9. fejezet

"Louis, ébren vagy?"

A fiú hátrafordult; eddig ugyan az ablakon lesett ki, de ehhez képest most egy Harryvel találta szembe magát, termosszal a kezében.

"Hé, drága!~ Fent vagyok, csak gondoltam kikukucskálok. Ezer ember biztos, hogy van kint... Olyan rosszul érzem magam. Az emberek kórházba jönnek... Az egészségük miatt és... Csendért."

Erre a göndör elmosolyodott.

"Nos, nézd mit hoztam neked." Csicseregte átnyújtva a termoszt az idősebbnek, aki egy percig zavarodottan nézett rá, mielőtt kinyitotta azt és beleszagolt.

"Oh, Harry, ez Yorkshire Tea?" Kérdezte mosolyogva, majd belekortyolt.

"Igen. Sikerült meggyőznöm Pault, hogy szerezhessek neked."

Louis felállt a székből, hogy átölelhesse barátját, persze figyelemmel a vezetékekre, meg az ilyesmikre, melyektől még mindig nem szabadulhatott meg.

"Az ég áldjon meg. Ez a rohadt kórházi tea már megöl." Kortyolt egyet mielőtt folytatta. "A kaja meg minden alkalommal gyakorlatilag megöl."

Harry bólintott, majd a másik széket megfogva ült Louis mellé.

"Szóval... Mit mondtak, mikor jöhetsz ki innen?" Kérdezte a göndör.

"Még ma... Kicsit később."

A göndörke arcán igazi boldogság jelent meg.

"Tényleg?"

"Igen, már... A legtöbb erőmet visszanyertem és az étvágyam is sokkal jobb, mint volt... És... Khm... Az is... Egészséges..."

Harry ránézett, mielőtt az összehúzott függönyökre bámult volna.

"Az?" Kérdezte.

Louis a gőzölgő termoszra pillantott a kezében.

"A... Uhm... Baba..."

"Hm..." Motyogta Harry.

"Mi az?" Kérdezte a másik még mindig lefelé bámiulva.

"Uhm... Csak hogy... Mindig... Vagyis sokszor... A babát... 'Az'-nak hívod...És mégis egy gyerek és... Öhm... Azt hiszem, hogy eddig összesen egyszer hívtad babának és..."

Az idősebb megszorította a kezében tartott tárgyat, ujjai kifehéredtek.

"Mi van vele, Harry...? Miért baj, ha így hívom?"

"Egy babát... Dolognak hívni... Egy tárgynak... Nem éppen---"

"Hát szerencsére az enyém, így nem kell miatta aggódnod..."

Harry összerezzent, mielőtt elővette a telefonját a zsebéből és valamit keresni kezdett benne

"Oh, rendben..." Motyogta, még mindig a telefonra fókuszálva.

Louis átkozódott egy keveset, majd hátradőlt a székben.

"Harry, én... Én sajnálom. A hormonjaim annyira... Kikészítenek..."

"Ne aggódj, nem baj."

Louis összeráncolta a homlokát, kortyolt még egyet a teából, halkan sóhajtozott a jó melegtől. Párszor még a göndörre pillantott, aki mereven ült a székben, a telefont bámulta.

"Harry... Én uhm... Még mindig ott tartok, hogy én... Uhm... Én próbálom, tudom, hogy nem úgy néz ki, de én próbálom és én... De ez... Én nem... Én..."

Harry felé fordult, óvatosan beletúrt a hajába.

"Nem kell kimagyaráznod magadat. Haladjunk a te lépéseiddel, jó? Minden rendben van, nem kell aggódnod miatta."

Kezét lejjebb csúsztatta, arcát kezdte el simogatni. Egymásra meredtek, mielőtt Louis bólintott és kissé el is pirult.

A göndör elmosolyodott, elengedte arcát és újra a telefont piszkálta.

"Mi van a rajongókkal?" Kérdezte Louis végül elfogyasztva az összes teáját, lezárta a termoszt.

A göndör megvonta a vállát. "Asszem rendben vannak. Igazából nagyon aggódnak, szóval talán tweetelned kellene nekik, hogy jobban vagy. Sok mindent mondhatunk nekik, de ők közvetlen tőled akarják hallani."

Louis bólintott, mielőtt újra az ablak felé fordult volna, széthúzta a függönyöket, kinyitotta az ablakot és kihajolt.

"Sziasztoooook!" Kiabált, ezzel elnyerve mindenki figyelmét.

A rajongók azonnal sikoltozni kezdtek, a vakuk kattogtak, a kamerák és telefonok másodpercenként sütöttek el egy-egy képet. Ő mindössze csak integetett nekik, közelebb húzta magához az infúziós állványt, így nem tépte ki a vezetékeket.

Harry teljesen elképedt.

"Lou! Azt mondtam tweetelj!"

Louis nevetve fordult vissza hozzá.

"Azt mondtad, hogy közvetlenül tőlem akarják hallani." Válaszolta egyszerűen, kuncogva. "Gyere és köszönj nekik, Haz!"

A göndör megforgatta a szemeit, mielőtt csatlakozott volna hozzá az ablakban, óvatosan kihajolt mellette az ablakból. A sikoltások erősödtek, mire Zayn és Liam is besiettek az ajtón, az ablakhoz rohantak és integettek a rajongóiknak.

Mögülük lassan a szőke is besettenkedett, a padlón kúszott, mielőtt rájuk ugrott volna, ezzel halálra ijesztve őket. Nevetve ugrottak meg az ír fiú hirtelen gesztusára. Niall mosolygott, majd ő is vadul integetni és kiabálni kezdett e tömegnek. Danielle és Eleanor voltak a következők, bár ők sokkal kevesebb éljenzést kaptak, bár még így is sokat. Ekkor kúszott oda Jay is egy óvatos puszit nyomva fia arcára, amely miatt a tömeg egy egységes "awe"-t hallatott.

Louis nekitámaszkodott az ablaknak, lehunyta a szemeit és mély levegőket vett, végre a csodás friss levegő. Nem volt képes azzal törődni, hogy esett. Mikor ismét kinyitotta a szemeit feszülten vette észre, hogy a tömeg nagy része sír. Homlokát ráncolva nyúlt el a telefonjáig, hogy küldjön egy tweetet.

@Louis_Tomlinson: Kérlek ne sírjatok :) Imádlak titeket srácok

A rajongók még hangosabban sikoltoztak, "Én is szeretlek" hegyeket kiabáltak. Minden fiú tweetelni kezdett a rajongóknak, kommunikálni velük, nevettek, mikor valaki éppen válaszolt a tömegből, hogy tudósítsa mi is történik éppen ott, amit a fiúk nem láthattak. Harry óvatosan kiosont az ablakból, hogy felvegyen egy takarót az ágyról és Louisra terítse, hogy a hideg levegő ellenére melegen tarthassa. Louis már épp hátrafordult, hogy hisztizni kezdjen, de a göndör elég nyomatékosan nézte őt, majd a hasát, mire bólintott és jobban magára húzta az anyagot.

Louis egy óra jobbik részét azzal töltötte, hogy a rajongókkal kommunikált, csókokat dobott nekik, "Szeretlek"-eket tweetelt, összességében különleges pillanatokat töltött velük, amit szinte sosem tett volna. Harry számára az egyetlen dolog, amire odafigyelt az Louis volt, vitt neki egy széket, mikor már támaszkodnia kellett, párnákat szerzett, mikor öntudatlanul is dőlöngélni kezdett, a hátát dörzsölte. Louis pedig minden apró dolgot elraktározott az agyában "A dolgok amiket Harry tesz értem, hogy jobban érezzem magam, de nem tudom miért" cím alatt.

A szeme sarkából sandított a göndörre, majd hirtelen el is pirult, mikor látta, hogy visszanéz rá. Egy idő után direkt figyelmen is kívül hagyta, minden figyelmét a rajongóknak szentelte. Érezte Harry tekintetének a súlyát magán, miközben a telefonjával babrált, hogy írjon a kintieknek.

Miért volt olyan... Ideges...?

Csak Harryről beszélünk. Harryről, akit majdnem megcsókolt még otthon. Gyorsan megrázta a fejét, hogy elterelje figyelmét a majdnem csókról. Nem.

A kopogás zavarta meg őket, miután egy nővér sétált be. A látványra szeretetteljesen megforgatta a szemét.

"Mr. Tomlinson, visszamenne kérem az ágyba? Az orvosa nemsokára itt lesz, hogy egy utolsó vizsgálatot elvégezzen, mielőtt kiengedhetjük önt."

Niall ujjongani kezdett, mire a többiek nevettek.

Louis búcsúzólag integetett a rajongóknak, mielőtt felállt és az ágyhoz sétált, bár sziszegett a fájdalomtól, a lábára nézett.

"Haz... Szerinted... Duci a lábam?"

Mindenki a szobában megfordult, a lábait kezdték bámulni.

"Igen..." Válaszolta a göndör, lehajolt, hogy megpiszkálja az egyiket.

"Nem kell aggódnia, Mr. Tomlinson, a láb enyhe duzzanata gyakori a legtöbb terhességnél."

Louis duzzogni kezdett, mozgatta egy kicsit a lábujjait, mielőtt bedugta volna azokat is a takaró alá. A göndörke megragadta a párnákat, amiket még a székhez vitt, kissé felrázta őket, mielőtt mögé tette volna, mire Louis csak mosolygott és kényelembe helyezte magát. A nővér odament az ablakhoz, szinte elolvadva nézte a tömeget, majd becsukta azt és elhúzta a függönyöket.

"Dr. Minnie hamarosan itt lesz. Próbálj meg nem túl nagy ricsajt okozni." Mondta az orvos mosolyogva, majd kisétált, halkan becsukta maga mögött az ajtót.

Jay ekkor lépett ki az ő, Danielle és Eleanor halk beszélgetéséből a sarokban, az ágy szélére ült és egy csókot nyomott fia homlokára, óvatosan a vállához húzta.

"Hogy vagy?" Kérdezte.

"Jól. Eltekintve a kövér lábaimtól."

"Úgy néznek ki mint a kis malackák." Kuncogott Zayn a szoba másik feléből.

Louis egy pillanatra tettetett dühhel nézett rá. "Hush." Motyogta. "És hogy vannak a lányok?"

"Jól vannak. Kissé még a hatása alatt vannak a dolgonak, de egyébként meg csak a saját szemükkel akarják látni a drága bátyjukat. A média már egy csomó hülyeséget kiszivárogtatott, hiába mondtuk, hogy jól vagy."

Louis ekkor felült, az anyjára bámult.

"Hülyeségeket?"

"Olyasmiket, hogy megszöktél Eleanorral... Meg ilyenek."

Louis láthatóan megnyugodott, mielőtt Eleanorra és Daniellere pillantott, kik még mindig beszélgettek. Nos, igazán szép volt azzal a kócos barna konttyal a feje tetején. Még úgy is, ha igazából azt szerette, ha göndör és leengedi. Ha azok a sűrű barna tincsek a hátára borultak. Na meg aztán... Ahogyan a sűrű, barna, rövid és rakoncátlan, sötét és puha tincseket megrázta rögtön az után, hogy a stylist beállította őket... És persze sapka alá dugta őket... Még mindig Harry haja volt a kedvence.

Louis összeráncolta a szemöldökét, ahogyan a gondolatai hirtelen tévedtek máhová.

"Fel kellene hívnod őket, ahogy mondtam..." Motyogta Jay, ezzel megtörve fia gondolatmenetét.

Azonnal megrázta a fejét.

"Kísérteties a hangom, ha ezt hallanák semmi nem lenne jobb. Látni akarnak. Majd ha hazaértem beszélek velük skypeon."

Jay bólintott, kinyitott a száját, hogy mondjon valamit, de egy újabb kopogás belefojtotta a szót.

Mindannyian az ajtó felé fordultak, ahogyan Dr. Minnie belépett rajta, majd becsukta az ajtót és rájuk mosolygott.

"Szóval, biztos vagyok benne, hogy már izgatott vagy, hogy elhagyhatod a kórházat, igaz?" Kérdezte Louisra nézve.

"Hogy a pokolba ne?"

"Rendben. Akkor intézzük el gyorsan."

Azzal el is kezdte a gépek ellenőrzését, kérdezgette, hogy hogyan érzi magát, kezével a hasát tapogatta.

"Rendben, akkor azt hiszem, hogy már elmehetsz. Viszonylag jó az egészségi állapotod, legalábbis az biztos, hogy sokkal jobb, mint mikor ide kerültél."

Louis bólintott, kiengedte a levegőt, amire nem is emlékezett, hogy bent tartotta.

"A lábai duzzadtak." Szólalt meg Harry a szoba egyik falának dőlve.

"Igazán? Megnézhetném őket?"

Louis engedelmeskedett, kidugta a lábait a takaró alól. Dr. Minnie végignézett rajtuk, majd bólintott.

"Teljesen normális. Viszont ha ennél sokkal nagyobbra dagad, akkor azonnal gyere be. Lehet jele betegségnek, ami igazán veszélyes."

Louis bólintott, azzal visszahúzta magára a takarót.

"Nos, akkor vannak itt gyógyszerek, amik segíteni fognak. Egyszerűen csak vedd be őket, lehetőleg minden nap."

A férfi bólogatva elvett tőle egy kis papírzacskót, az ölében tartotta azt.

"Egy nővér nemsokára jönni fog és lekapcsolja a gépeket, az infúziót, meg ilyesmi. Ne habozz hívni, ha bármilyen kérdésed van."

"Köszönöm." Mondta, majd hozzátette: "Megmentetted az életemet... És valami azt súgja, hogy nem ez lesz az utolsó alkalom."

A doktor megrázta a fejét.

"Reméljük, hogy ez az utolsó. Legyél óvatos, rendben? Emlékezz, amit mondtam, és minden rendben lesz."

A nő rájuk mosolygott, mielőtt elhagyta a szobát. Nos, ahogyan mondta, a nővér hamarosan vissza is tért.

"Nos akkor szedjük le rólad ezeket, drágám." Szólalt meg kedvesen.

Louis felemelte a kezét, hogy a fiatal nő megfoghassa azt, óvatosan eltávolította a tűket a bőréből. Összerezzent kissé, ahogyan a nő lekente valamivel a sebeket, majd apró sebtapaszokat tett a kis lyukakra.

"Kész is. Kér széket az épület elhagyásához?"

"Széket?" Kérdezett vissza, a tapaszokat dörzsölte a kezén, ahogy még mindig érezte a szúrást.

"Kerekesszéket."

"Nem nem nem nem nem. Annyira... Mennyire is nézne ki hülyén, Haz?"

"Neked van, Louis. A biztonságod érdekében. Nem kell miatta aggódnod."

Mindannyian Liamre pillantottak, aki lustán ült egy székben Niall és Zayn mellett.

"Igen, de a rajongók már így is aggódnak. Hogyan is reagálnának, ha egy kerekesszékben látnának?"

"Ne aggódj amiatt---"

"Hogy a francba NE tudnék amiatt aggódni, Liam?"

"Talán jobb is lenne, egyébként is Louis, azok azért vannak, hogy jobb ha ülsz, mivel nem esel el." Tette hozzá Zayn, megpróbálta oldani a feszültséget.

"És aztán? Egy kerekesszékben fogok ülni a terhességem egész ideje alatt? Mindig, akárhova megyünk? Dedikálásokra? Próbákra? Vagy még az utca túloldalára is, a kávézóba? Na nem."

"Lou--"

"Sétálni fogok."

"Louis figyelj---"

"Azt. Mondtam. Hogy. Sétálok."

Fonta össze a karjait a mellkasa előtt, elfordította a fejét jelezve, hogy itt a beszélgetés vége.

A többiek sóhajtottak, mielőtt a nővér újra megszólalt.

"Rendben, akkor itt is hagyom önöket. Viszlát, Mr. Tomlinson."

"Csáó."

A hölgy elmosolyodott, majd kisétált magukra hagyva őket.

Louis abban a másodpercben már fel is kelt az ágyáról megragadva a ruháit az éjjeliszekrényről. Jay már mozdult is, hogy segítsen neki, de a fia leintette.

"Jól vagyok. Tudok járni."

Az anyja bólintott, de attól a közelében maradt. Harry is felállt, közelebb lépett egyet. Az idősebb felsóhajtott, mielőtt lábra állt volna, hogy a fürdőszobába sétáljon, bár valamiért még mindig magánál akarta tartani az állványt, hogy segítsen megtartani az egyensúlyát. Figyelmen kívül hagyta a göndört, aki folyamatosan mögötte állt, szorosan követte. Végül mikor elérték a fürdőszoba ajtaját bólintott neki, majd belépett és becsukta maga mögött az ajtót. Gyorsan leült a WC-re, a lábait figyelte. Remegtek.

Gyűlölte az érzést, hogy gyenge. Vállat vont, levette a hálóingét, hogy a sötétkék pulcsiért nyúljon. Újnak tűnt.

"Biztos Lou műve..." Motyogta magának.

Felvette, majd a melegítőnadrágot is. Igazán jó választás volt. Nem gondolta, hogy képes lett volna bármi szorosat magára erőltetni most. Egy pár Vans cipő volt a következő, bár összerezzent, ahogyan érezte, hogy szűkek voltak a lábaira.

És igen, még egy sapka is volt ott. Gyorsan a fejére húzta, mielőtt felállt és a tükörbe nézett.

Még mindig kissé sápadt volt, szemei meglehetősen fáradtnak tűntek. Igen... Hazudott magának. Még mindig hülyén nézett ki. És belül is úgy érezte magát.

Ökölbe szorította a kezeit, ellenállt a kísértésnek, hogy betörje a tükröt, így csak elfordult tőle és az ajtóhoz lépett, hogy kinyissa. Harry állt ott, Louis pedig figyelte, hogy a magasabb fiú tetőtől talpig végignéz rajta.

"Jól nézel ki." Mondta csendesen.

Louis kissé elpirult, lehajtotta a fejét.

"Ne hazudj." Motyogta.

"Hazugság az lenne, ha azt mondanád, hogy nem vagy."

Louis felnézett azokba a meleg zöld szemekbe, mielőtt átölelte volna és fejét a nyakába fúrta.

"Köszönöm." Motyogott újra.

"Mindig örömmel."

"Fogd be."

"De szereted a hangom."

"Imádom a hangod."

"Akkor nem fogom be."

"Istenem, Harry, csitt."

"Idegesítelek?"

"Nem..."

“Akkor nem kell?”

“Nem…”

“Ha neked tetszik nem is maradok csendben."

Louis hátra hajolt a göndör nyakától, felnézett rá.

"Komolyan?" Kérdezte, arca még mindig kissé vörös volt."

"Teljesen komolyan." Válaszolta lenézve rá.

"Komolyan, egy vicc vagy." Motyogta csipkedve a göndört, kinek kezei még mindig a derekán pihentek.

"Csak azt mondtam, hogy teljesen komoly voltam."

"Mindenért vissza kell szólnod, igaz?"

Harry kuncogott.

"Nem tudom, jól hangzik ez a szerepcsere."

"Szerepcsere... Eszembe juttatja a szerepjátékokat..."

"Még illene is rád."

"Miért?"

"Szeretem, mikor átveszed az irányítást."

"Pimasz." Nevetett Louis a szemét forgatva.

"Perverz."

"Várj, akkor ha most szerepet cseréltünk ez a te dolgod?"

"Attól függ."

"Mitől?"

“Attól, ha te adod a parancsokat.”

Louis szemei elkerekedtek, az arca újra lángolni kezdett. Látta, ahogyan Harry szemei ajkaira tévednek, majd vissza az arcára, többször egymás után. Louis megnyalta a száját, hisz hirtelen kiszáradt már csak a figyelemtől is, amit Harry tulajdonított neki. Ekkor a göndör inkább elfordult, elvörösödött. Az idősebb nagyokat pislogott, mielőtt észrevette, hogy a szobában mindenki tágra nyílt szemekkel bámulta őket. Szemei elsőnek Eleanoron akadtak meg, majd gyorsan félre is nézett.

Nem akarta tudni, hogy milyen pillantást vetett felé.

Semminek sincs értelme.

Vonakodva bár, de ellépett Harry tartásából, szembe fordult a többiekkel.

"Menjünk innen."

Mindenki kirázta magát a saját kábulatából, mielőtt felálltak és összeszedték a cuccokat. Egy pillanat alatt mindenki készen lett, mindannyian Louis köré gyűltek, mint valami pajzs. Úgy döntött, hogy inkább nem is mond semmit, hanem a sétálásra összpontosít, hiszen még mindig sokkal gyengébb volt, mint régen. Mind együtt mozogtak, míg meg nem érkeztek a recepcióra. Louis aláírt egy pár papírt, majd a csoport felé fordult. Kinyitotta a száját, hogy megkérdezze most mi lesz, ekko Paul befordult a sarkon.

"Paul!" Kiáltott fel boldogan, gyorsabbra vette a sétát, hogy gyorsan és szorosan magához ölelhesse az idősebb férfit.

"Örülök, hogy jobban vagy." Nevetett Paul óvatosan átölelve.

Paul végül kissé megrángatta Louis kapucniját, hogy engedje el, megfogta a vállait.

"A tömeg odakint úgy néz rád, mintha te lennél a második Jézus."

"Mi---"

"Nézd Louis. Már alig tudjuk irányítani őket. Az emberek napok óta itt vannak. Próbálnak körülötted lenni. A paparazzik szinte megőrültek, azt hiszem, hogy még helikopterek, meg ilyenek is vannak kint. Húzd meg magad, ne szólj egy szót sem, a lehető leggyorsabban hagyjuk el a helyet. Ők nem tudnak a Kicsi Louisról a hasadban, és próbáljuk titokban is tartani, míg te készen nem állsz majd arra, hogy elmondd nekik. Vagy majd ha a menedzsment úgy dönt."

Louis tágra nyílt szemekkel bólintott, rendkívül ideges volt. Körülnézett, a tömegben valóban már mindenki csak őt akarta látni.

"Három kisbusz van kint, mindannyian a középsőbe mentek. Igen, elfértek benne."

Paul a füleshez nyúlt a bal fülében, oldalra nézett, mintha keresett volna valamit.

"Megvagy." Mondta. "Rendben, induljunk."

Mindenki körbevette Louist, Paul előre állt, majd kisétált az üveg ajtón. Hangos sikolyok, villogás, az emberek kérdéseket kiabáltak, próbáltak arrébb tolni mindenkit, hogy a fiúkra nézhessenek. A biztonsági csapatok körülvették őket, a legjobb tudásuk szerint védték a srácokat.

Loui végig lehajtotta a fejét, próbálta tartani az egyensúlyát. Harry végig szorosan tartotta a karját, segített neki tovább menni.

"Louis!? Igaz, hogy terhes vagy?!"

Louis hirtelen felkapta a fejét azonnal megfeledkezve Paul tanácsáról. Megpróbálta megkeresni azt a személyt, aki ezt kérdezte, nem nem nem nem nem nem nem! Ez így nem jó, nem kérdezhetik ezt, honnan jutott ez eszükbr? Az anyja azt mondta, hogy senki nem gyanakodott semmire, honnan tudták most mégis? Mit csinál a menedzsment, mégis mi a franc folyik itt?

A villogások ideiglenesen megvakították, így megbotlott, akadozva lélegzett, túl sokan voltak körülötte, túl sokan kiabáltak, túl sok érintés, hagyd abba hagyd abba hagyd abba!



A szemei lecsukódtak, ahogyan elesett, Harry pedig éppenhogy csak elkapta őt.