10. rész

Sziasztok! Na akkor gondoltam tartsunk gyereknapot talán Mr. Malik születésnapja alkalmából, -fogjuk rá- de ki tudja, szóval 3 részt hoztam a hétvégén. Sok boldogságot és jó olvasást hozzá! Valamint persze sok boldog születésnapot a hercegünknek

Raven Agrippa

Egy szobában állt. Semmi nem volt ott egy tükröt kivéve. Közelebb lépett, a tükörképét bámulta. Meztelen volt, az egyetlen dolog, ami volt rajta egy fekete nyakörv volt egy hosszú vastag lánccal.

Éppen nyúlt, hogy megérintse, de a láncok hamarabb zörögni kezdtek, mintha valaki megérintette volna őket. Lassan közelebb húzta, vakon ki egy ajtón, egy homályos folyosón. Nem is volt hideg, de meleg sem.

Semmit sem érzett. Semmi félelem, semmi aggódás, semmi félelem. Semmi.

Lassan követte azt, aki a láncot húzta, míg egy szobába nem ért volna.... Szállodai szoba...Olyan ismerős.

Keresni kezdte azt, aki a láncot rángatta, mikor két kar átölelte hátulról, felemelte, majd az ágyra dobta.

"Hello, Tommo."

Felismerte azt a hangot.

Aztán utána másztak az ágyba, rányomták arra. Érezte, hogy rángatják a haját, azzal együtt a fejét.

"Tetszik a lánc, nem igaz, Tommo?"

Louis semmit sem szólt.

"Nekem is tetszik. Mert ez egy kis emlékeztető arra, hogy az enyém vagy. Arra, hogy az enyém voltál elsőnek, és senki nem fog olyan érzést nyújtani neked, mint én tettem.

A nyelvét a fülébe vezette, mielőtt a nyakára tért volna.

"Az enyém vagy, Tommo. És semmi amit teszel... Semmi amit érzel... Senki akit szeretsz... Nem változtatja meg."

Kezeket érzett a fenekén, azt, hogy széthúzták azt.

"Csak ha elfelejtetted volna... Itt egy kis emlékeztető..."

.

.

.

Louis zihálva ébredt fel. Felriadt, minden forgott körülötte, a szíve hihetetlen gyorsan vert. Megijedt a személytől, aki mellette feküdt az ágyban. A lélegzete is elakadt, mielőtt gyorsan kimenekült onnan. Csak utána vette észre, hogy Harry volt az.

"Louis?" Kérdezte Harry álmosan.

Az idősebb csak bámult rá egy ideig, mielőtt körbenézett. Szinte azonnal felismerte a szobát.

Nem... Nem nem nem, emlékezett erre a szobára. Miért jött vissza ide? Egyáltalán hogy?

A göndör ekkor ült fel teljesen, aggodalommal mérte végig barátját. Mereven ült ott, levegő után kapkodott.

"Lou?" Próbálkozott újra.

A szoba a szoba a szoba a szoba.

Harry kinyújtotta a kezét, hogy megérintse Louisét, ám ő összerezzent, mielőtt kényszerítette volna magát, hogy ránézzen.

"Harry... Én... Volt egy... Nagyon rossz álmom... Tudnál... Magamra tudnál hagyni egy percre? Csak hogy... Gondolkozzak. Nem fog sokáig tartani, ígérem." Suttogta, próbálta megnyugtatni a göndört, kétségbeesetten kérni egy pillanatot magának.

Egyedül akart lenni.

Harry az ajkába harapott, nyilvánvalóan az ötlet ellen volt, de belenyugvóan bólintott, majd lassan felállt. Egy rövid pillanatra nézett Louisra, mielőtt kilépett a szobából és csendben becsukta maga mögött az ajtót.

Halkan figyelte Harry egyre távolodó lépteit, mielőtt zihálva kifújta a levegőt, amit bent tatott. Kitámolygott az ágyból, ki onnan, ne érj hozzá ahhoz az ágyhoz. Az éjjeliszekrényen volt egy szórólap a szlloda nevével, megragadta azt, olvasni kezdte. Beleborzongott.

Az a szálloda volt.. az a szálloda ahol a baba.... Megfogant.

Nem, nem! Nem lehetett ott... Miért voltak ott...? Eddig még a kórházban voltak. Miért nincs otthon?

El kellett mennie innen, azonnal. Nem maradhatott it... Még hallotta... Azokat a suttogásokat, a nyögéseket, a sírást az ágy felől... A fürdőszoba felől a hányás hangját, a kegyetlen nevetést...

"Mondtam, hogy nem vagyok tolvaj, Tommo."

Louis lélegzete elakadt, kezeit a mellkasára szorította, ahogyan a falnak dőlt. Lélegezz. Ki, be, ki, be, ki, be...

A stressz nem jó. Nem borulhat ki. Ha kiborul, akkor... Akkor belehalhat. A baba... Nem, semmi nem lenne jó, minden rossz lenne és rosszabb és... Nehéz volt még abba is belegondolni, hogy valami ennél rosszabb legyen, hogyan lehetne bármi rosszabb, mint amilyen most...

Aztán eszébe jutott, hogy mi történt, mikor elhagyták a kórházat. Egy fotós megkérdezte, hogy igaz-e, hogy terhes... A kérdés azt jelentette, hogy pletykálkodtak... Arról, hogy terhes.

Pletykák arról, hogy a legnagyobb fiú banda egyik tagja terhes.

Még arra sem volt ideje, hogy kidolgozzon egy tervet, beszéljen a menedzsmentel, hogy kigondoljanak valamit, hogy gondolkozzanak. Az emberek máris... Gyanúsítják őt.

Lecsúszott a fal mellé, felhúzta a térdeit, haját idegesen rángatta.

Mit fog csinálni?

Kopogás hallatszott, Louis pedig felkapta a fejét, hogy a csukott ajtóra nézzen.

"Louis, drágám? Anya vagyok. Harry mondta, hogy felébredtél... Hogy vagy?"

Hogy érezte magát?

Meg akart halni.

Amint ez a gondolat átfutott a fején azonnal lehajolt, hogy megérintse enyhén domború pocaját, ujjait óvatosan rásimítsa.

"Louis?" Kérdezte újra anyja.

Az ajtóra bámult, mielőtt lassan felállt, mezítláb végig lépdelt a szőnyegen, egy mély levegő után pedig kinyitotta az ajtót. Édesanyja állt ott aggodalmasan.

"Szia." Motyogta, hangja megtört.

A nő a homlokát ráncolta, meg akarta érinteni fiát, de ő hátrébb lépett. A keze még a levegőben megfagyott, engedte, hogy leessen.

"Hol vannak a többiek?" Kérdezte figyelmen kívül hagyva a fájdalmat.

Nem tudta megérinteni. Nem ebben a hotelben. El kellett tűnnie.

"Mindannyian... A nappaliban van. Egy egész szép lakosztály..." Válaszolta mosolyt erőltetve az arcára.

Louis bólintott, mielőtt elsétált mellette, különösen ügyelve arra, hogy ne érintse meg. A szoba felé indult, ahonnan a hangokat hallotta. Danielle, Eleanor és a fiúk mind olyan kényelmesen elhelyezkedtek már ott. Mindenki elcsendesült, ahogyan viszont meglátták őt. Harry fel is állt, hogy odamenjen, de Louis megrázta a fejét.

Aztán kikerült mindenkit, megfogott egy széket és tisztességes távolságra húzva tőlük ült le. Jay utána lépett be, leült a kanapéra, figyelmen kívül hagyta a faggató pillantásokat.

"Miért vagyunk itt?" Kérdezte Louis megtörve a csendet.

"Itt kellett maradnunk, amíg kórházban voltál." Válaszolta Zayn, a telefonját az ölébe tette. Világítani kezdett, de nem érdekelte, csak Louist figyelte.

"Miért vagyunk itt most?" Kérdezte körbenézve a szobában, eszébe jutott, ahogyan a kanapén ült, miközben a taxira várt. Az asztalon lévő jegyzet. ‘Mondtam, hogy nem vagyok tolvaj, Tommo.’

"Uhm... Elájultál... És minél hamarabb ágyban akartunk tudni. Őrület volt odakint. Most is az van..."

Igen... Igaza volt. Mivel az a fotós megkérdezte... A terhességéről.

"Lou? Jól vagy? Úgy értem... Tudom, hogy nem vagy a legjobban, de olyan sápadt vagy..."

Nem, nem volt jól.

‘Mondtam, hogy nem vagyok tolvaj, Tommo.’

"Uhm... Igen, csak fáradt vagyok. Mikor mehetünk el...?" Kérdezte, megözsölte izzadó tenyereit.

‘Mondtam, hogy nem vagyok tolvaj, Tommo.’

Louis lehunyta a szemeit, mély levegőt vett, összeszorította és kinyitotta ökleit.

Mikor kinyitotta a szemeit Harry előtte térdelt, kezeivel az ő térdén támaszkodott. Louis ekkor ugrott fel, a szék egyszerűen hátrarepült, ahogy eltántorodott a göndörtől.

"Jézus, Louis!" Kiáltott fel valaki.

"Harry, ne csináld ezt..." Szólt reszelős hangon, maga elé tartotta a kezeit, hogy eltolja magától, ha kell.

‘Mondtam, hogy nem vagyok tolvaj, Tommo.’

Louis gyorsan pislogott, majd megrázta a fejét, próbálta elfelejteni. Nem volt ott nem volt ott nem volt ott.

Eleanor felállt, lassan közelítette meg.

"Louis?" Kérdezte halkan, kezeit feltartotta a béke jelében, hogy nem akarja bántani.

“Kérlek ne gyere közelebb, csak adj egy---”

‘Mondtam, hogy nem vagyok tolvaj, Tommo.’

“Egy percet..”

"Harry, Eleanor, lépjetek hátrébb egy kicsit. Engedjük megnyugodni." Parancsolta Jay. "A többiek is, üljetek vissza. Valami nyilvánvalóan zavarja, és mi csak idegesítjük."
Louis a falnak dőlt, lehunyta a szemeit, a lélegzésre összpontosított. A kezét a homlokára tette, kissé sokkolta az érzés, hogy megcsúszott rajta. Izzadt... Sokat.
'Mondtam, hogy nem vagyok tolvaj, Tommo.'
'Szeretsz sikoltozni, nem igaz?'
'Mindenki szereti a titkokat.’

Jay felállt, besétált a konyhába, kinyitotta a fagyasztót éskivett egy jégkockát, mielőtt visszasétált volna. Louishoz lépett határozottan, aki viszont nem reagált, így megragadta a kezét, szétnyitotta ujjait, beletett egy jégkockát, majd visszazárta az ujjait.

"Ez majd segíteni fog, a hideg---"

Louis hirtelen szakadt ki a gonolatai közül, a kezei reflexszerűen nyíltak ki és engedte el a jegeit. Lepislogott a földre, a kettétört jégkockát figyelte, majd remegő, nedes kezeit, végül anyját.

"Hogy kerültél oda?" Kérdezte Jay suttogva.

Hogy került... Hova? Hova ment? Mivan?

Lassan pislogott, még mindig anyját bámulta, mielőtt mechanikusan megszólalt volna.

"El kell mennem innen."

Jay bólintott.

"Remek. Honnan?"

"Innen...Nem tudok...Kérlek...Bárhova, csak ne ide..."

Jay összeráncolta a szemöldökét, mielőtt körbenézett, emlékezve arra, hogy közönség előtt voltak, rendkívül érintett közönség előtt.

"Oké, Boobear, menjünk vissza a szobába és beszélge---"

"NEM!"

A kiabálástól mindenki megugrott a szobában. Louis vett egy mély lélegzetet, mielőtt folytatta. "Úgy értem... Én... Inkább nem itt. Soha. Szóval..." Harapta el a végét, körülnézett.

A barátai arcából ítélve... Pocsék a meggyőző-képessége.

"Odakint minden pokollá vált. Azért jöttünk ide, mert itt közelebb volt és biztonságosabb egyenlőre, amíg lesz egy kis tömegoszlatoás. Louis, az emberek már---"

"Tudom, Liam. Egy fotós kérdezősködött sétálás közben... Én meg pánikoltam... Aztán megtörtént." Szakította félbe, érezte, hogy kezdi kissé visszanyerni az irányítást, de nem kevésbé kellemetlen a helyzet.

El kellett innen tűnnie.




"Ettől függetlenül... Tényleg nem szeretnék itt lenni, szóval hazamehetnénk? Könyörgök? Sokkal jobban örülnék, mint általában, hogy ott vagytok, de nem akarok itt lenni." Mondta a pulóvere alját rángatva.

Rohadt melege volt, érezte a nedvességet a felsője alatt, zuhanyozni akart, de egyáltalán nem itt. Megint elvesztette volna a kontrollt. Nem tudnának csak egy kicsit rá hallgatni, még akkor is, ha semmi értelme?

Kérlek?

Tényleg el kellett innen tűnnie, a picsába.

"Lou, a biztonságunk érdekében vagyunk itt. A tömeg megőrült. Ráadásul elájultál, ezzel megint kikészítve a fanokat... Pletykák..."

Kikészítette őket. A pletykák a felcsinálásáról már ígyis kikészítették. Olyan undorító vo---

"Sajnálom. Rosszul fogalmaztam. Nem kikészítetted őket, ez volt a legrosszabb amit mondhattam. Úgy értem... Mindenki pánikol, aggódnak miattad... Vagyis... A fanok... A riporterek meg a paparazzik... Hát..."

Louis figyelte Harryt, ahogy beszélt, elraktározta az agyában a tényt, hogy nem mozult közelebb hozzá, teljesen laza testtartást vett fel, hogy ne ijessze el vele. Harry úgy tűnt, hogy tisztában van a ténnyel, hogy totálisan nem a komfort zónájában volt, még ha nem is tudta, hogy miért.

Harry mindig észrevette ezeket a dolgokat.

Louis körbenézett a többieken. Aggodalmas vagy épp zavarodott tekintetek.

Nem értette meg. Egy rohadt hotel miatt borult ki. Úgy érezte, hogy nevetséges, biztos, hogy az volt, de nem tudott segíteni ezen. Még abban sem volt biztos, hogy ez pontosan az a hotelszoba volt-e. Talán az összes lakosztály ugyanúgy néz ki. De ettől függetlenül ugyanazon a helyen volt, ugyanaz a kanapé, a zuhany... A zuhany... A vér... A fehér cucc keveréke...

A WC ahol hányt, remélte, hogy mindent kiadott magából, amit leerőltettek a torkán.

Nagyon nagyon nagyon nagyon el kellett tűnnie innen.

Szóval úgy is tett. Louis elnyomta magát a faltól, aminek nekidőlt és az ajtóhoz sétált, ott hagyva Harryt a mondat közepén. Figyelmen hagyta a döbbent levegőért kapkodásokat, bármilyen zűrzavar is követte őket, csak a csupasz lábaira összpontosított, ahogy haladt végig a folyosón. Azon a folyosón, ahol akkor is végig kellett vonulnia. Szégyenkezve.

Az ő 'Olyan hülye voltam, hogy engedhettem, hogy ez megtörténjen' szégyen sétáján.

Észre sem vette a biztonsági őröket, mielőtt beléjük ütközött volna. Louis nagyokat pislogott, a lábairól a magas férfire nézett, ösztönösen hátrébb lépett egyet.

Nem ismerte ezt az egyet. Végignézett rajta tetőtől talpig, mielőtt látta a nevét és a szálloda logoját.

Akkor szállodai biztonsági őr.

"Mr. Tomlinson, megkértek, hogy ne engedjek senkit elhagyni ezt az emeletet." Mondta a férfi idiótán nézve végig rajta.

Klassz volt meg minden, az az ember teszi a dolgát, hogy megvédje őt, ami különben lehetetlen volt. El sem tudta képzelni, hogy milyen lett volna visszamennie egy olyan helyre, ahol korábban fogva tartották, mégha nem is börtön volt. Nem volt képes itt maradni.

"Nem maradhatok itt." Válaszolt, mozdult, hogy elmenjen a férfi mellett, ám az megragadta a vállát.

Louisnak még az akkor nem létező ereje is visszatért, hogy eltolja magától.

"Ne érj hozzám!" Kiabált az őr döbbenetére.

Nem ez nincs rendben. Ne érj hozzá, kérlek. Soha. Ezen a helyen nem. Nem. Ez egy pokol. El kell tűnnie.

Megfordult, hogy a másik irányba induljon, de csak azt érte el, hogy másba ütközött.

Louisnak a lélegzete is elakadt, fel akarta emeln a kezeit, de gyorsan meg is állt, ahogyan két erősebb kéz tapadt határozottan a csuklójára. Egy pillanatig még küzdött ellene, mielőtt felnézett az aggódó zöld szemekbe.

Harry. Ez csak Harry. Az ő Harryje. Ne pánikolj.

"Nézz rám, Louis."

Engedelmeskedett.

"Mély levegő."

Louis meg tudta csinálni. Louis tudott mélyen lélegezni. De nem tudott itt maradni, nem ebben a hotelben.

A göndör lassan elengedte a csuklóját, ehelyett megragadta a tarkóját, magához húzta, összenyomta a homlokukat.

"Mondd, mire van szükséged? Mndd, miért érzed így magad?"

"Nem szeretem ezt a hotelt, Harry. El kell mennem innen."

Harry össze volt zavarodva, de nem mutatta ki.

"Miért? Mi a baj ezzel a hotellel?"

Még egy kérdés, amit nem válaszolhatott meg. Még egy titok. Úgy utálta már...

"Én...Én nem mondhatom el, csak el kell mennem. Kérlek, Harry, kérlek... Könyörgöm neke---"

"Soha nem kell könyörögnöd nekem semmiért, Louis. Szeretlek, emlékszel?"

Louis teljes csendben állt ott, fogalma sem volt, hogy hogy reagáljon. Túl sok dolog történt a fejében, a testében, vele...

"Tudom, hogy nyugtalan vagy, minden rendben." Mondta, ahogyan visszanézett a többiekre, akik néhány méterrel mögöttük voltak. Ez után határozottan folytatta. "Megtaláljuk a módját, hogy gyorsan eltűnjünk innen és hazamenjünk."

Ez után visszafordult Louishoz.

"Hazamegyünk, jó? Aztán megkapod a megfelelő pihenést, amit megérdemelsz."

Az idősebb csak bámulta, mielőtt hagyta magát pihenni kicsit. A vállai leestek, engedte magát rendesen levegőhöz jutni, elengedte magát.

Oké, rendben van. Harry meg tudja csinálni. Louis lehunyta a szemeit, felvezette a kezeit a göndör fürtök közé, beletúrt az ujjaival.

"Igen, nos... Inkább Louis és Harry lakásán akarunk lenni. Már pár napja itt vagyunk ebben a szarban, nem? Biztos vagyok benne, hogy ki tudjátok találni, hogy hogy szedjetek ki innen gyorsan, és juttassatok el hozzájuk, nem? Mivel Louis nem érzi jól magát itt, nekünk meg parancsba adták, hogy olyan kényelmessé kell tennünk neki a dolgokat, amennyire csak lehet. Szóval ha neki nem jó itt, és nem akarjátok, hogy megint kórházba kerüljön, akkor TI seggfejek kiszedtek innen minket, gyorsan..."

Louis megfordult, hogy Zaynre pillantson, aki épp a folyosón állt, telefonált. A tekintetük még éppen találkozott, mielőtt Zayn újra a menedzsmentre koncentrált volna.

"Rendben, igen. Szó mi szó, nem érdekel SEMMI, mivel úgy kezelni a testvéremet, mint egy kalap szart rossz dolog. Nem szarhatjátok le az érdekeit. Szóval kaptok tíz percet---"

Louis összerezzent, hiszen tíz perc nagyon sok idő volt arra, hogy itt üljön ezen a szar helyen...

"Faszt, öt percet. Öt perc, hogy kitaláljatok valamit. Én---"

A telefont abban a pillanatban kivették a kezéből és Jay vette a kezébe. Zayn azonnal tett egy lépést hátra, hiszen a dühös Loui is rémes volt, de legalább 70%-ban biztos volt abban, hogy az anyjától örökölte.

"Ide figyeljen, uram. Jay vagyok, Louis anyja. Igen, a fiam rossz időkön megy keresztül és ahogyan hallottam önök csak rosszabbá tettek mindent. Ha rajtam múlna váltanék 1-2 szót maguk aljas seggfejekkel, de a fiam sokkal kedvesebb annál, mint ahogy maguk kezelték őt, szóval összességében áldják őt, amiért még nem téptem önöket darabokra. A fiam fáradt és kényelmetlenül érzi magát itt, haza akar menni. Szóval így is lesz. Kevesebb mint öt perc. Világos?"

Azzal letette a telefont és Zaynhez fordult.

"Sajnálom, drágám, én---"

"Nem nem, semmi baj anya." Nevetett a fekete hajú visszavéve a telefont, majd Louishoz fordult.

"Ha nem történik valami gyorsan, akkor hívunk neked egy taxit és páran majd várunk itt. Perriet is felhívtam... Elmondtam neki mindent, de tudod, hogy Perrie jó fej, és bíhatsz benne. A városban van és felajánlotta, hogy megjelenik az utca másik felében, hogy elvonja rólunk egy kicsit a figyelmet és ki tudunk osonni."

Louis bólintott, a kezeit felé nyújtotta, Zayn pedig közelebb sétált, egy csoportos ölelésbe vonta Harryt és Louist.

"Meg tudjuk csinálni seácok, jó? Bármit nektek."

"Waaaaooo, csoportos ölelés és engem nem hívtatok meg?"

Csapódott Niall beléjük, hangosan nevetve.

"Óvatosan, Niall! A ba---" Liam ránézett az őrre, aki valószínűleg semmit sem tudott, de még mindig arra felé volt valahol, hisz ez volt a munkája.

"Balls... Tudod, hogy... Érzékeny terület és majdnem golyón térdelted Louist..." Fejezte be a mondatot sután.

Mind a négyen Liamre bámultak, mielőtt Louis halkan kuncogni kezdett, ezzel a többieket is a nevetés fázisába rugdosva. Már majdnem sírtak a hangos nevetéstől. Niall az utolsó tag felé nyúlt, őt is behúzta az ölelésbe, ki pedig a karjait a többiek köré fonta.

Elképesztő volt, amit megtettek egymásért. Louis egy olyan helyen volt, ami rémes emlékekkel volt tele, amik valószínű soha nem is fakultak volna el, de teljes biztonságban érezte magát a négy öccse karjaiba csomagolva.

.

.

.

Már lezuhanyzott, evett, de sajnos még nem volt az ágyban. Szerencsére sikerült időben elhozni mindenkit onnan. Nos, egy dühös anya csodát tesz.

Alvás helyett most egy pár új ruhát vett fel. A menedzsment egy rendkívüli ülést hívott össze és Louis nem tagadhatta meg, hiszen ez az egész káosz az ő hibája volt. Így hát felsóhajtott, magára rángatta a farmerét, ám homlokát ráncolta, hisz nem tudta begombolni azt.

Megpróbálta behúzni egy pillanatra a hasát, aztán eszébe jutott, hogy valószínűleg nem fog működni. A tükörhöz ment, hogy megnézze a pocakját. Még pici volt, de még milyen pici. Két kezét gyengéden simította rá.

Valami növekedett ott... Benne. Egy baba.

kopogás hallatszott, Louis pedig megugrott.

"Egy pillanat." Kiabált egy pólót megragadva és magára rángatta.

Egy másodpercre újra a tükörbe pillantott, kissé megnyújtotta magán az anyagot és sóhajtott.

"Gyere be..." Sóhajtott, Eleanor pedig belépett.

"Szia, drága." Motyogta halkan, gyengéd csókot nyomott arcára.

"Szia, El." Válaszolta mosolyogva, miközben másik pólót keresett.

Pedig annyira imádta azt a pólót...

"Nem tudod begombolni a farmered, mi?" Kérdezte, miközben leült az ágyra, figyelte mozdulatait.

"Nem..." Morogta.

"Hány hé---"

"Tíz." Szakította félbe, miután megtalálta Harry egyik pólóját a fiókba gyűrve.

Isten áldja Harryt és a túlméretezett pólóimádatát.

A telefonja megrezdült. Egy üzenet. Harrytől. Aki egyébként csak a földszinten volt..

--Fejezd be a ruháid iránti aggódást - Harry

Louis duzzogott, gyorsan válaszolt.

--Nem aggódok miatta. Egyáltalán. Csak nem jók rám.-Louis

--Csak a 3. hónap körül vagy. Nem olyan rossz, mint hiszed.-Harry

Louis felsóhajtott, leült Eleanor mellé.

--Nem tudom begombolni a nadrágom :( -Louis

--Dat ass ;) -Harry

Louis felhorkant, érezte, hogy elvörösödik. Olyan egy vesztes volt.

"Kivel beszélgetsz?" Kérdezte a lány ujjjait a hajába vezetve.

"Harry." Válaszolta kuncogva begépelve a választ.

Igazán hiányzott neki Eleanor bosszús tekintete.

--Fiatal Harold. Az anyád nem úgy nevelt, hogy ilyen erkölcstelen legyél!-Louis

--Nem, de az igazi férfi tudja értékelni a jó dolgokat, például a seggedet.-Harry

Louis nevetett, mielőtt felkelt és lemondott arról, hogy Harry felsőjét hordja, ehelyett úgy döntött, hogy a saját piros kapucnis felsőjét hordja. Éppen leért addig, hogy a kigombolt farmere ne látszódjon. Nos, tényleg le kell cserélnie a ruhatárát.

"El, idedobnád a sapkámat mögüled, kérlek?" Kérdezte, a lány pedig úgy is tett, Lou pedig elkapta.

Felkapta a sötétkék sapkát a fejére, mielőtt lehajolt és megragadta a VANS cipőit. Már kissé gyorsabban felment a lábára, nem volt olyan duzzadt, mint korábban.

Aztán végre készen állt, hogy elinduljanak a nem tervezett ülése este 10-kor. Felkapta a telefonját, Eleanor pedig a kezét fogta meg, összefűzték az ujjaikat és kisétáltak a szobából.

Meglehetősen lassan mentek végig a folyosón, majd a lépcsőn, ahol a többiek voltak. Danielle nem volt itt, próbára kellett mennie. Louis az anyját kereste, de nem találta.

"A konyhában van Niallel."

Erre Harryre pillantott, ahogyan a kanapén feküdt, a pólója kissé felcsúszott. A farmerja alig a csípőjéig volt felhúzva, így szépen kilátszott boxerének teteje és ... A v-vonala. Ekkor az idősebbik felpillantott éppen elkapva a göndör pillantását. Harry megnyalta az ajkát, mire viszont Louis elpirult, elengedte a lány kezét és a konyhába ment.

Eleanor és Harry végre szemtől szemben voltak, a göndör felült, a lányhoz sétált és a fülébe suttogott. "Meg tudod ezt csinálni vele?" S azzal utána ment a konyhába.

Eleanor nézte, ahogyan elment, kezeit ökölbe szorította, mielőtt kiviharzott volna a nappaliból. Liam és Zayn, akik a fotelekben ültek tátott szájjal nézték egymást.

Mi történt?

A konyhában Jay éppen teát öntött egy termoszba, cukrot és citromlét adott hozzá. Niall a pulton ült, épp egy szendvicsen csámcsogott.

Az ír fiú elmosolyodott, ahogyan meglátta Louist, majd bólintott Harrynek, aki pár másodperccel később követte. Jay megfordult és a fiára mosolygott, puszit nyomott az arcára, amit ő viszonzott is. A kezébe nyomta a termoszt, a férfi pedig jóízűen kortyolt bele.

"Paul kint vár titeket a kocsiban." Mondta.

"Rendben." Motyogott Louis, megmerevedett az érzésre, ahogyan valaki kezeit érezte a csípőjén, aztán rájött, hogy csak Harry volt.

Öntudatlanul dőlt hátra az érintésbe, észre sem vette a gyors pillantást, amit Niall és Jay cseréltek.

"Hoztam egy táskát, szóval körülbelül két napig maradok, ha nem bánod. Anne van addig a lányokkal."

Louis szemei elkerekedtek.

"Tényleg? Egész idő alatt velük volt és lesz? Ez nagyon kedves tőle."

"Ugyan kérlek Lou, ismered az anyámat." Motyogta Harry megcsiklandozva az oldalát.

"Ki fog lötyögni a tea!" Kuncogott Louis.

"Igen, mikor rájöttem, hogy ez nem épp egy rövid kirándulás lesz, megkérdeztem, hogy megtenné-e nekem. Azt mondta, hogy már eleve becsomagolt erre az esetre."

Nézett le az anyja a telefonjára, majd elmosolyodott.

"Lottie és Fizzy panaszkodnak, hogy nem válaszoltál az SMS-eikre."

Aztán a fia kezébe nyomta a telefont hogy megnézze az üzenetet, ő viszont duzzogni kezdett.

"Nem igazán tudom mit mondjak..."

Jay megértően mosolygott rá.

"Tudom drágám, de ne feledd, hogy megérdemlik, hogy tudósítsd őket a média előtt. Most viszont indulnotok kéne. Késni fogtok... És késő van. Inkább azt mondanám, hogy maradj itthon és pihenj, de van itt néhány dolog, amit előtte meg kéne beszélni."

Louishoz lépett, gyorsan adott még egy puszit az arcára.

"Én nem is kapok puszit?" Duzzogott Niall.

Jay megforgatta a szemeit nevetve, majd Harryét is, aztán kiment a konyhából. Zayn szinte azonnal belépett viszont, azonnal Niall felé vette az irányt. Hihetetlen gyors reflexekkel ragadta meg Niall maradék szendvicsét és tömte be a szájába.

"Zayn te fasz!" Kiáltott fel a szőke, leugrott a pultról és üldözőbe vette a feketét, aki már rég kint volt akkor a konyhából.

Louis és Harry figyelték őket, mielőtt az alacsonyabb eltávolodott volna, Niall korábbi helyére telepedett. Harry követte, megállt előtte, Louis pedig széttárta a lábait, hogy legyen helye. S nem is vették észre, de máris a lábai között állt, csak meredtek egymásra. Az idősebb fiú kezei remegni kezdtek, így szorongatni kezdte a termoszt, ujjai elfehéredtek.

"Hogy érzed magad?" Kérdezte a göndör vékonyabb hangon a normálisnál.

"Idegesen...Félek...Fáradtan..."

"Ne legyél."

Louis sóhajtott.

"Hogy is ne lehetnék? Elbasztam mindent, mert olyan hülye vagyok, hogy meger-- terhes lettem. Teherbe estem."

Harry összeráncolta a szemöldökét.

"Várj, mit mondtál előtt---"

Louis letette a termoszt, gyorsan közelebb húzta magához a göndört, a pólója alá csúsztatta a kezét, a hasát kezdte el simogatni.

Harry lélegzete megakadt, de bent is maradt.

"Szerencsés vagy. Neked megmarad az alakod." Motyogta.

Végignézte, ahogyan ezzel a cselekedetével elfeledteti Harryvel, amit az előbb mondott. Remek. Sikerült.

"Ne aggódj Louis. Jól fogsz kinézni."

Az idősebb felnevetett, próbálta a keserű hangnemet magában tartani.

"Tényleg úgy gonolod, Harry? A rajongók rám fognak nézni, és azt gondoljáák, hogy bálna vagyok. Sosem voltam igazán vékony és most---"

"Nem."

Louis megdermedt a szigorú pillantásra.

"Nem érted meg, igaz? Azt, hogy milyen gyönyörű vagy." Folytatta a magasabb zaklatottan.

"Néha szinte évekkel előtted felébredek és csak kimegyek az erkélyre, hogy a napfelkeltét nézzem. Aztán visszajövök, és csak azt látom, hogy a takaróba bújtál, és azon kezdek el gondolkozni, hogy miért hagytam ott ezt a gyönyört valami sokkal kisebb értékűért."

Louis halkan, lassan vette a levegőt, a szemei elkerekedtek.

"Már jártunk az egész világon, láttunk elképesztő dolgokat, de aztán csak vetek rád egy pillantást, és semmi nem fontos, amit előtte láttunk, mert semmi nem fogható hozzád."

Louis nem tudott ellenállni a kitörő könnyeinek. Ezúttal nem. Nem akkor, mikor a göndör ilyeneket mondott neki.

"Louis... Én nem... Tudom leírni, hogy mennyire szere---"

"Fiúk készen álltok? Indulnunk kellene."

Mindketten megugrottak, ahogyan meglátták Eleanort a bejárati ajtónak támaszkodni. Louis fásultan bólintott, még mindig nem fogta fel, amit mondtak neki. Harry néhány lépést tett hátra, a cipőjét bámulta, miközben a lány Louishoz sétált.

"Én most elmegyek, jó? Nagyon sok munkám van. Aztán majd mondd, hogy hogy ment."

Louis bólintott, még mindig messze járt a gondolataiban, akkor is, mikor Eleanor puszit nyomott arcára búcsúzás képp. A csinos barna hajú lány még Harryre pillantott, mielőtt elment. Furcsán nézett.

Mindketten csendben voltak egy percig, mielőtt Louis megtörte azt.

"Komolyan gondoltad... Amit mondtál...?"

A göndör felpillantott a cipőjéről.

"Természetesen."

Louis lemászott a pultról, halkan Harry elé sétált, szorosan magához ölelte.

"Én is szeretlek. Nem tudom, hogy mi lenne velem nélküled, Harry..."

A göndör is átölelte őt, Louis viszont csak rámosolygott, majd hátrébb lépett és megfogta a termoszát.

"Mennünk kellene. A fiúk biztos kíváncsiak, hogy hol a fenében vagyunk már."

Fordult meg, s már ki is ment egyedül hagyva Harryt a konyhában. Ő lassan a göndör fürtjeibe túrt, hangosan felsóhajtott. Nem, Louis még mindig nem érti.

.

.

.

Az út viszonylag csendben telt el, mindenki a saját gondolataiban veszett el, s mielőtt még rájöttek volna, máris a konferenciateremben ültek. Louis idegesen dobolt a térdén, mielőtt megtörték volna a csendet.

"Hogy a fenébe estél teherbe?"

Mind az öt fiú üresen pillantott a férfire, aki a kérdést tette fel, az arca vörössé vált, mielőtt idegesen sóhajtott.

"Tudod, hogy hogy értem."

Loui oldalra pillantott mielőtt válaszolt volna.

"Én... Sexeltem egy... Férfivel..."

"Azt hittem, hogy Eleanorral vagy. Mikor jöttél rá, hogy mégis meleg vagy?"

"A közhiedelemmel ellentétben, Will, sexelhetsz egy másik nemmel anélkül, hogy megváltoztatnád a sexualitásod." Szólalt meg Harry, arca üres volt, ám hangja jeges.

Mindenki felegyenesedett a helyén.

"Bár nem titok, hogy te inkáb... a saját nemedhez vonzódsz, Mr. Styles... Viszont jobbat vártam Mr. Tomlinsontól."

Louis lepillantott. Igazság szerint ő is jobbra számított magától. Azt hitte, hogy ennél okosabb és erősebb.

"Ki szivárogtatta ki?" Kérdezte Niall a homlokát ráncolva.

"Egy nővér. Kapott egy vaskos csekket is ezzel kapcsolatban, amit köteles lesz befizetni három napon belül."

"Nos, legalább jó is vagy valamire." Viccelődött Liam az orra alatt.

Mindenki kuncogni kezdett, nem számítottka erre Liamtől.

"Viselkedjetek, fiúk."

Mindannyian SImonhoz fordultak.

"Bocsánat, késtem. Elfoglalt ember vagyok, mint tudjátok."

Aztán a dolgok újra komollyá változtak. Mind nézték, ahogy Simon elfoglalja a helyét, hátradől a székben, szemügyre vesz mindenkit.

"Először is, Louis. Most újra a bandában vagy. Ami engem illet, nem is hagytad el."

Louis nagyot nyelt és bólintott.

"Remek. Akkor nézzük, beszéljük meg a dolgokat, tegyünk mindent jobbá."

"Hogyan lehetne ez jobb? Ő terhes! Csak rosszabb lesz!"

"Hát Jenna, ez itt a feladat. Hogy kitaláljuk, hogyan lehetne jobbá tenni. Remélem, hogy jól fogod végezni a dolgod a saját érdekedben."

"Oltás." Suttogta Zayn, a többiek pedig küzdöttek, hogy elrejtsék a mosolyukat.

"Louis."

A fiú megmeregedett.

"Igen, uram?"

Simon értetlenül nézett rá.

"Igen, Simon bácsi?"

"Mióta tudod, hogy terhes vagy?"

"Úgy... Három hete."

Simon bólintott.

"És a többiek?"

"Addig nem tudták, amíg kórházba nem kerültem. De Harry azt mondta, hogy már egy héttel a baleset előtt is tudta. Bár nekem nem mondta el, hogy tudja."

"Az apja tud a terhességről?"

Louis megpróbálta a legjobb 'semleges' arckifejezését nyújtani.

"Nem."

"Nem is lesz rá szükség. Semmit nem tehet a gyerekéért. Soha nem is jöhet a közelébe, és ha mégis, akkor beperelem."

Mindannyian Louisra kapták a tekintetüket, ahogy újra megszólalt. Sosem hallották még így beszélni valakiről. Kegyetlenül...

"Louis---"

"Nem. Nem érdekelnek a jogok, meg az eljárások. Nem lesz beleszólása a gyerek életébe. És igen Simon bácsi, megtartom a gyereket."

Simon felsóhajtott.

"Ez nem olyan egyszerű, ahogy gondolod, Louis."

A fiú idegesen csikorgatta a fogait.

"A dolgok sosem egyszerűen, de nem érdekel. Nem veszem fel vele a kapcsolatot."

"Miért nem? Attól, hogy talán veszekedtetek nem fosztja meg a szülői jogától." Szólalt meg valaki más az asztaltól.

Louis az asztalra csapott maga előtt, felállt, a termosz pedig hangosan csattant a földön, szerencsére zárva.

"Nem. Érdekel."

Nem, ők nem értik. Egyikőjük sem. És nem mondhatja el nekik. Még nem volt azon a ponton, hogy elmagyarázhassa nekik. Túl kétségbeesett volt, mikor elmondta Eleanornak és Daniellenek. De... Zaynre, Niallre, Liamre és... Harryre nézni és a szemükbe mondani, hogy... Megfertőztél. Elmondani ezeknek az embereknek az asztalnál, akiket egyáltalán nem érdekelte volna... Látni azt a csalódottságot Simon szemeiben...

Nem.

Soha.

Egy pillanatig csend volt, majd Simon újra folytatta.

"Legalább el tudod mondani, hogy ki az, szóval beszélhetünk vele mi? Így nem lepné meg a jövőben. Csak azért, hogy készek legyünk rá?"

Mondd el, hogy ki az. Louis szinte elnevette magát. Hiszen ő sem tudta!

És pont ez ölte meg legbelül.

Az az ember tönkretette az életét, még azt sem tudja, hogy hogy néz ki. Hogy lehetne ez tisztességes? Valaki bántotta, és semmit nem tudsz róla, csak a hangját ismered?

"Nem." Válaszolta hidegen, mielőtt visszaült és mérgesen nézte a kezét.

Ez a találkozó rémes volt. Remélhetőleg nem csinálnak belőle rendszert.

"Beszéljünk másról... Uhmm... Mit tervezel mondani a sajtónak?"

"El kell rejtenünk. A rajongók nem tudatják." Szólalt me valaki.

Zayn felhorkant.

"Nem lesz vékonyabb, ha erre vágysz."

Louis Zaynre pillantott, akiből ezzel egy vigyort és köhögést váltott ki.

"Igazán vicces vagy, Zayn. És nem felejtem el, ahogy korábban telefonon beszéltél. Majd foglalkozunk vele máskor."

A fekete egy bájos mosolyt küldött feléjük.

"És tekintve azt amit mondtál, el kéne rejteni, amíg tudjuk---"

"És mégis mit tehetne? A fanok gyanakodnak. Nagyobb ruhák? Azok csak még jobban elhitetnék velük." Szakította félbe Niall.

"Köszönjük Niall. Sajnos nem kértük a véleményedet."

“Nos, bocs bazdme---”

"Sssh, Niall. Csak ideges, mert elveszítheti az állását." Vigasztalta Louis gúnyosan, ahogy Jennára pillantott. Az a nő seggfej volt.

"Nos, mit gondolsz, oh bölcs, mit kéne tennünk, hisz első helyen te vagy az egész káoszért a felelős?"

"Én... Talán csak elmondani nekik. Ez... A rajongóink nem hülyék. Látják a dolgokat... Tudnak dolgokat... Gyorsabban kitalálják a dolgokat, mint valaha is gondoltam, máris hackelik a kórházi feljegyzéseket. Lehet, hogy jobb lenne, ha tőlem tudnák meg."

Mindenki elsüllyedt egy kissé.

"Nem, azt hiszem, hogy még egy kicsit várnunk kellene." Szólalt meg Will, belefáradt, hogy csendben üljön ott.

"Legalább addig, amíg biztosak nem leszünk benne, hogy nem veszítenénk el rengeteget közülük. Először ezen kellene gondolkoznunk."

"Csak megerősítésre várnak." Mondta Liam.

"Adjunk pár napot."

Louis hátradőlt a székben, elővette a telefonját és a twitterre kattintott. Az említései megkergültek, szinte az összes trend téma róla szólt, voltak képek róla, ahogyan Harry karjaiba ájult, és arról is, ahogy az anyja a paparazzival kiabált.

Őrület.

"Louis, figyelsz?"

Gyorsan kapta fel a fejét.

“Igen…”

"Várni fogunk egy kicsit, hagyjuk Lounak, hogy szerezzen pár ruhát, amik elrejtik a dolgokat. Várunk addig, amíg nem lehet elrejteni a---"

"Nem, ez nem jó ötlet... Mérgesek lenné---"

"Végső válasz, Louis."

Louis körülnézett, mielőtt a szemei Simonon akadtak volna meg.

"Simon bácsi, nem tudom addig elrejteni. Túl hosszú idő... Nem megy." Könyögött, Simon pedig sóhajtott.

"Rendben. Fiúk, ti elmehettek. Mi majd maradunk és megbeszéljük a többit. Emlékezzetek, ne menjetek twitterre, ne csináljatok semmi feltűnőt. Maradjatok csendben egy kicsit."

Louis állt fel elsőnek, kiment egy szó nélkül. A többiek követték, motyogtak pár búcsúzó szót. Paul a folyosó végén várta őket.

"Jól vagytok, fiúk?" Kérdezte aggódva.

Mindannyian bólintottak, Paul pedig fáradtan bólintott, a kisbuszhoz siettek. Csakúgy, mint korábban, az út most is csendes volt, a fiúk gondolkoztak. Louis az ablaknak támaszkodott, fáradt volt, érezte a többiek tekintetét magán, de nem foglalkozott vele, inkább csak lehunyta a szemeit.

Az elméje a húgaira tévedt, Annere, és arra, hogy mennyire aggódhat értük. Amint hazaért felhívja őket... Ahol már volt.

Felült, figyelte, ahogy Paul megállt.

"Mind itt maradtok?" Kérdezte.

"Igen." Motyogták.

Louis kinyitotta az ajtót, integetett az idősebb férfinek, majd az ajtóhoz lépegetett, gyorsan kinyitotta azt és bement. Azonnal a szobájába sietett, becsapta az újonnan javított ajtót, bezárta, majd az ágyára omlott. Felkapta a telefont és Anne számát tárcsázta.

Egy pár csörgés után fel is vette.

"Louis, drágám? Hogy vagy."

"Szia anya. Jobban." Sóhajtotta.

"Oh drágám... Minden rendben lesz. Minden jobbra fog fordulni, hallod?"

Louis halkan sóhajtott.

"A pletykák igazak, tudod. Hogy felcsináltak, meg ilyenek."

Anne egy percre csendben maradt.

"Tudom, az édesanyád elmondta. És nem nézek rád máshogyan, ha erre gondolsz. Remélem, hogy jobban ismersz engem annál."

"Oké."

"Csak oké, drágám?"

"Én... Mondott valami mást is?"

"...Nem? Csak annyit, hogy terhes vagy, és azt, hogy nem vagy valami jól."

Louis megkönnyebbülten sóhajtott.

"Oh, rendben. Ez... Rendben van. A testvéreim még fent vannak véletlenül?"

"Valójában igen. Az ikrek is. Hosszú napjuk volt az iskolában és hamar elaludtak, most pedig ében vannak. Akarsz beszélni velük?"

"Igen, kérlek. Ki tudnád... Hangosítani nekem őket, kérlek?"

Hallotta, ahogy Anne piszkálja a telefonját, mielőtt hallotta, a lányok izgatott hangját a telefonon keresztül.

"Köszönj szépen, Louis."

"Sziasztok drága kislányok."

Louis összerezzent a sikolyoktól, eltartotta a telefont a fülétől, mielőtt míg megnyugodtak.

"Louis, te segg---"

"Káromkodás, Lottie!" Szidta le nevetve.

"Betegre aggódtuk magunkat miattad---"

"Úgy hangzik, mint anya---"

"Leütlek a telefonon keresztül."

Louis felnevetett.

"Most mi! Most mi! Szia Lou Szia Lou!"

A fiú elmosolyodott.

"Szia Daisy. Szia Phoebe."

"Nem Lou! Én vagyok Daisy! Én Phoebe."

Louis elrejtette a nevetését.

"Micsoda? Azt hittem, hogy te vagy Daisy, Phoebe. És azt, hogy Phoebe, te vagy Daisy. Vagy hogy Daisy, Phoebe, és Phoebe, Daisy. Vagy hogy Daisy Daisy és Phoebe Phoebe! Aaah!"

Kiáltott gúnyosan a telefonba, örömöt okozott neki, hogy a kistestvérei nevettek.

"Olyan buta vagy Lou. Butus, butus fiú."

"Hol van Fiz?" Kérdezte.

"Itt vagyok. Csak mindenki más olyan hangos."

"Pimasz vagy, Fizzy"

"A legjobbtól tanultam."

Vidáman beszélgettek egy darabig, mielőtt elcsendesedtek volna.

"Szóval, biztos vagyok benne, hogy mind hallottátok a pletykákat."

"Néhány lány az iskolában azt mondta, hogy kisbabád lesz, Lou. Igaz?" Kérdezte Phoebe.

Louis habozott egy pillanatra, mielőtt válaszolt.

"Igen Phoebe, igaz. Babám lesz."

Az ikrek boldogan sikoltottak, majd valószínűleg rohangálni kezdtek. A fiú pedig csak várta, hogy az idősebbek hogyan reagálnak majd.

"Nos... Jól vagy?" Kérdezte Lottie.

"Eh... Voltam már jobban is..."

"És a fiúk?"

"Egy pár napja tudják. Fiz, jól reagáltak rá. Nem voltak mérgesek. Ti... Ti mérgesek vagytok rám?"

"Persze, hogy nem, te idióta!" Ordított rá Lottie.

"Csak boldog vagyok, hogy jól vagy. Azt hittük, hogy beteg vagy."

"Én... Én majdnem elvesztettem a babát."

"Jézusom Lou.... Lou ez.... Az rémes. Biztos, hogy jól vagy?"

"Én... Tényleg voltam már jobban is, de... Uhmm... Még ma este elmondom a rajongóknak."

"Komolyan? Így döntöttétek a többiek?" Szólt közbe Anne. "Sajnálom, nem akartam hallgatózni, de ki van hangosítva---"

"Semmi baj, anya. Uh... Nem, ők úgy gondolják, hogy várnom kellene, amíg nem tudom tovább rejtegetni."

"Nos... Nem hangzik a legjobb ötletnek."

"Csak... Muszáj megtennem Nem.. Tudom elrejteni. A terhesség nem titok. Nem akarom ezt is hozzáadni a listához, ami miatt agódnom kell. Természetesen... A dolgok felfordulnak majd, de nem mondom, hogy én nem bolondulok majd meg, mikor a riporterek kérdezősködnek, hogy mikor megyek a következő ultrahangra vagy vizsgálatra. Túl... Sok."

"Tedd, amit jónak látsz. Mivel az a baba a tied." Mondta Lottie magabiztosan.

"Imádlak Charlotte, ugye tudod?"

"Elfogadom az ajándékokat, valamint a dicséreteket."

Mindketten nevetni kezdtek, Louis az oldalára fordult az ágyon.

"Észben tartom. Most viszont... Leteszem. Nézzétek a twittert, ha nézni akarjátok. Twitcam-ozni fogok."

"Majd keresgélni fogok a köcsögök iránt, hogy beszóljak nekik." Jelentette ki Lottie.

"Én is." Tette hozzá Fizzy.

"Tudom, hogy mindig számíthatok rátok, lányok. Szeretlek titeket. Csók az ikreknek is. És szia Anne. Mindent köszönök."

Mindannyian elköszöntek, Louis pedig letette, a telefont az oldalára dobta, felállt és a kezébe vette a laptopját. Bekapcsolta, amíg beindult ledobta a cipőjét és a farmerét, felvette a kockás pizsamáját. Aztán visszatelepedett az ágyra, bejelentkezett twitterre, emgváltoztatta a jelszót, így senki nem zavarta, majd egy másik lapon megnyitotta a Twitcam linkét. Megnézte magát a kamera előtt, majd tweetelt egy linket.

Pillanatokon belül máris több ezer ember nézte

"Krisztuom.." Motyogta, majd beállította a hangerejét a mikrofonon.

"Láttok srácok? Hallotok?"

Több száz válasz érkezett, végigolvasta őket. "Igeeennn, OMMMGMGGHHH" majd hatalmas levegőt vett.

"Szóval vannak itt pletykák. Néhányan azt mondják, hogy meghaltam, meg azt, hogy rákos vagyok, meg azt, hogy felbomlott a banda."

Louis tudta, hogy csak az időt húzza.

"Én... Természetesen nem vagyok halott. Nem vagyok rákos, és nagyon hálás vagyok ezért. A banda sem bomlott fel. Mindannyian jól megvagyunk."

Louis idegesen játszott a kapucnijával a felsőjén.

"Vannak más pletykák is... Olyanok, hogy... Egy gyerekkel vagyok."

Ekkor megállt.

"Miért mondtam így? Hogy gyerekkel?" Motyogta kigúnyolva önmagát.

Újra megállt, ideges volt.

"Azért jöttem ide, hogy tisztázzam a dolgokat."

Most... El fogja mondani nekik? Hazudni fog? Ha hazudik akkor ehhez a szar tervhez fog igazodni? Mi lenne a jobb?

Tett néhány mély, csendes lélegzetet, átnézte a kommenteket, majd megakadt egyen a szeme.

"Csak mondd el az igazat."

Egyenesen a kamerába nézett, mély levegőt vett.



"Igen, az vagyok. Terhes vagyok."