, hiszen valaki mindig újra és újra sírni kezdett, a többieket is arra késztetve.

A fekete hajú akkor húzódott el végre barátjától, szemeit törölgette.

"Annyira boldog vagyok, hogy élsz." Suttogta.

"Én is..."

Zayn a szemeit forgatta, mielőtt egy gyors puszit nyomott volna arcára.

Az egész szobára csend borult, néha szipogással megtörve azt.

Majd végül a szöszi törte meg a csendet.

"Várj, most akkor azt a gyereket te kénytelen leszel a hátsódon keresztül megszülni? Vagy a… Férfiasságod…?" Kérdezte hirtelent.

Mindenki döbbenten fordult felé és ránéztek, végül Louis is, tátott szájjal nézte a szőkét.

Danielle vihogni kezdett, mire mindenki hangos nevetésben tört ki.

"Ssssh, srácok..." Motyogta Harry a kuncogás közepette. "Csendben kellene maradnunk..."

Louis a hasát fogta nevetés közben, a göndör pedig csak mosolygott, ahogyan nézte. Már sokkal jobban nézett ki. A szemeibe újra fény költözött, bőre szebb volt. Olyan szép, ahogyan már megszokták.

Igen, minden rendben volt.

"Niall... Ötletem sincs. Komolyan, most akkor ki kell szarnom azt a gyereket?"

Danielle és Eleanor egymásra pillantottak. Azt a babát még mindig valahogy máshogy emlegették, mint ami volt.

"Képzeld el a szülő asztalon való trónolást, hogy könnyebb legyen." Nevetett Zayn.

"Szerintem sokkal fájdalmasabb lesz annál."

"Székrekedés?" Kérdezte Liam, mire mindenki nevetésben tört ki.

"Vajon a hashajtó segítene a szülésen?" Kérdezte Harry.

Niall visított, a kezeit már az oldalára kellett szorítania, teljesen vörös volt már.

"Ewwww... Nem Harry..." Nyögte Louis elszörnyedve.

A göndör duzzogni kezdett, a másik pedig dobott felé egy csókot.

"De... Gondolom, hogy kénytelen lesz úgy... Végül is...Felrobbanna, nem?"

Mindannyian elsápadtak Liam válaszán.

"Ne gondolkodjunk ezen, jó...? Köszönöm." Mondta Louis félénken.

Mindannyian elcsendesedtek egy pillanatra, majd újra Niall törte meg a csendet.

"Farokrobbanás....."

Aztán mindannyian újra nevetésben törtek ki, próbáltak csendesíteni magukon.

"Annyira hiányoztatok srácok. Köszönöm, hogy eljöttetek meg minden..." Mondta Louis miután sikerült végre megnyugodnia.

"De Louis... Hol máshol lennénk?" Kérdezte Danielle.

A fiú elpirult, lenézett a kezeire.

"Imádlak titeket." Motyogta, a többiek pedig viszonozták a szavakat neki mosolyogva.

"Megérinthetem a hasad?" Kérdezte Zayn.

Louis ránézett, beharapta az ajkát, még mindig nagyon fura érzés volt számára, de bólintott, a fekete hajú pedig odahajolt és óvatosan megérintette.

"De...Olyan kicsi..." Suttogta.

"Nemsokára akkora leszek, mint egy ház..."

Mindannyian nézték, ahogyan Zayn bámulta a pocakját, széttárta rajta az ujjait.

"Miért nem szóltál nekünk, Louis?" Kérdezte Liam halkan.

Zayn elcsendesedett, majd hátra húzódott.

Louis egy percig csendben ült ott, gondolkozott, hogy mit mondhatna.

"Én...Én féltem, azt hiszem... Úgy értem... A világ legnépszerűbb fiúbandája vagyunk... Engem meg felcsináltak..Mindent tönkretett volna..."

"Szó sincs erről, Louis."

Az idősebb fiú ekkor Niallre kapta tekinetét.

"Nem rontottál el semmit. És semmi sem fog tönkremenni. Túl fogunk lépni ezen."

"De már kiléptem, nem? Nem igazán kell--"




"Kuss. Velünk fogsz maradni." Tette hozzá Zayn. "Nem lennénk a One Direction nélküled, akármennyire nyálasan is hangzik. Az a szipirtyó volt idióta a találkozón."

"De kell... Én nem tudom... Srácok, felcsináltak és... Egy fiúbanda része vagyok. Ez az egész hülyeség."

"Nem vagyunk már így is hülyék? Túl fogunk lépni rajta." Csicseregte Harry a saját székéről.

"De mi van, ha minden pokollá fog változni?"

"Akkor együtt csináljuk végig." Válaszolt Liam mosolyogva.

Niall Eleanorra pillantott, mielőtt Louisra, a száját szólásra nyitotta. Danielle észrevette, volt is egy olyan érzése, hogy mit akar kérdezni, de azt is tudta, hogy Louis erre még nem állt készen. Gyorsan intett neki, hogy ne mondjon semmit. A szöszi zavarosan nézett a lányra, ki megrázta a fejét jelezve, hogy ne mondjon semmit. Az ír fiú csak bámulta, majd bólintott.

"Köszönöm srácok... Hogy kiálltok mellettem meg minden..." Suttogta.

"Oh, csend már. Imádunk, te buta." Nyüszítette a göndör megfogva a kezét.

A hangulat hirtelen komorrá változott, mind csendben ültek ott és gondolkoztak.

És akkor mindenféle figyelmeztetés nélkül kinyílt az ajtó, Jay és Dr. Minnie léptek be rajta, visszatérve a beszélgetésből. Mindannyian megugrottak, mielőtt rájuk néztek volna.

"Hogy vagy?" Kérdezte az orvos rájuk mosolyogva.

Louis hirtelen felkapta a fejét.

"Doctor Minnie! Az a gyerek a seggemen fog kijönni!?"

A nő szemei elkerekedtek a döbbenettől, de épp elég volt ahhoz, hogy megforgassa a szemeit nevetve.

Harry végignézett a barátain, valamint az ő Louisán, a boldog, a nevetéstől vörös arcán.

Igen, minden tökéletes volt.

1. DÍJ

Nos sziasztok! :) Újra itt vagyok, de ezúttal nem résszel, hanem egy díjjal, amit nagyon szépen meg szeretnék köszönni Cool Girls-nek! Tulajdonképpen ez íróként a 2. díjam, de eme blog számára még csak az első és úgy éreztem, hogy megérdemli, hogy ide tegyem ki, egyébként sem illene a másik blogom sikeréhez írni ezét.
Szóval akkor kezdjük is.

Szabályok:
1. Írj magadról 10 dolgot!
2. Válaszolj a 10 kérdésre!
3. Tegyél fel 10 kérdést!
4. Küld tovább 10 embernek!

1. Tíz dolog rólam:

1. Halálosan rettegek a hangyáktól

2. Talán ciki, de néha többre értékelem a barátságot, a baráti családomat, mint az igazit (természetesen őket is imádom, de néha jobban esik egy barát vigasztalása)

3. Nem szeretem a pénzemet magamra költeni (hacsak nem kaja) elsősorban a barátaimra költeném

4. Imádok rajzolni, animációval vagy grafikával szerettem volna továbbtanulni, de a szüleim szerint nem tudok rajzolni

5. Louis centrikus vagyok, meglepő, de nekem SZINTE teljesen mindegy éppel kivel, de shipelem, amíg Louis és amíg bottom!Louis

6. Németet tanulok 3 éve, de ha három szót ki tudok nyögni nagyon örülök, rémesen utálom a nyelvet, mert nem bírok vele mit kezdeni

7. Az írást a roleplayer előéletem miatt kezdtem el

8. Amikor kicsi voltam azt hajtogattam napi szinten, hogy apához megyek hozzá feleségül, csak és egyedül hozzá

9. Három teljes éve rövid hajjal élem az életemet, nagyon nem is tervezem megnöveszteni, így különc leszek jövőre a szalagavatómon

10. Egy napon születtem Louis Tomlinsonnal, csak pár évvel később ;3

2. Válaszaim a tíz kérdésre:

1.-Miért szereted Larry-t?

- Remek kérdés, szinte meg sem tudom válaszolni. Mert annyira csodálatos. Mindig is ilyen párkapcsolatra vágytam mint az övéké, bele tudom élni magamat és boldoggá tesz
2.-Ki a kedvenced a bandából? Miért?

- Louis, Louis Louis Louis. Hogy miért? Nos szerintem ő egy csodálatos személyiség, azon kívül, hogy mindig is felnéztem rá mindig mosolyt tudott csalni az arcomra, megvigasztalni ha sírtam, még ha nem is tudott róla, valamint sok sok helyzetben éreztem már úgy, hogy teljesen átérzem, amit ő, volt, hogy hasonlóképpen gondolkoztam vele.
3.-Van testvéred? Ha igen,mennyi?
- Van egy bátyám aki 2 napja lett 24 éves és egy öcsém, aki áprilisban fogja tölteni a 4-et

4.-Melyik az az ország ahova szívesen elmennél?

- Anglia. Ott is szeretnék élni. Ezen kívül egyébként Japán és Texas állam

5.-Nyár vagy tél?

- Ööööhm..... Téééél...? Igaz, hogy befagy a seggem, de legalább nem melegem van és nem tudok már hova vetkőzni, meg több minden is van télen
6.-Mi leszel ha ,,nagy" leszel?

- Fogalmam sincs! A pályaválasztás évében állok, illetve a 11. osztályomban és hiába szeretnék animációt, grafikát, angol nyelvet tanulni, ahogyan írtam korábban a szüleim szerint rémesen rajzolok, ezért nem engedik meg
7.-Mi a kedvenc virágod?

8.-Van otthon állatod? Ha igen,mi?

- Van egy cicám, Louisnak hívják, valamint egy Maci névre keresztelt svájci németjuhászom

9.-Olvasónk vagy? :D

- Mostantól az leszek, örülök, hogy megmutattad a blogot a díjjal együtt ;3
10.-Milyen színű a szemed?

- Hát... Kinek mi. Őszintén szerintem zöld, mások szerint kék. Fogalmam sincs, igazából a fénytől is függ teljes mértékben.

Hogy őszinte legyek az előző díjamnál 1-2 hete továbbadtam mindenkinek, akinek szerettem volna, kérdések sem igazán jutnak eszembe így hajnal 1-kor, ezt most nem szeretném továbbítani, ha nem haragszotok meg miatta. ♥ Még egyszer köszönöm szépen a díjat!

7. fejezet

Órák teltek el, de minden olyan homályos volt. Niall megnyugtató szavakat suttogott Harry fülébe, de már régen nem értette meg, hogy miről. Liam Zayn mellett állt, megpróbált közel kerülni hozzá, vagy megérinteni, de nem volt szerencsére. Zayn senkit sem engedett közel magához, az egyik sarokban gubbasztott. Már egy privát váróterembe mentek, hiszen már többször is megpróbálták filmezni vagy fotózni őket. Az egyik törött kezű lány üvöltése éppen elég volt, hogy felkorbácsolja a kedélyeket.

Harry maga elé bámult, a könnyek csíkokként száradtak az arcára, valamint hasonlóan a vér is. Kezei ölébe lógtak, körmei lenyomatai bőrébe vájtak, ahogyan lassan már egy órája szorította ökölbe. Simon a recepción beszélt a felelős nővérrel már milliomodik alkalommal, de semmi hírt nem hallottak. Kint több száz ember közt terjedt el, hogy Louis kórházban volt. A rajongók pánikoltak. A Twitter és a Tumblr már a hírekkel volt tele.

Senki sem tudta, hogy mi a baj, a részletekről még mindig keveset tudtak, de ez egyáltalán nem segített az ott kialakuló hisztérián.

Bent a kórházban viszont minden csak rosszabb volt, persze a maga módján. A fiúk szívében az érzés túl fájdalmas volt, lélegezni is alig lehetett. Úgy érezték, hogy inkább vetnék ki magukat a várakozó tömegbe, minthogy a szörnyű csendbe, leplezett káoszba burkolózzanak. Harry egészen addig nem volt tisztában zihálásával, míg Niall kezei közé nem vette arcát, szinte kiabálta, hogy figyelmét elérje.

"Harry?!" Nyögte az ír szőkeség, kék szemei hatalmasak voltak és könnyesek.

A göndör kinyitotta a száját, hogy válaszoljon, de torkát lezárták. Hangja fojtogató volt, mielőtt köhögni kezdett volna. Niall megveregette a hátát, míg a többiek aggodalmasan nézték a jelenetet.

Liam észrevette a kis víztartályt a sarokban, így poharat ragadott a kezébe, feltöltötte azt, majd Harry remegő kezeibe adta. A szőke inkább úgy döntött, hogy elveszi tőle, a fiatalabb fiú ajkához tartja, ki pedig belekortyolt. Miután befejezték az ír fiú visszaadta a poharat aggódó testvérüknek, az pedig kidobta, leült néhány méterre Zayntől a földre.

Simon ekkor tért vissza a szobába.

"Megyek és megpróbálok hatni a kintiekre. Niall, te közben figyelj Harryre, Liam, te pedig Zaynre. Maradjatok erősek srácok. Louis erős, biztos vagyok benne, hogy bármi is a baj, minden rendben lesz vele."

És ezzel újra kisétált, egyedül hagyva a fiúkat. Zayn ekkor végre felállt.

"Cigiznem kell." Motyogta.

Harry átnézett rajta, majd realizálta a fekete fiú remegő kezeit. Zayn követte a tekintetét, lenézett rájuk, majd a farmerkabátja zsebébe dugta. Liam is felállt.

"Veled mehetek?" Kérdezte halkan.

Zayn vállat vont, mielőtt elindult volna a recepcióra.

"Van itt valahol egy hely, ahol egyedül cigarettázhatok?"

A lány az ajkába harapott, majd bólintott és elirányította őket egy privát helyre. Liam pedig készségesen követte őket az eldugott területre. A fekete hajú egy ideig a zsebében turkált, mire megtalálta a doboz cigarettát és az öngyújtót. Keze remegett, ahogy meggyújtotta, nagyot szívott belőle, s lassan fújta ki a füstöt. Válla megfeszült. A másik csak csendben nézte, ahogyan szívja a káros szálat, mielőtt kivette volna a szájából, a földre dobta és rálépett.

"Mi a fa--"

Liam egy hirtelen, szoros ölelésbe rántotta, a másik fiú pedig szinte azonnal vissza is ölelt.

"Mondd, hogy rendben lesz Liam..." Suttogta szavait tompán.

"Rendben lesz, Zayn."

"Ígérd meg!" Követelte

"Megígérem."

"Úgy viselkedtem vele, mint egy darab szarral... Aztán megkaptam az esélyt, hogy kijavítsam a hibámat, aztán meg annyi vér volt és---"

"Megbocsájtott nekünk Zayn, emlékszel? Megbocsájtott."

"Hát persze, hogy megbocsájtott! Louisról beszélünk!"

Liam a kezei közé kapta barátja arcát, mielőtt megszólalt. "Louis szeret téged, Louis mindannyiónkat szeret! És megbocsájtott nekünk, szóval a dolgok már jobbak voltak. Ne hagyd, hogy a bűntudat kitérítsen a hitedből, jó? Louis rendbe fog jönni."

A fekete csak bámult rá egy ideig, mielőtt bólintott.

"Oké." Suttogta, mielőtt folytatta. "Sajnálom, hogy így kikészültem, én csak.. Olyan nyomasztó ez a helyzet..."

Ekkor Liam elengedte, majd bólintott.

"Minden rendben. Gyere, menjünk vissza. Aggódom Harryért."

A tekintetük komor volt, ahogyan visszatértek. Niall még mindig ringatta a válaszolni képtelen göndört. Leültek mellettük, s csak vártak. Aztán két pár láb rohanó hangja hallatszott. Megérkezett Eleanor és Danielle. Az idősebb nő még mindig a táncruháját viselte, nyilván rohant ide, Eleanor pedig két különböző cipőt viselt.

"Hol van?!"

"Mi történt?!"

Liam felállt, barátnőjéhez rohant és átölelte.

Eleanor csak tágra nyílt szemekkel állt ott, ideges volt, mielőtt Harryhez sietett volna, letérdelt elé.

"Harry? Mi történik itt....? Hol van Louis...? Jól van...?"

A fiú rápillantott, lassan pislogott, csak nézte, mintha nehezen dolgozta volna fel a szavakat.

"Vér." Suttogta.

A lány ijedtében felkapta a fejét, szemei még tágabbra nyíltak az aggodalomtól.

"Micsoda?" Kérdezte.

"Vérzett." Mondta hangosabban. Danielle kiszakadt barátja kezei közül, Harryvel fordult szembe.

"Mit értesz ez alatt?" Kérdezte a táncos. "Vérzett... Hol...?"

"Tudod, hogy hol." Válaszolt egyszerűen.

Ez után a göndör lassan eltolta Niallt, felállt, s ez volt az első alkalom, hogy láthatták mennyi mindent beborított rajta a vér. Ruháját, kezeit, cipőjét, s még arcán is volt egy kevés.

"Oh Istenem... Oh... Oh édes istenem..." Zihált Eleanor, egy üres székre omlott, kezeivel mellkasához kapott.

Danielle láthatóan elsápadt, térde imbojgott, egyedül Liam tartotta állva.

"Mikor mondta el neked?"

A göndör remegve sóhajtott fel.

"Nem mondta el."

"Akkor hogy---"

"Láttam a...Szóval...A képet. Nem tudja, hogy tudom." Válaszolt.

Visszagondolt a képre, az apró és törékeny életre, mely olyan kényelmesen fészkelt barátja hasában... És talán az az élet már nincs is, hanem az ujjaira, a ruháira száradt...

A légzése hirtelen nyugodtból gyorsra váltott, érezte, hogy lábai összecsuklanak alatta, Niall és Zayn éppenhogy elkapta.

"Lélegezz haver, Harry, lélegezz! Minden rendben Harry, sssh---"

"Nincs. Rend. Ben." Beszélt zihálás közben, a szőke és a fekete pedig szorosan ölelték.

Danielle lassan odalépett, leült mellé a földre, ölelésbe húzta a göndört. Közelebb hajolt hozzá, a lány pedig intett a többieknek, hogy adjanak nekik egy kis teret.

"Harry, drágám, le kell nyugodnod és erősnek maradnod, jó? Nem tudjuk, hogy mi történik most, de ha később megtudjuk Louisnak szüksége lesz rád. Ne hagyd, hogy ez a padlóra küldjön... Állj fel és harcolj. Tudom, hogy túl vagytok terhelve... Mindannyian... De te vagy az egyik legerősebb ember, akivel valaha találkoztam, és szeretném, ha így is maradna."

Harry halkan sírt.

"De olyan nehéz... Én... A legjobb barátom és megöl a gondolat, hogy így kellett látnom... És Istenem Danielle, te nem láttad azt a rengeteg vért... És... A karjaimban ájult el... Azt mondod, hogy maradjak erős, és én próbálkozom, de..."

"És nagyon jól csinálod. Szóval ne most ess össze. Louis rendben lesz, de ott kell lenned mellette, hogy segíts neki.”

"Mindig ott leszek..."

A lány szorosabban ölelte magához. A göndör mindössze bújt hozzá, akár egy gyermek, majd azon kapta magát, hogy meglehetősen gyorsan elaludt. Kimerült. Aztán hirtelen fel is ébredt. Hogyan? Pedig éppen csak lehunyta a szemét. A kiabálás kívülről jött. Azonnal felismerte a hangot.

"Mi az, hogy nem tud pontos részleteket?! Az anyja vagyok! Jogom van tudni mindenről, ami történik vele!"

"Hölgyem, kérem nyugodjon meg, ez minden, amit mondha---"

"Akkor szerezzen valakit, aki meg tudja mondani, hogy mi történik a fiammal, vagy---"

"Jay!" Kiabált Harry ezzel halálra ijesztve Daniellet.

Aztán a kinti kiáltások sorozata megállt, Jay lépett be dühösen, rémülten a szobába. A göndör felállt, odaszaladt hozzá. Az anya éppen egy pillantást vetett véres ruháira, mielőtt felsikoltott volna. A kezeivel a fiú ingébe markolt, szemei könnyekkel teltek meg.

"Harry, édesem, mi történt?! Hol van?! Hol az én kicsikém!?"

"Úgy gondoljuk, hogy még a műtőben lehet, vagy ilyesmi, fogalmunk sincs róla. Nem mondanak el nekünk sem---"

"Akkor menjünk és derítsük ki!"

Ekkor az előtte álló véres arcára nézett, még tovább sápadt.

"Vérzett." Suttogta Harry.

"Honnan?"

Az ajkába harapott, bólintott, mielőtt megszólalt volna. "Tudok...róla. Láttam a fürdőszobában."

Liam, Niall és Zayn zavartan néztek egymásra. Ez volt a második alkalom, hogy Harry azt mondta, hogy tud valamiről, és tényleg fogalmuk sem volt, hogy mi történik.

"Miről beszélsz? Azt mondogatjátok, hogy tudtok valamit... Tudtok valamit, amit mi nem? Louisról?" Kérdezte Liam halkan.

Harry rápillantott egy másodpercre, majd újra Jayre.

"Nem tudta, hogy tudok róla." Suttogta.

"Dani, te tudod miről van szó?"

A lány ruhája szegélyével játszott idegesen.

"Li, én---"

A váróterem ajtaja kinyílt, egy fehér köpenyes férfi lépett be egy orvosi diagrammal a kezében. A szobában csend támadt, ahogy mindenki felé fordult.

A férfi mindenkit végigkérdezett, hogy kik ők, a göndör pedig mély levegőt vett, lehunyta a szemeit, igyekezett nem összeomlani. Louisnak még szüksége volt rá. Hogy ott legyen vele, és---

Jay szorosabban ölelte, próbálta megnyugtatni a fiút és magát egyidejűleg. Aztán megszólalt.

"Sok vért veszített, de sikerült stabilizálnunk. Az intenzív osztályon van és eszméletlen. Szerencsére a baba rendben van---"

"A micsoda?!" Kérdezte Zayn, ő, Liam és Niall azonos sokkba kerültek.

Eleanor a kezei a szájához emelkedtek, Danielle szemei lecsukódtak.

"A baba?" Tisztázta le az orvos, mielőtt végignézett a különböző arckifejezéseken. Nagyot sóhajtott.

"Nem tudom, hogy mi folyik itt, de nem, ismétlem nem: Mr. Tomlinson semmilyen harag, vagy viszály, meg a hasonlók közelébe nem kerülhet. Dr. Minnie, a kirendelt orvosa még a szobájában van és vizsgálja."

A doktor ezután Harryre nézett, majd Jayre.

"Kérem, ültessék le a fiatalembert."

Jay nem is vette észre, hogy Harry lábai ismét kezdték feladni a szolgálatot, alapvetően csak ő tartotta. Niall és Zayn felugrott, hogy segítsenek neki leülni, miközben az orvos oda lépett. Gyorsan felmérte az állapotát, majd távolabb lépett.

"Aludnia kell. A nap stressze lefárasztotta." Állapította meg, mikor a göndör újra remegni kezdett.

"Sőt, talán egy kis késleltetett reakciója is van. Bejelentjük a betegek közé és majd küldök egy nővért, hogy vezesse egy szobába. Inenntő--"

"Én is nővér vagyok. Sajnálom, hogy nem ismertem fel a jeleket... Az én fiamról beszélt az előbb, és..."

Az orvos elmosolyodott, hogy megnyugtassa.

"Semmi baj, Mrs. Tomlinson. Biztos vagyok benne, hogy tudja, mit kell tennie. Nem tudja majd meglátogatni a fiát egy pár óráig, mindössze azért, hogy a szobát segítsünk neki megszokni. Ez alatt az idő alatt legjobb lenne, ha szereznének Mr. Stylesnak pár tiszta ruhát."

A nő bólintott.

"Az én nevem Dr. Smite, ha bármire szükségük van, de Dr. Minnie is nemsokára itt lesz. Köszönjük a türelmüket. A nővér úton van."

Zayn lenézett, azon gondolkozott, hogy mégis milyen hülye vicc lehet, hogy Louis terhes... Hiszen végig velük... Volt...

Az orvos kisétált, így egyedül hagyva őket.

Csak bámulták egymást, mielőtt Liam végre megtörte a csendet.

"Louis terhes?" Suttogta.

"Liam, drágám--"

"És te tudtad, nem igaz?"

"Louis mikor jött rá, hogy meleg?" Kérdezte Zayn, mielőtt hozzátette, "És miért nem mondta el nekünk?"

"Annyira rettegett... És ő nem meleg..." Motyogta Eleanor.

A fekete hajú hitetlenkedve nézte, mielőtt újra megszólalt volna; ám a szőke megelőzte,

"De a terhesség nem lehet... Ennyire rejtett... Különösen nem velünk, tudod, egy bandaként..."

Liam a kezeibe hajtotta a fejét.

"Mégis mit képzelt?"

Eleanor felugrott.

"Ne merd őt hibáztatni!" Kiáltotta, hangja hangosabban csengett, mint akarta.

Aztán a szoba csendje teljesen megtört.

"Li, nem érte---"

"A menedzsment meg fog ölni---"

"Őt---"

Aztán Jay szólalt meg.

"Majdnem meghalt..."

Csend.

"És majdnem elvesztette a babát. Srácok, ti nem ismeritek az egész történetet, és időre van szüksége, amit mindannyian tudunk, hogy nincs neki, de kérlek fiúk, maradjatok vele, könyörgöm. Támogassátok a fiamat. Annyira imád titeket és szüksége van rátok, a múlt sokkal rosszabbul kezelte őt, mint amit megérdemelt. Akartam mondani nektek valamit, hogy... úgy érezzétek, mintha ő mondta volna el nektek, de nem fogok. Ez a múlt, mi pedig a jelenben élünk. Szóval kérlek... Ne tegyétek még rosszabbá az állapotát, mint kellene. Ti vagytok a mindene."

Aztán egy új nővér lépett be.

"Hadd vezessem el önt és Mr. Stylest egy szobába." Mondta halkan.

Jay bólintott, majd a göndörre nézett.

"Harry drágám, megyünk és megszabadítunk ezektől, jó? Fel tudsz állni?"

Időbe telt, de Harry bólintott, kissé imbolyogva, de felállt. Együtt tették meg az utat, lassan és fájdalmasan, míg el nem jutottak a szobába. Jay megköszönte a nővérnek, mielőtt a fürdőszobába vezette, leültette a wc-re. Azonnal elkezdte megszabadítani a véres ruháitól.

"Akarod, hogy segítsek megfürdened, vagy majd te egyedül?" Kérdezte halkan.

A fiú szinte üres tekintete övébe fúródott. Zavaros, zöld szemek.

"Oké, akkor gyorsan megcsinálom, jó?" Kérdezte, majd levette az ingét, a nadrágját, így egy boxerben hagyva. Kivette a telefont a zsebéből.

"Kérlek írd be a jelszót."

A göndör egy ideig csak bámult rá, lassan elvette a telefont, ujjai remegtek, ahogy beírta a kódot. A nő megköszönte, mielőtt elvette a telefont és Annet tárcsázta.

"Hello Anne, én vagyok, Jay. Sajnálom, hogy nem válaszoltam a hívásaidra. Igen Louis...Nos...Egy szobában van, még nem láthatjuk, de él. Harry viszont sokkos-stresszes állapotba került. Nem igazán... Van itt velünk. Meg akartam kérdezni, hogy ide tudnál-e jönni... Megfürdetni. Az egész teste...Louis vérében ázik."

Jay megtörölgette a szemeit, míg a másik anya vigasztaló szavait hallgatta.

"Köszönöm, Anne. Majd én vigyázok a drágádra, rendben? És majd gyakran hívlak, hogy mi van vele."

Jay letette a telefont a mosogatóra, mielőtt megtöltötte vízzel a kádat. Odavezette a göndör fiút, mielőtt megragadta a szivacsot, megmosta arcát, mellkasát, karjait. A vér beterítette az egész testét, hiszen átszivárgott ruháin, a kádban pedig lassan a víz rózsaszínné vált. Jay inkább a feladatot próbálta központba helyezni, nem azt, hogy a saját fiának a vérét mosta le róla. Megmártotta a szivacsot a vízben, megmosta a hasát és a lábait, mielőtt hátrébb nyomta Harryt, hogy a haját is megmoshassa.

"Mindjárt kész vagy drágám, aztán megszárítunk és lefeküdhetsz."

A fiú nem válaszolt, így Jay összevonta a szemöldökét, végigfuttatta kezét haján, majd segített neki felállni. A törölközőért nyúlt, gyorsan megtörölgette a fiút, majd jelezte, hogy másszon ki, így ráadatta a kórházi hálóinget, megfogta kezét, s az ágyába fektette.

A nő segített neki elhelyezkedni, mielőtt megcsókolta a homlokát, letörölgette a könnyeit.

"Csak hunyd le a szemeid Harry, jó?"

És peceken belül már aludt is.

.

.

.

Amikor Jay visszament tudomásul vette, hogy egy vörös hajú nő beszél a csoporthoz. Becsukta maga mögött az ajtót, ezzel mindenki figyelmét magára vonva.

"Jó napot, ön bizonyára Ms. Tomlinson. Doctor Minnie Barnes vagyok. Én vagyok a fia orvosa, és a terhesség alatt valószínűleg az is leszek.

A nő kezet nyújtott, Jay pedig megrázta.

"Foglaljon helyet, ha szeretne."

Jay ezzel csatlakozott a többiekhez, az orvosra szegezték tekintetüket.

"Akkor a lényegre térek. Ha csak egy perccel is később értek volna ide Louisval már elveszítettük volna."

A reakciók különfélék voltak. Zihálás, halálfélelembe való rogyás, csend.

"Majdnem elvetélt, riasztó mennyiségű vért veszített. És miért? Nos, még nem tudjuk a dolgok pontos okát, de a legnagyobb tényező a stressz lehet... Nos akkor nézzük. Egy nagyon kockázatos terhességről beszélünk, mint a legtöbb férfi terhesség. Kiszámíthatatlanok és gyakran instabilak. Igazán szerencséje volt." Tette hozzá halkan.

"Tehát mit tehetünk?" Szólalt meg Jay.

"Minden amit tehetnek az az, hogy támogatják, de gondolom ezt már számtalanszor hallották. Tudom, hogy ki a fia, sőt, tudom, hogy ti mind kik vagytok és ez nem igazán ideális helyzet Louis számára, ellenben nem tudunk sokat tenni ellene. De... Mégis lehet valamit. Korlátozni a stressz mértékét, amit érez. A stressz elkerülhetetlen lesz, de meg kell tanulnia kezelni azt. Szüksége lesz pihenésre. Amennyiben túl ideges les... Nagyon nagy eséllyel kórházba fog kerülni.”

Mindannyiuk szája tátva maradt, elszörnyedtek.

"És ez pusztító hatással lehet mind rá, mind a babára." Tette hozzá.

Mindenki elhallgatott, mielőtt Jay bólintott.

"Rendben van..." Válaszolta a kimerült anya.

"Segíteni fogok Louisnak átvészelni ezt, amennyire csak lehetséges, egy biztonságosabb terhességet nyújtani. Kérem ne habozzanak hívni, ha bármi történik vele. Havonta szeretnék majd vele találkozni megnézni az állapotát. Srácok, kérlek válasszatok ki egy felelőst a bandából, aki felveszi velem a kapcsolatot, hogy beütemezzük a dolgokat, megkönnyítve ezzel mindent Louis számára."

Mindannyian csendben ültek, átgondolták a dolgokat. Csendes kopogás hallatszott, mielőtt Simon visszatért. Végigpillantott a társaságon, majd az orvosra nézett.

"Oh, van hírünk Louisról? Próbáltam kissé csendesíteni a médiát, meg az ilyesmiket. Szóval, hogy van?"

Dr. Minnie végignézett a rémült arcokon, majd bólintott.

"Rendben, Mr. Cowell, ha velem jön, elmondok mindent. A többieknek pedig: Nyugodjanak meg. Nemsokára visszajövök és elvezetlek titeket Louishoz. De egyenlőre tényleg csak pihenésre van szüksége."

Mindannyian bólintottak, Simon és a doktornő pedig elhagyták a termet.

"Krisztusom..." Motyogta Niall, hátradőlt a székben.

Jay felállt, megragadta a táskáját.

"Mindjárt jövök." Mondta halkan, mindenkinek megpuszilta az arcát, majd ő is távozott.

Liam Danielle felé fordult.

"Miért nem szóltál?" Kérdezte.

"Emlékszel, mikor Louis furcsa kábulatba esett, és mikor felébredt velem és Eleanorral akart beszélni?"

Mindannyian bólintottak, bár ő Liamhez beszélt.

"Nos, akkor tudta meg, hogy terhes, és ez váltotta ki belőle. Szinte sokkolta a hír. Így elmondta nekünk, de megkért, hogy nektek ne szóljunk, mivel félt."

"Mitől félt? Miért nem bízott meg bennünk?" Kérdezte Zayn elrendezve a frufruját.

"Mert már eleve mérgesek voltatok rá." Válaszolt Eleanor, mielőtt törökülésbe ült volna.

"Ki az apja?" Kérdezte Liam.

Eleanor és Danielle egymára néztek, gyorsan döntöttek.

"Nem ránk tartozik, hogy elmondjuk." Mondta Eleanor.

"Nincs több titok Dani, kérlek."

"Nincs jogunk hozzá, Liam. Nem fogjuk kijátszani Louis bizalmát. Ha nem mondta volna el az orvos, még most sem tudnátok, hogy terhes. Soha nem mondtuk volna el."

"Akkor Harry honnan tudta?" Kérdezte a szőke.

"Mindig is közelebb voltak egymáshoz, mint mi." Mondta Zayn.

"Harry véletlenül tudta meg, ne játszd ki ezt a kártyát!" Csattant fel Danielle.

"Ha Louis felébred---"

"Meg fogod várni, hogy elmondja neked, ezt fogod csinálni. Emlékezz, mit is mondott? Nem szabat idegesítenünk. Most nem."

"Ez nem rajtunk múlik. A menedzsment össze fogja tépni!" Kiabált Niall.

"Mintha nem tették volna már meg... Talán ez az, ami ezt tette vele. Az a nő azt mondta, hogy Louis nem érdemelte meg, hogy idáig jusson..."

Mindannyian Liamre pillantottak.

"Mi történt azon a találkozón?"

"Dani, rémes volt... Azt mondták, hogy rémesen énekel, hogy tehetségtelen, és azt, hogy nem hiányozna, ha elmenne---"

"Akkor ő most még a bandában van?" Kérdezte Zayn.

Eleanorba beleszorult a levegő.

"Mi van?"

"Kilépett.."

"Simon nem engedné, hogy elmenjen! Remélhetőleg, ha az oldalunkon lesz rá fog jönni."

"Én igen."

Mindannyian megugrottak, ahogyan meglátták Simont az ajtóban állni. Belépett, becsukta maga mögött az ajtót és leült.

"Nem megyek bele a részletekbe most, de nyilvánvaló, hogy szükségünk lesz még egy rendkívüli tárgyalásra, ha Louis eléggé rendbe jön hozzá. Tudomásul veszem, hogy az idő nagy részében kemény voltam veletek, de tényleg törődöm veletek, fiúk. Most kimegyek és elrendezem a dolgokat. Beszélhettek róla twitteren, de nyilván nem az egész szituációról. De kérlek mondjatok valamit, ami enyhítene a pánikon. Most nem csak a banda forog kockán, hanem Louis élete is. Már felhívtam valakit, hogy hozzanak nektek váltás ruhákat, meg ilyesmi. Továbbá ez a szoba a tiétek, aludhattok is. Veszélyes lenne most távoznotok. Maradjatok nyugodtak és erősek. Majd hívlak titeket és jövök, ha tudok valamit."

Mind bólintottak, Simon pedig kiment.

“Jézusom..” Szólalt meg újra Niall.

.

.

.

Mielőtt kinyitotta volna a szemeit a kezét nyújtotta a hasához, az apró dudort kereste, melyet ugyan senki nem vett észre, csak ő. Mikor végre megtalálta ott is hagyta a kezét, élvezte, ahogyan fel-le mozog.

Nem tudta miért, de megkönnyebbült.

Még mindig nem tudta, hogy mit érez az iránt a baba iránt.

De... Még mindig leírhatatlanul jó érzés volt tudni, hogy nem ölte meg a gyerekét. Talán mindent tönkretett volna, ha azt az apró életet kivették volna belőle, mely még mindig ott volt és küzdött vele.

Néhány pillanat múlva kinyitotta a szemeit, azonnal az anyján akadt meg a szeme, ki az ágya mellett aludt.

Kinyitotta a száját, hogy hozzá szóljon, de csak krákogás és köhögés hagyta el a száját. Jay azonnal kinyitotta a szemeit, megragadta az éjjeli szekrényen lévő vizet, segített neki felülni és inni.

Mikor abbahagyta az ivást mindketten csak bámultak egymásra, mielőtt lassan átölelték volna egymást.

"Louis, úgy aggódtam..." Sírt halkan az anya.

"Még mindig bennem van, ugye...? Elvesztettem? Még mindig érzem azt a kis dudort ott, tévednék?"

A szívmonitor hangosan csipogott, ahogyan a szíve gyorsan kezdett verni.

Jay elhúzódott, könnyes csókokkal lepte el fia arcát.

"Igen, Boo... A baba még veled van."

Louis karjaiba borult, az anyja pedig csak tartotta még úgy is, hogy elég kellemetlen volt a helyzet.

"A többiek rendben vannak, és itt vannak... Kivétel Harry."

Louis felkapta a fejét, mielőtt visszaesett volna, szédült. Annyira gyenge volt.

"Mi történt vele?" Kérdezte a félelemtől tágra nyílt szemekkel.

"Ő... A fiúk elmondták, hogy a fürdőben találtak rád, ő a kezeiben tartott, mikor elájultál. Te... Az egész testét a te véred borította, és azt hiszem, hogy ez az egész traumatizálta. Kapott egy szobát, ahol most alszik, hogy ne omoljon össze teljesen.”

"Ó, Harry..." Suttogta Louis.

"Igen, még alszik... Legalábbis aludt, mikor utoljára megnéztem. Reggelre valószínűleg jól lesz."

Louis bólintott, visszafeküdt az ágyába, továbbra is fogva anyja kezét, szeme megrebbent.

"Mióta voltam eszméletlen?" Kérdezte.

"Már egy ideje, de késő van. Pihenj egy kicsit, jó? Most használd ki az éjszakát pihenésre, holnap meg majd találkozhatsz a fiúkkal, Danival és Ellel, jó?"

"Ők is itt vannak?"

"Természetesen."

Jay megcsókolta az arcát.

"Pihenj. Később jövök."

"Oké..." Motyogta, máris félálomban.

.

.

.

Mikor újra felébredt észrevette, hogy valaki figyeli őt. A szoba sötét volt, de kivette az árnyékot, a nehéz légzést az ajtó csukódása után.

Nem mozdult, várta, hogy ha az a valaki közelebb jön látni fogja, hogy ki az, majd összegyűjtötte a bátorságát.

"Ki van ott?"

Az alak megugrott, közelebb sétált. A mezítlábas alak halkan közeledett felé, ezzel felfedve egy kimerült Harryt szemei előtt.

"Harry!" Kiáltott fel Louis, kinyújtotta felé a kezét, nem érdekelték az infúziók. A göndör megállt az ágy lábánál, Louis pedig a hold fényét használta, hogy megnézze magának.

Őszintén szólva úgy nézett ki, mintha neki is az intenzíven lenne a helye. A haja rendetlen volt, mély táskák pihentek a szemei alatt, vörösek voltak és üresek. És még izzadt is.

"Harry?"

A fiatalabb fiú csak bámult rá, hevesen remegett.

Mindketten csak bámulták egymást, az egyetlen hang ami betöltötte a szobát Louis szívmonitorának a hangja volt. Harry rémesen érezte magát, mielőtt végre megszólalt.

"Rosszat álmodtam." Nyögte, hangja üresen csengett.

Louis bólintott.

"Meghaltál...Meghaltál és olyan egyedül voltam...Meghaltál, az egész testemet a véred borította és...Csak úgy...Eltűntél.."

A göndör még jobban remegni kezdett.

"Megfoghatom a kezedet, Harry?"

A fiú lassan bólintott, lassan felemelte és odaadta neki, az idősebb viszont csak megszorította, olyan erősen amennyire csak tudta ebben a legyengült állapotában.

"Érzed ezt?" Kérdezte.

Harry bólintott.

"Ez azt jelenti, hogy még mindig itt vagyok. Te fogod a kezemet és én a tiedet, mindketten ebben a sötét szobában vagyunk és egymást bámuljuk. Te ébren vagy...Én pedig életben."

Harry ajka megremegett, majd beharapta azt.

"Arrébb mászhatok, és akkor le tudsz feküdni mellém, és velem aludni. Szeretnéd?"

A göndör bólintott, félt kinyitni a száját, hiszen akkor csak siránkozna, és azt nem akarta. Tudta, hogy nem lett volna képes megállni.

Louis óvatosan arrébb csúszott az ágyban, hogy elég helyet hagyjon a fiúnak, ki be is mászott mellé. Igazából kínos volt, ahogyan Louis közel mászott a göndör remegő testéhez, átölelték egymást amennyire csak lehetett. Az idősebbik szorosan tartotta maga mellett, fejét a mellkasára hajtotta, miközben Harry a derekát ölelte.

Louis érezte, hogy a kórházi hálóinge egyre nedvesebb lesz, szóval beletúrt barátja hajába, hogy megvigasztalja.

"Azt hittem, hogy elveszítelek, Lou..." Sírta.

Az idősebbik nem mondott semmit, csak várt, hogy folytassa.

"Annyira.. Rossz állapotban voltál, a véred mindenemet beterítette, túl sok volt... Akkor elernyedtél, és azt gondoltam, hogy--" Elharapta a mondat végét, szipogott, zihált sírás közben.

"Annyira boldog vagyok, hogy még mindig itt vagy."

Ekkor még jobban sírni kezdett.

"Harry...Ne sírj már...Ssh, itt vagyok, és nem megyek sehová."

Hátrébb hajolt, megpróbált letörölni a göndör hajú barátja könnyeiből.

"Próbálom, de... Nem tudom abbahagyni..." Nyüszítette Harry nevetve és zokogva egyszerre.

Louis felkuncogott, közelebb húzta magához.

"Akkor csak engedd ki."

"De könnyes leszel."

"Ne aggódj miatta."

Harry szipogott, bámulta a másikat, aki szintén csak nézte őt. Az idősebb elkönyvelte magában, hogy Harry szemei már kissé...Élőbbnek látszanak, mint mikor bejött. Sokkal jobb.

"Tudsz nekem énekelni, Lou?"

Louis összeráncolta a homlokát.

"Harry, tudod, hogy én nem jó---"

"Egy hazug. Az a nő egy hazug disznó volt. Ne hallgass rá, szerintem elképesztő vagy."

Louis gyengéden megrángatta a göndör fürtöket.

"Csak azért mondod, mert--"

"Szerintem csodálatos vagy. Mindig meglepsz, mikor énekelsz..." Mondta Harry, még mindig sírt, de már nem annyira, mint korábban.

"Harry..."

"Kérlek, Lou? Attól sokkal jobban lennék."

Akkor felnézett azokba a szép kék szemekbe az ő hatalmas zöldjeivel, azt sugallta felé, hogy az egész világát jelentette a hangja.

"Oké....Csak neked."

"Mert szeretsz?" Kérdezte halkan a göndör.

"Mert szeretlek."

Louis egy ideig csendben maradt, majd kinyitotta a száját, halkan énekelni kezdett.

A göndör azonnal felismerte a Skinny Love dallamát, ahogyan hallgatta barátjának lágy hangját, mitől nyugodttá vált, inkább mint kétségbeesetté. Becsukta a szemeit, a könnyei lassan megszűntek folyni, légzése kiegyenlítődött. Louis egész addig énekelt neki legjobb tudása szerint, míg a másik fiú el nem aludt karjaiban.

Az érzés elégedettséggel árasztotta el, hogy sikerült álomba ringatnia, megnyugtatnia valakit.

Mikor Jay visszaért kettejüket látta összebújva, gyengéden elmosolyodott. Ma este senkire sem kell vigyáznia.

Majd ők vigyáznak egymásra.

6. fejezet

Louis hazudott volna, ha azt mondta volna, hogy nem félt.

Sőt, az ijedtség nem volt rá a legjobb szó.

Abszolút rettegett.

Olyan volt, mintha a félelem fizikailag közelítette volna meg, lefelé nyomta volna a testét. A térdei remegtek a saját súlya alatt, a fogai vacogtak. Mindent el akart mondani, a teste csak össze akart gömbölyödni.

De átkozta volna magát, ha mindez megtörtént volna.

Mindez helyett Paul szemébe nézett, bólogatott, ahogyan a többi fiú körülvette, majd a kocsiba ültek, hogy elmenjenek a 'gyűlésre'.

Harry Louis mellett ült, aki mellett Liam, Zayn és Niall pedig velük szemben a kisebb buszban, míg Paul a vezetői ülésbe ült és bekapcsolta a rádiót.

Louis csak figyelte, ahogyan a táj elsuhan mellettük, majd beálltak a parkolóba.

"Szerintem ez el fog tartani egy ideig és nem fogják engedni, hogy egyetek, szóval a legjobb lenne, ha most harapnátok valamit."

Mindannyian bólintottak, s úgy döntöttek, hogy valóban esznek egy keveset.

Louis a homlokát ráncolta, nem igazán akart még reggelizni. A hasa ugyanazt csinálta, mint mostanában mindig: Fájt, de nem volt hányingere.

Ekkor egy nagy, meleg kezet érzett meg a combján.

"Eszel bármit is?" Kérdezte Harry.

"Semmi nagyobbat" Motyogta.

A göndör bólintott, majd továbbította a választ Paulnak.

Az étel kikérésének időpontja viszont megtörte a csendet, a fiúk pedig beszélgetni kezdtek mindenről, csak nem a találkozóról, ami már elkerülhetetlen volt.

Louis Harry vállára dőlt, kuncogott azon, amit Niall mondott.

A lány a pult mögül átadta az autóban ülőknek az ételt, kezei remegtek, ahogyan tágra nyílt szemekkel ismerte fel, hogy kikkel is áll szemben, még ha nem is látta őket a sötétített ablakokon keresztül.

Paul felsóhajtott, mielőtt odaadott a fiúknak egy darab papírt, hogy írják alá a lánynak. Természetesen megtették, majd vissza is adták és elhajtottak a lány nyekergő köszönömjei után.

Paul átadta az ételt a srácoknak, Zayn pedig elosztotta köztük. Louis elvette a maga kis reggeli szendvicsét, megköszönte Harrynek, mielőtt harapott egyet. Megkóstolta, majd el is rendezte magában, hogy mégis mit eszik. A szemei a göndörre tévedtek, nagyot nyelt, ahogyan látta, hogy a nyelvét kissé kidugja, ahogyan egy hatalmas falatot tép le a szendvicséből. Nézte, ahogyan rágott, majd a szemei az ádámcsutkájára tévedtek. A folyamat így ismétlődött, mikor végül Zaynre sikerült néznie, aki egész addig őt bámulta. A fekete hajú a göndörre nézett, majd vissza Louisra, és bólintott, mielőtt visszatért az evéshez.

Louis összezavarodva emelte meg az egyik szemöldökét, de Zayn nem vett róla tudomást. A kék szemű halkan felsóhajtott, újra harapott egyet. Niall ekkor már a második szendvicsét vette elő a zacskóból, de abban a másodpercben ahogy kinyitotta, Louist megcsapta az illata, a gyomra erőszakosan kezdett el kavarogni. A saját szendvicsére nézett, próbálta figyelmen kívül hagyni a szagot. Egy pár szalvétát kapott a kezébe, majd kiköpte, ami még a szájában maradt, a kezében tartotta úgy, ahogy a befejezetlen szendvicsét.

Aztán lassan kinyitotta az ablakot, kidugta az ujjait remélve, hogy ezzel sakkban tudja tartani a hányingerét, csak az ujjaira figyel oda, a friss levegőre és a hidegre. Mikor Harry ezt észrevette oldalba bökte.

"Jól vagy?" Kérdezte, ez után a többiekre pillantva, akik szintén az idősebbet bámulták.

Bólintott, nem bízott annyira magában, hogy kinyissa a száját, félt, hogy hányni fog. Hátrahajtotta a fejét az ülésnek, mélyeket lélegzett, próbálta figyelmen kívül hagyni Niall szendvicsének hagyma szagát. A szabad kezét a hasára tette, lassan dörzsölni kezdte, szemeit lehunyta, próbált jó dolgokra koncentrálni. A pillanatban, ahogy az autó lehajtott egy dombról Louis gyomra ismét morogni kezdett. Elvette a kezét az ablakból, ökölbe szorította azt.

A göndör a combjára simította a kezét.

"Lou?" Kérdezte halkan.

Louis nem válaszolt. Ehelyett csak összegörnyedt, hangosan öklendezett. Az egész autót betöltötte ziháló hangja, kezét a szája elé szorította, melege volt, szédült és hányingere volt.

"Paul, állj meg!" Kiabált Zayn, míg barátjuk csak tovább öklendezett, próbálta visszatartani az érzést.

Ez után nyelt egyet, levegő után kapkodva köszörülte meg a torkát.

Liam megragadott egy üres zacskót, Louis elé tartotta, aki már nem tudta tovább visszatartani. Felnyögött, a gyomrába markolt, míg Harry lehajolt, hogy kinyújtsa Louis lábait, amíg Paul helyet keresett, ahol megálljon

"Lélegezz, Louis." Mondta, elhúzta a kezét a hasától.

Louis kinyitotta a száját, hogy elmondja: Az mennyire nem is működik, de újra csak előrebukott a feje.

"Csak köpd ki." Mondta Liam Harry mellől, Louis pedig úgy is tett, nyögve összeszorította a szemét.

Aztán végül Paul talált egy helyet, ahol biztonságban leállíthatta az autót. Az autó még meg sem állt teljesen, Louis már ki is csapta az ajtót, kiugrott és arrébb rohant, térdeire zuhant, hogy kiürítse a gyomrát. Harry türelmesen vált oldalt, míg Louis be nem fejezte. Aztán az idősebbik hátra intett, a göndör pedig visszament az autóhoz, kinyitotta neki az ajtót. Louis egy ideig turkált a táskájában, elővette a szájvizet. Harry végig nézte, ahogyan Louis gargalizált, kitakarította a száját, majd kiköpte. Az arca égett, elmondhatatlanul megalázónak találta.

Érezte, hogy a srácok és Paul őt bámulják a kocsiból, így még mindig csak a hátát tudta mutatni nekik, a kezeibe temette arcát.

"Hé, mi a baj?" Kérdezte Harry, kihúzta Louist a pocsolyából, elé állt. Lassan lefejtette kezeit az arcáról és a szemébe nézett.

"Mindannyian megbetegszünk néha. Ne érezd magad rosszul emiatt, oké?"

Az alacsonyabb megrázta a fejét, megpróbált oldalra nézni, de a göndör elkapta az állát.

"Minden rendben van, Louis."

"Nem, nincs... Ez olyan zavarbaejtő..." Suttogta.

A fiatalabb megforgatta a szemeit.

"Szerintem az egészséged fontosabb, mint az, hogy milyen undorítóan néz ki valami."

Louis duzzogni kezdett.

"Annyira undorító volt?" Kérdezte.

"A hányás mikor nem volt az?" Kérdezett vissza nevetve Harry

Louis nyelvet öltött, mielőtt játékosan arrébb tolta a magasabb fiút, szinte belelökve a pocsolyába maguk mellett.

"LOU!" Kiáltott Harry, míg a másik a kocsi felé kezdett futni, hangosan nevetett. Felsikoltott, mikor a göndör utolérte és elkapta a derekát és a karjaiba vette.

"Tegyél le Harry!" Kiabált hangosan kacagva, a többiek pedig a kocsiból nézték őket.

"Azt hiszem, hogy jobban érzi magát. Ez jó jel, nem? Talán csak ideges volt." Mondta Liam, a többiekre mosolygott.

"Olyanok, mint egy boldog párocska." Motyogta a fekete hajú.

"Mi volt ez, haver?" Kérdezte Niall, ahogyan befejezte az evést és a kukának hívott zacskóba tette az egykori szendvics csomagolását.

"Semmi" Válaszolt Zayn

A göndör elcipelte Louist a kocsiig, mindketten kuncogtak, ahogy visszaértek. Teljesen figyelmen kívül hagyta az a különleges szúró érzést a hasában, mindössze ragyogóan mosolygott.

"Jól vagy, Louis?" Kérdezte a szöszi.

Louis bólintott, nem is beszélve arról, hogy éppen az ő szendvicse miatt lett rosszul.

Paul hátra pillantott egy szó nélküli kérdés erejéig, a kék szemű pedig ismét bólintott.

"Jól vagyok Paul, köszönöm." Mondta, mielőtt Harry vállára dőlt volna.

"Akkor vissza az útra." Mondta az idősebb férfi, mielőtt visszahajtott az autópályára. Ez a kijelentés juttatta a fiúk eszébe, hogy hova is tartanak éppen. Louis lehunyta a szemeit, remélte, hogy anélkül lesz vége a találkozónak, hogy fel kellene fednie a titkát.

Mit szólnának hozzá?

Vajon az abortuszt akarnák erőltetni?

Nem, nem hagyná, hogy rávegyék.

Ahelyett, hogy pánikba esett volna úgy döntött, hogy inkább hagyja, hogy az álom elragadja. Legalább nem fog a találkozón gondolkozni.

Így is úgy is el kell mennie.

És nem tudja megjósolni, hogy mi lesz.

Egy kezét a hasára simította, óvatosan masszírozta. Még mindig fájt kissé.

Újra lehunyta a szemeit, álomba merült.

.

.

.

"Akarsz táncolni, gyönyörűm?"

Szőke haj, hosszú és kócos. Nagy kék szemei, fényes ajkak. Gyönyörű.

"Miért is ne?" Válaszolt.

Vörös orcák, csúszkáló kezek, torokköszörülés.

A lány kezei a hajában, a hangja a fülében, nyögések.

"Menjünk innen."

Homályos. Minden forog.

De várjunk.

"Harry hoz nekem inni..."

"Gyere velem."

Testek közelebb, még több érintés, égető forróság, forró forró forró, nyögések, túl jó érzés, oké, menni fog.

Botladozás. Megdöbbenés.

"Gyerünk már."

Rángatás, húzás, nevetés.

Annyira szédült.

Nem kap levegőt.

"Harry? Haz, nem érzem jól mag..."

"Ssssshhh."

Sötétség.

.

.

.

Louis hirtelen ébredt fel, körülnézett, hirtelen úgy érezte magát, mint aki eltévedt.

"Jól vagy?"

Zaynre pillantott, aki őt bámulta.

"Igen..." Motyogta.

Mi volt ez? Ki az a lány? Milyen fura álom...

Aztán Niallre nézett. Niall mondott valamit egy lányról. Egy szőke lányról... A klubból.

Aki kirángatta az épületből.

Kénytelen lesz megkérdezni róla Niallt később.

Paul bólintott a biztonsági őröknek, bevezetett a biztonságos parkolóba, keresett egy üres helyet. Leállította a furgont, némán ült. Senki sem szólt egy szót sem.

"Minden rendben lesz srácok." Mondta.

Azzal kiléptek, elindultak befelé. Mindannyian biccentettek a titkárnőnek, aki egy asztalnál ült, épp telefonált.

Útjukat tovább folytatták, egy liftbe léptek, hogy felmenjenek a legfelső emeletre. Kilépve belőle egy hosszú folyosón sétáltak fel, csendben, egy pillantást vetettek a képekre a korábbi és jelenlegi ott támogatott előadókról.

A tárgyalóterem ajtaja csukva volt, Paul pedig halkan kopogott, mielőtt kinyitotta. Bent a feszültség fullasztó volt. Több asztalt toltak össze téglalap alakba. Az egyik végén 5 üres szék. Csendben leültek sorrendben: Liam, Zayn, Louis, Harry és Niall. Louis körülnézett, farkasszemet nézett a nővel, aki furcsán bámulta őt. Nem vette észre, hogy remegett egész addig, míg Harry a combjára nem tette volna a kezét.

"Tudjátok, hogy miért vagyunk itt, fiúk?"

Mindannyian egyszerre bólintottak.

"Tényleg? Érdekes."

"Miért is lenne az?" Kérdezett vissza Zayn.

"Mert ha tudnátok, hogy miért vagytok itt, akkor nem tettétek volna meg, amit tettetek, elsőnek is."

"Ez nem igaz. Nem gondoltuk volna, hogy ezért ide leszünk rángatva. Csak azt mondtuk, hogy tudjuk, miért vagyunk itt. Van egy kis különbség." Ellenkezett Zayn egyre bosszúsabban.

"Ez a hozzáállás neked fog több bajt okozni."

"Akkor mondd meg annak az idióta hajú nőnek, hogy ne nézzen úgy Louisra, mint egy utolsó söpredékre!"

Mindannyian a nőre néztek, ki már azóta bámulta Louist, mióta beléptek.

"Tudnod kellene, hogy miért nézek így rá. Seggfej volt."

Harry keze ökölbe szorult Louis combján, a másik viszont megragadta azt.

"Rendben, nyugodjon meg mindenki, és kezdjük el a megbeszélést."

"Szóval azt hiszed, hogy megússza azt, hogy seggfejnek szólította?" Kérdezte Harry halkan.

"Mit számít ez? Csak beszélgessünk."

Ismét csend telepedett a szobára, mielőtt egy másik ember beszélni kezdett.

"Louis, az előző pár hónapban... Bosszantóbb voltál, mint máskor."

Louis felkapta a fejét, a férfira nézett. A kezét a hasára tette, simogatni kezdte.

"Bosszantó?" Kérdezte csendesen.

"Igen. Az emberek panaszkodtak rád, mert nem pezsegtél épp eléggé, szeszélyes és durva voltál. Lekoptattad a rajongókat, ami egy olyan dolog, amit sosem szabadna megtenned, valamint elrohantál az aláírásról pár hete, anélkül, hogy szóltál volna bárkinek is. A rajongók észreveszik ezeket a dolgokat. Van rá magyarázatod?"

Az ajkába harapott, lenézett az ölébe.

"Én... Öhm.. Beteg voltam." Suttogta.

"Beszélj, Louis. Hol hagytad a csipkelődésed?"

Zayn az ujjait tördelte.

"Beteg voltam!" Mondta már sokkal hangosabban.

"Persze, hogy az voltál."

"Úgy értem: Le tudtam volna hányni a rajongókat és az egész asztalt előttem, még több figyelmet kapva, ahogyan akarják." Mondta, oldalra döntötte a fejét.

A régi, szemétkedő Louist akarták?

Megkapják.

"Rendben. Nos... Volt előtte is valami. Amikor megjelentetek egy klubban és csak úgy eltűntél. Aztán nem voltál hajlandó elhagyni a szobádat napokig. Rengeteg találkozóról kimaradtál valamilyen hülyeség miatt. Tudnál nekünk beszélni erről?"

Szóval erről van szó.

Hirtelen visszavett a szájából.

Ha elmondaná nekik, akkor megint csak kést döfnének a hátába. Szóval ha talán később tudnák meg, nem hívnák ribancnak?

"Nem, uram. Nem."

Hallotta a lélegzetek elakadását, mindenféle zajt a felháborodás kinyilvánítására, valaki még az öklét is az asztalba csapta.

"Nem?" Kérdezte egy másik férfi az asztal mellől.

"Nem." Ismételte meg Louis.

"És miért nem?"

"Személyes."

"Mint a menedzsmentetek, szerintem van jogunk tudni."

Van joguk tudni? Van joguk tudni, hogy mi történt vele? Van joguk arra, hogy tudják, hogyan ért hozzá, hogyan nevetett rajta, hogyan..

"Nem, nincsen." Mondta a szavait kissé keményebben, mint akarta volna.

"És akkor mi a helyzet a kis vakációddal?! Mi a helyzet azzal, mi?!"

Világos volt, hogy a találkozó csak lefelé húzta őket, mégpedig gyorsan.

"Ne merjen kiabálni vele!" Szólalt fel Niall, egyáltalán nem tetszett neki.

"Beszélj, Louis!"

"Szünetre volt szükségem."

"Szóval csak úgy elmentél!?"

Ez a nő volt korábbról.

"Mint a tagja ennek a csoportnak kötelességed úgy viselkedni, ahogyan mi mondjuk, és nem tudom, hogy mi a rohadt élet történt veled mostanában, de úgy viselkedsz, hogy az elfogadhatatlan! Szakszerűtlen és nincs jogod hozzá!"

"FEJEZZE BE A KIABÁLÁST VELE!" Emelte fel a hangját Niall, kezdett ideges lenni.

"Ne kiabáljon, fiatalember! Nagyon kilógsz a sorból. Rengetegen közületek!" Ordított a nő.

Valaki más is megszólalt még.

"Rengeteg pénzt fektettünk a ti karrieretekbe, és elvárjátok, hogy mindennek jó következményei legyenek."

Louis ökölbe szorította a kezét.

"Tudom, oké?! Sajnálom, de tényleg szünetre volt szükségem, a dolgok rosszul sültek el és haza kellett mennem, ráadásul csak egy hét vo---"

"Egy hét tele elmaradt fotózásokkal, dedikálásokkal és interjúkkal. Ez nagyon sok. Tudom, hogy te nem foglalkozol ve---"

"Persze, hogy foglalkozok vel---"

"Nem eléggé, hogy azt csinál, amit mondunk. Szabadságot akarsz? Csak mondd és akkor elengedünk. Isten tudja, talán nem is történne sok változás a hangod nélkül."

És akkor minden kiabálás és felfordulás megszűnt. A téma már halott volt, mindenki a nőt nézte tágra nyílt szemekkel, Louis pedig lassan elsüllyedt a székében.

"Ne nézz ilyen döbbenten. Ez csak az igazság. Szóval emlékezz, ha még egyszer így viselkedsz könnyen le lehet cserélni egy sokkal tehetségesebbre."

Louis nagyot nyelt, Liam pedig ekkor robbant fel. A többiek megugrottak a szobában a meglepettségtől.

"Hogy merészelted?! Ne merj ilyet mondani rá! Ne hidd azt, hogy csak ülnénk és hagynánk, hogy lecseréld Louist! A mi Louisunkat?! A testvérünket!"

Lecserélhető.

Ő lecserélhető.

"Azt hiszed, hogy csak ülünk itt és hagyjuk, hogy ilyeneket mondj az egyik legkedvesebb emberről akit ismerek?! Az egyik legszebb és legédesebb emberről ezen a rohadt világon?! Az egyetlen önzetlen és gondoskodó...!" Folytatta Liam.

A nőnek igaza volt.

Nem tud énekelni.

Soha nem is tudott.

Sosem volt elég jó.

"Azt mondod, hogy nem volt joga? Azt, hogy nincs jogunk? Nem, te rémes nőszemély! Neked nincs jogod!"

Úgy értem, kit akarsz átverni?

Ő csak egy hulladék kölyök Doncasterből, aki millióknak énekel?

Nem kéne itt lennie.

Nem kellett volna idáig jutnia.

Harry látta, ahogyan Louis egyre jobban és jobban magába süllyedt. A gyomra görcsölt, az elméje csak azt ismételgette, amit a nő mondott neki.

És érezte a göndör szemeit magára tapadni.

"Louis tehetséges és tud énekelni, mindig is jó munkát végzett! Vannak rajongói akik szeretik és imádják őt! Mindannyian törődnek vele! Szomorú, hogy nem látod, hogy mennyire csodálatos is..."

Nem kellene itt lennie.

Nem tud énekelni.

Tehetségtelen.

El kell tűnnie innen.

Louis gyengén ugyan, de felállt, mire mindenki elcsendesedett.

"Fejezd be, Liam.." Mondta komoly arccal és nyugodt arccal. Nem szabad sírni látniuk.

"Igazad van. Tehetségtelen vagyok. Nem tudok énekelni. Idegesítő vagyok. És még seggfej is. Lecserélhető vagyok. Szóval elmegyek, jó? Nem fogok több problémát okozni, nem beszél rólam többet a sajtó és ne fogok beperelni senkit, vagy ilyesmi. Csak elmegyek. Felmondjuk a szerződésemet és már el is tűntem."

A többiek álla leesett, ahogyan Louis állapota leromlott, konkrétan kirúgatta magát mindenki szeme láttára.

"Lou---"

"Köszönöm, hogy együtt dolgoztatok velem idáig. Sajnálom." Suttogta, mielőtt fellökte maga mögött a székét és kirohant.

"Louis!" Hallotta, hogy Harry utána kiabál.

"Louis állj meg!" Kiáltott Zayn is és utána futott.

Louis szemei elhomályosodtak, ahogyan kirohant, tudomást sem véve a bandatagokról, mielőtt összeütközött valakivel.

Megpróbált elfutni, de valaki a karjaiban tartotta.

Felnézett, s Simont látta, hogy öleli őt, arca aggodalmat tükrözött.

"Louis? Louis, mi történt?" Kérdezte, a másik pedig lehajtotta a fejét.

"Miért engedtél ide?" Motyogta

Simon lehajolt, hogy megpróbálja jobban hallani őt.

"Mit mondasz?" Kérdezte.

Hangos kiabálást hallott a szobából a folyosóra szűrődni.

"Miért mondtál igent nekem? Miért vagyok a bandában?"

"Louis... Nem értem..."

"Nem tudok énekelni, Simon! Tehetségtelen vagyok és csak visszatartom a fiúkat, lecserélhető vagyok, szóval kilépek, sajnálom, én---"

"Kilépsz? Louis---"

"Jobb lesz, így... Igaz...?"

Hatalmas, könnyes szemekkel nézett fel az idősebb férfira. Annyira gyorsan lélegzett... Nevetni kezdett.

"Jobb lesz, ha elmegyek, hiszen ha a dolgok velem kapcsolatban napvilágra kerülnek az emberek már nem lesznek itt, hogy elítéljenek, el tudok rejtőzni, és soha többé nem jövök vissza, soha, és---"

"Louis--"

"Szóval jó ez így... Kicsi, kövér és csúnya, tehetségtelen öreg Louis csak úgy eltűnik... Eltűnök, megígére---"

"Louis fejezd be---"

Nem tudta kezelni. Túl sok dolog történt, nem volt szükségük rá, a hasa pedig rémesen fájt.

A zokogás utat tört elméje felett, ő pedig durván ellökte magától Simont, majd a legközelebbi fürdőszobába rohant.

Simon csak nézte, ahogyan elrohant, majd a szobába sietett, ahol káosz tombolt.

"Mi folyik itt?!" Kérdezte idegesen.

"Hova ment Louis?" Kérdezte Harry, ahogyan felállt.

Simon csak ezzel tudott foglalkozni. El kell jutnia Louishoz.

Kinyújtotta a kezét Harry felé, hogy elhalgattassa, hisz csak folytatta a kérdezősködést.

"Hogyan történt meg az, hogy Louis konkrétan hiperventillált a karjaimban? Mi. Történt. Itt?!"

Harry az ajkába harapott.

Louisnak fájt valami. Mennie kellett.

"Mondd csak el, amit Louisnak mondtál!" Köpte Niall, az arca vörös volt a dühtől, a szék karfáját szorongatta.

"Idiótán viselkedett az utóbbi időben. Az eltűnései, meg ilyesmi, szóval elmondtam neki, hogy lecserélhető." Felelte a nő.

"Mondj el mindent! Mondd, hogy azt mondtad, hogy Louis nem tud énekelni, és azt, hogy találsz valakit a helyére, aki tehetséges! Ne felejtsd el ezt sem!" Kiabált Zayn.

"Aztán Louis csak magára vállalta ezt a sok szart! Azt hiszi, hogy igaz! Kilépett!" Tette hozzá Liam is, kezei ökölbe szorultak.

"Louis után megyek." Mondta Harry.

"Ülj le Harry. Hagyd Louist lenyugodni. Beszélnünk kell erről, most!"

Harry dühösen sóhajtott, visszaült a székébe.

Aztán Simon a neki fenntartott székhez lépett, leült rá.

"Azzal, hogy azt mondtátok, hogy Louis nem való ebbe a bandába nem csak őt sértettétek meg, de a többieket is, emellett engem is. Tudtam, hogy mit csinálok, amikor egy csoportba rendeztem őket. Megkérdőjelezitek a döntésemet?"

Aztán csend lett.

"Válaszoljanak!" Követelte Simon.

"De mégis milyen jogon mondják ezt annak a srácnak, akit én választottam? Hol lennének nélküle? Mindannyian ennek a bandának a tagjai és valószínűleg a legközelebbi Nando'sban dolgoznának, ha nem lenne az ő tehetsége is ez közt a 4 fiú közt!"

Harry végignézte az egészet, de nem igazán figyelt oda. Ehelyett inkább írt Louisnak, csak azért, hogy hallja a telefonját megrezzenni mellette. Kihúzta a széket, keresni kezdte a telefont, ekkor pedig valamit meglátott.

Vért.

.

.

.

Louis összegörnyedt, a rátörő fájdalomhullámoktól zihált. Úgy érezte, mintha kések döfködnék újra és újra. A fájdalom perzselő volt és folyamatos, mélyen nyögött, miközben a fürdőszoba falának támaszkodott.

Annyira fájt, Istenem, annyira.

Lassan egy WC fülke felé indult, mivel úgy érezte, hogy nedves. Különben is, miért fájt ennyire, bármi is volt ez?

Óvatosan kigombolta a sötét nadrágját és ekkor meglátta. Vér.

.

.

.

Harry felugrott a székből, szinte Niall ölébe esett, ahogyan felsikított. Szó szerint. Nem!

Nem nem nem nem nem!

"Harry, haver, mi---"

A göndör kitámolygott a szobából, zihált.

"Louis?!"

Nehezen ejtette ki a nevét, sípolva vette a levegőt, tüdejével harcban állt.

"Louis?!" Kiáltotta, ahogyan a folyosón rohangált. "Louis hol vagy?! LOUIS!"

Hallotta, ahogyan a többiek utána kiabálnak, de nem foglalkozott vele. Az egyetlen ami számított az Louis volt.

Louis vérzett... Louis vérzett, terhes volt, és nem volt nála a telefonja, ő VÉRZETT és TERHES volt.

"Louis!"

.

.

.

A lábán futott le a vér, az alsóját már régen átáztatta. Sokkolva bámult magára egy ideig, mielőtt visszahúzta a nadrágját, a telefonjárt nyúlt. Nem volt ott. Ahogy kihúzta a kezét a hátsó zsebéből az is teljesen véres volt. Lenézett a lábai elé: Ott is vér.

Vérzett.

Vérzett, fájdalmai voltak, és nem volt nála a telefonja. Lassan az elválasztó fal mellé csúszott, leült.

A fájdalom csak nőtt.

Kiabálni kezdett, bárkinek. Segítségre volt szüksége.

Semmi sem volt rendben. Ennek nem kellett volna megtörténnie.

"Harry..."

.

.

.

Harry minden kis szobába benézett, de vagy nem volt ott senki, vagy csak épp Louis nem.

“LOUIS!!!”

.

.

.

Túl sok volt a fájdalom. Túlságosan sok. Rémesen fájt, nem tudott lélegezni, már az is fájt, hogy levegőt vett és szédült... Fájt. Vonaglott a fájdalomtól, a csempét teljesen összekoszolva a mellékhelyiségben. Teljesen egyedül volt, vérzett, senki nem volt ott.

Mindig is egyedül volt.

És most, hogy kilépett... Örökre egyedül lesz.

Csak ő. Egyedül ő.

"Louis?!"

Harry.

Harry!

"Harry! Itt vagyok Harry!"

"Louis hol vagy?! Lou!"

Oh Istenem, nem hallja! Mi van, ha nem is nézi meg a fürdőszobát?! Mi van ha... Mi van ha itt vérzik el?

"Harry..." Nyögte, a fájdalom úgy tűnt, hogy megháromszorozódott.

Nagy levegőt vett és felsikoltott. "Itt vagyok, Harry!"

.

.

.

“Itt vagyok, Harry!”A göndör a fürdőszoba felé nézett és odarohant. Elcsúszott a véren, a padlóra esett. Nem vette észre, hogy min is csúszott meg, míg ki nem nyitotta a szemeit, megpróbált felkelni, de nem találta az egyensúlyt. Maga alá nézett, s a lélegzete is elakadt.

"Jézusom.."

Hallotta a nyüszörgést az egyik fülke felől, odáig mászott, szinte összeomlott, ahogyan meglátta Louist összegömbölyödve, a saját vérében.

"Add a kezed, Louis! Kihozlak innen!"

Gyengén bólintott, majd felé nyújtotta a kezét. Harry megragadta azt, magához rántotta az idősebbet.

Louis felszisszent a fájdalomtól, erősen az ajkába harapott és próbált nem sírni. Ha sírt volna, akkor egyenlő lett volna azzal, hogy feladja... Nem adhatta fel, hiszen...

Harrynek lassan sikerült felállnia, így lehajolt, a karjaiba kapta Louist menyasszonyi stílusban. A kisebb a nyakához hajolt, nyöszörgött, kínjában reszketett. A göndör megkerülte a vért, így nem esett el újra, esetlenül kacskaringózott el az ajtóig.

"Minden rendben lesz, Louis, hallasz engem?" Suttogta kétségbeesetten, ahogy kirohant a fürdőből. Próbálta figyelmen kívül hagyni a hangokat, ahogyan a vér a padlóra csöpögött.

"Hívjanak mentőt!" Kiabált Harry. "Valaki segítsen!"

Louis rengeteg vért veszített, és annyira gyorsan. A göndör az életét tartotta a kezeiben.

"Hallasz engem, Louis?"

"Igen, Hazza..." Suttogta lihegve. Annyira szédült...

Valaki kinézett egy irodából, csupán egy pillantást vetett rájuk, de azonnal megragadta a telefonját.

"Mi történik itt?" Kérdezte valaki más.

"Te szent isten!"

Akkor Harry visszaért volna a szobába, ahol mindenki más volt. A pillanatban, ahogy belépett valaki felsikoltott. Niall visszaesett a székébe, miközben Liam azonnal a mentők számát kezdte tárcsázni.

"Jézusom, Louis!" Kiabált Simon, azonnal felugrott a helyéről. Harry leült továbbra is a karjaiban tartva Louist. Túlságosan remegett ahhoz, hogy állni tudjon.

"Rendben leszel, érted Louis? Nem lesz semmi baj. Gondolj a testvéreidre, gondolj a mosolyukra. Az anyukádra... A rajongókra... Gondolj bármire, csak ne a fájdalomra..."

Próbálkozott, de tényleg túlságosan fájt.

"Fáj, Hazza..." Suttogta, a szemei lecsukódtak, teste elernyedt.

Harry tartotta Louist, mintha csak az élete múlna rajta, némán zokogott, az ölében tartottat bámulta, aki ijesztően sápadt volt és még mindig... istenem nem nem nem nem nem! Az ő Louisa... Az ő Louisa nem volt jól, semmi nincs jól... nem nem nem nem!

Zayn a barátjukra meredt, ki bénán feküdt a göndör karjaiban, mielőtt összeesett volna mindenki mást is megijesztve a szobában.

"Hívd a mentőket újra! Túl sokáig tart! Le kell vinnünk Louist a földszintre, így gyorsabban megkapja a segítséget! Harry? Harry. Jó, Niall, lélegezz és menj, segíts Zaynnek! A többiek folyamatosan hívogassák a mentőket! Liam, ellenőrizd Louis pulzusát!"

Liam eleget tett a kérésnek, botladozva ugyan, de letérdelt Harry elé, az ujjait a fiú nyakára helyezte.

"Még dobog, oh köszönöm istenem, még ver.. gyengének tűnik talán, de nem tudom, Simon nem tudom, hogy milyen erősen kellene vernie!"

"Köszönöm Liam!" Mondta, mielőtt Harry mellé állt.

"Harry? Le kell vinnünk Louist a földszintre, a parkolóba, hogy gyorsabban segítséget kapjon, ha ideérnek. Érted?"

A göndör bólintott, majd felállt Louis elernyedt testével a karjaiban. Csak bámulta a sápadt arcát, a szeme fehérjét még látta félig nyitott szemhéjain keresztül. Minden annyira gyorsan történt... Hirtelen már a liftnél voltak, mikor pedig kiszálltak belőle már hallották a mentő szirénáit. Harry nem hallott vagy látott semmit, egyedül csak Louis. Hallotta, ahogyan röviden, egyenletlenül lélegzett, figyelte, ahogyan a teste remegett a fájdalomtól. Még mindig nem vesztette el teljesen az eszméletét. Hallotta halk nyögéseit, ahogyan egyre csak fehéredett, a vér még mindig folyt végig rajta.

Aztán ott voltak a kezek, akik el akarták venni tőle, rájuk akart kiabálni, hogy ne merjék megérinteni az ő Louisát... Az ő Louisa, ne vegyék el tőle Louist... kérem...

De azért voltak itt, hogy segítsenek neki. Az emberek szemébe nézett, ahogyan elvették őt tőle.

Nézte, ahogyan rászíjazták egy hordágyra, maszkot tettek az arcára, ellenőrizték a pulzusát, majd a mentőbe tolták. Követni akarta őket, de Simon visszatartotta, szinte visított neki, hogy engedje el. Gyorsan felugrott az orvosok mellé, mielőtt becsukták volna a mentő ajtaját és elhajtottak volna. Gépek csipogtak, a mentősök sürgölődtek a kis helyen, aztán eszébe jutott.

"Terhes..." Suttogta, mire mindenki felé fordult, elborzadtak.

"Gyorsabban! Gyorsabban el kell jutnunk innen! Fenn áll a vetélés veszélye!" Kiabált egy orvos, míg a másik még több vezetéket vezetett az apró, fehér testbe.. Minden egyre rémisztőbbé vált, ő pedig még mindig vérzett.

"Miért nem szóltál előbb?"

"Én..Én csak pár napja tudtam meg... Senki más nem tudta rajtam kívül... és amíg ébren volt nem akartam még jobban stresszelni őt azzal, hogy ilyesmit mondok és---"

"Semmi baj, rendben van! Mindent megteszünk!"

Aztán egy halk, gyenge hang szólalt meg.

"Haz... Hívd Dr. Minnie-t, ő tud segíteni..."

A göndör odanyúlt, megragadta Louis apró kezét, aki gyengén megszorította azt.

"Mi is ismerjük. Jelentkezz be és figyelmeztesd a doktornőt!" Kiabált egy újabb mentős a másiknak.

"Louis... Semmi baj sem lesz, úton vagyunk a kórházba! Rendben, Louis?"

Az idősebb bólintott, a szemei ismét lecsukódtak, a feje oldalra billent.

"Neeeem, Louis... Nem.." Suttogta a göndör.

Csak bámulta az eszméletlen barátját, bármilyen hosszú ideig is tartott az utazás. Végül bekanyarodtak a kórházba, ahol az orvosok már várták őket. Minden egy perc alatt történt, már el is szakították őket egymástól. Harry igyekezett tartani a tempót, de valaki megállította.

"Nem mehet oda, uram."

"Nem, de szüksége van rám, én---"

"Tudom drágám, tudom. Engedd, hogy segítsenek rajta, jó? Hadd végezzék a munkájukat." Harry a fáradt nővérre pillantott, majd hátralépett, figyelte az üres arcokat, ahogyan elvitték mellőle. Hosszú ideig állt ott, mielőtt egy várótermi székre rogyott volna, arcát a kezeibe temette.

A reszketés a gyomrában kezdőtött, majd a mellkasát és a vállát is rázta, végül a fejét, kitört belőle a zokogás. Elvesztette az időérzékét, ahogyan arcát a kezeiben tartotta, lassan páran megjelentek mellette. Hallotta Niall megnyugtató hangját, de nem jutott el az agyáig. Louis lehet, hogy most haldoklik. Nem veszíthette el Louist.



Harry kinyitotta a szemeit, és figyelte, ahogyan könnyei keveredtek rajta a vérrel, majd a földre fröccsent alatta.