8. fejezet

Sziasztok!~ Nos meghoztam a következő részt és kivételesen -vagy nem kivételesen- írok is elé, de konkrétan csak abból a célból, hogy megköszönjem először is a 2 csodálatos díjat amit eddig kaptam, amint tudom meg fogom csinálni a 2.-at is! Ezen kívül pedig szeretném megköszönni Judit-nak, hogy segített a részt lefordítani, mikor éppen nem értem rá, de szerettem volna részt hozni nektek, vagy nem értettem egy mondatot. Imádlak drágám, tényleg köszönöm.

Node, jó olvasást kívánok, puszi nektek!~~

Raven Agrippa

Louis ébren volt, hallgatta a fiú gyöngéd szuszogását, aki összegömbölyödve feküdt a karjaiban. Kezét lágyan végigfuttatta Harry fürtjei közt, de csak annyira, hogy ne ébredjen föl rá, ám a fiatalabbik fiú még mindig az álmok világában járt. Néha-néha Harry rángatózni vagy nyöszörögni kezdett, ilyenkor Louis újra elkezdett neki énekelni, lenyugtatva ezzel az alvó félt.

Csend volt, eltekintve a monitorok monoton csipogásától nyugalom volt, amit Louis nagyra értékelt.

Úgy gondolta, minden, amire az adott pillanatban szüksége volt, az a karjai közt nyugvó barátja volt.

Nem veszítette el a babáját. Ez végül is egy remek hír volt, igaz?

A baj az volt, hogy már mindent jó hírnek gondolt volna. Egyébként is automatikusan boldognak kellene lennie, mikor meghallotta azokat a híreket.

Még mindig nem tudta, mit csinált. Nem értette, mi volt az, amit nem érzett többé. NEM volt rendben, és ez megijesztette őt.

Istenem, annyira megrémült.

Nagyot sóhajtott, közelebb vonta magához Harryt, mire a fiatal fiú halkan felhorkant.

A szoba ajtaja kinyílt, mire gyorsan lehunyta a szemét, alvást színlelve. Egy nővér lépett be, kezében egy kórlappal. Ránézett, majd Harryre, mielőtt sóhajtott volna, majd ellenőrizte az életet jelző műszereket. Elindult az oldalához, majd felemelte kezeit, hogy karján be tudja állítani az infúziót. Néhány perc múlva, mikor végzett, csendben távozott, és becsukta maga mögött az ajtót.

Harry felsóhajtott álmában, egy kicsit mozgolódott, mielőtt száját szélesre nyitotta, amit egy ásítás kísért, a meleg levegő, ami kifújt, pont Louis nyakát csapta meg. Szemei erre felpattantak, körülnézett, majd föltámaszkodott, és Louist kezdte bámulni, aki ugyan így tett.

"Jól vagy?" Kérdezte halkan Louis, beletúrva Harry hajába.

"Ezt nekem kellene kérdeznem…" motyogta Harry, hangja mélyebb volt az átlagnál, még mindig félálomban volt, “Fáj valamid?” Kérdezte.

Louis megrázta a fejét, mire Harry egy megkönnyebbült sóhajt hallatott.

"Csak kimerült vagyok…egy kicsit gyengének érzem magam."

Harry bólintott, majd kikászálódott karjai közül. Louis körbenézett, mielőtt ő is felállt volna. Harry csak mosolygott, kinyújtózkodott, Louishoz hasonlóan. A göndör hirtelen kapta a karjaiba az alacsonyabbikat, ült le az ágyra, majd dőlt hátra a párnákra, mellkasára húzva Louist, ki kék szemeit azonnal rászegezte.

"Nahát, hogy van az, hogy te vagy alul?" Kérdezte duzzogva.

"Magasabb vagyok, csitt."

Louis a szemeit forgatta, fészkelődött, hogy kényelmesebb fekhelye legyen, Harry mellkasán.

A göndörke lenézett rá, a rengeteg vezetékre, ami a karjába volt aggatva. Megszámolva... Több mint öt.

"A magasságodat ellenem használni csalás, Styles."

"Oh ugyan, úgyis imádod."

Az idősebb felemelte a kezét, hogy meghúzza a göndör fürtöket, majd felnevetett a halk nyüszítésen, ahogyan a másik reagált rá. Mindketten csendben ültek ott, mielőtt az esőcseppek hangját kezdték volna hallani az ablakon kopogni.

"Zuhog odakint..." Motyogja Louis.

"A rajongók biztos eláznak most."

"Rajongók? Micsoda?"

Harry felsóhajtott.

"Igen, rájöttek, hogy kórházba kellett szállítani téged. Teljesen őrület van odakint."

Louis egyik kezét a hasára vezette, óvatosan megsimogatta azt. A göndörke egy ideig csak figyelte, az ajkába harapott, mielőtt ő is lassan a hasára simította volna a kezét, lágy, körkörös mozdulatokkal simogatva azt. Ekkor az idősebbik lefagyott.

"Harry?"

A göndör nem válaszolt, csak tovább simogatta.

"Harry?" Kérdezte újra, hangja ezúttal halkabb volt... Félénkebb.

Harry újra az ajkába harapott, mély levegőt vett. Talán ez volt a legjobb alkalom, hogy elmondja neki. Talán az, ha elmondja, most valami kényelmesebb és nyugodtabb környezetet teremtene, és remélhetőleg úgy is maradna. Csak jobb lenne neki ha tudná, hogy mi folyik itt. Jobb lenne. Igen, így lesz jobb. Bár ezek a gondolatok nem tették nyugodtabbá Harryt.

"Mikor Doncasterben voltunk és elmentünk aludni... Te a saját fürdőszobádat használtad, valamelyik testvéred az emeletit, aztán rájöttem, hogy van még egy lent. Így oda mentem, hogy fogat mossak meg ilyenek. Aztán... Uhm... Láttam egy papírt..."

Louis szíve azonnal felgyorsult, melyet a monitor is jelzett az ágy mellett. Tudta, hogy mi volt azon a papíron.

"Egy... Ultrahangi kép. Én... Azt hittem, hogy Eleanoré... Aztán lenéztem a papír aljára, és oda volt írva a neved..."

A kék szemű fiú mozgolódni kezdett, le akart mászni róla, de nem igazán találta meg hozzá az erejét. Istenem, el kell tűnnie innen...! Legyen bárhol, csak ne itt... Nem... Ezt nem tudja elviselni... Harrynek még nem kellene tudnia róla és---

Ekkor a göndör megragadta a csuklóját óvatosan, de elég magabiztosan ahhoz, hogy visszatartsa.

"Louis, várj, csak figyelj ide, jó? Nyugodj meg. Kérlek nyugodj meg, könyörgöm..."

Az idősebb fiú engedelmesen abbahagyta a küzdelmet, a ki- belégzésre próbált összpontosítani. Le kell nyugodnia, nem kellene tovább fárasztania magát.

"Elsőnek nem mondtam semmit, mert úgyis el mondtad volna, ha akartad volna... És a fiúknak is."

Harry kissé előrébb dőlt, fejét Louiséra hajtotta.

"Nem vagyok dühös rád. Nem voltam és most sem vagyok. Magamra voltam az, mert annyira szar barátod voltam, mikor szükséged volt rám... Főleg valami ilyesmivel kapcsolatban. Csak egy kicsit fájt, hogy nem mondtad el. De megértem, hogy miért nem akartad."

'Nem, nem tudod...' Gondolta magában Louis. 'Egyáltalán nem érted meg... El sem tudod képzelni, ötleted sincs...'

Louis semmit sem tett, mindössze csendesen ült a karjaiban. Még érezte Harry szívverését a hátán. Talán megijesztette.

"Lou... A fiúk is tudják. És Simon. Az orvos elmondta."

Egy pecig még csend uralkodott a szobában, mielőtt Louis kétségbeesetten megnyomta volna a nővérhívó gombot. Alig egy perc telt el, míg egy hölgy besietett a szobába.

Az ágyhoz ment, ismételten gyorsan leellenőrizte az állapotát.

"Pisilniem kell." Nyögte halkan, hangja semmitmondó volt, érzelmek nélküli.

Harry megrezzent hangjára.

"Rendben, hadd segítsek. Elég jól érzi magát, hogy egyedül menjen?"

Bólintott, a nő pedig segített neki felkelni az ágyról, megtartotta, míg abba a bizonyos pozícióba helyezte magát, hogy tudjon állni.

A göndör már épp mozdult, hogy segítsen barátjának, de abban a pillanatban, ahogy megérintette a másik fiú vállát ő megrezzent. Harry szíve összeszorult, gyorsan visszament az ágyra, a lehető legtávolabb Louistól. Fájt. A nővér lassan elintézte rajta az összes csövet, lehetővé téve neki a mozgást.

Az idősebb fiú tudott állni, mindössze kissé imbolygott. A nővérrel ketten lassan szelték át a szobát, nos, a hölgy sokkal erősebb volt, mint amennyinek látszott. Szinte az összes súlyt átvette Louistól, közben pedig természetesen az infúziós állvánt is maga mellett kellett húznia.

"Segíthetek, ha szeretné." Ajálotta fel, de a fiú megrázta a fejét, a mosdó felé nyúlt, hogy ott megtartsa magát.

"Rendben leszek." Motyogta.

"Az ajtó előtt leszek."

Azzal halkan becsukta maga mögött, Louis pedig nagyot sóhajtott, a tükörbe nézett.

Rémesen nézett ki. Az arca beesett, mély táskák pihentek a szemei alatt, s annyira szörnyen sápadt volt. Kinyújtotta a kezét, végigvezette arca tükörképén ujjait, majd a saját arcán is. A bőre száraz volt, borotválkoznia is kellett volna már.

Harry tudta. Végig tudta.

És a fiúk is.

Simon is tudta.

A menedzsment tudta.

Remegett, légzése nehéz volt.

"Jól van, Mr. Tomlinson?" Hangzott a nővér hangja kívülről.

"Igen..." Felelte elcsukló hangon.

Óvatosan eljuttatta magát a WC-ig, felnyitotta a feledét és az ülést. Egy kézzel megtámaszkodott maga mellett, a másikkal segített magán. Aztán minden vörössé vált. Az vér volt? Nézte, ahogyan a piros lassan elhalványult, sárgára váltott, ahogyan befejezte. Megrázta a fejét, mielőtt kábultan bámult volna a WC-re.

Olyan volt, mint valami hirtelen testen kívüli élmény. Érezte, ahogyan felébred a hotelszobában, elbotorkált a fürdőig, majd hányt. Érezte a csontjaiban azt a perzselő hideget... Még mélyebben is, a lelkében. Látta magát, ahogyan a WC-t bámulja, a zuhany alá áll és figyeli, ahogy a vér és egyéb dolgok keverednek.

A WC hirtelen valahogy mintha közelebb került volna hozzá, mielőtt megsokszorozódott, és nem is vette észre, hogy kicsuklottak alóla lábai, míg a válla a falnak nem ütközött. Alig tudta tartani magát. A hang persze azonnal bevonzotta a nővért, azonnal odarohant, hogy segítsen neki, mielőtt még teljesen összeesett volna.

Harry a felfordulást hallva ugrott ki az ágyból. A szédülés hirtelen megütötte, az egyik széknek esett az ágy mellett, a világ veszélyesen kavargott vele, de nem érdekelte, a fürdőszobába szédelgett. Minden világossá vált számára, ahogyan megpillantotta Louist a nővér karjaiba roskadva, feje a nő egyik karjára lógott.

"Louis!" Kiáltott fel, térdeire esett, úgy mászott el hozzá, arcát a kezei közé fogta.

"Lou---"

"Mr. Styles, van elég ereje ahhoz, hogy megemelje? Segítek, csak..."

A göndör bólintott, mivel persze, hogy volt elég ereje! Louisnak? Természetesen. Egyik kezét térdei alá csúsztatta, másikat hátára, s felemelte. Összerezzent, ahogyan az idősebb feje hátracsuklott.

"Sajnálom..." Motyogta orra alatt, majd reszketve felállt, kiegyensúlyozta magát a plusz súllyal. Mikor végre biztos volt magában a nővérrel együtt siettek vissza a szobába, Harry az ágyra tette, a nővér pedig visszakötötte a gépeket, hogy ellenőrizze az állapotát.

"Kérlek menj és keresd meg Dr. Minniet.”

Harry bólintott, mezítláb rohant ki a szobából.

"Dr. Minniere van szükségem! Kérem!"

.

.

.

Jay ekkor sétált a szobába, ahol a többiek aludtak. Kezei tele voltak zacskókkal, melyeket halkan tette le.

"Srácok? Ébredjetek drágáim, hoztam enni."

Liam tért magához elsőnek, hunyorogva nézett fel az anyára, mielőtt felült. Megrázta a bal oldalán Zaynt, majd Niallt a jobbon. Danielle és Eleanor ébredtek fel következőnek, mindketten ásítottak és nyújtóztak. Jay addig elővette az ételt, átnyújtotta nekik. A csoport egy köszönömöt motyogott, majd újra ásítottak.

"Louis tegnap este magához tért. Beszéltem vele, rendben van."

Mindannyian Jayre pillantottak.

"Akkor ma láthatjuk őt?" Kérdezte Eleanor.

"Azt hiszem, hogy igen. Nemsokára megyek és megnézem őket Harryvel."

"Jobban volt már a szobában?" Kérdezte Zayn.

"Nem éppen, de egész gyorsan elaludt. És úgy tűnt, hogy rendben van, mikor utoljára megnéztem Louist."

"Várj, ugyanabban a szobában vannak?" kérdezte Eleanor homlokát ráncolva.

"Igen, azt hiszem, hogy együtt töltötték az éjszakát. Valószínűleg felébredt és átment Louis szobájába. Szegény drágám annyira aggódott."

Danielle a másik lányra nézett.

"A lányok tehetik a fiúkat terhessé?" Kérdezte Niall hirtelen, mire mind felé fordultak.

"Mi? Nem." Vágta rá Liam, gyorsan szinte belélegezte a kajáját.

Aztán a szöszi Eleanorra pillantott.

"Akkor.........Mégis ki az apja?"

Mindenki lefagyott a szobában, mielőtt mind Eleanorra szegezték a tekintetüket, ki pedig tehetetlenül Daniellere.

"Neked kell megkérdezned Louist erről." Válaszolt Danielle, idegesen ajkába harapott.

"De az azt jelentené, hogy megcsalt téged..." Folytatta Niall, egyre jobban összezavarodott. "Nem értem, hogy miért vagy ilyen... Nyugodt..."

Liam a barátnőjére nézett.

"Mikor rátok néztem a szállodában... Azt mondta, hogy soha... Én.... Várj, mi a fene folyik itt?"

"Csak megpróbáljuk kitalálni a dolgokat... Nem tudjuk az egész történetet. Ne boruljunk ki, jó?" Mondta Zayn, próbálva megtartani hűvös mivoltát.

Ezúttal Jay vette át a szót.

"Rendben. Szerintem biztos, hogy lesz még egy csoportos találkozó szerűség, miután Louis jobban lesz. Akkor majd feltehetitek a kérdéseiteket, de ne feledjétek, nem stresszelhetjük."

Mindannyian az anyára néztek, majd lassan vissza az ételre. Liam folyamatosan a barátnőjét bámulta, de ő direkt figyelmen kívül hagyta. Nem az ő dolga, hogy elmondja.

"Eleanor, Danielle, beszélhetnék veletek?" Kérdezte Jay, mielőtt felkelt, hogy elhagyja a szobát.

A két lány egymásra nézett, mielőtt ők is követték.

Az anya egy falnak dőlve állt, a két lány pedig idegesen lépett hozzá.

"Tudjátok a teljes igazságot, ugye?"

Bólintottak.

"Nos, a többiek nem, és szeretném, ha így is maradna, míg Louis készen nem áll, hogy elmondja nekik. Bízhatok bennetek?"

"Természetesen. Megígértük neki, hogy nem mondunk semmit." Mondta Danielle, Eleanor pedig csak bólogatott.

"Köszönöm. Rengeteget tettetek már érte, és nagyra értékelem." Válaszolt Jay, átölelte a két lányt.

Ez után indultak vissza a szobába, de Harryn és a doktornőn akadt fent a szemük.

Mindhárman egymásra néztek, mielőtt Jay utánuk sietett volna. Eleanor és Danielle pedig visszasiettek a szobába.

"Azt hiszem, hogy valami történt Louisval!" Kiabált Eleanor, mire mindenki felpattant és kirohantak a szobából. A két lány vezette a sort, arra felé futottak, amerre a többieket látták.

Csak Louis hangját hallották egy szobából.

"Mondom anya, jól vagyok! Csak megszédültem."

A csoport az ajtóhoz sietett, megálltak és belestek rajta.

"Teljes két percig semmiféle reakciót nem tudtam kicsikarni önből, Mr. Tomlinson" Mondta a nővér újra ellenőrizve a gépeket.

Dr. Minnie is ott volt, egy remegő Harry és Jay társaságában.

A vörös hajú orvos többször is végig nézett Louison, mielőtt megszólalt.

"Gondoltál valamire, mikor összeestél?" Kérdezte.

Louis lefagyott, mielőtt felnézett volna rá, testtartása védekező volt. Figyelte, ahogyan az orvos minden mozdulatát elemezte. Nem volt őrült! Igen... Néha furcsa volt, de MINDEN RENDBEN VOLT.

"Nem." Válaszolt határozottan.

"Nem tudok segíteni, ha nem mondod el, Louis."

"Akkor csak könnyebb neked drágám, hiszen rendben vagyok."

Dr. Minnie egy percig csak figyelte, majd bólintott.

"Rendben. Akkor, mivel ébren vagy, és természetesen sokkal jobban is érzed magad... Beszélgessünk arról, hogy mi is történt. Valamint az óvintézkedésekről... Meg ilyesmikről."

Aztán megfordult.

"Kérlek, várnátok inkább kint? Beszélni szeretnék vele, aztán a szoba a tiétek lesz, ha ő megengedi."

Louisnak a lélegzete is elakadt, ahogy meglátta a barátait az ajtó előtt sorakozni. Elmosolyodott, mielőtt eszébe jutott, hogy valójában mindent tudtak, ekkor a gyomra összeszorult. Figyelte, ahogyan a nővér hátrébb tereli őket, majd kimegy és becsukja az ajtót. Már csak ő volt bent, Dr. Minnie, az anyja és... Harry.

Harry!

Louis megfordult, hogy megpillantsa göndör barátját a sarokban kucorogni, remegett, a kórházi hálóingét markolgatta. Sápadt volt.

"Harry... Drágám, gyere ide..."

Megrázta a fejét.

"Harry, nem vagyok őrült. Csak egy kissé meglepődtem, jó? Kérlek?"

A göndör lassan közelebb sétált.

"De elájultál és---"

"Csak megszédültem, Hazza. Jól vagyok.”

Néha a göndör annyira csak kikapcsolt volna, és távol maradt volna, de Louisnak annyira szüksége volt a segítségére, hiszen egy kezén meg tudta volna számolni, hogy hány ember támogatta és tudta, hogy mi folyik itt, és ha Harry ott hagyta volna... Nem érdekes, hogy hányan maradtak volna mellette... összeomlott volna, minden csak rosszabb lett volna és---

Akkor Louis megfogta a kezét.

Látta, hallotta, hogy azt mondja jól van, de persze elég jól érezte: Mindenhogy volt, csak úgy nem.

"Rendben." Válaszolt végül a göndörke.

Dr. Minnie és Jay egymásra néztek, mielőtt az anya a fia másik oldalára sétált volna, megragadta a jobb kezét.

"Harry, kimennél egy pillanatra, hogy beszélhessek Louisval és az anyjával?"

"Nem." Válaszolt helyette Louis, erősebben szorította a mellette álló fiú kezét.

A nő bólintott.

"Rendben. Legyen így." Majd az orvos halványan elmosolyodott, és megkérdezte. "Ő az apa?"

Ekkor mindketten lefagytak, tágranyílt szemekkel rázták meg a fejüket, a magasabb fiú hevesen pirulva.

"Oké. Nos akkor térjünk más témára. Louis, statisztikák szerint a férfi terhesség nagyon kockázatos. Egészen a tegnapi balesetig még a zöld tartományban voltál. Most a sárgában, közeledve a piroshoz, már ha van ennek értelme."

A fiú feszülten bólintott.

"Majdnem elveszítetted a babát, Louis. Úgy gondoljuk, hogy a stresszhez lehet köze."

A stresszhez? A stressz majdnem megölte az ő....Azt..?

"A stressz sokféle betegséget okozhat. Gyakran nehezen kezelhetőeket. Amit meg kell értened Louis, hogy az egész tested teljes munkaidőben dolgozik azon, hogy megvédje a babát benned. A tested változik. A stressz pedig még egy plusz teher lesz a hasad mellé. Ha az elméd fáj, vagy megterhelt, akkor az tovább fog terjedni a tested többi részére is... És ebben a tekintetben a babára is. Nos, nem mondom, hogy a stressz elkerülhetetlen. Te és én is tudjuk, hogy ez lehetetlen, különösen a munkádat tekintve. De vannak módok, amik segítenek kezelni azt."

Louis lassan bólintott, még szorosabban fogta Harry és az anyja kezét.

"Mint például az, hogy beszélj az emberekkel és ne tartsd magadban a dolgokat. Talán egy pszicholó---"

"Nem vagyok őrült."

Ekkor Jay szólalt meg.

"Louis édesem, szakemberekkel beszélni nem azt jelent, hogy őrült va---"

"De igen, azt fogja, ha a fanok megtudják. Ez a lehetőség kizárva."

"De Louis!" Kiáltott fel az anyja. "Segíteni fog rajtad! Tényleg segítene!"

"NEM!"

Szakemberekkel beszélni egyenlő lenne azzal, hogy áskálódnának az agyában, kitalálnák a teljes történetet néhány órán belül. Aztán elmondanák másoknak, persze csak az ő biztonsága érdekében, vagy valami ilyesmi, ezzel egyre több ember megtudná, hogy mi történt a szállodában és... Igaz, volt titoktartás ebben a szakmában, a világ nem tudhatta volna meg, de... Nem tudta volna kezelni, ha mégis. Teljesen tönkrement volna. Szóval szakemberek kizárva. Soha.

Az orvos csak nézte a veszekedést, majd folytatta.

"Vannak más lehetőségek is. Bár inkább nem adnék neked gyógyszereket. Szünetek a munkában, otthon.”Harry csak hallgatta a többieket, de alig értett meg valamit. Gondolkozott. Mikor megkérdezte, hogy ő volt-e az apja? Ki volt az apja? Louis meleg? Elmondta volna neki, nem? De akkor az azt jelentette volna, hogy Louis megcsalta Eleanort, és a göndör egész biztos volt benne, hogy ő nem csaló. Persze, hogy csalt, az idióta játékokban, mint a Monopoly, meg ilyesmi, de ennyi. Nem Eleanort. Louisra jobb szót nem tudott volna mondani, mint a tisztelettudó. Soha nem tudta volna megcsalni őt. Amikor Liam megvádolta, Harry tudta, hogy Liam hibázott, hiszen Louis nem volt csaló. Szóval akkor honnan... Hogyan lett terhes? Kell lennie válasznak! Harry tovább gondolkozott, próbált információt keresni az agyában. Voltak jelek, furcsa pillanatok, mikor furcsán viselkedett, de a válasz rejtve maradt... A válasz itt volt, de nem merte elmondani. Olyan volt, mint egy ajtó. Az ajtó zárva volt, valami borzalmasat rejtve maga mögött. Valami rémes és aljas volt elzárva előle. De ennek semmi értelme! Mi a válasz?! Az igazság?! Mi történt?! Maradni egy kicsit... Ilyesmi."

Harry lassan kizökkent a gondolatai közül, újra az orvosra figyelt.

"Louis, ha a dolgok túl nehezek lesznek neked hátrébb kell tenned egy lépést és pihenned. Ezen a ponton bármilyen súlyos stressz koraszülést okozhat. És az mindkettőtöket megölné."

Louis szemei elkerekedtek. Újra eszébe jutott, ahogyan tehetetlenül, a saját vérében feküdt a padlón és kínlódotta fájdalomtól. Soha nem akarta volna újra átélni azt.

"Rendben..." Suttogta az ölébe nézve.

Dr. Minnie még folytatta, mindenre figyelmeztette, diétáról beszélt, valamint a megfelelő kommunikációról közte és a menedzsment közt.

Jay mindig segített neki feldolgozni az információkat, néha vártak egy keveset, hogy felfogja a történteket. Aztán csak a két nő beszélgetett, Jay elővette a telefonját, hogy felírja a fontosabb dolgokat. Harry aztán az ágy szélére ült, újra megfogta kezét.

"Jól vagy?" Kérdezte halkan.

Louis vállat volt.

"Beszélj hozzám, Boo..."

"Majd később, azt hiszem. Nem tudod, hogy hol a telefonom?" Kérdezte témát váltva.

Aztán a göndör elgondolkozott, próbált visszaemlékezni.

"Oh, a zsebemben volt... Mikor Jay levette a ruháimat..."

Mindketten az anyára néztek, ki még mindig az orvossal beszélt, bár már sokkal nyugodtabb hangulatban.

Miután nézték a nőket egy ideig mindketten egymásra néztek.

"Készen állsz beszélni a többiekkel?"

Louis felsóhajtott. "Nem igazán."

"Nem kötelez rá senki."

Az idősebbik összefonta az ujjait Harryével, ahelyett, hogy csak fogta volna azt.

"Tudom Harry. De megérdemlik, hogy tudják, mi történik."

A göndör a kezeikre pillantott, majd újra Louisra. Végigmérte, sápadt volt, kimerült, haja csapzott, az ajkai szárazak... És még így is annyira feltűnően gyönyörű volt. Nagyot nyelt, mielőtt lenézett volna a pici dudorra a hasán.

"Hozzáérhetek...? Úgy értem... Megint...?"

Louis egy percre elcsendesedett, csak bámulta Harryt. Eltartott egy ideig, mire válaszolni tudott, nem igazán tudta, hogy mit mondjon, szóval egy kis bólintással megoldotta. A göndör elengedte a kezét, mielőtt lassan arra húzta volna, ám a fiúra nézett, mielőtt még óvatosan a pocakjára tette volna a kezét. Harry megmozdította a kezét, majd végül egy ponton megállapodott, előrehajolt, homlokát megtámasztotta rajta.

"Szia..." Suttogta.

Louis tágra nyílt szemekkel bámulta, mielőtt remegő kezét végigfuttatta volna a göndör tincseken. Annyira furcsa volt neki. Fogalma sem volt róla, hogy mit érzett... De a szíve olyan gyorsan vert.

Hirtelen meghúzta kissé a haját, felhúzta, így tudta bámulni őt. A göndör már éppen kinyitotta a száját, hogy megszólaljon, de tekintete elakadt Louis szemeiben. Annyira gyönyörűek voltak, tágra nyíltak és világosak, de az is feltűnt neki, hogy Louis mennyire remegett. Az idősebb lassan magához húzta, összeérintette a homlokukat.

"Akarod, hogy abba hagyjam?" Kérdezte Harry, utalva arra, hogy kezét még mindig a hasán tartotta.

"Nem..." Suttogta.

Egy jó ideig még így maradtak, Louis ugyan nehezen lélegzett, miközben Harry a pocakját simogatta.

Aztán elváltak, hogy csak bámulhassák egymást. Harry hüvelykujjával lesimított egy könnycseppet Louis arcáról, amiről ugyan nem is tudta, hogy kifolyt. Megmozdította a kezeit, hogy ledörzsölje arcáról a könnyeket. Egyáltalán miért sírt? Felhúzta a hálóingét, arra használva, hogy a többit felitassa, mielőtt felnézett volna Harry könnyező szemeire és rózsaszín arcára.

"Jól vagyok..." Motyogta.

Harry egy percig értetlenül nézett rá, majd bólintott, aztán mindketten megfordultak, Jay és Dr. Minnie bámulták őket. Jay mosolyogva, míg az orvos inkább meglehetősen szúrós arckifejezéssel.

"Remek. Harry majd valószínűleg kijön, hogy jelezze, ha bemehettek. Várjatok addig, kérlek." Mondta. "Jay?"

Az anya közelebb sétált hozzá, elhagyták a folyosót.

.

.

.

"Majd ha készen állsz, akkor szólok nekik."

Louis felsóhajtott, mozgolódott, hogy a hátát a párnának döntse. A göndör leszállt az ágyról, így fel tudta húzni magára a takarót.

"Azt hiszem, hogy most behívhatod őket."

"Louis... Normális válaszra van szükségem." Nyöszörgött Harry.

"Jó... Rendben Hazza."

"Oké." Válaszolt mosolyogva.

Fordult meg és kiment, körbenézett, mielőtt megpillantotta a kis csoportot.

"Egy rohadt szót sem mondtál erről az egészről és mi rohadtul leszartunk téged 2 teljes hétig! Ki az az idióta rohadék, aki figyelmen kívül hagyja a várandós barátját?! Tudod, hogy mennyire faszkalapnak érzem most magam?!"

Mindannyian csak Louist bámulták, a reakcióját várták. A legidősebb a fekete hajút bámulta, mielőtt hangos nevetésben tört ki és kinyújtotta felé a kezeit, hogy átölelje. Zayn odarohant hozzá, szorosan magához ölelte, megpróbálva vigyázni a csövekre a kezében.

"Annyira seggfej vagy Louis!" Nyöszörögte a kórházi ingébe bújva.

"Te meg egy fasz vagy, nem? Összeillünk." Válaszolta szorosan ölelve magához.

Aztán hallotta a fekete hajút szipogni, így szorosabban ölelte magához.

"Zayn... Ne sírj. Jól vagyok. Ssssh, Zayn."

"Azt hittem, hogy meg fogsz halni... Az én drága bűntársam..."

Aztán Louis más szipogásokat is hallott, felnézett, mindenki közel volt már a zokogáshoz.

"Fiúk... Jól vagyok. Fiúk ne... Ne sírjatok..."

Aztán ő is elsírta magát.

"Annyira sajnálom fiúk..." Zokogta. "Én... Én csak nem... Istenem... Nem tudok beszélni se..."

Intett a többieknek, hogy jöjjenek oda, néhányan székeket vittek oda, mások a zsúfolt ágyra ültek, aztán voltak akik a földre, mindannyian zokogtak.

"Annyira idióta vagy!" Kiáltott fel Liam.

"Tudom..."

"Picsába..." Nyüszített Liam az arcát a kezeibe temetve.

Eleanor közelebb sétált hozzá, ujjait végigfuttatta a fiú haján, hiszen a kezei Zaynel voltak elfoglalva.

A lány elmosolyodott a könnyein át, ő pedig visszamosolygott rá, mielőtt Harryre pillantott, aki csak figyelte őket. A mosolya viszont picit alábbhagyott, ahogyan látta a göndör arckifejezését. Nem tudta megfejteni...

Egy ideig még így maradtak, mire sikerült megnyugodniuk egy kissé, bár ez három alkalommal kudarcba fulladt, hiszen valaki mindig újra és újra sírni kezdett, a többieket is arra késztetve.

A fekete hajú akkor húzódott el végre barátjától, szemeit törölgette.

"Annyira boldog vagyok, hogy élsz." Suttogta.

"Én is..."

Zayn a szemeit forgatta, mielőtt egy gyors puszit nyomott volna arcára.

Az egész szobára csend borult, néha szipogással megtörve azt.

Majd végül a szöszi törte meg a csendet.

"Várj, most akkor azt a gyereket te kénytelen leszel a hátsódon keresztül megszülni? Vagy a… Férfiasságod…?" Kérdezte hirtelent.

Mindenki döbbenten fordult felé és ránéztek, végül Louis is, tátott szájjal nézte a szőkét.

Danielle vihogni kezdett, mire mindenki hangos nevetésben tört ki.

"Ssssh, srácok..." Motyogta Harry a kuncogás közepette. "Csendben kellene maradnunk..."

Louis a hasát fogta nevetés közben, a göndör pedig csak mosolygott, ahogyan nézte. Már sokkal jobban nézett ki. A szemeibe újra fény költözött, bőre szebb volt. Olyan szép, ahogyan már megszokták.

Igen, minden rendben volt.

"Niall... Ötletem sincs. Komolyan, most akkor ki kell szarnom azt a gyereket?"

Danielle és Eleanor egymásra pillantottak. Azt a babát még mindig valahogy máshogy emlegették, mint ami volt.

"Képzeld el a szülő asztalon való trónolást, hogy könnyebb legyen." Nevetett Zayn.

"Szerintem sokkal fájdalmasabb lesz annál."

"Székrekedés?" Kérdezte Liam, mire mindenki nevetésben tört ki.

"Vajon a hashajtó segítene a szülésen?" Kérdezte Harry.

Niall visított, a kezeit már az oldalára kellett szorítania, teljesen vörös volt már.

"Ewwww... Nem Harry..." Nyögte Louis elszörnyedve.

A göndör duzzogni kezdett, a másik pedig dobott felé egy csókot.

"De... Gondolom, hogy kénytelen lesz úgy... Végül is...Felrobbanna, nem?"

Mindannyian elsápadtak Liam válaszán.

"Ne gondolkodjunk ezen, jó...? Köszönöm." Mondta Louis félénken.

Mindannyian elcsendesedtek egy pillanatra, majd újra Niall törte meg a csendet.

"Farokrobbanás....."

Aztán mindannyian újra nevetésben törtek ki, próbáltak csendesíteni magukon.

"Annyira hiányoztatok srácok. Köszönöm, hogy eljöttetek meg minden..." Mondta Louis miután sikerült végre megnyugodnia.

"De Louis... Hol máshol lennénk?" Kérdezte Danielle.

A fiú elpirult, lenézett a kezeire.

"Imádlak titeket." Motyogta, a többiek pedig viszonozták a szavakat neki mosolyogva.

"Megérinthetem a hasad?" Kérdezte Zayn.

Louis ránézett, beharapta az ajkát, még mindig nagyon fura érzés volt számára, de bólintott, a fekete hajú pedig odahajolt és óvatosan megérintette.

"De...Olyan kicsi..." Suttogta.

"Nemsokára akkora leszek, mint egy ház..."

Mindannyian nézték, ahogyan Zayn bámulta a pocakját, széttárta rajta az ujjait.

"Miért nem szóltál nekünk, Louis?" Kérdezte Liam halkan.

Zayn elcsendesedett, majd hátra húzódott.

Louis egy percig csendben ült ott, gondolkozott, hogy mit mondhatna.

"Én...Én féltem, azt hiszem... Úgy értem... A világ legnépszerűbb fiúbandája vagyunk... Engem meg felcsináltak..Mindent tönkretett volna..."

"Szó sincs erről, Louis."

Az idősebb fiú ekkor Niallre kapta tekinetét.

"Nem rontottál el semmit. És semmi sem fog tönkremenni. Túl fogunk lépni ezen."

"De már kiléptem, nem? Nem igazán kell--"




"Kuss. Velünk fogsz maradni." Tette hozzá Zayn. "Nem lennénk a One Direction nélküled, akármennyire nyálasan is hangzik. Az a szipirtyó volt idióta a találkozón."

"De kell... Én nem tudom... Srácok, felcsináltak és... Egy fiúbanda része vagyok. Ez az egész hülyeség."

"Nem vagyunk már így is hülyék? Túl fogunk lépni rajta." Csicseregte Harry a saját székéről.

"De mi van, ha minden pokollá fog változni?"

"Akkor együtt csináljuk végig." Válaszolt Liam mosolyogva.

Niall Eleanorra pillantott, mielőtt Louisra, a száját szólásra nyitotta. Danielle észrevette, volt is egy olyan érzése, hogy mit akar kérdezni, de azt is tudta, hogy Louis erre még nem állt készen. Gyorsan intett neki, hogy ne mondjon semmit. A szöszi zavarosan nézett a lányra, ki megrázta a fejét jelezve, hogy ne mondjon semmit. Az ír fiú csak bámulta, majd bólintott.

"Köszönöm srácok... Hogy kiálltok mellettem meg minden..." Suttogta.

"Oh, csend már. Imádunk, te buta." Nyüszítette a göndör megfogva a kezét.

A hangulat hirtelen komorrá változott, mind csendben ültek ott és gondolkoztak.

És akkor mindenféle figyelmeztetés nélkül kinyílt az ajtó, Jay és Dr. Minnie léptek be rajta, visszatérve a beszélgetésből. Mindannyian megugrottak, mielőtt rájuk néztek volna.

"Hogy vagy?" Kérdezte az orvos rájuk mosolyogva.

Louis hirtelen felkapta a fejét.

"Doctor Minnie! Az a gyerek a seggemen fog kijönni!?"

A nő szemei elkerekedtek a döbbenettől, de épp elég volt ahhoz, hogy megforgassa a szemeit nevetve.

Harry végignézett a barátain, valamint az ő Louisán, a boldog, a nevetéstől vörös arcán.

Igen, minden tökéletes volt.