11. rész

Louis figyelte, ahogyan az üzenetek és a tweetek riasztó ütemben rohamozzák meg. Nem is olvasta el őket, csak némán lélegzett, a kamera továbbra is be volt kapcsolva. Semmit sem tett, csak bámult.

A telefonja megszólalt, mikor ránézett egy bejövő hívást látott Willtől, egy férfitől a menedzsmenttől. Figyelmen kívül hagyta, hadd csörögjön. A következő csörgés Simoné volt. Az sem érdekelte. Aztán újra megszólalt. Stan.

Krisztusom, a francba is, Stan.

Louis gyorsan nyelt egyet, azt a hívást is figyelmen kívül hagyta, ellenében egy gyors üzenetet küldött, hogy majd később felhívja, hiszen Stannek feltétlenül tudnia kllett róla. Nagyon ismerős, kavargó érzés ment végig a gyomrán, melytől reszketni kezdett. Egy halk köszönést mormogott a rajongóknak, maj a fürdőszobába viharzott, becsapta maga mögött az ajtót. Abban a pillanatban, ahogy azt megtette térdre zuhant, de elmászott a WC-ig, hogy felcsaja annak fedelét és azt a kevés ételt is kiadja magából, amit azóta vett magához, mióta kijött a kórházból.

Csodálatos.

"Louis, mit csináltál?!"

Louis összerezzent, ahogy meghallotta Liam kiáltását a földszintől.

Jézusom, könyörgöm.

A fiú nyöszörgött, mielőtt újra a WC-be köpött volna. Hallotta a felfordulást lentről, néhányan kiabáltak, mire az anyja ordított egy "Fogjátok be a pofátok"-at.

Kopogás hallatszott.

"Lou, ott vagy?"

Harry.

Felsóhajtott, majd újra a WC felé hajolt, remélve, hogy ez volt az utolsó. A falnak dőlt, szorosan, mégis gyengéden átölelte a hasát.

"A twitcam még mindig megy... Csak elnémítottam. Látnak téged, csak adj egy percet." Krákogta, hangja durva volt a hányástól.

Kinyújtotta a kezét, hogy lehúzza a WC-t, majd óvatosan felállt és a mosdóhoz támolygott. Megnyitotta a csapot, megmosta az arcát, megtörölközött, majd szájvízzel kiöblítette a száját. Rögtön ez után sétált ki a fürdőszobából, ahol Harry állt.

"Lou--"

"Tudom, hogy hülye voltam, és nem tudtam betartani a hülye titoktartási terv---"

"Ez nem az amire---"

"Szóval, ha azért vagy itt, hogy elmondd, hogy----"

Harry hirtelen a kezei közé kapta az arcát.

"Figyelj rám."

"Engedj el, Harry."

A göndör elengedte, ellenben nem húzódott el.

"Csak meg akartam kérdezni, hogy jól vagy-e. Tudom, hogy miért csináltad, nem vagyok mérges. De jól vagy?"

Louis éppen kinyitotta a száját, hogy még veszekedjen egy kicsit, de előtte realizálta, hogy Harry mit is mondott.

"Oh... Igen. Én... Nem tudom. Fáradt vagyok."

Az volt. Tényleg, rohadtul fáradt. A teste nehéz volt, a szíve hevesen dobogott, annyira félt, és...

Louis felsóhajtott.

"Nagyon fáradt vagyok, Harry." Motyogta, a göndörke pedig bólintott.

"Oké."

Harry odasétált az ágyhoz, levette a mikrofonról a némítást.

"Louis fáradt, szóval most elmegyünk aludni. Szeretünk titeket."

Aztán bezárta a twitcam-et, lecsukta Louis laptopjának a tetejét, mielőtt az őt bámulóhoz fordult volna.

"Gyerünk az ágyba."

Louis kinyitotta a száját, hogy ellenkezzen, de Harry már le is rángatta róla a pólóját, pedobta a sarokba és a farmerját kezdte lebontogatni róla.

"H-Harry?!"

"Ágy." Válaszolt mindössze ennyit, mikor végre sikerült lerángatnia róla a nadrágot és beugrott Louis ágyába egy elég kihívó pózban.

Igen, ez most nem éppen volt a viccek ideje, de Louis nem tudta elfojtani a nevetését.

"Rendben, rendben. Hadd beszéljek a fiúkkal és anyával, jó?"

Harry bólintott, kényelembe helyezte magát a takarók alatt. Louis még gyorsan visszakapta magára a pizsamáját, mielőtt kilépett volna, hogy a földszintre menjen, ahol anyja és a fiúk még mindig beszélgettek. A percben, ahogyan odaért mindenki felé fordult.

Azonnal megadóan tartotta fel a kezeit.

"Te rohadt----"

"Liam, állj le!"

"Miért nem vártál meg minket?"

Mi?

"Várj, mivan?" Kérdezte Louis összezavarodottan, Liam felé fordult.

"Ha el akartad mondani nekik, akkor együtt kellett volna tennünk. Nem kellett volna egyedül csinálod."

Louis döbbenten pislogott. Nem erre számított. Egyáltalán nem.

"De...Én---"

Liam hozzá viharzott, megragadta a csuklóit.

"Már megmondtuk, hogy együtt csináljuk végig, te idióta. Szóval ha legközelebb bombát tervezel dobni a fanok közé, az Isten szerelmére... Legalább írj nekünk vagy valami, mert esküszöm én... én... én... elfenekellek."

Halk csend telepedett a szobára, mielőtt Louis a szájára csapta volna a tenyereit, hogy megállítsa a nevetését, Niall és Zayn pedig követték. Liam mély vörösre pirult, zavartan sóhajtott fel.

Ezután Zayn lépett oda, még mindig kuncogott, de szorosan magához ölelte Louist. Az idősebb még mindig erőszakoskodott magával, hogy maradjon nyugodt, ne nevessen, óvatosan nyújtotta ki a kezeit és ölelte magához Zaynt.

"Liamnek igaza van, remélem tudod. El kellett volna mondanod nekünk."

Louis sóhajtott, mielőtt felhorkant.

"Akkor most elfenekeltek?"

"Ha megengeded."

"Zayn!" Nevetett Louis elhajolva tőle.

Következőnek Niall szólalt meg.

"Mivel olyan jó segged van az elfenekeléshe---"

"Niall Horan!" Nyikorogta Liam.

"Te kezded haver, én csak folytatta--"

"Ejthetnénk ezt a témát?"

"A faszt, ezt fel kell jegyezni." Nevetett Zayn.

Liam a kezeibe temette a fejét, ezzel egy újabb nevetőrohamot idézve elő. Egy idő után Niall folytatta.

"Komolyra fordítva a szót, az, amit az előtt csináltunk, hogy megtudtuk volna, hogy elhanyagoltunk meg minden, na ennek nem szabad még egyszer megtörténnie. Bíznod kell bennünk. Komolyan gondoltuk, hogy veled fogunk maradni, nem érdekes, hogy mi történik.

Louis végignézett rajtuk, mielőtt a pizsamája ujját a tenyerébe húzta volna.

"Tudom...Tényleg tudom."

És tényleg tudta, őszintén. De még mindig félt a visszaeső állapottól. Ha bízott volna bennük... Tudta, hogy nem hagyják el megint... Akkor miért nem.... Tudta el... Mondani nekik, hogy.... Megerőszakolták?

Louis csak tovább bámulta őket és az anyját, kit már el is felejtett, hogy ott volt, de végül a fia mögé sétált, óvatosan átkarolta hátulról.

"Szeretlek titeket srácok."

"Mi is szeretünk" Válaszolták egységesen

Zayn vetett egy pillantást Jay-re, mielőtt megragadta Liam és Niall csuklóját.

"Na akkor menjünk twitterre és csináljunk valamit." Motyogta, elhúzta őket egy szobába egyedül hagyva őket.

Amint távoztak Louis megfordult az anyja karjaiban.

"Anya..." Suttogta, a nő pedig olyan szorosan ölelte, amennyire csak tudta, ringatta karjaiban.

"Ssssh, minden rendben. Minden rendben lesz, hallod? Mondhatnak bármit, de én mindig itt leszek. Ha bármi rosszat mondanak rád, akkor megverem őket. Te vagy az én drágám, és te nem érdemled meg---"

"Anya, haza kellene menned..."

Jay szeme elkerekedett, a fejét rázta, de Louis folytatta. "Nem anya, hallgass meg. A lányoknak szüksége van rád. Azzal, hogy elmondtam mindenkinek... Nem tudom elképzelni sem, hogy mi lesz otthon..."

"Anne ott van velü---"

"Anne nem te vagy!"

"Loui--"

"Nem anya! Elmondtam az egész világnak, hogy egy rohadt tagja a One Directionnak, a legnagyobb fiúbandának... Hogy rohadtul felcsináltak! Én... Elrontottam mindent és biztos lesznek ott emberek, akik bántják majd a másikat, talán veszélyben lesznek... És jobban érezném magam, ha az anyjuk lenne a lányokkal..."

"Rendben... Rendben, ma este hazamegyek..."

Louis kieresztette a benn tartott levegőt a tüdejéből, mielőtt Jay folytatta.

"De! Egész este pihenned kell, reggelizned úgy kell majd, mint egy világbajnoknak, és ígérd meg nekem, hogy nem hagyod, hogy azok a rémes emberek úgy bánjanak veled, mint az utóbbi időben. Hívj fel, ha bármi történik, mindig küldj SMS-t Louis. Nagyon komolyan mondom, szeretnék tudni rólad. Vedd be a gyógyszereidet, de kihangsúlyozom, nem túladagolni magadat, és ne stresszelj. Teljesen rendben van, ha néha tartasz szüneteket. Ha fáradt vagy, akkor aludj, ha éhes, akkor egyél. Talán vannak még dolgok, amiket el kéne mondanom, de most más nem jut eszembe, később felhívlak és küldök SMS-t."

Újra átölelték egymást, majd hátrébb léptek.

"Na, hozom a táskáimat."

"Megyek és segí---"

"Kérlek--"

"Terhes vagyok, nem használhatatlan. Ez még csak a harmadik hónap, meg tudok emelni pár táskát."

Jay végre rájött, hogy nincs értelme vitatkozni, így engedett, a vendégszobába ment, fia pedig követte. Összeszedték a bőröndöket, a táskákat, ám felsóhajtott, mikor Louis a kezébe vett egy nehezebbet.

Ő futólag az anyjára pillantott, mielőtt kilépett a szobából, majd a házból is a kocsihoz, az Isten áldja meg, hogy senki nem tudott róla, hogy hol lakott.

Bepakoltak a csomagtartóba, majd újra ölelkezni kezdtek.

"Nagyon szeretlek, kisfiam."

"Én is szeretlek anya."

Egyikőjük sem akarta elengedni a másikat, de végül muszáj volt megtenni. Louis végignézte, ahogyan az anyja beül a kocsiba és elhajt. Egy pár percig még állt ott, gondolkozott.

Hazudott. Azt akarta, hogy maradjon, azt akarta, hogy rá figyeljen é rá gondoljon, és csak rá, és annyira, de annyira önző dolog volt, mégis, az anyja annyival erősebb volt nála. És ez volt az oka, hogy vissza kellett mennie a lányokhoz.

A pizsamája szélét markolászta, mire visszament a házba, mélyeket lélegzett. Halkan mászott fel a lépcsőkön, megállt egy kissé hallgatózni Liam, Niall és Zayn fecsegéséből, majd a szobájába ment. Harry még mindig az ágyon feküdt, de szemeit már lehunyta. Louis némán ment a fürdőszobába, hogy megmossa a fogait, pár perc múlva pedig már be is mászhatott mellé az ágyba. Az oldalára fordult, figyelte, ahogyan Harry lassan ki-be lélegzett. Lassan kinyújtotta a kezét, hogy a göndör tincsekbe túrjon, ám hirtelen a zöld szemek éberen pattantak ki és néztek rá. Az idősebb egy pillanatra megdermedt.

"Ha folytatni akarod, nem baj. Nem bánom." Motyogta a göndör.

Louis lassan folytatta, Harry pedig közelebb mászott hozzá. Louis újra lefagyott.

"Sajnálom..." Motyogta a göndörke, éppen visszább akart mászni, de Louis megrázta a fejét.

"Nem, nem, csak kicsit furcsán éreztem magam. Nyugodtan közelebb jöhetsz."

Túl kellett már lépnie ezen. Harry nem fogja bántani. Egyik fiú sem fogja. Akkor miért borul ki ennyire?

Harry kissé közelebb mászott.

"Közelebb, Hazz."

Még egy aprót tovább mászott.

Louis elfojtott egy mosolyt.

"Komolyan, Harry?" Kérdezte. "Gyere már ide, közvetlen mellém."

A göndör elmosolyodott, mellé csusszant, így közvetlen közel voltak egymáshoz, az oldalukon összegömbölyödve.

"Hozzád érhetek?" Kérdezte Harry, a másik pedig még csak nagyokat pislogott.

"Miért kérdezed meg?"

"Mert úgy nézel ki, mint aki akarja."

"Azt, hogy megkérdezd?"

"Igen."

Louis az ajkába harapott, elemezte a barátja arcát. Nos, Harry ezerszer figyelmesebb volt, mint gondolta.

"Rendben... Igen, hozzám érhetsz..."

Harry óvatosan a takaró alá simította a kezeit, óvatosan Louis csípőjére helyezte kezét. Az idősebb lélegzete is bent akadt, a göndör viszont rajta tartotta a szemeit, lassan húzta közelebb magához. Aztán másik kezét az oldala alá csúsztatta, így át tudta ölelni mindkét kezével. Louis szorosan bújt hozzá, fejét a nyakába fúrta, mielőtt halkan sóhajtott, pihent a karjaiban.

"Aludj, Lou."

"Oké." Motyogta már félálomban, az agya teljesen kikapcsolt a göndörke illatától, melegétől, a karjaitól. Miért volt ilyen megnyugtató...?

Louis telefonja rezegni kezdett mögüle, Harry pedig óvatosan nyúlt el, hogy megfogja azt. Eleanor képe és neve jelent meg, ő viszont figyelmen kívül hagyta a hívást, mikor pedig anna vége lett gyorsan feloldotta a telefont és kitörölte a híváslistát.

"Ki az?" Kérdezte Louis álmosan, szemei szinte kancsalok lettek, ahogy megpróbálta kinyitni őket.

"Ne aggódj, senki érdekes. Aludj Lou, majd én elintézem neked." Válaszolta Harry, kikapcsolta a telefont és a párna alá tette, mielőtt újra a kisebbikhez bújt volna.

Végül azzal a csodálatos érzéssel aludt el, hogy Louis kényelmesen fészkelt a karjaiban. Mindig annyira jó érzés volt.

.

.

.

Arra ébredt, hogy nedvességet érez. Kinyitotta a szemeit, átmenetileg elvakította a teljes fehérség maga körül, és semmi más. De aztán mikor lenézett nagy ütemben szivárgó valami pirosat látott a combjai közt. Aztán fájdalmat érzett. Összegömbölyödött, érezte, hogy több liter vér bugyog ki a testéből, majd sikoltozva ölelgette a gyomrát. Fájt, rohadtul fájt.

Vér, és még több vér, mindenütt, belefullad, nem tud lélegezni, nem kap levegőt, valaki segít---

Aztán egy kéz húzta ki belőle, újra tudott lélegezni. De túl sok vér volt a testén, az arcán, a szemein, nem látott tőle.

"Akárki is vagy... Köszönöm..." Köhögte, kiköpte a vért. Az a borzalmas íz...

"Bármikor, Tommo."

Nem. Nem, ez a hang... Nem...!

Megpróbálta letörölni a vért az arcáról, a szemeiről, hogy lássa, de ehelyett egy ruhát fogdosott.

És akkor érezte, hogy megragadták, valamit rádobáltak, úgy érezte, hogy meg van kötözve, kiabálni kezdett, hangosan, ne, ne újra! Nem történhet meg úújra, könyörgöm ne, aztán újra meztelen volt, nem volt elég erős ahhoz, hogy elmenjen. Az az ember megérintette, érezte, hogy el kell onnan tűnnie, szálljon le róla...! Szállj le rólam szállj le rólam szállj le!

"Szállj le rólam! Menj innen! Ne, hagyd abba, hagyd abba!"

"Louis!"

"Jézusom Liam, próbáld meg lefogni a lábát, már kétszer megrúgo---"

"Louis! Fel kell ébredne---"

"Úgysem úszod meg, Tommo. Honnan jutott eszedbe ez a hülyeség?"

"Kérlek hagyd abba! Fejezd be, kérlek! Szállj le rólam!"

"Fiúk, asszem el kéne engednünk! Nem szabad lefognunk így! Nem tudom, hogy mit álmodik, de valószínűleg ugyanezt csinálják vele, és---"

"Ah a picsába, a hajam!"

"Lou, édesem, kérlek, figyelj rám, fel kell ébredned---"

"Komolyan, ne fogd le, Jay azt mondta, csak figyeljünk rá, hogy nem esik le az ágyról!"

"Már szinte csöpög róla az izzadtsá---"

"Ez nem épp eléggé stresszes helyzet? Fel kell ébreszte---"

"Próbálkozok! Még sosem láttam ilyennek..."

"Igen, emlékezz, mikor eltűnt..."

"Olyan hangosan kiabál, olyan ijesztő---"

"Liam, nyugodj le!"

"Jay, mit csináljunk, hogy felébresszük? A bőre olyan piros és sír... Hallod, hogy sikoltozik...? Nem vagy kihangosítva, biztos vagyok benne, hogy jól hallod és..."

"Lou drágám, Harry vagyok, hallasz? Itt vagyok melletted, biztonságban vagy. Emlékszel, egy kis ideje aludtál el... Itt, a karjaimban? Emlékezz rá, biztonságban vagy, nem ott, ahol gondolod, arra gondolj, ahol tényleg vagy. A szobádban vagyunk, az ágyadban, Liam, Niall és Zayn is itt vannak. És az anyukád a telefonon... Én... Én éppen a hajadat simogatom, és olyan rohadt erősen rúgsz Lou, de... Tudnod kell, hogy itt vagyok. Harry vagyok, itt vagyok melletted, fel kell ébredned drágám, hallgatnod kell rám, nyisd ki a szemed és---"

Louis szemei tágra nyíltak, kikászálódott az ágyból, egyenesen Zayn karjaiba, ki egyetlen feladatának csak azt tartotta, hogy Louis ne üsse meg magát. Az idősebb fiú térdei megroggyantak, így Zayn majnnem hanyatt esett vele, Louis szorosan magához ölelte a két kezével, ennek ellenére mindketten a falnak estek. Zayn morgott, ahogy a háta nekicsapódott, Louis súlya pedig a mellkasának szorult. Az idősebb eltántorodott tőle, a szőnyegre esett, hátrafelé kezdett el mászni, míg a szoba sarkáig nem ért. A szemei hatalmasak voltak, zihált, körbenézett. Fogalma sem volt, hogy hol a pokolban van, vagy mi a fene történik.

"Jézusom." Suttogta Niall, mire Louis azonnal rákapta a tekintetét, üveges és könnyektől nedves volt, a pupillái tágak.

Liam feltartotta a kezeit, egyikben még mindig a telefont szorongatta.

"Hello? Liam?"

Lassan mozdította a telefont a füléhez, figyelte, ahogyan Louis követte a mozdulatait.

"Most ébredt fel." Mondta lassan, nem akarta megijeszteni barátját, aki még mindig őt figyelte, míg Harry meg nem mozdult az ágyon.

Louis és Harry összekapcsolták a tekintetüket, aztán kezdett rá emlékezni, hogy hol is van, miért volt a földön, a szíve miért vert olyan gyorsan. A rémálma, az érzés, hogy tehetetlen, hogy megint megalázták, hogy a fiúk a szemtanúi voltak mindennek... Hirtelen fakadt sírva. Harry éppen ekkor mászott le az ágyról és sietett hozzá.

"Lou..."

Próbálta megközelíteni, de az idősebb csak rázta a fejét, megpróbálta eltolni magától a göndört. Nem akarta, hogy bárki is így lássa. Miért pont rá kellett vigyázni? Ő volt a legidősebb és... Úgy érezte magát, mint egy kisbaba... Mert ez így is volt... Csak neki volt babája. Egy babája volt, és elvesztette a józan eszét. Teljesen elvesztette a józan---

"Louis. Nézz rám, kérlek. Nézz rám."

Louis nagyon lassan pillantott rá, szemei telítődve voltak könnyekkel.

"Tudom, hogy zavarban vagy, de..."

Louis megrázta a fejét, újra elfordult. Igen, annyira rohadtul---

"De nincs szükség rá. Mindannyiónknak vannak rémálmai."

De ez nem az. Nem ilyenek. A légzése még jobban felgyorsult.

"Louis, kérlek drágám, nézz rám. Túl gyorsan lélegzel. Le kell nyugodno---"

"Ne mondd, hogy nyugodjak meg!" Kiabált rá idegesen, eltolta magától, mielőtt megragadta volna a saját haját, tépni kezdte. A göndör visszamászott hozzá, erősen megmarkolta a csuklóit, ügyelve arra, hogy ne szorítsa meg nagyon.

"Saját magadat bántod, Louis..."

"Nem érdekel..." Felelte, a göndör pedig erre megdermedt. Liam abbahagyta a telefonon való beszélgetést, Niall is felkapta a fejét, miközben Zaynnek segített.

Harry mély lélegzetet vett. "De igen. Igenis érdekel."

Louis felnézett rá, a szavai nem jutottak el az agyáig. Vagyis amit jelentett. Jelentenie kellett volna.

"Én..." Kezdte, ujjai közül kiengedte a haját, kezdtek ellazulni karjai, bár Harry még mindig fogta őket.

"Mondd. Igen, érdekel. Mondd ki, Louis." Motyogta Harry, a hangja nyers kétségbeesést tükrözött, ahogy próbálta elérni az idősebb figyelmét.

"Én..."

"Mondd ki. Ki kell mondanod."

Louis nyelt, a torka rémesen kiszáradt.

"Én..."

A göndör hirtelen engedte el a csuklóit, majd viharzott ki a szobából. Minden olyan csendes volt. A fiúk még mindig őt bámulták, mielőtt valaminek hangja, ahogyan szilánkokra tört melepte őket. Liam kirohant a telefont még mindig a fülénél tartva, Jayel beszélt, aztán egy újabb törés, Niall követte Liamet, a másik kettőt egyedül hagyva.

"Zayn... Én..."

A fekete hajú ekkor kelt fel a földről, Louis mellé lépett és leült. Átkarolta a vállát, közelebb húzta magához, az idősebb fiú pedig a vállára hajtotta a fejét.

"Minden rendben van. Sok dolgon mész keresztül, sok dolgot érzel, a tested is sok mindenen dolgozik két ember helyett. Az egész világ rád figyel, szóval van jogod bizonyos dolgokat mondani, még akkor is, ha ez bánt, vagy megijeszt minket." Motyogta Zayn, Louis pedig azon gondolkozott, hogy létezik-e még egyáltalán, hogy egyre jobban szeresse Zaynt.

"Oké..." Nyöszörögte, a torka alig akart hangokat kiadni az előző nyers sikoltozások miatt.

"Kérsz egy kis teát?" Kérdezte halkan.

Louis megrázta a fejét.

"Nem... De attól itt maradhatunk... Egy kicsit?"

"Ameddig csak szeretnéd." Válaszolta Zayn még közelebb húzva magához barátját.

.

.

.

A percben, mikor Harry elhagyta a szobát keresett valamit, amit összetörhet. Valamit. Megfogott egy szükségtelen vázát, majd a folyosó falához vágta. Valami más... Kell még valami más is.

A konyhába vonult, piszkos edényeket fogott meg a mosogatóból és a földhöz vágta őket, figyelte, ahogy apró darabokra hullottak, mielőtt Niall hátulról megragadta volna és szorosan átölelte volna. A szőke elhúzta a széttört üvegektől, nem engedte közel menni hozzá.

A göndör megfordult, ő és Niall pedig csak bámulták egymást egy ideig, mielőtt hátra lépett volna és a szobájába viharzott volna, becsapta maga mögött az ajtót. Felkapta a telefont, azonnal a névjegyzéket kezdte lapozni.

Egy pár pillanatig csörgött, mire valaki felvette.

"Hé, tesó."

"Gemma..." Motyogta Harry, hangja megtört volt.

"Harry? Harry mi a baj? Úgy értem... Tudom, hogy mi lehet a baj, de..."

Harry az ajkára harapott, próbálta visszafogni a sírást, de nem működött, zokogni kezdett, remegni, szinte már szédült. A földre ült, a térdeit a mellkasához húzta.

"Harry... Oké, engedd ki, addig itt vagyok a telefonon, jó?"

"O-O-O-Oké..." Zokogta néhány szipogás közt.

Gemma a vonal másik végén néma maradt, megvárta, míg az öccse kissé összeszedte magát és tudott beszélni.

"Nem tudom, hogy mit csináljak." Nyögte ki végül.

"Rendben. Tudom, anya mondott pár dolgot... És ti vagytok a hírekben is, meg mindenhol. Louisval kapcsolatos?" Kérdezte.

"Igen... Ő... Annyira durva volt és... Uhm... Anya elmondta, hogy mi történt?"

"Igen, elmondta, hogy kórházba került, meg ilyenek. Tudom. De mondd el, miért sírsz, Harry?"

"Louis... Nagyon rossz émálma volt és... Sikítozott és... Nagyon kiboult, nem tudtuk felébreszteni, aztán mikor végre mégis, akkor mégjobban kiborult és... Megpróbáltam lecsillapitani aztán... Ő... Elkezdte tépni a saját haját, rohadt erősen... Tudtam, hogy fáj neki, nem akartam, hogy kárt tegyen magában és... És... Azt mondta, hogy nem érdekli. Azt mondta, hogy nem érdekli Gemma... Nem érdekli, ha bántja saját magát, és azt mondtam neki, hogy de kellene... Azt mondtam neki, hogy mondja, hogy érdekli... Hogy igenis érdekli, és ő... Nem tudta kimondani és én... Nem tudom... Elmentem és összetörtem pár dolgot, és most veled beszélgetek..."

Újra sírni kezdett, de halkan. Hallotta, hogy Gemma halkan sóhajtott.

"Ez... Tudod, hogy Louis most sok dolgon megy keresztül. Nem mondom, hogy így kéne gondolkoznia, de nem lep meg, hogy így teszi. Bzitos vagyok benne, hogy fáradt, Harry."

"De akkor sincs rendben!" Kiabált.

"Tudom, kölyök, tudom. Hadd kérdezzem meg... Mérgesnek hallatszol. Kire vagy mérges? Louisra?"

"Nem... Soha nem lennék mérges Louisra. Én... Én magamra vagyok mérges.

"Miért?"

"Mert csak nézem, ahogy darabokra esik... És annyira próbálom egyben tartani, de nem megy. Elveszítem. Szüksége van rám és én..."

"Most állj le."

"Gem?"

"Harry... Fényévekkel kívül jársz a saját komfort-zónádból. Még soha nem foglalkoztál ilyenekkel. Még csak 20 éves vagy, az univerzum legnagyobb fiúbandájában énekelsz, és a legjobb barátod... Picit más lett. Semmiféle kézikönyv, vagy útmutató nincs ezzel kapcsolatban. Minden amit tehetünk, hogy próbálkozunk. És próbálkozunk. Megpróbálsz mindent, és még akkor is, ha Louis nem úgy tűnik, hogy javulna, nagyra értékeli az erőfeszítéseidet."

Harry egy pillanatig csendben maradt, feldolgozta, amit hallott.

"De mi van, ha nem elég? Mi van, ha nem elég és elveszítem? Nem veszíthetem el, Gem... Nem..."

"Utálom ezt mondni, de mindig van esély rá, hogy... A dolgok nem működnek. És ha nem működik... Isten ments, hogy bármi is történjen... de te megpróbáltad... Fájni fog, kurvára, tényleg, rohadtul fájni fog, de képes leszel vigaszt találni, még akkor is, ha az csak egy kicsi lesz. Legalább a tény, hogy megpróbáltad. A legjobbat nyújtani neki."

Harry csendben maradt.

"És adj Louisnak egy kis hitet. Ő is küzd, talán erősebben, mint te. Még sosem láttam jobb duót, mint Louisé és Harryé. Ha mindketten együtt harcoltok, egy dologért, és Zayn, Niall és Liam is küzd veletek... Megállíthatatlanok lesztek."

"Köszönöm, Gemma." Szipogta Harry a telefonba.

"Bármikor, muffinom. Most pedig tedd le a telefont és húzd el a segged az aranyoskádhoz. Mondd neki, hogy nem haragszol rá, mert talán most azt gondolja."

"Rendben."

"Szeretlek Harry."

"Én is szeretlek, Gemma."

Azzal letették a telefont. A göndör még ült ott egy pár percig, a szemét törölgette, mielőtt felállt. A konyhába ment elsőnek, most Niall telefonált, míg Liam a törött üveget sepregette.

"Sajnálom." Motyogta Harry, mire mindketten felnéztek rá.

Niall felnyújtotta a hüvelykujját, Liam pedig rámosolygott.

"Minden rendben, Harry. Nehéz éjszaka volt. Napok. Hetek."

A göndör bólintott, megfordult és visszaindult Louis szobájába. Mikor odaért Louist látta aludni az ágyon, Zaynt pedig mellette térdelni, ahogyan halkan dúdolt, kezével a haját simogatta.

A fekete hajú felnézett, ahogyan a másik belépett a szobába.

"Hé. Jól vagy?"

Harry bólintott.

"Remek. Akkor átadom neked. Tudom, hogy akarod."

Azzal Zayn fel is állt, nyújtózkodott kissé.

"Jól vagy? Úgy értem... Elég keményen nekiestél a falnak."

Zayn elmosolyodott.

"Jól vagyok."

Zayn közelebb lépett, Harry pedig szoros ölelésbe vonta, amit viszonzott is.

"Semmi baj, Harry. Minden rendben. Túl fogunk lépni ezen és mind jól leszünk." Motyogta, mielőtt elengedte és kiment a szobából, halkan becsukta maga mögött az ajtót.

A göndör csak figyelte, ahogyan aludt, sszerencsére nyugodtan, vagy inkább kimerülten. Közelebb tett hozzá pár lépést, Louis pedig szinte mintha megérezte volna fordult az oldalára, hogy szembe legyenek egymással, halkan sóhajtott álmában. Harry óvatosan megfogta az idősebbi egyik ernyedt kezét karjai közt, lágyan megsimogatta.

"Oh, Louis... Bárcsak... Bárcsak megértenéd, hogy mennyire szeretlek... És hogy mennyi mindent megtennék érted... Hogy mennyire, de mennyire is szeretlek... Én... Mi annyira imádunk téged és... Annyira rémes vagyok ebben, de... Szükségünk van rád. Szükségem van rád... Szóval... Foglalkoznod kell vele, jó? Törődnöd kell azzal, hogy mi történik veled... Azzal is, ha bántod magad... Te... Itt kell maradnod... Én... Én nem tudom, mit csinálnék, ha... Mit csinálnánk, ha... Tudom, ez rohadt önző, de nem veszíthetlek el... Ezért lettem olyan ideges... Én... Annyira nagyon törődöm veled Louis... Annyira próbálkozok, még ha nem is úgy tűnik, akkor sajnálom... Rendben, Louis? Nagyon nagyon sajnálom. Szóval könyörgöm... Emlékezz, hogy nem vagy egyedül, hogy nekünk bármit elmondhatszs, és mindig itt leszünk veled. Szóval kérlek, Louis... Kérlek..."

Azzal Harry abba is hagyta, nem tudta, hogy mit mondhatna még. Nem tudta, hogyan tudta volna szavakba önteni, mit érez. Ezért csak lassan a szájához emelte az alvó szépség kezét, óvatos puszit nyomott rá.

"Én csak... Én nagyon, nagyon szeretlek, Louis."