12. fejezet

Louis csendben ébredt fel. Boldog, meleg, nyugodt csendben. Rémálmok nélkül. Valaki a haján tartotta a kezét. Puha volt, és tetszett neki. Fura volt, őszintén az volt, nem szabadott volna felismernie az embereket az érintésükről, de tudta, hogy ez nem Harry.

Harryvel még jobb lenne.

De miért is lenne? Miért gondolkozik ilyeneken?

A szemei megrebegtek egy pillanatra, mielőtt felnyitotta őket, hogy szép, barna szemekkel találkozzon, sokkal több hajjal, mint amit most el tudott volna képzelni, még be is kancsalított.

A lány felnevetett, majd hátralökte a haját, hogy ne zavarja a fiút.

"Szia, Danielle." Motyogta Louis, hangja rekedt volt, torka még mindig nem volt olyan jó.

Várjunk... Mennyi az idő?

"Hány óra van?" Kérdezte, egyre jobban magára húzta a takaróját.

Danielle fészkelődött egy keveset, hogy elérje a zsebében a telefonját.

"Délután 2 óra 28"

Louis szemei azonnal kipattantak. Most komolyan?

"Mi---"

"Liam írt egy SMS-t, hogy rémálmod volt. Hajnali 4 körül. Szóval gondoltam, hogy átjövök, és itt vagyok."

A fiú sóhajtott, mielőtt közelebb húzódott a másikhoz.

"Szarul." Motyogta.

"Biztos voltam benne. Akarsz róla beszélni?"

Egy percre csend lett.

"Nem, nem igazán."

Danielle rábámult, összeráncolta a homlokát. "Tényleg nem akarlak kényszeríteni, tényleg, de el kell mondanod a dolgokat másoknak. Csomó dolog történik veled és nem palackozhatsz be mindent az agyadban."

Louis vállat vont. "Jól vagyok."

"A te 'rendben vagyok'-od valahogyan különbözik az összes többi emberétől, drágám."

"Én... Nem tudom mit mondjak neked... Úgy értem... Az egyetlen ok, amiért elmondtam nektek, hogy... Megtámadtak, mert nem akartam, hogy Eleanor azt gondolja, teljesen direkt csaltam meg..."

"Egyáltalán nem csaltad meg Louis."

A fiú egy ideig bámult rá, majd bólintott.

"Oké... Én... Nem akartam, hogy azt gondolja, hogy megcsaltam, és el kellett mondanom, hogy terhes vagyok, mert... Én... Én... Én nem tudom miért mondtam el, de kiborultam és nem tudtam elmondani a fiúknak. Nem tudtam."

Danielle bólintott.

"Rendben. De valaha elfogod nekik mondani? A... Testi sértést... Úgy értem."

Louis levegője a tüdejében rekedt, megszeppent. "Én...Nem tudom..."

"Gondolkoztál már rajta, hogy miért nem tudod? Mi tart vissza?"

Mindketten csak nézték egymást, a fiú egyik kezét a szájához emelte, ajkát harapdálta.

"Próbálok nem gondolni rá."

"És működik?" Kérdezett vissza a lány.

Az ágyon gubbasztó fél nem válaszolt, ehelyett csak felkelt, a fürdőszobába ment, megragadta a fogkeféjét. Danielle az ágy szélére telepedett, figyelte, ahogy mossa a fogát, majd az arcát. Majd persze át is öltözött valami pulóver-melegítőnadrág szerűbe.

"Rendben, megértettem. Majd később megbeszéljük. Eleanor is itt van egyébként."

Louis megdermedt a mondatra.

"Tényleg?" Motyogta befejezve az öltözködést.

Danielle bólintott, a fiú pedig felsóhajtott, mielőtt átkutatta az ágyát és az éjjeliszekrényt.

"Láttad a telefonomat?"

A lány az asztalhoz lépett, majd átnyújtotta neki a készüléket.

"Igen, a földön volt. Majdnem ráléptem."

Louis elmotyogott egy köszönömöt, mielőtt mindketten kiléptek a szobából. Mindenki a konyhapultnál ült, furcsán csendesek voltak. Niall, Liam és Zayn váltogatták pillantásukat Eleanor és Harry közt, mindketten hihetetlen idegesnek néztek ki. Ellenben mindenki azonnal megfordult, ahogy lépéseket hallottak. A göndörke azonnal fel is állt a székből, Louisnak ajánlva azt. Az idősebb rá is mosolygott, majd leült.

Egy ideig bámult mindenkit, mire elmormogott egy "Mizu?"-t.

"Egész nap telefonálunk és figyelmen kívül hagyjuk a hívásokat." Válaszolt Zayn, mielőtt hozzátette. "Perrie is át akar jönni. Átjöhet?"

Louis arca valamiért felragyogott. "Persze, rég láttam. Csak mondd meg neki, hogy rendkívül figyeljen arra, hogy ne vegyék észre. Nem akarok költözködni."

A fekete hajú bólintott, majd a telefonjára figyelt.

"Kérsz egy csésze teát, Lou?" Kérdezte Harry, megemelte a kannát.

"Igen Harry, édes vagy." Válaszolta az említett, mielőtt Eleanorra pillantott.

"Mi van a twittereddel?" Kérdezte.

"Elmondtam mindenkinek, hogy nem fogok megválaszolni egy kérdést sem a közeljövőben a terhességeddel kapcsolatban, de így is megkérdezik. Ne menj fel."

Louis nagyokat pislogott. "Miért ne?"

A lány beharapta az alsó ajkát, gyors pillantást vetett Daniellere, az asztal mellett ülők elcsendesedtek.

"Undorító dolgokat mondanak, Louis. Várnod kellene egy kicsit a twitterrel."

"Meddig? Amíg nagyobb leszek és a dolgok 'megnyugszanak'? Nem, szerintem a dolgok pontosan így fognak maradni. Minden rendben. Látni akarom."

"Lou---"

"Látni akarom, Liam."

Louis megragadta a telefonját, bekapcsolta, a homlokát ráncolta. "Lemerült. Megyek és feltöltöm."

Ugrott le a székéről, hogy a hálóba induljon. Abban a másodpercben, ahogy eltűnt Harry idegesen pördült meg.

"Gondolod, hogy attól, hogy azt mondod neki, hogy ne menjen fel twitterre itt fog ülni és NEM megy fel twitterre?"

"Tessék?" Kérdezett vissza dühösen Eleanor.

"Egyáltalán nem ismered őt." Motyogta, visszafordult a kályhához.

"Oh, mert te igen?" Szorította ökölbe kezeit a lány.

Harry felhorkant, megragadott egy pár bögrét.

"És ti kértek teát?" Kérdezte, mire mindenki csak motyogott, inkább a kibontakozó feszültségre figyeltek.

"Harry, nem tudom, hogy mire készülsz, de---"

.

.

.

Louis telefonja folyamatosan rezgett, miközben az a nem fogadott hívásokat, SMS-eket és hangpostákat töltötte be. Nagyot nyelt, úgy döntött, hogy ezek közül most egy sem érdekli. A szobájába lépett, bedugta a töltőjét, mielőtt az ágy szélére ült, hogy megnézze a twitterét.

Minden rohadt trend téma vele kapcsolatos volt.

Kezdve az #UNDORÍTÓ-val, folytatva a #csalóribanc, #szegényEleanor, #Larry, #MaradjErősLouis, és így tovább.

Lefelé görgetett minden egyes kis témában, az emberek azzal vádolták, hogy milyen undorító is, hogy az ilyen utálatos embereknek meg kellene halni, hogy biztatja a tinik terhességét, de ő nem is tinédzser! Ezen kívül, hogy egy rohadt csaló, szörnyá példakép, tönkretette a One Directiont, ki kellene rúgni, egy értéktelen felcsinált buzi...

Aztán egy új trend keltette fel a figyelmét.

#KiAzApja

Egy pillanatnyi szédülés kapta el, megborzongott, az ölébe helyezte a telefonját, így meg tudott kapaszkodni az ágyneműben.

Nem. Nem nem nem nem.

MMég nem is gondolt erre... Még nem is... Vajon az az állat látta? Mi van, ha... Tudja, hogy az övé? Mi... Nem, az a gyerek... Nem hozzá tartozott... Az a baba az övé. Benne van, benne nő, nem hozzá tarozik...

A telefonja csörögni kezdett, lopva pillantott a képernyőre. Will. Óvatosan vette fel, szólt bele.

"Hallo?"

"Te idióta! Felfogtad, hogy mit tettél?! Tönkretetted a bandádat! Az egész céget! Gondoltál egy pillanatig is erre?! Bármire is?! Eleve rossz, hogy csak úgy eltűntél és idegenekkel feküdtél le, de nincs jogod ezt tenni! Jobb, ha imádkozni kezdesz, ahhoz az istenhez, akiben hiszel, hogy még el tudjuk simítani a hülyeségedet, te kis---"

Aztán Louis a falhoz vágta a telefonját egy hirtelen jött dühtől, figyelte, ahogyan nekicsapódik és eltörik. A telefon szétesett, mikor a földre ért, üres arckifejezéssel bámult rá.

Danielle sietve lépett be, forró teával a kezében.

"Louis?" Suttogta aggódva, a törött telefont nézte, majd újra rá.

A fiú rápillantott, majd felállt, hogy a H <3 L feliratú bögréjét a kezébe kapja, belekortyolt.

Pontosan, ahogyan szerette.

"Louis?" Kezdte újjra Danielle, ám a másik csak megrántotta a vállát, a remegő kezeire összpontosított, hogy ne lötyögtesse ki a teát.

"Louis... Az, hogy nem mondasz nekünk semmit nem fog segíteni. Tudod jól."

Ekkor pillantott a fiatal nőre.

"Akkor csak magamnak tartom addig, amíg tudom."

Danielle döhösen, erősen ragadta meg a bögréjét."

"Csak magadat bántod, Louis."

Újra vállat rántott.

"Nem érdekel?" Kérdezte.

Felnevetett. Furcsa volt. Keserű. Fájdalmas.

"Úgy tűnik, hogy nem. Kérdezd Harryt. Meg a többieket. Ők tudják."

"Lou---"

"Nem akarok beszélni róla, Dani, és akkor nem fogok."

"Nem akarlak kényszeríteni, csak segíteni próbálok."

"Nem tudsz segíteni."

"Igazad van. Nem tudok segíteni valakin, aki nem akarja."

A lány szomorúan rázta meg a fejét, majd elhagyta a szobát, míg a másik csak állt ott és bámulta a hátát, ahogy távolodott.

Nem arról volt szó, hogy nem akart segítséget. Csak arról, hogy nagyon, nagyon szükége volt a segítségre, de nem tudta, hol is kezdje.

Annyira félt.

.

.

.

Harry egy gyors pillantást vetett Danielle arcára, mielőtt ő maga indult volna Louis szobájába.

Épp az ágyon ült, nyugodtan szürcsölgette a teáját, mikor a göndör leült mellé.

"Mindig tudod, hogy hogy szeretem a teámat." Motyogta.

Harry vállat rántott.

"Nos, ismerlek." Válaszolta végül.

"Azt hiszem"

"Azt hiszed?"

"Azt hiszed, hogy ismersz, de nem. Nem igazán."

Harry letette az üres bögréjét a lábai mellé, mielőtt lágyan beletúrt volna a másik hajába.

"Sokkal többet tudok, mint gondolnád."

Louis felnevetett. "Ha te mondod."

"Úgy értem... Senki nem tud mindent a másikról, de... Szeretném azt hinni, hogy jobban ismerlek, mint mások."

Louis egy pillanatig csak bámult rá, mielőtt bólintott.

"Igen... Jobban. Mindig többet látsz..." Halt el a hangja a végére.

"Többet, mint?"

"Többet, mint amennyit akarok, hogy láss." Válaszolta, mielőtt hátradőlt az ágyra, egy kényelmesebb pózba.

A göndör lenézett rá az ülőhelyéről. "Idegesít?" Kérdezte "Hogy többet látok, mint mások?"

Louis beharapta az ajkát, mielőtt válaszolt. "Őszintén... Néha nyugtalanít. Mert néhány dolgot rejtve akarok tartani. Amiről nem akarom, hogy tudj."

Harry mozgolódott, mielőtt lefeüdt volna mellé, megfogta volna az idősebb kezét, magához húzta volna, ujjaival cirógatta lágy bőrét.

"Sose változtatnám meg a véleményemet rólad, ha ez az, amitől félsz." Mondta kis idő után.

"Ez... Igen. Meváltozna. És amúgy is... Nem is tudom, hogy miért nem akarom, hogy tudd. Én... Nem."

A göndör egy pillanatra csendben maradt, mielőtt átgördült volna, hogy Louis felett legyen, közrefogta a kezeivel és a lábaival. A másiknak a lélegzete is elakadt, szemei hatalmasra kerekedtek, ahogy a felette lévő ráhajolt, szemtől szembe voltak.

"Harry..." Suttogta, már alig volt levegő a tüdejében.

Remegni kezdett, mire Harry egyik kezét az arcára simította.

"Nem foglak bántani, Louis."

Harry em bántaná. Harry nem bántaná. Harry nem bántaná.

"Ezek a titkok... Fájnak neked... És... Inkább megosztoznék veled ezen a fájdalmon, mint hogy egyedül szenvedj."

Egy másik alkalommal volt egy másik férfi, aki felé erőltette magát, nem érdekelte, hogy ő mit akar, betartotta, amit ígért, anélkül, hogy törődött volna azzal, hogy Louisnak fáj, vagy nem. Nehéz volt nem párhuzamot vonni a kettő közt, hogy egy másik férfi súlyát érezte maga fölött, olyan intimen, olyan közel, hogy érezte, ahogy a meleg levegő legyezte arcát.

De ez... Nem fájt. Harry nem bántaná.

Louis nem is vette észre, hogy összeszorította a szemeit, míg ki nem nyitotta őket, csak azért, hogy elvesszen az ismerős nyugtató zöld szempárban, végül pedig abbahagyta a remegést, rendesen lélegzett.

Lassan egyik kezét Harry oldalára simította, erősen megszorította pólóját.

"Én..." Suttogta, mielőtt kezét alá csúsztatta volna, érezni akarta bőre melegét.

Hallgatta, ahogy a göndör lélegzete benn akadt, érezte, hogy összerezzen az érintésre.

"Harry, én..."

Elmondhatta Harrynek. Neki mindent elmondhatott. Látta, ahogyan Harry szemei elsötétültek, nedvesek lettek. Könnyesek lettek, szánalommal teliek, vagy talán undorral a gyengeségére nézve, a hibáira...

Csak nézte azokat az apró reakciókat, amiket a fiatalabbtól kapott arra, hogy érzékeny bőrét cirógatta, engedte ujjait táncolni rajta.

Nem tudta, hogy mit akar.

Nem tudta, hogy mit tegyen.

Már éppen kinyitotta a száját, mikor a csengő megszólalt, ők pedig mindketten megugrottak.

"Ez Perrie lesz..." Motyogta még mindig elveszve a másik íriszeiben.

Harry bólintott, mielőtt lemászott volna róla, hogy újra mellé üljön.

Louis annyira furcsa, de fázni kezdett nélküle.

.

.

.

Perrie ajándékokkal jött. Ajándékok, egy hajórakomány étel, utána pedig Lou és Lux is csatlakoztak.

"Van egy pár cuccom Louisnak. Tudnál segíteni behozni?"

Liam és Niall azonnal követték, míg Harry lehajolt, hogy óvatosan felvegye Luxot, megpörgesse a levegőben. A pici lány örömében sikoltozott. Perrie letette a táskáit, majd azon nyomban heves ölelésbe húzta Louist, egy pillanatra még fel is emelte. Louis eleresztett egy férfias sikítást, de tényleg férfiasat, mielőtt visszaölelt volna.

"Te seggfej. Legalább egy SMS-t küldhettél volna." Motyogta ölelés közben, végül elhajolt.

Louis felsóhajtott.

"Ez...Bonyolult. És a telefonom eltört."

Perrie összeráncolta a szemöldökét.

"A falhoz vágtam."

Mindketten csak bámulták egymást egy pillanatig, mielőtt a nő elmosolyodott.

"Tedd, amit tenneed kell. Mondd, amit mondanod kell, mikor úgy érzed, hogy el kell mondanod. Ilyesmi. Most pedig... Hoztam enni. Együnk."

Mindannyian tányérokat és edényeket fogtak meg, míg Niall és Liam is visszaért a táskákkal, amiket Lou hozott. Louis kíváncsian nézett oda, mielőtt Harry a fejét a vállára támasztotta volna.

"Bevetted a gyógyszereidet?" Kérdezte halkan, szeretetteljesen mosolyogva, míg Lux a haját rángatta.

"Igen." Válaszolta, megfordult, hogy megnyomkodja a göndör orrát a kislánnyal együtt, együtt mosolyogtak a gyermeki kacagáson.

Mind leültek, hogy egyenek, ugyan Perrie inkább Zayn ölében találta meg a kényelmét, Liam és Danielle egymást dédelgetve ültek a kanapé szélén. Niall a nappaliból vitt be székeket, szóval ő és Lou le tudtak ülni. Harry, Louis és Eleanor a másik kanapét foglalták el, Lux a göndörke ölében ült, egy tányéron osztozkodtak.

Egy ideig csend volt, mindenki a kajára figyelt, mielőtt Louis megszólalt.

"Mi van a táskákban?" Kérdezte

"Kismama ruhák." Válaszolt Lou.

Azonnal fulldokolni kezdett, ahogy félrenyelt.

"Férfiaknak." Folytatta, ahogy mindenki tágranyílt szemekkel bámult rá.

"A tegnap esti meglepid után, Istenem, egy fickó felvette velem a kapcsolatot, hogy kismama ruhákat készít férfiaknak, egy édes kis boltban. Elég nyilvánvaló, hogy szükséged lesz rájuk, szóval az éjszaka közepén találkoztunk, megmutatott nekem néhány dolgot, párat meg is vettem neked. Úgy értem... Most te vagy reflektorfényben... Miközben terhes vagy, gondoltam, hogy kipróbálom."

Csend volt, még a kis Lux sem szólalt meg.

"Köszönöm." Motyogta végül Louis, meghatódott egy kissé a gondolattól. "És köszönöm, hogy... Tudod... Nem borultál ki, mikor hamarabb megtudtad."

"Tudtad?" Kérdezte Niall, az álla is leesett.

"Igen, az interjú előtt, mikor még nem beszéltetek egymással."

A nő egy ideig bámulta őket, mielőtt újra enni kezdett.

"Nehéz lesz. Simon biztos, hogy vért köpköd, a többieknek meg habzik a szája, de menni fog."

Aztán újra csend lett, mielőtt Harry oldalba bökte volna Louist, aki erre csak mosolygott.

.

.

.

A dolgok kissé elcsendesedtek, Perrie úgy döntött, hogy maradni fog, Zayn és ő majd megosztoznak a vendégszobán. Eleanornak el kellett mennie, Danielle és Liam ölelkeztek a kanapén, míg NIall a fanokkal beszélgetett twitteren. Szokásosan elbűvölően viselkedett, nevettette a fanokat a káosz közepette.

Lou is elment Luxal együtt, nem akart túl sokáig maradni, Louis pedig épp Harry szobájában ücsörgött. A haja még nedves volt a zuhanytól, ahogy a laptop felé hajolt, gondolkozott, hogy mondania kell-e még mást is. Hallgatta, hogy Harry a zuhany alatt énekel, ezért elmosolyodott, majd megragadta a fiú telefonját és az anyját tárcsázta.

Jay boldognak hangzott, hogy hallott a fia felől, de kissé aggasztónak és dühösnek is tűnt.

"Tényleg, Boo.. A dolgok, amiket mondanak..."

"Tudtuk, hogy a dolgok csúnyák lesznek, anya."

"Nem úgy értettem. Mondtam nekik, hogy utálják inkább a templomot, azok, akik a melegeket és a katonákat is utálják, ott majd megtalálják a---"

"Anya!" Nevetett fel Louis, ahogy hallotta, hogy a göndör abbahagyta a zuhanyzást. Egy pillanatra az ajtó felé fordult, mielőtt bejelentkezett twitterre.

"Ne engedd, hogy tönkretegyenek, drágám."

Louis csak mosolygott.

"Megpróbálom, anya."

"Remek. És tudod, az ajtó mindig nyitva áll, ha picit el akarsz jönni."

"Mi van otthon?"

"Van egy csomó ember kint, de a rendőrség segít."

"Ez..." Halt el a hangja végüül.

"Igen. Egy perc... Daisy és Phoebe Tomlinson! Tegyétek le azokat most---! Bocsánat, Boo---"

"Semmi baj anya, csókold meg helyettem is a lányokat. Szeretlek."

Letette a telefont, amint Harry kilépett a fürdőből egy törölközőben, de semmi másban. A reakcióját valahol az agya 'A dolgok amiket Harry tesz értem' szegletébe próbálta eldugni, miközben az ajkai csontszárazak lettek, a hőmérséklet mintha kezdett volna nőni, a szája elakadó lélegzetével nyílt el. Harry egy másik törölközővel göndör fürtjeit törölgette, Louist ezzel teljesen megbabonázva. Harrynek mindig is szép teste volt, de... Ez csak... Próbálta nem bámulni, de az izmai, a tetoválásai, a gyönyörű bőre, a pici vízcseppek, melyek még mindig rajta voltak, aztán lejjebb, lejjebb és lejjebb folytak, a V-vonalánál pedig eltűntek a törölközőben.

Már úgy tért vissza transzából, hogy Harry őt bámulta, mire arca paradicsom vörös lett.

"Rendben vagy?" Kérdezte Harry, próbált nem vigyorogni.

Louis csak bólintani tudott, még sötétebb vörösbe váltott, mikor arcára pillantott, nem tudta volna kezelni a pillanatot szavakkal.

Buta Harry, idióta test.

Amint ez a gondolat átfutott a fején majdnem megfulladt.

Mi baj volt vele? Ez Harry... Miért gondol ilyeneket a legjobb barátjáról?

A legjobb barátjáról, aki... Pár órája még fölötte volt. Az a legjobb barát, aki... Nem olyan régen majdnem megcsókolták egymást a hideg zuhany alatt. Az a legjobb barát, aki egyetlen érintéssel elvette a lélegzési képességét.... nem... Már egy pillantással.

Ő... Szerelembe esett a---

"Ki van még itt?" Kérdezte a göndör félbeszakítva a gondolatmenetet.

"Mi?" Válaszolt Louis kábán.

"A házban?" Folytatta lassan magára húzva pár boxert.

"Oh, izé... Perrie itt maradt, a fiúk és Dani is itt van, de Eleanornak mennie kellett."

"Hát persze, hogy kellett." Motyogta szemét forgatva.

Louis nagyokat pislogott. "Hm?" Kérdezte, de a másik csak megrázta a fejét, az ágyba mászott mellé, a laptop képernyőjét vizslatta.

"Asszem várnod kéne holnapig, a következő ülés utánig."

Oh, igen. Már megint egy rendkívüli tárgyalás.

"Biztos vicces lesz." Nyögte.

"Nem engedjük kicsúszni a kezeink közül."

Louis felhorkant.

"Kérlek, soha."

"Nem tudnak lépést tartani a menő beszédeimmel."

"Harry, olyan hülye vagy."

"De akkor is szeretsz."

"Természetesen. Téged, meg a hülye segged."

Harry csókot dobott felé, Louis pedig úgy tett, mint aki megeszi azt.

"Tényleg, Lou?" Kérdezte játékosan.

Az idősebb nyelvet öltött, mielőtt újra a képernyőt vizslatta. "Mi is volt a neve a fickónak, aki beszélt tegnap Louval? Nem, várj. Emlékszem."

Azonnal rákeresett Tate Corbin nevére twitteren, majd rá is bukkant.

"Van twittere." Motyogta, mielőtt körülnézett.

"Elég sok utálkozást kap, amiért elkészíti ezeket a ruhákat." Suttogta a göndör közelebb bújva Louishoz.

"Igen." Válaszolt, mielőtt a követés gombra kattintott.

Tudta, hogy a rajongók látták, hogy kit követett be, elemezték, nagy dolgot fognak csinálni belőle. Biztos is. Harry lecsapta a monitort, arrébb lökte a gépet, magához ölelte Louist.

"Remegsz."

Az idősebb pislogott, nem is vette észre. Tudta, hogy fél, de nem vette észre, hogy kicsit jobban, mint kéne.

"Minden rendben lesz."

"Nem tudhatod, Harry."

"Nos, itt van melletted Dani, Perrie... Eleanor is melletted küzd. Mindannyiónk anyukája is. A fiúk is. És... Én is. Küzdök érted. Nem vagy egyedül, Lou... És szerintem jó csapatot alkotunk."

Louis az arcát Harry nyakába fúrta, egyik kezével a göndört ölelte, másikkal a hasát. Egy pici élet volt ott. Nem látható, de ott volt. A göndör két nagy kezével átkarolta, lágy dallamot dúdolt.

Louis imádta, ahogyan ő dúdolt. Ahogyan a hangja vibrált a bőrén.

Olyan meleg volt.

Annyira biztonságban érezte magát.